Rejtô Jenô: A Nevada szelleme - Werner Zsolt Rejtô Jenô: A Nevada szelleme - az elektronikus verzió Werner Zsolt alkotása ELSÔ FEJEZET A Nyugat vasútján Kansas Cityn túl, magas töltésen, napégette tarlók, tikkadt sík legelôk között rohant tovább a vonat. Vidám, zöld rétek, barátságos farmok és a régimódi közösségekkel, kis városokkal lomhán fejlôdô Nebraska állam napfénytôl sziporkázó tájai mosolyognak az utasra. Innén San Franciscóig, most már olyan ez a Nyugat, mint valami álom. Domboldalakban elszórt mezôvárosaival, legelô csordáival, gödrös utain zötyögô használt autókkal, farmjaival, alig változott a vidék letűnt idôk óta. James Holbom, egy jól öltözött utas, körülbelül ilyesféle tűnôdésekkel könyökölt a kupé ablakában. Mintha a gondolataira felelne, váratlanul egy borízű hang szólalt meg a háta mögött: - Talál még itt farmot, ahol kötélen szárítják a húst, és zacskóban hordják porrá törve. Holborn csodálkozva fordult hátra. Alacsony, nagyon kövér, kopasz ember volt, aki megszólította, rettenetesen izzadt, csizmája fölött bô trappemadrág fityegett, és a két széles nadrágszár nem hagyott kétséget aziránt, hogy viselôje táborozások alkalmával mibe törli a kezét étkezés után. Csodálatosan rorigyos kalapja ott függött az ülés felett. A kalap mellôl lógott le revolveröve, tartóiban egy-egy igen régi 45-ös Colt pisztollyal. Holborn most már emlékezett, hogy a kis, kövér utas körül bámészkodó csôdületet látott Kansas Cityben a pályaudvaron. - Honnan tudja, hogy ilyesmire gondoltam? - Mindenki ilyesmire gondol, ha Kansas City után erre a tájra jön. A kis kôvér nagyott szuszogott, majd elôvett egy rövid fapipát, amely zsúfolt söntések illúzióját keltette fel, és rágyújtott. A jól öltözött utas illônek tartotta, hogy bemutatkozzék: - Holborn vagyok, Bostonból. - Jobbán tette volna, ha ott marad - felelte a másik minden rosszindulat vagy gorombaság nélkül. Holborn nem bírt szólni a megrökönyödéstôl. - Én Trickley vagyok - folytatta a köpcös -, Jeff Trickley. Errefelé egypár államban elônyöserí ismernek. Csak érdeklôdjék utánam. Ismerem a nyugatot is, meg a keletet is, mert hyugaton lenyúzom az állat bôrét, és keleten eladom. Ott az én bôrômet nyúzzák le. Errôl eszébe jutott valami, és köpött egyet a pipája mellôl. - Az élet nagyon furcsa. Engem a nagyvárosokban csodálnak meg, pedig akkor jártam még ott, amikor Kansas Cityben csak faépületek voltak, és aki nyugatról jött, az nem hozott pénzt magával, hanem aranyrögöket vett ki a lôportüszôjébôl, és mérlegen állapították meg, hogy mi jár vissza. És ma engem ott a jötLmentek kinevetnek, mert ha padlón járok, csörög a szöges cipôm, és nem vagyok bolond minden tíz évben új ruhát csináltatni. Errefelé meg magát fogják kiröhögni, éppen az ellenkezô oknál fogva. Holborn végignézett magán. Vadonatúj lovaglóbetétes bôrnadrágja volt, fényes, sárga sárkantyús csizmája, gyönyörű, fehér szalagos, széles karimájú, szürke nemezkalapja. Piros vadászinge fölé fehér csillagos kék selyemkendôt kötött, de legcsodálatosabb volt fényes bôrôvén függô, két Maxime márkájú automata revolvere, úgy kifényesítve, mintha szabadnapós közlegény lenne, akit visszazavar az ôrség, hacsak hajszálnyira is rendetlen. Ugyanilyen pedantériáról tanúskodott 7.65-ös Mauser fegyvere, amely az ülés felett függött. Nem értette hát, hogy ilyen gondosan megválogatott vadnyugati külsôvel miért Ienne nevetséges? - Nem magyarázná meg a szavait, Trickley úr? - A ruháján meglátszik, hogy sohasem üIt még tábortűz mellett. A fegyverei olyan újak, hogy csikorog az ember szeme, ha rájuk néz. Azt hiszem nem tévedek, ha felteszem, hogy mind a két revolverével hadakozva, tíz Iépésrôl könnyen elhibázna egy felhôkarcolót. Errefelé az embereknek nincs idejük rá, hogy ennyit törôdjenek a külsejükkel. Aki órákig olajozza a revolverét, megnézi a helyet, ahová Ieül, az vegyeskereskedô vagy porszívóügynök. Holborn felszisszent. Horinan tudja ez az alak, hogy ô éppen porszívók miatt jött le ide a nyugatra? Eddig azt hitte, hogy stílsaerűen alkalmazkodni fog a körriyezethez, és szinte észrevétlenül elvegyül a távoli nyugat farmerei között. Elôbb csak barátkozik majd velük, azután megpróbál piacot teremteni a "Sátán" porszívónak. Erre kapott pénzt és megbízást a cégtôl. Sacramentóban az egyik igazgatónak birtoka van. Ez lenne a kiindulási pont. Utközben elôbb megáll Balting Cityben. Az ember természetesen nem mehet a vadnyugatra keménykalapban ügynökölni. Ezért öltözött hamisítatlan nyugati embernek, egy Kansas City-beli kereskedô útmutatásai szerint. És most ez a kis gömböc egyszerűen kineveti. - Hallgasson rám, uram - mondta Trickley -, öltözzön inkább zsakettbe, kevésbé lesz feltűnô. Színtársulatok sűrűn járnak errefelé. A farmerek szeretik a hazafias darabokat. Futóbolondok ritkábbak. Azokat nem is szeretik. - Azt akarja ezzel állítani - mondta kissé epésen -, hogy errefelé nincs rendes és tisztán öltözött ember? - Van. Azokkal nyugodtan összeülhet, éppen olyan kezdôk, mint maga. Errôl ismerheti fel ôket. Most majd alszom egyet. A kövér végignyúlt a padon, és nagy szusszanásokkal elaludt. Annyit mindenesetre megjegyzett Holborn, hogy ha gondozott külsejű egyént lát, megértésre számíthat. Nem árt, ha az ember tudja, hogy kik a hozzá hasonló kezdôk. Sajnos, a kövér trapper szavai igaznak bizonyultak. Omahánál néhány elhanyagolt ruházatú nyugati ember szállt be. Hangos, vidám kiáltások röpködtek, letámasztott puskák agya döngött, és ezek a sáros csizmájú, zsíros sombrerojú, nyers alakok egy cseppet sem titkolták, hogy Holbornt meglehetôsen mulatságos figurának tartják. Egy roppant magas ember, hosszú; ôsz, piszkos szakállal, aki érthetetlen módon fekete szalonkabátot hordott, odájött és hüvelykujja körmével a fogát piszkálva, olyan leplezetlen érdeklôdéssel nézte Holbornt, mint egy Barnum cirkuszból megszökött csoda állatot. - Ugyan ne bántsátok - mondta jóindulatúan egy másik -, biztos valami népdalénekes. Énekeljen valamit, fiam; majd gyűjtünk pénzt egy kalapba. - Azt énekelje - pártolta lelkesen az ügyet egy duzzadt szájú, vörös hajú egyén -, hogy "Csillagos lobogó, teérted meghalok!" - Kérem, én nem vagyok énekes! - Mindegy, azért csak énekeljen. Még mindig jobb, mint ha megverjük - ajánlotta jóindulatúan egy elképesztôen hosszú, sovány ember, akinek könyökben végzôdött a kabátujja. -Gyerünk! Enekeljen! - Úgy van! Maga biztosan filmszínész! Mit részletezzem? Holborn ériekelt. Dühtôl remegô vékony hangon, egy-két sort. Az utasok gurultak a nevetéstôl, de ettôl fogva békén hagyták. A kupé nemsokára fullasztó pipafüsttel telt meg. A vonat zöld mezôk és beláthatatlan távolságon sodronykerítéssel ellátott, dús gyümölcsösök mentén vágtatott. Közben felébredt Triekley. - A poggyásza hol van? - kérdezte Holbornt. - Csak ezt a kis táskát hoztam magammal. A többi ho]mimat feladtam Elkig. - Nem fér el ebben a kis táskában takaró? - Minek errefelé takaró a vonaton? Hiszen a guta kerülgeti az embert a forróságtól. Trickley vállat vont és a pipáját tömködte. A legközelebbi megállónál ismét kínos jelenet játszódott Ie Holbornnal. Egy csapat jókedvű, napbarnított Iegény szállt be. Denverbe igyekeztek, hogy résztvegyenek a hagyományos lovas versenyen. Csak épp hogy nem voltak rongyosak. Ezeknek is nyomban feltűnt Holborn eleganciája. Ha cilinderben és frakkban van, nem törôdnek vele. De ki állhatja meg nevetés nélkül az ilyen csúfos utánzatát egy cowboynak? Több kérges, izzadt, poros tenyér tapogatta az ingét, valamelyik megszagolta a puskáját, úgy bántak vele, mintha ô személyesen ott sem lenne. Végül az egyik egyszerűen félretolta, hogy odaülhessen helyére az ablakhoz. Holborn a portól, a melegtôl és a megaláztatásoktól végsôkig gyötörve, legszívesebben visszafordult volna. Közben elérték Denvert. 2 Vagy félórát állt a vonat, amíg tovább ment. Denver utolsó házai is eltűntek, kékes pasztellszínű alkonyba nyúlt a nap, ritkás érdôségek, köves, terméketlen vidék következett, és estére Holbornnak be kellett látnia, hogy a kövér trapper érdeklôdése a takarók után nem volt ostobaság. A vonat lassú döcögéssel egyre feljebb kapaszkodott a Rocky Mauntains barna sziklái között. Nyolcszáz méter magasságban az ablakűvegre kiült a pára, és rövidesen elôkerültek a takarók. Utah felé ugyanis át kellett haladni a vonatnak a Sziklás-hegységen és itt igen hideg van. Holborn dideregve bújt a sarokba, és elkeseredetten gondolt arra, hogy milyen beteg lesz reggelre. Egy kétméteres lótenyésztô elôvette a tartalék pokrócot és odadobta: - Itt van, maga pojáca! Hisz megfagy így! Mohón burkolózott be a pokrócba, és rövidesen elaludt. Elsô napja itt az "igazi" vadnyugaton nem volt éppen kellemes. Reggel, mikor még mindenki nagyban aludt, összeszedte a holmiját és kiosont a szakaszból. Talán akad megfelelôbb? Mert ezt nem lehet kibírni: Egy távoli vagonban csakugyan talált rriegfelelô fülkét. Nyolcszemélyes szakasz volt. Az egyik ülésen sovány, beteges külsejű férfi feküdt pokrócokba takarva, szemben kísérôje ült, csinos, kissé lányos arcú fiatalember, hosszú; szépen ívelt szemöldökkel. Ez a fiatalember nem lehetett több tizenkilenc-húsz évesnél, de hűvös kék szemén szokatlan szomorúság ült, va]ami kifejezéstelen hűvös komorság: Holborn elhatározta, hogy ideül. Ezen az emberen minden tiszta, rendes, szinte vadonatúj Volt. Tehát éppolyan kezdô, mint ô. Sorstárs! Kettôjüket talán mégsem gúnyolják majd. Leült a pad szélére, amelynek ablak felôli oldalát a fiatalember foglalta el. A gyerek külsejű útitárs ügy látszott, észre sem veszi. A távolba nézett, amerrôl hajnali párákon keresztül a Nagy Sóstó csillogott át. A beteg aludt. - Holborn vagyok. A fiatalember csodálkozva nézett fel rá, fehér gyerekarcán néhány összehúzódó ránc az orrÍônél jelézte, hogy bizalmatlan természetű. Nem valami barátkozóan, de kellemes, csen*****ô iiangon mondta : - Patkins. Udvarias volt, és mégis jelezte, hogy nem kíván beszélgetni. Ismét kinézett az ablakon. Késôbb a beteg felnyitotta szemét, és Patkins azonnal hozzáhajolt. - Hogy vagy? - Köszönöm. . . Adj innom. A fiú gyorsan, készségesen töltött teát egy termoszból, és odanyújtotta a betegnek. Holborn megfigyelte a mozdulatait. Ez a fiú sovány volt, szabályosan karcsú, de minden mozdulata olyan furcsán hatott, olyan puhán, gyorsan, zajtalanul vette fel és kezelte a tárgyakat, mintha valami bűvészmutatványt végezne. Holborn a betegnek is bemutatkozott. - Dr: Patkins - felelte a fekvô férfi, nyájasan. - Rokonok? - kérdezte a fiúhoz fordulva. - A fivérem. - Ugyanaz a hűvös, de dallamos csengô hang, szinte átlátszóan két idegen Lekintet. - A denveri tüdôgondozóban ápoltak, és az öcsém most hazavisz Balting Citybe. . . - Nem fejezte be. Talán azt akarta mondani, hogy "meghalni". - Odavalósiak? - Igen -mondta a doktor, aki úgy látszik, beszédesebb volt. -Ott születtünk. Én Bostonban végeztem az iskoláimat, orvos voltam, és csak most, hogy me,gbetegedtem, vágyakozom liaza. - Ön is Bostonban él? - kérdezte a fiút, mert szerette volna beszédre bírni. - Nem - felelte az ifjabb Patkins, és cigarettát kezdett sodorni: Egyáltalában nem volt élutasító. De közlékeny sem. - Még gyermekkorunkban elszakadtunk Balting Citybôl - szólt az orvos. Amíg egészséges vo]tam eszembe se jutott ez az ócska fészek. Most sem a városba vágyom. Csak Nevadába. Volt már ott? - Még nem. - Nevada csodálatos hely. Hófôdte, nyomasztó hegyóriások, dús völgyek felett, ahol megterem a kaktusz is, és mindig tavasz van. Örökké kopár, terméketlen sziklák, és ha hátat fordít nekik, mindenfelé, virágos rétek. . . Itt akarok. . . ide szeretnék most menni. Él ott egy öreg indián, még az apámnál volt cseléd, kis háza van, nem messze Balting Citytôl. Mert Baltin Citybe nem akarok menni. . . Csak a környékére. . . - Art a sok beszéd, Dick - szólalt most meg a fiatalabbik, és a beteg gyorsan elhallgatott. Talán valami okuk van rá, hogy ne legyenek közlékenyek? - gondolta Holborn. Mert a dallamos hang nagyon határozottan szólalt meg. Mintha nemcsak az egészségét féltené a fivérének. - Én is Balting Citybe igyekszem. Cfgy gondolom, Elknél eltér a vasútvonal. - Ott kell leszállni - mondta a fiú -, azután, ha nem tud lovagolni, kocsin vagy autón folytathatja az útját. Kocsit ajánlok, mert az utak rosszak arrafelé. - Kellemesebb jármű is mint a Ió -jegyezte meg Holborn, és összeborzadt. Nagyon félt a lovaktól és irtózott a lovaglástól. Zuhogott az esô, mikor Elkbe értek. lstenverte kis megálló volt. Mindôssze egy rosszul világított bódészerű ütött-kopott állomásépület és egy kerekeskút jelezték, hogy emberlakta hely. A kis község félórányira feküdt a megállótól. A fiatalember olyan könnyen ragadta meg a hatalmas bôröndöt, mintha üres lenne. Hogy mennyire teli volt, azt Holborn csak akkor tapasztalta, midôn a beteg iránti elôzékenységbôl segíteni akart, és megkísérelte a fiatal Patkinsnak lenyújtani a koffert a vonat lépcsôjérôl. Olyan nehéz volt, hogy kis híján lerántotta magával. Holborn ijedten felkiáltott. A fiú csak egyik kezével érte el a bôrönd fogóját, és egy másodpercig úgy látszott, menthetetlenül hanyatt zuhan a súlyos teher alatt, de a keskeny, szép formájú kéz csodálatos erôkifejtésre volt képes és mint valami szarvánál megragadott bikát, rövid ingadozás után keményen fogta néhéz terhét, azután szép Iassan a földre helyezte. Egy kézzel! Holborn eltátotta a száját. Félig még gyereknek látszott. Jól nevelt és elkényeztetett gyermeknek. Ki hitte volna, hogy ilyen mutatványra képes? Most vette csak észre, hogy a fiúnak vérzik a keze. Úgy látszik egy kiálló fémcsat sebezte meg. - Bocsánat. . - mentegetôzött Holborn. - Semmiség - felelte közömbôsen Patkins. Pedig elég mély volt a seb. A csat alaposan beleszakított a húsba, "S" betűre emlékeztetô sebet hasítva; amelybôl dôlt a vér. A fiú egykedvűen csavarta rá zsebkendôjét, azután ügyet sem vetve Holbornra, fivére után nézett, hogy segítsen a betegnek a leszállásnál. Sűrű apró szemű esô hullott, egyhangúan neszelve. Úgy látszik, az indián nem jött meg értük, mert az elhagyatott váróterembe mentek. Holborn éjszakai szállást keresett; de ebben az istenverte ázott ócska épületben nem talált megfelelô helyet. Dühôsen ült be a nedves ruhák párolgásától, pálinka- és pipabűztôl súlyos légkörű söntésbe. Egy sarokasztalnál ült a két Patkins fiú. A fiatalabbik pokrócot terített a bátyja vállára, és általában olyan gyengéden bánt vele, mint valami gyermekkel. Látszott rajta, hogy nagyon szereti a fivérét. Éjfél után kerékzörgés hallatszott kintrôl. Kétkerekű, homokfutó kocsi állt meg az állomás épülete elôtt. Egy cowboy módra öltözött indián lépett be a vendéglôbe, de csak éppen hogy odapillantott a Patkins testvérek felé, azután nyomban kiment újra. A fiatal Patkins szemrebbenéssel sem jelezte, hogy ismeri az indiánt. Altalában, csinos, fiatal arcára szinte ráfagyott ez a semmibe nézô közöny. Fizettek, és az ifjabb gyengéden felsegítette a bátyját, aztán gyengéden támogatva kivezette a helyiségbôl. Holborn vacsora után rosszkedvűen várta, hogy végre virradjon. Mikor a vendéglôs odajött, hogy elvigye az edényeket, megkérdezte: - Lesz itt valaki hajnalban, akivel Balting Citybe mehetek? ' - Könnyen Iehet. Bár mostanában a farmerek az utolsó taligáig lefoglalnak minden járművet. - Hogyan jutnak az utasok akkor Balting Citybe? - Lovon uram, ha nem tudná. Errefelé ugyanis csak az öregasszonyok, meg a gyerekek kedvelik a székeret, felelte a vendéglôs. De azután úgy látszik, mégiscsak megszánta a tehetetlen alakot, mert tovább dörmögött: - az állomásfônök fia beviszi a kordélyukon, de az is csak reggel. - Miért csak reggel? - Egy idô óta nem járnak éjszaka Balting City felé. A Véres Tom miatt. - Ki az az úr? - Tessék?. . A kocsmáros úgy nézett rá, mint valami ötlábú borjúra, azután szelíden megkérdezte: - Llraságod Ausztráliából jött? - Nem vagyok ismerôs errefelé. - De olvasni talán csak tud? Hiszen minden második fán, minden benzintöltô állomáson ott a neve! Pillanatnyilag 8000 dollárt ígérnek érte élve vagy halva. De ez nem egyforma. Havonta többre taksálják, attól függ, hogy bankot rabol-e ki Balting City környékén, vagy Csak egy átutazó pasast lô le. Hát ezért éjszaka nemigen közlekednek arra, csak nappal, ha inár rnegindul a forgalom. Miután a kocsmáros egy rövid fordulással otthagyta, Holborn kiment az állomás elé, hogy útánariézzen a kordélynak. Doktor Patkins éppen akkor szállt fel egy homokfútóra. Jól elhelyezték a beteg orvost, pokrócokba csavarva, az indián a lovak közé csapott, és a szekér zörögve döckölôdött ki a s*****rból. Azután befelé kanyarodott az országútra. "Hol van a fiatalabb?" gondolta Holbom. Jobb felôl lódobogást hallott. Valaki most elvágtatott a hegyek felé, ellenkezô irányba, mint amerre az indián, a kétkerekűvel hajtatott. . . Holborn, a lovas szokatlan karcsú sziluettjében az ifjabb Patkinst vélte felismerni. Miért nem megy a fivérével, ha annyira szereti? És miért igyekszik lovon Nevada kietlen, zórd sziklái felé? A szél undok, hideg, apró esôszemeket csapott az arcába. Nem ácsorgott itt tovább, e ránézve lényegtelen kérdésen tűnôdve, hanem benyitott az állomásfôriökhöz, hogy valamiféle járművet béreljen. MÁSODIK FEJEZET A hetedik l. RENDELET! NEVADA ÁLLAM KORMÁNYZÓJA ELRENDELTE, HOGY A MAI NAPTÓL TOVÁBBI INTÉZKEDÉSIG BALTING CITYTÔL A COUNUL RIVERIG, ILLETVE AZ ELK VASÚTÁLLONIÁSTÓL A NORMANN-VÖLGYIG TERJEDÔ TERULETEN, EGÉSZEN OREGON ÁLLAM HATÁRÁIG, MfNDEN ORSZÁGUTAT ÉS ÖSVÉNYT, AMELY A SIERRA NEVADA HEGYSÉGBE VEZET, A HATÓSÁGOK KÖTELESEK NYOMBAN TORLASZOKKAL ELZÁRNI. AZ EMLlTETT UTAKON ÉS ÖSVÉNYEKEN KÖZLEKEDNI EGY ÉVIG TERJEDÔ FOGHÁZBÜNTETÉS TERHE MELLETT TILOS! Ez a különös intézkedés, amely ott függött Nevada állam területének minden forgalmasabb pontján, senkit sem lepett meg. Egyesek szerint már régen ez lett volna az egyetlen célravezetô eszkôz a Véres Tom ellen. A rendelet minden utat elzárt a Sierra Névada zord hegyvidékétôl, ahol Véres Tom tanyája volt. Lehetetlenné vált, hogy ismerôs pásztorok, hegyilakók és más cinkosok élelemmel lássák el, továbbá a Nevadán keresztül lovagló utasokat sem rabolhatta ki. Holborn csodálkozva olvasta Baltin City vendégfogadója elôtt ezt a számára különleges intézkedést. Mi az ördögöt zárják el a hegyekbe vezetô utat? - Mit tátja itt a száját? Jöjjön inkább egy pohár sörre a hűvös vendéglôbe. Holborn meglepetten fordult meg. Az a kis, kövér trapper állt mellette, aki elôször figyelmeztette a feltűnô jól öltözöttség hátrányára. - Van szerencsém - felelte városi módon az ügynök. - Ezt a csodálatos hirdetményt olvasom, de nem értem. . . Beléptek a kocsmába. Az egyik sarokasztalnál néhány bányász iddogált, különben csak a vendéglôs tartózkodott a söntéspolc mögött, az unalmas kora délMtáni órákban. - Sört adjál, Fred! De hideg legyen. . . - Amilyen van. . . - felelte a kocsmáros. Álmos szemű, kövér ember volt ez a Fred. Amellett úgy bánt a vendégeivel, mintha kissé az idegeire mennének. Morogva hozta a sört, és szó nélkül eléjük tette. - Szóval maga még nem hallott a Véres Tomrôl? - kérdezte Trickley, betöltve a sörét. - Elkben a vasúti vendéglôs beszélt róla. De nem adott bôvebb magyarázatot. Talán rabló? - Hm... az is, és mégsem az. Kétségtelen, hogy olykor rabol, de a hegyek között nem élhet fűbôl és levegôbôl. Azért mégsem rabló végeredményben... - Hanem micsoda? - Gyújtogató. Holborn már nem merte mutatni, hogy csodálkozik. Mióta nyugatra jött, már néhányszor keményen gorombáskodtak vele, ha azt mútatta, hogy meglepôdik valamin. - Igen, gyújtogató. Egy esztendô alatt a város legnagyobb farmját négyszer égette porrá. Azonkívül néhány embert is a másvilágra küldött. - De hát miért? - Eh, hagyjon békét!... Gyerünk, Fred! Még egy sört! Úgy Iátszott, mintha kellemetlenül érintené ez a beszédtárgy. Új vendégjött. Kissé ôszülô, komoly, napbarnított arcú ember volt Gibson, a seriff. Viseltes, de tiszta, fekete ruhája, szigorú polgári jellemre vallott. Hófehér inge, rendes, sima csokornyakkendôje, tükörfényes csizmái, határozott, lassú mozgású járása bizonyos méltóságot adtak a helyiségnek, ahova belépett. Kissé szomorú arckifejezésében volt valami, amitôl az ügynök megborzadt. Egy pillanatra nagyon örül annak, hogy nincs oka a törvény emberétôl tartani. , - Ide hallgasson, Fred - kezdte minden átmenet nélkül, a köszönést is csak azzal jelezve, hogy levette a kalapját. -Még egyszer és utoljára figyelmeztettem, hogy vegye ki a kezét abból a bándából, amelyik a whiskyt viszi át innen Mexikóba. Ezt izenem Chressnek is! - Most igazán nem csinálok semmit. . . -mondta a tulajdonos megszelídülve. -Nemtudom, Gibson, mit akar tôlem. . . - Csak ne alakoskodjék! Jól tudom, hogy maga a társaság mögött, és az indián Chickwoock a közvetítô. - Nem tudom, honnan veszi ezeket. . . A seriff szó nélkül elindult a söntéspolc mögötti függönnyel eltakart helyiség felé. Belépett a fülkébe, és néhány másodperc múlva megjelent Chickwoockkal, akit a karjánál fogva elôrelódított. Holborn csodálkozva ismerte fel azt az öreg indiánt, aki dr. Patkinst elvitte Elkbôl. - Azt hiszi, Fred, hogy be tud csapni engem? - kérdezte a seriff. - Másképp is jöhettem volna ide ma, ha nem nézném, hogy a csempészéstôl eltekintve sohasem volt bajom magával. - Egyet lódított az indiánon az ajtó felé. - Te pedig vigyázz magadra, tudom, hogy kik a cimboráid, és a Iegközelebbi szállítmánynál leszámolok mindnyájatokkal. Fredet elöntötte a pulykaméreg. - Azt hiszi, nem tudom honnan fúj a szél? Hogy miért keres mindenfelé bűnügyeket, amivel kitüntetheti magát?! A seriff egészen feléje fordult. Hüvelykujjait lazán függô revolverövébe akasztotta. - Mit mond? Tálán valami kifogása van ellenem? - Ó, semmi! Legfeljebb az, hogy ennyi buzgósággal esetleg a Véres Tomtól is meg tudna szabadítani bennünket. A seriff arca hirtelen bíborpiros lett és a keze az egyik revolvere felé rándult. Azután nagyot lélegzett, leeresztette a kezét és elment. Utána kisurrant az indián is. - Mások jelentéktelen dolgaival akarja elterelni a figyelmet arról, hogy ez a Tom szabadon garázdálkodik - kiáltotta Fred. Tirckley felállt. - Megyek innen a Sacramentóhoz csapdát állítani. Nyugalmasabb vidék az én érzékeny fdegeim számára. Kaliforniában nincsenek ilyen banditák, ilyen seriffek és ilyen vendéglôsök. A Vendégekrôl nem is beszélve. . . Good by. . . És otthagyta ôket: Holborn is követte a példáját. Jó ötlete támadt. Feltűnt neki, hogy milyen tisztelettel nézték a seriffet mindazok, akik az ivóban voltak. Hm. . . ezt az embert kellene felhasználni a porszívó propagálására. Úgy látszik, hatással van itt a lakosságra. Nem is fontolgatta az ügyet, hanem égyenesen a seriffhez ment. - Jó napot - köszönt tiszte)etteljesen. A seriff felnézett rá, bólintott és hátradôlt a karosszékében. Ingujjban ült az íróasztal elôtt. - Egy kéréssel jövök önhöz, mint a törvény köztiszteletben álló és nagyrabecsült. . . - Nem veszek semmit, uram. . . - Kérem, a hatóságnak alapjában véve pártolni kell engem, mert a közegészség ügyét szolgálom. . . - Mondja el röviden, hogy mit akar? - Szeretnék önnek egy porszívót kölcsönadni, hogy propagandát csináljon. . . A seriff meglepetten körülnézett. Minek ide porszívó? - Ezzel a gépezettel elérhetjük, hogy az irodákban a hivatalos írásokat ne lepje be a por. - De hát miért ne lepje be ôket-? Mi a jó abban, ha ezek a régi vackok nem porosak? Ezenfelül bútorok, padló... Ugyan, hagyjon békében! Biztosíthatom. . . - Most már menjen eI., kérem! Ez a kijelentés olyan határozott volt, hogy szó nélkül sarkon fordult és távozott. Nem éppen #deális környék üzletszerzôk részére, az biztos. Ebéd után türelmesen üldögélt magában a vendégfogadó sarkában. Kora délután volt, rajta kívül csak egy igen részeg fuvaros tartózkodott a helyiségben, ez is aludt a karjára dôlve. Négy óra felé egy negyvenöt év körüli köpcös, kopasz ember lépett az ivóbá. Durva, érdes hángon köszönt, poros kalapját az asztalra dobta, és kissé szuszogott. Ruháját belepte a por, látszott, hogy messzirôl jött lovon. - Halló, Fred! Elôször is egy whiskyt. Azután foglalkozz valamit a lovammal is. Odaállt a söntéspolchoz, verejtékes homlokát törölgette, és türelmesen.ůvárta, amíg a veztdéglôs betölti az italt. - A seriff járt itt délelôtt - mondta Fred. - Neked is üzent. Ahá!... Ez az a bizonyos "Cress", gondolta Holborn. - Miféle üzennivalója van számomra a seriffnek?! - kérdezte összevont szemöldökkel, a bűntudatukat Ieplezô emberek kihívó hangján. Ez a férfi csakúgy sugározta magából a durva, nyugati ember kegyetlen erejét és vadságát. Bár folyt a víz róla, és inge izzadtan tapadt a testéhez, vaségészségében bízva egyetlen hajtásra Itta ki a jeges whiskyt. A kocsmáros kiment, hogy a lóról gondoskodjék. Ami ezután történt, az ijesztôen,gyors és teljesen valószínűtlen volt. Cress megfordult, és a söntéspolcnak dôlve körülnézett az ivóban. A felsô zsebébôl cigarettát dugott a szájába, majd groteszken gyors mozdulattal elôkerült az öngyűjtó is, és rágyújtot. A helyiségben csak Holborn tartózkodott és a teljesen részeg fuvaros, aki aludt. Az udvar felé nézô ablak egyszer csak kinyílt, és belépett rajta egy ember. Az arcát végig kendô takarta el, amelyet hátul a kalapja alatt kötôtt meg. Mint valami csodálatos balett-táncos, olyan nesztelenűl ért a szobába, egyetlen hosszú lépéssel, a nyitott ablakon át. Elôrejôtt. A kendôn két nyílás volt lyukasztva, a szemei számára. - Jó napot, Cress! A köpcös, nyers, vad alak megfordult, azután döbbenten lépett hátra. A másiknak nyugodtan Iógott le a két keze. Cressnek legalább tíz centiméterrel közelebb esett tenyeréhez a revolvere. Holbornnak sarkáig bizsergett a rémület. - Hármat számolok, Cress. Azután elôrántom a revolvert és lelôlek. Nálad is van fegyver. Védekezz. Cress eddig még egy szót sem szólt. Most hirtelen rekedten, érdesen felkacagott. - Hattal könnyen végeztél, de nem azért, mert ügyes vagy, hanem megzavartad ôket ezzel a gyerekes blöffel. - Egy. . . - Csak számolj! Most már elbánok veled! Mindössze ebben rejlett a hatalmad. A bekötött arc, a váratlan megjelenés zavarba hozta Pattot, Cornert és. . . - Kettô. . . - Még csak azt akarom mondani neked jól figyelj ide. . . Aljas és okos csellel próbálkozott meg. Mondat közben, mialatt a másik kiszámolta volna a harmadikat, mialatt bizonyára várta a mondat befejezését, Cress a revolveréhez kapott, és. . . Hogy történt? Az esemény gyorsasága ellenôrizhetetlen volt. A bekötött arcú kezében szinte egyetlen mozdulattal felcsiÍlant a revolvec, és mielôtt r*****ég Cress a magáét kihúzta volna a tokjából, átlött fejjel bukott hanyatt. Az ismeretlen még állt egy másodpercig, revolverreÍ a kezében, és körülnézett lassan. A kendô mélyérôl elôvillanó szemek Holborn arcán pihentek meg. Az ügynöknek elállt a szívverése. A fuvaros csak a lôvésre ébredt fel, és bambán nézett. Holborn tudta, hogy meg kell halnia, mert e pillanatban a revolvertartó kézen megpillantott egy friss sebet, amel*****rnek "S" alakja volt. Ezt a sebet a vonatról lehulló poggyász hasította a fiatal Patkins kezén! A bekötözött arc saját keze felé fordult, és újra Holbomra nézett. Most! Most jön a lövés! A gyilkos rájött, hogy Holborn felismerte! trtózatos három másodperc. Mintha habozna. . . Azután sarkon fordult, és szinte jelenésszerűen eltűnt két hosszú, nesztelen ugrással az ablakon át. Holborn úgy érezte, hogy még sohasem állt ilyen közel a halálhoz. És ez a hite száz százalékig fedte a valóságot. 2. Tíz percen belül az ivó tömve volt emberekkel. Mindenki összevissza beszélt. Holbornt faggatták, mert a fuvacos csak makogni tudott. Holborn nyolcszor, tízszer, húszszor mesélte el a párbaj történetét. - A Véres Tom!. . . A Véres Tom!. . . - mondta mindenki. Az "S" alakú sebrôl nem beszélt az 0gynök. Úgy érezte, hogy ezt még át kell elôbb gondolnia. - A Hetedik. . . -mondta egy hórihorgas bányász, és végigfutott a többieken is; fejcsóválva, csodálkozva mormolták: "A hetedik... Holborn váratlanul népszerű ember lett, mindenki körülötte tolongott. - És hogy történt a lövés? Ki nyúlt elôszôr a revolverhez? . . Csend Iett, az emberek utat nyitottak. A seriff érkezett meg. Elôször a halotthoz ment, letérdelt, figyelmesen megnézte, azután felállt. -' Ki volt jelen a gyilkosságnál. Holborn büszkén lépett elôre. ů - Jöjjön velem. - Azután hátrafordult a segédjéhez, aki vele együtt lépett a vendéglôbe.Mega intézkedjék itt, Jenkins. Azután a vendéglôssel együtt jöjjön vissza az irodámba. Ki akarom hallgatni, Fred! A kocsmáros, aki eddig hamuszínű arccal állt a sarokban, valamit dünnyögött. A seriff ment, de különös módon, lehajtott fejjel, mintha szégyellne az emberek szemébe nézni. És jól hmllotta a suttogást: "A hetedik. " HARMADIK FEJEZET Körvadászat emberre Arthur Wheeler a nyolcvanas évek végén néhány kétes alak társaságában, akikkel közben ismerkedett meg, az arany felé özönlô emberáradattal együtt érkezett Kaliforniába, hogy ô is szerencsét próbáljon a diggerek között. Eleinte nem sok eredménnyel működtek, késóbb azonban gazdag aranylelôhelyre bukkantak, és mint vagyonos emberek indultak Wtnak, hogy elbúcsúzva Kaliforniától, valahol letelepedjenek. Wheeleren kívül tízen voltak: Patt, Corner, Cress, Lindsay, Bronson, Ashley, Cresby, Fowler és Harrington. Wheeler lassan küsmerte ôket, és nem sokat tartott róluk. De hát errefelé nincs bô választék társakban. Mikor visszafelé indultak, .csatlakoztak egy másik társasághoz, ezek nyolcan voltak, iCtSzôttűk egy asszony is gyermekkel és egy fiatal mesztic. Akkoriban majdnem olyan nehéz az aranyat elvinni Sacramento környékérôl, mint megtalálni. Szerencsés diggerek a kibányászott arannyal csoportosan indultak útnak visszafelé, mert a környéken hemzsegô rablók az aranyszerzésnek azt az egyszerűbb módját választották, hogy leöljék a hazaigyekvô bányászokat. Ahegyvidéklegrettegettebbrablója Shiwánvolt, egy indiánbandita. Erejérôl, ügyességérôl legendákat meséltek, és bandája a nyugat válogatott rablóiból állt. Acthur Wheeler és tíz társa együtt Iovagolt Hawkins karavánjával. A két csoport, néhány túicia különbséggel egyforma mennyiségű arannyal indult útnak. Wheeler már ekkor nôs étxyber volt, de feleségét és két kisfiát San Franciscóban hagyta James Butler "Aranytanya" nevű bányászotthonában. A kisebb fiú, Tom talán ötéves volt, Dick, az idôsebbik, tizenkettô múlt, ezért Wheeler okosabbnak látta, ha az asszonyt a két kis gyermekkel nem viszi eI a Yeszélyes bányavidékre. A Sacramento környékén ezidôtájt négy világrész rablói és kalandorai adtak találkát egymásnak, ezért csak helyeselni lehetett Wheelernek azt az elhatározását, hogy csáládját San Franciscóban helyezze el, James Butler fogadójában, míg ô maga elmegy azerencsét próbálni. A másik nyolc bányász vezetôje, Hawkins nem így gondolkozott. Elhozta magával Kalifomiába feleségét és Kittyt, kétéves kislányát. Ezek ott voltak a bungalowban, míg ô olykor liaphosszat szitálta, derékig vízben a folyó iszapját. Ez is lehet szempont: Az asszony fôz, mos és megakadályozza, hogy a környéken gomba módra elszaporodó rulett- és kártyalebujokban is szerencsét próbáljon a bányász, ahol egy nap alatt elveszítheti esetleg több hónapos, keserves fáradságának eredményét. A két társaság együtt indult útnak San Francisco felé. Semmiféle óvatossági rendszabályt sem mulasztottak el, hogy egy esetleges rablótámadás készen találja csapatukat. Azonban úgy látszott, Shiwán hordái ez alkalommal vagy másfelé jártak, vagy nem tartották ajánlatosnak, hogy megtámadják ôket, mert baj nélkül érték el a dombvidéken túl azt a forgalmassabb, biztonságos vidéket, amely már kívül esett Shiwán körzetén. Hawkinsék csoportja nem San Franciscóba készült, hanem Dél-Kaliforniába igyekezett, a gyümölcstermô vidékre, ahol már régebben elôre kiszemeltek egy szép darab földet. Itt, ahol biztonságban érezték magukat, elvált egymástól a két csoport. Wheeler tizenegy tagú csoportja San Francisco felé indult, a másik karaván délnek igyekezett aranyával. 2 Hawkins mellett Fernandez lovagolt, egy fiatal mesztic. Csinos, vidám gyerek volt. Eleinte, a bányászás keserves munkája közben, naphosszat énekelt. Késôbb elnémultak a nótái: Fernandez beleszeretett a szép Hawkinsnébe. Természtesen badarság lett volna megmondani az esszonynak, szerelmet vallani, vagy csak közeledni is hozzá; hiszen Fernandez mesztic volt! Indián apától és holland anyától származott. Remélhetett egy mesztic többet, mint hogy a bányászok eltűrjék maguk között esetleg barátságosak legyenek hozzá? Ezért egyre kevesebbet dalolt. Ha csak tehette, pihenéskor karjába fogta Hawkinsné kétéves kislányát, odaült a szekér felhágójára, csitítgatta a gyereket, mosolygott rá, és órák hosszat játszott vele. Ennyit egy meszticnek is szabad. Ki hitte volna a szelíd, értelmes fiatalemberrôl, hogy az Egyesült Államok rablói között származása és működése alapján a második hely illette meg? Fernandez ugyanis Shiwán fia volt. Az anyját úgy rabolta el a rettenetes indián, és a finom hollandi asszony elég hamar belepusztult a nomád cablóéletbe a hegyek közötti barlangok mélyén, ahová Shiwánt követnie kellett. Elôbb azonban a világra hozta Fernandezt. A fiú hatéves korában már ismerte a kacskaringós titkos ösvények minden kanyarát, tízéves korában száz lépésrôl kapásból lôtte le a magasban kóválygó keselyűt. Rablók között nôtt fel, szabadon, kitéve a perzselô nyári forróság, a dermesztô téli fagy minden viszontagságának, és tizenötéves volt mikor részt vett az elsô rablásban. Késôbb áz apja valahonnan egy iszákos, elcsapott orvost szedett fel, ez tanította a fiút írni-olvasni, és még sok mindenre, ami Fernandezt megkülönböztette az eldurvult agyú rablóktól. Így azután tizennyolc éves korában neki jutott a legnehezebb feladat: ott élni a bányászok között, megbarátkozni velük, úgy tenni, mintha ô is keletrôl jött szerencsevadász lenne. Azután visszalovagolt a hegyek közé, és pontos értesülések alapján irányította apja mellett az éjszakai támadásokat, miután tudta, hogy mennyi arannyal, ki, merre indul. Ezért mehetett nyugodtan a két karaván, Shiwán hordáitól békében maradtak. Elôzô éjszaka ugyanis Fernandez titokban meglátogatta az apját a hegyek között. - Holnap indulunk - mondta Fernandez. - Tizenkilencen Ieszünk, meg egy asszony a gyerekével. - Sok aranyat visznek? - Nagyon sokat. A hatalmas ôsz indián szájába tette nyakáról lefüggô cseréppipáját és megtömködte dohánnyal. - Merre mennek? - kérdezte, miután rágyújtott. - A déli úton. A dombokig együtt leszünk, ott a társaság fele különválik. - Akkor éjfél után. . . - Azért írom le ilyen pontosan az utat, mert nem akarom, hogy megtámadjátok ôket. Az öreg indián módra nyelte a füstöt, és gondolkozott. - Nem akarod? - Nem. És azt is megmondom most, hogy nem jövök többé vissza. Elmegyek délre a fehérekkel. A bányász részembôl betársulok hozzájuk. Az öreg összehúzott szemmel nézett a füstbe. - Átkozott asszony. . . - mondta aztán. - Ezt ne mondd. Mert nem tűrhetem. Az öreg felugrott: - Hát menj! De aranyat nem kapsz egy unciát sem! Érted?! Ha akarsz, pusztulj innen, de ha elárulod a rejtekhelyet... - Elég. Nem kell rész a gyalázatos aranyatokból. Megcsömörlöttem a vértôl. De ha ennek a csapatnak valami baja történik útközben akkor halld az eskümet: Istenemre kiírtlak mindannyiotokat, hogy nyomotok sem marad. Ezzel sarkon fordult és ment. Az öreg Shiwán elôször a revolveréhez kapott. Azután mégís meggondolta magát. - Mit mondott Fernandez? - kérdezte késôbb az egyik alvezére. - Femandez megmondta, hogy merre mennek a bányászok. Ezeket a bányászokat nem fogjuk megtámadni. Fernandez így akarja, mert szeret egy aszonyt. Mike, egy kétméteres rabló szitkozódni kezdett. - Talán be akar csapni a kölyök? Egyedül akarja megszerezni a zsákmányt?. . . ' Nem hiszem - felelte Shiwán. - Figyeljetek - folytatta aztán, - ha a domboknál elváltak és Femandez dél felé ment az asszonnyal, akit szeret, azt a másik tizenegyet megtámadjuk, mielôtt elérik az országutat. 3. Wheelert és tíz társát, miután elbúcsúztak Hawkinséktôl és az utolsó éjszakai pihenôt Cáttották, túl a dombokon, váratlanul fegyveres rablôk fogták körül, lövésre kész puskával. - Aki mozdul, golyót kap! Én Shiwán vagyok! Jól tudta, hogy nevének milyen ilyesztô hatása van, ezért váratlan támadásoknál ezt mint valami csatakiáltást hallatta, hogy még jobban megrémítse az áldozatokat. Lindsay revolvert rántott. A következô pillanatban hanyátt bukott lövéstôl találva. Cress a kacsi belsejébôl tüzelt, és Shiwán a melléhez kapott. A lôv8ldözés nem tartott soká. Ezen a vidéken már könnyen érkezhetett segítség. A banditák siettek. lnkább puskaaggyal dolgoztak. A megtámádottak egy része amúgy sem moccanhatott a fegyvercsövek elôtt. Percek alatt a rablóknál volt az aranypor, és elvágtattak a kis társaság egyévi nehéz munkájának eredményével. A hegyi ösvény elsô kanyarodójánál Shiwán lebukott a lováról. A seb súlyos volt, Cress golyója a tüdôt érte. A rablók két ló közé erôsített pokrócon vitték a rejtekükig. A retteget rabló hajnalra meghalt. Társai nem sajnálták túlságosan. Jó mélyén elásták, és tHéhárty kôvet helyeztek a sírja fölé, nehogy éjjel a hiénák kikaparják. Ez volt Shiwán végtisztessége. 4 - Lindsay. :. Wheeler, akit puskatussal vágtak fejbe magához tért a sebesülthöz kúszott. - Azt hiszem. . . nem veszélyes. . . - mondta Lindsay. Miután megnézték a sebet, látták, hogy mindôssze egy. apró lôtt seb a vállban, amely kôzben összezárult. Zsebkésset' eltávolították a golyót, és Lindsay máris jóI érezte magát. EJ'refelé nem túlságosan érzékenyek az emberek. - Átkozottak! - mondta Patt. - Most úgy állunk itt, mint mikor megérkeztünk. . . Csűggedten ültek. Lindsáy úgy látszott, töpreng valamin. - Kôteless*****günk lenne - mondta végűl -, utána menni ennek a másik karavánnak. Hátha o*****ket is megtámadják a rablók. Vagy talán már meg is támadták. - fgazad van - mondta Bruns. - Megyünk Hawkinsék után. Csendben lovagoltak dél felé. Elôl Lindsay suttogott Cress-szel: Késôbb bevonták Cornert ls, majd Ashley és Fowler dugták össze a fejüket. - Mirôl tanácskoztok? - kérdezte Wheeler. - Ide hallgas, Wheeler! -mondta Lindsay -, tudjuk, hogy te nem vagy magunkfajta ember. De most hiába mondsz ellent. Nincs kedvünk visszamenni a Sacramentóhoz és elôlrôl kezdeni ezt az átkozott bányászéletet. - Nincs, nincs. . . - mondták többen. - De hát mit akartok? - kérdezte elhűlten Wheeler. - Megtámadjuk ezt a nyolc embert, és elvesszük az aranyukat -felelte keményen az óriás Lindsay. Mielôtt felelhetett volna, valamennyien vágtatásba kezdtek. Wheeler tehetetlen dühvel nyargalt utánuk. Legszívesebben agyonlôtte volna ôket. De hogy akadályozhatja meg a gyalázatosságot? Mit tehet egyedül tíz fegyveres ellen? ... Utánuk sietett, de úgy látszik az ô lova silányabb volt. Fél óra múlva eltűntek elôle. Kétségbeesetten sarkantyúzta az állatot. . . . Hawkins karavánja még nem járhatott messze. Wheeler egyszer csak sortüzet hallott, azután egyes lövéseket. Mit tehet? lstenem! Öklével verte a Ió fejét, hogy gyorsabban vágtasson. Hiába. . . A tábor helyén szörnyű kép fogadta. Lindsay és a többiek lelôttek mindenkit. A felborított szekér körül halottak hevertek. Világos volt. Ha kirabolták ezeket, meg is kellett ölni valamennyit, hiszen a megtámadottak név szerint ismerték a támadókat. Corner és Harrington már elosztották a rablott arannyal telt kis zsákokat, arányosan terhelve meg egy-egy lovat. VaÍamelyik felgyújtotta a szekeret, amely nagy lánggal égett, megvilágítva a szömyű öldöklés színhelyét. Hawkins hanyatt feküdt, szétcsapott karral, fénytelen szemével az ég felé bámulva, holtan. ů Wheeler döbbenten, megkövülten állt. Képtelen volt rá, hogy mozduljon vagy szóljon. Egy hatalmas árny lépett eléje. Lindsay volt, valamennyiük között a legerôsebb és legbrutálisabb: - Ha tetszik, ha nem; megtörtént! Mit akarsz tenni? - Gyalázatos rablógyilkosok vagytok! Lindsay kurtán felnevetett: - Egyszerűen végezhetnék veled is. De nem szükséges. Tizenegyeri indultunk el Sacramentóból. Ha nem Shiwán számlájára írják a rablást, hanem bennünket fognak el, akkor velünk együtt téged is felkötnek. - Azt mondom - szólt közbe Cress, aki odajött - fogadd el a zsákmány rád esô részét, ez a legokosabb, amit tehetsz. ů - Soha! - kiáltotta Wheeler -, aljas rablókkal nem osztozom. - Elôre! - kiáltotta Cresby -, virrad! A tíz ember már elvágtatott. Wheeler körüln*****zett. Sorra járta az elhullottakat. Egy sem élt. Hirtelen gyereksírást hallott. A táborhely szélén, a bokrok közötL, valami fehéret pillantott meg. Mielôtt ódaérhetett volna, egy férfi kúszott eIô, kisgyerekkel a karján. Fernandez volt. Egyik kezével magáhorszorította a gyereket, másik kezével a csípôjét fogta. - Segítsen. . . - lihegte. . . - Mindent hallottam. . : Tudom, hogy. . . tisztességés ember. Wheeler elsôsorban a gyereket vette fel. Miután a kislányt egy pokrócra tette; utánanézett a sebesültnek. A golyó a mesztic csípôjébe fúródott, és a csontot is súrolta. Bekötözte Fernandezt, aki nagyon legyöngült a vérveszteségtôl. Ismerték egymást, hiszen együtt jöttek az útkeresitezôdésig. - Wheeler. . . -suttogta a félvér. -Nemsokára fellép a sebláz. . . elveszítem az eszméletem. . . Tegye, amit mondok, és nem fog rosszul járni. . . Több aranyat adok magának, mint amennyit elvesztett. . . Hinnie kell rlekem. . . - Bízhat bennem, Fernandez. Ami az aranyat illeti, én anélkül is. . . - Sok aranyat fog kapni. . . amennyit akár. . . Nem vagyok láias. . . Csak annyit kérek magától, hogy vigye ezt a gyereket San Franciscóba... viselje gondját, érte jövôk: - Elsôsorban azt mondja meg, hogy mit csináljak magával? A beteg arca piros Iett, csillogott a szeme, és cserepes száján szaporán járt ki és be a levegô. - Menjen vissza. . . A dombokon túl. . . ahol tegnáp megálltunk, az utolsó elôtti táborhelynél, lakik. . . Tonga, a pásztor. . . egy pawnie indián. . . Mondjon el neki mindent. . . azután. . . menjen el nyugodtan a gyerekkel. . . Tonga. . . majd. . . gondomat visel i. . . Wheeler nyeregbe szállt a gyerekkel, és elvágtatott Tongához. A vén indián pásztor nem volt rabló, nem is cimborált velük. Egyszer a hegyek között Fernandez az élete kockáztatásával mentette meg Tongát, azóta tudta, hogy a vén pawnie-ra mindig számíthat. És nem is tévedett: Wheeler mindent elmondott, az indiánnak. Tonga nyugodt, barna arcán egy vonás sem rezdült. - Lovagolj eI nyugodtan, uram, a gyerekkel. Fernandezrôl gondoskodni fogok. Elhozom ide a kunyhómba. - Tonga. Mond meg Fernandeznak nem szabad feljélenteni Lindsayt és a társait. .Én is bajba kerülnék. - Biztos lehetsz, uram, hogy Fernandez senkit sem fog feljelenteni. És Tonga is tud hallgatni. - Isten veled. - Jó utat. Ellovagolt a gyerekkel. Még a fordulónál sem volt mikor lódobogást hallott maga mögött. 'TodZga vágtatott el mellette, mint a szélvész. Ment Fernandezért. 5 A tíz rabló készen arra az eshetôségre, hogy gyanúsak lehetnek, miután együtt indultak el Hawkinsékkal, Fort-Rowerben jelentelték a hatóságoknak, hogy kirabolták ôket. Ezután folytatták útjukat, és miután nem San Franciscóba igyekeztek, elkerülték Wheelert. Whe`eler szomorúan érkezett meg az "Aranytanyára", ahol feleségét és két fiát hagyta. A Íeveleiben jelzett arany helyett mindössze egy kétéves kislányt hozott, akit Kittynek hívtak. Keserves napok következtek a kis családra. Az "Aranytanya" tulajdonosa, Butlerjóvoltából Eertgôdtek valahogy. Dick iskolába járL, az ötéves Tom a kis Hawkins Kittyvel játszadozott naphosszat. Az asszony mosást vállalt, Wheeler napszámosmunkát végzett. Egy év múlva jelentkezett Fernandez. Wheeler nem tudta még, hogy Femandéz törvényen kívül áll, és vérdíj van kitűzve a fejére. Ugyanis Shiwán egyik embere megsebesült egy újabb támadás álkalmával. A rablót elfogták. Shiwán emberei a szerencsétlen eset óta, mikor fônökük elpusztult Cress lövésétôl, babonásan gyűlölték Femandezt. llgy érezték, hogy a fiú óktalansága döntötte bajba ôket, és a vén indián haÍálával letűnt a szeréncsecsillaguk. Ezért a rabló, mert tudta, hogy úgyis felkötik, elmondta a titkot. - Tudjátok meg, hogy Femandez a mesztic Shiwán fia volt. Ô kémkedett közöttetek, azután velünk együtt rabolta ki azokat, akik elég bolondok vóltak és bíztak benne. A rablót felkötötték, és Fernandez fejére vérdíjat tűztek ki. De a meszticet nem sikerült elfogni. Azután váratlanul Fort-Rowervôl egy csapat lovas katona érkezett a hégyek közé. Sacramentót nem is érintették. Tonga az öreg indián mesélte, hogy egy hónapig járta az aránylag kis csapat katona a hegyi ösvényeket. Úgy látszik, Fort-Rowerben megelégelték Shiwán hordájának működését, mert a katonák csak akkor jôttek le a hegyek közül, mikor az utolsó rablót is felhajszolták és Ielôtték a rejtekhelyén. Több rabló a hegyek között nem volt. Azután még nyolcszor, tízszér kellett kijönni a csapatnak Fort-Rowerbôl, mert újabb bandák alakultak, de senki sem bújhatott el többé a Nevada-hegység szirtjei között. A Sacramento völgye éppolyan biztonságos hely volt, mint San Francisco. A diggerek rablóvilágának hôskora hirtelen létűnt. Azontúl már csak szerencsevadászok keresték fel a Sierra Nevada kaliforniai Iejtôit. Kutattak Shiwán mesebeli kincsei után. Azt a sok mázsa aranyat szérették volna elvinni, ami valahol bizonyára ma is megvan: Wheeler mindezt nem tudta, mikor egy év múlva Fernandez eljött San Franciscôba Hawkins Kittyért, és sok-sok aranyport hozott. Többet, mint amennyirôl Wheeler valaha is álmodott. A kis család ámultan nézté a kincset. Butler, az Aranytanyaůtulajdonosa éppen akkor lépett be, mikor ott feküdt kirakva az asztalon az aranyporral telt kis zsákok csoportja. - Mr. Butler! Fernandéz barátom, akivel együtt dolgoztam Kaliforniában, elhozta a részemet. Mi most elmegyünk innen. Maga sokszor volt hozzár>k jó, legyen meg a jutalma értemondta Wheeler. Az álmélkodó tulajdonost busásan megajándékozták. - Mit fog csinálni ezzel a sok arannyal, Mr. Wheeler? - kérdezte. - Farmot veszek. Gazdálkodni fogok Nevadában. Ott olcsó a föld és jó. Mikor Butler kiment, Wheeler Fernandezhoz fordu)t, aki a kis Hawkins leánnyal játszott. - Remélem, nem vitte túlzásba a hálát, és megtartott magának annyi aranyat, amennyi elegendô ahhoz, hogy letelepedjék valahol. Fernandez kreol arca néhány másodpercig kifejezéstelen tekintettel nézett valamerre a semmibe. Azután azt mondta: - Nekem annyi aranyam lehetne, amennyi senkinek sincs a földön. De nem kell. Most már még fogok élni, szerényen, a magam erejébôl. Fel akarom nevelni, ezt a kislányt. Maga többet tett értem, Mr. Wheeler, mint amennyit valaha is meghálálhatok, mindig tudni fogja, hogy hol vagyok és mindig számíthat rám, ha szüksége lesz a segítségerrire. Mielôtt még Wheeler magához térhetett volna meglepetésébôl, a mesztic, a karján a kis Hawkins lánnyal nesztelenül kiosont a szobából. 6 Wheeler Balting Cityben telepedett le. Az aranyon hatalmas birtokot vásárolt. Néhány év múlva az egyre fejlôdô Balting City leggazdagabb földesura Artur Wheeler volt. A hatalmas legelô, amíg a szem ellátott, nyájakkal telt meg, lovaiért messzi földrôl jöttek a vásárlók. Múltak az évek, Tom már tizenöt esztendôs, erôs, nagy fiú volC. Dick letette az orvosi vizsgát, és visszatért Balting Citybe; hogy ott telepedjék le mint orvos. És egy nap Shiwán átkozott aranya meghozta a gyümölcsét: kísértetek jöttek elô a sírból, hogy végezzenek a Wheeler családdal. Lindsay és társai annak idején hajókat béreltek, szállítmányozássa) foglalkoztak, de különbözô szabálytalanságok, piszkos ügyek nyakát szégték a vállalatnak, és a tíz ember néhány év alatt ismét elszegényedett. Elhatározták, hogy vagyoriuk roncsán San Franciscóban játékkaszinót nyitnak. Kikerü)hetetlen volt, hogy ne vetôdjenek el az Aranytanyára ButÍerhez. Hiszen itt a diggerek szálltak meg, akiket ü*****yesen elcsaltak este a kártyabarlangba: Sok szó esett itt szerericsés és balsors által üldözött bányászokról. Ez volt a fôtémá. Így történt, hogy az egyik aranyásó azt mondotta Lindsaynek: - A legszerencsésebb fickó mégis Butler, a tulajdonos. Hiába járt egy évig azon az átkozótt he)yen, és mégis talált annyi aranyat, amennyi egy bányász része. A vendéglôs, aki ott mellettük, rábólintott. - Úgy van, ahogy mondod. Mikor túrtam a földet, üres kézzel jöttem vissza. Mikor nem számítottam rá, az az áldott Wheeler tisztességes osztaléknak megfelelô aranyat adott. Cress, aki szintén ott ült, gyorsan összenézett Lindsayvel. - Wheeler? Mintha hallottam volna ezt a nevet. . . - jegyezte meg közömbösen Lindsay. - és honnan volt annyi aranya? ů - Egy mesztic barátja hozta, bizonyos Fernandez nevű, akivel régebben együtt dolgoztak. - Érdekes történet - bólogatott. - Ez a Fernandez valami kislányt bízott rá - folytatta a vendéglôs. - Hawkins Kittynek hívták. Lindsay alig tudott visszafojtani egy felkiáltást. Mikor egyedül maradt Cres-szel és a cimboráival, gyorsan tanácskozni kezdtek. - Te érted? - Világos! Fernandezrôl már kiderült, hogy Shiwán fia volt. Összejátszott Wheelerrel, hogy bennünket fosszanak ki, és nem számítottak arra, hogy mi azután megtámadjuk Hawkinsékat. A napnál viágosabb minden, hiszen Hawkins leányát elhozták ide, és Wheeler késôbb megkapta Fernandeztôl az osztalékát. Úgy látszik, Fernandez súlyos sebet kapott valamelyikünktôl, és azt nyögte egy évig. - Akkor lehet, hogy Wheeler most gazdag ember - mondta Corner. - Azt mondta, hogy Nevadában akar Ietelepedni - szólt közbe Bronson, - Mi bejelentettük annák idején a kárunkat - fűzte tovább Patt. - Errôl jegyzôkönyv van Fort-Rowerben. Lindsay hatalmas öklével az asztalra csapott és határozottan mondotta: - Ha van valamije Wheelernek, akkor esküszôm, hogy mi is gond nélkül élünk ezután. 7. Egy este lovas érkezett Wheeler háza eIé. Lindsay volt. Wheelerrel a tornácon találkozott. - Jó estét. Az ôszűlô farmer egy pillanatig meghökkent. - Lindsay! Hogy mertél idejönni?! - Beszélnem kell veled. . . - Nincs veled semmi beszélnivalóm. - Gondold meg, Wheeler. Nem a seriffhez mentem elôbb, hanem ide jöttem. A közelben várnak rám a többiek is. - Takaródj innen, a többiekkel együtt! - Kezemben van a jegyzôkônyv fort-Rowerbôl, hogy Shiwán emberei kiraboltak minket. Kezemben van a körôzvény, hogy Fernandez Shiwán fia volt. Be tudom bizonyítani, Butlerrel, iiogy a megölt Hawkins leánya nálad volt. Be tudom bizonyítani, hogy Fernandezzel Butler jelenÍétében osztoztál. Hogy jutott hozzád Shiwán áldozátának a lánya? Milyen viszonyban vóltál Fernandezzel és ha nem igaz, hogy tôle kaptad az aranyat, mibôl vettél birtokot?... Wheelerre mindez úgy hatott, mint a villámcsapás. Lindsay minden szava igaz és mégis hazugság. Minden tárgyi bizonyíték ellene szól. Csak Tohga, Fernandez és az Isten tudják, hogy ártatlan. Ferriandez! Hiszen tudja, hogy hol van nz.ost a mesztic! Fernandez megmenti! - Mit `kívántok? - kérdezte most már nyugodtan. - A vagyonunkat. - Nem raboltatok eleget?. . . - Nem fogod magad ártatlan emberek rágalmazásával megmenteni. Fernandez cinkosa hiába váll ellenünk: Ha tisztességesen osztozni akarsz, hagyunk annyit a birtokból, amennyibôl te és a családok megéltek. Ha nem, akkor bizonyítékaimmaÍ a seriffhez megyek. - Menj, ahová akarsz Lindsay. Rablógyilkosokkal nem osztozom! Lindsay egy pillanatig habozott, aztán ment. Egyenesen a seriffhez, akit a hivatalában talált. - Mr. Gibson! Megérkeztünk Baltirig Citybe tízen - mondta határozottan -, akiket tizenegy év elôtt Wheeler és cinkosái kiraboltak. A seriff csendesen felnézett. - Ez ostoba hazugság - mondta nyugodtan. - Bizonyítékokat hoztam. Írásokat vett eIô, és hosszan magyarázott. Egy óra múlva a seriff kissé sápadtan lovagolt, a tíz ember élén Wheeler farmjához. 8 Miután Lindsay elsietett, Wheeler felnyergeltette a lovát, azután bement az ebédlôbe, ahol égyűtt volt a család. A tizenöt éves Tom, Dick az orvos és Wheelerné. - Most én ellovagolok - mondta csendesen Wheeler -, és lehet, hogy két hétig is eltart, amíg visszaérek. Azalatt sok kellemetlenségben lesz részetek. Meggyanúsítanak majd azzal, hogy rablókkal cimboráltam. Sajnos akkor még nem tudtam, hogy Fernandez, akitôl az aranyat kaptuk, Shiwán fia. Késôbb olvastam a lapokban. Ha jeleritkezem a törvény elôtt, nem büntettek volna meg. Fernandez miatt nem tehettem ezt. Most sok bizonyíték szól ellenem, de mire visszatérek, elsöpröm ezeket a gazembereket és akasztófára juttatom ôket. Addig nektek nagyon rossz lesz. Viseljétek el türelemmel. - De hát. . . ki vádol? - kérdezte rémülten az asszony. - Közönséges rablógyilkosok vádolnak, akiket felköttetek. De ehhez elôbb Tanassóba kell mennem. Csak Fernandez menthet meg engem, és ô juttathatjá kötélre Lindsayt és a többi gazembert. - Nem mondhatod meg egyszerűen a seriffnek, hogy hol találja meg Fernandezt?kérdezte Dick. - Nem. Én nem árulhatom el a meszticet. A seriff lépett a szobába. - Jó estét, Mr. Wheeler, néhány embec feljelentette önt, és mégdöbbentô adatokkal bizonyította a vádat. ÉI kell most jönnie a hivatalomba, hogy tisztázzá magát, ha tudja. - Megyek, Gibson. Ha nincs kifogása ellene, elôbb néhány utasítást adok az intézômnek. - Tessék. . . Wheeler távozott. A hátsó kapun csendben kivezette a lovát, azután felpattant rá és elvágtatott. El kelÍ jutnia mindenárón Tanassóba. Még akkor is, ha a szökését beismerésnek veszik. Utólag mindent tisztázni fog. A seriff nyugodtan üIt. Türelmesen várakozott Wheelerre. Kínos, lassú percek múltak. Egyszerre Lindsay lépett be kopogtatás nélkül. - Seriff! Wheeler megszökött! Ez elég bizonyíték! - Ha igaz; akkor elég! - Az apám egy koronatanúért ment! - kiáltotta Dick. ***** - Magát teszem fe)elôssé a szökésért - kiáltotta Lindsay a seriffre. Ez nyomban felugrott és kiment vele. Tom utánuk indult. - Itt maradsz! -kiáltotta Dick. - Eressz... - Kiszakította magát a bátyja kezébôl, és mielôtt megakadályozhatták volna, elfutott. Dick utána sietett a sötét udvarra. A kapu fel*****l Íódobogást hallott és a tizenöt éves Tom elvágtatott. - Merre mehetett? - kérdezte a seriff Lindsayt lovaglás közben. - A hegyek felé menekült. Arra látta egy bányász, akivél az imént találkoztunk. Bizonyára a hátsó kapun szökött meg. - Ákkor az északi országútra akar kijutni... Hárman jöjjenek velem, az úton alkossanak két külön csoportot, nagy ívben kerüljék meg a dombot, kelet és nyugat felé. Nem menekülhet! - mondta a seriff, aki úgy isrnerte a vidéket, mint a tenyerét. Megkezdôdött a körvadászat. Emberre! SzéP holdvilágos éjszaka volt, ami nem kedvezett a menekülônek. Azt nem tudtá a seriff, hogy a tíz vádló sejtette Wheeler menekülésének az okát. Érezték, hogy valami meglepetést tartogat. Megbeszélték tehát, hogy ha lehet, üldözés közben végeznek Wheelerrel. Akkor nyert ügyük van. A halott nem beszél, és a bizonyítékok tökéletesen megtévesztôek. Wheeler sebesen vágtatott. Tisztában volt azzal, hogy üldözni fogják. Ha eléri a dombokon túl az erdôt, akkor megmenekült, és eljut Tanassóba. De nem érte eI. Lindsay csoportja, amelyhez Cress, Corner és Ashley is tartoztak, kitűnô lovaikkal vad iramban törtek elôre kelet felé, és egy óra múlva nyomában voltak a menekülônek. Most el kell végezni a dolgukat, mielôtt a seriff jön. . . Mikor Whéeler látta, hogy utolérik, szembefordult az üldözôivel, és megállt. Ekkor Lindsay lelôtte. ...Közelrôl, gyorsan, anélkül, hogy Wheeler elôzôleg Csak egy mozdulatot is tett volna a revolvere felé. Tehát voltaképpen aljas orrgyilkosság volt, ami történt. Wheeler holtan bukott le a lováról. A bandita ezután kivette az áldozat revolverét, elsütötte, és melléje dobta a fóldre. Azután bevárták a többieket. A seriffnek azt mondták, hogy Wheeler adta le az elsô lövést, csak azután terítették le. A kis csapat visszafordult. Gibson egész idô alatt nem szólt. Baltin Cityben intézkedett, hogy hozzák el kocsin a halott Wheelert. Közben a becserkészett áldozathoz megérkezett a fia. . . Tom ott állt az északi országúton apja holtteste mellett. A gazdátlan ló, valamivel távolabb ]egelt. A tizenöt éves gyerek nem sírt. Csak állt egy helyben és nézte az apját. Magában bizonyára valami szörnyű fogadalmat tett, de az arca nyugodt volt, inkább elgondolkozó, mint siomorú. Felvette apja fegyverét, magához vette a revólverét és minden holmiját, nyeregbe szállt és a ló orrát a hófödte hegycsúcsok felé fordítva elvágtatott. Tom Wheeler eltűnt. Hiába kutattak utána, hiába kerestették: nem került elô. A tíz károsultnak elrabolt aranyukért odaítélték Wheeler vagyonát: a birtokot, a farmot, mindent. A bíróság bizonyítva látta, hogy Wheeler Fernandezzel összejátszva kirabolta a tíz embert. Dick keletre utazott édesanyjával, de Wheelernét, férje halála és Tom elvesztése teljesen ósszetörték. A szerencsétlen asszony nemsokára meghalt. . . 9. A tizenöt éves fiú lassan léptetett fel a hegyi ösvényen. Egyre feljebb, feljebb, míg hajnalra egész közelinek látta a hófödte csúcsokat. Tom Wheéler itt maradt a hegyek között. Elfelejtette a kónyveit, a tajzait, elfelejtett mindent, ami egy szebb és jobb világhoz kötötte, csak egyetlen érzés maradt szívében: a bosszú! Elsô éjszaka még borzadva húzódott meg egy barlangban. A kietlen hegyvidék gutaütött fál kôzött vonított a szél és vérfagyasztó ordítással felelgettek egymásnak a hegység farkasai. De hajnalban továbbment. El akarta kerülni az emberlakta vidéket. Tudta, hogy keresni fogják. Végül olyan magasságba ért, amerre már nem vetôdik fel sem pásztor, sem favágó. ftt húzta meg magát. Úgy élt, mint a magányos, szürke farkas. Egyedül járt, a kristálytiszta, hűvös levegôben az elhagyott ösvényeken, vadászott, csapdát állított és fôleg a bosszúra készült! Gyakorolta napokon át a céllövést, próbálgatta a pisztolyát elôrántani és emelgette a nehéz köveket. Hosszú idôt töltött el így, de gyűltek a prémek. A hegyi pataknál hódcsapdát állított fel, amit egy öreg indián cselédjüktôl Chickwoocktól tanúlt gyermekkorában. De lôtt rókát, farkast és a hónap végén, utolsó töltényeivel már eltalálta a fán kúszó mókust, követte a mosómedve nyomát és a barlangjában fogta el: Egy hónapot keservés kínnal élt itt, sokszor naphosszat étlen-szomjan bolyongott lován, a hegység magas fennsíkjain. Miután elfogyott a tölténye, nekivágott a Nyugat felé vezetô szerpentinnek, hogy messze elkerülve Balting Cityt, Denverbe jusson. Denverben eladta a prémeket. A pénzen elláta magát a legszükségesebbekkel és ment vissza a hegyek közé. Fôleg sok-sok töltényt vásárolt. Ebben a magányos ôsi állapotban fülei, szemei, szaglása csodálatosan kifinomodtak. Meghallotta a távolban vadászatca osonó hiúz kônnyű járását. Egyre nehezebb célt választott ki gyakorlásul, egyre könnyebben rántotta elô a pisztolyát és tizenhat éves sem volt, mikor egy váratlanul támadó fackast, fegyver nélkül, ôsi harcban puszta kézzel fojtott meg. ,Azután Denverben, mikor hónapok múlva ismét lement, hogy prémét adjon el, megtudta, hogy anyja meghalt, a bictokukat átvették Lindsay és társai, fivére Cansas Cityben orvos. A fivérét meglátogatta. Dick csodálkozva nézte a furcsa, dallamos hangú hűvös tekintetű embert, nézte az öccsét, atnint nesztelen léptekkel jár a szobájában. Rövid, tömör mondatokban beszélt és egy karcsú, okos hiúzra emlékezetetett. - Mit akarsz csinálni? - Most leszámolok Dick. Megölöm ôket - Legyen eszed Tom. Én felvettem a Patkins nevet. Te is tedd azt. Az arcod sokat változott, meg sem ismertelek volna elsô pillantásra. Kezdj új életet, új néven... Tom válasz helyett eltűnt. Gyorsan, nesztelenül, ahogy szokta. Mire Dick körülnézett, már nem volt a szobában. Ment vissza a hegyekbe. Hónapokig élt itt egyedül. Megmászta a legmeredekebb csúcsokat is és nem volt már lövése, amely célt tévesztett. Miután teljes másfél évet egyedül töltött fent a hegyek között és úgy érezte, hogy legyôzhetetlen, megkezdte a bosszúját. Tizenhat és fél éves volt, mikor egy viharos éjjelen nyolc különbözô helyen gyújtotta fel a Wheeler-tanyát. Hajnalra porrá égett a farm, odaveszett a jószág nagy része, gépek, raktárak, minden, minden hamuvá lett. Ebben az évben még háromszor gyújtotta fel a gazdaságot. Azután, a nyári hôségben egyszerre több helyen tüzet fogott a préri. A legszebb marhák odavesztek és fekete tarló maradt a legelô helyén. Ekkor már tudták, hogy bosszúról van szó, sôt néhány öreg pásztor révén értesültek arról is, hogy csak a hegyek közé menekült Wheeler lehet a tettes. Az üldözôexpedíciók eredménytelenül tértek vissza. Hány ember kellene ahhoz, hogy kézre kerítsenek valakit, aki háromezer méter magasságig minden zugát ismeri a Sierra Nevada csűcsrengetegének? Így született meg a Véres Tom! Tizenhét éves volt, mikor elôsíör rugtatott bekötözött arccal Fowler elé, aki két legényével lovagolt arrafelé. - Arthur Wheeler fia vagyok! Védd magad, Fowler! Ha hármat számoltam, agyonlôlek. A fiú keze oldalt lógott, közel sem volt a revolveréhez. És mégis: Fowler ki sem húzta jóformán a pisztolyát, mikor a támadónak egy varázslatosan gyors mozdulata után átlôtt fejjel zuhant a földre. Miré a két legény felocsúdott az elsô rrieglepetésbôl, Tom már *****ltűnt az útmenti sűrűben. Fowler után következett Patt, azután Bruns, Ashley, sorban Cressing, aki a hetedik volt. Egész Nevada államot mozgósították ellene, Gibson egyre szélesebb körű hajtóvadászatot rendezett. Sokszor hetekig járták a hegyeket: hiába. Közben, ahogy ez már szokás, minden gaztettet és rablógyilkosságot a Véres Tom számlájára írtak. Valamennyiért ôt körözték. Végül megszületett a kormányzó rendelete, amellyel véget akartak vetni a Véres Tom uralmának, úgy, hogy kiéheztessék; élvágják a világtól. Mintegy válaszul erre, végzett Cress-szel. 10 Gibson rosszkedvűen vette jegyzôkönyvbe Holborn vallomását. A hetedik jegyzôkönyv, amelyhez ezt a jelentést csatolja: "A gyilkosnak sikerült elmenekülni, kézre kerítésére minden intézkedést nyomban megtettem." Vajon milyen arccal olvassa majd a kormányzó? ' - Elmehet - mondta Holbornnak. De ez csak állt. - Nem hallotta? - Mr. Gibson - mondta elgondolkozva -, nem járna rosszul, ha venne egy porszívó gépet tôlem. A seriff elzöldült, mély lélegzetet vett, azután felállt. - Uram én hatósági közeg vagyok, nem üthetek meg embert. De maga miatt lemondok a hivatalomról, csak azért, hogy laposra verjem. - Ezeket már megszoktam - legyintett Holborn. - Nézze Mr. Gibson, ha vesz tôlem egy porszívó gépet... Hallgasson végig az istenért, csak nem akar lelôni?.,. Ha vesz tôlem egy porszívó gépet és propagálja, akkor nyomra vezetem ezt a Véres urat illetôleg. - Magyarázza meg a szavait. - Nincs mit magyarázni. Vegyen egy porszivót és ha nem vezetem Véres izé nyomára, visszafizetem az árát. A seriff hosszan nézte. Sóhajtott. - Én veszek mag.ától két porszívót, ha csak a legkisebb nyomot szolgáltatja. - Kezet rá. Egy óra múlva a seriff a gyilkossági esettel kapcsolatban két Sátán gyártmányú porszívó tulajdonosa volt. 11. Estefelé porosan ugrott le a lováról, a fôvárosban, a kormányzósági palota elôtt. A kórmányzó, akivel elôzôÍeg telefonon beszélt, nyomban fogadta. . - Évek óta az elsô nyom, uram - mondCa, miután befejezte jelentését. - Az ügynök együtt utazott vele. Ez kétségtelen. Tudjuk, ki a cinkosa. Nagyon valószínű, amit ez a Holborn mondott, hiszen Chickwood az indián, hűséges szolgája volt Arthur Wheelernek. Tudjuk továbbá, hogy a fivérét milyen nagyon szereti ez a fenevad, tudjuk, hogy kezén egy S alakú forradás van és tudjuk végre a személyleírását is. Tizenöt éves kora óta nem látta senki és a2óta bekötött arccal jár. A kormányzó nyugodtan hallgatta. - Köröztessük a személyleírás alapján? - Engedelmével nem. Az a célunk, hogy megszabadítsuk a vidéket tôle, mert mire végére ér a bosszújának, tönkreteszi Balting Cityt. Nekem határozott tervem van. A kormányzó végighallgatta, azután bólintott. - Rendben van Gibson, tegyen úgy, ahogy jónak látja. Írott felhátalmazást kap tôlem. Gibson elvágtatott. Mikor visszatért a hivatalába, segédje Jenkins nem volt ott. Dühösen mormogott valamit, azután hazament, nyeregbe ültette négy legényét és kilovagoltak a várostól messze fekvô kunyhóhoz, ahol Chickwoock lzkótt. A tornác melléLt ott találta kikötve Jenkins lovát. - Tudtam. . . - motyogta magában. Benézett az ablakon. Az indián szobája tele volt frissen kicSomagolt pálinkás üveggekkel. Mikor belépett, Jenkins meglepetten ugrott fel. Az indián összehúzott szemmel hátrált. - Le a kezet Chickwoock! - dörögte Gibson. - Há nem lenne kinnt négy legény, akkor is végeznék vele*****d, mielôtt kihúznád a pisztblyodat. Jó napot Mr.***** Jenkins... Ne hápogjon fatalémber. Régen tudom, hogy a csempészekkel tart. Azért tűrtem magam mellett, mert így észrevétlenül megfigyelhettem ôket és minden lépésükrôl tudtam. A szoba sarka felé nézett. Beteges külsejű ember ült egy fotelben, pokrócokba bugyolálva. Dlck volt. - Ön? - kérdezte a seriff. - Dr. Patkíns vagyok. - Hagyjuk ezt: Ön csempész, miután itt állnak az asztalon a Mexikóból hozott vámolatlan téquilás üvegek, ezen kívül Chickwoockal együtt bűntársa a Véres Tomnak. Elôre! Velütik jön! - azután az indiánhoz indult. - Chickwoock menj ki, négy emberem vigyázz majd rád, amíg befogod a kocsit, hogy elszállítsuk dr. Whéelert. :A beteg nevének említésére összerezzent. . Az indián szó nélkül engedelmeskedett, kiment a legényekhez és nemsokára hallatszott a kócsi zörgése, amint kitolta a fészerbôl. ' - Honnan tudja a nevemet? - kérdezte Dick. - Ha nincs kifogása ellene dr. Wheeler, majd én intézék kérdéseket. De nem itt. . .: Ami magát illeti Jenkins, régen tisztában vagyok azzal, hogy részt kap a csempészektôl, hírt visz Frednek és Lindsay bandájának. Talán bizonyítani is tudnám, ha akarnám. . . - Nem értem Mr. Gibson. Én önt megelôzve jártam itt és éppen jegyzôkönyvet akartam felvenni arról, hogy csempészárut találtam az indiánnál - felelte a fiatalember. - Elég jó válasz: Elfogadom. Ne higgye, hogy megúszta volna ezzel, ha komolyabb bűnügyrôl Ienne szó. Ilyesmiért nem akarom kitörni egy huszonkét éves ember nyakát. Holnap szépen mondjon búcsút a hivatalának, és egy héten belül tűnjön el innen. Kívánom, hogy észbe kapjon ettôl a leckétôl. - Készen vagyon Mr. Gibson - lépett be az indián, aki mellôl a négy legény egy pillanatra sem tágítótt. - Csak azt nem értem Chickwoock, hogy fogod megúszni kötél nélkül? - mondta a seriff. - Te Wheeler leghűségesebb szolgálja voltál. Elknél a vasútállomáson beszéltél a Véres Tommal, befogadtad ide dr. Wheelert, tehát kétségtelen, hogy összeköttetést tartottál fent a gyilkosokkal - itt egy éles pillantást vetett Dickre, de ez csak mosolygott. - Viszont mint csempész, Lindsayvel és társaival dolgoztál. Nyilvánvaló tehát, hogy *****a Véres Tom ellenségeit kiszolgáltattad a gyilkosnak. Az indián elkékült ajakkal kiáltotta: - Nem igaz! - Hiába tagadod! Délelôtt Jenkinstôl hallottad, hogy Cress bejön a vendéglôshöz. Délután a Véres Tom lelôtte. Csak tôled értesülhetett, hogy az áldozat belovagol Fredhez. Vagy elmondtad a fivérének, akivel együtt tervezték ki a gyilkosságokat, sôt némelyikben talán részt vett dr. Wheeler is! A beteg csak mosolygott. De az indián úgy látszott ráveti magát a seriffre. - Mr: Gibson - mondta egész testében remegve -, esküszöm önnek, hogy Master Dick semmirôl sem tudott, csak nagy beteg és idejött, hogy ezen a földön gyógyuljon, vagy. . . - Hallgass! Majd a törvény eldönti, hogy ki a bűnös. A csempészéseidrôl mindenesetre tudott, ez be van bizonyítva. És a többiért is felelni fog, ha rábizonyul. Mnst mindkettótöket letartóztatlak. Dick váratlanul megszólalt: - Jó nyomon jár seriff. Nagy fogást csinált. Bevallom, hogy én végeztem ma Cress-szel és én löttem le. . . -Majd ha kihallgatom Mr. Wheeler - szakította félbe csendesen a seriff, és csodálkozva nézett a beteg orvosra. ů - Ketteri kísérjétek a kocsin dr. Wheelert a városba. A hivatalomban ôrizzétek. Ti ketten kísérjétek be az indiánt és dugjátok rács mögé. Jenkins, maga velem marad. A foglyok és a legények elmentek. A seriff tüzetesen átvizsgálta a házikót, de nem talált semmit, ami értékes lenne. - Mi is bemegyünk a városba. Jó lesz Jenkins, ha nem próbál Lindsayékhez rohanni a hírrel. Úgysem szándékozom felfújni ezt a csempészügyet. Ezt mondja meg Lindsaynek és két barátjának. De majd csak holnap. Közbe a két legény, akire az indiánt bízta, megérkezett Balting Citybe. Az egyik bevezette Chickwoockot az épületbe, ahol át kellett adnia foglyát Jeffersonnak, a börtön vezérigazgatójának. A másik legény ment a dolgára. - Ide hallgass, Chickwoock - mondta gyorsan a tehenész, mielôtt még Jefferson hivatalához értek -, Mr. Lindsaytól már jónéhány dollárt kerestem. Azután nem vagyok én spicli, se rendôr, hanem cowboy. Nem kötöttem meg a lovamat, itt áll a I>ejáratnál, ha most hirtelen kiszakítod magad a kezembôl, hát nem foglak utolérni, de ha kézre kerülsz és rám vallasz, istenemre, hogy szétverem a fejedet. . . *A mondatot még be sem fejezte, mikor az indián már ugrott is, mint a villám, két pillánat műlva kint volt a kapun, nyeregben ült és elvágtatott. . . A legény szép komótosan kiült egy padra, hátratolta a kalapját, a nap felé fordította az arcát és cigarettát sodort. Mikor a seriff mggérkézett, kérdôen nézett rá. A cowboy bólintott. A seriff megelégedetten intett vissza. NEGYEDIK FEJEZET Farkas a veremben I. Este volt. Gibson tessék-lássékból néhány embert küldött az indián üldözésére. Ezek természetesen üres kézzel jöttek vissza. Dr. Wheelert lakásának egy szobájában helyezte el, Qtt ôriztette. Azután elment és kihallgatta Fredet, a vendéglôst, majd visszatért a hivatalába, és leült az íróasztala elé. Néhány perce dolgozott csak, mikor egy hűvös karikát érzett a tarkójára szoru!ni. Revol- vercsô volt. Nem hallotta a legfinomabb neszt sem. Fedig az illetônek be kellett jönni a szobába. Anélkül, hogy megfordult volna, magasba emelte a két kezét és csendesen így szólt: - Vártalak, Tom Wheeler. Szándékosan hagytam futni az indiánt, hogy megtudjad tôle azt, arríl ma történt. Csend volt. A hűvös karika mozdulatlanul pihent a tarkóján. Gibson pillantása az övére esett. Az imént még ott volL mindkét pisztolya: Most üresek voltak a tartók. Végigfutótt rajta ***** hideg. Mintha kísértet állna mögötte. Egy kézzel elvetté a két revolverét olyan könnyedén, hogy Gibson nem is érezte. ' Most egy szomorú, finom zengésű, félig suttogó hang szólalt meg mögötte: - Eloltom a lámpát Gibson. Ne mozduljon meg. Sötétben is százszáza)ékos biztonsággal *****lálok. A karika már nem volt a tarkóján. Most sem hallott lépést, csak egyszerre sötét lett. Ha valaki jön, gondoskodjék róla, hogy ne lépjen be. Nem fűzött hozzá semmi fenyegetést. A seriff mégis tisztában volt azzal, hogy szót kell fogadnia. Mikor késôbb Jenkins kopogott, kiszólt, hogy ne zavarja, ledôl a kerevetre, mert fáj a feje. Jenkins léptei eltávolodtak. A sötét szobában egy karcsú árny kóválygott nyugtalanjárással és bántó volt, hogy lépései nyomán nem hallatszik hang. Mit akar a bátyámtól Gibson? - Felköttetem. A keskeny árny hirtelen megfordult és két nesztelen lépés után ott állt közvetlenül a seriff lôtt. A sötét szobában, mint valami éjszakai ragadozó tekintete, zöldesen fénylett két hűvös `tékintetű szem. A seriff elôször életében érzett némi szorongást a szíve körül. , - Meg fogsz halni seriff. - Ezzel körülbelül tisztában voltam Tom Wheeler. - A bátyám ártatlan. . . - Nehezen fogja bebizonyítani. - Beteg ember. . . meghalni jött ide. - Meg is fog halni. - Akkor Balting City az elsô viharos éjszakán porig ég és porig fog égni, ahányszor felépítik. - Könnyen lehet. Rólad mindent elhiszek. - Seriff! Sokszor üldöztél, sokszor kellett miattad sziklarepedésekben szorongani napokig, étlen-szomjan. Százszor is megölhettelek volna. Nem tettem. - Ezt mind tudom. És a bátyádat mégis felköttetem. . . Hiába jössz egészen közel. A halálLól én nem félek. Jobban aggaszt, hogy az emberek már kinevetik errefelé a hatóságot. Miattad az egész countyban megrendült az igazságba vetett hit. Az emberek nem félnek a törvénytôl. Nos, ha a Véres Tom fivére kötélre kerül, kissé helyre áll a tekintély. Tom nem felelt. - Be kell tömni valamivel az emberek fülét és száját - folytatta a seriff. - Ezért fog a fivéred felett ítélkezni a törvény. A vád biztos alapra épül fel: Chickwoockkal, a másik cinkosoddal együtt kiszolgáltatta neked az adatokat, amelyek lehetôvé tették, hogy meglessél és lelôjél hét embed. Együtt jöttetek a vasúton, tehát kétségtelen, hogy érintkeztetek. De ha ez mind megdôl, akkor ott a pálinka. Fivéredet a csempészett itallal tetten értük. Csend volt. - Seriff - suttogta azután a fantom -, meg akarom menteni a fivéremet. Van rá mód? - Van. Az árny megállt. - Beszélj - sziszegte. - A kormányzóval tárgyaltam rólad, Tom Wheelér. Kiválasztasz tetszésed szerint egy helyet. Ott letelepedsz. Szavamra mondom és a kormányzó is megígérte, hogy senki sem fog letartóztatni, amíg békességben élsz. És a fivéred is megmenekül. De ha valaha revolvert fogsz, ha valaha kezet emelsz emberre, akkor a fivéred kötélre jut, erre esküszöm neked. Az árny mozdulatlanul állt. Egy átlászóan kék szempár foszforeszkált a seriff elé, aki rendületlen nyugalommal folytatta a mondókáját. - A fivéred ôrizetben marad nálam. A lakásomban, mint vendégem, dr. Patkins néven. Túsznak tekintjük. Neked pedig legyen a büntetésed, hogy utolsó gyáv*****nak tartsanak. Hogy kénytelen légy minden sértést eltűrni, mert ha kezet emelsz valakire; ha revolvert rántsz, az a fivéred életébe kerül. Tizenöt éves voltál, mikor a hegyekbe kerűltél. Sok csapás ért. Léhet, hogy lelked mélyén nem vagy romlott. Menj hát, és próbálj megjavulni. De elôbb tanuld meg, hogy jogodat, csak a törvény elôtt keresheted. Ha gazembernek neveznek az becsületsértés, ha beléd rúgnak az testi sértés. Hosszú szünet következett. - Elfogadom az ajánlatodat, seriff - mondta az árny. - Akkor gyújtsd meg a villanyt... Ne habozz Tom;Wheeler, ezentúl engedelmeskedned kell, mert nem parancsolsz többé senkinek, és nem fél tôled senki. - Mi biztosít arról, hogy nem fogsz el? - Adott szavamat még sohasem szegtem meg. Különben is ott van a revolvered. Gyújtsd meg a villanyt, Tom. A szobában világosság lett. Tom elhúzta a fűggönyöket, hogy ne lássariak be az ablakon. A seriff tudta, hogy mindaddig fogoly, ámíg ennek az embemek keze ügyében van a revolvere. Jól megnézte a Véres Tomot. Meglepte, hogy milyen lágy, fiatalos vonásai vánnak. Csak a tekintete és mozdulatai emlékeztettek ijesztôen egy kecses, hatalmas macskaszerű ragadozóra. - És mi lesz a három gazemberrel. Lindsayvel és társaivaf? Az apám ártatlan volt, és ôk gyilkosok. - Bizonyítsd be és akkor felkötik ôket, apádnak pedig visszaadják a becsületét. - Hogy bizonyítsam be? . - Annyi fáradsággal, erôvel és leleményességgel, amennyit gyilkosságokra használtál... - Várjon! Én hét emberrel párbajoztam. Senki mást nem bántottam soha. - Lehet! A többit nem is tudjuk rád bizonyítani. Amint Iátod a törvény igazságos. Annyi erôvel, energiával és űgyésséggel, amivel hétbűnöst megöltél, mind a tízetkötélrejuttathattad volna. Tom ezen elgondolkozott. - Az apám azt mondta, hogy Fernandez tudja az igazságot. - Kerested volna meg apád halála után Fernandezt, aki tisztázhatja Arthur Wheeler becsületét, és rávallott volna*****az állítólagos gyilkosokra! A néma léptek ismét fel és alá jártak. - Sokban igaza van Gibson - hirtelen megállt -, Tanassóba megyek. - Rendben van. Bár lehet, hogy ez a Fernandez már régen méghalt. Én szívesen segítségedre leszek a nyomozásban, ha hozzám fordulsz. - Elfogadom - mondta Tom -, de mi biztosít arról, hogy Tanassóban nem fogat el? Gibson egy írást vett elô, amelyen ez állt: "Tom Wheeler ellen minden további eljárást, vizsgálatot és körözést felfüggesztek, arz7íg Íanassóban, vagy más, általa megjelölt helyen tartózkodik fegyvertelenül, a közrend ellen nem vét és kezét senkire fe) nem emeli. JOEL CLIFFORD Nevada állam kormányzója." Tom átfutotta az írást és zsebre tette. - Egyetlen kikötésem, hogy fivéremmel rendesen bánjanak. . . - Efelôl nyugodt lehetsz. Úgy lesz itt, mint a vendégem. És most... ...A seriff meglepetten nézett az asztalra. Tom Wheeler mindkét revolverét letette eléje. Most csak fel kellene emelnie az egyiket és a sok gúny és megaláztatás, amit eltűrt ezért a fiúért... Sötét lett. Enyhe légvonatot érzett, de sem a lépés, sem az ajtó nyílását nem hallotta, csak fúrcsa szemek zöldes villanását látta távolodni egy másodperc töredékéig, és tudta jól, hogy most már hiába van nála Véres Tom revolyere, mert a hosszú macskaléptekkel, ez a csodálatosan fürge test, pillanatok alatt úgy tűnik e!, mintha felszívódna a sötétben. ÖTÖDIK FEJEZET A Nevada Szelleme Jenkins másnap kis híján a nyakát törte egy hosszú, hajlékony acélcsövön, amely némrégen még porszívásra szolgált. Az eset elôzménye elôzô nap délutánján történt. Hoiborn délelôtt bemutatta a két szolgalegénynek, hogy miképpen használják a porszívót. Egy áramelosztó ségítségével a villanykörte foglalatához kapcsolta a zsinórt és a Iegények legnagyobb álmélkodására szétszórta a szobában a hamut, kiöntötte a szemétkosár tartalmát, azután megcsavart egy gombot és a csodálatos kis masina percek alatt eltüntette a hamut, a port és a szemetet. Fél órán belül a két legény tökéletesen elsajátította Holborntól a porszívó használatát. Miután megígérték az ügynöknek, hogy reklámot csinálnak a gépnek, átmentek a szomszéd Farlane-hoz, egy mogorva öreg gyümölcstermesztôhöz. Ez ugyan nem volt kíváncsi a gépre, de mert a két legény arra hivatkozott, hogy a seriff is vett ilyet éspedig kettôt, némi gyanakvással beleegyezett, hogy működésbe hozzák. - Gibson nem buta ember. Hát Iássuk csak. Zenéljenek vele. . - Ez nem zene. Ez légseprű! Elvarázsolja a szemetet. Tessék csak megfigyelni. Az egyik legény, a gazda legnagyobb megrökönyödésére kiöntötte és szétszórta a szobá- ban a hamut, a másik a szemetet hintette el a padlón, sôt még az udvarról is behoztak vagy t)z marék port és gondosan elhintették, hogy mindenhová jusson. A szoba már inkább hásonlított istállóhoz, mint emberi lakhelyhez. Farlane növekvô nyuglalansággal figyelte a féjleményeket. Az egyik legény biztatóan intett feléje. Azután bekapcsolták az áramot és elindították a gépet. Egy sercenés hallatszott, aztán csend. . . A két legény kissé zavarba jött. Összenéztek. Farlane idegesen tapogatta a revolverét. Lassan bealkonyodott, de a gép csak nem akarta felszívni a szemetet. Sercent és nem mozdult. - Az ördög bújt bele. . . - jegyezte meg az egyik legény elvörösdve. Szuszogtak, kínlódtak. Az ôreg gyümölcsfarmer a szemétdomb közepérôl, egyre gyilkosabb pillantásokat vetett rájuk. Végül is a két legény, a gépekkel együtt, gyorsan éliszkolt. A szoba siralmasan nézett ki. . . Farlane ingerülten ordítozott a szolgája Wtán. A néger legény ijedten állt meg a küszöbön. . . - Majd adok én nekik tréfálni! - dühöngött a farmer. - Nézd mit csináltak! Azonnal takaríts itt ki! - Most nem lehet gazda. M'egyek a szereldért. Az egész házban kialudt a villany. Farlane lévegô után kapkodott... Másnap, mikor Holborn megjelent a seriffnél, csak Gibson jelenléte metttette meg attól, hogy a.két legény elpáholja. Hiába magyarázott nekik valamit egyenárámról és váltóáramról, ôk tisztában voltak vele, hogy valami jénki gazsággal állnak szemben. Gibson egyedül maradt Holbornnal és a két cowboy minden dühét a porszívón töltötte ki. Így történt, hogy Jenkins, kis híján a nyakát törte, az egyik kitépett acélkígyón. - Hát ez mi a csoda? - kérdezte meglepetten a porszívóra mutatva. - Mr. Gibson bedôlt itt egy csirkefogónak. Hozott valami szemétvetô gépet és a seriff nyakára sózta. Mert itt Nevadában mindent lehet. Még csak megverni sem hagyta ezt az urat. Tiszta középkor ez Mr. Jenkins. Jenkins azért jött be, hogy búcsút mondjon a hivatalának. A seriff szobája felé tartott, de feltűnt neki, hogy odabenn halkan beszélnek. Hallgatózni kezdett. - Most csak annyit mondok önnek Mr: Holborn - mondta a seriff -, hogy arról amit tegnap nekem jelentett, senkinek sé szóljon. Rajtam kívül maga az egyetlen em6er az államban, aki személyesen is ismeri a Véres Tomot. - De hiszen inkább szét kellene küldeni a személyleírását és mindenkit felvilágosítani... Jenkins az ajtóhoz tapadva, ámultan hallotta a meglepô fordulatot. Hohó!. . . Itt úgy látszik fontos dolgok törtéritek mialatt távol volt! Nem jelentkezett a seriffnél, ahogy tervezte. Elbújt egy kamrában, amit irattárnak használtak és várt:. . Tudta, hogy Gibson délelôtt elmegy a vegyeskereskedôhöz, akinél verekedés közben súlyosan megsebesítettek egy bányászt. A seriff csakugyan rövidesen elment és lezárta a szobáját. Erre várt Jenkins. Egy alkalmas pillanatban, amint üres volt az udvar, az ablakon át beszámott az irodába. llyesmire fényes nappal még egy olyan óvatos ember sem számított, mint arrjilyen Gibson volt. A seriff íróasztalán azután megtalálta a kormányzónak írt jelentést, amelyet fônöke csak délután akart beküldeni a fôvárosba, miután még nem fejezte be. Jenkins nagy érdeklôdéssel olvasta végig, azután visszatette az írást a helyére és kimászott az ablakon. 2. Az egykor ragyogó, tiszta Wheeler-tanya, most inkább útszéli csárdára emlékeztetett. A közelben még látható volt a hajdan nagyszámú személyzet Ieégett blokkházának romja. Az üszkös szeméthalmot nem takarította eI senki. Személyzet már úgysem kellett ide. A leromlott, csekély számú állatállomány elszórtan Iegelészett a gazzal és dudvával benôtt sovány réteken. Egy szál cowboy ôgyelgett köröttük. Nem volt itt mit gondozni, nem volt mire vigyázni, sivár, értéktelen pusztulásnak indult kisbirtok létt Nevada állam legszebb mintagazdasága. A ház három lakója mindössze két szobát használt, a többit lepte a por, a moly és a pókháló. A padló deszkája recsegett és hajladozott, a Iépcsôk nyikorogtak. ***** Az egyik szobában meglehetôsen elhanyagolt küÍsôvel ültek együtt a letört tulajdonosok, Jenkins társaságában. Csak Lindsay, ez a hatalmas elbizakodott ember fordítótt némi gondot a külsejére. Viszont két társán meglátszott az elmúlt évek minden megpróbáltatása, hiábavaló küzdelme és amit gondosan titkoltak egymás elôtt: halálfélelmük a Véres Tomtól, áki hét cimborájukat küldte a másvilágra. Arcukon, szemükön, bizonytalan idegesség ült. Borotválatlanok, rongyosak és piszkosak voltak. - Ez nagyon érdekes - mondta L.indsay -, szóval a Véres Tom békét kötött Nevada állammal? - Ahelyett hogy elfognák és felkötnék! - kiáltotta dühösen Corner. - Csak hidegvér úraim. Nevada állam megkegyelmezhet neki, de mi nem írtuk alá a megállapodást - mondta Lindsay. Egy pillanatra értelmetlenül néztek rá. - Ha jól értettem a fivérét nem tartóztatják le és ô ezért kénytelen lesz fegyvertelenül járni. Tehát ha szembetalálkozunk vele, minden kockázat nélkül lepuffanthatjuk. - Kitűnô!. . Le kell puffantani a gazembertl -; lelkesedtek nyomban Corner és Bronson. . EzenfelüÍ nagyon tánk fér, hogy végre legyen tízezer dollárunk, amivel kezdhetünk alamit. Jenkins meghökkent. - Hogy érti ezt? - Magának jobban kellene tudni, mint nekem. A Véres Tom fejére tízezer dollár van kitűzve. Egyszerűen nem vesszük tudomásul azt, amit nem is mondtak meg senkinek hogy Véres Tóm ellen az eljárást felfüggesztették. Megkeressük azt a kölyköt, kap egypár darab ólmot, azután beszolgáltatjuk a hatóságoknak és kérjük a jutalmat. - Nagyon jó gondolat - helyeselte Corner -, hiszen sohasem láttuk még az arcát. - Magunkkal visszük a porszívóügynököt - mondta Lindsay. - Útközben Tanasso felé beérj*****k a Véres Tomot és ezt az ügynököt valahogy rábírjuk, hogy leleplezze elô.ttünk. Elég, hogy megmutatja nekünk, a többi gyerekjáték, miután Véres Tomnak nincs fegyvere. . ... A szóban forgó ügynöknek ez idô tájt a helybeli patikus preparált vattáVal igyekezett az orrvérzését elállítani. Az arc többi zúzódását már elláta tlastrommal. Mr. Holborn abból az alkalomból szerezte sérüléseit, hogy a délelôtti órákban felkereste Mr. Farlane-t, mint a helyiség legtekintélyesebb polgárát és megkérte hogy bemutathassa a "Sátán" gyártmányú porszívót. Hivatkozott arra is, hogy a seriffnek kettô van belôle, és udvariasan felajánlotta szolgálatait minden vételkényszer nélkül. Lehet, hogy a kapu elôtt nem szórták fel homokkal a síkos követ, vagy lehet, hogy az űgynök (mint ô állítja) megbotlott valamiben, annyi mindenesetre bizonyos hogy Holbor'n meglehetôsen nagyívű lendülettel hagyta el Farlane házát, és csúnyán orra esett: A gyógys2erész azonban ismét rend6e hozta az arcát, és az ügynök aránylag vidáman távozott, miután megszokta, hogy jelentéktelen incidensek ne hátráltassák működésében. Valaki megszólította az utcán: - Egy szóra, Mr. Holborn. .. Azt hiszem mégismer? - Hogyne! A vendéglôben a szerencsétlenségnél volt szerencsénk. Ón a seriff segédje, - Jenkins. Velem kell jönnie. Mr. Gibson azt mondta önnek ma délelôtt, hogy a Véres Tom űgyében senkivel se érintkezzék. . . - Igen - ment bele gyanútlanul Holborn a csapdába. Részint tudta, hogy Jenkins a seriff segédje, részint egy olyan beszélgetésbôl idézett, amirôl Holborn szerint csak a serifftôl Cudhatott: - Biztosíthatom, hogy én eddig is a legszigorúbban betartottam az ígéretemet. - Ez iéánt nem merült fel kétség. Azonban Mr. Gibson egy szívességet szeretne öntôl kérni. Nekem figyelnem kell, hogy Véres Tom valóban megtartja-e amit ígért. De én nem ismerem ezt a rablót személyesen. Úgy beszéltük meg Gibsonrial, hogy elviszem magát is Tanassóba. Ugyanis ott fog letelepedni a Véres Tom. Ha maga felismeri, majd megmutatja nekem, és akkor én észrevétlenül figyelhetem ezt az embert, néhány barátommal. Cserébe Mr. Gibson elsôrangú ajánlásokkal látja el a porszívóit illetôleg, Kaliforniában éppen olyan eredménnyel dolgozhat majd, mint itt. - Ettôl még nem riadnék vissza - mondotta Holborn, és óvatosan az arcához nyúlt -, de tudja, a Iovaglásban nem érzem magam elég erôsnek. Életemben talán tízszer lovagoltam, és állítólag nem vagyok rátermett erre a nemes sportra. - Egy nyugati ügynöknek bele kell jônnie ilyesmibe. - Igaza van. - Örülök, hogy megértjük egymást. A férfi legyen edzétt. A Nyugaton nem jó, ha valaki nagyon érzékeny a testére. - Ezt tapasztaltam. . . - Mi lelte az arcát? - Megütöttem. lÍzemi baleset. Nem vagyok még tisztában, hogy mi az egyenáram és váltóáram. - És megütötte? - Nem. Csak kidobott. . . Szóval rendben van. Ha lesz oljlan kedves m*****rsékelten heves természetű paripát szerezni, akkor önnel tartok. - Rám bízhatja. . . . . . Két óra múlva egymás mellett ügettek a dombok között, és 'az ügynök úgy rázkódott lovaglás közben a nyeregben, mint akinek hideglelése van. Az északi országúton három lovassal találkoztak. . . Milyen csodálatos véletlenl Mr. Jenkisnek régi ismerôsei: bizonyos Lindsay, Bronson és Corner farmerek. Miután a három ismerôs is Tanassóba lovagolt, együtt folytatták az útjukat. 3. Ahol a Sierra Nevada hosszú lánca Arizona és Kalifornia határa között véget ér, elszórt jukka fákkal benôtt, szép füves, dombós tereppel búcsúzik el Nevada állam a Kaliforriiába lgy*****kvô utastól. Nyugat felé kezdôdik a terméketlen Mohave-sivatag, amely Dél-Kalifornia és Mexikó között terült él. Halottá égett kaktuszcserjék; por, forróság és váratlanul alázúduló homoktölcsérek teszik félelmetessé a vidéket. De még mielôtt a lovas nekivágna a pusztaságnak, Nevada határán egy szép, friss patak partján tarthat búcsútáborozást. A pataknál egy férfi állt éppen és nyugodtan várt, amíg a lova lassú, hosszú kortyokban nyelte a kristálytiszta vizet. Mikor az állat felemelte a fejét, hogy hátracsússzon szájában a zabla, és fogai közül nagy cseppekben lehullott a víz, a lovas megveregette a nyakát. Azután néhány marok száraz fűvel végigdörzsölte a paripa testét és anélkül, hogy megkôtötte volna szabadon hagyta legelni. Az ilyen keleti fajtájú csôdör errefelé ritkán fordul elô. Keskeny orrú, boltozatos homlokú, okos szemű állat volt, nem a szokásos széles mellkasú, túl izmos amerikai trapper. Inkább soványnak tűnt és keskeny, magas ágyéka; járás közben nem vált külön a Iapocka izmaitól, hanem egyenletes, szabályos vonalakkal húzódott szét. Az állaton minden dekányi hús arányosan oszlott el. Karcsúsága dacára ezen a nemes, finom ménen meglátszott, hogy különb teljesítményekre képes a Ieghatalmasabb, betört musztángnál és bármelyik magas hátú, izmos nyugati lónál. Maga a lovas sem emlékeztetett-a nyugati émberre. Külsején nyombán látszott,_ hogy mexikói, Ruhája hasonlatos volt a cowboyokéhoz, de mégis mindenben más volt; rik*****tó, csodálatosan tis2ta, festôi és elôkelô. Színes hímzéssel szegett szarvasbôr mellényt viselt, bôr csuklóvédôin aranyszínű gombok fényléttek, selyeminge felett kôtött spanyol kendôt csavart a nyakára és puha, világosszürke kalapja, a hosszú út dacára olyan töreflenül sima és tiszta volt, mintha most hozta volna az üzletbôl. A lovas külséjének legrikítóbb jellegét a bronzvörös színű, elválasztott haj adta meg. Í2mos magas alakja, széles válla, jókedvű, szemtelenül szép spanyol vágású arca, csak érdekesebben hatott a különös hajszínnel. Ezüstcsatos revolverövében, két gondosan tisztított, de a sok használattól fényesre kopott pisztoly látszott. Hogy mexikói, azt elsôsorban mégis a csontfejű korbácsa árulta el, amivel nadrágszárát csapkodta. Igazi nyugati ember sohasem üti meg a lovát, te,hát ostort, vesszôt, korbácsot sem hord magával. Viszont a heves vérű mexikói akkor is veri az a)latot, ha utánahal bánatában, ezért a csuklójára szíjazott korbács, éppúgy hozzátartozik a lovagláshoz, mint a sarkantyú vagy a nyereg. A lovas csak akkor törôdött mágával, miután az állatot elláttá. Mindenekelôtt kihúzott a zsákjábó) egy kefét és gondosan letisztogatta a ruháját. Közben fütyörészett. Azútán korizervbabot fôzött. Belevágott egy darab szalonnát és jókora szelet szárított húst, közben egy pillanatra sem szünetelt a füttyszó. A vörös hajú lovas olyan ott.honosan érezte magát a szaVannán, mintha a lakásában Ienne. - Bocsánat - mondta valaki môgötte halkari. A vörös úgy ugrott fel a tűz mellôl, mintha kígyó marta volna meg. Ebben a pillanatban már pisztolya is a kezében volt. Kissé csalódottan eresztette le a fegyvert. Lányos képű fiatalember állt mögötte, revolveröv riélkül. Tétôtôl talpig figyelmesen végignézte a jövevényt. - Hogy került mögém? - ldejöttem. - Lopódzkodott! Nem valami okos dolog. Könnyen golyót kaphat, mielôtt még kinyitja a Záját. Errefelé senki se szereti, ha észrevétlenül a hátába kerülnek. A fiú hűvös tekintete.elkalandozott az ég felé, onnan a legelészô lóra, közben ezt mondta: - Igen, azt hiszem ez lehetséges... Rosszul tettem. A vörös hajú hátralépett. Ez az üres csengésű, dallamos hang kissé megdöbbentette. - Még most sem értem, hogy lopódzhatott mögém. Eddig azt hittem, hogy a fülem és a szaglásom a legóvatosabb indiánt is messzirôl jelzi. A másik mentegetôzve vonta fel a vállát: - Csendben jöttem. - Honnan?. . . - Balting Citybôl. - Mióta van úton? - Egy napja: - Ember! Hülyének néz? Balting Citybôl egy nap alatt az ördög sem érhet ide! A fiú füttyentett. Lassan egy ló poroszkált elô a bozótból. Az az alacsony, kócos, hitvány külsejű, indián fajta volt, amelyik a pónira és az öszvérre emlékeztet. Hozzá nem értô ember kevésre becsüli, de az igazi lovas elsô pillantásra látja, hogy az állat mit ér. Okos, szívós és némelylket a legszebb telivér lóért sem adná oda a gazdája. Hegyek között a lassú, alattomos és csökönyös öszvér helyett valóságos áldás. Ez az állat azonban halálosan kimerültnek látszott. Mélyen lehorgasztotta a fejét, hasán felül vbstagon lepte a por, szemhéjai fáradtan hunyódtak és úgy bólogatott, alig harapva a friss füvet, mirlt aki a legeléshez is fáradt. Hihetô volt róla, hogy rendkívüli teljesítmény után van. De a lovasa nem úgy fest, mint aki húsz órát ôrületes vágtatásban töltött el. - Balting City óta a nyeregben ül? - Igen. - Szóval nem is evett útközben? - Nem. - Jöjjön. . . Leültek a tűz mellé. A mexikói odakínálta a fôtt ételt. A fiú egyáltalán nem evett mohón. Ha valóban húsz órát étlen-szomjan nyeregben töltött el, akkor bámulatos az önuralma. - Hogy hívják? - Patkins. Tom Patkins. - Hol hagyta a revólverét? - Nincs revolverem. Szektárius vagyok. Sohasem foghatok revolvert. A vörös hajú ismét figyelmesen végigmérte, közben halkan fütyörészett. De nem szólt semmit. Klmosta a pataknál az edényt, azután vizef tett fe); és jó sok kávét szórt bele. - Az én nevem Fox Cullen. Az anyám mexikói volt, az apám jenki. Én azonban inkább mexikói vagyok. Mit gondol rólam? Miféle embernek tart? - Azt hiszem rabló. . . A mexikói arca elsötétedett. - Cfgy?. . . Mibôl veszi ezt a badarságot? A fiatalember a tűzbe bámult, közben változatlanul színtelen hangon félelt: - Szokatlanul rövidré húzott kengyel van a lován, hogy gyorsan tudjon vágtatni, egészen elôre dôlve a paripa nyaka felett. Aki állandóan így meghúzza a kengyelt, és pihenés közben sem hyergeli le a lovát, az minden pillanatban készen akar lenni arra, hogy nyeregbe vesse trlagát és elvágtasson. Kinek kell ezen a békés és biztonságos vidéken minden pillanatban menekűlésre készen állni? Csak a rablónak. A mexikói fütyörészett, de közben mereven nézett a vendégére. Hirtelen elnevette magát. - Eltalálta. Rabló vagyok. Ugyanahhoz a szektához tartozunk. Tessék?. . . Vagy azt hiszi, hogy esak maga nem esett a fejére? Tom változatlan nyugalommal kérdezte: - Miért tart rablónak? - Például: hajlandó vagyok elhinni, hogy szektáriusok nem hordanak revolvert, sem revnlverövet: De hogy a szekta tagjai a nadrágjukon egy nem létezô revolver fokjának a kopását hordják, ez valószínűtlen. A combján világósan látni az élszíntelenedPtt s2öveten, hogy sokszor verôdött odá az a bôrtok, amit nem visel. Miért kell valakinek, ha nincs fegyvere, veszettül lovagolni húsz órán keresztül? Mert ki akar kerülni abból a körzetbôl, ahol az elsô ember, aki revolvernélkül látja, nyugodtan lelövi. Ki az, akit a vadnyugat erkölcsi törvényeinek ellenére, akkor is lelô*****et bárki, ha nincs fegyver a kezében? Rabló, aki törvényen kívül áll. - Új nadrágot kell szereznem - mondta nyugodtan Tom -, csakugyan hibát követtem el. - Hová készül? - Kaliforniába. - Van egy tartalék revolverem, ha akarja, magának adom. Errefelé igazán furcsa látvány valaki fegyver nélkül. - Köszönöm, nem veszek fegyvert magamhoz. - Mit komédiázik?! Maga tetszik nekem, ha akarja együtt maradhatunk. Van három emberem odaát, a hegyek között és. . . - Én munkát keresek. - Mit ostobáskodik?! - kiáltotta dühöse***** a vörös -, azt hiszi rendôr va*****yok?! Nem hallotta még soha Gringo Fox nevét? A fiú figyelmesen nézett rá. A név meglepte. Gringo Foxot egyik tengertôl a másikig ismerték az Egyesült Államokban. Amerikai apja miatt maradt rajta a "Gringo" csúfnév. Legendás hírű rabló volt, akinek erejérôl, ügyességérôl és bátorságáról csodálatos történeteket meséltek. - Nos? - Nem mondhatok mást: munkát keresek, fegyvert nem veszek a kezembe, és nem harco)ok senki ellen. . : A mexikói ki akarta ugratni a nyulat a bokorból. - És mit csinál, ha valaki gyávának nevezi, arcul üti... - Feljelentem. Gringo Fox felkaeagott. - Szóval eltűrné mondjuk, hogy leköpjék? Ha megütné valaki, maga meg sem mozdulna? - Meg sem mozdulnék. A mexikói hirtelen a fiú areába csapott a korbáccsal. Hosszú, vörös csík maradt az ütés helyén, és néhány sűrű vércsepp serkedt ki a bôr alól. Tomot most ütötték meg elôször életében. Csendesen ülve maradt a helyén, ugyanazzal a viasszerű nyugalommal az arcvonásain. De a szeme, mintha két apró villanykörte gyúlna ki, különös, lázas, sárga fénnyel kezdett ragyogni. Furcsa, bágyadt mosollyal elôhúzott egy cigarettát, és nyelve hegyévet megnyalta a szája szélét. Gringo Fox úgy érezte, ritintha megremegne a levegô körülötte attól a néma, iszonyatos erôfeszítéstôl, amivel ez az ember fegyelmezi magát. Csak éppen a szemében felfénylô, önnön vérétôl felizgult ragadozó pillantása nem állott az akarat befolyása alatt. Tom maga sem értette, hogy miért kiált fel ijedt*****n a mexikói, miért lép hátra, miközben remegô hangon mondja: - Menjen innen. . . azonnal hordja el magát! Érti?!. . . Ha még egy pillanatig itt ül, keresztüllövöm! Idegesen elôrántotta a revolverét. Úgy látszott, mintha ezzel a fegyvertelenül ülô emberrel szemben védekezne. De mi ellen? Tom lassan a lovához ment, Iomhá lábvetéssel nyeregbe emelte magát, és megindult a Kalifornia felé húzódó dombok irányába. Gringo Fox úgy érezte, maga sem tudta miért, hogy ezt az embert most le kellene lônie! 4 Tom csak nehezen jutott elôre a sivatag felé egyre sivárabbá változó talajon, ahol a t A Nagy Tábor amolyan karaván rendezôpályaudvarféle volt. Akik Kaliforniából jöttek, azok itt pihentek meg a sivatag után, akik Kaliforniába igyekeztek, itt tartottak alapos táborozást a nehéz út elôtt. Tom bement a vendéglôbe. - Szeretnék valamit enni és néhány holmit vásárolni - mondta a kocsmárosnak, aki eben mint vegyeskereskedô is rendelkezésére állt az utasoknak. - Lesz minden - biztatta Tomot. - De kérem nekem nincs pénzem. -, Hát akkor hogy akar vásárolni? - Tanassoba igyekszem. Dolgozni fogok és majd megadom. Elküldöm magának postán. ůA kocsmáros jót nevetett. Azután feltűnt neki a fiú arcán a korbácsütés véraláfutásos nyoma é***** elkomolyodott. - Menjen innen, amíg jókedvem van, mert megeshet, hogy errefelé is ellátják a baját. Tom önkéntelenül a kobácsütéshez nyúlt. - Mit akar ez az ember? - kérdezte egy hórihorgas bányász a vendéglôst. - - Hitelt. Hogy majd megküldi. Megint sok gyanús alak kóvályog erre. . . - Honnan jött és mit csinált eddig? - kérdezte a bányász. - Csapdát állítottam a hegyekben. . - *****s hoI kapta ezt a gyönyörű jelet az arcára, mi? Jobb lesz ha elhordja magát. Tôbben álltak körülöttük a söntés polc elôtt. Valaki elôretolakodott. - Ilyen alak volt az, aki tegnap a szekerem körül ólálkodott, és reggelre eltűnt az egyik takaróm. *****alaki mellbe taszította. . - Mit keres erre? Mit sompolyog a kocsik körül? Tom nagyon sápadtan, de nyugodtan állt, miközben ide-oda lökdösték. ' - Én Tom Patkins vagyok. Ma érkeztem Nevadából. - Hazudik!... Az arca sem áll jól... -kiabálták összevissza és valaki hátba vágta, hogy elôrébotlott. Akinek nekisodorta a lökés, az mellbe taszította és leverte a kalapját. - Az ilyen csirkefogók tészik bizonytalanná a környéket! Egysze*****re tágult a kör és egy magas, ôsz ember lépett elôre. , - Mit csinált ez az ember? Pillanatnyi csend támadt. - Ellopta a takarómat! - mondta rövid habozás után a bányász, és torkon ragadta a fiút. Tom viasszerű mosolyával, az űjonnan érkezett, ôsz ember felé fordult: - Csák az történt uram, hogy sok felfegyverzett ember rátámadt valakire, aki nem védekezhet. - Miután a bányász önkéntelenül elengedte a torkát, körülnézett és valami báritóan tiszta csengésű udvarias hangon még hozzáfűzte: - Ezt Nyugaton csak errefelé Iáttam eddig. Az ôsz ember végignézte, figyelmesen. A korbácsütésen megakadt a tekintete. - Hol kapta ezt az ütést? - Egy gyáva ember az arcomba vágott. Két revolver volt nála. - Miért útötte meg. - Mert kijelentettem, hogy nem hordok fegyvert, és nem tudok védekezni, ha bántanak. - Körülnézett. Szinte sorra, minden emberen végigfutott a tekintete. - Ez úgy látszik a gyáva embereket felbiztatja. A cowboy dühösen Iépett elôre a sértésre, de az ôsz ember kinyújtotta a karját és megállította. - Megállj! A fiúnál tényleg nincs fegyver. Mit követett el ez az ember? - Azt mondtam a vendéglôsnek, hogy nincs pénzem, adjon enni és néhány szükséges holmit, majd megküldöm az árát, ha lesz. - Ez errefelé nem szokás. De viszont arra sém ok, hogy meglincseljenek valakit. - De a takaróm. . . - jegyezte meg a bányász. - Mikor lopták eI a maga takaróját? - Tegnap éjjel, amíg aludtam. - Ha aludt, akkor honnan tudja, hogy ez a fiú lopta el? Ugyanúgy rám is foghatja, ha nem hátráltatja ebben az a körűlmény, hogy nyomban lelôném mint egy v.eszett kutyát. A nyugati ember hangulata nagyon változékony. Közben új vendégek jöttek, és ezek már a fiú pártjáca álltak, de akik még az imént hangoskodtak, azok is nevetve vették tudomásul, bogy a bányász csak álmában látta a tolvajt. - Miért nincs fegyvere? - kérdezte Tomot a pártfogója. - Szektárius vagyok. Tiltja a hitem. Többen vigyorogni kezdtek. - Végeredményben ehhez senkinek semmi köze - mondta az ôsz. - Mindenki azt csináf, amit akar, ha tisztességesen viselkedik. Menjen ki a szekértáborba, keresse Ingramm kocsiját, fogja ki a lovakat, itassa meg ôket és ha elvégezte a munkát, akkor gondom lesz magára. Tom szó nélkül kiment. Miután megitatta a lovakat, az ôsz ember pénzt adott neki. A nyers, de alapjában véve jószívű nyugatiak követték fngramm-példáját; munkát adtak a fiúnak. Vizet hordattak vele, fát vágattak és így hozzájutott egy kevés pénzhez. Véres Tom dolgozótt. Mégalázó cselédmunkát, odavetett kenyérdaralaokért. Ki sejthette volna, hogy ez a serdületlen külsejű, szófukar fiatalember, ezzel a formás, szokatlanul kis kézzel megfojtotta már a hegység szürke farkasát. Az egyik asszonynak segített kiteregetni a ruhát, azután himbálta a bölcsôt, amíg megfôtt az ebéd, hogy a gyerek ne sírjon az anyja után. Egy szakállas ember megszólította: - Trauer a nevem. Nem vo)na kedve beállni hozzám? .- Milyen munkát kellene végezni? - Vendéglôs vagyok Ramsayban. Már régen keresek egy pincért, aki a gocombaságot nem veszi túlságosan a lelkére, és nem kap mindjárt a revolveréhez, ha pofon üti egy részeg vendég. Tom a földet nézte. - Azt hiszem nem lennék alkalmas - mondta csendesen. - Már úgy értem, mint pincér. . . Mert különben. . . Elhallgatott. Az asszony egy kávédarálót hozott és szó nélkül ódaadta eléje. Tóm, lábával a bölcsôt ringatta és közben darált. . . 5. Azzal a karavánnal indult el Észak felé, a sivatagon át, amelyiknél az asszonynak segített a munkában. Öt férfi lovagolt a szekér mellett, ezek között ügétett Tóm is. Este indultak, hogy a sivátagi út fárasrtóbb részét éjszaka tegyék meg. Éjfél felé kiesett az egyik kerékágy. Megálltak és nagy idôveszteséggel folytatták az utat. Ez a késedelem csak másnap éreztette k lemetlen hatását, mert az iszonyúan forró, kiégett, szikes síkon hozták be a késést. A bôrtömlôkben elraktározott, állott viz megóvta ôket a szomjanhalástól, de nem üdített fel sénkit. Délig a lóvasok alig tartották magukat a Iovon. - Átkozott egy kölyök! - mondta az egyik Iovas. . : Tom ugyanis épp olyan közömbösen ült a nyeregben, mintha csak a legelôn sétáltatná a lovát. A fáradtság legkisebb jele sem látszott rajta, jóformán alig ivott, és az arcát sem mosta állandóan. Csak ügetett egyenletesen, néha elszívott egy cigarettát, és üres pillantásával a távoli ég alját nézte. Így ment velük alkonyatig. A többiek néhányszor megszédültek a nyeregben, nedves ruhát raktak a kalapjuk alá, és olykor hörögve vettek levegôt. Egyre sűrűbben pihentek meg, hogy Iedôljenek a kocsi árnyékában. Tom ilyenkor sem pihent. Ledörísölte és megitatta a lovakat. Estére elérték azt a füves részt, ahol a Sacramento völgye kezdôdik. Innen már gyorsabb ütemben haladtak. A közeli víz tudata embert, állatot erôsebbé tett. Éjfél útán feltűnt a folyó és a holdfényben, mint ezüst csík feküdt végig a prérin. . A karaván Wickfieldbe készült. Ujabban elterjedt a hír, hogy Wickfield környékén gazdag aranyerekre bukkantak, és ilyenkor mindig megindult egy kisebb népvándorlás. Tanasso néhány kilométerrel északabbra feküdt. A karaván egyik tagja már járt arra és felvilágosítással szolgált Tomnak. - Mit akar csinálni Tanassóban? - Munkát kéresek. És szeretnék valaki után tudakozódni - felelte Tom. - Kicsoda áz illetô? - Valamikor bányász volt. - A régi világról, mikor még Shiwán hordái uralkodtak errefelé, megtudhat egyet-mást Tartassóban Gonzales ezredestôl. - Miféle ezredes? - Fort Rower parancsnoka volt. Ez az erôd tartotta fenn akkoriban a rendet. Gonzales ezredes harcolt Shiwán ellen. Ô tisztította meg végül az aranyvidéket a rablóktól. Ez mindenesetre értékes felvilágosítás. Az ezredes talán Fernandezrôl is tud valamit. Tudnia kell hogy Shiwánnak fia is volt. Jobb nyom híján elôször Gonzales ezredeshez fordulhat. - Hol találom meg az ezredest Tanassóban? - Nem kell soká keresnie. Jobban ismerik arrafe3é, mint a köztársaság elnökét. Nagy tekintélye van a városban, de meg is érdemÍi. Áldott jó ember. Ezt el kell ismerni. Pédig nem is arnerikai. Bevándbrolt spanyol nemesi családból származik. Torreno de Gonzales gróf. h!légse használja a címét. . . Arra bűszke, hogy ezredes. És azt mondom magának, hogy igaza van. Nincs az a rang és cím, ami különbül hangzana, mint ha Tanassóban azt mondja, hogy: "az ezredes". Kôzben elérték Wickfieldet. A lovakat alig lehetett visszatartani attó), hogy szekérrel együtt hérohanjanak a folyóba. ftt még élénkebb volt a nyüzsgés mint a Nagy Táborbán. Ostorpuás, ordítozás, szekémyikocgás, zsivaj töltötte be az éjszakát és távolról, a holdfényben újabb meg újább szekérkaravánok látszottak, amint Wickfield felé bandukolnak. Fél óra múlva Tom odalépett útitársaihoz, akik a vendéglôben leragadó szempilláikkal ék a vacsorájukat. Jó éjszakát kívánok. - Már vacsorázott? - Igen. Sietek Tanassóba. , . A bányászok rácsodálkoztak: - Tovább akar Iovagolni? Hiszen lefordul a nyerégbôl. A fiú udvarias mosollyal megrázta a fejét: - Nem hiszem. Jó féI órát pihentem. Viszont)átásra. Késôbb látták, amint kócos kis indián lován elvágtat. 6 , Ahol a Sacramento kiszélesedik és ritkás erdôség köti össze vöÍgyét a Sierrá Nevadával, egy útelágazás vezet Tanasso felé. Dél felôl nagyobb karaván köze)edett az elágazáshoz. Több kocsi és vagy húsz lovas lgyekezett a folyó menti Iankás útról erre a keskenyebb, de kevésbé jó talajú elágazáshoz jutni. A holdvilág lassan átsiklott a vízrôl a párt felé, és fényhatárán túl már kirajzolódott a homályból az óriási hegylánc néhány csúcsának gigantikus körvonala. Ahol a holdfény most áthaladt, a part mentén egy sötét folt látszott a földön. És mintha nem lenne mozdulatlan!.. - Hát az mi? - kécdezte az egyik lovas. - Valami pocsolya lehet és visszaveri a hóldfényt. Az egyik elôbbre lovagolt és ellenzôt formált homloka elé a tenyerébôl. Azután felkiáltott: - Ott valami dög van! Keselyük telepedtek az útra. - Nézzük meg! A lovasok egy része nekirúgatott. Közöttük Tom is, aki Wickfield után csatlakozott a karavánhoz. Mivel fegyvertelennek érezte magát, igyekezett társaságban utazni, hogy ne )égyen minden jöttmentnek kiszolgáltatva. Aki elôrelovagolt, most elsütötte a puskáját, hogy elriassza a dögmadarakat. A keselyűk lomha szárnyalással szétrebbentek, de továbbra is ott kóvályogtak körben, alacsonyan, megzavart lakomájuk színhelye felett. - Halott ember - mondta az egyik lovas. - Valakinek eloltották a gyertyáját... állapította meg egy másik. Leugráltak a lovakról. Azon a helyen ahonnan a dögmadarak felszálltak egy halott feküdt. Itt-ott már belehasított néhány kampós csôr, de az arcára még nem süppedt rá a halál megkövesedett kifejezése. Mindössze néhány órája fekhetett itt. Kabátja bal oldalán sötét folt lásztott! Lelôtték. Az egyik lovas föléje hajoit, azután meglepetten nagyot kiáltott: - Horner! ÁtkozoEt gazember! Utolérte a végzet!.. - Ismeri a halottat? - kérdezte Tom. Többen is feleltek: - Mindenki ismerte ezen a vidéken... Kegyetlen rabló volt! Közben az egyik letérdelt és kigombolta Horner tetemén a kabátot. Pontosan a bal mellkas közepén egy parányi piros lyuk Iátszott. - A Nevada Szelleme... - mormolta az,egyik lovas. Elfogódottan álltak. Tom elôrejött, hogy megnézze, mi okozta a meglepetést. Ó is látta a mellkas bal oldalán a kis vörös nyílást, és hallotta, ahogy ketten suttogják:. - Pontosan a szívébe. . . pontosan a szívébe. . . - Nézzünk szét - mondta Tom -, lehet, hogy aki Ielôtte, az maga is megsebesült, és itt fekszik valahol a közelben. - Nyugodt lehet. Nem talál a közelben senkit és a legcsodálatosabb: Iefogadhatja velem, hogy százméternyi körzetben embernek, állatnak nyomát sem látja. - Nem hiszem. Ez az ember néhány óra elôtt még élt, tehát éjszaka Íôtték le. Éspedig pont szíven találták. flyen lövést éjszaka száz méternél nagyobb távolságról senki sem képes leadni. . . - Maga sohasem hallott a Nevada Szellemérôl? Úgy látszik messzirôl jött -jegyezte meg az egyik. A szellemhistóriákat nem szerette, tehát elindult megkeresni a nyomát annak, aki ezt a lövést leadta. A halott fekvésébôl megállapította körülbelül a golyó irányát. Holfény nélkül is jóI látott az éjszakában. Fürgén hol kiegyenesedve, hol négykézláb, szinte szaglászva kutatta a terepet. Már százötven métert is megtett: Éppen elhatározta, hogy visszafordul, mikor a harmattól felázott földön patanyomokat vett észre! Tovább keresett... Itt sokáig állt a Ió. Mélyebben nyomódott be a patkója... Valami megcsillant a földön:. . Ures töltényhüvely volt, amit egy fegyver ismétlô szerkezete dobott ki. Felismerte a rövid Mauser gyártmányú karabély tipikus töltényhüvelyét. Visszanézett abba az irányba, amerre a hal ott fekü dt. Több mint százötven méternyire lehetett innen. És póntosan szíven találta! Csodálatos lövés! Gyönge súrolást érzett a vállán. A kis kócos ló jött utána. Épp olyan csendesen járt, mint a gazdája és mindenhova követte Tomot. Mire visszament, az útitársai már hozzáláttak, hogy sírt ássanak a halott Hornernek, mert akármllyen nagy rabló volt, istenes ember nem hagyja itt az út szélén feküdni keselyűk Iakomájának. ` Gyorsan befedték a sírt, néhány követ hengerítettek rá és folytatták az útjukat. - Mit tudnak errôl a szellemrôl? - kérdezté Tom a szomszédját. - Semmit. A hatóságok szerint rabló. A bányászok azt mondják, hogy jó széllem. És a bányászoknak igazuk van. Ha a Nevada Szelleme átsuhan az éjszakán és elsüti a puskáját, akkor egy útonálló a másvilágra megy. És ha találtak a szellem áldozatai között olyant, aki nem volt útonálló, arról sem derült ki, hogy rendes ember lett volna. Az bizonyos, hogy kipusztította Mawlest, Todyt, Jeffet és még sok retteget rablót, ma éjszaka pedig Hornerrel végzett. - És még senki sem látta? - De mennyire látták! Csak nem sokáig. A Nevada Szelleme jön vágtatva, mint a szélvész: egy dörrenés. . . valaki lebukik a lóról és a szellem máris elnyargalt. Meg sem áll, csak fél kézzel kapásból odadurrant és úgy szíven találja aki soron következik, mintha szemé volna a golyónak. - Nem is élô ember az - mondta egy másik. - A hangját még senki sem hallotta. Felbukkan, amikor szükség van rá, de csak egy lövésnyi másodpercre... - Nem is sejtik, hogy ki lehet? - kérdezte Tom. - Hm. . . Állítólág a környék egy régen elhalt, híres rablójának a sze)leme. Élt itt valamikor egy világhírű bandita, az öreg Shiwán. . . Tom megrántotta a szárat, hogy a ló azon nyomban megállt. A másik folytatta: - Indián. Rojtos nadrágot, mokaszint és fônöki tolldíszt hord. Hatalmas sasorra van, mint Shiwánnak, akit bandájával együtt, vagy tizenöt év elôtt pusztult el a hegyekben. Öreg irldiánok suttogják a I.egendát, hogy Shiwán szellemének most minden gaztettéért egy rablót ke)1 lelôni cserébe. Tom már nem kérdezett semmit. Tudta, hogy hol keresse Fernandez nyomát... HATODIK FEJEZET A halott Shiwán kincse l. Tannasóban Tom elsô útja az ezredeshez vezetett. A szép ranch a Gonzales-birtokon épült. Derült idôben az ezredes végigtekinthetett ablakából a földjein és a távolban legelészô nyájakon. A ház elôtti kertben, messzirôl hozatott, ritká virágfajták, kedves repkénnyel futtatott lugas barátságos látványa fogadta az érkezôt. Középtermetű, mosolygós arcú leány lépett ki éppen a kapun, mikor Tom megérkézett. Levette a kalapját és félreállt. De a lány mégszólította: - Jó napot. Hozzánk készül? - Az ezredes urat keresem. - Tíz perce sincs, hogy kilovagolt. Vele személyesen akar valamit elintézni? - Munkát keresek. - Ebben az ügyben az intézôhöz is fordulhat. Apa nem szokott beleszólni abba, hogy Mr. Iitgramm kit végyen fel :. . Épp most jön ki a házból. Tom az ôsz embert pillantotta meg, aki a Nagy Tábor vendéglôjében védelmére kelt. - Ez az idegen munkát keres - mondta a leány, mikor az intézô odajött. ů - Hohó! Nézd csak!... Hiszen régi ismerôsöm. Remélem, több kellemetlensége nem volt útkôzben? - Köszöntötte Ingramm a fiút. - Nem. A leány csodálkozott. - Már találkozott. . . Mr. . . Mr. . . - Patkins - segítette ki Tom. - Mr. Patkinsszal? - Kis híján meglincselték öt nap elôtt a Nagy Táborban - nevetett lngramm. - Most vallja be ôszintén barátom, hogy maga nem szektárius, hanem keletrôl érkezett tapasztalatlan ifjú, aki nem sütött még el revolvert és megijed néhány ökölcsapástól. . . A leány magasra húzott szemöldökkel nézett a fiúra. Most látta csak, hogy Tomnál nincs semmiféle fegyver. - Csakugyan nem tud fegyverrel bánni? - kérdezte. - Úgy van, ahogy az intézô úr mondta - Felelte a fiatalember. - Nem hordok fegyvert és nem verekszem. A leány csak most figyelt fel a dallamos és mégis hűvös csengésű hangra. Maga sem tudta, hogy miért, szorongás fogta el egy pillanatra. - Végre is - tnondta Ingramm -, nem született mindenki revolverhôsnek. A kötekedô embert magam sem szeretem, de errefelé azért mégis csak férfiak kellenek. Remélem Patkins, hogy maga csak fiatal és tapasztalatlan, de nem gyáva... - Tudok bánni az állatokkal - felelte mereven a fiú -, és szeretek dolgozni. Ha ez elegendô ahhoz, hogy alkalmazzon, szívesen állok be a legényei közé Mr. Ingramm. De ha itt idônként verekedni és lövöldözni is kell, akkor inkább nem vállalok munkát. A lány lassan, lesütött szemmel elindult a város felé. Szégyellte magát Tom helyett, mert nem szerette a gyáva embereket. - Felveszem, mert szükség van minden emberre - döntött végül fngramm. - Ilyenkor nehezen kapni munkaerôt. De hát a fiúk nem nagyon szeretik a félénk embert. . . - Majd elkerülöm a kötekedôket. Békés természetem van. - Hm. . . Ez nem is olyan dicsôség, mint ahogy esetleg hiszi. . . 2. Az elsô két napon megbarátkozott a cowboyokkal. Csak annyit láttak, hogy udvarias, csendes ember, jól üli meg a lovat, ügyesen dobja a pányvát, kifogástalanul végzi mindazt, amit rábíznak. Hogy nincs revolvece az furcsa, de hát fiatal ember és senki sem jött a világra két Colt pisztollyal a kezében: Egy unalmas, dologtalan félórában Hyckes az öreg legény elôvette a tevolverét és rálôtt egy vén széles fára, amely; vagy ötven méterre tôle magányosan állt a mezôn. - Most eltalá)tam a fá törzsét - mondta Totnnak -, nem valami nagy művészet, de kezdetnek jó célpónt. Ne, itt a pisztoly, próbálj meg te is odalôni a fára. Tom a pisztolyra nézett, aztán Hyckesre. - Nem akarok. - Hát mikor akarod megtanúlni, hogy mire való a revolver? - Soha. - Az ôrdög hallott még ilyet! Életed végéig fegyvertelenül fogsz mászkálni, mint valami tacskó? Ne félj semmit. Vedd a revolvert és lôj oda. - Mondtam már Mr. Hyckes, hogy nem akarok. - Csak nem félsz a pisztolytól? - kérdezte ámultan az öreg, - De igen - mondta határozottan Tom. - Félek. . Félek! A körülötte ácsorgó legények csodálkozva kapták fel a fejüket. Hyckes olyan gyorsan tette el a revolverét; mint aki megégette a kezét. Az arcán minden vonás megdermédt. - Az más - vetette oda kurtán. Ettôl a naptól kezdve pokol lett a fiú élete. Célpontja volt a durva tréfáknak és rajta töltötte ki mérgét az utolsó pásztorfiú is. Alantas munkát végeztettek vele, és az asztalnál utoljára jutott hozzá az étel. Hol a nyergét lazították meg annyira, hogy lovaglás közben váradanul kikapcsolódjon a heveder, hol a lasszóját bogozták össze, és ha ennek következtében nem jól végezte el a rábízott munkát, akkor kiabáltak vele. Úgy Iátszott azonban, hogy ezt a fiút semmi sem teszi élénkebbé, semmi sem fáj neki, semmi sem hozza ki a sodrából. Pedig voltaképpen nem így volt. Hogy mi játszódott le a hegyek között, szabadon felnôtt, farkasölô, Véres Tom Ielkében, azt senki sem tudta. Százszor is écezte, hogy keze megrándul a deceka felé, ahol revolverét hordta valamikor. Az ezredest csak egy hét múlva látta, amikor a gazda kilovagolt a legények közé. Ideális spanyol férfitípus volt Gonzales. A vállas, erôs, ôszülô katona úgy ült a ménjén, annyi méltósággal és nyugalommal kreol, nemes vonású arcán, mint valami conquistádor. Az ezredes egy ideig nézte a munkát, azután magához intette Tomot. - Te új ember vagy? - kérdezte a fiút. - Új vagyok gazda. - A legényeim Colonelnek szólítanak, vagy Senornak - felelte nyájasan. - Azt hallottam rólad, hogy gyáva vagy. - Gyáva vagyok Colonel és nem értek a fegyverhez. Az ezredes kutatóan nézett az arcába. Fé) szemét kissé összehúzta: - Különös. Aki gyáva, az ritkán ismeri be. . . Ehhez a kijelentéshez itt bátorság kell. . . Mindegy. A fô, hogy jól végezd a dolgodat. Már odábblépett volna, ha Tom nem rúgtat hirtelen eléje. - Bocsánat Senor, megenged egy kérdést? - Tessék. - Ezredes úr parancsnok volt Fort-Rowerben. Valaki azt mondta, hogy önnél érdeklôdhetek *****gy ember felôl. ' - Miféle ember felôl? - Egy bizonyos Fernandez nevű meszticet keresek. Az ezredes meglepetten nézett rá. - A rabló Shiwán fiát gondolod? - Igen: Gonzales elgondolkozott. - Errôl igazán nem mondhatok neked semmit. Mikor én az erôdbe kerültem, Fernandez már nem volt ezen a vidéken. Csak hallomásból ismerem. De hiszen te sokkal fiatalabb vagy, sémhogy valami ügyed lehessen Fernandezzel. - Nekem nem volt vele dolgom. Más embernek az ügyérôl van szó. Az ezredes lova lépésben ment és Tom kísérte. - Tanassóban és a környéken -mondta tűnôdve az ezredes -sok mesztic él. Ha valamelyik csakúgyan Shiwán fia, akkor sem lehet ézt ma már teljes bizonyosággal megállapítani. Tom egy pillanatig habozott. - Szerintem -vágta ki végül határozottan -, a Nevada Szelleme nem más; mint Fernandez! - Hm. . . Nem is rossz feltevés - mondta mosolyogva Gonzales -, azonban én ezt a széllemhistóriát dajkamesének tartom. - Dajkamesékben nem fordulnak elô ilyen rézhüvelyek. Ezt egy 7.65-ös Mauser ismétlôbôl lôtték ki - felelte Tom és elôhúzta zsebébôl a hüvelyt. - Egy nagyon pontosan szíven lôtt emóertôl százötven méterre találtam. Ilyen lövést én is dajkamesének tartanék, ha nem láttam volna az áldozatot. - Ahhoz képest, hogy mit sem értesz a fegyverekhez, egészen érdekes, amit mondaszszólt hűvösen az ezredes. Tóm a haja tövéig elpirult. Elfeledkezett magáról és ostoba hibát követett el! - Te megállapítottad egy halott ember fekvésébôl, hogy milyen irányból érte a lôvés, tnegállapítottad egy rézhüvelyrôl, hogy 7.65-ös Mauserbôl hullott ki. És közben itt megvetnek a'társaid, mert nem értesz a fegyverhez. Mi okod van erre a komédiára? Tom hallgatott. - Nem akarlak faggatni. De figyelmeztetlek, hogy ha valami titkolni valód van, úgy máskor )egy óvatosabb. Ezzel az ezredes elrúgtatott mellôle. 3 Hogy Tom megalázó helyzetét elviselte, azt elsôsorban Gibson Ievele okozta. Megállapodásuk szerint, miután beállt Gonzaleshez, írt a seriffnek és ez nyomban válaszolt. Hangsúlyozta, hogy fivére dr. Patkins jól van. . . Dick! Ez adott erôt Tomnak. A bátyja iránti szeretet. Csakis Dickért viselte el, hogy mintegy véletlenül leöntsék ételmaradékkal és a kövér Johnson a lábára taposson, valahányszor elmegy mellette. Hyckes lehetôleg az istálló takarítását, beteg állatok kene5etését, vagy más piszkos munkát bízott rá. Egy alkalommal ebéd után, miközben békésen dohányoztak, végigheverve a földön, Johnson sehol nem találta az öngyújtóját. - lde tettem az imént a takaróra! Az öngyújtót néhány perccel elôbb Tom ledobott bôrmellényének a zsebébe csúsztatták. - Csak nem hiszed, hogy valaki eltette? - szólt közbe Leff. - Hiszem vagy nem hiszem, itt volt a takarón! - és rászólt Tomra : Te az elôbb egyedül voltál itt! Nem tetted el?! - Nem. - Hazudsz! A cowboyok félfigyeltek. Elhatározták, hogy ha a fiú megüti Johnsont nem bántják. Sôt. Akkor még nem is olyan reménytelen a feltevés, hogy valaha férfi váljék belôle. - Téved Mr. Johnson. Én nem láttam az öngyújtóját - mondta Tom. Hyckes elfordította a fejét. Nem bírt látni ilyesmit. A többiek arca is elkedvtelenedett. Johnson felkapta a fiú mellényét a takaróról. - Majd meglátom! - A következô pillanatban magasra emelt kezében ott volt az öngyújtó. - Tolvaj vagy! Elloptad az öngyújtómat! Johnson boldog lett volna, ha ez a fiú megüti. Nem is páholta volna el. Ehelyett azonban valami egészen meglepô dolog történt. Tom nyugodt, nagy szer)zéi, közömbösen pihentek meg az öngyújtón, azután nyugodtan ezt mondta: - Bevallom. Én tettem zsebre. Elképedve néztek rá. Johnsonak tátva maradt a szája. Ô maga tette a fiú zsebébe az öngyújtót. Tom felállt és egész közel lépett hozzá. - Akar megütni? - mondta szelíd udvariassággal. Még mosolygott is kissé. - Vagy szívesebben lép inkább a Iábamra? Nyugodtan megteheti, miután nem ütöm vissza. Johnson tűzvörös lett: - Azt mondod gyáva vagyok? - Igen. Azt mondom, hogy gyáva. A kövér cowboy azzal az ütéssel, amely eddig még miriden ésetben leterítette az ellenfelét, hirtelen belecsapott a fiú arcába. Tom szemrebbenés nélkül állt egy helyben. A szája sárkából keskeny vércsík futott le az állán. Azután ugyanazon a csengô, hűvös hangon mondta: - Megismétlem: maga gyáva. Johnson kilendülô öklét ketten is elkapták és Hyckes dühösen kiáltott rá: - Ezt nem szeretjük Johnson! Érted?! Ha még egyszer megütöd a fiút, akkor különb ellenfelet is találsz majd itt. . . Te pedig takarodj! Tom Wheelér elballagott. Nem haragudott ezekre az emberekre. Gibsont szerette volna megölni és széttépni, Gibsont, aki ezt a kötélnél ezérszer súlyosabb büntetést kitalálta: fegyver és ököl nélkül, gyáva ember módjára élni itt nyugaton. Ahol jaj annak; aki nem támaszkodhat a fegyverére és az öklére! 4 Gringo Fox átaludta a délutánt. Estére már elfelejtette a furcsa fiút. Vidáman fütyörészett és kávét fôzött. Amíg a víz fôtt, a lova mellé állt és szeretettel veregette meg az állat nyakát. - Megyünk vissza az aranybogarak bolond föld*****ére, IZodrigó. Jó? A mexikói hirtelen felfigyelt. Gyorsan a tűzhöz lépett és a kávét a lángokra öntötte. Sötét Iett. Azután a lóval együtt a sűrűbe húzódott. - Csendesen Rodrigó. . . - súgta az állatnak -, jönnek. . . Néhány perc múlva nagyon távolról lódobogás hallatszott. Rodrigó elôször odadörzsölte homlokát a gazdájához, de mikor ez csitítóan mégveregette, felemelt fejjel, tágult orrlyukkal, mozdulatlanul állt, mint egy szobor. Óriás termétű.lovas rúgtatott ki a tisztásra és dühösen kiáltott visszafelé: - Hagyjátok a fenébe. Ha nem tud lépést tartani, maradjon ott, ahol van! Torkig vagyok vele. . . Lindsay volt. Leugrott a lováról. Újabb két lovas érkezett most és nagyot fújva szálltak le. Corner volt az egyik és Bronson a másik. - Jenkins visszalovagólt azért a hülyéért - mondta Corner és száraz ágakat keresett, mert éhesek voltak és gyorsan akarták megfôzni a vacsorát. - Meg vagyunk verve ezzel az emberrel - dörmögte Bronson -, de mégis azt mondom, hánjunk óvatosan vele, mert nélküle nem ismerjük fel a Véres Tomot. Tüzet raktak és hozzáláttak a fôzéshez. A vacsora már készen volt, mikor megérkezett Jenkins. És nyomában Holborn. De mílyenůsiralmas állapotban! Száron vezette a lovát, bicegett, nyögött, a ruhája szakadt volt és tetôtôl talpig poros. Ha folyton elmarad, ott hagyjuk majd az úton és megeszik éjjel a vadállatok! - kiáltott rá Lindsay. - Jaj.:. Uraim, lássák be, hogy nem születtem zsokénak. Nekem még bele kell jönni a lóvaglásba. . . - Uljön már le! - Nem tudok. . . Az még csak hagyján, hogy olykor leestem a bestiáról. . . de a nyereg!. . . Hiába: meg kell szokni. . . En eddig még csak pullmannkocsiban utaztam, és az nem töri fel az embert. - Szóval állva akar enni, mint egy ló? - Hm. . . a hasonlatai nem éppen hízelgôek Mr. Lindsay, ezt meg kell mondanom. Végül is letérdelt, azután nyögve végigfeküdt a füvön és néhány falatot evett, majd mélyen elaludt. Hortyogása betöltötte a prérit. - Nagy elônyt szerzett a kölyök. Átkozott ötlet volt_ ezt az ügynököt elhozni. - Nem értelek Lindsay - mondta Bronson -, végre is tudjuk, hogy Tanassóba ment és ott is marad. - Ostoba vagy! A Véres Tomot sem lehet egy város közepén csak úgy lepuffantani, ha fegyvertelen. - Majd csak alkalmunk lesz rá, hogy valami elhagyott helyen találkozzunk vele -jegyezte még Jenkiris. - A fô, hogy az ügynök megmutassa nekünk. Nekem nem kell tudni azt, hogy a Véres Tomot feltételes kegyelemben részesítették, amíg nem hord fegyvert magánál. Tehát, niint volt rendôrtisztviselô, egyszerűen lelövöm, mert törvényen kívül áll. Egyik-másik ásítozni kezdett. A fel-fellobbanó lángok alacsonyan pislákoltak a rôtszínű parázs felett. - Csak azt szeretném tudni, hogy miért pont Tanassót választotta tartózkodási helyül ez a fiú? - kérdezte Corner. - Nagyon egyszerű a megoldás - mondta Jenkins. - Az apja ügyére akar világosságot deríteni. Arthur Wheeler aznap éjjel, mikor maguk rajtaütöttek, az északi országút felé lovagolt. Oda igyekezett, ahonnan segítséget remélt. Szerintem Tanassóba akartjútni. Kire számíthatott Tóm Wheeler maguk ellen, mint mentôtanúra? Lindsay a homlokára ütött: - Fernandez! Ismét csend lett, majd Bronson mély hangja dörmögött bele a sötétbe, amit alig zavart meg a hamvadó parázs rózsaszínű sugárzása: - Ostobaság! Fernandezt rég elvitte az ördög. - Tévednek! Ijedten ugrottak fel valamennyien. Egy idegen hang szólalt meg a közelükben. Négy revolver irányult Gringo Foxra, aki riyugodtan állt elôttük, és korbácsával ütögette a lábszárát. - Csak tegyék él az ócskavasat, nekem elég lett volna az egyiket elôhúzni és rnár nem élnének. Sohase üljenek ilyen közel a vízparthoz, mert akkor a patak csobogása miatt nem hallják meg a közéledô Iépteket. Ezt neked már tudni kellene Lindsay. - 0ringo Fox! A meglepett csendet csak Holborn egyenlettes hortyogása zavarta. A vörös leült. Egy rôzseággal belepiszkált a parázsba és rádobott néhány fácskát, hogy a tűz ismét fellobogott. - Éppen kávéfôzés közben zavartatok meg. Ha régi, nyugati emberek lennétek, meg kellett volna találnotok amott balra a friss táborhelyemet, ahol leöntöttem a tüzet kávéval. De úgy járkáltok itt a rétségen, mint a süketek és a vakok. Elismerem, hogy engem is meglepett valaki, ugyanezen a helyen, de most hallom, hogy az a kölyök a Véres Tom volt. Ez az újabb bomba még meglepôbben hatott. - A Véres Tom?. . . - Úgy van. Itt ült vagy féI órát. . . Lindsay, valamikor Gringo Fox bandájához tartozott, mikor még a vörös rabló hordája a mexikói forradalmárok nyomában a felgyújtott falvakat fosztogatta. Késôbb, amikor Cortenjó ezredes kegyetlenül hozzálátott a rendcsináláshoz, a banda szétfutott, és Lindsay átmenekült Kaliforniába. - Találkoztál:. . a Véres Tommal? - Együtt ebédeltem vele - felelte egykedvűen. Azután füttyentett, mire kilépett a sűrűbôl Rodrigó és harapdálni kezdte a füvet. - Hogy kerülsz ide? - kérdezte Lindsay Foxtól. - Mexikóból térek vissza Kaliforniába. Emberekre van szükségem. - Nincs bandád? - Már csak hárman vannak, tizenötbôl. -Mialatt vigyázott, hogy ne fusson ki a kávé, még hozzáfűzte: - a többit egyenként lôtte ki közülünk a Nevada Szelleme. - Hallottam róla - bólogatott Bronsori -, csak az áldozatait találják meg, ôt nem ismeri senkůi. - Eddig én sem tudtam, hogy kicsoda - mondta a Gringo. - De most már tudom. - Mit tudsz? - Hogy a Nevada Szelleme senki más, mint Fernandez. 5 - Eleinte az volt a szándékom, hogy nem árulom el a jelenlétemet. De amit mondtatok, az összefüggésóen álI az én ügyemmel. Hónapok óta csak egy dologgal foglalkozom, egy olyan "munkával", amiért érdemes volt húsz évig rablóéletet élni. Mesebeli kincsrôl van szó. Anriyi aranyról, amennyi talán a legnagyobb New York-i bank pincéjében sincs és nem kell érte mást tenni, mint megtalálni és elvinni. - Az öreg Shiwán kincsérôl van szó - mondta Bronson és legyintett -, ezt már ezreri is keresték. - És a Iegtöbb kincskeresô eltűnt - felelte Fox. - Egész karavánoknak nyomuk veszett. A Kereszt Tetôre indultak, mert állítólag ott ván az öreg Shiwán aranya. Én tizenöt emberemmel láttam hozzá a kutatáshoz, de egyszer innen, egyszer onnan dörrent el egy lövés, ha éjszaka valami vállalkozásba kezdtünk. Minden lövés egy emberemet vitt el. Míg végül mindössze három maradt; rajtani kívüÍ. - A Nevada Szelleme. . . - Úgy van - bólintott Fox dühtôl eltorzuló arccal. - Tizenhat emberemet terített le. . - És miért éppen téged kímélt meg? - Mikor a negyedik embert lôtte ki, már tudtam, mi a védekezés ellene: nem szabad éjjel lóra ülni. Az egyetlen pont, ahonnan indulhatok, ha a Nevada Szellemét keresem. Még soha, senkit sem lôtt le nappal. Csak éjjel jár. - Mint a szellemek. . . - Vagy mint az olyan ember, aki csak éjjel játszhatja a szellemet, mert nappal tiszte *****olgár. Ezen a nyomon iridultam el. Éjszaka lehetôleg nem jártam együtt a fíúkkal, mindig találtam egy kifogást. Közbén vadásztam a Nevada Szellemére. Nekem éjjel kellett félnr tôle ô nappal volt veszélyben. Ha lelôtt valahol egy r*****blót odamentem a tett színhelyére, megke restem a nyomát és követtem. Egyszer a sarkában voltam. A Kereszt Tetô meredekén kanyargó ösvényeken, odáig követtem a nyomát, ahol ezer méter magasból az Alder-Spring a Sacramentó vôlgyébe zuhan. Valahol arra kell lennie az öreg Shiwán kincsének is. Sokan tűntek el erre, de még a csontjukat sem találták meg. Itt van a titok valahol. Érzem! A Alder-Springnél ! - Ezek szerint - mondta Lindsay -, Tom Wheeler elvezet bennünket Fernandezhez és így ***** szellemhez is. - Úgy van. Az természetes, hogy Fernandez azonos a Nevada Szellemével. - Szó sincs róla! Nemcsak azt kell megtudnom, hogy ki a Nevada Szelleme és nem elég ha tudom, hogy egy mesztic és álnéven él Tanassóban hanem vagy azt kell bebizonyítanom *****ogy Femandez rablógyilkos volt, vagy be kell bizonyí*****anom, hogy ô a Nevada Szelleme! - Na és? - kérdezte érdeklôdve Jenkins. Gringo Fox egy szúró pillantást vetett rá. - Ha be tudom bizonyítani - felelte mosolyogva -, úgy minden fáradság vagy veszély nélkül megszerzem az örég Shiwán aranyát; amibôl tisztességes osztalékot kaptok, ha segítségemre lesztek. - Nem értem. . . - felelte Lindsay. - Ha nem adja ide nekünk az aranyat, akkor felkötettem. A legokosabb tehát, ha *****csatlakoztok hozzám. Rövid habozás után Lindsay azt mondtá: - Én bízom benned és csatlakozni fogunk hozzád. A Véres Tomot azonban el kell intézni Amíg azzal a kölyökke_1 nem végeztünk, addig nincs nyugalmunk. - Ez számomra is fontos. Az egyetlen dolog, ami zavart okozhat, h***** ez a fiú beleszól a játékba, hiszen ô is Fernandezt keresi. Megállapodunk abban, hogy ti most nem lovagoltok be a városba, hanem valahol Tanasso közelében táboroztok. Gondoskodni fogok arról, hogy a Véres Tommal is végezhessetek. Ti csak akkor jöttök be a városba, ha szükségem lesz rá hogy felismerjétek Fernandezt. - Nem is sejted, hogy ki lehet Fernandez? - kérdezte Lindsay. - Most már tudom: - Honnan? - Tôletek. Itt találtam ki a fa mögött, abból, amit beszéltetek. És most aludjunk. Ezt a hülyét vigye be Jenkins a városba, lehet, hogy ôrá is szükség lesz. - De hát mibôl tudod... - Abból, hogy Arthur Wheeler lovon akart elmenni hozzá Tanassóba. Jó éjszakát. . . HETEDIK FEJEZET A szellem nyomában l. ***** dás, ha az állatorvos ott maradt estére, komikusnak tűnt a leány elôtt, mert nem sok érzékkel bírt a hagyományok tisztelete iránt, de azért engedelmesen lesietett gongütésre emeleti szobájából az ebédlôbe, ahol mindaddig állva maradt az asztalnál, amíg Gonzales ezredes nem ült le. Sokszor valósággal csiklandozta valami belülrôl, hogy nevessen, mikor Miguel, az óriás néger, aranygombos libériában, fehér kesztyűben körülhordta a tálakat. Ebéd után az inas bejelentette az intézôt. Az ezredeshez még saját alkalmazottai sem jöhettek be külön engedély nélkül. - Kéretem Mr. Ingrammot. Az intézô mélyen meghajolt az ajtóban. Sok év kellett hozzá, ámíg ezek a nyugati emberek megtanulták a spanyol fôúri szokásokat. Az intézô például tudta, hogy meg kell állnia az ajtóban és várni, amíg Gonzales megszólítja. - Jöjjön csak, Mr. lngramm. Már éppen hívatni*****akartam. Konyakot Miguel. - Köszönöm, Senor colonel - mondta lngramm, és miután a házigazda helyett mútatott, leült. - Valami nincs rendben a gazdaságban? - Minden jól megy. Csak arra akarom kérni ezredes úr, hogy ezt az új fiút küldje el, vagy ossza be más munkára. - Miért mi a baj vele? - Gyáva. És ezt a fiúk nem bírják. Ma egyenesen felszólítottak, hogy távolítsam el közülük Patkinst, különben itthagyják a munkát. - Mi törtérit? - A Glower vendéglôben ültek a legények tegnap és bejött ez a Patkins kölyök cigarettát venni. Valamelyik szomszéd farmról, egy tejfölösszájú fráter, aki úgy látszik hallott már a mi csodabogarunkról, belékötött Patkinsba. Leöntötte a whiskyvel, pofon ütötte és kirugdalta a kocsmából. Ismerni kell azt, akirôl szó van: Nagy szájú, hencegô, de nem valami erôs, vagy bátor ember. És egy ilyen alak felpofozta Patkinst, a mi cowboyunkat, anélkül hogy a fiú csak a kezét is felemelte voÍna. A legények nem akarják tovább tűrni a szé*****yent. Azt mondják, inkább nem dolgoznak itt, pedig tudják, hogy nincs rendesebb farm az Allamokban... A leány most visszaemlékezett a fiúra, a különös halványan izzó szemre, a szabályos, ridegen szomorú arcra, amelyen olykor nagy betegre emlékeztetô mosoly suhant át. KedvetIenül döfködött egy kenyérgalacsint. Bántotta, hogy ez a nyílt homlokú ember gyáva. - Jó. Majd intézkedem, Küldje ide azt a Patkinst - fele)te elgondolkozva az ezredes. - Magammal hoztam, kint vár a tomácon.. . Miguel, küldd be a cowboyt -szólt a négerhez. Miguel kiment és nyomban utána Tom lépett be. Tisztán, rendesen volt öltözve, mint mindig, kalapját a kezében tartotta és kissé meghajolt, de távolról sem olyan mélyen, mint ahogy ezen a ranchón szokásban volt. . - Parancsol velem; Senor. - Ismét azt hallom, hogy gyáva voltál: - Az voltam, Colonel. - A Iegényeim szégyénlik, hogy gyáva ember van közöttük. Nem akarnak veled dolgozni. - Igazuk van, Senor. - Ulj le - mondta az ezredes. A lány felkapta a fejét. Tom az ajtótól mindössze négy lépést tett, és Anna döbbenten vette észre, amitôl Gibsón, a seriff is megijedt annak idején, hogy a fiú lépései nyomán nem hallatszott semmi nesz! - Miért mondod, hogy gyáva vagy? - kérdezte nyájasan Gonzales. - Mert áz vagyok, Senor. Azt hiszem, legokosabb, ha elbocsát. - Bízd rám, hogy mit teszek. Aki rendesen viselkedik, azt nem bocsá*****bm el. Minden tisztességes embernek meg kell élni, akkor is, ha valaki állítólag gyáva. - Mr. Patkins jó lovas, kihordhatná az orvosságot és az élelmiszert az én környékbeli szegényeimnek. Miguel úgysem gyôzi a lovaglást meg az inasmunkát együtt. Nem is beszélve arról, hogy sérült a lába - szólalt meg Anna. A kétméteres négernek egy kóbor kutya harapott a lábába és még mindig sántikálva járt. Az inasi teendôkön kívül Miguel szokta Anna gyámolítottjainak elvinni a segélyt. - Nem bánom - bólintott az ezredes. - Ezentúl reggel bekíséred a senoritát a városba, és Miguel helyett elviszed a szegényeknek való holmit. Rendben van? : - Ön rendelkezik velem, Colonel - felelte Tom. Az ezredes felállt. Ezzel jelezte, hogy befejezte a kihallgatást. Ingramm és Tom elmentek. A )eány ismét ideges Iett a nesztelen, hosszú, vontatott lépésektôl. Nem értette!. . . Ez a vén desZkapadló, amely reggeltôl estig bántóan nyikorog, meg sem Ieccsen Patkins lába alatt. 2 Tanasso utolsó házától egy szép fasor választotta el Gonzales gróf ranchát. Rövid ösvény volt , mindössze pár száz méter, két oldalt tarka vadvirágokkal dúsan benôtt rét fogta körül, és az út végén látszott a templom, azzal a kis térséggel, ahol a vásárosok rakták ki áruikat. A detűs, jószagú reggelben százféle madárhang töltötte be a mezôt. A lány ment elôl és ,Tom egy lépés távolságról követte, karján a kosárral. Mikor egy dús cédrus eltakaria ôket és ;***** lány tudta, hogy a házból már nem látják, vidáman hátraszólt: - Jöjjön nyugodtan mellettem Mr. Patkins. Én csak apus elôtt szoktam betartani ezeket a gyűlöletes szabályokat. A fiú szolgálatkészen melléje lépett. - Mondja Mr. Patkins, miért gyáva maga? - Ilyerinek születtém, senorita. Mondja nekem azt, hogy Miss. Jobban szeretem. Tudja, Mr. Patkins, én azt hiszem, hogy a gyávaság gyógyítható betégség. Próbáljon meg kissé erôt venni magán, ha bajban van. - Nem akarok bátor lenni, Miss Gonzales. - De hát miért? Ez igazán nem jó így. . . - Nem hiszem, hogy Lincoln Ábrahám, vegy Franklin Benjamin megállták volna a helyüket egy kocsmai verekedésben. Mégis akármelyik van olyan kitűrlô ember, mint a szeplôs Johnson vagy akár az öreg Hyckes, aki pedig alaposan oda tud sózni. Lehet Miss Gonzáles; hogy Edison elszaladna egy pofon elôl, azért mégsem sajnálatra méltó. A bátorság csak háborúban erény. A lány egy ideig szótlanul nézett kísérôjére. Hm. . . Így még nem fogta fel eddig a bátorság kécdését. Az bizonyos, hogy nagyobb dolog volt az izzólámpát feltalálni, mint betörni egy vadlovat. Messzirôl már látszott a templom barátságos, fehér fala. Apja halálának szörnyű emléke 'ótá talán most elôször érezte Tom, hogy Ielkében felengedett a vaskapcsok szorítása. - De magának nincs találmánya és nem is államelnök, csak gyáva. Ez nem jó dolog. - Így születtem. i/árjon. . . Szedjünk virágot. Mert virágot is szoktam vinni a szegényeimnek:. . Apus *****gyanis büszke arra, hogy Tanássóban nincs koldus, nincs nyomorult ember, mert mi mindenkin segítünk. Jobbra-balra hajladozott és virágot szedett. Tom követte. Nézte a lányt, gyerekes neveté*****ét, karcsú alakját és egyszerre úgy érezte, hogy nagyon-nagyon sötét az élete. De most még sötétebb Iett, mint a börtöncélla, ahol a betűzô napfény csak arra jó, hogy megmutassa, milyen -Hideg és homályos a bezárt odú. Anna kifáradt és egy nagy fa árnyékában egyszerűen leült a földre terített kendôjére. - Ha akarja, üljön le maga is... Tom melléje telepedett. - Nagyon bántották a cowboyok? - Csúfoltak. És lgazuk volt. A gyáva embert megvetik a nyugáti férfiak. . . És azt hiszem, a nôk is. Anna a virágokat nézte. - Hát ne legyen gyáva. . . és különben sem lehet általában a nôkrôl beszélni. . : Az mindig attól függ. . . Hallgattak és maguk sem tudták miért: zavarban voltak. Anna hirtelen felugrott. - No, menjünk. . . A városig alig szóltak egy-egy szót. Anna itt is, ott is bement valamelyik házba. Tom táskájából mindeniitt elôkerült valami, ami szükséges. Gonzales valósággal az atyjá volt ennek a városnak. Mikor a rablók elleni hadjárat megszűnt és az ezredes nyugdíjba vonult, Tanasso piszkos, elhanyagolt kis helység volt. Ma valósággal mintául szolgálhatna az egészséges, szép nyugati városnak. Anna volt az ezredes jótékony jobbkeze. Sorra Iátogatta a város szegényeit és ezek százszor, ezerszer is elmondták, hogy: - Mindennap imádkozunk a Colonelért és a Senoritáért... Nagy iskola volt ez Véres Tomnak. Kosárral a karján, egy néger szolga helyett, betegeket és szegényeket látogatni! Érhet-e ennél megalázóbb sors valakit, aki a hegyek szabad fia volt? - Szomorúnak Iátszik - mondta Anna, mikor visszafelé mentek. - En mindennap ettôl vagyok jókédvű. Hát nem szép látvány ez: boldog szegényeket látni? - De szép. Anna megállt. Éppen a nagy cédrushóz közeledtek, amely eltakarta a ranchot. - Azt hiszem - mondta Tom szemébe nézve - maga még senkihez sem volt ôszinte. Pedig hiába néz ilyen higeden, hiába zárkózik el. Én tudom, hogy mi a baja: maga boldogtalan. De még lehet boldog ember is. . Tom most a lányra nézett. Lelke visszatért a Sierra Nevada havas csúcsaicól: - Igazán azt hiszi?. . . Anna elpirult és nem felelt. A cédruson túl felbukkant a farm. 3 Másnap reggel Tom megint csak ott állt karján a nagy bôrtáskával. Az idô borúsabb volt. L,omha, fekéte fellegek futottak az ég kék alapján, árnyékuk ott látszott a mezôn, és a madarak nyugtalánul, alacsonyan keringtek. Az ezredes már kilovagolt, Anna épp most reggelizett és jött ki a házból. - Jó reggelt, Mr. Lineoln! - köszöntötte vidáman a fiút. Kissé tettetett vidárnság volt, mert rosszul aludt az éjjel. Szokatlanul sokat kellett foglalkoznia furcsa kísérôjével, aki olyan messzire tud nézni, miközben beszél. - Jó reggelt, senorita Gonzales. A Iány lelépett a verandáról és elindult. Móst a házfal mentén mént a fiú felé. Jobbra a lépcsô vaskorlátja zárta el az útját, mögötte a lépcsô karfája és a ház közötti beszögellés volt. Ebben a pillanatban irtózatos ordítás hallattszott. Áz óriás Miguel ugrott ki a konyhából, eltorzult arccal, vérben forgó szemekkel, habzó szájjal, kezében baltával. A szakácsnôt lerázta magáról egyetlen vállrándítással. Az ist,állófiú, aki szintén belekapaszkodott, tört vállal zuhant a földre. Csak véletlen, hogy a balta eltévesztette a fejét és vállon találta. Most rohant egyenesen Anna felé! - Az óriás Miguel megveszett! Senki sem gondolta, hogy a jelentéktelen kutyaharapás ilyen következményekkel járjon. Mikor Anna felnézett a sikító, hörgô ordításra, már késô volt ahhoz, hogy meneküljön. Szemberohant rá a veszett néger a baltával. A korlát és a ház elzárták a menekülés útját. Zsibbadtan lapult a falhoz; ahogy szinté zuhanva jött feléje, mint a biztos, szörnyű pusztulás: az óriás Miguel. Csak Tom, a gyáva cowboy állt jobbra töle vagy ötlépésnyire. De most. . . mintha úszna a levegôben, könnyedén átsuhant a lány elôtt; egyetlen nagyívű ugrással és elnyúlt testtel, mint valami leopárd. A magásra emelt baltát tartó óriási fekete kéz csuklóját ragadta meg és valószínűtlenül könnyed mozdulattal megcsavarta. A néger átrepült a kiforduló karral ellenkezô irányba, de a fejével visszahajolt hörögve; hogy harapjon. Tomon a legkisebb erôfeszítés sem látszott. Minden mozdulata könnyed, gyors volt és egyszerű. Szabadon maradt ökle egész kis Iendülettel csapott a néger állára, de mégis irtózatos lehetett ez az ütés, mert Anna csontok reccsenését hallotta. Azután mintha óriási felfújt gumi lenne, nem is látszott, hogy miképpen: Egy csavarintással a levegôbe röpült Miguel és a ház megremegett, ahogy a lépcsô korlátjára zuhant. De még egyszer feltápászkodótt és mint valami faltörô kos vetette magát fejjel elôre Tomra. Egy tizedmásodpercre megmozdult a fiú lába és a néger ettôl a gyors rúgástól ismét a falnak vágódott, azután elájult, Tom Annára nézett. Nem lihegett, a nyakkendôje sem mozdult el a helyérôl, valami olyan mesebeli egyszerűséggel tette harcképtelenné a veszett óriást, mint aki egy madzagot kötött meg és most eldobja. Egészen a lány eIé lépett: - Rosszul van, senorita Gonzales? - Neeem... -felelte a lány és megint csak félve lapult a falhoz, mint az imént. - Hallgasson ide, kérem. Senkinek sem szabad megtudni hogy én itt elbántam ezzel a szerencsétlen Miguellel. Érti? Csak akkor maradhatok itt, csak akkor élhetek nyugodtan, ha gyávának tartanak. - Igen. . . - mondta a lány csodálkozva Patkins határozott hangján és a saját engedelmességén. - Nem mondja el senkinek, ami történt. - Nem mondom el. . . - suttogta. - Miguel felrohant a lépcsôn, megbotlott, átesett a korláton és lezuhant. - Lezuhant. . . - ismételte szinte alázatosan, mert érezte, hogy engedelmeskednie kel. Tom könnyedén felemelte a négert, a lépcsô aljára fektette, mintha legurult volna és megkötözte szorosan kezét-lábát. Közben a magához tért szakácsnô rohant a cowboyokért és most nagy lármával siettek a házhoz: A szerencsétlen négert azonnal kocsira tették és a városba szállították. Anna a tornácról n.ézte az iigatottan cigarettázó, beszélgetô cowboyokat. - Szerencse, hogy lezuhant a lépcsôn -mondta Hyckes. -Irtózatos ereje volt szegénynek. :Nyolcan is csak nehezen tudtuk volna megfékezni. - Még jó - mondta vigyorogva a szeplôs Johnson -, hogy ez a cowboykisasszony elég bátor volt ahhoz és megkötözte, miután elájult. A "cowboykisasszony" szóra jót röhögtek. Tom szelíden mosolygott. - Adj egy kis tüzet - mondta Johnson, és mintůaki rá akar gyújtani Tom cigarettájának a parazsánál, eléje lépett, de úgy, hogy csizmájával és egész testével ránehezedett a fiú jobb :lábára. Jó sokáig szipákolt a cigarettával, mintha nem akarna meggyulladni és vigyorgott. A lány ezt jól látta. És most már azt is tudtá, hogy ha Tom meglendítené kissé a kezét, ez az embér még nagyobbat bukna, mint a százhúsz kilós néger. Vadul dobogott a szíve. . . - Köszönöm. . : - vigyorgott Johnson. - Kérem - felelte különös mosolyával Tom. A cowboyok nevettek, a szeplôs kirántotta egy ujjal Tom nyakkendôjét, ugyanezzel az ujjal felűtötte az orrát és a fiú kalapját elôrehúzta az arcába, majd nevetve elmentek valamennyien. Tom hidegvérrel visszatette a nyakkendôjét. Azután a kalapját végigsimította a kabátujjával és újra feltette. - Méhetünk, Miss Gonzales - szólt fel gyerekesen tiszta, udvarias hangon a tornácra. És Anna megdermedt, úgy, ahogy egyszer Gringo Fox ott a patak partján. . . Tom mosolygott, mint valami viaszfigura és két tágra nyitott szeme lázas, sárgás fényben foszforeszkált. 4 Szótlanul mentek egymás mellett végig a fasoron. A lány lehajtott fejjel a földet nézte. A fiú szokása szerint a távoli ég alját. Tomot ismét szorították a vaskapcsok. Johnson szeplôs arca befedte azt a kis tavaszi olvadást, ami már lassan felengedett benne, mert hiszen fiatal volt akkor, ha tizennégy éves kora óta csak revolverrel játszott és odafent a Sierra Nevada hidég csúcsán, a vadászatra induló leopárdot követte nyomon, mialatt a vele egykorúak meleg gyerekszobában ültek és tanultak. Egy ilyen szobára ô is emlékezett. Nem arra ott Balting Cityben, hanem arra a másikra, ahonnan elindult a dráma. Homályos volt ez a kép. . . Egy másik gyerekkel volt együtt. A szoba bútorzatából nem sokat ôrzött meg. Látott egy gömbölyű faállványt, amelyen Grant tábornok mellszobra állt, fehér gipszbôl és a szobor orra le volt törve. Azután látott egy alacsony fiókos szekrényt, faragott cirádákkal és a fiókos szekrény márványlapján néha vágyva nézett egy-egy almát, mert nem ért fel odáig. - Maga miért. . . miért csinálja ezt? - kérdezte a leány. - Muszáj. ů" - Nem igaz. . . Ez valami sötét. . . ez valami félelmetes dolog. Ki maga? Tom megállt és a lányra nézett csodálkozva. - Miért érdekli ennyire? - Nekem tudni kell... -felelte a földet nézve és nagyon elpirult. - Senorita. . . - Szólítson a keresztnevemen! - Anna. . . - maga sem tudta miért, a vaskapcsok szorítása engedett, áhogy kimondta a leány keresztnevét. - Nem érzi, hogy jóI tenné, ha ôszintén beszélne valakivel? - mondta kedvesen, biztatóan a leány. - Bűnt követett el? - Igen. . . - Nincs bűn, amit ne lehetne jóvátenni. - De van. Van, amit nem lehet jóvátenni és nem lehet élfelejteni. - Mi az? - Megölték az apámat. A lány hallgatott. Maga sem tudta, miért rendült meg annyira ettôl. - Most ne kérdezzen többet. Megölték az apámat. Az életemet a bosszúállásnak szenteltem. Nem tartozom senkihez és sehova. Nem értheti ezt meg. A lány megállt és egész közel ment hozzá, úgy nézett,fel rá: - Nem hiszi, hogy van válami, amiért érdemes lenne másképpen fo)ytatni... Tom hallgatott. Elôször törtérit meg vele, hogy nem állta valakinek a tekintetét. - Nem kérdezem, hogy mi a története - kezdte újra Anna. - Csak egyet kérdezek: nincs semmi, amiért lemondana a bosszúállásról? Tom nem felelt. - Értem. . . - szólt Iehorgasztott fejjel a lány. - Nem érti. Csak akkor érthetné, ha megölték volna az apját és ismerné a gyilkost. Tudna nyugodtan élni ezzel a tudattal. . . Eh!. . . Most már úgyis mindegy. . . - Nem tudom, milyen érzés az, ha valakinek megölték az apját. Én csak azt tudom, hogy van érzés, ami különb a bosszúnál. . . De ez az érzés vérszomjas embereknél sohasem kerekedhet felül. . . Mehetünk Mr. Patkins. . . Ahogy befordultak a templom elôtti térre, Tom egy másodpercig megállt. A vendégfogadóba egy ember ment be kissé bicegve. Holborn! Az ügynök nem vette észre a fiút és belépett a helyiségbe. Anna nyugodtan ment az útján, és Tom máris követte a hatalmas táskával. Meglepetése csak egy mozdulatnyi visszahôkölésben fejezôdött ki. Mindenesetre szerencséje volt, hogy a porszívóügynök nem vette észre. De azt már nem tudta, hogy valaki mégis észrevette. A vendégfogadó emeleti ablakában egy ember nézett le a térre és látta Annát, nyomában a fiúval. Addig né2ett uiánuk, amíg befordultak a sarkon. A Gringo Fox volt! A rabló nyugodtan lakhatott bent a városban. Még igen kevesen Iátták szemtôl szembe olyanok, akik azután életben is maradtak. De ha akad is valaki, aki látta már Gringo Foxot az sem ismerte volna fel. A banditának ugyanis szénfekete haja és ugyanolyan színű szemöldöke volt. Tizennyolc éves korában tette fel elôször a szép vörös parókát, akkor sajátította el egy színésztôl, hogy mint kell a szemöldökét színpadi festékkel vörösr2 festeni. Így azután, ha letette a parókát és lefestette a szemét, az égész arckifejezését átváltoztatta a fekete haj és szemöldök. Mikor Tom és a leány eltűntek a szeme elôl, halkan tütyörészett egy aaratiig, aztan ;*****tegfordult. Fiatal, vézna külsejű suhanc ült az ágyán. - Láttam - mondta Fox. - Kit? - A Véres Tomot. A suhanc felugrott. - Hol van? Miért állsz még mindig itt? - Nyugalom, Narrow - intette le higgadtan a cinkosát, aki, megtévesztô soványsága dacára, .Amerika bármelyik államában két-háromezer dollárt ért élve vagy halva. Az igazi nevét nem tudták, mert mindenfelé csak a gúnynevét ismerték: "a keskeny". The narrow. - Átkozott legyek, ha megértlek Gringo! Ez a vadmacska majd beleszól a játékba. . . - Az agymunkát csak bízd rám. Véres Tomot rövidesen elintézzük. Várj itt meg... Lement az ivóba. Szembetalálkozott az ügynökkel, akit közben ô is megismert, mert Lindsayékkal együtt lovagolt Great Dephtig. Lindsayék ott maradtak Great Drephtben és az ügynök tovább jött Foxszal. - Mi újság, Mr. Holborn? Nem ülne le egy pohár sörre? - Megihatjuk azt állva is - mondta az ügynök elborult arccal. Ha hellyel kínálták meg, nyomban szomorú lett. Naphosszat állt. Ez a fáradhatatlanság ezoros összefüggésben állt a nyeregben eltöltött órákkal. Hiába bele kell jönni a lovaglásba. . . El is köszönt Foxtól és felment a szobájába. A mexikói sört rendelt, azután szóba ereszkedett a vendéglôssel. - Szép város. Nem is hittem volna, hogy erre Kalifornia belsejében ilyen tiszta, modern he`lyseg akadjon. - Ezt sokan mondják senor - mondta a vendéglôs öntelten. A vendég öltözködési módja kétségtelenné tette elôtte, hogy egy mexikói senorral áll szemben. - És állandóan fejlôdünk. Jó kezekben van a város vezetése. - Hallottam róla - felelte Fox. - Az ezredes kitűnô ember. - No meg a leánya... Valóságos angyal. Szinte naponta sorra járja a szegényeket és ádományokat osztogat meg orvosságot. - Nem ôt láttam az elôbb az ablakból? Egy legény kísérte, hatalmas bôrtáskával. - Az volt! A néger, aki azelôtt vitte a táskáját, meghülyült egy kutyaharapástól. ' Gringo Fox fizetett és ment. ... Egy óra múlva Anna Gonzales egyedül jött visszafelé. A templom elôtt valaki megszóÍitotta. - Bocsánat, Senorita. . . Dr. Joadez v2gyok. Az ismeretlen mélyen meghajolt és megemelte a kalapját. - Mit kíván uram? - Ne tartson tolakodónak, Senorita. Hallottam, hogy védôangyala és gyámolítója a város ůszegényeinek. Mint mexikói spanyol büszke vagyok arra, hogy. kitűnô atyjának honfitársa lehetek. Engedje meg, hogy adományához hozzájáruljak valamicskével. Az elôkelô megjelenésű, kitűnô modorú úr mellett egy fiúcska hatalmas csomagot fogott. Anna barátságosan mosolygott. - Köszönöm, Senor. Mi is gyôzzük a szegényeket adománnyal, de azért semmi sem vész ; kárba. - Most látom csak, Senorita, hogy nincs itt a kísérôje, aki a csomagot vihetné. - Sürgôsen ellovagolt Norwichba, egy halász megbetegedett és orvosságot küldtem neki. - Óh, Dios! Hisz Norwich legalább tíz óra lovon! -Téved senor. Norwich ötórányira sincs _ innen, a Sacramento halott ágánál. Azt hiszem, leghélyesebb lesz, ha a csomagot a fiú leteszi a vendéglôben, majd beküldök érte. Örülök, hogy megismertem Senor, egy jólelkű embert. - Kedvesen biccentett és míg a mexikói mély meghajlással kalapot emelt, a leány elment. . . :..Gringo Fox felsietett a szobájába, ahol Narrow csizmástól feküdt az ágyán és cigaretázott. - Ugorj nyeregbe! -kiáltotta a mexikói -, nyargalj ahogy tudsz, Great Dephtbe és mondd meg Lindsaynak, hogy a Véres Tom ma este egy kis indián lovon, kockás ingben, sárga nyakvédôvel útban lesz Norwichból, visszafelé Tanassóba. Norwich, a Sacramento halott ágárrel van, ötórányira Tanassótól. . . 5 Tom kijött a beteg halásztól. A halászfalu néhány rongyos házikójának lakói hálásan búcsúztak tôle. Kócos, kis indián lovát megabrakoltatták és ragyogóra csutakolva odavezették a "jó senorita" küldöncéhez. Tom lassú ügetéssel lovagolt a folyóparton. Ezt a hosszabb utat választott a víz mellett, ahol mindenfelé aranymosók dolgoztak. Miután nem volt fegyvere, ha csak lehetett, forgalmas helyeken járt éjjel, hogy ellensúlyozza védtelenségét. - A törvény nevében! Egy lovas állt mellette. - Harold Jenkins vagyok, helyettes seriff. Feljelentették magát, hogy azonos a Véres Tom nevű rablóval. Kövessen Saeramentóba. Néhány aranymosó közelebb jött. Tom végignézte a lovast és egy oldalpillantást vetett a közeledôkre. ltt most könnyen meglincselhetik a kormányzó igazolása dacára, ha kiderül, hogy ô a Véres Tom. - Követem - mondta gyorsan. És elindult. Jenkins mellette lovagolt. Két revolver volt az övében. Jobban szerette volna, ha Tom megpróbál elnyargalni és leterítheti egy golyóval, de így is jó. Nines az a félelmetes bandita, aki lefegyverezve ne lénrte ártalmatlan két töltött revolver közelében. Még jobb így. A Sacramento felôl át kellett vágni a Nevada hegység lábánál elterülô hatalmas rétségen. - Lovagoljon közvetlen mellettem - parancsolta Jenkins. Tom melléje rúgtatott a lovával. - Úgy emlékszem, hogy ön Gibson helyettese volt. Miért visz Sacramentóba, Baltirtg City helyett? - Áthelyeztek. . . A két ló olykor egymáshoz farolt, úgy, hogy az alacsonyabban ülô Tom szinte kifordult a nyeregbôl. - lgazolni tudom, hogy a kormányzó felfüggesztette ellenem az eljárást. - Sacramentóban, a kapitányságon ez módjában lesz. A hold olykor pillanatokra eltűnt és újból elôbújt a felhôk mögül. A kis kócos ló hirtelen nyugtalanul megrázta a fejét és harapni kezdte a zabláját. Tom megfordult és összehúzott szemmel meredt bele az éjszakába. Jenkins is megfordult, de nem látott semmit. Tudta jól, hogy Lindsay, Corner és Bronson, megerôsítve Gringo Fox három banditájával, a nyomukban van. De amit az ô szeme nem látott, azt úgy látszik Véres Tom mégis kivehette valahogy a sötétben. - Vágtassunk inkább uram, mert lovasok jönnek útánunk. - Nincs mitôl tarCani - felelte Jenkins. - Errefelé sok lovas jár éjjel. Tom ismét megfordult. Most már Jenkins is látta, hogy nyargaló alakok közelednek és lódobogás hallatszott. - Vágtassunk, uram. - Sôt. Bevárjuk a lovasokat - mondta a helyettes seriff. - Sajnálom. Én elvágtatok. Jenkins kirántotta a revolverét és belelôtt egyenesen Tom arca közepébe. A fegyver egyet kettyerit és nem sült el. - Ne vegye rossz néven - mondta Tom -, de út közben kivettem a revolverét. Okosabbnak láttam, ha magamhoz veszem a töltényeket, és úgy teszem újra vissza fegyvereit, good night. . . Jenkins a töltényeihez nyúlt. Tom térdével oldaba rúgta ellenfele ménjét, amitôl az felágaskodott, azután nekieresztette az indián ló szárát és mint a nyíl iramodott el síkon. Már közelrôl hallatszott az üldözô lovak dobogása. Jenkins villámgyorsan töltötte rrieg újra a revolvereit, megsarkanytúzta a lovát és Lindsayékat be sem várva nyargalt a menekülô után. Két lövése ott sivított el Tom füle mellett. Jenkins lova jobb volt, mint a társaié, mert vagy ötven méterrel elôttük nyargalt. Több lövés dördült a menekülô után. Ha kibúkkant a hold, nyomban célba vették. Narrow, Smith és Long: Gringo Fox három embere, nagy félkörben kelet felé nyargalt, hogy bekerítsék és a hegység lóval járhatatlan sziklái felé szorítsák a menekülôt. ,.lenkins mögötte volt, Lindsay, Bronson és Coner balra próbáltak elôzni. Közben lövés Iövés után dörrent. Tom felemelkedve a nyeregben, elôredôlt, hogy megkönnyítse a terhet, amely így eloszlik a ló hátán és vágtatott az életéért! Ugyanígy menekült valamikor az apja. . . Mint valami róka a körben vérszomjas embervadászok félkaréjában. Egy golyó súrolta a vállát... Az ô lova gyorsabb, de elvágták az útját a szabad mezôk felé! Egyre közelebb szorul a hegyekhez... Csak a revolvere itt lenne! Gyáva gazemberek!. . . A kis kócos állaton most látszott csak meg, mit ér. Szinte megnövekedett, ahogy elnyúlt a vágtatásban és egyenletesen, szélsebesen iramlott. . . Ahogy közelebb***** ért a hegyhez, csáttogott alatta a sziklás föld és egyre több golyó süvített mögötte. . . Vége. . .! Nem messze elôtte, a hegy lejtôje zárta el az utat. Balról Narrow és cinkosai egyenesen rálovagolnak, de a legveszélyesebb Jenkins aki vagy kétszáz méternyire mögötte vágtatott. . . Ebben a pillanatban kibújt a hold a felhôk mögül és csodálatos látványt világított meg... Mintha az égbôl hullott volna le, hatalmas fehér kancán, kelet felôl, messze, egy kísértetiesen vágtató indián tűnt fel, szinte beleveszve az ezüstös fényben úszó látóhatárba! A Nevada Szelleme! Ragyogó fekete varkocsába egy fônöki sastoll volt tűzve, baI kezében a ló megeresztett kantárját tartotta lazán, jobb kézben a puskáját. Tóm látta a csodát! Egy kézzel, kapásból, hihetetlen távolságból, a Nevada Szelleme vállhoz kapta a puskáját és anélkül, hogy baljával elengedné a szárat, odalôtt egyszer. . . odalôtt kétszer. :. Ennyi elég is volt. Jenkins kizuhant a nyeregbôl, a sziklák közé csapódva, a hosszú Smith találat után lógva maradt a kengyelben és a paripa még jó darabig vonszolta, miután lebukott. Narrow rémülten ugott le a lováról és hasra vetette magát a földön, Long a legelsô kiugró szikla mögé ugratott, Lindsay és két társa valóságos sortüzet adott a szellemré. . . de a kísérteties indián már beleveszett lassan a halványan izzó látóhatár fehér ködébe, mint a Fata Morgana, csalóka látomása. . . Miután Smith lebukott és szabad lett az út a sík felé, Tom nekieresztette a lovát és most már tudta, hogy megmenekült. A kis ló mintha érezné, hogy az életükért versenyeznek, szédítô iramban vette a távot. Lindsay és társai meg sem kísérelték, hogy üldözzék a rohamosan távolodó lovast. Jenkinshez siettek. A szikla szétroncsolta a fejét, de már elôbb meghalt: pontosan a szíve kôzepén találta el a golyó. A másik még élt: Ennek is a szíve közepén fúródott volna át a golyó, de elcsúszott egy fémlap mentén. Narrow káromkodott. Gringo Fox és mindhárom embere tudták jóI, hogy a Nevada Szelleme erre a helyre lô és kissé késôn bár de rájöttek a kézenfekvô védekezésre, hogy egy fémlappal óvják a mellkas bal oldalát. Smithnek azonban nem volt szerencséje. A goÍyó elcsúszott a fémlapon és nem hatolt ugyan a szívbe, de belefúródott a tüdejébe. . . Jenkinst eltemették és Smithet beszállították a tanassói kórházba. A súlyos sebesült megint egy bizonyíték volt arra, hogy a Nevada Szelleme nemcsak rablókat, hanem az útjába kerülô szerencsétlen bányászokat is lelövöldözi. Valami fanatikus rézbôrű lehet, aki gyűlöli a fehér embereket. Bár a történet után ítélve, megint esak valószínű, hogy nem élôlény, hanem szellem; az öreg Shiwán lelke! Éppolyan kiugró sasorra van, ahogy a leírásokból kiderült, mint a Sierra Nevada egykori haramiájának: A seriff azonban hivatalos szemmel kénytelen nézni a dolgokat, tehát délután, mikor értesítették, hogy a súlyos állapotban lévô Smith magához Lért, eljött, hogy kihallgassa. . . 6 Mikor Tom hátranézett és látta, hogy üldözôi elmaradtak, nem csökkentette a vágtatást. Abba az irányba lovagolt, amerrôl a szellemet látta. Fernandez! Ragaszkodott ehhez a feltevéshez: a Névada Szelleme senki más, mint Fernandez! A fehér holdfény, ami a legkipróbáltabb vadászt is akadályozza abban, hogy célozzon, még nagyszerűbbé tette a Szellém két találatát. Nem lehetett messzebb százötven méternél, csak a vakító holdfényén keresztül tűnt olyan ködösen távolinak. Hamarosan megtalálta a lónyomot a nedves földön. A világos éjszakában le sem*****tellett szállnia a Ióról, hogy kövesse, olyan mélyen és határozottan látszott a patkók helye. A szellem nyomában nyargalt! Vagy két mérföld után csodálkozva látta, hogy nagy ívben visszafelé kanyarodik a nyom. De az indián nem tűnt fel többé. Látszott, hogy a lova sokkal jobb, mint Tomé. De még mindig tiszta és kivehetô volt a nyom. Semmi kétség... Egyenesen a hegységnek tartott. Világosan látszott, hogy a szerpentinen indult neki a hegységnek. Tom követte. Eleinte, amíg a talaj homokos volt, jól Iátta a nyomot. Ahogy sziklásabb lett a talaj, Tomnak le kellett szállni és minden éleslátását összeszedni, hogy követhesse a Szellemet. A Kereszt Tetô csúcsának lejtôjén volt. Lépésrôl lépésre haladt. Patkónyom már nem is látszott. Csak azt figyelte, hogy merre van frissen leütött szikladarab a földön. Mesteri munka volt. Meg kellett találnia, hogy a ló patkója hol csiszolt le egy-egy kôdarabot az egyenetlen talajról. Egyre feljebb és feljebb ment. Jobbra nagy harsogással, ezer méter magasról zuhogott alá egy vízesés a völgybe. Hajnalra elérte a tetôt és itt újra megtalálta a ló patkójának lenyomatát a szegényes, harmatos talajban. A kis fűszálak, amelyeket letaposott a ló, még nem emelkedtek fel. Ebbôl Tom tudta, hogy egy órával sem elôzhette meg itt a SzeIIem. Az élô fű hamar kiegyenesedik. Azután ismét sziklás részen tűnt el a patkó nyoma és egyszerre. . . Egy kis ház mellett ott látta kikötve a fehér hatalmas kancát! Óvatosan az ablakhoz lépett. A szoba üres volt. Belépett a kunyhóba. A tűzhelyen magasan lobogott a láng. Hús volt odakészítve és egy serpenyô. A sarokban egy fegyver állt a falhoz támasztva... Egy 7.65 Mauser! Tom felvette. Két golyó hiányzott belôle... Csak most tudta igazán, hogy mennyire vasból vannak az idegei. Percek elôtt itt volt a kunyhóban a Nevada Szelleme! És ô ugyanazt a jeges nyugalmat érezte belülrôl, ugyanazt áz acélos önbizalmat, mintha csak egy mosómedve nyomában lenne. Kilépett a kunyhóból. A lehajlott fűszálak mutatták az indián nyomát... Virradt. Rôtszínű és sárgás sugárzással terült végig a nap elôhírnöke a Kereszt Tetôn és a szomszédos hegyláncok beláthatatlan sorozatán. A szellem nyomán egy sziklaüreghez érkezett. Az üreg fenyegetôen, sötéten, némán tátongott elôtte... Belépett. Kimeresztve a szemét, a falhoz lapulva haladt, nesztelenül, óvatosan. Egyik forduló a másik után... A barlang alapja lejtôsen haladt, egyre meredekebben kanyargott lefelé, mintha a hegy be)sejébe vezetne a barlang. Ahogy a sziklafal mentén haladt, érezte, hogy nedves a folyósó oldala is... Egy újabb forduló után megállt. Mintha lépésék neszét hallaná. . . Igen, igen. . . valaki óvatosan jár elôtte. - Fernandez állj meg! - kiáltotta harsányan. A boltozatos sziklafalak között ijesztôen zengett a hangja. Senki sem felelt és távolról ismét halk léptek nesze hallatszott. . . Sietett. Elmosódó zúgást hallott. Mintha nagyon messze egy dinamó működne... Azután egyszerre elveszett lába alól a talaj és zuhant... Egy átvillanó gondolat: Vége! Vagy nyolc métert zuhanhatott, amíg leért. Az a tizedmásodpercnyi irtózatos érzés is átjárta, amit a magasból földet érô ember érez, mielôtt összetörné a tagjait. De nem ez történt. Rugalmas alapra esett, amely feldobta újra. Kifeszített ponyvára hullott... ***** Négykézláb kúszott elôre. . . Hamarosan a szélére ért. Miután megpróbált óvatosan lelépni, f8ldet ért a Iába. A ponyvát körülbelül egy méter magasságban feszítették ki, a talaj felett. Távoli zúgást hallott állandóan. Minden nedves volt körülötte: a szikla, a vastag ponyva és víz csepegett föntrôl is a nyakába. Ezt űgyesen csinálták! Itt van a hegy belsejében, ahonnan visszafelé nyolc-tíz méteres sima fal zárja el az utat. De hová tűnt az indián? Ha innen nincs kijárás és Fernandez fent meghúzta magát egy sziklamélyedésben, akkor elég, ha a mesztic egyszerűen visszamegy a lovához és elnyargal. Tomnak itt nyomorultul el kell pusztulnia. Vaktában ment elôre. A talpa alatt száraz, kemény valami töredezett, minden lépésnél, hangos reccsenéssel. . . A fordulónál halvány világosság látszott és közelebbrôl hallotta a tompa zúgást. Mintha az úreg kijárásához közeledne! Tágas barlangba ért. Most megpillantotta a távoli, halk zúgás és a beszüremlô fény okát. . . A folyosó nem vezet tovább. A fal félkörben elzárta mindenfelé az utat, csak balra volt egy hatalmas nyílás. De ez a kijárás éppen olyan áthághatatlan volt, mint a legvastagabb szikla. Az Alder-Spring vízfüggönye hullott le elôtte. Az ezerméteres mélységbôl felhallatszott a vízesés tompa, távoli Zúgása. Ez a nyílás körülbelül a hegy közepén volt. Idáig jött le a csúcsról. Odalépett a nyílás széléhez. Félméternyire elôtte ömlött a vízfüggöny, ez engedte át a halvány tejszínű fényt arrnely ámyékokkal játszott most a fiú arcán a zuhanó víz ritmikája szerint cikázv_a. Ha csak :elôrehajtja a fejét, a vízesés összetörve dobja le mélységbe. Jobbra-balra sehol egy talpalatnyi kiugrás, a pattanó cseppektôl simára csiszolt bazalt falon. . . Tom visszalépett a barlangba. A világosságtól kissé elvakultan tapogatódzott körbe de esak zárt, nedves falakat érintett a keze. A barlang hátsó boltozata alatt, nedves, nyirkos, furcsa tapintású felületet talált. Kemény volt és mégis érezte, hogy nem kô. . . Azután egyenletes mélyedések következtek... Ugyanilyen volt lent és fent, mindenfelé a keze alatt. Mi ez? Hirtelen rádöbbent. Sok-sok, rendbe rakott kis zsákokban, arany! Az öreg Shiwán kincse! Végig a fal mentén, olyan magasságban is, ahová a keze már nem ért el, kis vászonzsákok sorakoztak. . . Már látta is a zsákokat, mert a szeme ismét hozzászokott a félhomályhoz. Nemelyik elrohadt és a kifolyt aranypor, kis zöldes halomban rakódott le a földön. Levett néhány zsákot, befúrta kezét a hézagok között, talán valahol megérzi a falat és a zsákok mögött nyílás lesz. . . De ameddig a keze elért, pedig válláig nyomakodott be a zsákok közé, mindenütt újabb és újabb sorok közé tapintott. Felbecsülhetetlenül sok aranypor van itt felrakva!... Hihetetlen kincs!.. . Arany.:. mindenütt arany. . . Mennyi vér, mennyi hiábavaló keserves kínlódás, remény és boldogság fűzôdött ezekhez a zsákokhoz, amelyeket Shiwán évtizedeken át gyűjtött itt össze áldozataitól. .. Ujságpapírt vett elô a zsebébôl és meggyújtotta az öngyújtójával. A fellobbanó papír lángja kivilágította a barlangot. Látszottak a félelmetes tömegben egymásra rakott kis zsákok, a sötét falak, amelyeken sehol egy nyílás és. . . ... És most azt is megértette, hogy mi reccsent olykor a lába alatt. Csontok! Fehér, emberi csontok hevertek mindenfelé!. . . Néhányan az elmúlt tizenhat esztendô alatt idáig már eljutottak a kincs nyomában. Megtalálták az aranyat, azután örökre az övék lett... Az ellobbanó papír világánál, Iidércnyomásszerű mozdulatlan összhangban látszottak rövid idôre: Az arany és a csontváz!. . . Most már körülbelül sejtette, hogy mi vár rá. Leleményes emberek, akik idejutottak, lassú keserves éhhalállal múltak ki és nem találták a kijárást. Nincs kijárás. Lezuhanni lehet a magasból, de felmenni, a tíz-tizerlkét méteres sima falon lehetetlen. . . Leült és cigarettára gyújtott. Most hát meg fog bűnhôdni a sok vérért. Ha bűnösek voltak is az áldozatai. A vér, a bosszú, mégis valahová idevezet, ez világos. Talán, ha elôbb megismeri ezt a lányt... Talán minden más lenne most. . . A padmalyról egy kövér csepp pontosan a cigarettája parazsára esett. A piros folt egy sístergéssel elmúlt. Ult és nézte a zizegô víz homályos üvegekre emlékeztetô függönyét. - Tom Wheeler... Fel ugrott! . . Tisztán hallotta ezt; és mégis mintha a halkan zúgó víz mögül, meghatározhatatlan helyrôl jönne a hang. . . - Tom Wheeler, hallasz engem?... Honnan ér ide a hang? Ô a víz zizegésén túlról hallja. Olyan fojtottan, mintha a földbôl jönne, de az is lehet, hogy súgja valaki mellette. Tónustalanul elmosódó, irány nélkül érkezô hang volt. . . - Megölhetnélek és megérdemelnéd. Üldöztél, miután megmentettem az életedet. . . Ez hálátlanság. . . A félhalk, gazdátlan beszéd, visszhartgosan zengett a nedves boltozatok között. . . Tom nem hitt a szellemekben, de ez földöntúlian megfoghatatlan hang volt. - Arthur Whéeler jó volt hozzám. Ezért még egyszer meghálálom a fiának, amit tett. Az egyetlen ember leszel, rajtam kívül, aki élve kijött innen... Most végre neki is megjött a szava: - Az apámat ártatlanul megölték! Te megmenthetted volna. Csend támadt. - Csak akkor értesültem róla, mikor már meghalt. - Ha9ytad, hogy becstelennek tartsák! Egész halkan, mintha Tom fülébe suttogna, olyan szomorú, leheletszerű válasz érkezett a sötétbôl: - Nem tehettem mást. . . - A hang kissé megerôsödött. - Tom Wheeler. . . végy magadhoz aranyat. . . - Fernandez! Nem kell a mocskos, véres aranyad. . . Ismét csend lett. Úgy látszott, az indián gondolkozik. Azután a víz zizegésén átszűrve egy sóhaj hallatszott, gondterhelt, szomorú sóhaj, majd a hallott hang ismét megszólalt: - Kiengedlek innen, há megesküszöl apád emlékére, aki a barátom volt, hogy nem kutatsz tovább utánam. - Nem lehettél apám barátja, mert rajtahagytad száradni a mocskot. Ne engedj ki innen Fernandez, mert nem nyugszom addig, amíg megkötözve a juri elé nem vittelek, hogy számot adj az apám becsületérôl. Visszaült a földre, és cigarettára gyújtott. Ó, ebben a bátorságában, amivel visszautasította az ajánlatot, volt némi életundor is. Lelke legmélyén talán nem bánta volna már a halált, utálta a settenkedést, a bosszút, az üldözést, a vért és az aranyat. Csend volt. Szóval Fernandez elment. Itthagyta ôt. Igaza van... Bolond lenne, ha egy veszélyes ellenséget kiengedne a markából. Fernandez megmentette ôt egyszer, ma éjjel. És egyszer megöli. Kiegyenlítette a számadást. - Tom Wheeler... légy hát szabad. Nem félek tôled. - Add vissza az apám becsületét! - Azt fogom tenni, amit az én helyemben te is tennél. . . Menj a barlangnyílásjobb oldalához, nyúlj fel a kezeddel, amíg egy kiálló sziklát találsz, húzódzkodj fel, amíg rá tudsz térdelni, feletted újabb kiúgró lesz, a kinyújtott kezed magasságában. . . Ezen is húzódzkodj fel. . . A hang elhalt. Mire Fernandez az utolsó szához ért, Tom csodálatos fürgeséggel, szinte két mozdulatnak tetszett az egész: már ott térdelt a barlangnyílás jobb oldala felett kiálló, kis sziklán. Ez a kiugró csak éppen annyi helyet hagyott, hogy az egyik térdével elférjen rajta. Sok-sok hasonló szikladudor volt a barlangban. Senkinek sem juthatott eszébe, hogy egy ilyenre felkapaszkodva valahogy megszabaduljon. A Szellem utasítása szerint a feje fölé nyúlt, ahol újabb lapos kis szikladarab állt ki. Mikor fejévél két kapaszkodó keze közé ért, tudott mindent. Ettôl a második kiugrótól jobbra halvány fényt pillantott meg. A fény innen látszott a keskeny nyílás, a barlang homlokzatából elôredôlô bazalttömb oldalában volt. Csak kis hasadék volt, éppen annyi, hogy a homlokzat mögg Iehessen siklani. Bépréselte magát a hasadékba és szembekerült egy üreggel, amelyen át megpillantotta az eget. Csak annyi hely volt itt, hogy hason csúszva elôrejusson a nyílásig. A nyílás elôtt is víz folyt le, vékony sugarakban. Kidugta a fejét. Közvetlen alatta és kétoldalt mellette zuhant le az Alder-Spring roppant víztömege amely porrá törve harsogott lent, a mélyben. De erre a kis részre csak néhány csepp hullott. Felnézett. A nyílás felett sziklapárkány meredt elôre, ezen megtört a lezuhanó víz, hogy sokkal lejjebb egyesüljön újra a két sugár valószínűleg a barlang nagyobb nyílása elôtt. Ez a kis rész a párkány védelme alatt állott. Épp annyi hely ***** jt" ho*****y kicsúszhasson. Egy pillanatig szédülten állt ott a vízesés közepén, mindössze *****yméternyi szikla óvta a feje felett, ebben a szédítô magasságban. Most megértette azt a _` csa fátyolozott hangot, amellyel a Szellem beszélt. Ezen a kövön állt és hangja kívülrôl `*****npítva ért a barlangba a mellette lehulló víz zajától. Jobbra ha egészen a sziklához lapult, áttehette a lábát egy másik kôre, amely oldalt és ; f,rafelé elkanyarodott a lehulló víz mögött. Miután átlépett erre a kiugróca, keskeny ösvény " ilt meg elôtte és néhány ugrással kiért az Alder-Spring zuhataga mögül. Elgondolkozva ment fel ismét a tetôre. A fehér mén már nem volt ott. A kis indián ló *****sen legelészett. Fáradtan ült a nyeregbe és elindult lefelé... Egész napját lovon töltötte. inge foszlányokban lógott és vállsebe, ahol a golyó súrolta, kissé gyulladásba jött. ***** Elgondolkozott. Az bizonyos hogy Fernandez innen valahova Tanasso környékére tér haza, hiszen Arthur Wheeler itt akarta keresni. A tetôn nem lakik, az látszott a kunyhón. elahol lejjebb kell egy szállásnak lenni, ahol megbújhat ahonnan váratlanul lecsaphat a ********** ságra. Igen, igen. . . Hova mehetett innen Fernandez, ahol nem kell félnie, hogy elfogják, a ***** ol ehet, ihat, pihenhet és átöltözhet. t 0képzelte, hogy ô a Szellem. Ezen az ösvényen le kellett mennie, mert jobbca és balra n2m vezet út. Miután leért a *****'*****.*****reszt Tetô aljára, körülnézett. Merre menne, ha ô lenne a mesztic? Szemben a síkság és a cramento folyó, ahol nyüzsögnek a bányászok. Arra nem mehet. Jobbra domb hullámos t la*****on Tanasso felé vezet az út. Itt az óvatos ember, dombtól dombig kön*****yen továbbjuthat *****'*****ne)kül, hogy észrevegyék. Atnyargalt a dombokon. Távolról már feltűnt Tanasso. Két lejtô között hatalmas birkanyáj -18geleszett egy kunyhó közelében. Ez mindenesetre ideális átmeneti rejtekhely lehet a Nevada 5zelleme számára. ***** Egy öreg indián pásztor lakott itt, Tonga aki megfordult sokszor Gonzales farmján is, mert ' kitű*****ô ismerôje volt az állatok betegségeinek. De hát az ôsz, hajlott hátú, köhögôs Tonga nem *****eh*****t a Nevada Szelleme. ***** ' Megsarkantyúzta a lovát és a szétiramló juhok között odarúgtatott a kunyhó küszöbén *****: *****ldôgélô indiánhoz. - Halló, Nagy Fônök! Tonga tiszteletteljesen felállt. Tonga nem Nagy Fônök, csak egyszerű, vén harcos. Úgy látom, rossz utad volt uram. ů Az indián "rossz út" alatt veszélyes lovaglást ért. - Igen, rossz utam volt, Tóriga. Szeretném, ha megmosnád a vállsebemet és egy inget adnál kölcsön. Nem szívesen mennék így haza. - Örülök, ha ezt a semmiséget megtehetem érted, uram. Miután megmosdott, az indián egy kiváló sebész ügyességével megtisztogatta és bekötözte a horzsolást, Tom felfrissülve lépett ki a kunyhóból. Odabent alaposan körülnézett, de semmit *****ů sem látott, ami arra emlékeztette volna, hogy nemrégen itt járt a Nevada Szelleme. - Nem látnád el a lovamat, mielôtt útnak indulok? - kérdezte Tongát. És mint aki biztos abban, hogy beleegyezô választ kap, elindult az istálló felé. De az indián gyorsan elállta az útját. - Sajnos, az istállóba nem vezetheted bé a lovat, az én két állatom köhögést kapott és túdod, uram, hogy az milyen ragályos. - Igazad van, Tonga. Most már a ranchig csak kibírja valahogy, ha idáig elhozott. Nyeregbe szállt és elügetett. Megtudta, amit akart: Fernandez fehér kancája az indián istállójában van. Ezért nem engedte be ôt. NYOLCADIK FEJEZET Dráma a hegyek között l. Anna nyugtalanul járkált az ebédlôben. Két óta elmúlt. Az ezredes nemrégen tért vissza délelôtti sétalovaglásáról és a szobájába ment, hogy átöltözzék az étkezéshez. Mikor Jimmy, az új néger inas megütötte a gongot, Gonzales frissen vasalt egyenruhában jött le a lépcsôn. A ház régi szokása ellenére, Anna nem várta meg, hogy az apja kezdje a beszélgetést, hanem ô szólította meg nyomban. - Aggódom ezért a Patkinsért. Tegnap Norwichba küldtem orvossággal és még nem tért vissza: - Remélhetôleg nem esett semmi baja. Talán ott töltötte az éjszakát. - Nem, nem. . . Azt mondta, hogy estére újra itt lesz -felelte Anna leplezetlen idegességgel. Az ezredes összehúzódó szemmel nézte. - Mindenesetre hiba volt -szólt rövid habozás után -, hogy olyan messzire küldted. Tudod jól, hogy nem visel fegyvert, tehát védtelen mindenféle támadás éllen. Az ilyen fiút nem szabad este a prérire engední. Anna az ujjait morzsolgatta. - Igazad van... Sohasem bocsátom meg magamnak, ha valami baja esett. Gondolnom kellett volna erre. Szótlanal ettek. Anna alig nyúlt az ételhez. - Jimmy - szólt késôbb az ezredes -, mondd meg Mr. Ingrammnak, hogy tegnap délután a senorita egy legényt küldött Norwichba, aki még nem tért vissza. Intézkedjék, hogy megtudjunk róla valamit. Egy perc múlva a néger ismét visszatért. - Az a legény már itthon van senor, az imént érkezett. Az ezredes felemelkedett a helyérôl. - Na látod, kár volt aggódnod. Nem eszik meg a cowboyt ezen a vidéken. Délután a városban van dolgom. Holnap ünnepeljük Tanasso újjáépülésének évfordulóját. Miután az ezredes elment, hogy a városba Iovagoljon, Anna mintha csak sétálna, körüljárta a házat. Távol, az istálló mellett, megpillantotta Tomot, aki az öreg tölgy árnyékában egy vastag deszkát faragott, amit a jászol középsô bakja és a tetô közé akart ékelni, mert meglazult kissé a fôgerenda. A leány egyenesen hozzásíetett: - ÖrüÍük, hogy látom Mr. Patkins, nyugtalan voltam, hogy olyan sokáig elmaradt. - Elszakadt a heveder útközben és vissza kellett térnem. . . Anna kétkedôen nézett a szemébe. - Azt hittem, más történt... Szeretném, ha ôszinte lenne hozzám... - Egy barátságos mozdulattal a fiú vállára helyezte a kezét. Meglepetten látta, hogy Tom arca összerándul. Most vette csak észre, hogy az ing kissé magasabb a bal váll felett. Ott kötés van! - Megsebesültl - Kissé megütöttem. . . Ugyanis, amikor elszakadt a heveder. . . - Miért hazudik?! Tom elfordította a fejét. Nagyon nehezen jön ki hazugság a szájából. - CÍldözték!... Eltalálták a vállát! Miért nem mondja meg? Mi történt a vállával? Tom hűvös tekintete lassan átmelegedett; és fényt kapott, de ez nem a lapulni kényszerülô, ett fenevad izzó pillantása volt, ez a meleg, lelkes ragyogás azt tejezte ki, hogy örül, amiért a lány ennyire aggódik érte, örül, mert úgy érzi, hogy Anna szereti. - Jelentéktelen horzsolás. . . - felelte halkan. - De eltalálhatták volna halálosan is! Két kézzel megfogta a fiú kezét. - Tom. . . ne menjen többé a bosszúja után. . . . Tom mága sem tudta, hogy történt: átkarolta Annát. - Ha tudnám... Ha nem állna közöttünk semmi... Magáért mindenre képes volnék... - Akkor megmondom ôszintén: köztünk nincs más akadály, csak az, hogy gyűlölöm a *****osszút, a hazugságot, az olyan embert, aki halálra üldöz valakit, amíg elpusztítja. . . - Megígérem magának, hogy nem állok bosszút senkin. Utánajárok az apám becsületé*****ek, dé még a gyilkosára sem emelek kezet. . . Nem most érlelôdött meg bennem ez az *****határozás, hanem még éjjel, egy csendes félórában, mikor azt hittem, hogy mindennek vége *****s magára gondoltam. Anna két kézzel szorította meg Tom kezét. Köszönöm. . . - mondta halkan. ********** .. Az istálló elôtti vén tölgyfa eltakarta ôket és így senki sem látta, mikor megcsókolták ' ymást. 2. Uaytont, a tanassói seriffet komor gondolatok nyomasztották a hivatalában. Ez a Smith, aki meghalt, utolsó perceiben különös vallomást tett. A haldokló bányász mert a seriff nem túdta, hogy Smith bandita, egész furcsa, látszólag összefüggéstelén históriát mesélt. A sg8édje, Morgan és az orvos éppolyan tanácstalanul állták körül a végét járó Smith ágyát, í*****pt ô. Már az furcsa volt, hogy a Nevada Szellemének egy áldozata élve kerül a kórházba, meét valami fémlapon elsiklott a golyó. Nézzük csak meg, hogy mi derült ki a szaggatott szavakból, amit Smith lázasan elnyögdécselt. Elsôsorban kidérült, hogy üldözték a Véres Tomot. Másodsorban a két embér, áki behozta Smith-t, eltűnt. Harmadszor: Véres Tom állítólag Tanassóban tartózkodik. Negyedszer jön a fózagyvaság: a rabló szerint, nem Véres Tom lövöldözött rájuk, hanem a Nevada Szelleme. btôdsorban: mikor mégkérdezték, hogy miért nem lôtt rájuk Véces Tom, kiderült, hogy a haldokló biztos tudomása szerint, a Véres Tom soha többé nem süti el a revolverét senkire. *****ppen midôn a seriffet legjobban érdekelte volna a beteg mondanivaÍója, ez ügyet sem vetve a hivatalos közeg kíváncsiságára, egyszerűen meghalt. ***** Most mihéz kezdjen? Morgan, a seriff segédje, már egy órája kéri teléfonon Balting Cityt. Hfa ott sem tudnak semmit, akkor itt egy lázálomról van szó, ami haldoklónál a sertff biztos tudomása szerint, nem ritka eset! _ - Balting City?. . . - Morgan befedte a kagylót és átszólt: - Mr. Uayton! . Uayton átvette a hallgatót és röviden elmondta az eseményeket kollégájának. Gibson pzután meglepô választ adott. - A bányász vallomásá helytálló. Véres Tom ügyében a kormányzó felfüggesztett mindén lovábbi eljárást. Nem kell tartani tôle, állandôan ellenôrizzük és biztosítékunk van arra, hogy nem bánt többé senkit. Figyelmébe ajánlom, hogy az ügyet tartsa titokban, mert ez jót fog tenni az ön további pályafutásának, Mr. Uayton. - Mindent meg fogok tenni, ami tôlem telik. . . Csak kérem, hogy mondja el az ügy legapróbb részletét is. - Rövidesen személyesen fog tôlem mindent megtudni. Egy elcsapott rendôrtisztviselô, bizonyos Jenkins, néhány gyanús emberrel Kaliforniába ment és egy ügyben nyomozok, amiért utánuk megyek. - Valami közelebbit kérek a Véres Tomról, addig is, amíg idejön. Gibson néhány szóban elmondta, hogy Véres Tom vagy két hónapja, a Kansas Citybôl jövô vonaton utazott Elkig, és jámbor ijfúnak mutatkozott be. Balting Cityben felismerte valaki egy kocsmai támadásnál. Mintegy két hete indult Tanassóba. . . Közelebbit majd személyesen. - Mr. Morgan! - intette be Uayton a segédjét -, egy titkot bízok most önre. Megígértem, hogy senkinek sem fogom elmondani. Hasonló diszkréciót várok magától is. Közölte az ügyet Morgannal. Morgan megôrizte a titkot, csak a feleségének beszélt róla, ami viszont természtes, Morganné is csak legzárkózottabb barátnôjének, Wi*****ston gyógyszerész nejének mondta el az érdekes hírt, így azután valóságos csoda, hogy másnap mégis egész Tanasso tudta Véres Tom históriáját. Az émberek kis csoportokban tárgyalták az eseményt. Kombináltak, hogy ki lehet az illetô. Végül a rejté)yt másnap egy kis kövér trapper oldotta meg. A furcsa zsíros ruhájú ember, aki a szörnyű hôségben egy másodpercre sem vetette le hatalmas nemezkalapját, mintha félne, hogy valaki ellophatja a muzeális értékű holmit, egy csomó vidrabôrrel megrakva érkezett a hegyek közül Barthoz, aki régi vásárlója volt. Itt azután a felhalmozott bôrökön üldögélô szomszéd kereskedôk suttogásaiból kivehette, hogy Véres Tomról van sűrűn szó. - Mi köze Kaliforniának a Véres Tomhoz? - kérdezte a trapper. - Sok, Mr. Trickley. A Véres Tom itt van Tannasóban. A legnagyobb titoktartás terhe mellett, elárulom magának. - Mi az ördög? És maguk ilyen nyugodtak? - Nyugodtak lehetünk. A Véres To*****, polgári foglalkozásra adta magát. Nem nyúl a revo)veréhez, nem emel kezet senkire. De mégsem lincselhetjük meg, mert a seciff szerint ebben az esetben a kormányzó nem ajándékozza Tanassónak azt a gyönyörű négy tenyész lovat, amit legutóbb ígért. Trickley közben egy régi ismerôsét vette észre, kint az utcán, amint bemegy a szemközti kocsmába. Nézd az ügynök! Hát ez mit kódorog erre? Közben Bart folytatta a titok elôadását: - Két hónap elôtt szelíd zöldfülűnek öltözVe utazott Kansas Citybôl Balting Citybe -mesélte a kereskedô. - Elkben felismerték. Azután megölt valakit Balting Cityben és valamilyen okból itt él Tanassóban. Felfüggesztették e))ene az eljárást, de soha többé nem bánthat senkit. Trickley álmélkodva figyelt. . . Kansas City. . . zöldfülű. . . Balting City. . . Gyilkosság! Hopp! Nagyot ütött a homlokára. - Bart! Én egy ökör vagyok! A kereskedô vállat vont. - Mi köze ehhez az ügyhöz a maga intelligenciájának? Mindenki tudja, hogy egy tcapper nem lehet egyetemi tanár. - Szavamra mondom, hogy együtt utaztam a Véres Tommal, Kansas Citybôl! Csakugyan úgy viselkedett, mint valami zöldfülű, sôt én bolond, ott voltam abban a vendéglôben, vele együtt, ahol késôbb megölt valakit! Söröztünk! És bedôltem a komédiájának! Hogy röhöghetett rajta m! Azután titokzatos arcot vágott: - Ne kérdezzen többet tôlem, Bart. Mi odaát Nevadában mindig tudtuk, hogy ez a V*****res Tom voltaképpen egész rendes fickó. Én nem leplezem le... - Értékes nemezkalapját megigazgatta és távozott. Egyenesen a koesmába ment. Éppen siralmas látványhoz érkezett. Wo)fert, ez a garázda, részéges fuvaros, a porszívóügynököt a nyakánál fogta és rázta. - Majd adok neked visszautasítani tisztességes emberek meghívását! - Nekivágta Holbornt egy asztalnak. - Ismerem az ilyen kifent úri esirkefogpkat! - Mr. izé. . . - hebegte Holborn -, ön téved. . . Én nem vagyok úri. . . Egyáltalán nem. . . Wolfert revolverével hadonászott az ügynök orra a*****att. - Nekem nincs két révolverem, mint neked. Csak egy van! De elô merem venni. - Én beismerem. . . Nem tudok revolvert rántani. . . - rebegte Holborn. ***** Wolfert ismét el akarta kapni az ügynök nyakát, de valaki a kezére ütött, hogy kiejtette a revolvert. A kis kövér Trickley állt elôtte. - Mi?! - ordította dühödten a garázda fuvaros. - Te törpe! Szétszedlek! És nekiment a tömzsinek. A helyiségben ülô vendégek közü) senki sem szerette a verekedô Wolfertet, ezért tapssal honorálták a kis kövér trapper kellemes mutatványát, amely két részbôl állt. Elsôsorban a' ér]Ias fuvarost pofon ütötte és térden rúgta. Amíg ez egy pillanatig csodálkozott, azalatt nekivágta a söntéspolcnak, hasba rúgta és két fülénél fogva hosszan és türelmesen verte w/olfert fejét a márványlaphoz. A mutatvány második része akkor következett, midôn Trickley, hogy ne bocsátkozzon állandó ismétlésekbe, abbahagyta a fej odaveregetését és remek célzással, nyolc lépés távolgásból, pontosan az utcára rúgta ki a nyitott ajtón keresztül Wolfertet. Azután megigazitotta álla alatt a kalapja szíját és szuszogva odászólt a vendéglôsnek: - Sört! Egy pohár sör után egyenesen az ijedtségtôl sápadt Holborn asztalához ült. Az ügynök hálásan szorította meg a kezét: - Köszönöm önnek Mr. . . . Trottler. - Trickley. Nincs mit köszöni. Inkább én csodálom az ön férfias fegyelmezettségét. Nem ]ennék erre képes. Holborn bután nézte. Trickley szünetet tartott, azután jelentôs pillantással mondta: - Vallja be ôszintén, hogy utóbbi találkozásunkkor néhányszor hülyének tartott. . . ů : - No, de Mr. . . . Trickley. . . Miért akar belém kötni? - kérdezte siralmasan Holborn. - Szó sincs ilyesmirôl. Biztosíthatom, hogy én csak védelmezôje és barátja leszek a *****8vöben, de ôszintén és nyugodtan mondja ki: ugye hülyének tartott engem néhányszor? - Hát. . . ha egészen ôszinte akarok lenni. . . - hebegte az ügynök -, olykor bizony. . . *****ondoltam ilyesmit, de nem is sejtettem, hogy észreveszi. Trickley bólogatott. - Azóta cájöttem. Beismerem: én egy marha vagyok! - Nem, Mr. Trickley. Igazáh nem marha. Talán kissé korlátolt. Dé hát végtére is. . . Elakadt. Csodálkozva nézett körül. Mi ez? A helyiség megtelt emberekkel és vagy tízen, akik már nem fértek be, az áblakpárkányon könyököltek. És mintha valamennyien ôt néznék! - Nem is sejtettem, mikor együtt utaztunk nyolc hét elôtt Kansas Citybôl, hogy válaha bűszke leszek erre - mondta Trickley. "Mit akar ez?" - kérdezte önmagától szorongva Holborn és ijedten csodálta a sokadalmat. Mi*****or az embecek meghallották Kansas City említését, felzúgtak és összesúgtak. Minden megegyezik! Ez az alak utazott Kansas Citybôl, ez érkezett ide két hét elôtt. Holborn baljós elôérzettel felemelkedett: - Viszontlátásra... uram... -dadogta Trickley felé. Egy hosszú bányász lépett oda: - Ide hallgasson! Nem bántjuk magát, de azután viselkedjen tisztességesen, mert itt ;nagyon hamar elbánunk az izgága emberrel. Érti? Itt nem lesz lövöldözés... "Folyton belém kötnek..." állapította meg keservesen magában és hebegve fordult a bányászhoz: - Kérem, én. . . én. . . igazán. . . senkit sem báhtok. . . sohasem Iövöldözök. . . és ha akarják. . . - oda akárta adni a revolvereit és alázatosan kihúzta ôket tartóikból. . . A következô másodpercben üres vo)t a kocsma! Áz a két-három ember, aki a helyiségben tartózkodott, meg sem moccant az asztalok alatt. Viszont öt percen belül megjelent a seriff. - Uram! - lépett oda Holbornhoz - hivátalosan nem veszek tudomást a jelenlétérôl, de figyelmeztetem, hogy nejárkáljon errefelé fegyverrel és még tréfából se húzza elô a revolverét! ltt csak addig élvezi a vendégszeretetünket, amíg nem öl meg valakit. Érti? Ilyesmiben nem ismerjük a tréfát! - Kérem én Holborn... ügynök vagyok. - Mindegy, hogy milyen nevet mond. Tudomásul veszem, hogy Holborn ügynök. Ön mindennap reggel tízkor jelentkezik nálam a hivatalban és amelyik napon ezt elmulasztja, a legkönyörtelenebbül fogunk eljárni. - De Mr. seriff. . . Én itt békében töltöttem el az idômet. . . - Biztosíthatom, hogy ezután is így lesz. Minden egyes lépésrôl tartozik nekem beszámolni. Ne felejtse el, hogy én védem meg a tömeg elôl, amely különben meglincselte volna magát. Holborn szédült. - Kérem, azonnal elhagyom a várost. . . - Ezt további intézkedésig ne mérészelje, mert száz kitűnô lovas ered a nyomába és szitává lövik, még ha a világ legnagyobb banditája, akkor isf Ezzel a seriff magához vette az ügynök két revolverét és döngô léptekkel távozott. Holborn elkékült, remegô ajakkal dôlt a söntéspolcnak. Néhány sápadt ember mászott elô az asztal alól és a vendéglôs, az eldugott legvénebb whiskyjébôl átnyújtott egy pohárral Holbornnak. - Mr. . . Hogy is mondta?. . . Nem bánom, legyen Holborn! Engedje meg, hogy megkínáljam egy korty itallal és tekintse magát ezentúl a vendégemnek. Átkozott legyek, ha ezentúl egy centet is elfogadok öntôl valamiért. Holborn ettôl a kijelentéstôl legalább úgy megijedt, mint a seriff fenyegetô szavaitól. Eszelôsen tapogatta a homlokát, rávigyorgott a vendéglôsre, és gyorsan felhajtotta a whiskyt. Levegôt. . . levegôt. . . mert rosszul lesz. Megôrült egy egész város. . . Példátlan esemény. . . Kitámolygott az ajtón és bizonytalan léptekkel elindult, hogy helyreállítsa a lelki egyensúlyát egy rövid sétával. Nem gondolkozni. . . csak menni. És ment. . . Tisztes távolból néhány száz fôbôl álló tömeg követte. 3. Ezt a csôdületet látta messzirôl Anna. Sohasem volt még ilyen nyüzsgô és izgatott a békés Tanasso. Igaz, hogy a földrengéstôÍ elpusztult város újjépülésének évfordulóját ünneplik holnap, de ezért még nem hagynák el a boltosok üzleteiket, hogy csoportokba verôdve, felhevülten hadonászva tárgyaljanak. - Engedje meg, hogy üdvözöljem, senorita - szólalt meg egy hang mellette. Az a spanyol úr üdvözölte mély meghajlással, kalaplevéve, aki a múltkor a szegényeknek adakozott. - Jó reggelt, senor. Nem tudja, mi okozza ezt a különös izgalmat a városban? - Egy sajátos esemény, senorita. Nevada leghíresebb banditáját Tanassóba internálták és valahogy kipattant a dolog. Közben elindult a leány mellett. - Boldog leszek, ha megengedi, hogy együtt menjek önnel, senorita. Amint látom, kísérô nélkül van és tudom, hogy egy igazi spanyol hölgy. . . - Csak hagyja, senor. Én már itt születtem a Nyugaton és nem érzem magam spanyol nônek. Amerikai lettem. - Per Dios! Ebben igaza van! Mióta megismertem önt, csodálkozom azon, hogy spanyol. A bôre hófehér és ez ritkaság a mi donnáinknál, azonfelül minden mozdulata, az egész lénye angolszász. . . Közben a fasorhoz értek. Anna hazafelé ment. - Még nem mondta el, hogy ki az a bandita, aki ilyen lázba hozta a várost. - A Véres Tom. Egy hihetetlenül vakmerô, félelmetesen erôs és ügyes rabló, aki az egész Nevada állam ellen harco)t. Sehogy sem tudták elfogni. Hogy ártalmatlanná tették, annak egész különös oka van, amit véletlenül tudok. Egy ismerôsöm mesélte, aki befolyásos ember Balting Cityben. Véres Tomnak a fivérét felismerték és elfogták. Ezen az alapon fegyverszünetet kötöttek a rablóval. A bátyja ott maradt túsznak Balting Cityben és ôt ide internálták Tanassóba azzal a kikötéssel, hogy ha bárkire kezet emel, akkor könyörtelenül elbánnak a fivérével. Anna megállt és elfehérdett. - Ki volt az. . . akit az emberek követtek a városban most. . . A spanyol nevetett. - Egy ártatlan porszívóügynök, akit néhány ostoba alak összetévesztett a rablóval. - És mit követett el. . . ez a. . . Vé. . . res. . . - Tizenöt éves volt, mikor megölték az apját, akkor a hegyek közé menekült, ahol úgy élt, mint valami farkas. Tíz embert gyanúsított azzal, hogy részesek az apja halálában. Hetet lelôtt ezek közül. Kétszer gyújtotta fel a várost és ha nem fogják el a fivérét, Nevada állam minden rendôre és katonája kevés lett volna ahhoz, hogy elbánjanak vele. Rosszul van, senorita? Anna egy pillanatra megkapaszkodott Gringo Fox karjába, azután erôt vett magán. - Nem. . . köszönöm. . . semmi. . . És miért éppen Tanassóba jött ez az ember? - *****Állítólag egy Fernandez nevű meszticre vadászik, akirôl azt hiszi, hogy fô része volt az ***** ja halálában. ***** - De ha nem vehet többé fegy*****Vert a kezébe. . . - Azért, ha nem látják, a Véres Tom mégis csak Véres Tom marad! - Köszönöm, senor. . . Itthon vagyok. Gringo Fox mélyen meghajolt és nagy ívben vette le a kalapját, de mikor a Iány eltűnt a szeme elôl, megelégedetten mosolygott és gyors léptekkel fütyörészve ment vissza a vendégfogadóba. 4. Tom azon a mozdulatlan módon, ahogy megszokta a hegyek között, törökülésben ült a *****óldôn. Holdfényes éjszaka volt. Egy domb árnyékában húzódott meg. A kis kócos ló mintha a gazdáját utánozná, olyan mereven, mozdulatlanul állt mellette: Mióta Tonga kunyhójában járt, minden éjszaka itt ült elbújva és várt. Beláthatta a prérit és a távoli dombokat anélkül *****ogy ót észrevehették volna. A Keresz Tetôrôl vezetô ösvény felôl ez volt az elsô domb a sík terület után. Bármerrôl is nyargal ki a síkságra Fernandéz, ha a legrövidebb úton tér vissza Tortga kunyhójához, akkor erre kell lovagolnia. Türelemmel ült. A ho'd már bevégezte útját az égen és fehér izzással eltűnt a komor hegység egyik havas süv*****ge mögött. Sötét lett. Tom cigarettára gyújtott. Miközben szívta, tenyerével elfedte a parazsát. K*****let felôl rozsdaszínű csík húzódott elôre az égen. Tom a lányra gondolt. Az utóbbi idôben nem találkoztak. Anna került el minden alkalmat. Miért? Valami törtértt, az bizonyos. A piros csík ůibolya és sárgás árnyalatokkal tágult, egyre élénkebben terült szét a mezô és az álmosan elfekvô Sacramento folyó felett. Virradt. Tom lóra ült és megindult a dombok közôtt visszafelé. Ilyenkor már nem jár a Nevada Szelleme. A nap felkelt, mire visszatért a tanyára. flyenkor nem a házba ment, hanem a pihenô ökrök kôzé, mintha korán ébredt volna és már a munkahelyén lenne. Nem kellétt tartania semmitôl, mert napszállta után a cowboy ott tölti az idejét, ahol akarja és senki sem törôdik azzal, ha a városba lovagol, vagy a prénin csatangol, csak a helyén Iegyen, mikor dolog van. Levette lováról a nyerget és szabadon hagyta legelni. Hirtelen megfordult. Nyugtalanság fogta el, úgy érezte, hogy valaki figyeli. Nem messze egy fa mellett Anna állt. Sohasem szokott ilyen korán kelni. Valószínűleg ôt akarta meglesni. Azt is látta bizonyára, hogy Tom a dombok felôl jött. Minden bűntudat nélkül jókedvűen sietett a lány felé: - Jó reggelt! - Hol volt? - kérdezte keményen Anna. - A völgyben. - Lesen? A fiú arca elborult. - Megmondtam, hogy keresek egy embert. Azt is megígértem, hogy nem bántom az illetôt. - Fernandeznek hívják! Tom egy Iépést hátrált és hosszú idô óta most elôször ült ki az arcára ismét az a viasszerű mozdulatlanság. - Honnan tudja? - Maga a Véres Tom! - Igen. . . Az vagyok. :. Illetve voltam. Megölték az apámat, a legjobb és legderekabb embert a világon. Ártatlanul. Az anyámat is ôk ölték meg, mert belehalt ebbe a szörnyűségbe. Tizennégy éves koromban hét gyilkossal megverekedtem szemtôl szembe, tisztességes harcban. . . hét olyan gazemberrel, akiket orvul lélôni sem igazságtalanság. Ez igaz. Több vér, több bűn nem tapad hozzám. - Hét embert. . . Szörnyű. . . - Így van. De ez a hét ember oka volt annak, hogy egy gyerek mindenkitôl elhagyatva, árván a hegyek közé került, miután látta, hogy az apját bekerítették és lelôtték, mint valami kártékony vadat. - Tom. . . én hiszek magának és mindig hinni akarok. . . Ugye soha, soha többé nem fog élô emberre lôni? Ugye nem a bosszú melegíti belülrôl. . - Nem. . . most már tudom, hogy nem. . . mióta magát ismerem. . . Közben Ieültek egy kôpadra. Még senki sem volt ébren a házban. - Egy magára hagyott gyerek, akinek a hegységben farkasüvöltés volt az altatódala, nem ismerhet más érzést, mint ami engem hajszolt. Sohasem voltam róssz gyerek. Nagyon szerettem a békés gyerekszobát. Szívesen emlékezem arra a kis nyomorúságos odúra is, ahol egész kis gyermek voltam. . . - Ez hol volt? ***** - San Franciscóban. Dick már iskolába járt. Milyen szép emlék az a szegényes szoba. A cirádás fiókos szekrénnyel, amelyen egy-egy alma állt és én nem értem el a márványlapig. . . Anna döbbent csodálkozással nézett maga eIé. - Cirádás fiókos szekrény?... Másra nem emlékszik, ami ebben a szobában volt?kérdezte. - - De igen... egy kerek, barna faliórára is emlékszem, amelyik negyedóránként rekedten zörgött, mert elromlott az ütôszerkezete. . . - És a sarokban - folytatta gyorsan, izgatottan a lány -, gömbölyű oszlopon egy fehér szobor áll. . . - Grand tábornok. . . - Törött volt az orra. . . Elhallgattak. Nézték egymást. Tágra nyílt szemmel, nyitott szájjal. A vér sebesen kalapált az agyukbán, kétségbeesetten préselve a múltból feltűnô képeket, hogy kicsorduljon belôlük még egy csepp emlékezés, ami megold valamit. És egyszerre Tom gondolatai közül egy név buggyant ki, egy szó és anélkül, hogy értené, ijedten kiáltott: Kitty! A lányt a torkánál kapta el ez a név. - Kitty. Valahonnan a sötétbôl ismerôs és mégis sohasem hallott hangok isméiélték: "Kitty!" Ô volt Kitty!... És egy fiú ágaskodik a fiókos szekrény elôtt, tehetetlen erôlködéssel az almák felé. . . - Tom... Most már Tom is látja azt a tipegô kislányt, akivel együtt ültek a padlón és játszottak. - Te Kitty voltál. . . - Igen. . . tudom. . . de hát apus sohasem beszélt errôl. . . Tom elgo*****dolkózott. - Bizonyára kellemetlen emlékei fűzôdne ehhez az idôhöz. ... Azt hiszem, legokosabb, ha nem kérdezed egyelôre. Tom agya lázasan dolgozott. Egy függöny lebbent fel elôtte. Komoran nézte a lábai elôtt heverô apró kavicsokat. Szent lsten!... A csorda felôl egy ostor pattanása hallatszott. Lassan megelevenedett a farm környéke, szomjas állatok bôgtek és felvert por szállongott a napfényben. A lány nem maradhatott itt tovább. - Viszontlátásra, Torn. . . - mondta ragyogó szemmel és megszorította a fiú kezét. - Boldog vagyok, Kitty!. . . De nem ez látszott az arcán. Ahogy a leány után nézett, mély, gondterhelt ráncok húzódtak a homlokán és a szája egy kemény, lapos vonássá szorult, ahogy összepréselte az ajkait. A város minden ablakát kivilágították, zászlók, lampionok, fáklyásrnenet és rezesbanda foÍiozták csodálatosan ünnepivé a hangulatot. A zenekarok és fáklyásmenetek rnind a fôtérre . gyűltek. A templomot zsúfolásig megtöltötték a város elôkelôségei akik az istentisztelen : vettek részt. A templom elé szónoki emelvényt ácsoltak, ahol a notabilitások ünnepi beszé:deket intéznek majd a néphez. És a tömeg egyre gyűlt, a városból, a környékról, tömött ***** *****sorokban tolongtak a fôtéren. Lindsay, Bronson és Corner, Gringo Fox szobájának ablakából néztek le az áradatra. ` *****átcsôvel kutatták a kivilágított téren tolongó emberek arcát. Gringo Fox és Narrow az ágyon ***** fekűdtek ruhástól, Long egy sarokban ült. - Épp elég mesztic van az emberek között - mondta Lindsay megfordulva. A Gringo fütyült. - Azt hiszem, ez valami rögeszméd - mondta idegesen Narrow. - Miért pont itt kerülne *****`: 5zeműnk elé a mesztic. Tán el sem jön az ünnepségre. _ - Lehet, barátom. Ha mindent úgy csináltok, ahogy én mondom, mégis mi*****nk lesz az öreg ' *****` Shiwán aranya. Most azt mondom, hogy Lindsay és a másik kettô keressék a fôtéren " F"ernandezt. s Tovább fűtyörészett. Közben a polgármester odalent gyönyörű beszédet tartott. Utána : jiil*****pett a templomból a város képviselôje. Felment az emelvényre és körülbelül ugyanazt mond*****a, amit a polgármester, majd átadta a helyét a következô szónoknak. - Hát itt nincs közöttük a mesztic! Vagy ha igen, akkor hátul áll. . . - mormogta Lindsay a ***** : tômegét figyelve állandóan. - Dörgô éljen harsogott fel a téren és az emelvényre felment a város jótevôje, Gonzales :*****zredes. Csend lett. - Fernandez! - kiáltotta harsányan, megdöbbenve Lindsay. _ Az ezredes meghallotta. Felnézett a vendéglô ablakára. Azután nyugodtan az emberek felé fordult: - Barátaim! Keserves megpróbáltatások után ma egy bóldog, békés, fejlôdô város. . . 6 Lindsay, Bronson és Corner csodálkozva álltak. - Szóval? Felismertétek az ezredesben Fernandezt? - kérdezte Fox. - Hogy a fenébe ne! Hiszen csak ôszebb lett, de különben olyan, mint mikor melléttem lovagolt, Hawkins karavánjában, - kiáltotta Bronson. - Te tudtad, hogy ô az! - mondta Lindsay a mexikóinak. - Tôletek. Ha lett volna eszetek, ti is ráji5ttetek volna. Elsôsorban Fernandez magával vitte annak idején a meggyilkolt Hawkinsnak a leányát. Tehát olyan embert kellett keresni akinek a kömyezetében egy tizenhét-tizennyolc éves lány is van. Egy mesztic egy fehér IánnyaÍ. Másodsorban mért nem hivatkozott Arthur Wheeler Fernandezre, mikor nyakára szorult a hurok? Mert nem akarta kompromittálni a barátját. És kit lehet kompromittálni? Akinek tekintélye van. Keresni kellett tehát egy kreol bôrű embert, aki tekintélyes polgár és egy kôrülbelül tizenhét-tizennyolc éves fehér lány él a környezetében. Így jutottam el Gonzales grófhoz. Bôrének színére, a spanyol eredet elég jó magyarázata. Shiwán hihetetlen vagyonával, Me>tikó elszegényedett nemesei között nem egyet találhatott, aki örökbe fogadta. - Gyôztél Gringo Fox! De hogy magyarázod meg a Nevada Szellemét? - Ezt nem tudom. . . csak sejtem. Fernandez itt nôtt fel a hegyek között, itt harcolt évékig, valószínű, hogy az ôsi vér éjszaka kihajtotta a hegyek közé, a rétségre és folytatta régi hadjáratait. Narrow csípôre tett kézzel megállt a mexikói elôtt: - És mi szüksége van arra, hogy ilyen lassan keverd a kártyát? Sohasem tudja senki, hogy mit forgatsz a fejedben. Hónapok óta járunk a titok *****s a kincs nyomában és egyre kevesebben leszünk. . . - Eddig még senkit sem kényszerítettem, hogy velem tartson. Én keverem a kártyát, azt is tudom, hogy csak én ismerem minden részletét az ügynek. Ez azért van, hogy ha egy emberem a saját szakállára akar dolgozni, kaparja ki egyedül a gesztenyét, - Mosolyogva, nyugodtan fújta a füstöt a sovány bandita arcába. - Hagyjátok ezt az örökös marakodást! - kiáltotta Long. - Mondd meg Gringo, hogy mit csináljunk? - Lindsay, Corner és Bronson - mondta Fox, újra végigdôlve az ágyon, ügyet sem vetve Narrow-ra, aki merôen nézte az ágy lábánál állva - felkeresik Fernandezt, illetve Gonzalest és azt mondják, hogy amennyiben nem kapnak holnapig ötvenezer dollárt, abban az esétben leleplezik. - Hohó! - kiáltotta Lindsay -, te az öreg Shiwán kincsére vadásztál. Hogy lett ebbôl most ötvenezer do)lár? - Ostobák vagytok. Egyelôre semmi bizonyítékunk sincs arra, hogy az ezredes valóban Fernandez. Ti hárman elég kínos vallomást tehettek ellene, az is lehet, hogy leleplezhetnétek. Ha ötvenezer dollárt ad nektek, hogy elhordjátok innen magatokat, akkor megvan. Ennyi pénzt senki sem tart a lakásában. Felmegy tehát a Kereszt Tetôre, ahol szerintem Shiwán aranya van elrejtve. Az ezredes bizonyára nem az uniformisában, hanem mint a Nevada Szelleme fog felmenni a hegyre, hogy elhozza az ötvenezer dollár ára aranyat. És ma éjjel kell neki felmenni, mert ti nem vártok tovább, holnap délelôttnél. Este elhelyezkedtek a Tanasso felé vivô ösvényen és elfogjátok az ezredest, mikor visszatér a Kereszt Tetôrôl. Elfogjátok, mint Nevada Szellemét. Több bizonyíték nem kell. Ha a kezetekbe kerül az ezredes, mint indián, akkor az utolsó szem aranyát is elvehetjük. - És ha kisiklik? - kérdezte Narrow gyanakodva. - Ez esetre is bebiztosítom a társaságot. Corner és Bronson elhelyezkednek fent a tetôn, ahol az ösvény a régi ôrházhoz ér és kilesik a rejtekhelyet. Lindsay, Narrow és Long elzárják a visszavonulást Tanasso felé. - És te?! - kérdezte Narrow. - Én itt maradok a vendégfogadóban. - Tizenhatan voltunk Gringo és most rajtad kívül csak ketten maradtunk a bandából. Mindig a háttérbôl irányítasz, hogy addig forgasd a do)got, amíg csak egyedül te maradsz élve, az aranyhoz - mondta Narrow. - De ne hidd, hogy csak a Nevada Szellemétôl kaphatsz golyót - elôrántotta revolverét és. . . És Gringo Fox, ahogy hanyatt feküdt, az ágy lábánál álló Narrow-nak a csuklójába rúgott, hogy a revolver e)repült a szoba másik sarkába. Azután továbbra is nyugodtan fekve maradt. Lindsay és Long fogták le a dühöngô banditát. - Ha még egyszer fegyvert próbálsz fogni rám, fejbe Íôlek, Narrow. Ezt jó lesz, ha megjegyzed magadnak - figyelmeztette mosolyogva Fox és fütyülni kezdett. - Nem igazságos Gringo, hogy mi vigyük vásárra a bôrünket te helyetted is - mondta Lindsay. - Al) right. Tudjátok mit. Elmondtam nektek az egész tervet. Ti viszitek vásárra a bôrötöket, tehát ha meg tudjátok szerezni nélkülem az aranyat, nem kérek részt belôle. Ugyanis a legfontosabbat, ami nélkül nem mehettek semmire, azt én fogom elvégezni. - Szóval, ha elfogjuk a meszticet és megt*****djuk, hol az arany, neked nem jár semmi?kérdezte villogó szemme1 Narrow. - Úgy van. Most pedig takarodj. Menjetek és tegyétek meg, amit mondtam, különben magam intézem el az egészet és semmit sem kaptok. Annyi eszetek sem volt eddig, mint egy tyúknak. Nélkülem bejöttetek volna ide a városba és elárultátok volna Fernandeznek idô elôtt a jelenléteket. Na, mehettek. . . Elég volt belôletek - mondotta unottan Gringo Fox és befordult a fal felé. Valamennyien szó nélkül, engedelmesen elmentek... Megkezdôdött a tűzijáték. Reggelig fognak durrogni a rakéták Tanassóban. Az ezredes e)gondolkozva lovagolt hazafelé a fasorban. . Három lovas jött galoppban utána. Gonzales hátranézett, azután megrántotta a kantárt és vlsszafordult az érkezôk felé. Higgadtsága egy pillanatra sem hagyta cserben, pedig jól tudta: e végzet jön utána. A három lovas körülfogta. - Fernandéz! - mondta Lindsay -, megismersz bennünket? - Mit óhajtanak? - kérdezte nyugodtan az ezredes. - Ide hallgass! Menekülünk. Holnap reggel tovább kell vinni a bôrünket innen. Üldöznek. Ötvenezer dollárt fogsz adni nekünk, hogy úgy tűnjünk el, ahogy jöttünk. Ha nem kapjuk meg az 8tvenézer dollárt, mindenki tudni fogja, hogy Fernandez vagy, mesztic, az öreg Shiwán indián fia. Az ezredes nem felelt. - Délelôtt tízig a vendégfogadóban várjuk a pénzt - folytatta Lindsay. - Ha elküldöd, élj boldogan. Nem áll érdekünkben hogy bántsunk. Ha nem küldöd el, legyen szégyene mindénkinek körülötted, hogy valaha kezét fogott veled, tépjék le a rangodat, amit az amerikai hádsereg fennállása óta még rabló mesztic sohasem viselt. . . A három lovas választ sem várva elrúgtatott. Az ezredes lehajtott fejjel, eleresztett kantárral léptetetGvégig a fasoron. Felment a szobájába és Annát hívatta. Mikor elôtte állt a lány, hosszan ***** szémébe nézett és megsimogatta. - Ide hallgass, leányom - mondta csendesen, nyugodtan. - Ha valaha is szerettél, most nagyon erôsnek kell lenned. Elmegyek ma este és lehet hogy nem térek többé vissza... Az :is lelZet, hogy reggel ismét itt vagyok és nem lesz semmi baj. Ha nem jönnék vissza, meg kell tudnod az igazat. Én nem vagyok spanyo), hanem félvér indián. Te Hawkins Kitty vagy. œreidben egy csepp indián vér sincs, egy Jack Hawkins nevű szerencsétlen véget ért bányász leánya vagy. Azért vigyáztam állandóan erre a spanyolos komédiára, hogy az emberek még csak ne is gyanítsák bennem a félvért. Tizenöt év elôtt örökbe fogadott egy szegény mexikói gróf. lgy kerültem mesztic létemre a hadséreg tisztjei közé. Valamikor nagyon szerettem az *****anyádat. Az ô halála miatt irtottam ki a rablókat. Azután magámhoz vettelek. Lehet, hogy ezt mind nem kellett volna tennem. . . Anna odament és a nyakába borult. - Nem érdekel, hogy félvér vagy-e, vagy spanyol. . . csak ne menj el. . . tôlem. . . - Erre most nincs idô, Anna. Légy erôs. Nekem sietni kell, hogy hajnalra elintézzek mindent. Valamikor azt hittem, sohasem fogod megtudni, hogy én csak egy félvér vagyok. - Mit bánom én, hogy milyen a bôröd színe! Az apám voltál és most is az vagy. . . ů Az ezredes mégkönnyebbülten ölelte magához a leányt. - Köszönöm. Nagyon jó, hogy ezt mondtad. És most tudj meg röviden mindent. Az én apám rabló volt, engem is rablónak nevelt. Shiwánnak hívták és rettegett tôle egész Kalifornia. `Nékem Fernandez az igazi nevem, az anyám holland leány. Fernandez! A lány elszédült. Az ezredest keresi Tom és talán éppen Tom miatt van ez az egész. . . - Ne kutass utánam holnapig - folytatta az ezredes. - Lehet, hogy csak zsacolásról van szó, de lehet, hogy az a bandita áll az események mögött, akit már régen a nyomomban érzek. . . Én éjjel akartam vele találkozni, ô nappal kutatott utánam. Úgy látszik, ravaszabb mint én. De lehet, hogy tévedek, réméket látok és nem ez az ember van a sarkamban. . . .. Tom! Mit csináljon? Talán Tom nem tudja, hogy az ezredes Fernandez? Vagy tudja, hogy az ô nevelôapja mégis?... - Várj holnapig! - mondta a leány. - Én azt hiszem. . . ha beszélnél vele. . . - Nem lehet. Mióta a sarkamban van, tudom, hogy egyszer felhajszol és az az ember ravasz, gonosz, erôs és irgalmatlan... - Nem! - MosE fogadj szót. Egy perc idôm sincs már. Reggelig ne tégy semmit, ne kutass utánam, maradj itthon. Gyorsan megcsókolta és mielôtt a Iány bármit szólhatott volna, ment. A.*****na kifutott a tornácra és még látta, amint az ezredes a puskáját a vállára veti és elvágtat... Kora este volt. A városban most kezdôdött a tűzijáték. Egy-egy rakéta szállt fel sisteregve és tűzvirágokat szórt szét az égen. Tom miatt van ez? Talán nem mondott igazat neki?. . . A bosszú mégis elôbbre való mindennél? Hirtelen elhatározással a fiú szobája felé indult. Mióta a házban teljesített szolgálatot, a fôépület egyik kamrájában lakott. KopogotG az ajtón. Semmi válasz. Merészen benyitott. A szoba üres volt! Kétségtelennek látszott elôtte, hogy Tom az, aki miatt az ezredes ilyen elôkészületeket tesz. Nagyon homályos és zavaros volt most már elôtte minden. Hogy került gyerekkorában San Franciscóba? Miért vitte el onnan a mesztic, akit most is éppúgy szeret, mintha az édesapja lenne. De ki volt az édesapja, a "szerencsétlenül járt bányász", Hawkins...? Kísétált a fasorba és maga sem tudta, hogy megindul lassan az egyenes fasoron át a város felé. Még kevésbé látta azt az ámyat, amely fától fához lopakodva követte. A Gringo Fox volt. Távoli zűrös zene és lárma hallatszott, rakéták, ropogtak, másodpercekre megvilágítva az égboltot. A templom e)ôtt feltárult a sokadalom látványa. Megállt egy pi)lanatra. - Üdvözlöm, senorita, illetve Miss Gonzales - szólította meg udvariasan Gringo Fox, miután elébekerült. Anna örömmel nyújtotta a kezét. Nagyon egyedül volt, annyi fájdalommal és félelemmel. Jólesett neki, hogy egy szolgálatkész, udvarias férfi van a közelében. Mit tudta ô, hogy éppen Gringo Fox az akinek a kezét Fernandez indián ösztöne megérezte a játékban, mit tudta ô, hogy éppen Gringo Fox az, akivel az ezredes hónapok óta szívós élethalálharcot folytat, egymás nyomát kutatva. - Igazán gyönyörű éjszaka és nagyszerű ünnepség - mondta lelkesen a férfi. -Milyén kár, hogy éppen ma hagyom itt ezt a mesés várost. Per Dios! Chicagóban sokkal unalmasabb lesz. - Ma utazik; senor? Én azt hittem, hogy itt telepszik le, - Boldogan telepednék le az ön közelében senorita, mert csodálatosabb leányt még sohasem láttam. . . - A spanyol szeme ôszinte tűzzel villant fel, mikor ezt mondta. Anna kissé összeráncolta a homlokát. - Úgy látom, ön szeret szépeket mondani a hölgyeknek, senor. - Ezer bocsánat! -Mentegetôdzött a mexikói és ismét Ievette tisztelette)jesen a kalapját. -Elragadtattam magam, dehiggye el, Miss Gonzales, hogy nem szokásom szépeket mondani. A világ legboldogabb embere lennék, ha valaha méltónak tartana magához. Anna sóhajtott. Nem volt abban sértô, ahogy a spanyol közeledett hozzá. De ô Tomot szerette és most jobban esett volna egy elfogulatlan jó barát. - A legnagyobb bányavállalat biztosító társaságának vágyok a fôtisztviselôje Chicagóban, elég gazdag ahhoz, hogy méltó életet biztosítsak... - Ne fo)ytassa, senor. Ön kedves gentleman, de nekem nincs szándékomban férjhez menni. . . - Akkor hát feledje el, amit mondtam. Én sohasem fogom elfelejteni Tanassót. Amikor idejöttem, azt hittem, hogy csák néhány régi kirabolt bányász bűnügyét kell átvizsgálnom, de most már tudom, hogy a végzetem hozott Tanassóba. Elsôrangú színészek is megirigyelhették volna Cringo Fox spanyolosan elôkelô komédiáját. A leány felkapta a fejét. - Ön bűnügyekkel foglalkozik? - Csak biztosítási üzletekkel kapcsolatban. Sok kirabolt bányásznak fizetünk kárösszeget és idônként átnézzük ezeket régi bűnügyeket, mert nem ritka eset, hogy évek múlva elfognak.egy rablót. Ha találnak a gazembernél elrejtve pénzt, vagy aranyat, akkor megtérülhet Iemi a biztosítási összegbôl. - Szóval ismeri a régi. . . rablóvilág gazságait?. . . Hallott. . . Shiwánról például?. - Arról a vén rézbôrű szörnyetegrôl mindenki hallott, de különben elég felületesen ismerem a lóVilághistóriáit, leszámítva néhány érdekes esetet. Tisztviselô vagyok, senorita és nem detektív. - Talán hallott véletlenül egy szerencsétlen bányászról. akit Hawkinsnak hívtak?.. ***** - Hawkins? Elég mindennapos név. Egy Hawkinst odaát New Sacramentóban kocsmai efekedésnél szúrtak le. Azután úgy ernlékszem egyet az öreg Shiwán és az a sokat emlegetett me5zt.ic pusztított el a karavánjával együtt. Ebben az ügyben volt bűntárs Arthur Wheeler is. Az ô fia, az a bizonyos Véres Tom. Ez minden, amit tudok. . . Anna zsibbandtan állt. . . Lehet, hogy akit az apjának hitt, megölte az apját? És az az ember, *****kit szeret, a másik gyilkosnak a fia? Amennyire tudott, erôt vett magán. [de*****enűl, rekedten jött ki a hang a torkából. - És hol lehetne errô***** többet. . . Valami biztosat. . . - Nézze, éppen ott van szemben a seriff hivatala. Morgan, a helyettese, szolgálatban van `***** b éjjel. Szívesen elôkeresi a nyilvántartóból ezt a régi ügyet, hiszen Tanasso környékén tszódott le minden. . . - Ez engem nagyon érdekel. . . Várjon itt meg, senor. . . ha kedves akar lenni. . . - Boldoggá tesz. :. Miután a lány belépett a seriffhez, Gringo Fox elégedetten veregette korbácsával a *****sizmáját és fütyörészett. ***** *****Morgan szívésen állt rendelkezésére Annának. A régi körözvények és iratok hamar elôkerültek. A lány úgy érezte, megôrül... Az elsô jelentés szerint Jack Hawkins karavánját lémészárolták és kirabolták. . . A három éves Hawkins Kitty tetemét nem találták meg. Egy év *****núlva kiderül, hogy Fernandez, Shiwán fia csalta tôrbe az áldozatokat. . . Újabb kilenc év múlva v'áratlanul tíz vádló jelenik meg Balting Cityben, döntô biztonyítékokkal Arthúr Wheeler gazdag fái'mer ellen, aki Hawkins gyermekét magával vitte San Franciscóba. Itt osztozott késôbb Femandezzel. Fernandez elvitte Hawkinsék kis)ányát Wheelertôl... Arthur Wheelert szökés *****ôzben agyonlôtték. Fernandeznek a gyermekkel együtt nyoma veszett. . . -ů Maga sem tudta, hogy támolygott ki újra a levegôre. . . Lehetséges, hogy ez a jó ernber. . . G' ón*****ales. . .? Még most sem tudja gyűlölni, pedig olvasta róla, hogy megölte az apját. Hogy is móndta Tom? "Maga nem tudhatja, hogy mit érez egy ember, akinek megölték áz apját. . . Most már tudja. . . - Nincs jó), senorita? - A spanyol lépett hozzá. Anna felnézett az okos, behízelgô kifejezésű férfiarcra. Senkije sem volt a kerek világon, ézen a nyájas ismerôsön kívül. - Senor... Elfogadom az ajánlatát.:. Vigyen magával Chicagóba! - mondta hirtelen elhatározással. - Ó, senorita! - Mélyen meghajolva hosszan kezet csókolt. - Összeszedek néhány nélkülözhetetlen holmit az útra. . . - Ha esetleg holnap nem akar még indulni. . . - Nem holnap. . . Most. . . Azonnal. . . Hajnalban, ha világosodik, elindulhatunk Sacramentóba. . . Várjon a fasorban két órakor. . . Most kérem, ne kísérjen. . . Egyedül akarok maradni. . . Szinte futva indult hazafelé. . . Gringo Fox diadalmasan nézett a leány után és vidáman f*****työrészve ment vissza a fogadóba. Per Dios! Az öreg Shiwán hagyatékát ez a leány jelenti! 9. A Nevada Szelleme messze északra vágtatott Tonga kunyhójától és nagy félkört írt le az éjszakai rétségen, úgy vágtatott neki déli iránynak. Tizenegy óra lehetett. Tanasso felett I'akéták röppentek az ég felé és tompa ropogás kísérte a lehulló fényeket. A sötétségbôl egyetlen iramlással nekirúgtatott az ösvénynek. Ha lestek is rá, ez olyan hirtelen történt, hogy annyi idô sem telt el, amíg egy revolvert kihúzhattak volna ésa Szellem már a hegyoldal szikláinak fedezékében folytatta útját: Lassan, megfontoltan léptetett, a fenséges néma hegyóriások között kanyargó, kis szerpentinen. Úgy érezte, hogy utoljára jár a Szellem magányos éjszakai útján, a Nevada zord, barna sziklái között. Elnyújtotta hát ezt a kirándulást és bandukolva kapaszkodott egyre feljebb, feljebb. Mintha otthonától búcsúzna, olyan szeretetteljes szomorúsággal hallgatta a magasból leomló Alder Spring harsogását. Egyre magasabban hágott a kristálytiszta levegôben. A fehér kanca fülei hirtelen megrezdültek és orrát a föld felé nyújtogatta. - Mit látsz, öreg?... Elôrehajolt a ló nyaka fölött. Néhány falevél feküdt az ösvényen. Nem szárazak, hanem frissek. Felnézett. A levelek nemrégen hullhattak le a magnóliafáról. És nem is maguktól kerültek a földre, hiszen friss zöld levelek voltak és szél sem fújt. Valaki lesodorta ôket valószínűleg a puskacsôvel. - Értem. . . Szóval jól sejtettem. . . - mormogta a mesztic. Azután ügyet sem vetett a földre, pedig a ló állandóan elôrehajtotta az orrát és mozgatta a füleit. Nyugodtan haladt az út feléig. Itt megkötötte a lovat. Most körülbelül ott volt, ahonnan a barlang titkos kijárásán keresztül, a vízesést kikerülve, elérhette az ösvényt. Egykedvűen anélkül, hogy jobbra vagy balra nézve, gyalog ment tovább a tetôre, azután nekivágott a sűrűnek és belépett a barlangba... Corner és Bronson óvatosan követték. - Várj!... - súgta Corner -, hagyjunk egy kis elônyt, csak azután menjünk utána a barlangba. - Ha megtaláljuk az aranyat, akár nyomban le is lôhetjük -mondta a másik. -Azt*****hiszem, Gringo Fox nem sejtette, hogy ilyen pontosan beválik a terve. Corner elôrement, Bronson vagy tíz lépésrôl követte. Óvatosan, lábujjhegyen haladtak a barlang lejtôs folyósóján, pedig erre nem is volt szükség, mert a Nevada Szelleme olyan gondatlanul, hangosan csoszogva járt elôttük, mint aki tökéletes biztonságban érzi magát. Bronson hirtelen fojtott kiáltást hallott a fordulóból, amerre Corner ment! Egy ugrással ott termett. . . Azután ô is zuhant. . . 10 A hatalmas fehér Ió türelmesen várt. Egyszer csak a vízesés mögül kilépétt egy sziklára az indián. Elôbukkant a hold. Még az éles, fehér:megvilágításban sem ismerhette fel az ezredest, aki így látja. Elôreugró sasorra volt most. Lágy viaszból formálta ezt a toldalékot az orrára. Ahogy a holdfényben lóra kapott, igazi rézbôrűnek látszott. A fénylô fekete sima, dús haj két hosszú indián fonattal és rajta a fônöki tolldísz, tökéletes illúziót adtak. Gyors trappban sietett le a szerpentinen. Nem kellett félnie attól, hogy a ló megcsúszik. Az állat minden követ ismert errefelé. Miután leért a Kereszt Tetô aljára, a legrövidebb úton sietett a távol sötétlô dombok felé. Két kis zsák aranyport vitt magával. A hold elbújt, vaksötét volt. Mikor befordult a Tanasso felé vezetô csapásra, vagy harminc lépésrôl lovas alakok rúgtattak hirtelen feléje. Éles harci kiáltást hallatott, a ló oldalába vágta a sarkantyúját és hirtelen eliramodott. - Utána! - kiáltotta Lindsay. Narrow lôtt. . . Long is. . . A mesztic indián lovasbravúrral, fél lábát kiakasztva a kengyelbôl, szinte a földig lógott és a vágtató ló oldalával fedezte magát a lövések elôl. . . A dombok még messze voltak. . . Ha odaér, megmenekült. A sok-sok elmélkedés között, a sötétben nem tudják követni... Már rohanva közeledett az elsô domb. És akkor szerencsétlenségére kibukkant a hold... Tiszta célpoPtot mutatott! - A lovat! Csak a lóra célozzatoK! - kiáltotta Narrow és lôtt. Veszett patkócsattogással, fújtatva iramlott Fernandez lova a dombok felé. . . Puskaropogás. . . Már az e)sô emelkedés árnyékába ért, amikor döngve bukott fel a ló!. . . Fernandez messzire repült a nyeregbôl, az üldözôk sebes ügetéssel közeledtek. Éles fájdalom nyillalt a vállába: eltörte! Ebben a pillanatban egy árny ugrott elô a domb mellôli bokrok közül és egy lovat fogott a kantárjánál. Felrántotta Fernandezt a földrôl. - Ugorjon fel a lóra és vágtasson. . . - Tom Wheeler! - Egy szót sem! Vágtasson, ahogy tud. . . - De maga. . . - Van itt még egy ló. Siessen! Százméternyire sem voltak az üldözôk. Azt látták, hogy felbukott a ló, de hogy mi történt késôbb, azt eltakarta a domb árnyéka. Az ezredes már nyeregben volt. A jobb karja bénultan függött, a ballal fogta a karítárt és vágtatott. Egy pillanatra visszafordult. Tom Wheeler felkapta a földrôl a puskát, amely könnyen árulója lehetett volna az ezredesnek, ezután oldalt kúszott négykézláb. Tehát nem igaz, hogy lova van. Mi lesz vele? De ezt már vágtatás közben gondolta. A kis indián ló száguldva vitte. Cikcákban nyargalt a sötét dombok között és tudta, hogy megmenkült. A banditák szitkozódva álltak a fehér ló teteme körül. - Ördög és pokol! -kiáltotta Narrow. - Halljátok?! Lódobogás. Készenlétben tartott itt egy tartalék állatot! - Utána! Hátha elérjük. - ltt a dombok és fák között?! Lehetetlen... - Mindegy! Elôre! Összevissza vágtattak, de nem akadtak az ezredes nyomára. Mikor csend lett a domb körül, ahol a ló kimúlt teteme hevert. Tom kibújt a dudvával benôtt, megkezdett aknából. KILENCEDIK FEJEZET Életre-hafálra l. Tonga kunyhója körül minden csendes volt. A kis ház ablaka sötéten meredt az éjszakába. Tanasso felett röppentyűk siklottak fel az égre. Az indián a küszöbön guggolt és szemét elôremeresztette az éjszakába. Puska feküdt keresztben az ölében. Hirtelen egy kéz szorította meg a csuklóját, egy másik a nyakát, úgy, hogy nem jött ki hang a torkán. Az indián kôvé dermedten ült. Csak kísértet osonhat egy pawnie harcos közelébe anélkül, hogy észrevegye. - Ne mozdulj, jó barát vagyok - súgta egy hang a fülébe. - Az én lovamon meriekült meg az ezredes. Beszélnem kell vele. A szorító kéz máris elgendte a torkát és mire Tonga körülnézett, az ismeretlen nem volt sehol sem. Azt a surranást, amellyel Tom Wheeler a szobába lépett és becsukta az ajtót, az indián nem látta és nem hallotta. Mozdulatlanul ülve maradt a helyén. Olyan ember ellen, aki erre képes volt, úgysem lehet védekezni. - Fernandez. . . - mondta Tom, miután belépett a sötét szobába -, nem kell semmit mondanod, mindent értek. Már régen tudom, hogy te vagy az ezredes. Mindennap vártalak a domb alján, hogy egyszer mint Fernandezzel beszéljek veled. Ma nem volt erre megfelelô alkalom és most sincs. - Köszönöm, arriit tettél, Tom Wheeler. De azt hiszem, mindennek vége - hallatszott egy fájdalomtól elgyötört hang. - Ostobaság. Meg foglak menteni! Elsôsorban gyújts világot. Esés közben kificamítottad vagy eltörted a válladat, ezt az indián kössé be, azután nyugodtan lovagolj haza és mondd, hogy leestél a lóról. - A Sacramento partjáról sokan látták az üldözést, holnap a gazemberek mindent rám tudnak bizonyítani. Ki fog derülni, hogy én voltam a Nevada Szelleme, eltört vállam ellenem vall. - Nem tudják bebizonyítani. Azt fogod mondani, hogy baÍeset ért. - Ki hiszi ezt el? Ha nincs is tárgyi bizonyíték ellenem, meggyôzôen nem tudom igazolni magam, rajtam marad a gyanú. . . csak Anna miatt fáj. . . - Elsôsorban adj ide mindent, ami a Nevada Szellemének a felszerelése volt, hogy eltüntessem. Azután tedd, amit mondok: lovagolj vissza városba, az indián ad lovat. A puskád már nálam van. Siessünk. Minden pillanatban ide jöhetnek. Közben az asztalon tapogatva megtalálta a lámpát és világosságot gyújtott. Az ezredes eltorzult arecal feküdt egy pokrócon. Tom behívta az indiánt: - Levetkôztetjük az ezredes urat, aztán bekötözöd a vállát és ráadod az uniformist. Itt esett le a lováról, mikor éppen hozzád igyekezett. ...Tom késôbb elindult az ezrédes puskájával és egy batyuval, kls kócos lován a ranch irányába. 2 Éjfél után egy óra volt. A földrenqés, amely annak idején elpusztította a várost, ebben az idôpontbari rázta meg szörnyű erôv*****l a házakat. Most hatalmas tűzikerekek és rakét***** kezdtek pufogni betöltve iszonyú ropogásukkal a környéket, mintha ezer gépfegyver működne. . . Három lovas ugrott le lihegve a fogadó elôtt és felrohantak Gringo Foxhoz. - Nos? - kérdezte szokatlan izgalommal a bandita. Lindsay öklével az aszta)ra csapott. - Kisiklott a kezünkbôl!. . . Nyomában voltunk a dombokig. . . A mexikói szitkozódva ugrott fel: - Átkozott tökfilkók vagytok! A kezetekbe adtam mindent és mégis elrontottátok az egészet! - Kilôttük a lovat alóla, de eltűnt. Úgy látszik, tartalék lovat rejtett valahol el, vagy pedig csakugyan szellem - védekezett Long. - Barmok vagytok! - dühöngött a mexikói. - Te mit csináltál azalatt, hogy ennyire ránk förmedsz? - kérdezte Narrow gúnyosan. Gringo Fox kissé összehúzta a bal szemét és oldalt hajtott fejjél nézett a legveszélyesebb cinkosára: - Kivételesen közlöm veled, hogy mit végeztem. Ti semmire se mentetek volna, ha el is fogjátok Fernandezt. Az a kemény ember nem vallotta volna be, hogy hol a kincs. Tudjátok meg, hogy én egy óra múlva megszöktetem a leányt! Ha Fernandezt elfogjátok és a leány nálam van, akkor Shiwán minden kincsét kicsalhatjuk tôle, mert rajongásig szereti Hawkins Kittyt. De miután elszalasztottátok, könnyen halomra dôlhet minden, amit hetek óta építek. :. - Talán Corner és Bronson kilesték a félvért! Várjuk meg, amíg visszajönnek - ajánlotta Lindsay. A mexikói arcán furcsa cinikus vigyor villant át egy pillanatra. - Nem érünk rá megvárni ôket - fele)te. - De hát mit tehetünk mást? - kérdezte Long. - Ha egyszer kisiklott a kezünkbôl, akkor úgyis. . . - Még nem siklott ki! - vágot közbe a Gringo. - Van még egy esélyünk. Figyéljetek. A Nevada Szelleme mint Gonzales ezredes tér haza éjszakai útjáról. Valahol tehát át kell öltöznie. Talárt meg is sérült, mikor leesett a lóról, szóval Iehet, hogy még nem ért hazá. Vágtassatok e Gonzales ranchtól a dombok felé vezetô úton elébe. Fogjátok el és hozzátok a Kereszt Tetôre. - Ezt megpróbálhatjuk! - És Lind*****ay szemében felvillant a reménység. - Ketten könnyen elbánunk a meszticcel és nagyon tévednék, ha abban a hatalmas zuhanásban éppen maradt volna minden csontja. - De ha soká álldogáltok, hazaér közben. Qyerünk! Gyerünk! ***** Elsiettek. Gringo Fox egyedül maradt és cigarettára gyújtott. De váratlanul nyílt az ajtó. Narrow jött vissza. Néhány másodpercig farkasszemet néztek. - Mit akarsz? - kérdezte a mexikói az arany öngyújtóját dobálta fel a tenyerében. - Ide hallgass, Fox! Tisztán látom a játékodat. Egyetlen komoly ellenfeled van és az a Nevada Szelleme. Bennünket használsz fel arra, hogy eltedd az útból, amíg a leánnyal biztos helyre jutsz. Ördögi módon harcolsz Fernandez ellen, hogy ne tudjon éjszaka megfogni és mégis könyörtélenül a sarkában érezzen téged. Azért voltál ilyen dühös, mert úgy akartál megszôkni a leánnyal, aki az aranyat jelenti, hogy mi addig feltartóztassuk Fernandezt. Gringo visszatette zsebébe az öngyújtóját és egykedvűen állt Narrow-val szemben. Még csak a revolveröve sem volt rajta. A másik egyszerűen lelôhette. A mexikói ezzel úgy látszik nem törôdött. Szemébe nevetett a banditának: - Így van minden, ahogy mondod, Narrow - felelte kacagva. - Gyűlölsz engem, mert hiú ember vagy és azt hiszed, hogy te is lehetnél vezér. De ebben nines igazad, mert alapjában véve ostoba vagy. Végte)enül ostoba. . . Az utolsó szavakat hangosabban mondta, hogy túlharsogja a rakéták ropogását. Narrow elsápadt. A fegyvertelen, kiszolgáltatott Fox gúnykacaja hisztérikus dühbe hozta, villámgyors mozdulattal kapott a revolveréhez. . . De Gringo Fox, a zsebébôl, ahova az öngyújtóját visszatette, kísértetiesen, gyors mozdu)attal rántott elô egy apró browningot és Narrow pisztolya még kint sem volt a tartójából, mikor a mexikói már tüzelt. . . Háromszor egymás után lôtt. A szüntelenül ropogó tűzijáték elnyomta a három rövid pukkanást. Narrow egy pillanatig ámultan meredt maga eIé, azután a földre zuhant. - Addios amicos - suttogta gonosz mosollyal Ciringo Fox, léhajolva a haldokló arcához, azután elment. A fogadó elôtt nyeregbe üIt és megindult a fasoron át a Gonzales-ranch felé. 3 ***** Anna töprengve ült a szobájában. Kis lakktáskájába becsomagolt néhány holmit és lovaglóruhába öltözött. Az ünnepség zaja szűnôben volt. . . Tom apja megölte az ô apját, Hawkinst. Akit az apjának hitt, az részt vett ebben a gyilkosságban. Miért üI hát itt még most )s, az útra meredve, mintha aggódna az apja gyilkosáért. . .? Miért nem tudja gyűlölni igazán?. . . Bólyongott az elhagyatott éjszakai házban. Egyszer csak ott állt Tom ajtaja elôtt. . . Zajt hal)ott. Itthon van! Nem bírt ellenállni a vágynak, hogy megtudjon valamit. . . Kopogni is elfelejtett. . . Benyitott. Slkoltva állt meg. A szoba közepén megpillantotta Tomot, amint egy olajos ronggyal puskát tisztít. Azt a puskát, amit olyan jól ismert, amit Gonzales este a vállára dobott, amikor útnak indult. - Megölte! Megölte! Az ô puskája!. . . Tom meglepetten lépett a leányhoz. - Nem igaz. . . - Gyilkos! Gyilkos!. . . Maga is. . . ô is! Gyilkosok! - Ha valaha szeretett. . . - Nem szerettem soha!... Gyilkos! Elrohant. Tom döbbenten állt. Mintha golyó találta volna el; úgy ütötte meg belülrôl, amit a leány mondott. De most sürgôsen cselekednie kellett. Visszament a szobába. A sastollat, az indián öltönyt, a fekete hajfonatos parókát, a sasorrnak használt, lágy viaszdarabot gyorsan a szekrény mélyére rejtette. . . Közben a városban hirtelen vége szakadt az ünnepségnek. Az egyik szobából súlyos sebesült zuhant ki a folyósóra. Narrow volt, aki a gyűlölet és a düh szörnyű erejével az ajtóig vonszolta magát és kinyitotta. . . Súlyos sebesült örömünnep alkalmával nem ritkaság errefelé, de az a néhány szaggatott szó, amit a bandita mondott, mégis percek alatt valósággal pánikba hozta a várost. Néhányan Morgannel az élükön Uayton seriffet kerésték, aki egy vendégével sétált az ünneplôk között. Gibson, Balting City seriffje volt ez a vendég. Este érkézett és nyomban a Véres Tom felôl érdeklôdött. - Semmi hiba - nyugtatta meg Uayton. - A bandita olyan jámboran viselkedik, mint aki díszpo)gár akar lenni. Városunkat valósággal felvirágoztatta. Segédem indiszkréciója következtében híre ment, hogy itt tartózkodik és messze vidékrôl csodájára járnak. - Hm. . . Nem hittem, hogy amit magának mondok, az a segéd indiszkréciója révén kiszivárog. . . Mindegy. Most már majdnem bizonyos, hogy ez az Arthur Wheeler ártatlan volt és a vádlói érdemelték volna meg a golyót. A kormányzó széles körű nyomozást indított az ügyben. Ez a tíz ember azt va)lotta, hogy kirabolták ôket, viszont kétségtelenül megállapította a kutatás, hogy igen tekintélyes mennyiségű aranyat adtak el rövidesen az állítólagos rablás után és valami vállalatot alapítottak. Shiwán fiának igazán könnyen )ehetett aranya, amit Arthur Wheelemek adjon. Ha most hozzáveszi ezt ahhoz, amit maga megtudott az indián Tongától, hogy Fernandezt sebesülten szedte fel a halottak közül, akkor igen valószínű, hogy nagy igazságtalanság történt itt Uayton, egy egész családot döntött a látszat, ártatlanul romlásba. - Az én körzetemben, ezt nem veszi rossz néven, kedves Gibson -jegyezte meg Uayton gôgôsen -, ilyesmi nem fordulhatott volna elô. A banditákat innen kipusztítottuk és az én szememet még egy csirketolvaj sem kerüli el. Ne haragudjon... Ebben a pillanatban Morgan érkezett lihegve: - Mr. Uayton! Gringo Fox két hétig lakott a városban egész bandájával, e)rabolták Gonzales ezredest és a leányát. Egy haldokló várja önt a vendéglôben. Gibson megcsóválta a fejét. _ - Kedves Uayton, ha ön Gringo Foxot még a csirketolvajok közé se számítja, akkor nagyon méltányosan vélekedik a mi banditáinkról... De Uayton ezt már nem hallotta, mert rohant a vendéglô felé, nyomában a segédjével és kol)égájával. A rémült tömeg utat nyitott a seriffnek. Gringo Fox elhagyott szobájában átható kámforés alkoholszag terjengett. A seriff mindenkit szétlökdösve letérdelt Narrow mellé. A bandita falfehér volt és utolsó másodperceit élte. - Beszélj! Ki vagy! - Narrow. . . - suttogta elhalón. Az orvos kiejtette a kristályfeeskendôt és az emberek kissé elhúzódtak. - Ez se éppen az a kimondott csirketolvaj. . . - dünnyögte Gibson. Uayton felültette a haldoklót és megrázta. - Beszélj! Hol van Gringo Fox? - Kereszt. . . Tetô. . . - tátogta szinte hangtalanul Narrow. - Gringo Fox. . . fekete a haja. . . vörös paróka. . . - Hol az ezredes?! Egy sípoló, hörgô lélegzet után minden erejét összeszedve suttogta: - Gringo. . . Lindsay. . . elrabolták. . . ezredes volt a Nevada. . . Szelleme. . . Kereszt. . . Tetôn. . . siess. . . etek. . . Gringo. . . megölt. . . Ördög. . . Holtan dôlve elôre, fejével a seriff vállához koccanva. - Aki csak mozdulni tud, menjen haza a lováért és a puskájáért! - kiáltotta Uayton. - Öt percet várok, azután indulunk a banditák után. A szoba nyomban üres lett. Jellemzô, hogy még az orvos is rohant a lováért és fegyveréért. - Maga érti, Gibson ezt a zagyvaságot? - kérdezte Uayton. Gibson többet értett belôle, mint kollégája. Most már ô is tudta, hogy miért indult Arthur Wheeler lovon Tanassóba és miért nem leplezte le Fernandezt. De csak annyit mondott C)aytonnak, amennyit szükségesnek látott: - Persze, hogy értem! Gringo Foxot mindenki vörösnek hitte, pedig ez csak paróka volt. Mint egyszerű utas élt itt a városban. Az arcát nem sokan látták olyanok, akik életben maradtak, a haja fekete volt, tehát elkerülte a legszemfülesebb seriff figyelmét is. Ma éjszaka néhány társával együtt e)rabolta az ezredest meg a leányát és a Kereszt Tetô felé menekült. - Ennyit még az én együgyűségemmel is sikerült kihámozni a haldokló szavaiból. De mi az, hogy az ezredes a Nevada Sze)leme? - Hogy?. . . Egy haldokló könnyen fantáziál. . . Nem ajánlom, hogy a segédje indiszkrét legyen - tette hozzá nyomatékkal Gibson - mielôtt ebben az ügyben valami bizonyosat tud. A seriff zavartan nézett össze a segédjével. - Igaza van, Gibson. Az ügy roppant kényes. . . De ha rrreggondolom, hogy az ezredes jcr_ eol. . . Habár hihetele*****, mert a legkitűnôbb. . . Igazán nem tudom. . . - Spanyol grófban nem ritka a kreol és óva intem, hogy az Államok egy magas rangú kitűnô tisztjét. . . - De Mr. Gibson! Én nem mondtam semmit! Maga mit tátja itt a száját, Morganl Menjen és csôdítse ide a legjobb lovasokat! Miután Morgan elment, kissé siralmas ábrázatial fordult Gibsonhoz. .- A maga környékén több gyakorlatot szerezhetett az ilyesmiben, Mr. Gibson. Ennek a példátlan emberrablásnak a felelôsségéve) kétségbeejtôen tapasztalatlanul a)lok itt... Mit tenne ön az én helyemben? - Nem esnék kétségbe. Azután keresnék egy alkalmas vezetôt. Ismer valakit, aki a Nevada ôsvényein, szakadékain keresztül, utolérhet egy gyi)kost? - Csak a jó isten. . . De nem. . . Köszönöm a tanácsát. Van egy mentôötletem. . . - Egy ötletem nekem is van. Szervezek egy üldözô csoportot és útközben majd találkozunk. Viszontl átásra. A két seriff kezet fogott, Gibson e)vágtatott egyenesen Gonzales ezredes ranchához. A nyüzsgés, lárma; amely messzire hallatszott, je)ezte, hogy itt már tudják az eseményt. A eowboyok nyergeltek. Angolkerten, virágágyakon keresztül vágtatott be a seriff nyitott kapun át és csak a legények között ugrott le a lováról. - Emberek! 'Én Balting City seriffje vagyok. Szeretném veletek kézrekeríteni, akit annyian űldöztek már hiába, az Államok rákfenéjét: Gringo Foxót! - Hallottunk már magáról, Gibson - mondta Hyckes. - Azt hiszem, megfelelô legények leszünk. - Ez bizonyos. De szükség van valakire, aki a Nevada sziklái között is megtalálja a nyomokat, aki ha kell, fegyverrel, ököllel egyaránt méltó e)lenfele a Gringo Foxnak.Odanézett az istálló melletti padra, ahól Tóm ült és egy vékony ággal rajzolgatott a porban. - A hegyek között. . . nem vagyunk jártasak - felelte Johnson. - De ahhoz talán elegen vagyunk, hogy. . . - Köztetek van egy ember, akinek vezetni kellene az üldözést, aki legyözheti Gringót. Ott űl! Tom! Csodálkozva néztek a fiúra, arután a seriffre. Tom lassan felállt és elôbbre jött: . - Mit kíván tôlem, Gibson? - Az ezredest és a lányát elrabolta Gringo Fox. Egy ember van, aki sikerrel üldözhetné és az. . . te vagy! - De seriff? Berúgott?! - kiáltotta a szeplôs Johnson. - Ez egy gyáva kölyök, akit már sokszor felfricskáztam. A seriff végignézte Johnsont. - Ez az ember a Véres Tom és akiket ô fricskázott fel, azok közül egy sem maradt élve. Ha a ház hirtelen romba dôl, nem okozott volna nagyobb elképedést, mint Gibson kijelentése. - Azt mondom - folytatta a seriff -, hogy csak ô foghatja el Gringo Foxot. Tom Wheeler! Kiderült, hogy az édesapád ártatlan volt. Ot már nem támaszthatta fel a kormányzó, de a hatóság tévedését jóvátette azzal, hogy megkegyelmezett neked. Csatold fel az övedet, ülj lóra, független, szabad ember vagy, aki nem kénytelen eltűrni a sértést. Tom egész közel ment a seriffhez. - Elsôsorban magát lôném le, Gibson mindazért, ami velem a tnaga pokoli ötlete miatt történt. Ragaszkodik ahhoz, hogy felkössem a revolverövemet? Maga után a szeplôs Johnson következik, azután Hyckes. . . Csend lett. Tom megköszörülte a torkát, megnedvesítetteůnyelve hegyével kiszáradt száját és rekedten, szinte suttogva mondta: - Szóval. . . Mehetek. . . ahová akarok? - Mehet. . . - hebegté Gibson. Tom szó nélkül hátat fordított és elindult áz istálló felé. A szeplôs Johnson szólt utána. - Hej, Véres Tom! A fiú visszafordult. - Azt mondtad nekem egyszer, hogy gyáva vagyok - kiabálta éles kihívó hangon. - Be fogom neked bizonyítani, hogy nem vagyok az, pedig most már tudom, hogy te bántál eI a veszett Miguéllel is. fde hallgass! Mint rongyos menekült érkeztél, bambának tettetted magad, terhére voltál mindenkinek és az ezredes meg a senorita béfogadtak és jók voÍtak hozzád. Most, mikor bajba kerültek, egyszerűen elmész? - Most elmegyek, Johnson. - Hát akkor vedd tudomásul, hogy szívtelen, hálátlan gazember vagy! A legények ijedten néztek a fiúra. Most már tudták, amit Johnson is tudott, hogy az egyik kezével agyonüthetné a szeplôst. De a fiű szemében még csak a szokott vad fény sem gyúlt ki. Szó nélkül hátat fordított, feltette rá a batyuját és anélkül, hogy hátranézne, lassan elkocogott az úton a város felé. - Elég idôt pocsékoltunk - kiáltotta Ingramm. - Vezessen; Gibson, talán utolérjük a fiú nélkül is. . . .Ezalatt a Templom téren mindenfelôl vágtatva gyülekeztek a lovasok. Uayton seriff, miután elvált Cibsontól, a vendéglôbe sietett, és odament egy sarokasztalhoz, ahol Mr. Holborn az öt nap elôtti New York Heraldba temetkezett. A felfordulásból mit sem vett észre, hiszen o)yan lárma volt éjjel, hogy nem tudott aludni. - Mi az, maga itt olvas? - förmedt rá a seriff. Holborn mentegetôzve tette el a lapot. - Azt hittem, szabad. . . Több marcona ember lépett be, fegyverek.döngtek a padlón. - lde hallgasson: visszaadom a fegyvereit és az én felelôsségémre ma éjszaka nyugodtan használhatja ôket. . . - Igazán nem nélkülözhetem, Mr. fzé. . . - Gringo Fox, az Államok leghíresebb banditája megszöktette Gonzales ezredest és a leányát! - Szegénykék. . . - dadogta rosszat sejtve az ügynök. - Tanasso lóra kap, hogy a rablót üldözze. Maga fog vezetni bennünket a hegyek között. . . - Tessék?***** - )smétlem, az én felelôsségemre használhatja a fegyverét, magának kell elfogni és legyôzni a Gringo Foxot. Elôre! - De kérem... ezt én nem tehetem. - Én vállalom a felelôsséget! A város legjobb lovát kapja és vezet bennünket a Kereszt Tetôre. Ne próbáljon ellentmondani, mert még azt hiszik, hogy a Cringo Foxszal tart... - Becsületszavamra nem is ismerem. . . - siránkozott az ügynök. Közben a környezô embereken keresztül a téren összegyűlt tömegig jutott a hír: a Véres Tom vezeti az üldözést. Az ötletet általános lelkesedés fogadta. A tömeg türelmetlenül kiáltozott, "0yerünk! gyerünk! Mit késlekedik!" Holborn egyszer csak azt vette észre, hogy fenyegetô magatartású alakok fordulnak feléje mindenfelôl. Elvette az isten az eszét, amikor idejött. . . - Ember! - kiáltotta a seriff - ha egy percet habozik, megÍincselik... Gyerünk, itt egy revolver. . . halló. . . egy puskát és hozzátok elô Pépinót. Holborn a lincselés szóra nyomban átvette a revolvert, vállára dobta a puskát és úgy vágta önmagát fejbe hátulról a csôvel, hogy kis híján elájult. Már kint is volt a kocsma elôtt, ahol harsány, elismerô zúgással üdvözölte a tömeg és éppen elôvezették Pepinót, a város legtüzesebb csôdörét. A lovasok mögé sorakoztak és Holborn a nyeregbe vetette magát. Az alattomos Puska ebbôl az alkomból ismét úgy vágta fejbe, hogy majdnem keresztülesett a lovon, de végre egyensúlyba került, csak a lábszárai bizonytalankodtak és így történt, hogy a kengyelvasával megérintette a ló oldalát, amely az eseményt sarkantyúzásnak fogta fel és az ilyesmit nem állhatta. ů A következô pillanatban egyetlen ugrással iramodott el a félvad csôdör. A tömeg lelkesen ordított fel, mert így képzelték mindig a Véres Tomot vágtatni. Hogy Holborn nem esett le a lóról, az egész különös véletlen összjátéka volt és a gyáva emberek szívós védekezése: Csak a föld és a fák rohanásából sejtette, hogy gyorsvonat sebességgel halad és egyetlen ép csontja sem marad, ha lezuhan a lóról, pedig ez kézenfekvô lehetôségnek látszott. A kalapja régen lerepült, a puskacsô úgy verte a tackójáÉ, mintha egy galád ellenség ülne mögötte, a nyereg dobásától sajogni kezdtek a múlt.félig begyógyult, fájó sebei és a ló, amely a fasor irányában állt, mikor Holborn ráült, elvágtatott a Gonzá)es-ranch elôtt, kiért a dombok közé és nyargalt, nyomában a lelkes tömegge). . . Hogy a szerencsétlen ügynök felett végképp beboruljon az ég, kelet felôl sötét felhôk tódultak a síkság fölé és hatalmas dördüléssel bejelentette magát a vihar. . . 4 Amikor Anna meglátia Tom kezében az ezredes puskáját, az uto)só kételye is eloszlott. Gyilkosok! Ezzel a sikítással a szívében rohant az istállóba, lóra ült és kilovagolt a ranchból. A sötétségbôl egy lovas sietett hozzá. - Itt vagyok, senorita! Ha úgy tetszik, mehetünk. Hajnalra elérjük Sacramentóbán a vonatot. - Csak siessünk... Minél hamarabb kint akarok lénni Tanassóból - felelte és Gringo ůFoxnak fokozni kellett a tempót, hogy a leánnyal lépést Eartva nyargaljon. Már hajnalodott, mikor kiértek a síkra. Gringo Fox orrcimpái megrezdültek. - Lehet, hogy vihart kapunk. . . - Nincs egy felhô sehol. . . - Azért érzem a Iégáramlásról. . . jó lesz, ha sietünk, hogy ne érjen szabadban az ítéletidô. . . Még sebesebben vágtattak. Egy óra múlva, mikor már feltűntek a sötét felhôk és az elsô dôrgés hallatszott, már szemben voltak a Kereszt Tetô ösvényével. - Arra megyünk - mondta a mexikói. - Arra?. . . Ez az út a hegyek közé vezet. - De néhány kilométernyire van egy erdészlak. . . - A Kereszt Tetô lejtôjén nincs erdészlak - kiáltotta a leány; hirtelen gyanakvással. - Mégis megyünkl - korbácsával nagyott csapott Anna lovára, megragadta a Ieány öklét a kantárral együtt, sarkantyút adott a ménjének, és veszett vágtatással rohantak neki az ôsvénynek. Anna felsikoltott, de a korbáccsal megütött állat vadul nyargalt vele a bandita mel]ett - Maradjon nyugton! Ha kapálódzik, rákötözöm a ló hátára, hogy moccani sem tud!kiáltotta Gringo. - Nyargaljon elôttem, ahogy csak bír, az ösvény keskeny, ha egy pillanatra rrtegáll vagy lassít, összeütközünk, és mind a ketten a szakadékba esünk. Ha szót fogad nem lesz semmi baja. Gringo Fox vagyok és megfelelô váltságdíjért visszakerülhet az ezredeshez. A rettegett névre Anna kis híján leszédült a nyeregbôl rémületében. - Elôre, mert. . .! Engedelmesen megindult galoppban az ösvényen, háta mögött hallotta a mexikói lovának patkócsattogását. Egyre sötétebb lett, villám villám után hasított végig az égen, és zuhogott a zápor. A lány lova nyugtalanul nyerített. Hatalmas szélroham búgott át a szirtek között, és botnyi vastag cseppeket sodort magával. - Szálljon le a lóról, és hátával a sziklához lapulva, lépésben vezesse az állatot. ***** Anna okos leány volt és jól tudta, hogy engedelmeskednie kell. A hatalmas koromszí*****ű felhôk éjszakai sötétséget hoztak. Rövidesen víz folyt fentrôÍ, végig az ösvényen. A mexikói káromkodott. - Eresszen elôre. Sietni kell, én fogok vezetni. Ördögi ügyesség kellett, hogy a keskeny ösvényen elhaladjon foglya elôtt a sötétben. Anna a nyugati lány védekezô ösztönével arra gondolt, mi volna ha, megtaszítaná a férfit, mikor eléje ér. . .? Még nem is gondolta ezt végig, mikor a sötétben egy hideg, kemény kéz fogta meg a torkát, nem erôsen, de határozottan, és a kéz mindaddig ottmaradt, amíg Gringo Fox nem haladt át elôtte. Ezután a kéz a nyakáról lecsúszott a karján, a kezéhez, és megfogta a csuklójánál. A lova, eztjól tudta a mexikói, nem fog lecsúszni az útról, akkor sem ha elengedi. Most már gyorsan haladtak. A víz egyre sebesebb erecskékben ömlött föntrôl, ahogy a zápor meggyűlt a hegy vízmosásaiban. . . Félúton egy sziklaplatóhoz értek amely elég széles volt ahhoz, hogy néhány percre megálljanak, Anna kifulladva kapkodott levegô után. - Mit*****akar tôlem?. . . - Mondtam. Váltságdíjat. De most ne beszéljen, pihentesse a tüdejét, mért fél óránk van még a csúcsig, és vagy felmegyünk, vagy elsodor a víz. Ahogy erôsödött a zápor, a lefolyó áradat is sebesebb és duzzadtabb lett. Az utolsó métereknél, közvetlenül a tetô elôtt már úgy látszott, elsodorja ôket a rohanó esôvíz. A leány kétszer is elesett, és ha a mexikói acélos szorítása nem rántja vissza, az örvénylô, bugyborékoló áramlat lesodorja az Alder-Spring mélyére: De végre felértek. Gringo örömmel látta, hogy az elhagyott ôrház ablaka világos. Lindsay és Long tehát itt vannak, valószínűleg az ezredessel együtt. A bandita nem tévedett. Lindsay és Long, miután hiába vártak Narrow-ra, ketten indultak el. Ôk elismerték Gringo Fox fölényét, és nem tartották helyesnek, hogy Narrow vetélkedik a mexikóival. Mikor elhagyták a Gonzales ranchot és kiértek a dombokra, örömmel látták hogy a mexikói ismét jól számított: távoÍ feltűnt az ezredes, amint óvatosan, lépésben közeledett. BaI kézzel fogta a kantárt, a jobbja bénultan lógott. Long visszafelé lovagolt, és félkörben megkerülte Gonzalest. Lindsay egyenEsen feléje tartott. - Állj! Elhoztad a pénzt? Gonzales sápadt volt a fájdalomtól és szédelgett a nyeregben. - EI. . : és megkapjátok. . . Baljával villámgyorsan revolvert rántott. Lindsay nem is gondolhatott ellenállásra: - Félre az útból! És ha. . . Long kiugratott Gonzales mögött a domb mögül, és fejbe csapta a revolver agyával. - Épp jókor! - kiáltotta Lindsay. Az ezredes ájultan hanyatlott elôre, de elkapták, mielôtt a földre esett volna. Az alélt embert rákötözték a lovára, és elvágtattak vele a Keceszt Tetô felé. . . . Mikor magához tért, iszonyúan sajgott a válla és a feje. A két bandita vigyorogva figyelte. A Kereszt Tetô elhagyott ôrházában voltak. - Vizet. . . - suttogta az ezredes. - A szellemek nem szoktak vizet inni - mondta röhögve Long. - Hol vagyok? :. . Ja úgy. . . Látom. A Kereszt Tetôre hoztatok - állapította meg Gonzales. Erôt vett magán, és igyekezett nyugodt lenni. A két rablót dühítette a megvetô hang. - Kutya! - kiáltotta Lindsay. - Mi lett azzal a két emberrel, akik követtek ma éjjel? - Ôk is szellemek lettek. Lindsay megragadta az ezredes lelógó karját és rángatta. lszonyú kínokat kellett hogy okozzon ezzel. De az ezredes hamúszínűre vált arccal csak mosolygott rá. Long közbelépett: - Várjuk meg a Gringót! Ô tudja majd, hogy mit kell tenni. - Szóval Gringo Fox keze van a játékban. . .? - Eltaláltad. Itt van víz. Igyál. Fontos, hogy beszélni tudj, ha majd a Gringo kérdez. Az ezredes ivott és újra gúnyosan mosolygott. - Félek, hogy nincs annyi víz a hegyek között, amennyi engem beszédre bír. Ha azt akarjátok... -Abbahagyta. Rémülten meredt az ajtóra, és megpróbált felugrani, de összeköt8zôtt lábai miatt tehetetlénül zuhant vissza. - Anna!. . . Anna. . . - nyögte rémülten. A leány mögött Gringo Fox lépett be a kunyhóba. - Fetnandez! A játék véget ért - mondta gúnyos udvariassággal, mélyen meghajolva a meXikói. - Nagy küzdelem volt, de megérte, mert a gyôzelmem teljes. - Hol van Narrow? - kérdezte Long. - A pokolban! Le akart lôni, mert azt hitte, hogy amíg ti fe!tartjátok Fernandezt, addig én egyedűl akarok elszökni a leánnyal. Ostoba volt szegény. Amint látjátok, itt vagyok és osztozom veletek. - Mit akartok elosztani? - kérdezte nyugodtan az ezredes, aki közben visszanyerte az trralmát idegei felett. - Az öreg Shiwán aranyát. Tôled fogjuk megkapni. - Alig hiszem. Lindsay odalépett hozzá, és megrántotta vállban tört karját. Fernandez arca összerándult, azután elkékült szájjal mosolygott. Gringo Fox elkapta a nyakánál Lindsayt és a kétméteres embert egyetlen mozdulattal úgy csapta a sarokba, hogy a kunyhó megremegett bele. - Te sakál! Akarsz Narrow útán menni!? Itt én parancsolok. Érted? - Az imént is próbálta már ezt - mondta Fernandez. - Azt hiszi a barom, hogy kínzással *****egy valamire. Lindsay szédelegve feltápászkodott. Anna dermedten állt az ajtónál. Az égzengés és a zápor csattogása még pokolibbá tették a hegytetôn lejátszódó szörnyűséget. - Beszéljünk okosan Fernandez - mondta Gringo. - Szabadon elmehetsz a lánnyal, ha :ideadod az aranyat. - Mi biztosít errôl? - Mindenki tudja rólam, hogy vallásos ember vagyok. Az igazi mexikói banditák csak az istentôl félnek. Megesküszöm neked. . . - Várj! Mit ér a te esküd, ha két másik bandita nem tartja be? - Megesküszöm, hogy megölöm ôket, ha bántódásod esne. Erre ne esküdj! - kiáltott Lindsay. - Fernandeznek biztosítékot kell adni, hogy nem *****siôvetkezik ellenem Tom Wheelerrel. Ne felejtsd el, hogy én nyugodtan élhetek, nem üldöz '_'6enki, csak Fernandez és a Véres Tom, márthatnak be. :*****. - A, tudom. . . te meg a barátaid lemészároltátok Hawkinsot a családjával, és nem Íôttétek *****éljesen agyon Fernandezt, meg az öreg Wheelert is futni hagytátok... Szerencsétlen hülyék. ,Rendben van. Ezt is elintézzük. Mikor Anna ezt meghallotta, úgy érezte, hogy belülrôl összefacsarják a szívét. Egy pillanat *****látt mégértett mindent. Tom ártatlan, Fernandez ártatlan. . . Long, aki idôközben kiment szétnézni a viharban, rémülten rohant vissza. - A nyomunkban vannak! Amennyire az ár ellen lehet, útban vannak felénk. A mexikói meghökkent. Egy pillanatig gondolkozott, aztán dühödten sziszegte: - Narrow, a gazember!... Llgy látszik, nem döglött meg azonnal! .Kirohant a kunyhóból. A vaksötétben nem Iátott semmit. Azután villám cikázott, és l7iegpillantotta az ösvényen felfelé igyekvôket. A rohanó áradat azonban lehetetlenné tette az *****ldözôk útját. Egy csopo*****t megrekedt a padlón, nem bírtak feljebb kapaszkodrii a mindent *****lsöprô víz ellen. - Lóra! - rohant vissza a kunyhóba Gringo Fox - amíg a vihar tart, egérutat nyerünk. A 'Kereszt Tetô túlsó lejtôjén leérünk a síkra. Úgy lovagolj, Fernandez, hogy ha egy lépést élmaradsz, golyót kapsz. Elôre!... A platón a Gonzales-ranch cowboyai és Gibson álltak. Tehetetlenül látták a fel-felvillanó fénynél, hogy a banditák kivonszolják a lányt és a tört karú ezredest. Egy-egy villanásnyira látszott csak a kép. Ki merne lôni a felvillanó fénynél, mikor ott a két fogoly? Lejjebb Uayton és a segédje rekedtek meg a fordulóban. Ôk is tehetetlen kétségbeeséssel nézték a cikázásnyi idôre felvillanó képet. . . Szemük láttára hurcolják el az ezredest és a leányt. . . Gringo Fox Anna lovának a zablájá6a kapaszkodott: Fernandez tört karjával nem bírt felmászni a lóra. Lindsay ágaskodó paripáját maga mellé rántotta a zablájánál fogva, azután oldalba lökte puskatussal Fernandezt. - Gyerünk. FéI Iábbal már a nyeregben volt. Most egy villárn*****cikázott, és rnintha belesújtott volna, Lindsay a ló fején keresztül nagy bukfenccel a földre bukott. Long, Gringo és az ezredes nem tudták, mi történt. Ekkor néhány másodpercre, hárornszoros cikázással világosodott meg a táj, és nem messze a csúcstól, egy kiugró sziklán, ott állt Nevada Szelleme, fél kezével a kantárt fogta, másik kezével, csodálatos módján vállához szorította a puskát, úgy várta a villámlást. Egy cikázás, egy dörrenés és Long lebukott a nyeregbôl. Az ösvényen meredten álltak az emberek. Fernandez egy másodpercig úgy érezte, hogy megôrült. Mintha önmagát látná! Cringo Fox felordított, és magával rántva Anna lovát, nekiugratott a fennsíknak, a másik lejtô felé. ...És minden villámfénynél ismét feltűnt sötét hajfonatával, lengô toJldísszel a Nevada Szelleme, amint a harsogva ömlô ár ellen, a szakadék mentén, szikláról sziklára lép a lovával és megy a csúcs felé. - Hallja. . . - suttogta Uayton a segédjének. - Ha a gyógyszerész feleségétôl megtudja azt a hülyeséget, hogy az ezredes a Nevada Szelleme, akkor én addig verem magát egy Iéccel, amíg mozdulni tud. . . A legközelebbi cikázásnál a SzeIIem a Kereszt Tetô csúcsának peremén látszott, hatalmas fehér lován egy másodpercre. Csak Fernandez indiánszeme állapította meg a távolból is, hogy a ló Tonga egyik fehér kancája, a párja annak, amelyet Gonzales alól kilôttek.az éjjel. 5. A vihar egy csapásra elállt, kisütött a nap, de a hegyrôl még mindig patakokban ömlött a víz. Gringo Fox hiába volt okos, a mexikóinak a vérében van az, hogy babonás. Rémülten nyargalt, a lányt is kényszerítve lefelé a nyugati ösvényen. Ez sokkal szélesebb út volt, de úgy is minden percben a nyaktörés veszélye fenyegette ôket. Idônként hátranézett, de a Szellemet nem látta. Már közel látszott a tócsáktól ragyogó sík, mikor a Nevada Szelleme feltűnt mögötte a lejtô kanyarodójánál. Ô azonban már elérte a leánnyal a prérit. Most még szorosabban fogta Anna lovát vágtatás közben, tudta jól, a szellem így nem mer utáná lôni, mert könnyen eltalálhatja a leányt. A síkon voltak. Rodrigo úgy nyargalt, hogy ellenállhatatlanul magávaÍ rántotta a másik lovat is. Egy-egy fűvel belepett tócsán átnyargalva, valóságos vízfelhôt fröcsköltek maguk körül. . . Már az indián is a síkra ért, és messze mögötte özönlöttek reménytelen távolságban az üldözôk. Gringo Fox csodálatos lovas volt, és ha a lány olykor lemaradt kissé ebben az ôrült vágtatásban, a bandita korbácsa vadul csapkodott le a lovára, amitôl ez a nemes paripa szinte veszetten száguldott. Az üldözô lova, úgy látszik, kevésbé bírta az iramot, a távolság egyre nôtt közte és a nyargaló között. A mexikói örömmel konstatálta, hogy ez egyszer ismét megmenekült. Jobbra kanyarodott a hegyvidék felé nyúló sziklás talajra, hogy nyoma vesszen. Ha eléri azt a kis erdôséget ott a táv'olban akkor átjut Arizonába. Még jobb így! Egyedül maradt az aranyhoz. Mert a lány birtokában bizonyos lehetett benne, hogy hozzájut az ezredes aranyához. Kissé lassított. Üldözôt már nem látott maga mögött, és tudta jól, hogy ezen a terepen nem követhetik nyomon. - Hová akar vinni? - kérdezté elgyötörten a leány. . . - Csak nyugalom. Biztos helyre viszem. Ha engedelmeskedik, nem lesz bántódása -felelte a mexikói. - Rövidesen pihenünk. Napszállta felé elérték az erdôt, itt tíz perc pihenôt engedélyezett a lánynak. Azután folytatták az utat sebesen, de nem olyan ôrületes iramban, mint eddig. Éjfélre kis erdei házhoz értek. - Ez a ház az egyik rejtekhelyem. Ha sietve jövök át Arizonából, itt szoktam megpihenni. Bementek a kunyhóba. Anna félájultan roskadt az egyik székbe. Cringo Fox tüzet gyújtott, kôzben fütyörészett. - Velem azért nem bírnak - mondta késôbb, miközben konzervbabot és húst kezdett fôzni a tűzhelyen -, mert a bátorságom sohasem kerítheti hatalmába az eszemet. Mindent csak tervszerűen teszek, mindent elôre elkészítek... Legalább tíz ilyen kunyhóm van különbözô határvidékeken. . . Anna alig hallotta amit a bandita mond, olyan összetörten és kimerülten üIt. A mexikói egy rejtekhelyrôl zsákot vett elô. - Abrak. Minden van, ami szükséges. . . És. . . - Döbbenten elhallgatott. Anna követte a tekintetét. Az űldözô indián ott állt a szobában. De nem az ajtónál, hanem közvetlen kôzelűkben. Mintha megelevenedett volna a semmibôl. Pedig kinyitotta az ajtót, becsukta és elôrejött. De olyan nesztelenül, mint valami finom légáramlat. És most már az is látszott, hogy a Nevada Szelleme Véres Tom. Gringo Fox önkéntelenül felkiáltott. Az esôvíz üldözés közben lemosta a viaszt Tom arcáról, a sastoll, a fekete hajdísz kirepült az utolsó mérföldek irtózatos vágtatásában. Az indián öltözék és valami bárna máz, amivel bekente magát, nem leplezték többé a Véres Tomot. - Gringo Fox. . . - suttogta halkan, finoman, furcsa hűvös mosolyával -, meg fogsz halni. Lelôhettelek volna itt nyugodtan, de látni akartam arcodon a rémületet. És különben sem szoktam gyilkolni. Még az ilyen banditának is adok egy esélyt. . . - Kutya... -sziszegte a mexikói. De nem nyúlt a revolveréhez. Tudta jól, hogy az ellenfél csak erre vár: De hát fél attól, hogy a másik gyorsabb? Gringo Fox fél? lgen. Gringo Fox félt. Elôször életében félt, és ez az érzés, éppen azért, mert ismeretlen volt számára, kétszeres erôvel nyomasztotta. Erezte, hogy homlokát ellepi a verejték. - Tom! -kiáltott Anna. Feléje lépett, mindenrôl elfeledkezve örömében, hogy nincs tovább kiszolgáltatva a banditának. . . Tom oldalt akart gyorsan lépni... De késô volt! Abban a másodpereben, mikor a lány kôzéjűk ért, a mexikói elkapta Annát, maga elé rántotta, és hátrafelé az ajtóhoz ugrott. Ha Tom lô, valószínűleg Annát találja el. A mexikói egy pillanat alatt kiugrott az ajtón, és a leányt teljes erejébôl a feléje ugró Tom Wheelerhez taszította. Azután menekült. . . Tom diadalmas kiáltást hallatott. Meneküll Gringo Fox menekül...! Nem ugorhatott ki az ajtón, mert esetleg a bandita golyóiba rohan. Az ájult lánytůegy padra fektette. Anna lassan magához tért. Lódobogás hallatszott. . . Tom óvatosan kinyitotta az ajtót. . . Látta a mexikóit lovon menekülni. Utána! A lovát távolabb, a bozótban rejtette el, és az állat csendesen állt. Ha Gringo megpillantja a lovát és lelövi, akkor reménytelen az üldözés. . . Így máris utána nyargalt. Tudta, hogy az ô Iova rosszabb. . . Mindegy! Annára nem volt gondja, ezen a vidéken csak egy veszély fenyegette a leányt, és annak ô nyomában volt... A mexikói vágtatott. Hegyen, völgyön, szakadatlanul. Hajnalban állt meg pihenni. Rodrigo, az arab ló szomorúan lógatta a fejét. Gringo Fox mélyen aludt. Nem sokat alhatott, mikor a ló horkantására ébredt. Az emelkedés szélén lenézett. Messze, félórányira a pihenôhelytôl, lassú ügetéssel jött a Véres Tom. Jobbról-balra lehajolt a lóról, és a nyomokat kémlelte. Most felnézett, észrevette a mexikóit, és megsarkantyúzta a lovát. - Átkozott véreb! Gringo Fox lóra kapott és nyargalt. De Rodrigo már fáradt volt. Hajszolta újra, amennyire csak lehetett. Este kimerülten pihent meg. Hideg szárított húst evett gyorsan. Véres Tom már nem lehet a nyomában. Nincs még egy ló Rodrigón kívül, amelyik ezt az iramot bírja. És mégsem ült neki fôzni. Valahogy szorongva érezte, hogy erôsebb az, aki szemben áll vele. A végzet üldözi! Egy óra múlva, a mezôn át, jobbra-balra nyomokat figyelve, megpillantotta Véres Tomot. Barna lovon volt! Valahol sikerült pihent állatra szert tennie, és most jön. . . Jön kérlelhetetlenül. . . Gringo felült a lovára; vadul sarkantyúzta, de az állat alig kocogott. Rémületében, dühében, korbácsa nyelével verte Rodrigo fejét. De hiába. . . Leszállt a nyeregbôl. Hirtelen jeges nyugalom fogta el. Leverte rúhájáról a port, megtörölte a kalapját, és újra feltette. Közben fütyörészett. Aztán megindult gyalog az ösvényen, szembe a barna lovon közelgô végzettel. Most már visszanyerte az önbizalmát is. . . Gyôzni fog!. . . Igen, igen. . . Lehetséges, hogy gyôz. . . Idônként egy prérikutya rikoltott fel a távolból. Tom is leszállt a Ióról, mikor meglátta. Nyugodt, tempós léptekkel közeledtek egymáshoz, még mosolyogtak is, ha valaki látja, azt hihette volna, hogy régi jó ísmerôsök találkoznak. Tom megállt: - Készen vagy, Gringo Fox? A mexikói is megállt. - Láthatod! - Ha a prérikutya, legközelebb sikolt, lövünk. - All right! Vártak. Nyugodt, Iangyos este volt, nagylombú fák bóbiskoltak békésen körülöttük, és a csendet nem zavarta semmi. A prérikutya, úgy látszik, lesett valamire, mert hosszan hallgatott. Vagy elosont talán másfelé? Talán négy perc múlt el így. Azután artikulátlanul, hirtelen felrikoltott a coyotte. . . Ilyen gyorsan még sohasem sikerült elôrántani Gringónak a pisztolyát. Ezt boldogan érezte. . . És mégis. . : Mielôtt lenyomhatta volna a ravaszt, roppant ütés taszította mellbe, tűz villant, dörrenést hallott, és csak azt érezte még, hogy a feje odacsapódik a földhöz... Tom tartójába tette a fegyverét, lóra ült, visszafordult a keskeny ösvényen, és csendesen elügetett. Még hallotta egyszer, de sokkal közelebbrôl, a prérikutya vékony, furcsa ugatását. . . 6 Anna még vagy félórát pihent a kunyhóban. Egyszer csak lódobogást hallott. Ijedten ugrott fel. Talán a bandita végzett Tommal? Megkönnyebbülten látta, hogy hat-nyolc lovas érkezik. Tom kiáltotta oda vágtatás közben egy birkapásztornak lent a síkori, hogy az ezredes lánya az erdei magányos kunyhóban van. A pásztor odacsôdítette néhány társát, elmentek Annáért, és hazakísérték Tanassóba. Két náp telt el. A Gonzales ranchon szokatlanul nagy társaság ült együtt. Az ezredes ágyban feküdt, és a vállán nagy gipszkötés dudorodott ki. A vendégek az ágya körül ültek és Anna kávéval kínálta a látogatókat. Gibson mint egy érdekes esetet mondta el mindazt, amit a Véres Tom és Arthur Wheeler ügyében megtudott. - Hálátlanság volt tôle, hogy hátat fordított a háznak, mikór ilyen nagy baj történtjegyezte meg az intézô. - Csak hagyja, Ingramm - mondta mosolyogva az ezredes -, sohase tudhatjuk, hogy mi rejlik egy ember cselekedetei mélyén. Uayton seriff jött lelkendezve. - Na, itt hozom! - kiáltotta Gibson felé -, igazán szomorú tévedés volt. Az ajtón belépett a "szomorú tévedés". Az arcán öt-hat keskeny tapasz vonult át a véraláfutások fölött, kissé bicegett, és szerényen megállt a küszöbön. - Igazán sajnálom magát, Holborn - mondta Gibson. - Ez az egyetlen, ami vigasztal - udvariaskodott siralmasan az ügynök. Anna egy széket tolt feléje. - Köszönöm... De most egy ideig nem teszek ilyesmit - felelte búsan -, majd álldogálok itt. - Csak azt nem értem - mondta az orvos -, hogy a senoritát hogyan ragadhatta el ez a bandita. - Kilovagoltam. . . Nyugtalankodtam az apámért. . . -felelte zavartan Anna -és váratlanul. . . egyszer csak. . . - Adj egy kis whiskhyt a vendégeknek - segítette ki zavarából az ezredes. És mikor mindenkinek betöltöttek, a házigazda magasra emelte a poharát: - A Nevada Szellemére isszuk ezt, uraim! Valamennyien fenékig ürítették poharaikat. . . 7. Tom visszakapta a Wheeler-birtokot. És a kormányzó, kinek sok álmatlan éjszakát kellett a szerencsétlen Arthur Wheelerre gondolni, bôkezűen segítette hozzá a fiút hogy a Wheelerfarm megint a régi, nyájaktól nyüzsgô, szép gazdaság legyen: A ház, a cowboyok blokkháza az egykori tervek alapján épült fel újra. Balting City lakosai szintén igyekeztek a fiúval elfeledtetni azt a szerencsétlenséget, ami olyan igazságtalanul pusztította el a Wheeler tsaládot. A Véres Tom nevét többé nem említették. Békében és megbecsülésben élhetett a régi birtokon. Szegény Dick is, szemben a Nevada hófödte csúcsaival, itt, a szülôföldjén hunyta lé örökre a szemét. Mindent visszaadhattak Tomnak, ami egykor Arthur Wheeleré volt, csak az otthont, a családot nem pótolhatták semmivel. Ezt tudták jól a Balting City-beliek és mintha bűnösök lennének valamiben, szomorúan figyelték az örökké komoly, örökké egyedül járkáló; komor tekintetű Tomot, aki olykor két-három napra is eltűnt, hogy a hegyek között kóboroljon. Egyedül járta az ösvényeket követte egy-egy állat nyomát, de a puskát nem vette le a válláról, nem vadászott, csak kószált a magányos vadak ösvényén. . . Mikor egy ilyen kóborlásból visszatért, a város felé vezetô domb elején léptetve, világosságot látott a Wheeler-ház ablakában. Mi a csoda? Ki lehet az ô szobájában este? Megsarkantyúzta lovát, és bevágtatott az udvarra. Maga sem tudta, hogy miért olyan izgatott. Vagy tudta, de nem merte végiggondolni. Ahogy elindult a tornác felé, nyílt az ajtó és Anna jött eléje. - Eljöttem, Tom. . . - mondta csendesen. Az ezredes tűnt fel a lány mögött, és két kézzel szorította meg a fiú kezét: - Úgy látszik, hiába vártunk volna arra, hogy maga jöjjön el hozzánk! Hohó, barátom!... Együtt lenni, mikor baj van és megszökni a jutalom elôl, az nem helyes eljárás! - Csak nem akar megjutalmazni? - mondta meglepetten Tom. - Csak ne fortyanjon fel. Maga tartotta a hátát a közvélemény elôtt. Úgy tett, mint aki gyáván cserbenhagyja a gazdáját, csak azért, hogy azután Tonga kunyhójához nyargaljon, ott valami ördögi gyorsasággal egy fehér lóra kapjon és eljátssza az embereknek a Nevada Szellemét. Ezzel megmentett engem attól, hogy a lábra kapott gyanú tovább éljen. A becsületemet köszönhetem a maga okosságának, ügyességének és bátorságának. Ezt most nem lehet csak úgy egyszerűen *****lintézni... - Figyelmeztetem - mondta erélyesen Tom -, hogy nem fogadok el semmit. . . Anna csendesen eléje állt. - Semmit?. . . A fiú nem válaszolt. - Ja igaz. . . - folytatta az ezredes, miközben elgondolkozva szivarra gyújtott. - Azt a két alakot, Cornert és Bronsont, kiszabadítottam a barlangból. Megérdemélték volna; hogy éhen pusztuljanak, de azt hiszem maga sem kívánta ezt. Elég vér tapadt már ehhez a históriához. . . Jó büntetés volt. . . Közel álltak az ôrülethez, mikor értük mentem. Az egyik teljesen megôszült, a másik reszketett és dadogott. Adtam nekik annyit, hogy valahol letelepedhessenek és megbánhassák a bűneiket. A lány kíváncsian nézett Tomra. Vajon nem kívánja-e halálukat? - Jól tette, senor - felelte a fiatalember. - Én is ezt tettem volna az ön helyében. . . Elég volt a bosszúból. . . Az ezredes lassan elsétált a nyugalmas éjszakai kertben. A Nevada fehér csúcsai felett csodálatosan tiszta fénnyel ragyogtak a csillagok. Ketten maradtak. A lány két kezét Tom vállára tette: - Eljöttem hozzád. . . - Kitty. . . - Tom. . . - suttogta és odahajtotta a fejét a fiú vállára. . . . . .Tom Wheeler fiatal feleségével együtt a régi boldogság is beköltözött a farmra, és Balting City lakói most már sűrűn látták mosolyogni a néhai Arthur Wheeler fiát. Az ezredes, aki természetesen már nem hagyta el Tanassót (mit is kezdtek volna ott nélküle?), sokszor rándult át a fiatalokhoz, és csak nehezen szánta rá magát, hogy ismét elhagyja ezt a kellemes környezetet. Az öreg Shiwán kincsérôl még sokat beszéltek, pedig egyre fogyott az eldugott arany, és Tanassónak pedig egy duzzasztógát révén rövidesen erôműve volt, amelyhez gyár is kellett. Késôbb felépült az új kórház, néhány tanyai iskola és a zsákok fogytak, egyre fogytak, azon mértékben, ahogy Tanasso mind nagyobb lett. . . VÉGE