Rejtô Jenô: A megkerült cirkaló - Werner Zsolt Rejtô Jenô: A megkerült cirkaló - az elektronikus verzió Werner Zsolt alkotása ELSÔ FEJEZET - Pénzt vagy életet! - ÉIetet! A revolveres merénylô ettôl a választól úgy megijedt, hogy visszahôkölt. A számtalanszor elhangzott támadó felszólításra, amióta a világ világ, elôször hanyzott el a fenti válasz. A rabló Iôvésre kész pisztolya megrezdült a kezében, és egyszerűen nem tudta, hogy mit tegyén. A megtámadott egyén két karját nyugodtan felemelte, mint akit nern érdekel, hogy mi lesz. Ez volt lefolyását és befejezését tekintve minden idôk legkülönösebb és legszomorúbb bűnűgyi komédiája. Színhely: San Francisco, Oakland. Írta: az élet. Személyek: Egy ideges útonálló. Egy rezignált áldozat. (Katonaság, néptelenség.) Idô: pénz. - Barom! - ismétli a rabló: - Pénzt vagy életet! Nem hallotta? - Mit ordít! Azt hiszi, süket vagyok? Miután szabadott válaszolnom, hogy a pénzemet adjam-e vagy az életemet, én az életet ajánlottam. Az útonálló helyzete kétségbeejtô volt. - Ha komédiázik pórul jár! Háromig számolok!. . . - Maga egy számtantanár, becsületszavamra!... Mondtam, hogy az életet megkaphatja. Én ingyenélô vag*****ok, hát az életre nincs rezsim. De honnan veszek másik ötven centet, ha ezt odaadom? ***** Most képzeljük el a rablót. Agyonlôjön valakit, tehát villamosszéket kockáztasson ötven eentért, vagy szégyenszemre távozzék e rövid beszélgetés után? - Utoljára figyelmeztetem, és azután. . . - kezdte újra komolyan. - Ne adjon terminusokat! Maga rám bízta a választást, most tessék lôni!... - és mert megszánta a pisztolyával tehetetlenül hadonászó támadót, szelíden folytatta: - Verje ki a fejébôl, tisztelt martalôc úr, hogy én magának akár csak egyetlen vasat is adjak. Nincs rá eset, higgye el, drágám. . . - Utoljára figyelmeztetem: ha hülyéskedik, úgy fôbe lövöm, mint a pinty! - All right! De siessen, mert nem érek rá itt ácsorogni!... - és artikulátlan rikácsolással rôhögve bólogatott: - Maga egy nagy áldozat nálam, rabló úr! Egy alig züllött martalóc! Az ilyén ötven centért nem öl embert!,.. Két dolláron alul nem tesz ilyet. Az öreg Wagner nagy emberismerri, well, my best gangster!... Ebben a pillanatban, váratlanul, néhány Iépésnyire tôlük, feltűnt két arrá sétáló katona: Ezek elfogják! Az útonálló rémülten zsebre vágta a pisztolyát. Az áldozat gépszerű alkalmazkodással léeresziette magasba emelt karjait, a katonák felé fordult és... És nem szólt semmit! Ráadásul felettük most zizegés hallatszott! Két bieiklis járôr kerekezik beszélgetve a rakparton, és az áldozat nem mozdul. A katonák és a járôrök eltávolodtak. A rabló villámgyorsan újra elörántotta a pisztolyát, és rákiáltott az áldozatra: - Egy móccanást sem, mert. . . A másik rémülten körülnézett, és szinte sírva, de azért igen erélyesen rászólt: - Ne ordítson, maga ló! Idecsôdíti nekem a csendôröket!... Ilyen ideges rablót még életemben nem láttam! Képes és a legnagyobb kellemetlenségeket csinálja nekem! A rabló megrémült. Te jó Isten! Mi ez?! Az áldozat jobban fél a csendôrségtôl, mint a fegyveres útonállótól. Kí lehet ez az ember? Miféle szörnyű, régóta keresett bűnözô? - Fel a kezekkel! Az áldozat dühösen emelte a magasba karjait. - Mondja, maga tornaórát rendez itt?!. . . Becsületszavamra, ilyet még nern láttam! Ez a mániája a kezekkel. És harmadszor: ne hadonásszon állandóan a pisztollyal, mert elsül, és visszajönnek a rendôrök. . . llyen ideges rablót még életemben nem Iáttam! - siránkozta türelmetlenül, és közben akkorát csuklott, hogy szakadt keménykalapja az orráig süppedt. - Mondja maga bolond? - Lehet, de ez most nem fontos... Ide hallgasson, rablovics úr - kezdte békülékenyen a megtámadott -, adjon nekem egy dollárt, és futni hagyom. Na?... mit vitatkozzunk itt soká. Nem igaz? - Futni hagy? - álmélkodott az útonálló. - Örüljc *****, ha nem bántom és elmégyek. - Ez is egy álláspont, de nem az enyém. Hupplá!... Ne remegj, pajtás, csak csuklottam! Az én álláspontom más. Ha elmegy, akkor majd én elôveszem a késemet, és szanzsén a nyakszirtjébe hajítom hátulról. - És rekedt, joviális kacagással felrikácsolt: - Well, my dear gyilkos! Zsebkésvetésben az öreg Wagner olimpikon lehetne... És rekordidô alatt úgy a bicskámat, mint az egy dollár tarifát kiveszem magából! Láija, ez egy jó álláspont. Na?:. választhat: pénzt vagy életet?! Az útonálló végképp elvesztette a talajt maga alól. Lelôje ezt a szörnyeteget ötven centért? Vagy megkockáztassa, hogy kést vágjanak belé távozáskor? Mert hogy ô revolverrel a kezében egy do)lárt fizessen az áldozatnak az világröhej volna. Az áldozat kissé imbolyogva, de nyugodtan várt. Megdöbbentôen toprongyos volt. Ruházatát egy jobb madárijesztô sem vállalta volna. fnget egyáltalán nem viselt, viszont mindenféle ócska congyot kötött a nyakára, mintegy jelezve a fehérnemű szükséges voltát. Feltűnô ismértetôjele lehetett volna valami körözvényben, hogy egy alig elszáradt gardénia díszlett a gomblyukában. A hervadt virág hérvadhatatlan gyermeki optimizmusánakjelképe volt. Szimbóluma annak a könnyed; buzgó kedélynek, naiv életfilozófiának és szüntelen mámoros derűnek, mellyel Wagner úr a nap minden peccében s*****éttárta lelkivilágát a legcsekélyebb, legegyszerűbb örömök elôtt is. Ráncos, bibircsókos, fogatlan és széles szájú, vén arcán, állcsontja mentén ritkás, de hosszú szôrű matrózszakáll vonult félkörben. Elsô látásra inkább zsinórral felkötött műszôrzetnek hihette volna az ember. És amint a holdfény ré***** tűzött, ez a szakáll végképp elrettentôen hatott az amúgy is döbbent rablóra. Ijedten felkiáltott! Ugyanis a rendkívüli szôrzetnek csillogó, búzakék színe volt! Aki nem tudta, hogy Wagner úr, egy csodálatnsan nagy pofon következtében, belezuhant a rakparton elôkészített hajófestô zománcába, az így, a holdfényben, kísértetnek hihétte. - Ná mi lesz? - sürgette a rablót az áldozat. - Itt akar megöregedni? Adjon egy dollárt, és menjen a fenébe!. . . flyen egy hülye sztrovacsek. Hogy a sztrovacsek kifejezés mit jelentett Wagner úrnál, azt senki sem tudta. Állandó, csontig ható részegsége még ôt is erôsen akadályozta abban, hogy akár csak saját szavait is helyesen értelmezze. - No de értse meg - kiáltotta dühös kétségbeeséssel az útonálló -, nincs pénzem, és nem akarom lélôni. Sajnálom magát! - Mi közöm ahhoz nekem?!. . . Maga ne legyen jó az én egy dolláromért! Tessék csak lôni! - Nem teszem! És figyelmeztetem, hogy ha odamegyek. . . - Akkor megrúgom, és jön a bicska. Az én konyha) . . . Minek folytassam? Rövid, elkeseredet vita után Wagner úr megkapta a revolvert: sem a hátbaszúcást, sem a villamosszéket nem kockáztathatja az ember ötven centért. A rabló pályája kez*****etén volt, mindössze tizenkilenc éves, mellesleg ez is mentse tehetetlenségét. - Na jöjjön, kis sztrovacsek! - vigasztalta a rablót humánus áldozata. - Maga is kaphat egy korty pálinkát... Hoppla! Legalább a muníciót elihatja a revolverébôl... Ni, milyen szép nadrágrögzítô! - kiáltotta, ahogy elindultak, és egy hosszú spárgát pillantott meg léfüggni a feje fölötti vastraverzrôl: - Ezt leszedem innén, de a mindenségit. :. odacsomózták. . . - és kedvesen a fiatalemberhez fordult: - Nincs magánál egy bicska véletlenül? - Mi***** -kérdezte a rabló, és halálosan elsápadt. - De hiszen. . . Maga fenyegetett. . . Magának van kése! - Né gyerekeskedjék! Soha életemben nem volt késem. . Hopplá... no, várjon! De revolverem most már, hála Istennek, van, hát csak nyughassék, kedves sztrovacsek. . . És a dühös útonálló orra elé tartotta saját fegyverét. MÁSODIK FEJEZET E különleges rablótámadás mellékesen a Megkerült cirkáló világraszóló kalandját is elindíLotta hírhedt útjára. Az áldozat és *****az útonálló ugyanis végleges békeállapotban továbbballagtak, illétve az öreg továbbtántorgott. Így kialakult közöttük a végzetes eseményeket élin*****ító beszélgetés: - Maga biztosan külföldi, mert engem nem ismer. . . Engem valamennyi rabló olyan jól ismec, hogy már öt lépésrôl nem köszön egy sem. Honnan jött?... - Ásítani akart, de csak csuklott. -Mesélhetne valamit a nagyvilágról. My parole d'honneur, az ilyesmi érdekel! - Alexandriából érkeztem a Nil Marsallal... Ott is csak arról beszél most mindenki, amirôl Oaklandban - felelte az ifjú rabló. Kíváncsiak, hogy mi történhetett a híres André de Rémiéux-vel? - Ezt én megmondhattam vo)na! Együtt voltunk bezárva Surabayában... Jó pofa volt! Tavaly leszúrták egy kocsmai verekedésnél a madridi Bivalyfô grand caféban. - Hm... Alig hinném. Egy eltűnt óceánjáróról van ugyanis szó, aminek André de Rémieux a*****neve. Egy turistatársaságot vitt magával esupa elôkelô urat... - És ellopta válami disznó? - vágoft közbe legyintve Wagner úr. - A tengeren vigyázni kell. . . Azt én jól ismerem. . . Errôl eszébe jutott egy operából válami kártyainduló, és harsányan énekelt. Áz operák és ***** hazárdjáték állandó zűrzavarában élt, az optimista részegek különös mámorában. Az ifjú fábló csak most vette észre, hogy kü)önleges szakállú patrónusa az önkívületig részeg. .Közben gépiesen beszél, hogy ezt leplezze, de a szűk sikátorok között olykor egyik úttesttôl a másikig dűlöngött; de jóbb zsebében a revolvert egy pillanatra sem engedte el, és így az ifjú útonálló me*****sem merte a galambôsz illetve égszínkék szakállú rablót megtámadni, És hol az a kocsma, amit az öreg említett? Megfoghatatlan volt a fiatalember elôtt útjuk céljá. Hiszen lassanként a kikötô környéki dombok között, Frisco kínai és egyéb bennszülött nációjának vályogviskóin túl bukdácsolt elôtte a gargarizálva daloló, furcsa öreg. Lehetséges, hogy már nem is tudja, hová készült? Ez az egyén nem ismerte Wagner urat, ha azt hitte, hogy a Kékszakállú (bármilyen állapotban is) nem talál meg egy kocsmát, ahova készült. - Nem tévedett el? - kérdezte az lfjú rabló. - Ugyan! - röhögött Wagner úr. - Maga csecsemô! A Három Piros Dugóhúzóhoz még rész gen is odatalálnék, pedig úgy éljek, két 'óra óta alig ittam valamit. . . Látja ott azt a hát fénypontot? Nem. . . Azt az öt fénypontot? - Ott messze?. . . Mindössze egy kis fényt látok arrafelé!. . . - A maga korában én is annyit láttam. Nem kunszt. . . Hát ott van a mi kossmánk. . . Minden valamirevaló hotvolé odajár. - Mondja. .. - kérdezte most az ifjú rabló, és itt kezdôdött az egész ôrületes bonyodalom. -Ismer maga valami kikötôi hírességet, bizonyos Piszkos Fredet?... A Kapitányt? - Mi?!. . . - horkant fel az öreg. - És maga mer kikötôben, tisztességes martalócok között lopni?! - Én is hallottam már említeni. De azt hittem, hogy maga többet tud. Sürgôsen keresik ůvalamiért ezt a Kapitányt. - Mindig keresik! - legyintett Wagner úr. - De azt nem fogják el! Az én barátom!. . . My old Piszkos Fred, öreg sztrovacsek, a Kapitány!- Egy elragadtatott karmozdulattól keresztülesett valamelyik kisebb dombon, és ülve maradt, hogy megpihenjen. Úgy folytatta lihegve: -Annak bliktri a világ minden rendôrsége. . . - Alig hiszem, hogy bűntényrôl van szó. Nem említették, hogy betört volna, vagy pénzt lopott. - Én pedig nem hiszem, hogy az öreg valahol betört és hozzátett a pénzhez. Nem természete. Valahogy talpra szédelgett, és továbbmentek. - Márpedig nincs bűntény a dologban. Rádión is leadták, hogy jelentkezzék bármelyilC külföldi angol követnél. Biztosítják, hogy szabadon eltávozhat. - A követ?. . . - Miért a követ? - Na hallja! Az öceg Fred úgyis távozik, ha akar, annak nem kéll garancia. - Csak azért kérdeztem, mert aki tudja, hogy merre jár a Kapitány és bejelenti, az száz font jutalomban részesül. - Mi. . . - Egy pillanatig megállt, de csak úgy sikerült, hogy két karjának sebes mozgásával sarkára tántorodó testét nagy nehezen talpra svungolta. -Mit mesél? Maga, úgy látszik, részeg! Hopplá! Ne törôdjön azzal, ha csuklom!... Azt állítja, hogy ezért a gyerékségért tíz fontot fizetnek valahol?! Egy összegben?! És nagyon izgatott lett, mert még sohasem volt ennyi pénze. - Száz fontot mondtam! Hiszen még San Franciscóban is bemondta a rádió. - Ne mondjon ennyit, drága martalóc! - rimánkodott remegve, és izgalmában egymás után hármat csuklott, ettôl leesétt a kalapja, viszont, amikor érte nyúlt, kéresztülesett rajta, majd felálltában Ierántotta a fiatalembert is. Csak sokára és nagy nehezen értette meg világosan az elmondottakat, amikor is teli tüdôvel egy nagyot üvöltött: - Hurrá! Szóval húsz fontot kap az illetô!..: Ne mondja azt, hogy százat! Maga rosszul hallotta! Annyi font csak számtanpéldában létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet! Annyit már láttam!. . . Isten! Végre egyszer leihatom magam! Hurrá! - és felhajította a kalapját, azután esodálkozva, idegesen támolygott mindenfelé, de nem látta sehol az ócska holmit. - Ha, most jóI nézek ki! Fennmaradt a kalapom! Nem baj!. . . Itt van, fogja. . . a revolvere!. . . Már nem kell! Van hitel, annyi, mint a madár. És ez a hitel sokáig nem fog elrepülni. . . És odaadta, a kihalt éjszakában; a tôltött pisztolyt az imént kifosztott rablónak, és megveregette a vállát. - Hallott valamit a Kapitányról? -kérdezte a suhanc, miután rövid habozás után mégsem )ôtte le Wagner urat a visszakapott revolverrel. - De mennyire! Délben beszéltem vele! - Hol van? - Azt nem tudom. - Hát hol beszélt vele?! - A lakásomon. - Hát akkor csak tudja, hogy hoI van? - Ilyen késôn este? Klzárt dolog. Elég szép tôlem, bogy odatalálok. . . És jelentem. No, itt a kocsma! Gyerünk befelé! És berúgta a vlskó ajtaját. Sűrű füst, lárma és harmonikázás fullasztó, bántó hang- és szagegyvelege hömpölyödött feléjük. De mielôtt beléphettek volna, még a küszöbrôl, Wagner úr hirtelen visszatántorodott, bevágta az ajtót, azután ijedten megragadta a fiú karját: - Jöjjön! Fussunk! És hasra esett. A fiú nem értette, hogy mirôl van szó. Ha érti, úgy bizonyára futni kezd, mint a kényes ügy részese. Ugyanis Fülig Jimmy állt az ajtóban, amikor Wagner úr benyitott! A visszavonulás tehát elkésett intézkedés volt, mert az ajtó máris kivágódott ismét, és Fülig Jimmy ugrott egyet. . . A rabló, ha nem is tudta, mirôl van szó, ösztönszerűen a revolveréhez nyúlt, Mozdulatával egyidejűleg egy pofont is ka*****pott, és röptében csak azt érezte, hogy kiszakítják pisztolyát a kezébôl. Azután lehanyatlott és elájult. Ugyanis a számára kiosztott pofon monszuni süvöltése, villámszerű csattanása és mindent elsöprô megsemmisítô hatása egyike volt azon pofonoknak, amelyek Fülig Jimmyt közrettegett sztárrá avatták földünk jelentôsebb alvilági köreiben. HARMADIK FEJEZET Miért ijedt meg Wagner úr Fülig Jimmytôl? Mert az alvilág beavatottjai, akik közé a *****ofonsztár is tartozott, jól tudják, hogy Piszkos Fred, amikor éppen Friscóban tartózkodik, 'Wagnernál húzza meg magát. És mi baja volt a pofonok koronázatlan fejedelmének a Kapitánnyal? Ez az éles ellentét szintén közbeszéd tárgya volt a kikötôben. Néhány nevezetes alvilági vtrÍlaÍkozás közben úgy adódott, hogy Fülig Jimmy már szépen kikaparta a tűzbôl a gesztenyét, amikor egyszer csak megjelent a Kapitány, és anélkül hogy körmeit a pacázshoz értetné, magához kaparintotta Fülig Jimmy fáradságának kétes de jól megérdemelt gyümölcseit. Attalában úgy, hogy Fülig Jimmy végül még valami slamasztikába is keveredett. Azt is bészélték, hogy egy homályos, régtôl datáÍódó lovagias ügy van közöttük. Fülig Jimmy  llítólag egy ládában fogva tartotta huszonnégy óráig a Kapitányt, más alkalommal a kapitány, életének egy fontos szereplése helyett, a karanténba juttatta Fülig Jimmyt. Így ti7érgesedett az ügy lassanként odáig, hogy most már Fülig Jimmy, ahol csak megfordult, a kapitány után érdeklôdött, mert szerinte sürgôs leszúrni valójuk van egymással. Oaklandban tehát éÍôször is Wagner urat kereste, hogy a Kékszakállú nyomán megtalálja ellenfelét. Fülig Jimmy ugyanis már két napja tudta egy csempész ismerôsétôl, hogy Piszkos Fred Friscóban van. Viszont azt is tudniá kellett, hogy aki a Kapitány nyomára vezeti az angol IcBvetséget, az száz fontot kap. Örtként vetôdhet fel a kérdés az olvasóban, hogy miért nemjelentkezett Fülig Jimmy ezen Száz font jutalomért az angol követségen, hiszen tudta biztosan a nyomravezetô utat Wagner úr lakását. Nem ismerte ugyan a Kékszakállú állandó tartózkodási helyének közelebbi címét, de nyomravezetô a fontos cím tudta nélkül is lehetett volna. Beköpésnek nem számítana, mert a Kapitányt épp hogy "üzletileg" körözik szabad eltávozásának biztosításával: De végül úgysQm lett volna nyomravezetô, mert ezzel a nyommal a követség nem ért volna semmit. tlgyánis Wagner úr friscói lakását összesen ha négy ember ismeri ezen a világon, és Fülig Jimmy, ezt talán mondanom sem kell, nem tartozott a négy ember közé. Aztán az alvilág kiváltságos tagjai semmiféle jutalomért nem szeretnek hivatalos helyen megjelenni. Tapasztalt egyének babonája, hogy a hivataÍokban való esászkálás ritkán vezet `jóra. Fülig Jimmy többféle szomorú tapasztalattal is bírt a rév- és más kapitányságokon. A pénz riagy dolog, és nem okns, ha valaki túlságosan firtatja az eredetét, de ennek is van határa. A frégattfôhadnagy, mint hírhedt csempész, nemigen félt a határok átlépésétôl, de hivatali helyiségek küszöbe mégis ama határ volt számára, melyét önszántából ritkán lépett át. Ezért nem jelentkezett régi értesülésével mint nyomravezetô az angol követségen, és ezért kiáltotta VVagner úr, hogy "fussunk!", mielôtt hasra esett. És ugyancsak ezért nem csodálkozott, amikor egy csavarszorítóra emlékeztetô markolás tapadt a nyakára, és úgy talpra segítette, hogy mnccanni sem bírt. - No nézd csak! - hebegte torzult, de udvarias arckifejezéssel. - Az én kedves sztrovacsek barátom!. . . Köszönöm, hogy felsegítettél, és most porolj le. - Mivel nem kapott választ, és a csavarszorító sem lazult, még nyájasabb mosollyal rikoltotta: - Nincs nálad egy szivar véletlenül? Ki tudja, mióta nem dohányoztam!... Fülig Jimmy különlegesen festôi, általában ismert fregattfôhadnagyi egyenruhájában volt (A rangot és az egyenruhát ô maga kreálta.) Az egyenruha így festett: elsôsorban két pompás és fényes bôrlábszárvédô, fején a Államok önkéntes mentôinek ellenzôs fehér sapkája és egy aranygombos flanellkabát! (Aki nem tudta, hogy az öltözék fregattföhadnagyi uniformis, az megesküdött volna, hogy házikabátot lát.) No és a fôúri, elsôrangúan dekoratív, nyeles monokli. llyen néven viselte ama kerékpáráttételrôl függô, orvosi nagyítót, amit különösen a szivárványhártya megvizsgálására használnak. Fülig Jimmy a műszert valamelyik szeméhez emelte idônként, amikor úgy vélte, hogy reprezentálni kell. - Piszkos zsebmetszô! -kiáltotta foglyának köszönés helyett. - Engem ne próbálj becsapni, mert szilánkokra pofozlak. - Te mindig ezekkel a szilánkokkal jössz - idegeskedett Wagner úr. - Miért kérdezed ötödször, hogy hol az a Piszkos Fred? Hát én ôrzôje vagyok annak a sztrovacseknek?! - Ugye tudod, mirôl van szó?! Mert nem is kérdeztelek meg! Ne félj, nem ölöm meg azt a disznót! En csak megfizetek neki a karanténért, aki mindene van! - Hát jó! Várj itt, mindjárt küldöm! - és máris indult volna, ha kilengésébôl nem rángatja vissza a vasmárok. - Na!. . . Te mindig rángatsz! - Most ide figyelj! Én kitöltöm rajtad az elszámólást, ha nem vezetsz azonnal a rejtekhelyedre! Tudom, hogy a friscói vasúti híd felé van. - Köszönöm, sztrovacsek! Onnan már hazatalálok!. . . Egy órája töröm a fejemet. . . Te, ne rángass! Gurgulázásba fulladt a hangja, mert Fülig Jimmy kegyetlenül megrázta. Közben az ifjú rabló magához tért, de nem mozdult, mert azt hitte, hogy Fülig Jimmynél egy hatalmas vasdorong van, amivel az arcába ütött. (A fiatalember másnap elhajózott fndokínába, új életet kezdett, és a tisztesség útjára tért. Sok az egy émbernek, Wagner úrrál és Fülig Jimmyvel találkozni egyazon éjszakán.) A fregattfôhadnagy fogcsikorgatva tünôdött, hogy mit kezdjen Wagner úrral? Ez közben elaludt, a szorongó marok támaszára függeszkedô testsúllyal. Mikor újra megrázták, nágyot horkant és felriadt: - Szent Istenl Hány óra van?! - kiáltotta, mintha valaha is dolga lett volna az életben, mintha valaha is elkésett volna valahonrian. - Ide figyelj! Én téged száz fonthoz juttatlak, ha elveszetsz a Kapitányhoz. - Könyörgöm, higgyétek el. . . Nincs annyi pénz, fiam, amit itten mondsz. . . Az csak tíz font! De külónben sincs nálam my old great man of the Piszkos! Higgyél nekem, te sztrovacsek! Hát szoktam én hazudni? - Csakis! - Biztos, hogy úgy van, ahogy mondod... De most miért hazudnék, ha olyan kedvesen fogod a nyákamat... Egy barát? Akivel már fegyházban is voltur>k együtt! Két bennlakó! Fülig Jimmy gondolt egyet. Hülyeség volt ráijeszteni az agyafúrt vén martalócra. Ettôl ugyan nem csal ki semmit. Dé majd követi titokban, követi messzirôl. Elengedte hát a nyakát, és nagyot lódított rajta. - Ha most nincs itt, majd elkapom máskor! De akkor nem lesz pardon! Wagner úr gálánsan meghajolt kissé, megigazította virágját, és imbolyogva elindult a sötétben. Egyszerre csak örömmel felkiáltott, mert rálépett a kálapjárá. - No, ez nagy késéssel esett vissza! - énekelte magában, és feltette öreg holmiját. Azután dúdolva, tíz lépés után átlagban három-négy métert csúszva, dombokon át, sikátorokon keresztül, bolyongott hazafelé, és úgy látszott, sejtelme sincs, hogy Fülig Jimmy követi, mint az árnyék. Így érte el a kikötô túlsó oldalán, a száraz dokkon túl, az Oaklandból San Franciscóba vezetô utat. Innen üres telkeken át, bukdácsolva a töltésig jutott. A vasútvonal mentén óvatosan letért, az éjszakai sötétségben, biztonságosabb mezôre. ***** No most! A botorkáló alak késôbb, a mezôn keresztül ismét a töltéshez szédelgett egy fordulónál. A kitérô vágányok körül járt. Egy vasúti kút és néhány bódé látszott mindössze, továbbá sok üres teherkocsi vesztegelt a környéken. Mi az ördög! Az örég felkúszott a töltésre. Egy távolabbi, vakvágányra tolt vagon ajtajáról felemelte a reteszt, félrehúzta a tolóajtót és besurrant. . . Megvan! Fülig Jimmy futott! Amikor Wagner úr nyomába ért a teherkocsihoz, óvatosan közeledett. . . Jó lesz vigyázni. . . Elôvette a zseblámpáját; és körülnézett. . . Tehát ebben a rozsdás, kiselejtezett vagonban laknak ketten a Kapitánnyal. No, csak gyerünk! Most leszámol... Gyorsan félrehúzta az ajtót és beugrott... A kézilámpája máris körülvillant, mert Piszkos Frednek gyorsan jár a kése. . . Mi ez?! A vagon belseje üres! Odaugrott a szemközti tolóajtóhoz. . . A fene! Ez a Wagner egyszerűen kiugrott a kocsi túlsó oldalán, és kívülrôl elreteszelték! Hopp! Villámgyorsan megfordult. . . Késô! Éles csikorgás hallatszik mögötte, amerrôl jött. . És becsapódott a vagonajtó! Jól hallatszott, amint ráhullik a retesz. Fogoly! - Halló, sztrovacsek barátom!... Minden vagonnak két ajtaja vari - rikácsolta kívülrôl Wagner úr. - Majd sokat kell dörömbölni, ha eluntad magad, mert ennek a fülkének rYtostanában késése van: öt éve nem indult. . . És távolodó, lelkes dalolás hallatszott egy Áida nevű kardalosnôrôl, aki elôször becsapta a zöld alsót, azután kijátszotta a vörös felsôt. . . NEGYEDIK FEJEZET Fülig Jimmy a legnagyobb bajban volt. Itt szépen éhen halhat, ha nem dörömböl: Viszont Friscóban ma az a helyzet, hogy neki nem ajánlatos ilyen dörömbölésféle feltűnôsködéssel magára terelni a figyelmet. Sajnos, egy Icétárbocos schooneren távoztak innen legutóbb a Holdvi*****ág Charleyval, és elfelejtették visszahozni a tulajdonosnak, aki bizonyára a rendôrségen is kerestette. Mit ér a srófhúzó a belsô zsebében, a kiváló, kicsi; de pompás acélfúró felsô zsebében, a harapófogó meg a reszelô a hátsózsebében? Hidégvágással itt nem tud kitörést elkövetni, túdta jól. Régi ismerôje volt a vagonoknak. Az ajtó hasadéka mentén tán elreszelhetné a keresztvasat, de ez nagyobb zajjal járna, mintha dörömböl. Így üldögél vagy egy óráig dühösen, tépelôdve, tanácstalanul. A retesz körül látta, hogy déreng már. Most egyforma léptek csosszanása hallatszott a vagon körül. Hallgatózott. Tán valami magános személy jön erre, és elég tapasztalatlan lesz esetleg, tiogy egymaga ajtót nyissón? Megkísérli az ügyet! Végre is nem fog itt éhen halni! Kopogott... - Szabadl - mondta kint az illetô. Fene a tréfás kedvit! - Nyissa ki! -kiáltott Fülig Jimmy -, lekéstem a friscói vonatot, itt aludtam, és rám csukták áz ajtót, dokkmunkás vagyok! Az illetô erre minden további nélkül kinyitotta az ajtót. Fülig Jimmy ugyancsak minden további nélkül hátralépett, és tátott szájjal lehuppant egy üres ládára. Nagy ég!. . A riyitott ajtóban egy hosszú, hegyes kecskeszakállas egyén állt, és valószínűtlenül hatalmas, karvalyszerű körmeivel még hegyésebb formájúra sodorta ezt az amúgy is tekintéÍyes szakállt. Itt nem lehetett kétség! A Kapitány állt ott! Piszkos Fred volt a megmentô! És Fülig Jimmy megpecsételtnek látta a sorsát. Ha ez az ember megmentette, úgy elveszett ember! Nem vitás... - Hallom, hogy kerestél, fiam... Biztos valami dolgod van velem - mondta nyájasan. A mindenit!... Milyen egyszerű volt kutatni utána, hogy belevágja a kést. És mi az, hogy most mégis ilyen bizonytalanul ül a cserzett bôrű, ezer ráncú öreggel szemben. Miféle varázserejük van még inkább mágikus tekintélyük van az apró, ravasz csillogású szemeknek, hogy ez az elsôrangú bicskás, Herkules-erejű, veszett verekedô most ilyen bizonytalan? Egy kicsit mosolyogni kezd, majd dadog, végül lepöcköl valamit zavarában két ujjal pedánsan a kabátjáról. De azután mégiscsak összeszedi magát, ha már minden kocsmában égre-földre esküdött, hogy ne lássa Pepita Oféliát, (álÍítólag) hű aráját, ha nem intézi el a Kapitányt: - Itten arról van szó - lovalta önmagát goromba hangjával -, hogy magával dolgom van! - Úgy?!... Mirôl lenne szó? - kérdezte, és hirtelen feléje lépett. Valami kis karcolás, mintha tüske érné az ingén keresztül, megcsiklandozta a fregattfôhadnagyot a gyomra táján. - Vigyázz, Jimmy!... - intette szinte szelíd súgással a Kapitány. - Sötét van, és még belegyalogolsz a késembe. . . . Hogy szedte elô a kést, mikor nyitotta ki és miképp feszítette a hasának olyan szakértélemmel, hogy érintette is, és mégsem szaladt bele? Ez régi és megfejthetetlen bűvészmutatványa volt. Egy biztos: lehet valaki százszor Fülig Jimmy, ha egyszer Piszkos Fred késhegye a gyomrát érinti, akkor jobb, ha felveszi az utolsó kenetet, mielôtt a kisujját is megmozdítja. - Mit bicskázik-... Bántotta magát valaki? -kérdezte sokkal gorombábban, de egyetlen maccanás nélkül Fülig Jimmy. - Csak mer hallottam, hogy kerestél valami miatt, és érdekelne az ügy mibenléte. - Mi?... No és, ha kerestem? Üzent magának Hawaiiból a Víg Kiloccsantó tulajdonosa, hogy otthagyta a dohányzacskóját tavaly. . . - Tudok róla. Hát kedves, hogy ezért már egy éve keresöl engem, hol a szingapuri Katakomba Kaszinóba, ahogy mondták, hol meg a rotterdami Sajtfejű Mángorlóba, mert errôl is értesültem. . . Érdemes egy dohányzacskó miatt? Fülig Jimmy szinte szétrobbant dűhében, de mit csi*****álhat, ahogy itt áll az öreg késhegyére tűzve, és tudja a késrôl, milyen biztosan fekszik a Kapitány kezében, egész lazán, haránt a tenyéren, és nyújtott hüvelykujja mentén végigsimul a döfésre kész penge. És milyen egyszerűen, könnyedén, villanásnyi idô alatt tud behatolni valakibe, hogy aztán Piszkos Fred megtörülje egy fa törzsén, zsebre dugja, és egykedvű, csámpás lépteivel elbandukoljon a helyszínrôl. Tehát pukkadt a fregattfôhadnagy, de kôzben olyan egyszerű testtartással, olXan mozdulatlanul állt ott, szinte jámboran, mint aki csakugyan doháriyzacskója miatt kereste az egész világon e kevéssé tiszteletre méltó, de igen tekintélyes ôsz szakállú egyént. - Meg azt is mondtad, hogy valami elszámolásod van velem állítólag -érdeklôdött szelíden a Kapitány. - Nem tudom, igaz legyen-e? No, azt megadhatod, nem bánom. - Most nincs nálam. . . akkor volt, amikor kerestem és. . . Az öreg otthagyta, valamivel távolabb leült egy fatönkre, és zsébre tette a kését. - Hát nézd, Fülig Jimmy! - szólt elgondolkodva, de igen határozottan, rövid csend után. - Ez mind szép, amiket meséltél, de jegyezd meg magadnak, hogy aki engem nagyon keres, azzal elôfordulhat, hogy megtalál véletlenül. -Nyugodtan beszélt, mert Fülig Jimmy tudhatta, hogy amilyen ellenôrizhetetlenül gyors mozdulattal eltűnt a kés, ugyanúgy elôkerülhet megint. - Te tudod jól, hogy mindig a gyengém voltál... Csak sétálgass, fiam, fel és alá, dugd zsebre a kezed nyugodtan, volt nálad egy revolver meg egy kés, azokat kiloptam az imént. A fogaidat ne csikorgasd, mert mind kihullik, mire vélem egyidös leszel, pedig ilyen korban sem árt, ha az embernek foga van. - Majd még ezért egyszer. . . - Csak te ne fenyegessél engem, mert már többször is megijedtem, amikor mérges voltál, és nyugtalanul háltam. Valamin gondolkozott, és recés ínyébôl kiálló, két-három barna fogát piszkálgatta hüvelykujjának hosszú körmével, ázútán elkezdte komótosan a pipáját tömni és rágyújtott. ***** " Valamit fôz ez már megint!" - gondolta közben Fülig Jimmy. - Nem azért jött ez ide, ôt kiszabadítani, mert aggódott miatta. Ettôl ugyan meggebedhet a saját édestestvére is nyugodtan, amilyen kutya. Most meg úgy füstöl, mint amikor azon járatja az agyát, hogy hogyan kavarjon össze valamit, amin aztán teremtett emberfia nem ismeri ki magát rajta kívül. Mert ez mindig kavarja!" - gondolta a fregattfôhadnagy. De hentesekre maradjon holta után a kése, ha egyszer nem szalad bele ebbe a sátánba. - Akar még tôlem valamit? - kérdezte dühösen. - Szeretném elintézni veled a számadást úgy, hogy békében hagyjál ezentúl. . - Csúfolódik?! Mostan teheti, de jegyezze meg, hogy a legravaszabb róka is terítékre kerülhet egyszer. - Nohát, ezt szívesen elkerülném - bólintott rá komolyan a Kapitány. - Szeretnék veled egy üzletet csinálni úgy, hogy neked is legyen ötven fontod és nekem is. - Ez megint micsoda? - Megmondom. Engem valamilyen ügyben keresnek az angol követségrôl. Ez a keresés riem jár következményekkel. Talán az elsüllyedt Winnifred gôzös végett érdeklôdnének, mert arra jártam egy háromárbocossal, és kimentettem sok utast. - Emlékszem. Derék dolog volt. Csak aztán mindenki csodálta, hogy a vihartól megmentett utasoknak a gyűrűjük meg a zsebórájuk is odaveszett. - Igen! - bólintott komoly visszaemlékezéssel a Kapitány. - Nagy vihar volt... De most elsôsorban arról van szó, hogy nekem valószínűleg valamiféle jutalom jár, ha jelentkezem az angol követségen és a nyomravezetônek, aki rám akadt, annak külön száz font. Most én a tnagam jutalmán felül szeretnék ebbôl a száz fontból ötvenet kapni. Tehát vigyél fel engem a &ôvetségre, így hozzájutottál ötven fonthoz, azortfelül én is jó üzlet,et csináltam miután nem kéll félnem, hogy egyszer még megölsz. Mert remélém, hogy így szent a béke közöttünk. - "Kavarja ez, vagy nem kavarja?" Megint nagyon valószínűen hangzik, amit mond, tehát biztos, hogy hazudik. De mit akar most itt vele kavarni? Lehet, hogy csakugyan nyugtot akar az ôrég és ötven forit keresetet? Baja nem lehét, ha rááll. Nem nagyon firtatják ott a nevét és ríeki van a belsôzsebében egy szinte kifogástalan okirat Olsen Jeff svéd matróz nevére: Majd elmegy mint Olsen Jeff az öreggel, és jól nyitva tartja a szemét. - Szerintem -mondja azért óvatósan, rövid gondolkodás után -emögött valami disznóság van megint ellenem. - Ha annyira bizalmatlankodsz, hát mással csinálom. Úgy látom, hogy félsz. Fülig Jimmynek számtalan erénye volt, de a hiúságára idônként más tulajdonságait kônnyedén elnyomta. Most is egészen nekfvörösödött a gyávaság vádjára: - Maga hallotta valaha, hogy én félek valakitôl?! Itt a Fülig Jimmyvel beszél, hé! - Magam is arra alapítottam mindent - mondta az öreg ôszintén, és csakugyan így volt. Fülig Jimmy hiúsága és naivságára sűrűn alapította számításait. - Ha tehát akarod, eljössz most velem a rejtekhelyemre. Kevés ember tůudja ezen a világon, legyél te az egyik közöttünk. És délelôtt meglátogatjuk az angol követet. Ha megkapod az ötven fontot, úgy szent a béke. Itt a kezem! Múmiaszerű, piszkosbarna karvalykezét parolára nyújtotta. Fülig Jimmy ezt gondolta: "Kavarja ez, vagy nem kavarja?" - és közben tétován elfogadta a parolát. A hűvös, ráncos; aránylag kicsi kezet olyan idegésen és zavartan fogta meg a iúkötôk rettegett jassza, különösen mellbôségével, csodálatos ügyességével és legendás erejével egyetemben, mint az iskolás kölyök a zord tanítóét. - Van valami papírod? - kérdezte a Kapitány. - Egy jó okmány, Jeff Olsen névre. - Akkor rendben van, habár nem hiszem, hogy szükség lesz rá. Elindult elôtte az öreg, pipázva, imbolyogva, alsókarjára vetett kiskabáttal, és hüvelykujja odabökött sapkaellenzôjére, hogy a tarkójára csúszott az ódon hoÍmi. Az hídon nem messze elérték Frisco külvárosát, a Fülig Jimmy vegyesen baljós érzelmekkel Iátta feltűnni a szürke terméskôbôl épült csendôrlaktanyát: No, errefelé ô nem bujkálna. Még jobban belapultak a vasúti töltés melletti homályba, mert szépecskén virradt. Ilyenkor már hideg volt errefelé, különösen hajnalban. Az arktikus eredetű szél elűzi innen már nyár útóján a kikötô vándorait. Fagyos, sós nyirok csapott hozzájuk. " Ez a, kicserzett vén rabló biztosan nem érzi"gondolta Fülig Jimmy. - Egy kanyarban, a műút mentén, Piszkos Fred felemelte a csatorna rácsát, és elindult lefelé a vaslétrán. - Gyere- - szólt vissza. Fülig Jimmy követte, és helyére illesztette maga felett a rostélyt. Csak tán nem csátornában laknakůezek? Attól a Wagnertôl kitelik, azonban a Kapitány (azt meg kell hagyni neki) tudta, hogy mivel tartozik hírének és piszkos, de ellenzôs sapkájának. Nem hagyná elhírleni magáról, hogy csatornában lakik. Sokáig mentek a sebes sodrú szennyvíz mentén vonuló cementparton. Folyton rugdosni kellett a lábuk körül nyüzsgô patkányokat: Egy macskányi dög Fülig Jimmy arca elôtt ugrott át, nagyot csobbanva, a csatornaárba. Rövidesen egy keresztelágazáshoz értek, és a Kapitány elindult felfelé. Ismét kijutottak egy rostélyon, és ott voltak Piszkos Fred rejtekén. Ejha! Tágas pincehelyiség volt. Körös-kö_ rül mindenféle csomóba kötött rongyhalmazok hevertek, kényelmes fekvôhelyet biztosítva a bujkálóknak. - Miféle pince ez? - kérdezte Fülig Jimmy és. . . És torkán fulladt a hang. A pince túlsó végén magasan, néhány ablák volt, amelyen át szürke, hajnali fény áradt be. És egyszer csak feltűnt az ablakok elôtt két gyanúsari határozott léptű csizma. . . Néhány lépés, azután koppan. . . fordul. . . csattan. . . És újra egyforma, tempós léptekkel távolodik. Ez egy poszt! A Kapitány tôrbe csalta! Ez volt az elsô gondolata, és máris ugrott a csatornarács felé. Ott lihegvé meglapult. . . Nem! Piszkos Fred mégsem csalhatta tôrbe. A vén sátánnak legalább annyi számadása van a hatósággal, mint neki. Ni!. . . Most leül, kitesz m*****ga élé a zsebébôl egy darab sajtot, és jóízűen eszik. - Freddy bátyám. . . - hebegte. - Hol vagyunk mi itten? Az öreg nagyot kortyintott a pálinkásüvegbôl. - Ez, fiam, a csendôrségf laktanya pincéje. A lomtár, nem jár ide senki, csak behajítják a szétfoszlott, használhatatlan holmikat az ablakon keresztül, és minden évben egyszer eljön értük az állami rongyász kocsival. Nyugodt hely. Sose hallottam még, hogy itt razzia lett volna. ...És leheveredett egy köteg állami rongyra, azután nyomban és jóízűen elaludt. ÖTÖDIK FEJEZET Kora reggel elhagyták a pincét, hogy Friscóba menjenek. - Te mostanában hová szegôdtél? - kérdezte útközben a Kapitány, és a jegesen süvítô, augusztusi, Iegigazibb friscói szél ellenére nem vette fel a kiskabátját. Fekete pamutszvettére; kirongyolódott, magas nyakával, viharvert életútján páncélos anyaggá keményédett, és úgy látszik, hogy e szilárdsága kellôen óvta a gazdáját az idôjárás viszontagságai ellen. Nem szólva deszkaszerű, mel!kasáig érô, közismerten óriás nadrágjáról, amelynek kétszárát végzôdésüknél cipôi mellé gyűrte. . . - Hát voltam Bricsesz kapitánnyal - felelte Fülig Jimmy. - A Nekivág schoneren ki-vándorlókat csempészünk Jávára. - Annak már egy éve - szólt az öreg rágyújtva. - No hát - válaszolta idegesen -, gyengélkedtem is! Amikor beszüntették a Nekivág schoonert, hát kaptam egy golyót a csíp,ômbe, és átúsztam vele egyik Szundáról a másikra. Az ember már olyan, az alkata miatt, hogy egyetlen lövéstôl is megbetegszik, ha sportol vele. Most ůmár tud mindent?! - Hát ahogy vesszük. Mert fél évnél 'több, hogy éjszaka elbúcsúztál Pepita Oféliától, és megérkeztél Friscóba a Tök Harry teherhajóján. Az ördögökkel cimborál ez a vén sátán! Kölönben nem tudhatna mindent. - Nohát?! Átjöttem Friscóba? És?!... Áttért idôközben a rendôrtanácsosi pályára, és most vallat?! Maga tán minden lépését kiíratja az újságban?! Nevetséges. . . Valamibôl élni is kell az embernek, hát utazik.,. Piszkos Fred nem szólt semmlt, vállat vont, megbökte a sapkáját, zsebeinél fogva kissé hónaljig riszálta a nadrágot maga körül, és valahová a levegôbe bámult, szinte unai.kozva. Fülig Jimmy idônként idegesen oldalt nézett rá. Most igazán nem tudhat semmit. Csak véletlenül kérdezhetett így összevissza, mert közömbösen és mogorván csámpázik, mint mindig. Már a Golden Gate park igazán nagyvárosi környékén jártak, amikor hogy, hogy nem, Piszkos,Fred ellágyuló arckifejezéssel váratlanul így szólt: - Vajon merre járnak a régi eimborák? Nem hallottál a Radzeer cirkálóról?. . . Csuklottál? - Igen. Erôs ez a cigaretta. Hogy mit kérdezett? - Eszembe jutott a jó öreg Radzeer cirkáló, amit egy sötét emlékezetű éjszakán elloptam *****oint de Galle magasságában, a ceyloni karanténból. - És nagyot sóhajtott. -A régi szép idôk! Ez a világ legnagyobb színésze, de így mégsem komédiázik. Ez is csak tisztára véletlen lehet, hogy a Radzeert említi. -ů Rég nem láttam azt a hajót - felelte hűvösen a fregattfôhadnagy. .- Hm. . . No hiszen, jó szemed van akkor. Fél év elôtt még itt vesztegelt Oaklandban. Vagy *****ém tűnt fel neked? Fülig Jimmy megállt. Irdatlan mellkasát teleszívta levegôvel. Kevés maradt llyenkor a kózelében, aki csak egy kicsit is ismerte. - Maga most mit kav*****r megint?! - Furcsá vagy... - felelte a Kapitány vállat vonva, és a pipáját tömögétte. - Te inkább keveredsz az emberekkel, mint én, hát gondoltam, hogy mégsem kerültétek ki egymást a Fôorvossal, Holdvilág Charlyval, a Tüskés Vanekkel vagy a többivel, ha már ôk itt állomásozik a vén cirkálóval, és te is Oaklandban forszíroztad éppen a megélhetést. Mit fújod ezért úgy fel magad? Fülig Jimmy kiszusszantotta a levegôt. Ô itt állandóan fél ettôl a szívtelen rókától, és mindig azt hiszi, hogy ez ki akar lyukadni valahová? Pedig igazán, mi van abban, ha érdeklôdik a barátai iránt? Ezek elôtt ugyan kíköpött legutóbb, és azt mondta, hogy tôle a jövôben felfordulhatnak, és mint már annyiszor, otthagyta ôket, és egyedül vándorolt tovább, de hát akkor arról volt szó, hogy az olajjal meg mindenfélével, szokása szerint, manipulált, meghamisítóttá a hajónaplót, és becsapta ôket. Ezek is mondták neki, hogy az ördög hozza mindig áz útjukba, és a korhadt gégéjű Peters apagyilkos vén hiénának nevezte ekkor a Kapitányt, de azért barát, az barát. Akkór is, ha nem volt mindegyik uralkodó, mint ô, Fülig Jimmy, és így nem ismeri a spanyol udvari étikett hivatali kifejezéseit. Az meg persze hogy feltűnt neki, ha egyszer ô Friscóban van; itt horgonyoz a Radzeer, és elůég buta azt mondani, hogy nem látta. Lehet Oaklandban egy olyan apró sampán, amit Fülig Jimmy nem lát, ha végigmegy a kikötön? Tehát bután felelt. Ennyi az egész. - Nohát - szólt erôltetett közönnyel -, beszéltem Tüskés Vanekkel meg egypárral közülük. De riem lényeges. És senkinek sem kötöm az orrára, hogy mit, mert jó megélhetés az. . . - Tudom, fiam - bólogatott megértôen. - Mintha már említetted volna. Nem is akartam én mást tudni, csak hogy merre ment innen a privát cirkáló? Fél éve nem hallottam, hogy valahol kikötött volna a Radzeer, és aggódom. . . - Mi?. . . Tán ottmaradt az evôkészlete vagy egy csomag dohány? - A barátaimért aggódom. - Nézze, Kapitány, hagyjon engem békit! Az rendben van, hogy maga mindig részeg, de úgy látszik, hogy újabban ez meglátszik-a beszédjén is. Miféle barátja van magának ezen a világon, azzal a szôrös szívével? ; Jimmy, Jimmy! Ki juttatott még téged ötven fonthoz békülékeny jószándékból? Ez végre is igaz. Csak ne kérdezne most itten mindenfélét. Mert ennél az Atyaisten sem tudhatja, merre gondol, mikor emerre kérdez. - Ha éppen kifúrja a kíváncsiság, hát megmondhatom, amit a Buzgó Mócsing mesélt elinduláskor. Megint valami biztosító társáság fizet nekik, hogy vigyázzanak egy értékes hajóra. .; - Furcsa! -motyogta rövid idô múltán ismét a Kapitány. -Na, mindegy... hm... coppant furcsa. . . - Mi furcsa magának már megint? - Itt van egy Fülig Jimmy, a világ egyik legelsô tengerésze! Ehhez értek valamit, hát elhiheted. És ma amikor aranyat ér itt Friscóban mináen közepes matróz, akkor ôk kutyába se vesznek és elindulnak nélküled a Radzeerrel. A fene érti. Vagy már híre ment, hogy nem vagy a régi? Ez lehet. . . Nekem is említette valaki a múltkorjában. - Ez egy nagy hazugság! - Hirtelen észbe kapott. Megint a hiúságát piszkálja ez a vén tengeri dög. - Nohát híttak, és nem mentem, med a Dagadt Petersszel haragban vagyunk. Most tudja?! A Kapitány vállat vont, és kiköpött a pipája mellett egy srég sercintéssel. Mitôl vagy ideges? Ha nem mentél, hát nem mentél. . . És megvakarta tarkóját flf. számú, beidegzôdött, tlegmatikus mozdulatával, amitôl a sapka elôrehanyatlott a homloka felett. Csendben bandukoltak. Távolról már feltűnt az angol konzulátus. Ékkor váratlanul, nagyot rikkantott valaki mellettük.- Itt áz én drága öreg barátom!... By Good! Kérem a huszonkét fontot! Wagner úr volt! Egy követségi tisztviselôvel! Fülig Jimmy elkáromkodta magát. Ez a nyomorult Wagner megelôzte ôket. És most ha akarják, ha nem, övé a pénz. A kék szakállú, vén szélhámos jobb kezével a falnak támaszkodott, de részegsége hevében baljával meg kellett kapaszkodnia a követségi tisztviselô kalapjában úgy, hogy leszakította a fél karimát. Egy üvegnyi elôfeget nyilván már kapott a p*****nzre. - Ön a "Kapitány" néven közismert egyén? - kérdezte a követségi tisztviselô. ***** - Tessék? - kécdezte csodálkozva a Kapitány. - Nem értem. Közönséges matróz vagyok. - De drága barátom! - sikongta Wagner úr, és kétségbeesetten összecsapta a kezeit, majd meg ákarta ölelni valamelyik Piszkos Fredet a hat közül, de teljes hosszában végigesett a járdán, ami alig zavarta, és így stabilabb helyzetben, nyugodtan folytatta panaszos elôadását: - Hogy mondhat ilyen?. . . Esküszöm, hogy ô az, verjék vasra! - Ki ez a részeg állat? - kérdezte a Kapitány nyugodtan és a fregattfôhadnagy részint elámult a szemtelenségtôl, részint elismeréssel hódolt, mert máris átlátta Piszkos Fred zseniális tervét. - Azzal jelentkezett nálam, hogy együtt lakik önnel egy pincében. - Sose láttam ezt az alakot. Tessék, itt az igazolványom. Egy héttel ezelôtt érkeztem Adenbôl, a Göteborgon; Jeff Olsen matróz vagyok. Mi ez?! A Kapitány szép nyugodtan elôveszi belsô zsebébôl Fülig Jimmy szinte valódi okiratát, és átnyújtja az érdeklódônek. . . Két perc múlva sietve távoztak, és igyekeztek elkerülni a környékrôl, mert Wagner úr, a követségi tisztviselô kalapjának fél karimáját a szivén szorongatva, sírva üldözte ôkét, amíg valahol oly szerencsésen esett a földre, hogy elaludt. HATODIK FEJEZET - Ha most a követségre megyünk, ez a tisztviselô azt mondja majd, hogy mégiscsak a Wagnernek jár a pénz. - Hát nem megyünk. Felküldsz egy levelet a konzulnak, amelyben kéred, hogy fogadjon bennünket. - Udvari szokás szerint - magyarázta Fülig. Jimmy, rövid uralkodására émlékezve a Boldogságszigeten - úgy szokják a szerklit, hogy a királyi kabin irodájában kérvényeznek elôterjesztést kihallást. - Csak te csináld, amit mondok. Este. . . Piszkos Fred és Fülig Jimmy megjelentek a friscói angol kónzul lakásán, ahol nyomban bevezették ôket egy kis szalonszerű szobába. Két úr várakozott itt rájuk. Fülig Jimmy suhanc korában két évet a haditengerészetnél is eltöltött, és csak azután alakult úgy, hogy az óceán szaga nélkül ne élhessen többé. Ezért nyomban megismerte az egyik jelenlevôben Anderson ellentengernagyot. A másik Haynes konzul volt. A követ nem kérdezte, hogy melyik a kettô közül Piszkos Fred. Aki nem vak, az láthatta. - Csakhogy megvan, Mr. Kapitány! - mondta ôszinte örömmel. Az ellentengernagy, ezt tán csak ôk ketten tudták a világon, valamikor együtt volt kadett Piszkos Freddel ôfelsége Prince of Buckingham csatahajóján. Azt beszélték, hogy a Kapitány Yafami homályos, teljes egészében soha fel nem deritett családi tragédiája miatt bolyongott e) annak idején, korvettkapitányi egyenruháját és úribb életét levetve. Azöta egyszer-másszor, hitratalos úton nem szorgalmazható esetekben, ahol a Titkos Szolgálat is tanácstalan volt, Piszkos Fredet a világ valamelyik távoli zugából felhajszolták, hogy egyedülálló tapasztalatait és különösen csavaros észjárását igénybe vegyék. Ez általában nem ment simán. Az embergyűlölô, magános tengeri farkas sehogy sem állt volna kötélnek, ha Anderson Aem hlvatja. Volt szíve az öregnek? Lehet. . . Különös, hogy a végletekig fukar, kapzsi ember egy-egy ilyen megbízás teljesítése után é*****tűnt, és sehogyan sem lehetett ráakaáni, hogy jutalmát átvegye. - Isten hozta, Fred! - köszöntötte az admirális, és vállára tette a kezét. Az öreg mormogott valamit, és zsebre gyűrte a sapkáját. Fülig Jimmy, akit a királyi tniliôben való tartózkodás (mint ô mondotta) elég közvetlenné tett jobb emberek társaságában, bal szeméhez emelte a nyeles monoklit, és mélyén meghajolt. -Ez itten - mutatta be a Kapitány - Fülig Jimmy a világ egyik legjobb matróza. A fregattfôhadnagy elpirult a dicséretre. Ugy látszik, mégis szorult valami emberség ebbe e kútyába, és rokonszenvezik vele. Az ötven font most már biztos. - Ôszintén szólva, nem értesülést akarunk magától -mondta Haynes követ a Kapitánynak r; hanem a szolgálatát akarjuk igénybe venni. - Ez a fiatalember értesített, hogy keresnek, tehát neki jár a jutalom - szólt a Kapitány -, szeretném, ha a száz fontot buzgóságáért magam adhatnám át. - Tessék, már elôkészítettem - mosolygott Haynes, és kiszámolta dollárban az összeget, Fülig Jimmy kissé meglepôdött, amikor az öreg biztató mosollyal bólintott feléje, de zsebre tette a pénzt. - Ez a tied, Jimmy, mert ügyes voltál - és leült, mert az ellentengernagy egy mozdulattal :hellyel kínálta ôket. - Kíváncsi vagyok, hogy miért kerestek? - Hallott maga az André de Rémieux nevű hajóról? - Kétkéményes, tizenötezer tonnás gôzôs, tizenhét év elôtt keresztelték Cherbourgban: Ázóta csak egyszer szorult javításra, a penangi Mael-özön után. Batáviában*****szárazdokkba kerűlt. Legutóbb kirándulókkal az Ineognita Archipelre indult és éltűnt. A Blount-Fok magasságából adta az utolsó rádiójelzést. - Maga minden tud, Fred - mondta megelégedetten az ellentengernagy -, azt is sejti tán, hogy mi történhetett a gôzössel? Fülig Jimmy idegesen az öregre nézett, de ez csodálkozva Vállat vont: - Tudja ezt valaki ezen a világon, hogy a Blount-Fokon túl mi minden lehetséges egy *****tűnt hajóval? Egyáltalán mit keres arra okós ember gôzössel? A Marquesas-csoport után csak:korall- és atollzátony meg újra atoll- és.korallsziget van a Déli Sarkig. - Tudjuk, tudjuk! - bólogatott Anderson. - Sajnos néhány gazdag és elôkelô embec, fogadásból odahajózott. Robinsonok akártak lenni. Elhatározták, hogy egy évet töltenek az Ínsognita Archipelen. Valami bolondos festô érkezett onnan, és azt mesélte, hogy va)óságos paradlcsom az a sziget. - Vészjelet nem fogtak fel? - Nem. A Blount-Fok magasságából érkezett az utolsó leadás, hogy nincs semmi baj. A bolondos Robinson Crusoék derült idôbůen közeledtek a célhoz. Több hír nemjött felôlük. Csak útóbb derült ki, hogy a biztosító társaság megbízásából a Radzeer követte ôket. Az a furcsa, hogy a Radzeer is néhány fokkal a Cape Blounton túl adta az utolsó életjelt, azután elnémult a rádiója. Mindkét hajónak nyoma veszett. Magára vár a feladat, Fred. . . hogy hírt hozzon róluk. - Sajnálom, Sir - mondta a Kapitány hidegen és felállt. - Megállapodtam egy bálnavadásszal. Jövô héten indulunk a Portola-szigetek tájára. Állítólag arrafelé csodálatos tömegben nyüzsögnek idén a cetek. - Miért nem vállalja, hogy a Radzeer és a Robinsonok után kutasson? - Mert nincs kizárva, hogy megtalálnám, és azt szeretném elkerülni - felelte zordan. Fülig Jimmy szégyellte magát az urak elôtt, hogy így beszél ez a zsúgori szívű, vén sátán. Az admirális rosszkedvűen jegyezte meg:. - Azt hittem, hogy régi barátai vezették a hajót. - Tévédés, Sir! Mindig csak bajom volt velük, és gyanúsítóttak. Ellenszenves fráterek. Egyetlen csomónyi