Rejtô Jenô: Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy ôszinte sajnálatára - Werner Zsolt Rejtô Jenô: Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy ôszinte sajnálatára - az elektronikus verzió Werner Zsolt alkotása ELSÔ FEJEZET ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż ł SZERETNÉK ł ł VILÁGHlRŰ LENNI! ł ł Sok a pénzem! ł ł Kevés a Ieleményességem! Minden jó ötletet örömmel fogad: megnyerô ifjú, ł ł aki elvesztette életkedvét. ł ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ Válaszok:  1. Hirdetését oluastam és közlöm önnel, hogy elueszett életkeduének becsüleÍes megtalálója agyok. Hat éuig Bostonban mint a uillamosszék áramelindítója működtem, amig gy alkalommal kaucsulekézelôm miatt röuidzárlat történt és az elttélt áramhiány köuetkztében nem saenderült jobblétre, illetue a rosszabb létben, a szender mellôzéséuef ébren maradt: jnos, kiuégzés nem lehetséges áldozat nélkül és tgy nyugalmas állásomból nyomban pttettek. Legyen szabad ennyit a kaucsukmanzsettámról. Ezután természetesen a (ilmnél kerestem elhelyezkedést, miuel szakképzett nyergesmester uagyok. Áflítólag cowboyjeleneteknél ilyenre szükség lehet. Így lettem tehát a ?aramountnál kerékpárns ki(utó, ám hamar megnôsültem, úgyhogy ma uirágzó, de aligjöuedefmezô kertészetem uan Oklahoma álfambárt: Neuem Sehwachta Szokratesz uagy Knapp (ahogy tetszik). 45 éues, özuegy Itéletuégrehajtó uagyok, aki úgy érzi, hogy még tartogat számára ualamit az élet. Hirdetését olúastam és tánlatom a köuetkezó: Ön uilághfrű lehet, ha örökbe(ogad és nekem ajándékozza uagyonát, azútángyalog, uagy úgyneuezett rollernevűjátékgörgôn elzarándokol Kalkuttába és útközben mlndenhol azt hirdeti, hogy a nyérskoszt csodákat műuel! E marhaságnak hlre menne, neuét meismemék a uilág mind a négy sarkában, miuel tgy szólna az ernberiség: "No lám csak. . . rtesttsen; hogy melyik uonaltal uár egy 45 éues nyugalmazott Itéletuégrehajtót (aki úgy érzi, hogy még tartogat számára ualamit az élet) és hetuenkét szabályszerűen uégrehajtott, igazolt kluégzést mutathat (el. Az ön embere vagyok! üduözl: Seh wach ta Szolra tesz uagy Knapp (ahogy tetszik) 2. számú levél: Clram! Világhlrűué lenni gyerekjáték! Fellaláltam a "Gyérmekcidjátszua gyilkolnak " neuű csörgôre, kereplôre és kisuasútra alkalmazható tetszetôs gyerekjátékot, mely egyben légyölô. Két légy súlyától a szerkezet működésbejön és lecsap! Finanszlrozzon 5n és neuemet Edisoné mellett, 5nét az én neuem mellett emlegeti az emberiség e találmány réuén, amely két legyet pusztft el és egy csapásra uilághlrűué teszi. . . 3. számú levél: Akarön uilághfrűué Icnni ? Azt szeretné, ha csodálnák és tisztelnék? Ha milliók emlegetnék a neuét? És hajlandó ilyesmiértjelentôspénzösszegekef áldozni? Szerintem ez egy NAGY MARHASÁG ÖNTÔL! Minden tisztelet nelkül  B. Knox természetimádó, mormon prédikátor, a Mazdaznan Egyesület Dalárdájának baritonistája 4. számú levél Csekély ellenszolgáltatás (ejében VlLÁGHÍRŰ LEHET! Mi az érvnyesülés titka?! Gondosan tanúlmányoztam Napoleon, Tolsztoj, Chaplin és D. S. Windthorn életét. E nagy emberek azért Iettek halhatatlanná, mert "Bájóka" Lenolajat haszáltak kopaszodás ellen. Akar Ön fogalommá uálni, mint Rasputin, Becthouen, Shaw, Pasteur és D. S. WindLhorn ? HASZNÁLJON "BÁJÓKA" LENOLAJAT! Gyártja: D. S. Windthorn mérnök, 24, Brooklyn 5. számú levél Ha Ön gyorsan és jutányosan uilághirű óhajt lenni, oluassa el (ôműuemet: "Hogyan élhetünk gazdagon, sikeresen és egészségesen. " Sztues megrendelését a Boston i Beteg Hajléktalanok Szeretetkórházába várom, sôt eluárom, mert öt hónapja beteg, családos cinbertársán segtteni kötelesség! Kiuáló tisztelettel E. Huberton a "Hogyan éjünk gazdagon, si keresen és egészségesen '' c. m ű szerzóe C.I. i. másik (ôműuem: "Karrier, erô és egészség lélekzésgyakorlatok és súédtorna úján" ugyanezen kórház címén megrendelhetô. És így tovább! Képtelennél képtelenebb feleletek, egyik butább, mint á másik. Dombbá nôtt a sok válasz, és valamennyi merô ostobaság. - Sajnos, nines megfelelô - szólt Theobald Lincoln, miután az utolsót is elolvasta. A karszék elôtti félméteres levélhalom megmozdult, és elôbújt alóla egy betemetett titkár. - Sejtettem. Az emberek nem túlságosan leleményesek, Mr. Theo - közölte a felbukkant. Így mondta: "Mr. Theo", mivel ezt a fiatalembert alkalmazottai sem nevezték másképpen, csak teobaldi tekintélyének ronesaiból kedélyessé restaurált keresztnevén. Hogy mégis alkalmazták a miszter megszólífást is, ez csak azért volt lehetséges, mert némi tisztelet, ha néki személyesen nem is, de millióinak csak kijárt környezetétôl. A fiatalember ugyanis milliomos volt. Egyénisége három pregnánsan jellemzô együtthaóból állt, ú. tn.: szeplôs arc, vörös haj és mélységes elôítélet mindenféle tevékenységgél 5zemben; szóval hiába akarom szépíteni az ügyet, valljuk be férfiasan: ez a fiatalember roppant lusta volt. Különben kellemes ifjúnak mondták. Szüntelenül vidám arca, felületes életfilozófiái, széles válla, derűs kék szeme jóízűen rokonszenvessé tették, és külseje még az esetben is elônyösnek számított, ha hölgyismerôsei azt játszották, hogy melyikük szeretné Theót, amennyiben nem volnának milliói. Legutóbb azonban menyasszonya keletkezett, égy váratlan, heveny lelki életbôl kifolyólag, éspedig Charlotte Dusan, a Franciországból importált elsôrangú művésznô, ki a Broadway egyik elôkelô orfeumában "Haláltánc" néven eljárt agóniájával olyan művészi érdeklôdést keltett; hogy szereplésétôl az üzem pezsgôfogyasztása mintegy harminc százalékkal fellendült.  Mr. Theo, a Pacific Ocean Trust vezérigazgatójának fiaként született, és ezt úgy értélmezte, hogy elegendô napi működés számára, ha unalmának elűzését tűzi ki élete céljául. Eleinte csak az unaloműzés vezette Charlotte Dusanhoz, késôbb azonban egészen komoly és heves éjszakázássá fajultak érzelmei a művésznô következtében. - Charlotte! Elveszem feleségül magát! - mondta egy napon a milliomos. De a művésznô rácáfolva a könnyen elképzelhetô feleletre, így szólt: = Mit kezdjek egy emberrel, aki csupán milliomos? Azt hisz, hogy ez minden?   Igen - felelte ôszintén a fiatalember, mivel csakugyan azt hitte. - Téved! Az én férjemre ne mondják, hogy pénzeszsák. Legyen tekintélye és pozíciója! flolgozzon valamit! - Nem tehetem - felelte Mr. Theo. - Akinek pénze van, az ne zavarja dolgozással a mások munkáját. - Akkor ne is álmodjon rólam! A fiátalember szerelme azonban nem ismert akadályt. Keresett valami középutat, hogy a teklntély is meglegyen és a munka se váljék szükségessé. - Mr. Thorn - kérdezte a titkárát egy ilyen tájékozódó szomorú éstén -, mit tegyen valaki, ha- nem akar és mégis szeretné bizonyos fokig megindokolni állandó jelenlétét a világon? A titkár markáns, barázdált arcát dörzsölte az álla körül. Emanuel Thorn száraz, sovány ember volt, flegmatikus és álmos hangú. - Mondjuk - ajánlotta megfontoltan - alapítson egyesületet azzal a címmel, hogy: "A Münka Nem Szégyen, De Unalmas!" Az egyesület éjjel-nappal terjesztené programját: Senki se dolgozzék, akinek a munkájára nines szükség, vagy nem a megélhetéséhez kell pénzt keresnie. : Ha ez megvalósul, úgy rohamos fejlôdésnek indulna a világ, áldás következne az emberiségre, és az ön nevét együtt említenék Galileivel, aki szintén semmit sem dolgozott szerintem, mert csakis unalmában figyelhette meg, hogy a föld forog. ˇ - Stop! Ön mégisesak a leghasznosabb ember a szolgálatomban! Bármilyen hülyeséget rnond, eszembe juttat valami épkézláb ötletet. - Yes. . . - bólintott és hiányzó, ritkult vörhenyes pillákkal bóbiskoló szémhéjait megelégedetten lecsukta. - Fô, hogy az ember válami módon nélkülözhetetlenné váljék. Eredmény a munka értéke, mert a legértékesebb munka sem alibi, és nem mentá az eredménytelenséget. Azt hiszem, most nagyon jót mondtam. - Engem is meglep. Lehet, hogy meghűlt valahol. Az ideám mindenesetre elsôrendű! Világhírű leszek. Az egyetlen mód arra, hogy valaki munka nélkül jólétben élhessen és ne kritizálják. Senki sem kutatta, hogy Edison dolgozik-e, amikor éppen nem találja feI az izzólámpát, a gramofont és más effélét. Vagy ki törôdött azzal; hogy Darwin munkálkodik-e állandóan, miután úgy vélte, hogy felmenôági majmokkal tartunk rokónságot? Holnap kôzzétesz a lapokban egy hirdetést. Nem tetszett a titkárnak - Mindig küzdöttem az ellen, hogy egy gentleman a nyilvánosság elôtt szerepeljen. De ön makacs ember. Feladom hát a küzdelmet és a hirdetést: Igy történt. Ám az ostoba válaszlevelek meddô eredménye után Mr. Theo feltette, hogy érintkezésbe lép ama zord atyávál, aki már sokkal régebben magáévá tette Charlotte Dusan felfogását a munka fontosságát illetôen. A fiatalember kész volt rá, hogy enged a sok rábeszélésnek és belép a céghez. - Mr. Thorn! Kössön össze a "Pacioci"-val! Jellemzô volt ez is Mr. Theo egyéniségére, hogy a komoly, hatalmas Pacific Ocean Trust vállalatot természethez mérten a rövid "Pacioci" megjelöléssel illette, mint ahogy kedves pónilovacskát édesgetnek undok cuppogással. Rosszkedvűen szivarra gyújtott, mivel elôrevetette árnyát a nehéz munkával kapcsolatos jövendô, amikor ugyanígy fog élni, mint most, de joggal korholják majd naponta. - A Pacioci, Mr. Theo! - szólt a titkár, és átadta a telefont. A fiatalember szokott meggondolatlan módján belehadarta a kagylóba: - A papát kérem! Itt Theo beszl! A háziközpont "Leó"-t értett, és kapcsolta a portást, akinek ilyen néven húszéves fiúgyermeke volt. Érde$ hang kiáltott Mr. Theóra: , Na megállj, te csirkefogó! Egy órájá ülök itt nadrág nélkül! - Az hogy lehetséges? - úgy, hogy nincs i1t a nadrágom! Azt akarod, hogy megfázzam?! - lsten ôrizz! - felelte ijedten a milliomos, mert szerette embertársait. - Máris náthám lett! - Hát nincs ott vaiami ágyterítô, amivel takarózni lehet? - Te ostoba alak! Ágyterítôben nem lehet az elôcsarnokba menni! - Az biztos. - Ha ôt perc múlva még mindig nadrág nélkül ülök itt, akkor beverem a fejedet! - Máris intézkedem. - Halló! Az alsó felhajtásra tétess bélésanyagot, mert kirojtosodik, ha sár van. És a vasalás olyan legyen, mint a borotva éle, mert megemlegeted a kezem járását! Miután a portás, akinek Leó néven húszéves fiúgyermeke volt, dühösen lecsapta a kagylót, Mr: Theo csnegetett, és erre megjelent Sigorszki, a lakáj. - Azonnal elviszi az egyik nadrág.omat a Paciocihoz - szólt a milliomos -, de olyan legyen a vasalása, mint á borotvaél, mert a portásnak lesz, és ha nincs megelégedve, úgy súlyos testi fenyítésben részesülünk. Az alsó felhajtásra tétessen bélésanyagot, mivel kirojtosodik így. Mondja neki, hogy üdvözlöm, és ha kell a kabát5s, csak telefonáljon. Sigorszki, a lakáj valaha átélt egy vasúti katasztrófát, és ennek következtében félszemű és féleszű lett. Általában egészséges korából csak megbízhatatlansága és pontatlansága maradt a régi. - Mr. Theo -kérdezte lassú orrhangon, emelt fôvel -, miért rojtosodna ki a nadrág. Hiszen i)yenkor autón közlekednek az emberek. - De a Pacioci portásának nincs autója. . . lgaz!. . . Ez sem helyes! CIgorj be a nadrággal Chryslerékhez, és vásárolj szegénynek egy sportkocsit. Mr. Baruch T. Livingstone, a portás igen meglepôdött, midôn beÍépett fülkéjébe a félszemű és féleszű Sigorszki egy nadrággal és egy hathengeres Chrysler-sportkocsi vételét igazoló kötlevéllel. A dühôs atya niegfogadta közben Mr. Theo tanácsát, és az ágyterítôbe burkolózva ült az ablaknál, kezében az elnöki dolgozó "TANÁCSKOZÁS FOLYIK, CSENDET KÉRClNK " feliratú alkalmi táblájával, hogy Leó nevű fiátjól fejbe üsse, amikor késve bár, de mégis elhozza az áhított ruhadarabot. Fogalma sem volt arról, hogy ez a veszély nem fenyegeti, mivel a fia délben felcsapott matróznak, elitta a műtömés árát, és félórája úton van a nadrággal Hawaü felé, ahol illatosak az éjszakák, tüzes szeműek a nôk, továbbá zeng a gitár, ha a tangószövegíróknak még hinni lehet, ami eléggé kétséges. - Azt üzeni a gazdám - jelentette Sigorszki -, hogy most már nem fog kirojtosodni a nadrágja, mert vásárolt önnek egy ötliteres kocsit. A portás álmélkodott, amennyiben ez a szó a csodálkozás és az ájulás kôzti különleges, hökkent állapotot eléggé híven kifejezi. - Kicsoda. . . ön? - hebegte. - Roland Sigorszki. Nemrégiben beszélt a gazdámmal egy nadrág ügyében. - Nincs szerencsém. . . Talán közelebbit szíveskedne, hogy kicsoda ön. . .? - Kérem.  Wűvösen bóliritott, és máris felmondta. - Születtem Odesszában, negyvenkét éves múltam, és mint Papagalos nyugdíjazott görög ))omásfônök hajdani fôlovászmestere kerültem az Államokba. Íme a nadrág. Fogja, uram. - Bocsánat, de itt tévedés lesz. . . - ámuldozott. - En nem beszéltem soha az állomásfônök úrral. . . - Nem vette rossz néven. Legalábbis nekem nem említette. Szófukar ember volt az öreg. Tessék... Itt a kötlevél is. A nadrág vasalása különlegesen éles. - Bizonyos ön abban, hogy nem téved? - Magam vasaltam. De ha óhajtja; még egyszer kivasalom, mivel a gazdám szeretné é)kerülni az ön kilátásba helyezett inzultusait. Fogja, uram. A portás szédelegve állt: Sigorszki még közölte vele, hogy milyen számot hívjon, ha szűksége volna a kabátra is, és távozott. Baruch T. Livingstone szájtátva állt ott, egyik kezében a nadrág, másik kezében a kötlvél, Íábainál a lehullott ágylepel, és úgy festett e jelenésszerű, de mérsékelten díszes pózban, mint velami különlegesen modern festô műve.  Ekkor azonban megjelent a személyzeti fônök egy kövér emberrel. = Bemútatom magának az új portást, Livingstorte - közölte kedélyesen, hogy ne ingerelje a beteget. -Ön megfeledkezik arról, hogy valaki a bank elé is kell. Felveheti azonnal a fizetését. = Nem vehetem fel azonnal. Csak másodsorban. És elôször is a nadrágot vette fel. A nadrág fizikai igazságának tudatában könnyedén és égykedvűen kettészakadt. Mt. Theo megfeledkezett arról, hogy a portás ülôfoglalkozása következtében erôteljes férfiú Volt. Így hát Baruch T. Livingstone nem tehetett mást, derekára csavarta az ágyterítôt, és az új portás csodálkozva nézte, amint elôdje beül az épület elôtt egy hatalmas áutóba és elrobog. - Látja, Marvéd - szólt a személyzeti igazgató -, szorgalmas emberek így válnak meg néhány esztendô múltán a vállalattól. Az új portás nem tudta, hogy értse ezt. Nadrág nélkül vagy autóval? Vagy elmebetegen? Ez azonban már nem tártozik regényünk tárgyához. Az epizód ésak annyiban bír jelentôéggel, hogy ha a portás nadrágja nem lép az események ésszerű sorrendje közé, akkor N1r. tieo bejelenti atyjának szándékát, és mint jellemes ember nem vonja vissza többé. Így zoriban késôbbre halasztotta a tévesen kapcsolt beszélgetést, és hálószobájába ment, hogy lédó)jôn kissé.  Ám ézzél már elindult életé rakétasebességgel, visszavonhátatlanul és végérvényesen, egy ácskaringós fordulatokkal dús pályán, elképesztô kalandok és ôrültségek között. 10.45-kor határozta le, hogy aludni tér, és 11.20-kor már együtt reggelizett jóízűen ama régóta porÍadó halottal, aki minden bajnak okozója létt. MÁSODIK FEJEZET A halottal véletlenül találkozott a hálószobájában, abból az alkalomból, hogy felfigyelt e nÉhai úr hortyogására, és amint benézett az ágy alá, ott látta a megboldogultat békében nyugodni, harsány álomba merülten. - hlalló! Mi ez?. . . Azonnal jöjjön ki az ágy alól! A tetem vállat vont, mint aki nem szereti, ha minden csekélységet így eltúloznak, és gúnyos tnegnyugtatással dünnyögte: - Kérem, kérem. . . Mit van úgy oda?. . . Elôjött; de közben kibukkanó vállával feldöntötte a bordó ernyôs Iámpát, ezután kinyitotta 82 ablakot, jobb kezefejét az utca fölé tartottá, mintha futólag megáldaná a járókelôket, majd fanyarul így szólt: - Esik. . . Érdekes, hogy San Franciscóban minden szerdán esik. Ez a gyáraktól Iehet. Hány óra van? A vörös milliornos nyomban egy fotelbe ült, hogy teljes kényelemben, Iegszélesebb vigyorávál élvezze az egész histôriát. Az ilyen embereket ô gyűjtötte. Ugy érezte, hogy e világon annyi hülyeség történik naponta és oly ritkán akad egy is, amelyik szórakoztató voliia, hogy ilyesmiért hálásaknak kell lennünk. - Kicsoda ön? - Egon Small porszívó- és vasútjegyügynök. Ezenfelül több éve már ineghaltam, ami mellesleg nem zárja ki azt, hogy megkínáljon egy cigarettával. - Cigarettám nincs. Akar szivart? - Nem. Hozasson cigarettát. Vendéget nem szokás ultimátumszerűen kínálni. - De azt megbocsátja, hogy bemerészkedtem a hálószobárnba? - Azt nem veszém rossz néven, de mi volt annyira sürgôs magának hogy felébresszen? Nem olyan idôket élünk, uram, hogy egy intelligens ember bárkit is fMlkeltseri, ha az illetcţ éppen alszik... Pálinkája sincs? - Oportói vörösbort tartok a háznál. - Jellemzô... -dünnyögte keserű, lenézô gúnnyal. - Egy ţTiilliomos... Nna! -Nern fejezte be és legyintett, mint akit az udvariasság akadályoz, hogy megvetô vélernényét nyilvánítsa. A tükrös asztalról felvett egy kölniszórót, és beperţrietezte a arcát. -: Nyomban hozatok pálinkát - kiáltott lelkesen Mr. Theo. - És cigarettát is! Ön mától togva a barátom! - Hm... Megengedi, hogy ez esetben családi körülményeit szeretném ismerni? - És hivatalos zordsággal, mint aki a sírból egyenésen bejelentôlappá elevenedett, szinte vádlóan kérdezte: - Atyja neve? - Walter Lincoln. - Van valami közük a néhai Ábrahámhoz? ţ Annyiban hogy végül valamennyien eljútunk az ô kebelébe. = A nagy államelnököt gondoltam, akit egy színház páholyában lelôttek vagy leszúrtak. . - Ártatlanok vagyunk! Nemhogy az elnököt, de még egy belépôjegy árát sem szúrták le semmiféle színházban az ôseim, mivel ezt a szórakozást nem kedvelték. - Szép család - dörmögte, és megkóstolt egy puddingszerű valamit, de kiköpte, miután hajkenôcsnek bizonyult. - Szívesen ennék valami hideg felvágottfélét, de figyelmeztetem, ha azt feleli, hogy csak meleg disznókarajt tart a házban, haboz,ás nélkül nyomban rnzultálom. - Mért hiszi, hogy kötelességem önt kényeztetni? - Mert azt is olvastam a hirdetésében, hogy igen sok pénze van. Ezt mellesleg kezdem kétségbe vonni, mivel állandó ígéreteket tesz szeszes italok és dohányáruk bevásárlására, hogy azután készakarva megfeledkezzék ezekrôl. Es eltűnt a szekrényben derékig. - Nem jönne velem ebédelni valahová? - kérdezte egyre vidámabban Mr. Theo. - Mikor reggelizett? - Két napja sincs. - Az ingek két polccal Iejjebb vannak... - Még haţlonghat is az ember. . . - mormogta egyre idegesebben, miközben a milliomos ingei közôtt válogatott, és mindenféle lábatlankodó pizsamát egyszerűen kidóbált a földre.Csupa ízléstelen holmija van. Hogy lehet piros nyakkendôt viselni?- Kizárólag azért keresett fel, hogy az úridivatról értekezzék? - Olvastam a hirdetését. Gondoltam, mindenkit megelôzök, ha szemţlyesen érkezem levél helyett, továbbá gazdaságos, mert önmagamat nem kell készpénzzel bérmentesíteni. Egy megfelelô övet nadrágja köré fűzött, a többit leszórta a földre, és hátrasimította rendet3en ôsz haját. - Na, jön vagy nem? - kérdezte türelmetlenül. - Ha mindenkit meg akart elôzni - kérdezte az autóban Mr. Theo -, akkor bizonyára elsôrangú ötlete van. - Természetesen. Ön Iesz a második Stanley?! Na?! - Lehangol. Az elsôrôl sem hallottam. - Ôséinek tartôzkodása a színművészettôl odáig tökéletesedett, hogy ön nem tud olvasiii, és ezért műveletlen. = Ha így folytatja, lehetséges, hogy étkezés után megverem. - Még ez sem lesz elôttem műveltségének bizonyítéka. Stanleyrôl ennyit: csodálatos teljesítménnyel felkutatta Livingstone-t, a nagy tudóst, aki a Kongó vidéţén eltűnt. - Mégiscsak emlékszem az esetre. Folytassa. - Ön is felkutathat egy eltűnf nagy tudóst. Pontosan két év élôtt bejárta egy hír a világsajtót, hogy elveszett a Csendes-óceán szigetvilágának nagy kutatója, Gustav Bahr, az Angol Királyi Földrajzi Társaság tagja stb. Utoljára egy kannibál törzs étlapján emljtették a nevét valami savanykás körettel kapcsolatban, azóta nyoma veszett. . . - Azt hiszem, jó nyomon járok, ha az étlap alapján. . . - Ne folytassa! - intette le Egon Small. - Elfelejti, hogy olcsó éttermekben sokszor elôkelô fogások neveit írják az étlapra, holott nem is fôzték ezt a nagyúri csôbensült mifélét vajasmorzsával? - Ön szerint tehát Gustav Bahr él, mert a valóságban nem tálalták fel csôbensütve vajasmorzsával? - Az is valószínűtlen, hogy roston uborkasalátával, vagy akár zsemlyemorzsában sütve, idei burgonyával, zsírjában és zöldpetrezselyemmel feltálalták volna - felelte a néhai, és külônös, álmatag, szelíd mosollyal nézett a távolba, miközben nagyot nyelt. - Ugyanis e konyhareceptek egyike sem olyan, hogy életben marádhatott volna. Holott él. Tsiui-szigeten. A Fárôr-fok elôtt. Fidzsitôl északra. Ott megtalálhatja ön is. - Ez érdekel - felelte élénken Theo. - És biztos ön abban, hogy Gustav Bahr Tsiui-szigeten van? - Miért lennék ebben biztos? Gustav Bahr egyáltalán nincs semmiféle szigeten. - Hát akkor hoI találom meg? - Itt, San Franciscóban! - Mi?! - Képzelje el, hogy Stanley mennyi fáradságtól kímélte volna meg magát, ha Livingstone ott van vele már az induláskor mint kézipoggyász, á karaván holmija között. Hihetetlen, hogy ezt az egyszerű eljárást még eddig nem alkalmazták. Ön lesz az elsô. . . Vigyázzon a kormányra! Mr. Theo elgondolkozott. Ha Gustav Bahr csakugyan itt él valahol, akkor megoldották a házhoz szálÍított, mesterséges világhír szabadalmát. ţ = És hoI van e pillanatban Gustav Bahr? - Most?. . . = Gondolkozott. - Milyen náp van ma? - Szerda. - Akkor rendben van. Gustav Bahr itt ül maga mellett az autóban, éhes és unatkozik... Hé! Félfut a járdára. . . HARMADIK FEJEZET - Nézze, uram - mondta Mr. Theo, amikor végre a terített asztalnálů ültek és a pincért várták. - Ön az ágyam alá mászott: nem szóltam semmit, gorombáskodott velem: lenyeltem, ön turkált a szekrényemben: beletörôdtem, kételkedett a tisztességemben, de úgy, mintha ez is r)agy megtiszteltetés lehetne számomra: hagytam. Rendben vari! De most figyelmeztétem a következôkre: Becsületszavamat adom, hogy léveszem önrôl az ingemet, nem fizetem ki a reggelijét, és a rendôrségre viszem betörésért, amennyiben nem felel arra a hihetetlen és rejtélyes pimaszságára: miért kérdezte, hogy: "milyen nap van ma?", mielôtt közölte, hogy az ôn neve Gustav Bahr? Mit felelt volna, ha ma péntek lenne vagy kedd?! Jól gondolja meg, uram, a válaszát, mert elégtelen indok esetén e tompa evôkéssel indián módra megskalpolom, lehyúzott fejbôrét derekán viselt övembe tűzöm, és elmegyek! Az elhunyt rendületlenül fogadta e kltörést. - Nem féltem a fejbôrömet - szólt nyugodtan. - Ha megvoltam valahogy csôbensütve, meglészek hajviselet nélkül is. Ám vendégszeretetéért hallja felvilágosításomat. - Lehunyta e9Y pillanatra szemeit, mint aki összefoglaló visszapillantást vet mondanivalója tárgyára, azután halkan belefogott: - Small Egon álnéven ügynek vagyok. Leadott megrendeléseimért szerdán lakásomra küldik az egész heti jutalékomat, mivel utazom a hét legt8bb napján. Az igazi f8ldrajzkutató sohasem képes az utazással végképp szakítani. És mondhatom, a porszívóval bejárt útvonal is érdekes felfedezések, meglepô tapasztalatok kútforrása, ahol nem nélkül8zôm a veszélyt, a megpróbáltatásokat, és sűrűn ákadnak közben vademberek, vagy ami ritkább: még sze)ídek is elôfordulnak a vásárlók kegyetlen ôsi törzsében. Ha nyilvánosságra jut, hogy Gustav Bahr vagyok, úgy vége derűs, nyugodt életemnek. Mi az eset, ha nem egyezünk meg és menekülnöm kell a maga várható indiszkréciója elôl? Már sem cégemnél, sem lakásomon nem fordulok meg többé. Tehát ha kedd van vagy szombat és jutalékom még esedékes, úgy kétszer is meggondolom, hogy nevemet közölje-e. De mivel szerda van és a pénzt már bizonyosan kiküldték, anyagi kockázat nélkül bemutatkozhattam és menekülhetek is, ha kell. Amennyiben most nem kér bocsánatot tôlem, úgy ön természetesen Iegyen hétszer átkozott. - Belátom, hógy igaza van. Kérem, bocsásson meg, és mondja e), hogy mit gondol. Elôbb természétesen fogyassza el a tegnapi reggelijét, és csak azután fogjon hozzá. - Cfgy van. Azután hozzáfogok mai reggelimhez. Így is történt. Elfogyasztotta az elôzô napról esedékes és a mai napról elmaradt reggelijét, sôt, mivel ki tudja, mit hoz a holnap, a másnapi reggelijét is elfogyasztotta. Amikor ezzel megvolt, lehunyta a szemét, mint pogány idôk nagy Váteszei, ha elmélyülnek önmagukba, mielôtt jövendölésüket a törzs jelenlétében kinyilatkoztatnák. - Kisebb, ţinkább botanikai, mint felfedezô utakkal kezdtem tüneményes pályámat. Elsô próbálkozásom egy társasággal a Déli Sark felfedezésére irányult. Miután megtaláltuk ezt a helyet, hazatértem. Nagy kutatóutakra nem is gondoltam, de a sorsnak egy villanyosút szakasznyi része is elég, ha le akar csapni. Ez a szomorú tényállás! Kis hajómmal a szigetvilág ttóráját tanulmányoztam, amikor Manila elôtt váratlan orkán szakadt reánk. A világjáró tudós éÍţte lsCen kezében van. Igy történt, hogy beteljesedett a végzetem. Manila zátonyos partjain, egy háromnapos pusztító vihar következtében... Megnôsültem! Igen!... Érkezés után legszörnyűbb felfedezô utamra kellett indulnom: Zuhogó záporban, gyaloghintón, hotelszobát keresni, Manilában! Hagyjuk a drámai részleteket! Nem írom le a város elsôrangú szállodáját, melyekben a túlnépesedett Japán vagy Korea foÍyóvizeken élô lakosságának mintájára már a puszta fürdôszobát kínálhatták csak fel, hol a kádban alvók feje felett nyugtalan zuhanycsô mered, damokleszi szörcsögéssel. Beszélhetnék olcsó, kevésbé zsúfolt hotelekrôl, melyekben, mint az Ázsia szteppéin önellátásban élô nomádok, mindenki magával hozza hálóhelyét és ragályos betegségeit. . . de ez nem fontos jelenség. Folytassuk hát ott, amikor éjjel egy órakor, szakadó esôben, kimerülten, gyaloghintómban ü)tem, melyet a kuli, leszorított rúdja segélyével magasan és meredek ívben egyensúlyozott a feje felett, mert így akarta kifogni velem a záport és bár legalább azt remélhettem volna ezért, hogy késôbb, összecsukva, beállít pihenni egy esernyôtartóba. De akkor még ifjú voltam és elszánt, migt Columbus kollégám, akirôl talán még ön is olvasott. Az indiai átjárót kereste, és felfedezte egy megbocsáthatatlan tévedés folytán Amerikát, miután ez a földrész véletlenül a két kontinens között tartózkodoţt. Nem a kenyéririgység beszél belôlem, amikor ezt megáÍlapítom, de elvůem, hogy egy baklövést nem menthet az eredmény: A lényeg az: csak egy választás volt számomra: kihúzni valahogy az éjszakát. Egy bárba vitt sebes trappban a riksa. Tudományos pályám során elôször jártam a grillekben tanyázó, úgynevezett ötórai népség között. A hôlgyek zörgô karpereceikkel, dús festékeik harci színeitôl egészen a cigarettájukig Egyiptomot juttatjţk eszébe a tudósoknak. Egyiptomot, ahonnan tudvalevôleg a fesEett lábköröm divatja származik, továbbá a Tíz Csapás. Elôször figyeltem meg táncukat, melyhez érthetetlen oknál fogva sem lándzsát, sem szekercét nem használnak. Késôbb már nem akartam mást, mint ez a bizonyos Columbus nevű, annak idején: egy átjárót kerestem a parkettôl a ruhatárig. Ám ekkor közöttem és a parkett között utamba került egy nô, mint egykor Amerika szerencsés kollégámnak! Felfedezett a feleségem! Akkor még ismerétlen és titokzatos volt számomra, mint hajdan Ausztrália, Terra Incognita korában, mielôtt Cook kapitány leleplezte, ahogy bizonyára ön is tudja. - Nem tudok róla, de ha ál)ítja, hogy ez a rendôrtiszt leleplezte ônagyságát, akkor bizonyára úgy van. - Ausztráliát gondoltam, uram! Szóval elég annyi, hogy ott állt elôttem egy leány, karcsú, mint a Tűzföld, titokzatos, mint az Iráni Fennsík és olyan kacér, hogy ahhoz fogható földrajzi fogalom alig létezik. - Nem is ragaszkodom ahhoz, hogy ônagysága kacérságát festôi útleírásokkal érzékelůtesse. . . - Nem is teszem. Régi alkoholisták szerint kitűnô fizikumú földrajzkutatók sern bírnak el t8bbet egy üveg pezsgônél. Kivéve talán Marco Polót, aki bizonyos fokig szélhámos volt, vagy Cecil Rhodest, ki inkább diplomatának számít. Így tehát érthetô, ha bizonytalan hullámzással közeledett, életem jámbor hajója a feszes selyembe csavart, lágyhullámú ringatódzás felé, melynek hátterében a végzet lappangott. Mert ez a nô olyan volt, mint Afrika; dúsan festôi, titókzatos, egzotikus, forró. . . és hogy tudott csókolni!. . . - Bocsánat, hogy félbeszakítom, de nem értek a földrajzhoz: Hogy tud Afrika csókolni? - Alacsonyrendű tréfálkozása sokkal triviálisabb, hogysem sérthessen általa. Tehát folytatom higgadtan. Megismerkedtem ezen az estén pályafutásom korallzţtonyával. Képzeljen él egy zátonyt, válla nélküli estélyi ruháţan, csodás kék szemmel, és olyan volt... - Tudom: olyan volt, mint a Tűzföld, vadul csókolt, mint Afrika, hullámzott, mint az Iráni Fennsík és átkarolta önt, mint Felsô-Mongólia. Gyerünk tovább! - Otrombasága ezúttal sem sért. Megismerkedtünk, és újabb egy üveg pezsgôt ittam, ami taÍán még Pizarrónak vagy Corteznek is megártott volna, holott ezek elsôsorban hódítók áoltak. Igaz-e vagy sem?. . . ma már kitudhatatlan, de többen is állítják, hogy hajnalban lelkes nyerítést hallatva, magam futottam feleségem gyaloghintójával a szállodáig. Ma sgm értem, hogy mégis egy kövér, vén telepes szállt ki elégedetten, és ötven centet adott. A monszun további két napot dühöngött és én további nyolc évet, mivel huszonnégy órán belül elvettem feleségül ezt a hölgyet. Azt hiszem, sikerült megértetnem önnel, hogy milyen egy korallzátony. . Bár reméÍem, amúgy is tudta. -, A zátonyokat illetôen csak a víz alatti tönkrôl volt tudomásom. - Mindegy. Ha akarja, egy korallzátony közepére kerültem, ha akarja, a tönk szélére: a fô, hogy zátony volt ez, titokzatos, víz alatti ôsképzôdmény... de hogy tudott csókolni! - Ne hangsúlyozza. Megjegyeztem, hogy a korallzátony úgy csókol, mint Afrika, kecses, rnint a Tűzföld és általában ônagysága kacér, mint a jelentôsebb földrajzi fogalmak. Most szeretném tudni a sok beszéd magvát: Ön nem elég tömör. - Felelek önnek, úgy is mint tömör. Világosan és egyszerűen anélkül, hogy elkalandoznék. A földrajzkutató pályáján általában döntôen jelentôs felívelést jelent, ha megnôsül. Ilyenkor kérűÍ sor a hosszú, nagy horderejű, esetleg többéves útjaira, amikor semmiféle dzsungel nem lehet elég mély, sötét, távoli és veszélyes. Ami az én házasságomat illeti, e tekintetben idéális vo)tam. A feleségem ugyanis szenvedé)yesen szájharmonikázik. Tisztelt uram! Én hallottam a prédát keresô berberoroszlán ordítását, és Bombayban jelen voltam, amikor egy veszett elefánt utolsó sóhaját lehelte kürtszólamban. E hangok ma meghitt emlékeim, ha nôm szájharmonikázására gondolok. A harmonika okozta, hogy rászántam magamat az Amazon dzsungelének felderítésére, és esoda, hogy ma még arrafelé ismeretlen rész is van. Egyszer elmentem e harmonikázás miatt a közép-afrikai Rudolf-tóhoz, másszor bezárkóztam a fürdôszobába, és megeresztettem a vízcsapokat... Végül a Tsiui-szigeten, mielôtt visszafordultam volna, érezte: Elég! Betelt a mérték! Minek mennék haza a kannibálok közül? Békében, nyugodtan maradhatok itt. Így is lett. Jól aludtam, nagyszerűen éltem: És híztam. Ez lett a vesztem. A kannibálok kezdtek szemérmes mosollyal nézegetni. Ajándékokat és ínyencfalatoţat hoztak. Sejthettem, hogy az ünnepekre hízlalnak, és meghívókat küldenek vidéki rokonaiknak rám való hivatkozással? Egy délelôtt a fônök kínos zavarban és elnézésemet kérve közölte, hogy este elkészítenek, és szívesen teljesítik az utolsó kínáságomat: ha akarom, spékelten, ha akarom, pácolva tálalnak fel, de ha tetszik, tűzdelhetnek is, mondották, mivel e terzset nem jellemzl a kegyetlenség. Hiszen ôk titokban spékelve szerették a földrajzkutatót, csupán elôzékenységbôl ajánlottáţ fel a választást. De mégsem ettek meg... - Ne mondja! - Kevés hiányzott ehhez. Szerencsémre délután kikötött egy hajó, és néhány matróz sértônek találta az elgondolást, hogy hurkának töltsék ôket, vegyes felvágotthoz. Ebbôl szóváltás lett, majd kézitusa, és nekem sikerült elmenekülnöm a hurkajelöltekkel, de magam mal vittem valarnelyik régi étlapról egy Egon Small arnerikai ügynök nevét. Én voltain aki anyilvánossággal tudáttam, hogy a kannibáloknál Gustav Bahrt elköltötték az élôk sorából. Ez a történelem. Most önön a sor; hogy megfelelô hírveréssel elôkészítse az expedíciót, amely felkutat; megtalál és visszahoz. - Ha így áll a dolog, ahogy mondja, miért megy haza isinét? Neni vnlt jö itt San Franciscóban? Búsan bólogatott. - Nagyszerű volt. . . De az a nó még itt sem hagy békében. - El akarja hitetni velem, hogy áthallatszik Londonból, ha ónagysága szájharmoiiikáii játszik? - Tudja ön hogy mi az a hazajárás? - Hogyne. Ha romlott Ielkivilágú földrajzkutatók nem költik holt hírüket, lianem becsiile tesen hazautaznak a családjukhoz. - Nem vitatkozom. A lényeges az, hogy halálom ţírére a feleségem spiritiszta lett, és azcita meghív minden szeanszra a túlvilágról. Van valami a spiritizmusban, vagy nines, én ezt nern tudom eldönteni. Egy bizonyos: minden éjszaka azt álmodorn, hoţy felébredek otthon a lakásomban, és együtt vagyok a feleségemmel. És harmonikázunk. Almomban megtanított. Hát én inkább hazamegyek, a lakásomban alszotn, és azt álmodom, hogy felébredek Saiţ Fiůanciscóban, mivel itt jól érzem magamat. Sajnos uram, ha egy asszony molesztálni akarja a férjét, legyôzi a halált is. Számomra ez a tanulság. Találjanak meg, tévedések, bolyongások és küzdelmek árán, annak rendetlen módja szerint, ahogy illik. - És hogyan íflik magát megtalálni? - Nem egyszerű. Önnek majd fel kell mutatni a bizonyítékokat. EI kell, hogy mondja az oknyomozó, tudományos hátterű történetet. Ha nem talált meg annak rendje és módja szerint, akkor csak kinevetik és. leleplezik. E tekintetben ném jelentek kedvezményt, ha a hajóján is vagyok elrejtôzve. - Hogy képzeli a kutatást? - Én beköltözöm önhöz, és elbújok a lakásában. Azután következik a sajtókampány: mi lett Gústav Bahrral? Végü) jön maga, és expedíciót szervez. Indulás! Gondos kivitel. Méréseket eszközöl, összevetik adataikat, kikérdezik a bennszülötteket, behatolnak a Tsiui-sziget belsejébe, és a vadon közepén rám bukkannak. Jó volna, ha begyakorolná velem a nagy pillanatot Stanley élettörténetébôl. Ôt például szélhámossággal gyanúsították, pedig csodálatos volt, amit tett: Nekünk tisztább kézzel kell cselekedni, mivel szélhámosságról van szó. - Szóval, hogy ment ez a jelenet? - Amint Stanley megpillantotta Livingstone-t, így szólt: "Ha nem csalódoţn, ön Mr. Livingstone!" Esetemben Gustav Bahrt kell mondani. En majd kezet nyújtok, és ezt felelem: "Yes..." Mire ön elismétli Stanley forró szavait: "Hálát adok Istennek, hogy önnel találkozhattain. . . - Nagyon szép Iesţ - sóhajtotta Mr. Theo. - Majd kell valaki, aki súgja. - Megéri a fáradságot! A bennszülöttek rivalgása, kísérôinek sorfala között a hajóra mégyünkţ, és maga vissza fogja vinni feleségéhez a teljesen elvadult felfedezôt. - Maga nem látszik éppen elvadultnak. - Most nem is. De majd nézzen meg, ha vissza fog vinni a féleségemhez. És már a puszta gondo)attól valóban sokkal elvadultabbnak látszott. NEGYEDIK FEJEZET Elég volt néhány rövid kis hírecske, és a világ lázba jött. Csakugyan?! Mi is lett ezzel a Gustav Bahrral? Jó, hogy említik. . . Itt egy értékes ember tűnt el a leltárból, és senki sem szól, senkinek sern hiányzik! Hallatlan, kérern! A tömeg szíve megmozdult! Valaki sínylôdik a távoli óc:eánon! A szomszéd lakásban megôszül egy zongorahangoló, és senki sem törôdik vele. Viszont az eltűnt kutatót a csendes-óceáni szigeten mindenki szívbôl sajnálja, mindenkit dühbe hoz a felelôs tényezôk hanyagsága, és a polgárok zöme úgy érzi, hogy rokona lett az elveszett kitűnô tudósnak. A polgárok szeYetik, ha kitűnô egyénekkel rokonságba kerülnek. Természetesen nevetséges volna azt mondani, hogy küldjön a távoli ismeretlen szigetre nţhány dollárt ennek a tudósnak. És ez a fó. Értik? A szomszéd zongorahangolónak küldhetnek tíz dollárt, tehát megtalálja a módját, hogy diszkreditálja az ilyen tolakodó nyomort! Az asszony ruhái, a gyermekek dohányzása, a zongorahangoló könnyelműsége (öt év elôtt egy négyágú ezüst karos gyertyatartót vett a nagyanyjának) okai a bajnak. Legyünk ôszinték: a zongorahangolót nem meri sajnálni mert néhány dollárral segíthet rajta. Az emberi részvét éppen fordítottjá egy kirándulásnak. Mennél távolabb fekszik térben a szánalom célja, annál gyorsabban és kényelmesebben eljut hozzá mégértô embertársainak szíve! És gyorsan másról beszélnek. Kicsi tragédia, közeli szegénység, tehát kínos. Ezért talál olyan hatalmas visszhangra minden roppant igázságtalanság. Roppant igazságtalanságokon nem lehet apró adományokkal segíteni, és ez fokozza a sajnálkozó egyének biztonságérzetét. A közűgy mindenkinek kedvene magánügye. De végre is egy ember baját, akinek a felesége idei zöldborsót vesz, amikor még ennyi és ennyibe kerül kilója, nem lehet közüggyé felfújni. És ha már itt tartunk, miért jár a leánya állandóan új selyemharisnyában? Miért nem teszik össze a pénzt?. . . Látja, ilyen emberek, mint ez a Gustav Bahr; ôtcentes szivarokat szívnák... A sógornôm mondta, aki jól ismer néhány híres tudóst, mert kölesönkönyvtára van. Az ilyen embereken, mint Hangoló Ánton és családja, nem lehet segíteni. . . Látta, hogy a kisfiún szakadt harisnya van? Hát ez az!. . . Mindenki Iehet szegény, de engedje meg, rongyosan azért nem kell járni! Annak nem múszáj lenni! Az unokafivérem sokszor egyűtt van minisztériumi emberekkel, mert jó társaságba jár, és azt mondja, hogy ez a Gustav Bahr mindig olyan rendes és tiszta volt, mint aki most jön egy skatulyából. Istenem, csak megtalálják szegényt! Tudja, hogy én meg az uram nem aludtunţ egész éjjel?! És sajnálják és ennek még gyűjtenek is esetleg, és ha majd elôkerül, meggyanúsítják és pletykáznak ról a. De pillanatnyilag folytonos téma lehet a Iapoknak Gustav Bahr. Egy fôszerkesztô éppen vacsorára siet, és Guss; a politikai rovatvezetô izgatottan útját állja. Másfél hasáb még üres, és lapzárta lesz nyomban! - Nem értem magát, Guss! - mondja a fôszerkesztô. - lrjon másfél hásábot arró) a nagyságról, aki a kannibáloknál eltűnt!... Szörnyű, hogy egy ilyen világhírű festôművészt. . . hát kutatót! Ki a fene törôdik vele!. . . Szóval ez magasztos ügye az emberiségnek, és miért nines hír róla?. . . Kétségbeesett gyermekei sírnak utána. . . Maga lehetelén fráter! Írja, hogy a testvére gyermekei sírnak, vagy a szomszéd gyerekek, de gyereksírás kell, mert anélkül nem ér semmit! Vagy kezdje így a cikket: "Gaston Bohrer! Van, aki e nevet nem ismeri?!. ." Mi az, hogy nein így hívják?!... Torkig vagyok magával, Guss! Elsején elmehet! l`iem túd semmit, és mindig csak okoskodik! No azután jönnék a belletristák. Ezůék a máliciózusak, könnyen elmélkedôk, és párhuzamot vonnak. Mindig és mindennel! Mondjuk a "Kakaóbotrány margójára"eímű publicista remekmű így szól: "A tudós meghal a kakaó honában és az ügyuéd, aki tizezreket költ asszonţokra, meguesztegetett egy kakaó-szakérfôt. . . Az egyik meghal, a másik még él, a kakaó miatt. Milyen különös kép: Két emberjelleme és köztük a kakaó, ez az eg - blg -A másik egy kivégzett revolveres bankrabló esetérôl meditál. "A tudós a sztuét uiszi a kannibálokhoz és a rabló az ô kannibál sztuét hozta a ciuilizációnak. . . Az egyik eltűnt, de a kultúráért uert benne a sztu! A mástk cinikus, cigarettával megy a kiuéţzésre. Ez is szfu, az is szlu. Lássák be uégre a ténţezôk: Eppur si muoue! Éţs mégis csak utána kellenejámi !" (Justinianus) A Tudományos Intézet esszéistája gúnyosan kiált a vasárnapi mellékletben: "Nem tudnak védekezést az elharapódzó ponyvairodalorrţ eller5? Adják ki a széles néprétegek számára olcsón Gustav Bahr, mindenki számára izgalmas művét: MSextánssal a fényévek és sectorok imagináriusain át a kozmikus rendszer és az oceanobiografia relációinak nyomában, a differenciális integrálrendszerben..ţ Ez beadná a kulcsot mindenféle cowboy- és kalandorregényeknek! És üdvôs népnevelô hatása is volna. A népszerűség magasabb fokát jelenti, amikor a világhírű író életrajzregénybe kezd, és már nagyobb lépés a népszerűség felé az étlap: "Marinirozott bárány(ej tormáuaf á la Gustau Bahr. " De az igazi, a megfizethetetlen, a beteljesedett népszerűség: Egy sláger! Az elsô foxtrott sláger! Ez a teteje! Jôţnek a görlök! "The twenty Gustau Bahr Mefodr.) Sisters In The Bask. " És eléneklik az ismert slágert, amelyben egy szép bennszülött leány minduntalan így sóhajt: "Ágyô, kis Gustau Bahr Ágyô szép dzsungel-regénţ Eluálni fáj! Mégis m uszáj ! Mert mustár nélkül nem szeretlek én!" És dansz következik. Hát ez az! Most már itt az idô Theo számára! Erre várt! És megszülethet a világszenzáció egy reggeli lap címoldalán: A Pacific Ocean Trust elnökének tudományszeretetétôl közismert fia elhatározta, hogy e kor Livingstone ját, Gustav Bahrt felkutatja! Az egész világ megrendülten tekint e veszélyekkel teli hôsi és magasztos vállalkozás felé! - (Legjobb az enyhén illatos Brazol borotvakrém! Brazol púder! Brazol selyemharisnya!) A rádió élôadást tart a nagy kutató céljairól, a szigetvilágról, a modern műszerekrôl, az óceánjárókról, a félvad pápuákról és általában a pénzintézetekrôl. 4.2Q-kor hanglemezeket kôzvetítünk. = (Egyen minden reggel Pauker-magvakat. Tízdékás mintacsomagok is kaphatókl) - A strand homokján üres üvegek hevernek, és címkéjük ézt hirdeti: "GUSTAV BAHR NAPOLAJ" És megafonok harsogják a kannibál foxtrottot. Íme az ember! Így lesz a felfalt utazóból divatos foxtrott és nevébôl napolaj-reklám, a strand porában. Ecce homok! No, de amíg egy expedíció eljut odáig, hogy elinduljon! Hogy ne legyen más feladata, mint behatolni az ismeretlenbe legyôzni a halálos veszélyeket, bolyongni viharban fagyban, forróságban. Csupa gyerekség az elôkészülethez képest! Öreg sarkutazók mesélik hogy ha elviselhetetlennek látszott az örök jég, a szüntelen éjszaka, a fagydaganat és n-iás nélkülözések kínja, valaki visszaemlékezett az útnak indulás elôkészületeire, és ilyenkor megnyugodtak kissé, mivel úgy érezték, hogy aránylag mégis tűrhetôbb most a so,rsuk. Mr. Theo tervét illetôen elsôsorban a kisszámú, elsôrangú szakemberek kiválogatása látszott problémának. Hát ezért felesleges volt aggódnia. Az elsô hírre felhívta édesapja, hogy régi barátjának unokaöccsét figyelmébe ajánlja. - Részt vett már expedícióban? - Nem. Éppen ézért szeretne elmenni. Majd jó hasznát veszitek. - Mihez ért? - Elsôrangú műötvös. Az ilyet mindig lehet haszálni. Tavaly díjat nyert Csikágóban egy aranyozott névjegytartóval. Nem lesz sok baja vele, csak kímélni kell, mect kedélybeteg. A legnagyobb lap fôszerkesztôje, aki az égész sajtókampányt vézette, okvetlen ragaszkodott ahhoz, hogy elvigyék az unokafivérét, ki elismert futballbíró, és nem lehet tudni, mire használhatják egy expedíciónál. A fôszerkesztônek igaza volt. Az expedíciónál csakugyan senki sem tudta, hogy mire használják ezt az ember? Másnap egy régebbi menyasszonyának apja telefonált: - Mr: ţ(heo, egy csekélységet kérek, amit ön nem fog megtagadni. - Parancsoljon. - Clgyan kérem, ígérje meg a következôket: ha feltalálja ezt a Gustav Bahrt, elsô szava a nagy tudósnak ez legyen: "A művelt emberiségrtek üzenem: Mindenütt jó, de legjobb a Horchman=pneu és tömlô, ugyanotG elsôrangú golyóscsapágyl" - Ez képtelenség. . . - Bebizonyított tény! Próbálja ki egyszer ezt a pneut és tömlôt, ugyanott golyóscsapágyat! Nem hiszem, hogy megtagadná ezt a semmiséget, azok után, hogy Ellen oly ritkán tagadott meg öntôl bármit is. * Mivel Mr. Theo megtagadta a kérést, egykori menyasszonyának apja nem köszönt többé, és csúf pletykákat terjesztett felôle. A házmestere szerényen kérdezte, hogy elvinné-e a fiát, aki az Isten is expedició számára teremtett. Vízvezetékszerelô, de ért valamit a kenceolaj-finomításhoz is. A házmester keresztülvitte: velük ment a vízvezetékes. Lassanként élterjedt a környéken; hogy a milliomos kôszívű egyén, nagyképű és olyan hűhót csinál ebbôl az expedícióból, mintha ô fedezte volna fel Columbust. Ugyan mi volna ban, ha a háziorvos apósát elvinné magával? Igazán szépen énekel, és egy kórboncnokot mindig lehet használni. Clgy beszéltek errôl a kórboncnokról, mint egy ügyes kis útineszeszerrôl. Legtöbb baja azonban Gustav Bahrral volt a milliomosnak. Már elkészült a hatalmas, komfortos szekrény, melyben az elveszett tudóst magukkal viszik, és Gustav Bahr beköltözött, hogy akklimatizálódjék, mint a hídépítômunkás, akit mesterséges, víz feletti keszonban szoktatnak a légnyomáskülönbözethez. - Ki irányítsa az expedíciót? - Természetesen - felelte a híres tudós - az illetô nem lehet akárki. Egy Gustav Bahrt kell mégtalálnia! - Kit tart a legjobb földrajzkutatónak? -Ezt a kérdést sértésnek szánta? - CIgy értem, önt leszámítva. - Hát kérem. . . - Elgondolkozott. - A? élôk közül, sajnos, nem ismerek hozzám foghatót. Régebben egy Magellan, egy Diaz vagy Schweinfurt- De hát jelen!eg, sajnos, be kell érnünk azzal a felfújt Nober-díj-jelölt Sir Arthur Maxbellel. - Nagyszerű! Azt hallottam, hogy zseniális ember! - lgen. Gyönyörűen fest. Volt egyszer egy vitám vele, félévig leveleztünk. Mert személyes találkozástól megkímélt a sors. A térképen, szerintem, két fokkal keletre tévesen vette fel Tsiuit. Bebizonyítottam, hogy nevetséges ostobaság, amit tett. - Szóval önök nţm is látták még egymást? - Nem. Alig hinném, hogy kellémes a külseje. - Vigyázzon! A tudós gyorsan eltűnt a szekrényben. Sürgöny. "Hallgatófagos beleegţezésére, amellyel leuelemet tudomásul uette, közlöm, hogy az esti uonattal érkezem. 45 éves nyugalmazott ttéletuégrehajtó, aki úgy érzi, hogy tartogat még szárnára uafamit az élet. Sehwachta Szokratesz uagţ Knapp (ahogţ tetszik). " Dühösen összetépte. Millió dolga lett! Kérvények, beadványok, felkérés, sajtó és Gustav Bahr és megint Gustav Bahr, aki napról napra döbbentebben konstatálta, hogy milyen hihetetlen a különbség egy indiai nábob káprázatos palotája és a tartózkodási helyéül választott szekrény között. Azután megindult az elképesztôen groteszk és összefüggéstelen, lidérenyomásszerű események sűrű változata. Kezdte a nô: Charlotte Dusan, aki újabb prolongációban ropta estérôl estére a "Haláltánc" című tüzes végvonaglását. Jött! Jött, mint egy fúria, rózsaszínű, fojtogatásra görbült karmokkal, ágaskodó platinakígyóival, egy Medúza, kockás tavaszi kosztümben. - Nevetségessé akar tenrii? Azonnal fújja le az expedíciót! - De hisz a maga kedvéért teszem! - Az én kedvemért nekem csináljon reklámot! Ájulás, orvos, sikoly, a lépesôházban rekedt riportereknek Mr. Thorn szendvicseket küÍd, az elrohanó Charlotte Dusan szenzációs leleplezéseket ígér Mr. Theóról, melyek alkalmasak lesznek arra, hogy bojkottot szervezzenek az expedíció népszerűsége ellen. A déli lapok ordító betűkkel hozzák a hírt, hogy a Pacific Ocean Trust legszebb Iuxushajóját Startley Up To Date néven az expedíció rendelkezésére bocsátja. Az emberiség lenyűgözve áll e hatalmas szolidarítás elôtt, amelyben politikán és világnézeten felüli treuga dei-ben összefognak kicsik, nagyok, közeliek, távoliak, európaiak, színesek és színtelenek. Egyetlen elvesztett tudósért! ltt nines politika, Wall street és reklám, ez nyersen maga a nagyszerű tény: Az ember az emberért! "Man for man!" - (Lefekués elôtt, felkelés és aluás közben legjobb az érett nyugat-indiaijuhtúró!) - Ezután tíz dollárért a heţtes kötényével és kosarával megkísérli, hogy elhagyja a riporterek sűrűjén át lakását: A kapuban visszavedlik Mr. Theóvá. Vesztére. Hatalmas Chrysler-kocsi áll meg a kapuban, és bordó szoknyában, a tömeg hangos tetszésnyilvánítása mellett nagy bajuszú, ideges maharadzsa lép ki, megemelve szalmakalapját. - Van szerenesém. Nevem Baruch T. Livingstone, a Pacific Ocean Trust volt portása. És átnyújt egy szakadt nadrágot. - Mit óhajt? - kérdezi Theo, ázt remélve, hogy felébred. - Á kötlevélbôl megtudtam a nevét. Öri telefon útján várakozásra késztetett, holott különben nem vártam volna fiamra, aki nadrágomat elvitte! Állásomból ezért kidobtak, és... Gyerekek, takarodjatok, mert rendôrt hívok! - Ne folytassa! Felajánlok önnek ötven dollárt. - Soha! A fiam felgyújtotta az agyamat. Elküldtem a szomszéd műtömôhöz, és ô tudja lsten, miért, egy távoli szigetre utazott, holott San Franciscóban igen magas fokon áll a szabóipar. Megértettem. ţ.n is mindig a tengerre vágytam, csak az állásom tartott vissza! Szabad vagyok! Eladom az autót, kiházasítom a feleségemet, és talán késôn, de nem elkésve a tengerre megyek, és önnek kötelessége gondoskodni rólam. . . - Uram, utolsó ajánlatom száz dollár! - Ön egy megevett kutató nyomait akarja feltalálni! Itt vagyok én! Expedíció portás nélkül ma már nem az igazi! Ha megtagadja kérésem; továbbra is ebben az ágyterítôben járok, ami kifejezett propaganda ön ellen! - Százötven! Ha nem fogadja el, leütöm, és a tömeg összecsapódik ön felett. Nem fogadta el. Mr. Theo leütötte, és a tömeg szavalókórusban kiszámolta. Kilencig feküdt a portás, de már hétnél felkelhetett volna. Aznap még kétszer ütötték le, és egyszer Sigorszki kiverte a fogát egy riporterrel. .Azonban minden hiába. Az utca fôműsorszáma többször is megismétlôdött! Jött a Chrysler-kocsi, és kiszállt a maharadzsa. A gyerekek már elnevezték "görl-bácsinak", és tegezôdtek vele, sôt cukorkát adtak neki. Valamit tenni kellett, mert az aktus mind botrányosabb lett. Mikor este kilenekor a szemközti épületállványon megjelent a portás Theo ablakának magasságában, kezében az ágyterítôt lengetve, a milliomos beadta a derekát. Elviszi az expedícióval, kabinja a kórboncnok és a futballbíró között lesz, valamivel távolabb az ötvös, mert ez kedélybeteg és nyugalomra van szüksége. Tízkor este kitört a pánik! Sürgöny érkezett, amelyben Gustav Báhrné közli, hogy jelenlétével emelni akarja az éxpedíció ünnepélyességét, látni akarja férjét élve vagy holttá nyilvánítva, legközelebbi hajóval jön: Gustav Bahr közölte, hogy ez esetben az ô részvételére ne számítsanak. - A közvélemény nem tűri - érvelt Theo -, hogy visszautasítsam az ön özvegyét. - Uram! Lehet, hogy igaza van - felelt Gustav Bahr, aki most már úgyszólván állandóan a hatalmas kékszínű, fogasokkal ellátott keszonban tartózkodott. Ám a ruhafogasokon hentesáruk függtek. - De ha én meghallom szájharmonikázni az asszonyt, akkor az ön expedíciója sohasem fog rám találni, mert egyszerűen nem jövök ki a kabinból. Abban biztos lehet, hógy Livingstone-t nem keresheti senki sem Stanley gardróbszekrényében. - Mit tegyünk? - Induljon egy héttel elôbb! Hivatkozzék a beálló nedves idôszakra. Ha száraz lenne, arra i5 hivatkozhatna. Régi jó fogás a szakmában. lgy azután minden megváltozott váratlanul: Indulás egy héttel elôbb. A boldogult férj menekül özuegye elôl. És még nines egy használható ember. Na, akkor jött a használható. Az volt az igazi hecc! Vaszics, a fél szemére vak orosz matróz érkezett látogatóba. Nagyon sovány, roppant széles állú, horgas orrú, zsokékülsejű egyén volt, lángvörös hajjal, hiányzó fél szemén plasztronnal. Sigorszki nyitott ajtót, és olyan pálinkaköd hömpölygött be az elôszobába, hogy a félszemű lakáj megtántorodott, mint akit döfés ért. - Mit óhajt? - A gazdájával szeretnék négyszemközt beszélni. - Lehetetlent kíván. Ha vendég van, Mr. Theo kiküld a szobából, és kettôjüknek mindössze három szemük van, viszont ha a titkárt hívják, azzal már összesen öt a szemek egyenlege. A cingár vörös csuklott, és egy szelíd gesţtussal elhárította a tréfás Iakájt, aki erre belezuhant a paravánba, kidöntötte a rabicfalat, és Ieszállt a konyhában. Ezután Vaszics összeszedte magát, és méltóságteljes léptekkel benyitott a szálonba. De az ajtó kifelé nyílt. Honnan tudhatta? A két szárny azonnal beszakadt, úgyhogy Mr. Theo revolverrel rohant ki a hálószobájából. - Mit akar? - Mindegy. Csak édţs ne legyen. Nem szeretem a likôrt. Nevem Vaszics, fedélzemester voltam a "Részeges Bálna" cethalászhajón, de állás nélkül vagyok. A kapitány, egy brutális barom, kiütötte a fél szememet. - Ön nagyon is gyenge a hajósélethez. - Sajnos, ez igaz... Különösen most, hogy félévet börtönben voltam, mert az a rabiátus fráter két pofonba belehalt. - Szóval mit óhajt? - Ha volna a házban vöröshagyma, nagyon megköszönném. Mért itt van a lönes ideje. Mr. Theo lassan rájött, hogy ez a kis vörös ember megtévesztôen gyászos külseje ellenére, igen kemény fából van faragva. , - Van már valaki - kérdezte a félszemű -, aki ért az ilyen kutatáshoz? - Maxbell professzor, azt hiszem, vállalja. - Elsôrangú lesz. Azért mégis kell valaki, aki ért az ilyen kutatáshoz. - Alkalmaztam egy kitűnô kapitányt. Robert Watson. - Hm. . . Még nem hallottam róla. De azért lehet kitűnô hajós. Bár nem valószínű. . . - Maga tudna megfelelô embereket ajánlani? - Hát éppen tudnék. ftt van például véletlenül San Franciscóban FiYlig Jimmy... - Az kicsoda? A vörös megvetôen mosolygott, és fesztelenül a falnak akart támaszkodni tenyerével, de leszakította az ablakfüggönyt, és ez rézrudastul ráesett egy másfél méteres japán vázára. - A fene látott ilyen gyerekjáték lakást. . . - dünnyögte rosszkedvűen a romok felett. - Hát látja, errôl a Watsonról nem tudok, de a Fülig Jimmyt ismerik Cape Towntól Hondurasig, és ez neki nem is olyan nagy öröm. - Matróz? - Igen. Azonfelül uralkodó. Egyszer a Boldogság Szigetek királyát helyettesítette a trónon, míg az uralkodó világi életet élt. Alvilágit. - A fene!... Viccel? Vagy igazán van olyan matróz, aki egy birodalmat kormányozott? - Fülig Jimmy egyszer velem együtt a "Nekivág!" nevű sónert Jávától Sanghajig kormányozta. Egy szigetországot könnyebb kormányozni, mert aki a trónon ül, annak ninesen a nyomában ötven finánc motorcsónakkal... Bocsánat, de elfáradtam. Odahúzott egy alacsony széket és Ieült, de ekkor kiderült, hogy kisasztallal volt dolga, és a romok közül értékes arany és ezüst cigarettaszelencék gurúltak szét. - Hallja! Fene látott ilyet!... Törpék órszágát rendezett itt be? Mr. Theo, bár megviselteţa sokféle elôkészület, kedélyesen vigyorgott. Ez igen! - Magát felveszem fedélzetméstemek és este telefonáljon, hogy hol mutathatja be azt a Fülig Jimmyt. Lehetôleg nem itt; mert kíméljük most már, ami még megmaradt a beréndezésbôl. . . Voltaképpen mit jelent az, fedélzetmesternek lenni? - Annyi- a hajón, mint egy miniszter. . . - Hát jó. . . -ţnevetett Mr. Theo. - Alkalmazom önt tárcanélküli hajóminiszternek. Ebben azonban tévedett. A lépesôházban kiderült, hogy tárcája is van Vaszicsnak, mivel egy hatalmas arany cigarettaszelencét húzott elô a zsebébôl, és mübecslôen nézegette. . . Délután fél ötkor felhívta Mr. Theót a Pacioci portása: - Clram, halassza el az indulást. Csütörtökre mozijegyem van. = Jó! Lecsapta a kagylót, és ekkor Sigorszki jelentette, hogy a kapu elôtt kétszáz vándormadár várakozik. Az ornithológiai intézet felkérte, hogy teljesítse a tudományos missziót; és megfelelô sorrendben bocsássa szabadon az állatokat. Még nagyban vitatkoztak a küldemény kísérôjével, amikor a házmester kis fiacskája megszánta a kétszáz vándormadarat, kinyitotta ketrecüket, és éktelen rikácsolással, csicsergéssel telt meg a környék, felborult a rend, mindent elleptek a szárnyasok, és az utcát elzárta a rendôrség. lgy álltak az ügyek délután hat órakor, amikor fáklyafénnyel jött a matrózdalárda, és sokáig énekeltek. Fülig Jimmy levele St. Antonió fôherceghez, a Boldogság Szigetek uralkodójához Nagyságos Mi Elsô Samtan Tonio kiráji uraskodónak Almira Félemefet, trónterem. Dear Mr. Fefségesl Touábá tisztelt kirájné ônagysága és a szeretue tiszteft császári öreganyja (elségednek akil én is ugy szerretek mint magarn priuát mamájáC ki pedig szegény régen elhunya, de asz nagy hazudság, hogy csak miattami bánódástól miuef hôn tiszteft atyámra is bClszke lehetek. Hállás köszönést uagyok bátor amikţţrt a Holkongból érkezett rendôri átlrásra (elsék nem hatyta eksz kartáresát beszárni és ügyemben ouadékot lehelyett. Azóta nekun elutaszni is szabad. Lábrahelyeztek. Eszt mekköszönöm kiálló tisztelcCtel, uagyok bátor. Sziues érdeklôdést uan szereneséje (elsékednek, hoty irjag Cöpször és ôszinCén rniucl szer-cti eszeket. Tehát kiuánságát értesiteni örömmel bátorkodom. Miután (clségcd közbenjöucse szabadon ţsátást képezett a kapitányságrnl, uduarţasan mondá egy rcţi ismerôsöm a (ô(clügyclô: - Mostan ez Ix elmehetsz, de ha máskor behosznak adig üfsz mig beleszöfdülsz. Esztet mindig igéri de én soha sem tegeszem uissza, mert idôs nyomozó. Aszután a kikötôbc mentem, mert szeretem a tengerpartot, habár iten mindig ucrekszenek és a raktár(clügyclôC úgy uágták az öcséhez, hogy becstek a ré(kapitányság irodába, pedig uasámap iten zárua az ajtó. Ugy hogy máris meneküftem. Igy kerültem a (estôi Szan Franciszkóba, amijelenlôs várost képez. Iten régi üszletbarátaimat kerestem (el, akik minten nyáron szabadteri fakást rendeznek a pályatést mentén. Felkaroltak engemet és átuittük dohány(élét a dokról a uárosba és nekam csak a karomat súrolta egy golyó, de a Bes uranó F(e((crt tüdôbe találták. Dehát ninesen üszlet kockázás nélkül. És ez a baj, mert ahoty bonyofua lelt az eladás, azonnal keszdôdött a kockázás. Aszt én se túdtam, hoty a kockámba 1 drb. ólom uan, amitôl irányúf. Az ember nines benne a kockájába és becsaphassák, mikor ueszi. Ezért aszután senkinek se adtam uisza a pénet, de eszek mindig magyarásznak, úgy hoty két kocsiualjött a riasztókészülés de még tüszoltóság is, mert nem taÍáltak el a petrólejum lámpáuaf, amitôl tüz (orgott (enn. Hţába esz a söpredék csak uitatkoszni tud. Éţs a mentôk is két kocsiualjöttek. De tudom, hoty a megszokott szürke mindennapi életem nem csigáza (clsékedet. Voft aszonban mozgalmas esemény is. Felsék bizonyára emlégszik, midôn szeméjemben mek(ordult asz aluifágba és én inkognitóba, mint király, kegyed helyén uralkottam ami röuid áldást jelentette a Bolondsák Szigeten. Emlékszik ety közös haugrunkra a Buszkó MóCstngra; aki egyben az Igazi Trébics is és aban a szerenesés részesüfésben uolt, hogy (clsékedet öt dolfárért eladta rapszolgának. Félsék akkor mekszökött és nekí uissza kellet adni a pénet. Most megint ilzeni a Buszkó Mótsing, hogy fefséket megadhatná neki eszt az öt dollárt, mert neki nines mibôl rá/iszetni. Buszkó Mótsing iten egyjólmenô uitorlásból é!, ami meg(enekelt. Esz most nyilt, mint bujhely és aţendţrsék megkerüfése ezidáig könyüségbe ütközött. Csak aţlekszükségesebb kon(ortos van itt: Egy üuek pálinka. Néhány ember számára esz kényelmes ity. De a fô ety ôr, aki garantáltan uityász, hoty meglepetéstôl kiméje a közeledô rendôröket. Esz az em.ber a cék reklámja. Régen (estô uolt, de a nagy háborúban sújosan megsébesült, amikor mégszököt a (etyházból. Uty ment befe a (ejibe neki a golyó, holy az aluási agyizmát, ami cehtrumot képez, megsértette. Oruos mondá, hoty az agylöués ueszéjes. Ezek a centrumosok soha nem tudnak aludni, még a legnemesebb regények oluasásától se. jen nyomorék. A (cstô is ilyen: sem aludni, sem tiszteséges lenni nem tud. Mostan (ontos szereplô uigyászásbóf, miuel a tisztelt bentléuôk a rendôrség melôzését kéretik. És esz nem alszik, ha kintáll, ôrölés köszben. Miuel ojan golyó érte céntrumban asz agţţát, hoty sem aludni, semjózan Ienni, sem mosakodni töóbé nem tud. Viszont uerekédés centrumot nem sérte a golţó. Esztet látam egyjobbkezesébôl, de,bálkészel megálapftottam, hoty elájulni mék tud. Esz a centruma l.-sô rangú. Iten haÍotam egy üszletet, hoty naty (égyueresempészés (oj a Szigetek (elé, mert a benC szillôttek lázitását ismét %inancirozzák. De eszt az üszfetet nem üszöm. ţedik mostan nagyob a diuat ebbe, mert Quebra neuű kalóz szeretne Iázadást minden szigeter2. Ity kerültem én Buszkó Mótsink üszemébc, amit partrauetett aţdagáj. Valaki aszt trta rá naty betűkkel: GRAND HOTEL AZ ALHATATLAN FESTÔMŰVÉSZHEZ. lsmerôsöknek tilQs a bemenet! Iten találkosztam a uörös Vaszicsal, kinek összesen ha etţ szeme uan, de akkor is sokat mondok, úty be uolt dagadua. Rém souány ţjú, de esz csak látszat, mert egyszéruele Delhiben (elpo(osztunk ketten egy hindú sport klubot átutazóba. 6 mondta, hotţ leszerzôdött ekszpedtcióra, ami asztjelenti, hoty (el kell (edezni ualamelyik sarkot. Fedig én nem hiszem, hoty töp uan kettônél. Dejó %7zetés a (ô. lgy keri.lltllnk Oakland egy (estôi kocsmájába, amelynek tekintéje uan és ú1y hluják: "Éjen a bessuranó!" és asz uan trva alája: "Aki Itt Erôs akar fenni, az úgyjár, mint a uas. "Eszt úgţ értik, hogy addig lesz ütue, amtg meleg. Nem i.lres (eltrás. lten rém sokan uoltak és a tolongásban ualaki meg(ogott, hoty talán nem lökdössek. Nem szeretem a hosszú párbeszélést, hátjóf szájonuágtam és békttôfeg hosszá(űztem, hoty nem asz öué a kocsma. Igen meglepett egţ lengô horogütéssef, amitôf a "Kedélyes Matrószok" spór Egţlet Éţs asztaltársaságot kirántottam magammal az utcára. Eszután naty kör uolt bent mire uisszatértem és mondom a pasasnak, hoty ha uan épen szabadlábon hozzáţartozója, szójon hotţ értesltsem ôket. Valami tré(ásat kezdett mondani, de mit tesz a uéletlen, én máris lekenek, könyökhajlásomba kapom a nyakát és beleuágom a söntésbe. Nem mindennapi %ijú uolt, mert úgy páttant vissza, hogy rúgás által képezue gyomron ért és ismét az uccára kerilltem, ahol épen porolta magát a "Kedélyes Matrószok" spór egyesillés asztaltársaság és most kezdhették elölrôl. Éţn szeretem sportolásnál a keménţ tréninget és örömmel (ojtattam. Valami kPzdô lehetett, mert azútán négţszer is a jóldre uittem (ha emlékszik felsék könyed úri balkezeseimre). De mékis esz nagyon keméy rjú uolt, mert asztán szájonkapott, hoty ismét egyilttlehettem a Kedélyes Matrószok spór egyletéuel, pedik már úntak. Könţen visszamentem, miuel ajtó már nem akadályozott. Sajnos döntésre csak a polc került, ugyanis a Vörös Vaszics ţegyszeresak jön és rohan. Hoty abahagţjam. "Te hilje!" ordttotta. "Esz Mr. Tejo, aki a zekszpedicţót képezi. " ţ Hát ţen balsor. Éţpen eszt asz új tufajdonosomat részesitem testi sértésben. Esz ety uigyorgó szélesuállú alak és mondá, hoty csak hatţják uerekedni ôtet, amit serlki sem teue. "Kár' ; mondtam, "mer én sziuesen beálltam uolna fel(edezéshez. " "Na és?" mongya és közben tejesen szeplôs uolt "Maga nag Miután én uálasztám a rangot, amihöz egyenruha is lesz, úgy akartam, hogy /i-egatfôhadnagynak szeruezzen, de ô meggondoja: lgy is teue. De aszért touáb akart uerekedni, amire mondom: "Éh a gaszdámat nem bántom, mer meggyôzôdés néfkül senkit sem tudok igaszán szájonuágni. "Felséked legjobban tudja, hoty két dolog uan a uflágon, ami nem uicc. Asz egyik a balkezes egyenes, amitôf zöldet lát a pásas, a másik ajobbkezes, ami ugyanaz lilába. Ijjen a szájonuágás, amejjel maradtam kegyednek (elséges tisztefóţe, touábá a kegyelmes asszony ôekszefenciánénak és külön tekintetes tisztelttel ajánlom rnagamat t. császári kegţes öreganyjának, kinek keszét csókoja uralkodásának (efuirágzós emlékét ápolua a Bolontság Szigetek szeretue tisztélt eksz urafkodója. Eszennel uagţok bátor: Don St. Fülig di James del Jerseycity il Csarnok tér 7 ÖTÖDIK FEJEZET - Keresett valaki? - kérdezte Mr. Theo, midôn hazatért. - Kereste a hóhér! - Hallja! Hogy beszél maga velem?! - Mr. Theo, igazán sajnálom, és szívesebben jelenteném, hogy Bernard Shaw kereste, vagy örömmel újságolnám, hogy itt volt Diana Durbin, a helyzet azonban mégis az, hogy kifejezetten a hóhér kereste önt. -. . .Miféle hóhér keresett, és milyen ügyben? - Ítélet-végrehajtó hóhér kereste, és remélem, hogy magánügyben. Csodálatos korunk sem tart lţnég ott, hogy gazdag egyénekhez, hivatalos minôségben a hóhér házhoz járjon kivégezni. Villamosszék sem volt nála, csak egy bôrönd melyben legfeljebb egy portableţendszerű, hordozható villamos zsámoly lehetne, viszont ilyent, úgy tudom, nem gyártanak. - Maga a hóhér, Mr. Thorn! Szôrszálanként széthasogatja az ember szavait! Mikor keresett ez az alak? = Tizenegy óra körül lehetett. Azóta itt ül és várja önt. Mr. Theo besietett a hallba, és csakugyan ott ült a vendég. Magas homloka filozófusokra, markáns arca ponyvacímlapok mesterdetektívjeire nagyképűsége hatodrangú vidéki színészekre, rikító holmijai messzirôl érkezô, dúsgazdag hentesáru=készítôkre emlékeztettek. - Clram, nevem Sehwachta Szokratesz vagy Knapp, ahogy tetszik. Rendelkezésére állok. - Ön az, aki folyton sürgönyöz? Mit akar tôlem? En nem hívtam! - De hallgatólagosan tudomásul vette levelemet, és ebben a hitben eladtam ön miatt a virágoskertemet, Iemondtam nyugdíjamról egy szegény rokon javára, és minderrôl jegyzôkônyvet vetettem fel. - Azonnal menjen a fenébe, mert kidobom! , , Well. . . Majd meglátjuk! És elmént. De nyugalomţegy percig semůvolt! Gustav Bahrnak fejhallgató kellett, hogy csendben élvezhesse a rádiót. Kétszáz dollár bűntetés, mert a vörös Vaszics megvert a lépesôházban egy tisztiorvost, és este, mint a fóldreszálló Zeus megjelent személyesen Sir Arthur Maxbéll, dörgô mély hangjávaÍ, figyelemre méltó külsejével. Matuzsálemszerű barna, ráncos arca, hófehér kecskeszakálla, szigorúan biggyedô ajkai, szürke cilindere, gondosan összecsavart barna esernyôje, galambszínű, igen szűk és rövid felsôkabátja, roppant sárcipôje, hatalmas gólyaléptei, támadó léndületükkel, sokszorosan kihangsúlyózták roppant tekintélyét a földrajzkutatás tudományában. Könnyedén kiismerte magát a sarkvidéken, és eljutott már a Csád tótól a Zambézi vízesésekig, nem tévesztve el az utat, iránytű nélkül, vadonokon át, pusztán földrajzi ismeretei aÍapján! Viszont e pillanatban káromkodott, mert három rendôr és egy kiskereskedô magyarázata éllenére, reggel óta bolyong San Franciscóban, amíg ezt a nyavalyás 45. utcát felfedezte. Pedig most iránytű is volt nála. Amikor a házigazda kezet nyújtott, rémülten hátratorpant. - Tartsa meg á bacillusait! - CIrarri, foglaljon helyet! - szólt Mr. Theo kissé hökkenten e bemutatkozás után. - Mikor indulunk? -kérdezte felelet helyett Maxbell, és körülnézett kissé rosszallóari, talán mert elvárta volna, hogy a gôzös máris itt vesztegeljen a szobában. - Elsôsorban rendelkezzék, ha valami külön kívánsága van a felszerelés tekintetében? - Okvetlenül! Ne felejtsen el sok száraztésztát vinni. Az lstennek sem kapni száraztésztát útközben. - Milyen műszerre van szüksége? - kérdezte egyre idegesebben Mr. Theo. - Cipôhúzóra. Az legyen, uram, ajánlom, mert én Amundsent ott hagytam a Spitzbergákon, amikor szétrepedt a cipôm. fgazi tudós vagyok, tehát magam fôzörn a teámat, és leffentyűzettel működô, úgynevezett "cúgos" cipôt viselek. Különben minden műszert hozok, nem használok olyan eszközt, melynek nem magam ellenôriztem a gyártását. A tudomány csak akkor tudomány, ha csalhatatlan! Szeretném, ha ezt tudomásul venné. Valahányszor a tudomány jelentôségét méltatta, az arca megsemmisítô szigorral meredt hallgatóira és csodálatosan túlméretezett mutatóujját elutasítóan és figyelmeztetôen magasra emelte, miközben szemöldökeit annyira felvonta, hogy mindkét szeme kiduzzadt a széttáguló űregekbôl. Mr. Theo felelni akart valamit, de Maxbell könnyedén legyintett. - Nem érdekel, amit más mond. Egy élô ember állítása sohasem tekinthetô exaktnak. Nem állok szóba senkivel az ötvenedik halálozási évfordulója elôtt. Ezzel azt hiszem, megbeszéltük a legszükségesebbet. A többit rám bízhatja, mivel csukott szemmel, műszer nélkül, akár egy ismeretlen földrészen is könnyen eligazodom. Jó napot. És távozott. Amikor késôbb Mr. Theo bement a hálóba, találkozott Maxbell tanárral, aki nemrégen érkezett á fürdôszoba felôl, és dühösen szitkozódott. - Nines itt egy irias, aki megmutassa az elôszobaajtót?! Tíz perce vándorlok a lakásában, és nem találom a kijárást! Maxbellel még sok baj volt a2nap. Éjféltájban, amikor a közvágóhíd kapusa meggyôzte, hogy nem ott lakik, mégisesak taxit vett, és a sofôrnek bemondta szállója nevét: Metropol! Költséges, de biztos mód. Ilyet azután az ördög látott! A portás becsületszavát adja, a titkár megesküszik felesége és gyermekei életére, hogy itt nem lakik a tudós. No, de azután egy körtelefon kideríti, hogy a kiváló kutató Iakása a Continentalban van. Így végre rövidesen célhoz ér. Beniegy a szobájába, ám ott egy szál bokavédô bandázsba öltözött ifjú hölgyet talál, akit nyomban kiutasít, és esernyôjének zord, tiltó jelképét, kerubinok módján, messzire nyţjtja erkölesi szigorában. Nagy botrány lesz! Sietve érkezik az ájult hölgy férje egy "Expander" nevű szobatornaszerrel, és buzgón ütlegeli a tanárt. A portás kideríti késôbb, hogy Sir Arthur Maxbell a szomszédos szobában lakik, de nem itt, hanem egy emelettel feljebb. Többeri is közreműködtek, hogy felvigyék a testileg-lelkileg megviselt túdóst. A zsebéból kihulló iránytűt felszedte egy boy, és megôrizték az irodában. . . ţEste.megjelent Mr. Theónál a család ügyvédje. - Egy kollégám érintkezésbe lépett velem ma, mert ön hallgatólag tudomásul vette valami hóhér ajánlatát. Figyelmeztetem, hogy veszélyes ügy. Fizetni kell majd. Miért nem válaszolt sem levélre, sem sürgönyre? Egyezzen ki. - Szóval mondjak le a vagyonomról, különben pénzbe kerül?! - dühöngött Theo.- Mondja azt, hogy igenis hallgatólag elfogadta ajánlatát, de nem űgy, ahogy ô képzelte. Magával viszi kutatóútjára, hogy ez is érdekesebbé tegye az expedíciót, és majd honoráriumot fizet neki. - Clram! Már van az expedícióhoz egy portás, egy hóhér, egy műötvös, egy futballbíró, a felesége, a kórbonenokuk, egy félhülye inas, egy riionoklis csavargó, egy szerelô, és én, aki kívűlrôl tudom az összes modern slágereket. Délután szerzôdtetek egy műlovart vagţ egy kanárioktatót, és holnap indulUnk! Hahó! Maga nemjön?!! - Ôszintén szólva, gondolkoztam ezen - felelte az ügyévéd -, de a jövô szezonra halasztottam. Kérem, én azt ajánlom, ne vigye kenyértörésre ezt a Sehwachta-ügyet. - Rendben van! Visszük a hóhért, és szerezzen valahol egy elítéltet, akkor boncolás is Iesz útközben! - És úgy bevágta az ajtót, hogy csak úgy durrant. Dé)után a hóhér értesítette, hogy lehetôleg déli fekvésű kajütöt kér, és szeretné, há a biztonsági elôírásoknak eleget terinének, mivel egy megfelelô kézikönyvet vásárolt, és abból ellenôrli majd a szabályszerű felszerelést. ţ Mr. Theo már nem ellenkezett. Azonnal te)efonált a déli fekvésű kajütért, ô is beszerzett egy kézikönyvet, és Watson; az újónnan szerzôdtetett kapitány a kézikönyv alapján gondoskodótt a kabin berendezésérôl. HATODIK FEJEZET Az elôkészületek befejezôdtek! Az újságok dicshimnuszból támadásba mentek át. A Saturday Pictures ůPost mérgezte a levegôt. Egy újabban feltűnt humoros rajzoló és író riporterét, A. Wintert akarta rásózni az Expedícióra. A geológus lemondott. A meteorológus beteg Iétt, a bakteriológus számára kedvezôtlennek bizonyult az idôjárás. Kormányos még nem volt és az orvos, a rádiós szintén hiányoztak. A műötvös, a portás, a szerelô, a futballbíró a feleségével és a szép hangú kórbonenok képezték szilárd alapját az expedíció résztvevôinek. Meg kell, hogy értsük Mr. Theo idegállapotát, mikor mindezekhez a Pictures Post egy újabban feltűnt riportert is ajánlott, aki humoros rajzokat készít. (Sohasem lehettudni, mire jó az ilyen egy expedíciónál.) - Újságírót nem viszek! Szíveskedjék megmondani annak a bizonyos A. Winternek, hogy aZ egyetlen szakember Sir Arthur Maxbell, kizárólag a száraztésztát és a cipôhúzót ajánlotta figyelmembe. Nevetséges! Majd bolond lesz egy szaglászót odavinni, aki esetleg leleplezi az egész ügyet. - Meg fogom mondani A. Winternek - felelte epésen a fôszerkesztô -, azt hiszem, illô választ káp majd a nyilvánosság elôtt. - Lecsapta dühösen a kagylót. Másnap azután megkapta a választ. A. Winter kéthasábos rajzosriportot írt. Közölte az olvasókkal, hogy a cipôhúzó- és száraztészta-rakománnyal induló ifjú milliomos nem veszi tudomásul a tényeket. Tsiui szigete közel van, és Sambi-Sumbi, ahol, Gustav Bahr a Tulangók nyomát kereste, messze. Ám kérdés, hogy reklámhajhászás-e a cél, vagy a tanár felkutatása? Mellesleg néhány jól sikerült karikatúra is következett. Az els,ô mindjárt ez, hogy: "Mr. Thco Columbus uiharos úja uégezţéuel megpihen Amerika parján. ' A képen Mr. Theo látható szmokingban, amint a rakpart lépesôjén végigterült és elaludt. Azután Mr. Theo, mint Hannibál, A. Winter elképzelésében átkelt az Alpokon. Áramvonalas elţfántja félig tipróláncos autó, de hárommotoros repülôgép is egyben. Az Alpokat, amennyire Iehétett, Mr. Theo atyja munkásaival lehordatta félmagasságnyira, úgy, hogy most alig nţgyobbak a környék lágyvonalú dombvidékénél, és Mr. Theo könnyedén kitűzi a büszkén Íengô, amerikai színekkel ékes cipôhúzót. Végül említi a riporter, hogy komoly tárgyalások, folynak Chaplinnel, aki az expedícióról készülô filmfôszerepére a IegalkaÍmasabb, és a szeplôs Nlr. Theo-Stanleyhez stílszerűen "Columbuspulţkatojása"címen rövidesen forgatják. ů Mr. Theo legszívesebben lemondott volná az expedícióról, mert ez esetben nyugodt lélekkel ţrnegverhetné ezt az A. Wintert. Idegesen kérdôre vonta a szekrénybe akklimatizálódó Gustav Bahrt. - Lehetségesnek tartja - kérdezte a tudóst -, hogy maga Sambi-Sumbin van? = Végre is semmi sem lehetetlen. De hogy Sambi-Sumbiban rám akadjanak, ez számomra Isůnagy meglepetés volna. - De hogy az ördögben terjedt el magáról ez a hír?! - Én is olvastam már á lapokban, hogy állítólag 0ustav Bahr itt is ott is feltűnik. Valamiféle csempész könnyen visszaélhet a nevemmel. Mindezek ellenére, ha rám hallgat, Tsiuiban keres és meglátjá, hogy eredményesen. - A szekrény megfelel? Nemigen járhat majd ki belôle a hajón. Remélem, kényelmes? - Elég kényelmes szekrény. Csak kellene egy pţolcokkal, fogasokkal ellátott lakószoba is, a ruháim és fehérneműim számára. - Vállalnám az összes kényelmetlenséget maga helyett, csak csinálná egy napig a szervezést. . . De ezÉ az A. Wintert, ha visszatérünk, szilánkokra pofozom. - Mr. A. Winter van itt -jelentette Sigorszki, és a szeplôs ifjú elsápadt. :..Mr. A. Winter a másik szobában várakozott jámboran. Sejtelme sem volt Mr. Theo idegállapotáról. Nem is lehetett. Mindig lesznek véletlţnek. Ez az A. Winter orvos volt kit Thotn, a titkár titkos ajánlatára a teljehatalmú Watson kapitány szerzôdtetett, és most eljött bemutatkozni. Épp elég Winter él az ál)amokban, de hogy ez a hajóorvos éppen Arnold, tehát szintén "A." Winter volt, az már különleges játéka a balszerenesének. Azonfelül ez az orvos a világ legszomorúbb erriberének látszott, és joggal. A Floridában Old Winter néven közismert, gyengéd Ielkületű Ievélhordónak egyetlen unokájaként nevelkedett a postán. Egyetlen gyermeket is érzelgôssé kényeztetnek, hát még az unokát ha egyetlen. De hogyan lehet valaki a természet törvényei ellenére született unoka? Lehet! De mennyire! Dr. A. Winter atyja egy vándorcirkusznál működött az ifjú anyával közösen, mint bűvész. Csak egy éjszaka vesztegelt Floridában a cirkuszkocsi, amíg az újszülött világra jött. Azután a gyermek A. Wintert leadták a postán, és máris továbbindult a ponyvásszekér, amely azóta is úton van, vagy tán régen átszálltak a szülôk Illés próféta, minden idôk felülmúlhatalan, elsôvonalbeli szekerére. Tény az, hogy Mr. A. Winter sohasem volt gyermek, és egy örökös unoka idült lelkiállapotában szenvedett, ami sűrűn nyilvánult könnyezésben. Idônként fátyolos lett a hangja, és ujjait egymásba kulesolva, kétségbeesetten tördeli a kezét, de ez inkább beidegzôdött szokás és szinte öntudatlan. Enyhe vonalú, kissé kerekded alakján gallérja fölé boruló, lágyívű toka jelzi, hogy bánata ellenére jól táplálkozik és kiegyensúlyozott, higgadt, műértô egyéniség az étkezésben. Így álI most, gondosan ápolt, gömbölyű kezeit tördelve, és a falon függô képeket nézegeti közben szórakozottan. Sejtelme sincs persze arról, hogy egy ugyancsak A. Winter nevű riporter tolakodó és gyűlölt személyével cserélik össze. Nem is tudhatja. Ô megvesztegette Mr. Thornt, a titkárt, hogy orvos lehessen az expedíciónál, és Thorn ajánlotta Watsonnek. Jelenleg zsebében a szerzôdésével eljött, ahogy illô: a tulajdonosnak is bemutatkozni. - Mit óhajt? - kérdezte Mr. Theo; és végigmérte. - Nevem. . . A'1 Winter. . . Nem tudom, ismeri-e, Mr. Lincoln?. . . - Eddig nem ismertem. Ma említették - felelte zordan. "Udvariatlan ember" - gondolta. - "Vagy vérszegény." Fiatal milliomosoknál elôfordul. Maj,d felír arzént. - Kérém. . . én az expedíció ügyében jöttem - hebegte A. Winter a fogadtatás miatt szomorúan -, megengedi, hogy önnel utazzam?... Rideg gúnnyal végigmérte. Ez az alak azt hiszi, hogy a támadással célt ért? - Hát figyeljen! Ön tévedett! Nem változtat a helyzeten sem Hannibál, sem Columbus és áz én csúf szeplôim sem! Azt hiszem, ez világos beszéd volt?! Óvatosan hátralépett. Hol volt itt a világos beszéd? - Azt hiszem - szólt A. Winter megtörten -, hogy az én Iátogatásom aligha lehet összefüggésben az ön szeplôivelţ Mr. Hannibállal, továbbá Signor Columbussal... - És mi van Chaplinnel?. . . Ot kihagyta! - felelte metszô gúnnyal, de vibrált a szája és az orra is, dühôdt gyilkolási vágyban. A. Winter megrettent. De nem mutatta. Gyászkeretes zebkendôjét punktalüvege alá helyezte, azután pedánsan eligazgatta ismét felsô zsebében, és sóhajtott. - Néhai jó nagyszűleim rendkívül szerették Mr. Chaplin bohóságait. Négy éve sincs, hogy eltemettem ôket. Még. . . élhettek volna. . . szegények. . . Mr. Theo udvariasan csak ennyit felelt: - Amit tudok önrôl, az elég ahhoz, hogy teljesen megértsem nagyszüleit, amiért jobbnak látták mielôbb elhunyni! A. Winter takája beleremegett a kijelentésbe, és reszketô öt ujja körmét elôbb szájához, azután nyakkendôjéhez, majd ismét szájához, végül szemüvege széléhez érintette. - Én csak a legszükségesebbre szorítkozom majd - mondta -, ha önnel Iesz dolgom, mivel nem rokonszenvezik velem. Mindenképpen szeretett valna részt venni az expedícióban. Ugyanis azt hitte, hogy ettôl lefogy és így automatikusan felnôtté válik. - fsmétlem, kedves Á. Winter úr! Álláspontom, mint tudja: hírlapíró nem kell a hajón, de ezzel szemben áIl a cipôhúzó, valamint a száraztészta. Egyetlen értelmes szót ez a fiatalember nem mond. Ez kétségtelen. A hírlapíró és a cipôhúzó! Továbbá Hannibál, Greta Garbo és a szeplôk! Vagy megzavarodott, vagy nagyon vérszeţény. Mi volna, ha arzént szedne? - En szívesen veszek részt. . . az expedícióban - próbálkozott ismét. - Fenntartom a véleményemet: az expedíció kizárólag sok száraztésztát visz! Érti? - és nyersen kacagott. - Azután pulykatojást! - Mit csinálunk?. . - hebegte az orvos. ţ ů - Columbus pulykatojását említettem - kiáltotta eltorzult arccal. Egek! Tanácstalanul, aggódva nézte. Szemét elfutotta a könny. - A. . . fehérje fontos - szólt végül. - Tehát a pulykatojás ellen nincs kifogásom, de szerintem a száraztésztán felül zöldséget is kellene vinni - rebegte riadtan -, és gyümölcsöt a skorbut miatt. . . - Ez épp olyan megjegyzés - kiáltotta indulatosan Theo -, mint a Tulangó-törzs vagy Sambi-Sumbi! f\lávaló állítások!... Ettôl már megrándult kissé a válla. Nincs kétség: ez ôrült! - Megengedi - mondta és elôvette receptkönyvét -, hogy felírjafc valamit? - fde hallgasson! Ha itt bármit is felír, akkor lekísérem önt az utcára, ahol már nem védi a vendégjog, és a legelsô sarkon pontosan addig verem önt, amíg kék, zöld, ibolyaszínű és kockás szövetekhez hasonlóán sávozott lesz tetôtôl talpig. Két ujját ismét szemüvegének kiszögellô keretrészéhez illesztette és hátralépett, kapkodó lél ekzettel. - Kérem. . . úgy vehetem. . . talán valami okból megváltozott a szándéka. . . személyemet illetôen? - Semmi sem változott! Érti?! Semmi! Kissé megkönnyebbült. Ha goromba is, sôt háborodott a milliomos, azért A. Winter sajnálta volna, hogy nem vehet részt az expedícióban. Mikor A. Winter -elment, Mr. Theo félszemű és féleszű lakáját hívta: - Sigorszki! Ha ez az ember, aki itt volt, még egyszer a közelembe tud férkôzni, elveszíted az állásodat. Sígorszki, a profilaktikus eljárások híve, erre nyomban az erkélyre siétett; és amikor dr. A. Wintér kilépett a kapun, sietve Ieöntötte az orvost egy vödör vízzel. Ez bús arccal, csordogálva feltekintett. ţ - Miért öntött le? -kérdezte hangszórót formálva két kezébôl, lassú, tagoló szájmozgással, az emelet felé. Sigorszki ugyancsak tenyerének hangszóróján át, Íassú mimikával felelte: - Azt akartam, hogy vizes legyen!... Az orvost úgy látszik megnyugtatta a kézenfekvô magyarázat, mert megértôen bólintott, majd szétmálltan csöpögô kalapját megemelte, és csendesen sírdogálva távozott. HETEDIK FEJEZET Másnap kirobbant a szenzáció! A Satutday Pictures Post olvasói körében gyűjtést rendeztek, és e gyűjtésbôl külön expedíciót indítanak Gustav Bahr megmentésére, éspedig Honoluluból Hermans tanár, a világhírű tudós részvételgvel, aki szecint Gustav Bahr Sambi-Sumbi szigetén él. Nem kétséges a cethalászok történeteibôl, hogy a távoli sarkvidékhez közel esô portugál szigeten, a bennsiülöttek között élô titokzatos európai az eltűnt Gustav Bahrral azonos. A tanáron kívül természetesen A. Winter, a rajzos riporter is részt vesz az utazásban és beszámol. - Nagyon helyes - vélte Mr. Theo -, legalább hangos lesz a blamázs, amikor üres kézzel visszatérnek. - Én sem hiszem, hogy megtalálnak engem Samb-Sumbin - mondta Gustav Bahr.Megjegyzem, ha csakugyan ott tartózkodnék, még mindig kétséges, hogy kitűnô kollégám, Hermans, rám akadna-e? Kellemes változást jelentett az expedíció tevékenységében a legénység toborozása, Fülig Jimmy és a félszemű Vaszics közreműködésével: Nemegyszer komoly verekedéssé fajult a vita, és olykor öt-tíz percig is aţtartott, amíg Fülig Jimmyvel testvériesen osztozva egy szék vagy asztal két részén, rendet csináÍtak. Fülig Jimmy érzékenységét roppant sértette a Watson nevű kapitány nemcsak fehér nadrágja és kék kabátja miatt, de ellenszenves, hűvös mosolya következtében is. - Ha ez az ember kapitány akkor én legalább elsô tiszt vagyok. - Igazsága van neki - mondta Vaszics, mert pártolni akarta Fülig Jimmyt. - Ahol minden félcivil hülye kapitány lehet - önre nem vonatkozik Mr. Theo, miután nem félcivil, hanem telţesen cívil: - szóval, ahol minden jöttment fél és teljesen civil ökör beleszólhat, ott a Fülig Jimmynek is kijár a pozíció. Legyen ô fregattfôhadnagy!... A mindenségitůaz ilyen lökdösôdô házfalaknak. . . És miután ebben megegyeztek Mr. Theóval, Fülig Jimmy még délután vásárolt egy bricsesznadrágot bôrkamásnival. Azután egy aranygombos flanell pizsamakabátot, továbbá nyakából lógott az áttétel, a nyeles monoklival, és beszerezte a legmeredekebb fehér tányérsapkát, fényes fekQte ellenzôvel, amit kizárólag az önkéntes mentôk fô- és alorvosai viselhetnek teljesjoggal. Gyönyörű emailgomb díszíti. Ezen a jelvényen két srófhúzó között egy havasi gyopár és négy piros kémény fénylett zománeból, ami az üzlet tulajdonosa szerint annyitjelent, hogy: "Mindnyájunkat érhet baleset. " Harminc elsôrangú legényt szerzôdtetett a fregattfôhadnagy; régi barátait, akik örültek szereneséjének. Theo esodálta a szerzôdtetés módját, ahogy a fregattfôhadnagy hatalmas, vállas egyéneket visszautasított, máskor meg valami cingár, rongyos, piszkos képű suhancot hosszan kapacitál. Például egy Tüskés Vanek nevű sápadt, suhaneszerű egyént csábít mindenfélével, amíg ez nagy kegyesen felesap. - Ez az ember - mondta Mr. Theo - olyan, hogy ingyen sem alkálmaznám. - Mert ném érti maga a branesot - felelte Fülig Jimmy, és vastag izzadságeseppek gyöngyöztek a homlokán, mert gyönyörű viharkabátját az idôszerűtlen, napsütéses alkalom eţenére is felvette. - A Tüskés Vanek aranyat ér. Spoctfiú, Shanghaiban egy boxmérkôzés elôtt ôsszeverekedett az uccán, és elmaradt a meces, mert két Európa-bajnok a kórházba került a Vanek keze alól. Limában a cendôrsportklub futóbajnokátnégyezer méteren elhagyta, pedig az hárorţszor utána Iôtt. Az ilyen ember aranyat ér expedţiónál. Mr. Theo nem szólt semmit, holott különösnek találta Fülig Jimmy elgondolását egy tudományos kutatóút személyzetének fontos tulajdonságairól. - A fô, hogy mindnek legyen papírja -magyarázta -, mert az az elsô! Egy hajó legénysége papír nélkül csak annyi, mintha nem volna meg a horgonya vagy a mélység- és a sebességmérôjé. Két nap múlva a kikötôi kapitányságon Fülig Jimmy büszkén leadta a hajó papírjait. A húsztagú legénység okmányai rendben voltak. Mr. Theo kint várakozott. A fregattfôhadnagy kissé gondterhelten jelent meg. - Szép rend van itt San Franciscóban! - Mi történt? Nines rendben valamelyik papír? - A legnagyobb rendben van mindegyik. De micsoda eljárás az, hogy az én papírjaimat is kérik? Vagy hajótiszt az ember, vagy nem. - Magának ninesenek papírjai? - Az ilyen célozgatásokat kikérem! Engem a viÍág minden kikötôjéberr ismernek. Egy hájón az a fontos, hogy szakképzett legyen az ember mindenben. A tenger az nem papírból van! Mr. Theo befolyása és vagyona lehetôvé tette, hogy Fülig Jimmy visszakapja papírjait próbaidôre, ami némiképpen enyhítette sérelmét. Végre azonban úgy-ahogy rendben volt minden, és egy nappal az indulás elôtt eljött Sir Maxbell, hogy néhány szót tanácskozzék. Eddig felolvasott és bankettekce járt a vén díva. Most ott állt a kék szekrény elôtt, ámelyben Gustav Bahr raboskodott: - A fô, hogy orvos legyen a hajón és ötszáz kombinált porom számára helyet találjunk. Lehet, hogy máris Iázam van. És a pulzusát tapogatta. Rettentô hipochonder volt. - Ön mit tart a Sambi-Sumbi kombinációjáról? m - Szamárság. Gustav Bahr csekély felkészültségével nem merészkedett olyan messzire. Mr. Theo megrettent. Itt baj lesz. A szekrénybeţ: neszelés hallatszik. - Azért - szólt hangosan - kár lenne ezért az emberért. - tgen igen - bólintott Maxbell. -.Végre is nem kell mindenkiben a tudóst nézni... Úgy látszik, Iehűlt a levegô, mivel itt recsegnek a bútorok. Mr. Theo ijedten a szekrénynek támaszkodott a hátával. - Azt móndják - vetette közbe gyorsan -, hogy kitűnô ember volt ez a. Gustav Bahr. - Ne áltassuk egymást - legyintett keserűen Maxbell -, nagy útra megyünk együtt, tudja meg hát, hogy egy ifjúkori művemen elkövetett plágiummal lett tudós. . . - Menjünk át a másik szobába! Itt nagyon lehűlt a levegô -szólt gyorsan és rémülten Theo. - Egyţ esetben igaza volt - merengett Maxbell. - És ennek most hasznát látja. Az én térképezésemben két fokkal tévedtem Tsiui szigetét illetôen. És így most nem találnám meg G_ ustav Bahrt, ha közben nem jövök rá a tévedésre. - Persze önök leveleztek. . . - És ez az ember gyôzött. Elismerem. A legfontosabb mérések bebizonyították, hogy Gustav Bahr bizonyára véletlenül, de helyesen állapította meg a Tsiui sziget fekvését. Talán nem figyelt oda, vagy részeg volt - tűnôdött tanácstalanul. . - Marha ! A szekrénynek ez a megjegyzése váratlan volt, és a tanár riadtan felkapta a fejét. - Ki szólt itt? - Én nem hallottam semmit - felelte Theo -, inkább úgy látom, hogy ön kissé sápadt. . . rosszul érzi magát. . . - Igen, igen - körülnézett, és riadtan megtapogatta a pulzusát. . . - Úgy látszik ez láz. . . Hallucinálok. Uram! Én beteg vagyok!. . . A térképemen jelzett útiránytól két fokra kell eltérnie. Ezt jegyezze meg, mert kimúlásom esetén szüksége lesz rá. Amennyiben nem múlnék ki, félesleges megjegyeznie, mert ott leszek én. . . Amikor elment a tanár, Gustav Bahr kirontott a szekrénybôl. - Elveszett ember vagyok - lihegte sápadtan. = Mi ért?. . . ţ Eh. . . Nem érti?. . . Soha sem talál rám. . . Soha!. . . Neki volt igaza a két fokban!. . . - Mi?! - Igen! Beismerem. Amikor odaértem Tsiuira, szomorúan láttam hogy ennek az alaknak a térképe helyes. Levélben gyôztem, de a valóságban nem! Én téuedtem két fokkal, nem ô!. . . Talán beteg volt, de mégis helyesen látta! - No és? - Nem érti?. . . Ez két fokkal keletce, az én térképem szerint vezéti majd az expedíciót. ?edig az ô térképe helyes. Tehát messze elhajózik Tsiui mellett, egyţnesen bele a jeges sarkvidékbe. - Hát meg kell mondani, hogy téved! Illetve maga téved! Azaz mind a ketten tévednek. . . A_z ördög ismeri ki magát! - Ezt más nem tudja, csak én! Ha megtaláţ>ak, közölhetem. De uram! Így sohasem tálálnak meg! Szinte sírt. , - Reméljük ; mondta végül Mc. Theo =, hogy útközben Maxbell felismeri a tévedését. - Miféle tévedését? Maxbell éppolyan jól tudja a helyes irányt, mint én! - Most mondta ön, hogy két fokkal éltér! A mindenségit! - Eltéc, mert nem akar megtalálni! -kiáltotta Gustav Bahr elkeseredetten. -Inkább belátja, hogy igazam van, csak hogy ne találjon rám! És végre, végre! Fényes külsôségek, zeneszó és fáklyafény között, gumibottal puhított tömég jelenlétében a Stanley Up To Date, lassan megmozdult. A sziréna búgott, a futballbíró sípolt és méltóságteljesen, dörgô éljen és notabilitások cilindersorával szemben... igen!... Ez igaz! Elindúlt az expedíció! A helyszíni közvetítést recsegô megafonok szétbôgték az űrbe. Még látszott a fényes hajó a nyájasan integetô hóhér. . . De már fogyott a szpíker elôtt a szöveg, és így kénytelen vólt bemondani kézirata szerint a következôket: "Itt állok meghatottan és nem találok szavakat amikor eÍtűnik szemünk elôl a hajó..." Mi az Isten csudája van!? Most állnak itt és a pilótagôzösön ordít valaki. De mit lehet itt tenni?. . . "És ahogy az utolsó lámpákat is felszítta az óceán köde (milyen marhaság hogy pont ma nines köd) az emberek meghatottan eloszlanak, az arcukon látszik: ţ,Man ţor man!ţţ A mi hóseink nekivágtak! Tudjuk, hisszük és nines kétség, célhoz érnek. De ha nem akkor is hôsök voltak...! Most a polgármester int a cilinderével... zsebkendôk lobognak és lassan, nagyon lassan (de milyen lassan! Te jó Isten!) oszlik a tömeg. A hajó utolsó lámpái most tűnnek el. Tíz perc, negyvenhat másodperc. . . És pontban kilenc óra húszkor hanglemezeket adunk. A rádió helyszíni közvetítése a Slanley Up To Daté útjáról véget ért és kérjük a becsületes megtalálót, hogy a tôzsde elôtt elveszett irattáskát illô, de száz dollárnál nem kevesebb jutalom ellenében adja le a Smallow ţ Co. cégnél. Ugyanott elsôrangú esôkabátok és teniszütôk..." ů És a hajó megy-megy, csendesen úszik, és a nézôk között egy rémült ember áll a parton: Gustav Bahr! A nagy kutató nem tudja, mi lesz most?-Itt hagyták! Ez mi?! A köd elnyeli a hajót, amely ů érte megy. És ô, derekán a frotírral, itt áll megfürödve. Fülig Jimmy levele a Boldogság-szigetek királyához II T. C. Santan Tónió fôherceg nagyságos ô(elségc Almira. Trónter-em, fôlépesôház, %élemelet 4. (jobbra) Sztues soraimat úagyok bátor az alábiatrban ezennel. Két nappal késôbbre kitoltunk az indulásal. Félségetrôl nekem abban á hitben uagyok, hogy úricmber és asz asz érzésem, hogy nem fogok kegyedbe csatlakozni. Eszér számitok, hoty megbtzásom léhet dtszér, diszkér dikrécisz, szôual, hogy nem tetszik elköpni, ahoty cszt latinul mondják, cfe ůminek latint hencegni amikor nines hiuatalos ügy? Szóual kérem (elségedt a királyné ônagyságát és a kedues császári öreganţát (kinek kezesesókomat sok szeretettel képuiseletemben adja (efsék) hoty esztet a szélhámosságot nehogţ pletykázzák. Szóual már épen készüle az óceţnjáró, mikor megjefent két barátom és hósztak egy ládát. Éţn dtszegyenruhámban a sok újságiróra tekintet miatt csak úgţ odaszóltam, hotţ "Vitţázzanak és a szekrényt Mr. Tejo kabinfülkéjébé uigyék!" Kinosan érinte hoty esz a Jászmin neuű gz)aloguiuôs aszongya, ne po(ázzak mer ô is ott tanulta a teherhordást ahol én. Elszégţeltem mert mégis (regattfôhadnag Ez a Tejo egyjó fú. Csak úgy látszik ideges kicsit. És akkor ott uolt Watson és aszt a két gyanusan rendes matrnsz 1-én. Láccot, hogy könyubôljál tudják a tengert. Aszonban a , legények csak nemjöttek pedig én szeizôdtem. Egy se! Csak a Uaszics, de az többször is mer visszacsúszott eleinte. Mr: Tejo sziuarza és megjegyezte szomorujan; hogy engemet is mekehétn'e a (ene az emberejimmel együtt. Közben megérkezet a zekszpedició (ôb része. Nagyon érdekes egţ ilyen kutatóekszpedició, hogy milţenekbôl áll. Van egy műötuös. Esz sokat intézkedett. Azután egy hóhér de ikaszán natyon elegáns, kis detekttu pipáuaf. Sţerinte keués ţ a mentôcsónak a hajón. Asztánjött egy énekes, ki úgylátszik szintén kell a zekszpedicióhoz és kérdezté hoty esz a hajójégtörô-e? És egymásnak magyarásztak és ez a Watson uduarţas úolt hozájuk amibôl látható mennyire nem tengerész, mer ag ţen úárosi bandát asz nem szereti, még könyubôl sem. És csak a legénysék nem gyött. De különben már minden együtt uolt az ekszpedlcióhoz. ţsak mégahoty M. Tejótól tudom, ualami portást uártak és akkor tejes. Elôre érdekel már, hogy minek eszek ilyen (ontosan a kutatásútra? Mer matrósz nem volt. De márzenéltek és a raktárház tetején egy flmes forgata. És nines legénység!Ezjó! Meggyött egy úr búcsuzni a uárostbl csikos nadrágban, (ényes, (ekete hosszú kalapba, amit zsakettnek hlunak. Valami polgári szeméjţ társaiual küldönesékben és leemelé (ejérôf a zsakettet és (ehér kesztyüje uolt és emlékesztete Gombperecre, az ettiketes (axnik spanyol hideglójára. És akkor én montam Tejónak, hogy naty botrány lesz, hát elmegyek méknézni hoty hof uan a legénység: Mek az oruos? A Kenedi monta, hogy ô leszerzôdtettc. Bementem a mútôbe mer ottan uannak orvosi köpenyek munkához ualó (ehérek és egy ţet iningyár magamhoz uettem csomagolua. Aszután szépen lesliszoltam. Rém ktnos volt nekem, hogy az én szerzôdtetett legénységcim nemjöttek. :. is! A Felsékl Kegyed esztet nagyon szereti és milţen szép z Oakland kikötô arnikor igţ kigţuladoznak a lámpák és begyuladoznak a polgárok, tehát clmenek a belsô uárosba pó(onok ellen. Mennyi muzsika, mennyi tulámpa meg nágţ uörös, zöld és kék fampojinok és por és ricsaj és tengeri büdösség mera dagály kidobja a döglött halat meg a csigát. Éţs általába Mennyi kidóbás, ahogţ este lesz és a sok cmber mintha hiuatafbajárna leissza magát. A Bólondság Szigetekre gondoltam ahol hüsékes állampolgáraimmal pertut ittam és cszt nem vette tôlem néuen szôr Ekmont, kit (elsékefd gyerekkorábóljól Ismere és homlokán a heg. Felségedre is gondoltam elsôsorba, mert olţan esz a kikötô, hogy minden marhaság észbejut. ţ'S furrsa asz ahoty itten egţik óráról a másikra nem szemeltekjó nţzéssef cngem. És cn mondtam magamba, mi dolog esz? Gondoltam majd egyik po(onról a másikra meguáltoz, dc induláskor nem akartam prouokálást botrányozni. Mer gyönnek a rendôrök és asztán uan itt olyan alak a kikötôben kinek kinos lenne ha (elpo(oznák odabent. Legutóţb Adenben tapsaztaltam ţet és uralkodásom alatt nem (ordult ţfô Almirában. Mer mindentôl nem (üggue még feţéksértés is lett uolna. Éţn tehát (ôúri féptcimet a Döglött Haf neuű törzshelţemrc lrányoztam. Csak mikor megláttam asz egyik sikátor kék-piros uilágítású gyöngy(ügönyös lebujgrije elôtt állni a Po(a Jenô neuű kormán , "ţn téţed bántottalak?" - kérdeztem, mer kiuánesiságból. Mire ô: "Én fütyülök rád. " "Azomban te szerzôdtél hozzám és nemjöttél. " VálÍat úon. Aszongya: "Néz Fülig Jimmy, amig Ge egy senki uoltál, addig sziúesen csináltam ueled minden(éle mókát. Ha megin egy senki leszel, akkor megin csinálok mókát teuefed. De nekem nem ucszi be aszt a gyomrom, hoty te itten uratjáccol és flangérozol, tehát mekmondom neked széperf minék úeszekedni: én köpök rád. " Esz rendes beszéd uolt, hát montam neki, hogy uájon ety pererc. Bementem a kapu alá, feluettem a magammal hozot munkakabátot, aztán kigyöttem és montam neki, hotţ készülôdjôn mert mos,t nagyon megucrem. Ez a Pofa Jenô életueszélyes cmber és azonnal kiveszi a kést. Legnagyob sajnálatornra. Mer csák ezér kapott akkora po(ont, hoty szét tört a pipája; touábbá a szopókábóf sokat lenţelt. Nem hatyhattam mekszúrni magam asz új ruhába, hát Jicama fett. De aszt attól is Ícaphatta, hogy nyár uolt, nyitua uan minden és beeset fóldszintifeg egy pincelakásba. Nem uártam meg, hoty kigţöjţön, becsomagoltam a munkaköpenyemet és touábbhaladtam: ? l Mért haragusznak ezek rám. . Éţn a Pofa Jenôuel öt napig közösen faktam ety csáládi sírboltba, hát asz ilycsmi, Felséked jól tuggţa, csak mégjobban lepecsételi a barátságot. Nem mondom, hoty elromlik ha képenütnek ualakit és beuesz ettôl egy pár gram szopókát, de esz már méksem áz igazi bţrátság. És akkor szemberöhögött zsebredugott kézzel a Bôkezű Rócsild. Nem a gazdagsága mfatt uolt Bôkezű és nem a azdagsága miatt uolt Rócsild. Rócsildnak azér hiuták, mert esz éty gazdag suéd mágnás. s egyszer amilţen szerenesés esz a Bôkezű; elütötte ôt autó köuetkpztében. És akor /izetett sokat; mer a hauernk, akik ety kapu alá uitték asz elgászolt Bôkezüt, kicsit hozzásegtteték a lábát éty töréshPz. Mégaszt is megtették neki (barát asz barátl) Hogy a (ejit odaütögették, úgy hoty mire kţöttek a mentôk, már kórházképes uolt és eluitték. Igy asztán a Rócsifd 1. csomó pénet ţzetett és ha a Bôkezűnek esze uan, akkor halgat a Buszkó Mocsingra, aki aszt monta, hoty g mire a korhászig érfek amennyire lehetet ô maga is meglaszitotta két ujját a (oglaltukba és ütyesen, a mentôszekrén oldaláual, hasftást uégzett a lábán. Talán ha kicsit messzeb uan a kórház, elhatároszta volna hoty kitoja magának a (efeslegeseb szemit, amit könnyelűség uolt, hoty nem teue. Éţs akkor ô ţszetett minden barájának 1 liter bort és 10 cigarettát! Pedig eszek segitettek neki. Csak én magam kél bordáját nyomtam be a hilvejkujjammal! (Mer barát asz barát!) Természetes, hoty rosztétt helyébe roszt uárj. Egy hónap mulua elütötte ôt a hentes autója és olţan elsôsegéjbe részesítettük, holy a rendôrposzt mondá, közbenjár neki:ink a uöröskereszt kitilntetésért. Azonal elkötöttilk a vérzést és hiába elmondott mindennek, esz a Buszko Mócsing, aki nagyon kegyetlen is tud lenni, egy rántással hefyretette a ki/icamodott kart és uafaki gyorsan meg(ésillte. Képzelheti magát (elsék az ô helyébe, ahoty esz a csirka(ogó rugott, harapot és átkozott és még uigyáztunk, hoty ruhájáual a tócsába se érjen. A mentô kikérte magának, hoty ide elhiuták és a henLes mékkérdezte tôle hoty két eset uan: Vaty akar husz frankot, uaty egy po(ont, uaty (ejelenti zsarolásért uagy elmety a (enébe. Ötödik nlnes. Esz a tanulsák abból, ha ualaki barátajiual hála nélküli. De aszután a Bôkezü sokat hajózott uelilnk. Bôkezünék azért hiuták, mert a keze olyan naty uolt, mint egy bil(sztök a rajzţlmben. Hogy mer röhökni zsebredugua, szuetterbe és bagót rág? Énnekem sajnos puha sziuem uan. Ezért emlitem én annyiszor Felsék tisztelt öreganţját, kit szeretek. És mostan is 6ántott; hoty eszek a cimborájim, kikkel annyit együt uoltunkjóban rosszbart és tolonszolásban, hoty eszek ilyenek fettek nekem. Mondom széliden mer tafán szép szó használ: "Miuel bántotalak én tégedet, te tiportfejű marha?" Mer igy is hiuják ôt, mióta elütötte az autó és baráttyai (ejberugták, hoty pénzt kapjon. Erre aszongya: "Mer te mindig hencegsz és asziszed uagy már ualaki és aszt nem lehet elbirni, hoty ety ilyen senki aszt higgye, hogy ô több mint a letört bagó!" Mondom: "Errôl, hoty letört egy derék dologjut az eszembe rólad, csak (elueszem a munkakabátomat. " Ugy is lett. Mikor touáp mentem, még hallom hoty Cuiki Aurél, aki méregképes könyuelô, mer sikkasztási pöre elôtt megiuott ualami enyhitó körülményt, kiszámija ualaki, mennyit keresett volna esz a Bôkeszű Rócsild, ha én ety ötliteres sportkocsi uagyok. Élete uégéig szerényen és gondtalanul élhétet uolna. lgy mék halál közt is lebeget, mert nikotinmérgezést kapott egy po(ontól. Esz süriln (ellép ha ualaki bagóual a szájába uerekszik és ety suungos tetleginzultustól elismerésében gyorsan lenyel félfontprésélt dohánt. Dehát nem lett étejáradéţ, miuel nem géperejű pofonokat kapott. Aszért nekem is nagyon-nagyon keserű csuszott le a torkomon, szomorúságból ualó nikótin, mert b.ármit is mondanak, a fôfelügyelôi urak, kikötôi fiu uagyok aki még a trónt is megfosztottam magamtól, inér ugy érezterrt, hogţ itten szeretnek, ahouá tartozok. Bementem hát a "NY AItÁT NEKl RIlZ ÉTEREM"-be, hoty lehajesak egy pohár italt. És ţitten nagţ csodálásomra szinte azt hitem, agyrázkódásom lett a pofonoktóf, miket a Bôkezű Rócsild kapott. Te Uristen! Ott illt uelünk szembe a Kapitány! Felsék tuggya! Bizonyos Piszok Al(réd neuű!. . . Felsék én nem hazudok magánák, higgye el igy uan: málnaszôrt iuott. Kauar'ta és habozott. ţs felállt és aszt monta: a ruhatárt itten ô kezeli. Én leghamarabb nyertem uissza a lélekjelenségemet. Mondom ennek az öregnek: "Maga natyon hasonlit ety Piszkos Fretl neuű köz és éfetueszélyre. Ety pillanatig asz emberaszt hiszi, ôt látná. És csak asztán lesz ujra nyugodt. "Aszongya: "Nemesak hasonlitok, hanem ez még sokkal több. Mer én uatyok. " , És szomorúan néz. És issza a málnaszôrt. Elfordttottam a (ejemet és kértem, hoty ne csirtája esztet, mer nem lehet nészni. "ldehallgasson Kapitán. Esz itten ualami naly gazsák, amit megint maga ki(orrall. Maga mindig ity kezdi fordttua: s nem lehet tudni, mit kauargat. " Mongya ô: "Láthatod (ijam, hoty málnaszôrt. " Ekkor én már bisztos voltam, hoty itten nagy gazság lesz és esz megint ualahonnan (orditua 9ţön, az ô rengeteg eszéuel, mer sziue nines egy csepp se, de minden csepp hiányzás helyet két liter agyauelô uan benne. De mostan búsan néz. "Te mindég bizhatatlan uoltál Filfig Jimmy te mindenkit hazugnak és gazembernek nésztél, nemjó pedig annak, ki mindég magából indula. ' Igy ô: És szomorú uolt. Mondom én: _ "Sose bántottam magát és maga mindég csak rosszat beszélt rófam. " , Nahát" aszt mondja, "itten uan esz a sok tanu ety sem (og hamisan uallani, mer mi nem ţzetünk nekik. Ezek bizonyiják, hoty én ma sokjóL montam rád. Mert elnehezült a lelkismerésem és magam is gondoltam, hoty esz a Füfig Jimmy nem rossz /iú. . . Nem okos nines sok etyenes lépése, és nem uolt épenjuszto mordic ha (elakasztottak nála rendesebbet, de aszért nem rossz %iju, asz bisztos. " Engem kissé meghata, hoty így dicsér azok után amik a történtek alapján fenforogtak aznap pofonifag. Éţs gondoltam még utána nézek matrószoknak _ţs mentem asz "Adakozó" neuú helysékbe. Esz egy Rolfand neuűé uolt, aki betört ety 6arájáúal, de másnap megtutta, hogy a Csecsemôgondozó Ingyentej-lntézmény pénztárát cablá és esz ojan ţtú uolt, hogy a rabolt pénzt uisszauitte. Pedig bezárták. De kiszabadula és nemességért ety gaszdaţ ember kocsmát nţitott neki. Esz uolt az "ADAKOZÓ" uagyis "GONDOZATLAN FELNOTTEK PÉNZÉRT SZESZ INTÉZMÉţNYE". ILten három mţtrószom ü It és ţúnyos mosollyal néztek rám meg egymásra. Mondom a tulajdonosnak, hoty hol uehetném fel a munkakabátomat? Akkor meglátom a Buszkó Mócsinkot, akirôl, most már sokan tudják a titkát: hogy ô tulajdonképpen az lgazi Trébics. Furesán nészett ki (ekete műuész kalapjába, kilógó hosszú ôsz hajakkal, ahogy sandaliLott óra hegyérc csipett drótfátcere fólött és ojan hosszú szalonka kabája uolt (eketébôl, hoty ezért megtakaritotta a nadrágot: . Esz tud valami talán mert szaglászós 1-én. Odamegyek! "Bántottam én itt ualakit? Beszéj Buszkó Mócsink. Te okos uagy. Itten rágalmazott uagy szidott engem ualaki?" Aszonta: "ltten nagţobb baj uan te Fülig Jimmy. Asz történt, hotţ a Pisztkos Fred dicsért téged!Aszt nehéz elbirni ! " Erre kiderüle: . Esz a Piszkos Fred ott ül. És már egész délután patakokba folţt a málnaszôr És mindig mondá, amikorgyött ety matrószom. "Hallom, hoty elszerszôdtél a Fülig Jimmyhez! Aki mostan már tisz!. . . Naccerű fjú asz. " Erre monták, hogy igen. Ô meg monta: ţ "Asz a Fülig Jimmy nem ojan köszönséges töltelékfegyház, amţennek látszik. Éůsz meg tehetség uan neki. " Erre ualaki aszonta: ţ "Nono. A Fülig Jimmy azér csak Fi.tlig Jimmy. És uan itt még ojan mint ô. " De az öreg Piszok Alfréd csak itta a málnaszôrt csak csóuáfta a (ejit és aszonta: "Én mindig láttam, hogy ôjobban érti a tengert, mint a többi. Ezen ha felueszi az 1-n ruhát láccik, hoty ualaki uan benne. " Ettôl asztán mekuadult a Bôkezű Rócsild mek a Tüskés Vanek és aszonta, ném nyukszik, ami nem leszek megin ojan senki, mint uoltam. Pedig ojjan nem leszek! , s akkor aszt mongya a Mondmár Fülöp ez a 2-es egizencţa: "Nagy felfujt marhahólyag ţz a Fülig Jimmy, ami ha elpukkad, nem marad más, n 1t marha meg hólyag. " Feluettem a munkakabátot, és rohantam vissza. A "NYAKÁTNEKI RIlZ"-be. "Maga sátán, maga mikeL dicsért rólam?!" Aszongya: "Asz elôbb itt szidtál, hogţ én csak rosszat mondok rólad, mos meg szidsz, hoLyjót mondok. Hát esz sejó, meg asz sejó. Micsinájak én, hoty te megelégedj?" ltt ismeje ki magát asz ember! Aszért nem uerekedhetek, mer aszt monta, hogţ kiilönb uagyok. Mondom: "Maga mit mókázik itt a málnaszôrrel?" Asszongya: "Hát nem hallottad, hoty oruosnál uoltam?" Mondom "Ki tartja azt számon, hoty kinél tör be maga. " Aszóngya: "Oruosnál uoltam és diganózist adott beteségrôl. Nem mehetek többé tengerre, nem ihatok szeszes pálinkát, mer kikeszdte a tüdômet a sztubaj. Asz sürün uan, hotţ a sziu megnagyobbdik és nines elég hely a tüdônek. Uty hiuják eszt, hogy gyomorlcatarus és asztmátóf jön. " Felsék bisztos tudja, hoty ilyen uan-e. Asz biztos, hoty nagyon ualószinüjen hangzik. És még a Piszkos Fred sines uasból, bár ez eddig nem uoft kéz(ekuô. Mondom: Ha nem kapott az agya uesebajt, megmondhaja tanácsképen, hogy mit tenne maga asz én helyembe?" Röuiden gondolkozua mondja: "Ászt hiszem öngyilkos lennék. " Erre én mégis efmentem. És esz a Watson szereze legénséget. Ami nekem natyon kinosan. Csupa szemét embert és asz egésznek a tanulása, hoty asz ember is oţan mint a nap: Jó ha nyuktáual dicsérik különösen a róla elneuezett Piszkos Frett. Ezzel zártam ţ 10-telóţe ôfelségnek: Don Fülig. , A továbbaikban alant másnap folytatom, mer nem attam (ül és naty esemének lettek, mejjeket eszennel alulirok: Naty szenzácţó esz San(ranciszkóba és Vaszicesal ittunk rá, hogţ indulunk. Ittunk és együtt néztük a kikötôben uesztegetô hajót, amive! Mr. Tejó ekszploziciója megy maj. Aszután megint ittunk mert a Vaszics ennél a Tejónál leütésbôl kifojóan arany cigarettatárcáC talált. ,Én is efhatároztam, hogy tiszteló látogatást uégzek az utolsó napon a Tejónál és hejet foglalok egy perere. Próba szerenese. És abban a tárcában benne uolt a próba. Az elôszobábá égy szobalán nyitott ajtót, mermás nem lakott. A szalónba nyitottam, de itten nem uott seriki. Hát uárakoztam. De (eftünt, hogy köszben elúiték innen a dohányszelencéket. Finom ejárás ez. Szép uendégekjárhatnak idé. Volt itt egy nagy kék szekrény. Szárua. Szerenese hogy ilyen akadáj nálam nem (orog fen. Van egy Wertheim-rndszerű hordoszható cipôgombolóm. Azzal én sokat kizártam már. Ere legnagyobb meglepetésemré. . . Felsék dzsentelmen, tehát rábiszhatok kegyedre minden szélhámossáko,t! ţs itt kezdôdik a hecc! Valaki lakhatott ebbe a szekrénbe! Mert esz olyan kómfortosan volt berendţzue, szalámiual és szellôzô uentilátorral, meg kényelemmel, hogy azt a másfél éuet is iten sziuesebben töltöttem volna a zacskókészitést illetôen. De akor lépéseket hallottam, mire a szekrénybe bujtam, rám és az ajtótjól begomboltam. Setenô lépték közelnek! Kéz(ekuônek látszik, hogy szaktárs gyön. Esz betör Éţs ô is a szekrénybe hitt értéktárgyat illetôen, mert ide setteng és itt uelem ütköz! Vasútnál ilţent garamboltnak neuez a szak. Ouatosan odaillészt egy kulesot, amin csak röhögtem, miuel régi szokásomból képezue a cipôgombolót bentártottam a szárba. De azért derékig látszott a kolléga egy-lyukon, ami légzés céja miatt szolgált. jen kolégát még nem láttam! Eszen ţotirozó fürdôkabát uolt és különben csak saját bôr. Az arcot nem láttam, de azon még bôr sem lehetett, mer még ô kárnmkodik! Frotirban! Esz úgy látszik a strandról jár betömi. Vagy itten mekfürde, hogy az is tiszta haszon. De most úgy reszketet, hogy lezuhant neki a frotir mint friss szoborról a leplezô. De nem uolt ojan, hogy alakját ualami fôt téren megöregitsék máruánnţal. Bár csak dérékig láttam, de a többi akor sem enyhitô er're mint körülmény, ha a (ej ojjan szép mint a Robert Tajlor: Most elbújt gyorsan, azt hiszem, az ágy alá. Mostanjött, mint derült égbôl a horogütés, ez a Tejo. Neki se láttam az arcát, de (elismertem a hangţát. Esz bekopog a szekrénybe nekem, hogy (rászt kapok és aszongya: "Most maradjon csendbe. Bár! Mer gyöttek a hajóra viuôk és száltják magát is! Indulunk, mer uan már matrósz!" Éţrti?!. . . Mi esz?. . . És móstan ' uilágos lett elôttem, mint egy uarázsütôs balegyenéstôl: Gusztus Bár a neue, aki miatt az ekszpediálás köll! , - Tehát lehet, hógy itten szélhámosság uan a szônyegen. Valahol a szekrényben dugdosták és éppen (ürde.r Tehát nem is betört. Lţs nem is ették meg a kanifáb indţánok! Ha elôbb látom, ugy sem hittem uolna, hoty uan ojan szégénysorsú embermegeuô aki cztet el(ogyassza! De mielôtt itten ualaki is szólhalott uolna, rnár gţöttek a hajóra viuôk. Asz ott az ágy alatl nem moccanhat! Halló! Mi esz? A szekrényt (elragadták!. . . Vefem! E'gyszerűen uittek a teherautóba. Meglógási akcţót ilt abszolúle mellôzni kellétt, mert nem %rgott (en lehetôség a szônyegen. Asztán a kikötôbe letettek hajónak ualó holmi melfé. Csak itten riyitottam ki cipôgombolóual és kisfiszoltam. Mi fegyen?ltten most baj uan a csalássa!. Nekem most uissza kell menni a csú(tuáósér. Asz nem lehet uitás. Mert én nem uagyok semmi ţssznak az elrontója. És a Tejó mostjól nész ki, ha hiszembe uan a Gusztá(Bárról, de engemel uisz hejette! Visszasţettem a lakásba. De nem uolt ott a tudós. Ekkor uégre a fürdôszobábófjön egy (ej. Esz ô! És nagyon remegôsen mondta, hoty neki nines ruhája és szeretne innen ejönni. Mondom, épen ezértjöttem, mer maga nélkül nem érsemmit a ekszpedició. De ô mondta, hogy nem akarjönni, most csak a ruha köll. Gyorsan (ejbe ütöttem és a kis iratszekrénbe helyeztem, ţe nagyon össze keflet gyűmi szegényt, azomban majd késôbb, ahogy mondják "kilóghaja magát " Kelt Sajá tú lag: Eksz Kartácsa. NYOLCADIK FEJEZET Alig hagyták el a kikötôt, mikor megtörtént a tragédia: Maxbell tanár férfiasan, de rezgö szakállal mondta Theónak: - llgy hiszem, tifuszt kaptam. Ne veszítse el a fejét. Csak egyszerű tengerésztemetést kérek: Nyeljenek el a habok. ů - Sir! Mielôtt a habokat e kínos fait accompli elé állítaná, kérdezzük meg az orvost. Keresték az orvost. Watson szecint indulás elôtt a hajón volt, ô e)hozta. Fülig Jimmy is kereste. HoI a csudában van? Kétszer is elrohant Sigorszki mellett. A félszemű lakáj a korlátriak dôlt és álmodozott. Még indulás elôtt megpillantotta; amint ott settenkedett a kajütök között. Na megállj! A nehéz poggyászokhoz görgônek alkalrrrţzott rudak egyikével vagy tíz percig verte a hízásnak induÍó, ôsz süvölvényt. Alapos munká volt. A korszerűen felszerelt műtôbe hurcolta az orvost, hógy élvezete zavartalan Iegyen, és csak amikor a rúd eltört, akkor rúgdosta lé a hajóról. Móst merengve nézte a vizet. Fűlig Jimmy vérejtékezve kutatta át a hajót. Hiába. A fedélzeten sţembejött Sehwachta Szokratesz, vagyis Knapp úr (ahogy tetszik). Az áramvonalas hótiér, szmokingjában, keménykálapban, közömbös utasként ácsorgott. Idônként elôhúzta hátsó zsebébôl egycsövű messzetátóját és belenézett. - Ide hallgasson - mondta gyorsan Fülig Jimmy. - Maga itt nagy szolgálatot tehet, ha akar. Nem tudom, hogy történhetett, pedig én csináltam itten a szervezést, és most az orvos nines sehol. Amíg kikötôbe érünk, vállalj magára, hogy elintéii a beteg utasok dolgát. - Rendben van. Megölöm ôket - felelte vállat vonva. - De kizárólag elektromos úton. ţs máris levetette a jobb kézelôjét. - Ne ugrasson, mert leszakítom a fülit. Maga csináljan úgy, mintha orvos volna. Jöjjön! Mr. Theo kôvé dermedt, amikor Fülig Jimmy odahozta Sehwachta Szokratesz, vagy Knapp urat (ahogy tetszik), és ez egycsövű messzelátójával figyelmesen lehallgatta a tanár mellkasát. - Nos? - kérdezte Maxbell fojtott aggodalommal. - Súlyosnak találja? - Az ön korában nem. . . Végre is meddig akar élni? - Tessék?. . . Uram, a földrajzkutatók magas kort érnek meg. - Tisztetet a kivételnek. És ebbôl az alkalomból minden tiszteletem az öné. Fülig Jimmy körülnézett, hogy mit vágjon a hóhérhoz. - A könyvbúvár úr azt a marhaságot állítja - szólt fenyegetôen a fregattfôhadnagy -, hogy tífusza van. Nyugtassa meg. - Nem áll módomban megnyugtatni Sir Maxbellt -felelte hidegen. -Valóban tífusza van. . . bár. . . - tette hozzá habozva. - lYem biztos. Mutassa a nyelvét. Hm. . . Igen. . . Nem szókott elaludni a fürdôkádban? - Soha. - Akkor lepra - szólt vállat vonva, és sóhajtott, mint aki belenyugszik a megváltoztathatatlanba. -Uram, önnek vége. Különös szerencse Iesz, ha megéri a reggelt.'Bízzunk ebben. És távozott a büfé felé, mivel sört kellett innia. - Szemtelenség - üvöltötte a tanár bôszülten. - fgy beszélni egy haldoklóval!... Uraim, követelem, hogy jegyzôkönyvet készítsenek az orvos e)járásáról, és halálom esetén tegyenek jelentést Mauroisnak, aki az életrajzomat írja! Késôbb Fülig Jimmy egy sötét fordulónál barátságosan félrevonta nyakánál fogva a hóhért. - Mondja, mit pimaszkodott maga az elôbb? - Kérem, az én orvosi véleményem szerint a tanárnak tífusza vagy leprája van. A hamis diagnózis súlyos bűntett, amiért alaposan meg kellene vesztegetnie engemet. - Ôregem - mondta Fülig Jimmy elismeréssel -, maga nem elveszett ember. De ha útkôzben mégis az lenne, akkor tudja meg, hogy én vesztettem eI: Késôbb a tanár, mert egyre dühösebb lett az "orvos"-ra, erôt vett magán. Dörmögve tanulmányozta a térképeket és magával hozott műszereit. Sokat magyarázott a futballbírónak, akit valamilyen okból egy hírneves dán geológusnak vélt, és nagy tisztelettel kezelte: - Ôn szerint, igen tisztelt uram - és egy pontra mutatott =, mi a helyzete ennek az oldalt fekvô szigţtnek ltt elöl? . - Hm... Tipikus lesállásban vah, ha a Fidzsi-szigeteket egy válogatott csatársornak vesszük. Maxbell ezt nem értette, de ilyesmit mindig gondosan titkolt. Tehát egy köczôvel méregetett. Késôbb odajött a műötvös is, és hárman tanácskoztak behatóan. A kórboncnok viszont a futballbícó ifjú és elhízott nejének udvarolt, valami régi vidám históriát mesélve, amikor még a kezdô boncnok poétikus idôszakában, minden hullafoltot fojtogatásnak néz az ember. Hol vannak ezek a régi szép idôk? A futballbíró neje mosolygott. Mindég mosolygott, inkább a szájsarka rögzítésével, mint vidáman, mert olyan buta volt, hogy egyszerű tôrrtondatokat sem értett, és ez ellen használta az általános derűt. Kôzben Mr. Theo karon fogta a fregatthadnagyot. - Jöjjön. Bementek Fülig Jimmy kabinjába, ahol az iratszekrény volt. Kopogtak, de csak halk nyógés hallátszott. = Még él - mondta Mr. Theo elismeréssel, és kinyitotta az ajtót. Clgy érezték, hogy végük van! . .A szekrénybôl, kétrét görnyedt állapotban, mint félig csukott könyv, ha gyufásdobozzal helyettesítik benne az olvasójelét, Dr. A. Winter lépett ki sírdogálva! KILENCEDIK FEJEZET Hogy került ide Mr. A. Winter, kit indulás elôtt alig egy órával Sigorszki, habár a gôzös műtôjében, de mégis a kéznél lévô altató mellôzésével, olyan alaposon elvert és lerugdosott a hajóróÍ? Egyszerűen és gyorsan került vissza ismét, mivel Sigorszkit a hajón tudta, nyugodtan elment a milliomos lakására. - Adja vissza a pénzemet! -zokogta erélyesen a titkárnak, aki már csak maga volt a lakásban. - Mi ért? - Nem állok szóba magával! Csaló! Vagy visszaadja a pénzt, vagy feljelentem! Thorn úgy érezte, hogy az állásába kerülhet, ha a vesztegetés kiderül. Az ördög vigye el! Azonban nem volt nála csak néhány shilling. - Vácjon itt meg. Hozom a pénzét. A. Winter búsan ült és a körmét rágta, amikor valaho'nnan egy úr érkezett frottírban. Szintén köpcös volt, valámint igen bús. Illetve ennek a bújába némi komor elszántság is vegyült. - Van szererícsém. - Jó napot. Nevem A. Winter. - Clgy!. . . Szóval ön az?! - kérdezte a zord fürdôzô támadóan. - Mondja csák, mit tud ön voltaképpen Sambi-Sumbiról! És a Tulango-törzsrôl?!! Mi!? "Ujjé!", kiáltott lelkileg rémülten A. Winter. "Verés jön!" - Kérem. . . én ezekrôl mit sem tudok - hebegte, és ijedten hozzáfűzte nyomban: - De ţ.ia kívánja, megtanulok róluk bácmit! . ţ - (gen? - kécdezte nyersen, és körülnézett, mint aki súlyos fémtárgyat szeretne a keze ţgyébe. - Általában, uram, mondja csak el: mit visz magával egy tengeri Hannibál? "Helyben vagyunk!", sikoltott belülrôl A. Winter. "Hannibáltól egy hajszálnyi Rubikon Választja el az elsô pofont!" -,Én úgy értesültem - lihegte hátralépve, rekedten -, hogy tengeri útra. . . izé. . . leveskockát:. . illetve. . . száraztésztát!. . . És. . . megvan! Sámfát visznek!. . . - Hirtelen elcsüggedt, és így szólt: - Ne kérdezzen tovább. Lássunk hozzá: verjen meg, mert este dolgom van. A zord strandoló nézte. Tetôtôl talpig, megvetéssel, de rejtett irigység is lappangott a tekintetében. - Tisztában van azzal, hogy én most félig agyonverem? ţ - Egy percig sem kételkedtem ebben. És zsebóráját kitette az asztalra. Már az elsô verésnél megállt. - Hát nézze - szólt nyájasan Gustav Bahr. - Ön a halál torkában van. Ha azt akarja, hţ ;y a halál krákogjon egyet nyelés helyett, úgy fürödjön meg! - Mi? A rejtélyes egyén, mint valami túlvilágról visszatért bosszúálló masszôr lelke, vésztjóslóan mondta: = Fürödjön meg, ha kedves az élete! - Kérem. . . - hebegte cémülten, és mint aki vértanúsága tudatában a hóhérbárd elé maga készül, kigombolta a mellényét. - Önt elviszem valahová, hogy cáfolatot adjon Ie! De ehhez az kţll, hogy rendbe hozza magát! Fürödjön meg! - Ísmétélte kísértetiesen a masszôr, és szeme mohón csillogott. A gyermeki A. Winter öt perc múlva a kádban ült, és mosolyogva paskolta a vizet. Úgy Iátszik, minden jóra fordul. Késôbb azonban ráébredt, hogy ellopták a ruháját és rázárták az ajtót. Csak jó negyedóra múltán nyílt ki ismét, és a doktor bátortalanul kinézett. A többit tudjuk. Fűlig Jimmy becsomagolta A. Wintert a kisebb szekrénybe; visszavitte a hajóra és most vígan vették ismét Chaplinért, Hannibálért, a száraztésztáért és egyéb súlyos vétkei miatt. De A. Winter már nem erôltette a felvilágosítást, alig tiltakozott; sôt bizonyos fokig állandósult, új életkörülménynek tekintette a verést, tehát két pofon és egy rúgás közben észébe ötlött, hogy elhagyta valahol a szemüvegét. Theo most végre úgy érezte, hogy ezzel a tolakodó fráterrel elintézi alaposan, és Fülig Jimmy úgy látszik, alkalmazója iránti szolidaritásból szintén képen törölte a szerencsétlen csillagzat alatt született orvost. Nagyon megverték dr. A. Wintert. Tanulság: Aki mindenben ártatlan és mégis mindenért sír, azt, úgy látszik, elôbb-utóbb az ok és okozat sorrendjének felcserélésével meg is verik visszamenôleg mindenért. És közben pôrén állt ott. Ezértţkülön megverték. - Ugye tudja, miért kap verést? - lihegte Theo. - Persze, hogy tudom. Hannibálért. ţ - És Colombusért?! És Chaplinért?! Keserűen bólogátott. = A világ összes hírességéért nekem kell lakolni. És ezután jön a sámfa, valamint a száraztészta. - Most majd gondoskodunk róla, hogy ne szaglászhassonl A fenékbe kerül. Az iratszekrény A. Winterrel a mélybe került, miután nagy nehezen sikerült térddel, ököllel hosszas erôlködés után begyömöszölnli a helyére, pedig Fülig Jimmy már azon volt, hogy felmegy és kölesönkéri Maxbelltôl a cipôhúzót. Végül úgy-ahogy az orvos erôsen összehajtogatva, meglapult a szekrényben, mint egy mélabús dosszié, és ekkor rázárták az ajtót. - Vége az egésznek - lihegte Fülig Jimmy. - Ez a bolond tanár két délkörrel eltévesztette a maga szekrényét. És én vagyok az oka. Nagyon bánom. - Én nem adom fel a reményt - szólt sóhajtva Theo. - Talán életjelt ad majd otthonról. És úgy látszik, a milliomos eltalálta. Egy hidroplán érkezett a Stanléy Up To Date fölé, és nem messze a hajótól egészen a víz fölé száll, kidob egy kis bóját és elrepül... Levéll... Már hozzák isl Mr. Theónak szól! Mohón kaptak utána. Fülig Jimmy alig tudta türtôztetni magát. - Akkor mégis megnyertük a játszmát - súgta. Azonban tévedett, mert ez állt a levélben: Dear Mr. Theo! Sajnos, súlţos hiba történt és igyekszemjóuátenni. ltthon felejtette mindkét pizsamáját! A sárgát inár nerrí hordia, de a kékpettţesre tudom szüksége lesz. Nem küldtem a répillôuel, rriert nines kiuasalua. Délben felkeresett egy szélhámos, hogy adjakpénzt, mert repülni óhajt, miuel közös csalást terveztek Önnel. Természetesen nţomban kidobtam: Gustau Bahrözuegţe (?) (elkeresett, hogy kalauzojam San Frartciseóban. Megmutattam neki az új halesarnokot. Nines elragadtatua. A hölgy ma este elindul a "SACI?AMEI`lT0" neuű hajón. Azt állija, hogy a lelke Önökkel uan. Közöltem, hogţ kfsérteteket lát, amit nem tagadott, de a spiritizmus neuű idegállapotát hozta fel mentségül. Több alkalornmal szájharmonikázott és engem ez nagyon ingerel. Killönben azt állíja, hogy ez a ueszély nem fenyeget komolyan. De amennţtben csakugţan megfordulna hajójukon a h,ölgy szelleme és találkozik uele Mr. Theo, úgy közöje uele, hog Harry C. Thorn. U. i.: Menţasszonya uisszaküldtejegygyűrűjét, félbontotta az ejegyzést és állitólag lelöul Önt. Itthon hagyta a fürdôkabáját Is. Elôször Fülig Jimmy szólalt meg. - Mondja, Mr. Theo - kérdezte merengve -, honnan szedte maga essze a világmindenség legriagyobb állatait. - Clgy találomra alkalmaztam ôket, ahogy magát. .Sötét események elôszele fújdogált az éledô alkonyi áramlatLal, és Theo komoran szítta szivarját a korlátnál. Nem éli túl a blamázst. - Jöjjön el a rabhoz - súgta mellette a sok baj okozója, Fülig Jimmy, elôkelô ruhájában. Most már jó lesz kibékíteni a firkászt, há lehetl - Sürgönyözni fogunk Thornnak - mondta Mr. Theo. - Csak ô segíthet, vagy a csoda. Ha ô segít, az már magába véve is esoda. - És közben eljön az a szellem-nô. - Azt nem várjuk be. . . - Hm. . . És ha jön a lelke? A szájharmonikával? Theo ránézett. Szomorú, megvetô bólogatással. De nem szólt.ů "Hülye." Ez látszott a szemén. Közben leértek a fenékbe, hogy utánanézzenek A. Wintemek, és kinyitották az iratszekrényt. Kissé fejbe ütve álltak. Mr. A. Winter a kívülrôl élzárt szekrénybôl egyszerűen eltűnt! Theo szájtátva meredt famulusára. ţ = Ez. . . igaůzán cifra!. . . A csigalépesôn semmi esetre nem mehetett fel. A hordôkba és a deszkaládákba nem fért bele felnôtt ember. Tüzetesen átkutatták a raktárat. = Szôrén-szálán eltűnt! - Mr. Theo - mondta Fülig Jimy -, én régi fiú vagyok a vízen. Fogadjon meg egy tanácsot. Eztet a szót speciel, hogy kisértel, soha se mondja hajón. Én nem vagyok babonás, és nem hiszek a badarságokban, mert aki minden hétfôn hármat köp kelet felé egy barna kavicsra, azt nem érheti megrontás. Elhiheti hát, hogy itt nem egy antiintelligens matrózfélével áll szemben. De felvilágosoţottságom ellenére óva intem, hogy eztet a szót használja, mert sosem léhet tudni, mi jön ki belôle, ha ezek a buta, dajkameséket hívô matrózok meghallják. - Kísértetek ninesenek, Mr. Fülig. Csak kísérteties csirkefogók. - Mi ez?! Egy finom fuvallatnyi szájharmonika-szólam nyöszörgött fel a sötétben, és nyomban elnémult: ů Mr. Theo nem szólt semmit. Körülnézett. Egy lélek sem lehetett ott rajtuk kívül. - ltt... most már -szólt rekedten Fülig Jimmy =ne álljunk... Gyorsan felmentek, és jó volt a friss levegôt beszívni. TIZEDIK FEJEZET Közelgett Honolulu! Nagy ívlámpák és kedves egzotikus pálmafák sorfala. Igazán szép volt. És mit tudta a pilótagôzösön intézkedô révkapitány, hogy a hajóhídon álló Watson irigyelt pozíciója dühíti az "elsô tisztet". Ha tudja, akkor talán nem üvölt a kiejtett kôtél miatt olyan gorombán, hogy Fülig Jimmynek alkalma nyílik felsorolni a révkapitány családfáját, külônösen torzszülött, kores egyéneket gyanítva a felmenôk sorrendjében, többek kôzött egy kentauruszszerű félig állati, de félig sem emberi lényt, sôt teljesen a melegvérű émlôsök kérôdzô típusához tartozó dédeket is leír Fülig Jimmy, mint a révkapitány családfájának megalapítóit, végsô ágon egyetlen fô ôsét, egy részeges, agybeteg, rinocérosz formájú varangyosbékát említ, melyre (Fülig Jimmy szerint) a révkapitány még ma is Íeginkább hasonlít. . Elôször megálltak jó távol a kikötôtôl, amíg átvonul rajtuk a sokféle, elengedhetetlen hatósági molesztálás. Már látszott a parton várakozó tömeg indigószínű, hatalmas foltja a rézárnyalatokkal borongó alkony porfátylai mögött, és leszűrt zaj zsongott onnan, elmosódva. Bennszülött csónakok, sampanok nyüzsögtek a Stanley Up To Date körül, és ezekbôl mint elszánlan rohamozó kalózok, fürge, fénylô testű bennszülöttek inváziója özönlik a hajóra, fűlsértô karattyolással. A maláj suhancok fejűkön himbálódzó gyümölesös kosarakkal, kínai árusok, Lipesébôl importált maláj népművészeti cikkeikkel élérik a fedélzet ama pontját, ahol Sir Arthur Maxbell zsakettben és eilinderben áll ; mint a földrajzkutatás polgári ruhában ítélkezô istene, kezében hosszú ív, melyrôl egy "ilduözlô beszéd című imádságot mormol. Zsakettje bizonyos zsiráfszerű jeleget ad külsejének, mindössze annyi különbséggel, hogy ezt az állatot még sohasem látták cilinderben és bizonyára üdvözlô beszédet sem szokott tanulni. Fánikra hajlamos bennszülöttek arera borulnak elôtte, amit figyelmesen megtekint a szemüveg kerete felett, és egy arra lôdörgô, sötétbarna, de néhol drappszínű furesa egyénrôl megbotránkozva közli a kórbonenokkal: - Maguk geológusok nem tudják, milyen rossz az, amikor megjelenik egy ilyen bennszülött, aki fôművem szerint a "Kaukázid-Támol"-törzs tagja, és így e fiatalember voltaképpen már néhány száz éve kihalt, amit a csíkozásszerűen változó drapp színű bôr is kétségtelenné tesz. - Ez a szín valóban ismerôs - jegyezte meg Rüger doktor. - Nyolc napon túl gyógyuló zúzott sérülések élszínezôdésére emlékeztet. Különösképpen a fehér csíkok miatt. Maxbell a barnabôrvhöz fordulva támol nyelven felelôsségre vonta, hogy miért nem halt ki :.iár töúb száz év elôtt? Az illetô azt felelte, hogy a tanár menjen el az útjából, mert a csáklyát keresi. Egyébként Wardemek hívják, és e csíkokat a testen lecsurgó verejtéke idézi eIô, mert feloldja a drapp színt. Különben matróz. A sétafedélzeten szörnyű lárma! A hóhér erélyesen tiltakozott, mert elvették a fényképezôgépét, és a műötvös sírógörcsöt kapott az izgalmak kôvetkeztében. Mr. Theo idegesen sétált a kabinjában. . . Lassan bealkonyult. . . És ekkor következett az igazi, a döntô csapás! A milliomos még évek múltán is, ha ideért a történetben, néhány szippantásnyi szünetet tartott, és összevont szemöldökkel nézte a szivarja hamuját, drámai halksággal, kissé ünnepélyesen belekezdett a misztikus élménybe. . . Kissé fülledt, misztikus, sok tekintetben máris indiai éjszakában vesztegelt a hajó. Egzotikus növényeivel, fényudvaros lámpák mögött, elmosódva, víziószerűen Iátszik a part. A boy még teát hozott egy perccel elôbb, és megigazította a faliórát. Erre határozottan emlékezett. Oly nyugodtnak tűnt minden az estében. . . Ekkor jôtt, mint aki babonás napkeleti történetekbôl és vallásos legendákból kelt életre, vagy az ópiumfüst sárkányrajzaiból szü)etett, jött, mint a fátum, egy indiai ballada homályából, félelmetesen és zordonan, mint maga a sors:... Wagner úr! _ lgen! Wagner úr jött! flletve elérkezett, mint a végzet, személyesen, és megállt a küszöbön! És úgy látszott, hogy nyomban meg kell halnia mindenkinek, aki látja, miveÍ két halántékából, szabályos körben a gyomráig roppant körszakállt viselt, és ez a szôrzet kék színű volt! Kék! Olyan kék, olyan világító; kísértetiesen csil)ógó, ibolyaszínű jélzôlámpák tompa lapislazuli izzásában hevülô, olyan rémületesen élénk és tisztára kék, hogy káprázott tôle, aki látta! Ez a jelenés több volt, mint mitikus! Mint ahogy Wagner úr valamennyi megnyilvánulásában több volt, mint az emberi tulajdonságok jelzôvel kifejezhetô értékhatára. Még kacsázó járása is több, mint csámpás, mert Wagner úr részeg is volt, dé részegsége is több, mint mámór, mert Wagner úr némileg próféta is volt, hatalmas arányokban, ônkívületileg feszülô boldogságában, túláradó vidámságában, szinte minden pillanatban készen arra, hogy megölelje az egész világot, ahol hat hónapig tart az ünnep és a hetedik nap a munkáé, de azt áta)ussza az ember. És közben oly hihetetlenül megrendítôen, elefántszerűen csúnya; krokodilszerűen derűs és Ióindulatúan közönyös, hogy egyaránt irigylésre és sajnálatra méltó. Bibircsókos, ráncos arca, vastag, széles ajka, hetyke, hézagos barna fogazata olyan, mint egy koponyának készített üres tök, és keménykalapjá mellé tűzve, egyetlen szál hetyke gyertyát visél. Vörôs, fehér, kék csíkos trikót hord, tetovált, barna karokat, spárgából alkalmazott övén rajtfelejtette a csomagvivô fácskát, és hatalmas cipôi, késôbb beismert zenei hajlamait jelezték jó élôre, a leváló talpak kasztagnyettszerű csattogásával. Mr. Theo egy pillanatig úgy érezte, hogy nyomban hanyatt esik! lgy is lett. Wagner úr hanyatt esett, és elaludt. A milliomos Fülig Jimmy segítségével, szinte a kajüt négy sarkából szedte összé ezt az egyetlen embert, olyan ernyedten, olyan széthullott végtagokkal feküdt a padlón. ţ Leöntötték és törött viaszbábu módján a kajüt falához támasztották. Erre kissé megrázta magát, ásított, és rekedt, zengô hangján higgadtan megjegyezte: ' - Csak nyugalom, kérem. . . még nincs semmi baj. . . Ha beszélek is, azért csak fogjanak. Lassanként kiderült, hogy a látogató ismert egyéniség a kikötôkben. Clgy emlegetik, hogy "meseszôr, a sorhajóbicskás". A név prédikátumszerű elso fele ama kozmetikai szerencsétlenség óta ismeretes, amitôl Wagţer úr szakálla kék lett. Ugyanis néhány hónap elôtt összeveszett áz Hallgatag Drugics nevű közrettegésben álló rablóval. Ezt az embert Nyolcemeletes Drugicsnak is hívták, mivel éppen nyólc fokból állt a létra, melyet állandóan magával hordott. Senki sem tudta, hogy a Hallgatag (vagy Nyolcemeletes) Drugics miért hord állandóan létrát maţával, amelynek nyolc foka kevés ahhoz, hogy betörésnél használja. Dr ţgics a létráját Mefanie-nak nevezte. Mindég vele volt, és senki sem tudta, hogy miért? Drugiccsal volt valamiféle différenciája a Sorhajóbicskásnak, és a felhozott becsületsértéSek között véletlenül azt is megemlítette, hogy Drugics még hülyébb, mint a létrája. Drugics ekkor egy házfalhoz támaszotta Mclanie-t, és pofon ütötte a barátját. Wagner úr beleesett egy másfél méteres tartályba, amelyben a legmodernebb hájópáncélok bevonására szolgáló búiakék zománcfestéket keverték aznap, Drugics rosszallóan mondta az elmerülô Wagner úmak: - Minţk köllött a létrát belekeverni?. . . Ezután vállára vette Mefanic-t, és hallgatag lépteivel távozott. Egy arra járó matróz, talán részég volt, vagy nem tudta, mit cselekszik: kimentette Wagner urat. Késôbb sok kellemetţlensége volt ezért. A rikító szôrzetet le kellett volna borotválni, ez világos, de Wagner úr éppen olyan szívósan ragaszkodott a szakállához, mint a kék szín, és úgy érezte, nem élhetne tovább a terebélyes férfidísz nélkül. Hangja sűrűn csapott át hirtelen jött vidámsággal a lelkes, kollektív ernberszeretet rekedtes, szinte sivító tenorjába. És általában így kiáltott a szembejövô ismerôseire: "Na, mi újság? Mi újságţ Hogy van maga? Hát újra szabadlábon? Ez kedves!" Sok kellemetlensége volt, ugyanis a világot egyetlen nagy baráti közösségnek vélte. Szerinte csupa vidám fickó szaladgál itt a földön, és valamennyivél szívélyes lábon áll, mivel szép napokat töltött;ek hajdan egyik-másik fegyházban vagy csapszékben. És megrögzött optimizmusában sűrűn esett optikai csalódásba. "Na, mi újság, mi újság?!" - kiáltotta esetleg, és megállított égy fô-zeneigazgatót, és kedélyesen megfenyegétte, ha ez tiltakozott: "Ne add a bankot, te csibész! Nekem hiába loptál egy zsakettet valahol!" Sajnos a legsúlyosabb kellemetlenţégek sem gyôzhették meg arról, hogy ez a világ nem a hozzá hasonló buzgó és derűs egyének közössége. Ismerôsei, ha észreveszik (és ez is elôfordul.), így üdvözlik már messzirôl: "Na, mi újság, Wagner úr?!" Mire ô kissé felületes szórakozottsággal csak éppen jelzi a választ: " Adj Isten magának is! Hol voltam ennyi ideig, hogy nem látott?" Ugyanis állandóan olyan részeg volt, amilyen részeg emberek csak a legritkábban fordulnak elô ezen a világon, és így általában azt se tudta,ţ honnan jött, hova megy, úgyhoz mţnden felvilágosításért hálás volt. Leghívebben az fejezte ki gyermeki kedélyét, hogy a parkokból, ahol csak a legrövidebb ideig is lakott, friss virágot lopott a gomblyuka számára, és a régit zsebre tette. Minden zsebe tele volt virággal. És lelki színvakságát revelláló mámorában, egy állandóan heveny alkoholmérgezés korlátlan emberszeretetétôl túláradva harsogott mindenkire, messzirôl kalapját lengetve: "Na, mi újság!? Mi újság?" Most azonban igyekezett. - Mr. Pacific Trust - kezdte kissé ünnepélyesen a valószínűtlen egyén, akirôl mégis hinni kellett, hogy nem puszta látomás, mert mégevett egy fél szivart. - Én nyílt sisakkal állok itt. Pedig mindössze egy keménykalappal állt ott, mely azért gömbölyű volt, mint egy sisak és nyílt, mert tenyérnyi lyuk tátongott a tetején. - Kihez van szerencsém -kérdezte Mr. Theo, midôn a szakáll Iátványa képessé tette arra, hogy megszólaljon. - Én vagyok "a" Wagner úr - szólt bizonyos fogalommá vált nevek viselôinek magabízó könnyedségével. Edison, Franklin Benjamin vagy esetleg Richard keresztnevű névrokona eme Wagnernek nem mutatkozhatott volna be a közismertség határozottabb tudatában. = Nem tudom ugyan, hogy mit óhajt és kihez van szerencsém - szólt örömmel Mr. Theo, mivel gyűjtötte az ilyeneket -, de szívesen látom. Kérem, tegye le a kalapját, a szakállát, és foglaljon helyet. - Ön sohasem hallott Wagner úrról? - De igen. Nem hiszem azonban, hogy ön a sokat emlegett Wagner lenne - felelte kissé habozva, mintha azért nem tartaná lehetetlennek, hogy a nagy zeneszerzô ül itt kék szakállal. - Téved - felelte öntelt mosollyal. - Én vagyok a sokszor emlegetett Wagner. - Akkor különösképpen örülök - folytatta vigyorogva Theo -, bár azt hallottam errôl a híres Wagnerrôl, hngy annak idején Velencében meghalt. - No, nem éppén. Csak nagyon megvertek, és sokáig feküdtem utána. - Mr. Theo - szólt közbe Fülig Jimmy -, ez az ember, akinek egész biztos a bolondházban festették be a szakállát, hogy ne tudjon elszökni, egy Wagner úr nevű, közpofonoknak örvendô szélhámos, akinek a hiányzó két zápfogát én vertem ki Aleppóban. Wagner úr egy személyében felismert Nobel-díjas író helyeslô mosolyával bólogatott e szavakra. - Tehát nincs köze a nagy zeneszerzôhöz? - A nagy zeneszerzôhöz igen sok közöm van. Apám egy vándor operatársulat zenekaránál működött évekig. - Mit játszott az öregúr? - Lóversenyt: Amit a zeriekarnál keresett, azt elţátszotta a lóversenyen. Különben a zenekar hanghordozását jelentette. Ô vitte a hangműszereket a színházhoz. Amikor odakerült, csak csellószólista volt. Késôbb már két csellót bíztak rá. És rábízták a havasi kürtöt is esetenként. Különösen névrokonom, egy bizonyos ţWagner nevű komponista operáinál használják, aki megírta Siegfried címen a nagy francia forradalmat, a havasi kürtökkel, mert ez az egész zendülés jóformán havasokon játszódott le. Hôse ez a Siegfried nevű, aki sérthetetlen, és a vezetékneve Gessler úr. Ennek az öreg artistának a fejérôl saját fia Ielôtt egy egész pákli kártyát. . . Mert az ügy összefüggött a kártyázással, sôt a dominóval és a rulettel is. . . Ezért nevezték eI az egyes kártyalapokat, az opera és a lázadás alapján Tell Vilmosnak, zöld alsónak és a bátot kisfiúcskát ultimónak, ami egy makkhetes. Itt jön aztán a nô, Szibillnek hívják, de ha ezt kérdezik, hattyú lesz, és ebben az állapotban énekel. Sekszpir karnagy úr; akitôl sok jópofa bemondást tudok, errôl a nôrôl mondta, hogy "Mi újság. Asszony a neved." - Nagyot csuklott, és részegségében közel volt az ájuláshoz. - Amint látja, uram, operákkal, világtörténelemmel és szerencsejátékokkal éppen eleget foglalkoztam. Igyunk valamit szerintem. - A másik neve Richard? - kérdezte Theo. - Az én másik nevem szintén egy opera hôse. Fülig Jimmy élénken bólógatott. - Úgy van! Régebben Tökalsónak nevezték. Én is értek a múzsikához, mert egy idôben éjjel-nappl kártyáztam. - Négyszemkôzt akarok önnél beszélni - szólt hirtelen komorsággal a kékszakállú: Fülig Jimmy, a milliomos intésére távozott. - C.lram. . : nyílt sisakkal jôttem. . . - lihegte Wagner úr titokzátosan. - A havasi kürt, ami nem mindig kellett, csak általában Wagnerhez, különc harminc cent jövedelmet hozott. A havasi kürt következtében vettük fel a Wagner nevet, és zenészkörökben csak mint a Havasi Wagner családot emlegettek bennünket, ha rágalmaztak. Egy olasz operáról nevezett el atyám a mellékkeresete folytán. ţ - Lehetséges - kérdezte idegesen Mr. Theo -, hogy önt Carmennek hívják? Ez esetben utaink elváltak. - Örülök, hogy nincs így. Ebben a műben iszákos szereplô játszotta a megtört szívű bohócot, és ez korsó söröket hozatott. Ez az opera, amelyrôl engem elneveztek, és egy híres rablóról szól. - Érdekes, hogy pont erre nem gondoltam. - Teljes nevem Wagner Rinaldo-Rinaldini. Csinos olaszországi zsebtolvaj volt ez a hôs, és késôbb egy Szép Heléna nevű nôvel valami kínós fináléba keveredik. . . - Nagyón ôrülök -szólt Mr. Theo =, hogy mindezt elmondta nyílt sisakkal. De most közölje, hogy miért jött? - Megmondom ôszintén: kérek egy szivart. . . Köszônöm. . . Tehát hallja: Én voltam - kezdte lassan forgó nyelvvel - az az ember, aki üzletet kôzvetített a Magazin és a "Wagner Corporation" vállalat között. Ez az új tröszt én vagyok. Ugyanis a hajókat, matrózokat, vállalkozókat jól ismerem, tehát tisztában vagyok a bűnözéssel, és így ügyleteket is vállalok. Állapodjunk meg: amelyikünk rátalál a tanárra, az megosztja a dicsôséget a másikkal. - Nem kívánok az önök dicsôségében osztozni. - Kérem. :. - szólt sértôdötten Wagner úr, és gyönyörű szakálla szivárványszínekben borongott a sugárzó alkonyban. - Ez.esetben távozást fogok megkísérelni. A kísérlet azonban nem sikerült, mivel többször is visszahullott ültébe, míg végül Mr. Theo felsegítette. , - Köszönöm. . . De ha meggondolja: A Páclfic Railway Gramofon Trust és a Wagner Corporation. . . esetleg fuzionálhatnak. . . Rajtam ne múljon. . . Ma érkezik a hajóm. :': Innen, ')-Ionoluluból induÍ az expedíció. . . Már jelezték. . . már érkezik a hajó, jöjjön ki, megmutatom. . . Hol a gyertyám! = Minek tűzi ezt a gyertyát a kalapja mellé? ţ .: Mert. . . gomblyukba vagy cipô mellé tűzve nem viselnek gyertyát. . . A gyertya a Corpóratio! A csónaklámpákat itten lopkodják, és megbüntetnek, ha nincs világítva. . . hát most ez a patentem. Mielôtt elindul a csónakom, meggyújtom a gyertyát, és ha a partra érünk, élfú)om a kalapomat. . . Kôzben mégiscsak a fedélzetre értek, ahol Wagner úr örömmél üdvözölte Sir Arthur Maxbellt, és csodálkózott, hogy ezt kieresztették a börtönbôl. Hiába cáfolták feltevését, szóba sém állt ilyesmirôl. Csak legyintett: - Nekem akarják bemutatni ezt a fegyháztölteléket? Együtt vittek vele vasra verve, JC.'olombótól Batáviáig, hadiflottán. Mi, öreg?. . . - És hunyorgatott. - Kérem, gyújtsa meg a kalapját, és menjen a csónakjába - mondta Mr. Theo. - Oda nézzen! Ott megy az én hajóm! Csak öt nappal e)ôbb indult, mint a maguké, és mégis utólérték. . . Ez az én saját tulajdonom! - sikoltotta Wagner úr. Az estében, jóval elôttünk egy hitvány kis gôzös látszott a tatjával feléjük, amilyet a part iiiţnti forgalomból is rövidesen kivonnak elôreláthatólag. Horpadt bordázata rázkódott, mintha e gép lenne nagyon ócska vagy a hajótest igen rozoga. Ezzel akarnak expedícióra vállalkozni? 'Hiszén egy nagyobb hullám mindenestôl víz álá nyomja. - Pompás hajó - harsogta Wagner úr. - Ki mondaná errôl, hogyţ negyvenkét éve szeli ţz ócéánt? Ézt sénki sem mondta volna errôl a hajóról, amely futó megítélés szerint is évtizedekkel ;úregebbnek látszott, - Micsoda marha lehet - szólt Fülig Jimmy -, aki arra vállalkozik, hogy expedíciózzon ţvzel. ţ ' - Egész jó matróz az ipse - dünriyögte Wagner úr, és megfogózkodott egy pillariatra ţatson aranygombos uniformisába, de a gyenge kabát nagy része a kezében maradt, ţehasítva. Mr. The_o ismét megóvta a veréstôl. - A "Wagner Corporation" hajóját jó matróz vezeti. . . ügyes matróz. . . fürge fiú. . . ; Hogy hívják? - Llgy hívják, hogy Piszkos Fred. . . - A Pi. . . Piszkos. . . Fred? - szólt döbbenten Fülig Jimmy. - De mennyire!:.. Ma érkezik San Franciscóból gyorshajón, hogy átvegye a parancsnok- Miféle gyorshajó érkezik ma San Franciscóból? = A maguké. . . - szólt Wagner úr. - Hallo. . . Nem is tudtam, hogy ikertestvéreid vánnak!. . . ţtervusz, öreg matróz! Látja, ezek itt teljesen egyformák mind az öten. ..És ott állt mellettük a Kapitány! Piszkos Fred teljes é)etlomposságában, de Wagner úr, á szeme elôtt képzôdô, kellemes, vöröses nedű fénytörése következtében öt példányban látta a Kapitányt. Mintha egy teljes rablóbanda jelent volna meg. TIZEIYEGYEDIK FEJEZET ů És ezzel viharsebesen indult a dráma! Mr. Theo nem értette, hogy e vakmerô, bivalyerôs és nyilván több róka furfangjával versenyképes Fülig Jimmy miért lép hátra megdöbbenten és zavart ijedséggel a szemében, e kôzönyös arcú, szakadt sapkájú öreg tengerész elôl? Bibircsókos ráncos bôrét kicserzette a nap, és az is lehet, hogy vízhatlanná Iett, a kérdés eldöntését kizárttá teszi a körülmény, hogy a Kapitány sohasem kísérletezett még arcát illetôleg vízzel. Szakadt, fekete, magas nyakú, hosszú ujjú gyapjúinge, többszemélyes nadrágja kétségtelenül azonos évtizedes holmijával. De ha semmi sem árulta volna el azonosságát: a hüvelykujj-mozdulat, amellyel deres hajáról egy bökéssel hátratolta sapkaellenzôjét, és a rántás, amellyel, mint elegáns klubfotel tulájdonosa, úri kényelemben, hónaljig merült a nadrágjába, nyilvánvalóvá tette, hogy ez itt ama Piszkos Fred nevű, legfurcsább legendai alakja a világ kontinenseinek, aki Algírban, Celebesben vagy a Bermudákon, bármelyik csapszékben a tbrzsasztalához ül, aki tudja jelentéktelen hibáit is a világ mindén hajójának, pertuban van a Sárga Tenger kalóztanyáinak kínai kiskirályaival és a Szigetvilág bennszülött varázslóival. Magányosar" mogorván örökké kóbórol és letűnt fiatalsága idejébôl, úgy mondják, ásatag, úri szomorúságok rejtélyes, dermedt kövületei pihentek. - Gyerünk. . . - mondta a sorhajóbicskásnak - rendes hajón szeretnék lenni. Ez itt csak tragacs! - Látják, ez ért a hajóhoz! Ennek a mi hajónk rendes! A Wagner Corporation hajója! Az igen! Csak ragaszkodtak a hatóságok, hogy át kell keresztelni teljesen! És megígérted nekem, Fred, hogy jó hosszú nevet adsz! -Vigyorogva beszélt, gyórsan, és borízű hangja artikulálatlan vidám rikoltozásba csapott át. - Ez ţa Fred egy gentleman; ez mindeţt megígér! Azt akarom, hogy hosszú neve legyen... Olyan, mint ez a "Stanley is Money!" - Hosszú neve lesz - szólt szinte engedelmesen a Kapitány. ţülig Jimmy nem vette le szemét a Kapitányról. Kavarja ez itt most a dolgókat, vagy nem kavarja? - Mért nem lehetett tudni, hogy a hajón van? Mi?! - kérdezte Fülig Jimmy. - Mert újabban áz a szokás fiam, ami az én idômben még nem volt - szólt borús hangon és a távolbanézve -, hogy San FranciscótóÍ Honolúluig nem jön le a tiszt a gépházba, mert fél7 hogy beolajozza a bôrkamásliját. Fűlig Jimmy úgy érezte, hogy elsüllyed szégyenében. - Gyere, my old Piszkos. Ezekkel nincs mit tárgyalni! - szólt Wagner úr komoran, de váratlanul felderül. - Hallo! Nézd csak! A Besurranó Brugger! Mi újság, te csibész? És boldogan integette maga felé Honolulu térképészeinek elnökét Dr. Jones Antihappe urat, aki motorcsónakkal kijött Sir Arthur Maxbellhez, és távolabb beszélgetett most a tanárral. Elhűlten hallgatta Wagner urat, aki boldog mosollyal dicsérte, hogy mennyit röhögtek Dr. Jones Antihoppe tiszteletbeli konzúlon, ámikor ezt az odesszai Spie)marin-kávéházban megverték a biliárddákókkal, mert mindég.belenézett a másik lapjába. - Mert ennek nem elég, ha hátulról ismeri a kártyát! - és harsogva, vidáman fenyegette: - Te most nagyon elegáns vagy nekem! Ez mindig szeretett hencegni! ţ - Háf azt hiszem, Wagner úr - mondta Theo. - A serleg betelt! - Tessék?. . . Adhat egy pohárral. . : Te riem iszol, Fred?. . . Mit lökdös?! Itt mindenki Iökdös! Wagner úr elindult, és nem értette, miért nem tudja eltenni a zsebkendôjét, azonban késôbb látta, hogy Watson kapitány Ietépett félkabátjával van dolga voltakép,pen. - Valaki. . . gyújtsa meg. . . a kalapomat. . . - szólt körülnézve. - Es ha meggondolja: én fuziónálok; ha a maga vállalata, ez a Pacific Standard Oil Broadcasting Ocean akarja. - Megírom majd az édesapámnak, hogy terjessze a közgyűlés elé. Könnyen lehetségesmondta idegesen Theo, és kezet fogott Wagner úrral, aki erre a nyakába borult és elaludt. Leöntötték egy vödör vízzel. - Ez jó a virágnak itt a gomblyukban - szólt hálásan. - Mielôtt elmennék, szeretnék önnel egy pár szót beszélni négyszemközt. :. Hoppá! Theo ismét felállította hónaaljánál fogva, mint valami babát. - Hát jöjjön, de csak egy percre. - Hát nézze... - szólt Wagner úr. Hogy távozásáI jelezze, elôvette fehér cérnakesztyűjét, és felhúzogatta, mínt jobb részvényesek. - Ajánlom magának, hogy egyesüljünk, és ne is terjessze a papa népgyűlés elé, mert énnekem a politika sem kenyerem, sem italom. . . - A bal kesztyűt ismét lehúzta, mert egy lyuk következtében, beletántorodott és felszaladt rá könyökig. Kár, hogy nincs snapsz a hajón. Es énekelni kezdett. - Ha mondanivalója van, akkor beszéljen, de gyorsan! - Gyorsan... -felelte gúnyos, fölényes akcentussal. -Maga könnyen beszél. Szóval, ha okos, akkor az egész Metro-Goldwyn Royal Dutch hajózás társul velem. . . Maguk nem találhatják meg a tudóst, mert ide ész kell. . . ţrre már dühbe jött Theo. : - Hát nézze, kedves Wagner úr. . . . - Most ne hízelegjen. . . - legyintett könnyéd harsogással. - Ide ész is kell, és maguk nem találják meg, mert maguk nem szélhámosok! Azonban nekem... ilyet még nem hallott a világ =éscsakröhög. -Becsületszavamra, ezvolta legszenzációsabbötletem... Nagytitok... Adja nekem a fülét. . . Na, ne féljen, maga gyerek, csak súgni akarok. . . - Megfogta Mr. Theo fülét, és kis híján leszakítótta, mivel dôltében megkapaszkodott a fülben. - Figyeljen ide. Én magammal viszem ezt a Gusztáv kutatót a gôzösön... EÍdugva! Ládában! Na?! - Mi??! - Ezzel a kis hajóval elôbb megtalálom, mint maga, meg az összes fegyházviselt kísérôje, mert lde ész is kell. Ha akarja a fúziót, este várom az irodámban. Egy "Szépen fizetek!" nevű penicilushajigáló vendéglô a hivatalom... Legyen okos, vagy ahogy Lohengrinben mondják: 0ondold meg, Bajazzo és kacagj!" Ezzel véget ért a konferencia, és a vendégek távoztak. ů - = Wagner úr barátságosan mosolyogva köszöngetett, és búcsúzóul még egyszer, kedélyesen megfenyegette Sir Arthur Maxbellt. ţ Ez égy nagy csibész - dicsérte a körülállóknak. - Dakarban kirámolta a sQgora üzletét, és felgyújtotta. Szervusz, te vén betörô. . . Na mit lökdös. . . Itt mindenki lökdös. . . Lementek a csónakba. Wagner úr meggyújtotta a gyertyát kalapja mellett, és egy áriát énekelt arról, hogy az asszony ingatag. Abban a hiteben, hogy a Rigolettót adja elô, a Yankee Dóodlet dalolta. Mellesleg kétszer lépett a csónak pereme mellett a tengerbe, és csak a bent 0lôk űgyessége mentette meg az életét. Fülig Jimmy búsan mondta a dermedten álló Mr. Theónak: - Vörös úr, itten most nagy tusa lesz. Mert ez a Piszok Alfred megint kayarja, látom, hogy kávarja, pedig,nem is tudom, mit. ţ - Ember! En bevallom: félek tôle. Mert ez nem ember. Öt éve sincs, hogy Alexandriában felpofoztam egy kisebb beduintörzset, de ettôl félek. Mert ez maga az ördög. Mr. Íheo szélesen mosolygott. - Ôn, igen tisztelt uram csak vihog ezen - szólt dühét az illemtudással vegyítve Fülig Jimmy. - Szeretném azonban, ha belátná, hogy felségsértés volt tisztára hülyének nézni eagem. - Ha így lesz, számíthat férfias beismerésemre. Jelenleg azonban csakugyan hülyének nézem. - Ezt a véleményüket igen sok esetben megváltoztatták már rólam az emberek. = Sajnos - felelte szomorúan Theo - úgy érzem, hogy ama kevesek közé fogok tartozni, akik állhatatosak. Én ugyan nem láttam sem a fejetlen kalózkapitányt, sem az emberfejű hajót; ennek ellenére én sem vagyok babonás, és a rongyos üregúr kevéssé aggaszt. ..A csónak a párthoz ért, és Wagner úr áriája tisztán hallatszott, és gyertyafényes kalapjának szabadalmazott lidércvilága is idáig ködlött imbolyogva, sárgásan, amint tántorogva énekelte, hogy az asszony ingatag. A félszemű és féleszű Sigorszki gúnyosan dönnyögte a korlátnál, ţţt>ol könyökölt: - Bagoly mondja az asszonyról, hogy ingatag... TIZENKETTEDIK FEJEZET Már ahogy közeledtek a parthoz, hallották a hangszórók torzultan ideszüremlô bömbölését. "Vigyázat. . .! Vigyázat:. .! Jól látom innen az érkezôket. . . A csónak közepén fehér sapkában Mr. Lincoln... Lincoln! Mellette a világhírű professzor képekrôl jól ismert, ôszbe vegyülô, dús vöröshajú feje. . . Ismétlem: Mellette vegyül. . . Helyesbítek: Hölgyeim és uraim: póntos idôjelzés t 0 óra 40 perc 25 másodperc. . . Most érkezik Walt tanácsnók a polgármester képviseletében. . . Vigyázat! Egy hímzett gyöngydíszes retikül, körülbelül a térség közepéri elveszett. A hölgy kéri , a lovagias megtalá)ót, hogy a 200 dollárt, az arany cigarettatárcát és a retikült megtarthatja, csak a préselt bôrnaptárt dobja a tengerbe. . . Most kiszállnak! A vörös ifjú és Sir Arthur Maxbell, akit mindenki felismer közismert bôr lábszárvédôirôl. Üdvözli ôket Hawaii népe és a Broadcasting vállalat nyílttéri hangszórója, mely a térség négy oldaláról végzi az adást Watehern hangerôsítô ebonittöleséren. Ismétlem: már 7 dollárért igen szép kivitelben kapható. Ugyanott elsôrangú kiszolgálás. . . ltt jönnek és jól látom a )elkes tömeget. . . Hát igen. A tömeggel baj volt. Mert: A tömeg eljött. ltt ál)nak a Stanley Up To Date miatt. És itt a polgármester-helyettes és vele a többi notabilitás. De a tömeg észre sem veszi a nagy embereket! A tömeg mint egyetlen duzzogó ismerôs elfordul tôlük! A polgármester is! A szpíker ezt mondja: "Itt jönnek! Minden tekintet feléjük irányu). . . " Es közben ô is másfe)é bámul! Mi van? - Clram! Az öné vagyok! - mondja valaki.Theónak. Ez maga Wagner úr! Semmi kétség. Valahol ihatott közben, mert most már kanesalít is, és fejét egy fába üti, úgy esik a fö)dre, ahol befejezi: - Velem jól jár! O)yan ember vagyok, aki nem ismer akadályt. - Nagyon megtisztelô de nines szükségem segítségre. - Akkor is önnek seţítek. Mit hagynak a földön?! Miért nem segít valaki?! Köszönöm. = Mit a csodát néznek itt az emberek? - Az én hajómat! - És a mellére csapott, de úgy, hogy felbukott, mitha kemény küzdelem után végre jciütötte volna önamgát. - Tönkretettek! Piszkos Fred, ez a részeges megölt! E pillanatban Mr. Theo is felfedezte a látványosságot! Egy átsietô rendôrtiszt léptei mentén meţnyíló embermezsgyén keresztül eléje tűnt a csoda. . . Es most ô is kis híján hanyatt esett. Mert i)yen a Fö)dön még egyszerűen nem volt! Az ócska gôzös frissen kátrányozott oldalán, a Stanleţ Up To Datepéldájára de a hajótest nagyságában és szé)ességében fehérrel mázolt betűk ezt a "hosszú" nevet ordították á part felé: " NA MI ÚJSÁG WAGNER ÚR?" Ez most egy hajó neve! Mr. Theo nevetésébe beleremegett a kikötô. = Csak nem akarnak ilyen névvel közlekedni a tengeren? - kérdezte azután Wagner Ririaldo-Rinaldini urat. - Muszáj így hagyni - bömbölte a Wagner Corporation elnöke - azt hiszi, hogy egy hajót csak úgy kedve szerint ilyen vagy olyan névre átfesthet?! Az új nevet bejegyezték! Es most ez á horpadt, vacak hajó viseli a nevet, amellyel atyám tiszteletben megôszült... - Es maga tiszteletben megkékült. . . - fejezte be megértôen Fülig Jimmy. Ezután egy fához támasztották Wagner urat, és bementek a posta épületébe sürgönyözni Mr. Thornnak. A sürgôny így szólt: Ne hozza a nyiluánosságra, hogy bejglentette nekem özuegy (?) Gustau Bahrné érkezését. Holnapután útrakelünk, mintha nem uolna tudomásunk róla. Nagyon (ontos. Kidobott illetôt, aki Íemaradtaz expedlcióról, lássa elmindennel és indítsa útnak. Ha repillôgépenjön, holnapra ttt lehet. Theo. . . Ezután a kikötôben sétálva közölte Fülig Jimmyvel a pokoli újságot. Kiöntötte a szívét. Elmondta a borzalmat. Hogy a sürgönytôl nem sokat vár, mért Wagner úr szavaiból úgy vette ki, mintha Gustav Bahrt a szörnyű nevű hajón fogva tartanák!. Fülig Jimmy is megrettent. Mégisesak ô csinálta a bajt. Mert: - ltt az a baj - mondta Mr, Theo búbánatosan, de azért megtekintve a csinos járókelô hö)gyeket -, itt az a baj, hogy ellenünk a sors. Kezdettôl fogva semmi sem egyezik. A sürgönyt feladtam, mert a részeges Wagner nem olyan ember, hogy feltétlén készpénznek vegyem a históriáját. Dé sajnos az is könnyen lehet, hogy Gustav Bahrt valahogy elkaparintották, vagy csatlakozott hozzájuk. - Miért nem tárgyal evvel a sorhajóbicskással? - Megôrült? Azt hiszi, a blöff elmehet odáig, hogy ilyen csirkefogókkal paktáljak? - Jó. Nekem van egy ötletem. - Mit akar? - Csak bízza rám. Most odaértek szemben a kísérteties hajóval: ,NA M) ÚJSÁG WAGNER ÚR?" - ordították a betűk. , A hajó korlátjánál váratlanul egy rendkívül szigorú külsejű nô ötlik a szemükbe. Egy hihetetlenül zord arcú, eléggé fiatal, de száraz hölgy, ki mintha ézen búslakodna, komoran hajol a víz fölé. - Most már kissé riadtan nézi Mr. Theo a famulusát, és ez viszont ôt. Egy riporter éppen lefényképezi ôket, de azután a kis gôzöst is. Lobban a magnézium. - Szenzációs ötlet a Pictures Posttól ez a hajó - mondja a riporter bátortalánul. - Éxpedíció, humorral! - És miféle hölgy az ott? - Én sem ismerem. Miután a Pictures hajója, tehát gondolom, hogy A. Winter. Cljabb menriykôcsapás! - A. Winter. . . hölgy? - Ön nem tudja? Anna Winter a teljes neve! Ajánlom magamat. . . Most már nem mertek egymásra nézni, csak mentek tovább vadidegen házak emeleteit bámulţa gépiesen. Rémes, hogy mennyire vertek itt valakit, Hannibálért, a száraztésztáért és a cipôhúzóért. De kit? És mi lett vele? Hová tűnt? - Most hagyjon magamra, Mr. Fülig. Ha csak egyetlen másódpercig az expedíción kel) gondolkoznom, megôrülök. És ha még tudta volna, hogy ez csak kedélyes, szelíd kezdete annak, ami jön! TIZENHARMADIK FEJEZET A "Szépen Fizetek Világttótorony és Fatatozó" Honoluluban néhány különleges egyén exkluzív lebuja, a világon páratlan a maga nemében. Egy közeli zátonyon valaha világítótorony állt, melyet a zátony lassú süppedése miatt évtizedek óta beszüntettek. ftt működött a' Tülök Tódor-féle vendéglô, ama régi, legtipikusabb, Iegkonzervatívabb, magányos rablók étkezdéje, akik nem szeretik korunkat. Akik az új tengerészgeneráeiót, a gépfegyveres banditizmust, a hangosfilmet, a sztratoszférát, a csôbútort, a többtermelést és a kötelezô himlôoltást nem kedvelték. Némelyikük bételt rágott, és Tülök Tódor, a tulajdonos még kálózhajón is szo)gált, illetve nem is szolgált máshol. A zátonyhoz, mely magányos szirt vo)t a vizen, valahogy el ke)lett jutni. Van erre elég cso)nak. Ha azután ideért, a világítótorony alján vaksötét denevérfészek fogadta, elôfordult azonban. már kígyó és skorpió is. No és? Majd naponta kihívnak egy vállalatot nagytakarítást rendezni. Vo)tak, akik a lépesôn mentek és élve félértek. Ez nagy gyakorlatot igényelt, mivel itt is, ott is hiányzott egy-egy rész az épületbôl, és világításszerű divathülyeségeket itt nem kedveltek. "Liftet" is hţsználtak, amíhez meg kellett rántani egy kötelet. Akinek nem úgy ál)t a szénája, hogy fentrôl egy kosár téglát öntsenek rá, magánügyben, valaki leeresztett egy ládát, és harmine centért felhúzták a barátai. Ha azután mégis úgy vélték, hogy ezt nem kellett volna tenni, akkor egyszerűen visszadobták a mélybe. Fülig Jimmy kettesével sietett fel a lépesôkön. Kissé lihegve érkezett a világítótorony pókhálós bagolyfészkébe, ahol a gyulladt szemhéjú, ijesztôen vén Tülök Tódor bóbiskolt. Horgas, nagy orrával, krétaszín sápadt arebôrével egy emberszabású keselyű csodálatos koponyája is leheteit volna. Fülig Jimmy tudta a szokást itt. Sapkáját egy szegre dobta, és szó nélkül Ieült. A köszönésszerű formaságokat e helyütt mellôzték, mint a flepzsekket, a lélekelemzést, a rádióaktivitást és általában a neuraszténia megnyilvánulásait. - A Wagner urat keresem - szólt Tülökhöz. - Elég hülye vagy - felelte a tulajdonos. Az egyik ablakbeszögellésben magányos vendég ült, és halkan, monoton fejhangon énekelt. Ez a Hallgatag (vagy Nyolcemeletes) Drugics volt. Beszélni nem szokott, de énekelni annál sűrűbben. Kappantenorján dúdolt egyetlen folytatólagos dallamban, mintha egy megôrült zeneszerzô befejezhetetlen ámokfutamát ismerné csak. Drugics mindég kettesben mulatott, "Melanie" nevű létrájával. - Te Drugics! Van egy üzletem a számodra. - Jó. - Kôrűlnézés lesz. Esetleg pofonok is: = Mindegy. - Wol talállak? - Szénrakodó. És tóvább énekelt "Melanié"-nak, ráhajtva fejét a hatodik fokra, amely Drugics részegségének igen magas fokát képviselte. Fülig Jimmy felhajtott egy pohár rákit, és némileg megnyugodva szívta be a petróleum, az ópium és a nedves falak penészszagát. Most olyanféle zaj keletkezett a lépesôház boltozatai között, mintha egy tíztagú részeg társaság érkezne! Káromkodás, zuhanó kövek és lehulló vakolat puffanása, majd különfélle hangos kiáltások zűrzavara hallatszik lentrôl. Pedig mindössze Wagner úr érkezett. És ez Tülök Tódor szerint nem kisebb csodája korunknak,ţmint a televízió, a kecseszkecsken, az A-vitámin és általában a tervgazdálkodás kôvetkezményei. Clgyanis Wagner úr sohasem jött fel liften. Részegen, gyalog, dalolva, botladozva érkezett, és egyszer belezuhant két lépesôfok közé is, de esés közben megkapaszkodott, úgyhogy a mélység felett függve teljes félórán át énekelt segítségért, amíg végre valaki megszabadította, mivel Wagner urat a sötétben nem ismerte fel. Az illetônek késôbb sok kellemetlensége volt emiatt. Wagner úr azután 5s csak gyalog járt feI, és sosem lett baja. Eszébe nem jutott volna a kalapja mellé tűzött hetyke gyertyaszálat meggyújtani. Az ilyen ficsúrkodást itt éppúgy megvetették, mint a tangózást, a grafológiát, az atomrombolást és más káros kihatásait a tblzásba vitt bridzselésnek. Csodálatosan részeg állapota ellenére egy vadonatúj gardéniát viselt a gomblyukában, és harsogott. - Szervusztok, kedves barátaim! Hát mi újság, mi újság?!. . . Halló, téged már láttalak! = kiáltott Fülig Jimmynek. - Te valami fogorvos vagy Aleppóból!... - És máris szinte hanyatt dôlt, ahogy felrikoltva mutatta mindenkinek a sarakban dúdolgató különcöt. - Halló! Nézd csak, a Drúgics!. . . Ez jól megadta nékem, ez a csibész! - Gyere tárgyalni - mondta Fülig Jimmy. - Jó. . . Arravaló. . . az irodám, gyere, te vén fogász. . . Ezek mind jól pofoznak! A szerszámkamrához egy falépesôn lehetett feljutni a bádogtetô alá, és hajdan valamiféle viharjelzô zászlót vagy bóját tartottak benne. Most úgy látszott, kiváló patkányraktár. - Üzletrôl van szó - kedzte Fülig Jimmy. - Megesinálhatjuk - felelte Wagner úr, dús kék szakállát simogatva. - Mind a tizenkét vég lopott vásznat Pinkerton nevű orgazda barátomnál hagytam,és átadom olesón! - Más képezi a vita tárgyát. A milliomos küldött. Közös üzletet nem akar, de megveszi tôled a kutatót. - Azt elhiszem - szólt tragikus gúnnyal... - Halló! Tódor, aranyos barátom! Gyerünk az ltallal, mert kijózanodtam, sajna... - És Fülig Jimmyhez fordult. - Hát errôl van szó, kedves ţrugics barátom. . . De hol van Melanie? Csak nem adtad el a Iét. . . - Egy régi nagy pofon I'eminiszcenciája elnémította, majd így fejezte be:.. "A lét vagy nemlét kérdése ez", énekli a Traviatában egy makknyolcas! És elénekelte a makknyolcas belépôjét a Traviatából. Az ária azonban alig különbözött egy "Gudnájd New York" szövegű amerikai slágertôl. De mert józanul nem bírta tovább, elhatározta, hogy maga hozza a pálinkáját, és sietve lezuhant az ivóba. Amikor visszajött, már yigyorgott, és egyben úgy érezte, hogy elérkezett a pillanat, amikor leghelyesebb, ha felhúzza a cérnakesztyűjét. - Hát kedves Sztrovacsek barátom, fejezzük be: az egész vászonkészletet, ami a drága old Finkertón nevű orgazda cimborámnál van, olesón átadom. . . - A vászon nem kell. Az eltűnt tudóst megveszem, ha csakugyan ô az. - Igazolom én! Tessék! És átadott egy csomó hervadt virágot a belsô zsebébôl. De nyomban visszavette és a nadrágzsebébe gyömöszölte, sajnos, Fülig Jimmy nyitott övével együtt, amit ez visszarántott, ůde a csat eltépte a sprágát, és Wagner úr nadrágja csendben leroskadt. - Szép kis zűrzavar! - kiáltotta vidáman, és mivel az eltépett spárga csôdöt mondott, attól kezdve két kézzel fogta a nadrágját. - Csak keresd meg te. A belsô zsebemben van. Vigyázz a madárfészekre. Mert egy madárfészek is volt a belsô zsebében! ů Két fiókával. Ezeket reggel találta a parkban, és hogy ne éhezzenek, késôbb férgeket is fogott nekik, holott ez teljesen felesleges volt, mivel a madarak nem sínylettek hiányt eleségben jótevôjük szíve felett. ţ Fülig Jimmy óvatos kézzel Wagner úr zsebébe nyúlt. Két pelyhes fióka és néhány álkúles közôtt papír zörrent. Kihúzta. - Fz az = mondta Wagner úr, kit rab módján leláncolt a nadrágja. A fregattfôhadnagy olvasta: "Nézd Wagnerţ Én még estig uárok! Ha akkor sem adod ide a részt, amijár, széttöröm azt a lauórszájú, tetues ţejed, a fene egyen meg. Ezt elhiheted és ezt fgţelmedbe ajánlom. Lógás Hugó. " - Hoppla, nézd csak! Ez egy ajánló levél! Várj! Fogd meg a nadrágomat. . . Köszönöm. . . Így. . . Én hamarabb megtalálom. . . Fi nem az. . . ez sem. . . ltt van!. . . Hoppla! Mit csinálsz!?. . . Azt fogni kell! Fülig Jimmy megnézte a bizonyítékot, és belátta, hogy kár volt sürgönyözni Thornnak. Wagner úr igazat beszélt! Egy aranyérém volt az igazolás: "A GOLFKUTATÓK; GCISTAV BAHRNAK!" - Biztos, hogy az érem valódi? - Ez?... = És kacagott. - Ez olyan valódi, mint az aranyfogam! És kinyitotta a száját: Egyáltalában nem volt aranyfoga. - Ötszázat adok érte - ajánlotta Fülig Jimmy. Mint veszett hiéna kacagott Wagner úr. - Haha!... Ezért?! Egy ilyen tanárért! Aki alig negyvenhét éves, gimnáziumot járt, áramlatokat lalál és két tôltôtolla van! Inkább darabokra tépem! - Nem ér többet! - Ez?... Jaj! Hogy mondhatod, Sztrovacsek barátom!... Meg kell fogózkodnom a nadrágomba, mert hanyatt esek!. . . Egy príma tanár!. . . Elsôrangú könyveket ír. . . És micsoda mutatványokat tud! Például napok óta egy ilyen kis ládában van, és úgyszólván é)! - Nem kell! Otthagyta. Amikor kifelé ment, ott látta az ivóban a Bôkezű Rócsildot is. A fregattfôhadnagy sôtét pillaritást vet rá. Még ezzel számol. - Jimmy! Halló! Megáll a kiáltásra, és visszafordul a Bôkezű felé. Kár, hogy nincs vele a munkakabát. - Mit akarsz? - Van egy üzletem... És ha akarod Jimmy, beállok a hajódra. Nem megyek a "Wagner Úr"-ral semmi pénzért. Miféle hajó az, amelyik a Bôkezű Rócsildnak sem megfelelô? Nem kérdezi. Ez magánügy. - Jó, jó. . . és az üzlet micsoda? - Egy nôt kell megtámadni. - Azt nem csinálom. - Ô fizet. Valakivel így akar megismerkedni, kivárja az illetôt. Mi elfutunk a pasas elôl... Száz dollárt ad ezért a nô! - Minék kettô ide? - A hölgy fél, hogy az idegen esetleg elbánik egy támadóval. Fülig Jimmyt érdekelte az eset. Mentek. És különben is szüksége van Bôkezűre. Negyedóra múltán a belváros fôútjából kiinduló sikátorok egyikébe értek. Sok van ilyen, nagy kikötôkben. Egy fordulás, és a pazar fények eltűnnek, hogy a száz év elôtti város jöjjön a helyébe. Beálltak egy kapumélyedésbe. . . Vártak. Már késô este volt. Negyedóránként ha ment valaki érre. - Mikor indul tovább a " Wagner Úr"ţ Rövidítve emlegették már a gôzöst. - Holnap. De az ördög. . . Elharapta a szót. Mi lehet azzal a tragaccsal? Meg kell tudni. Most autó állt meg a sarkon, és jól öltözött nô szállt ki egy cingár fiatalemberrel ! Egyenesen hozzájuk sietett. - Ez itt a barátom - szólt Bôkezű Rócsild. - Ezt az urat, akiben megbízhatnak, azért hoztam, hogy legyen ok rá kettônek rám támadni. Autón követtük az idegent, akirôl szó van. Jön már. ltt befordul most rövidesen. . . Élethűen csinálják. - Nem szoktunk kontármunkát végezni - nyugtatta meg a Bôkezű Rócsild. Azután kezdôdött. A fiú elment a nôvel. A vaksötét sikátorban még nem látszott az a bizonyos másik férfi, aki niiatt az egész történt, de már hallották a Iépteit: Most! Bôkezű elindul. Fülig Jimmy szintén. . . Cltólérik a fiút és a leányt. . : Bôkezű hirtelen elkapja a nô retiküljét. . . szakszerű csavarintás. . . Sikoly. . . Lábdobogás! A magányos úr már "harap", ahogy halászul mondják. Aů kísérô ugrik és torkon ragadja Fűlig Jimmyt, majd a tessék-lássék kedvéért pofon üti, hogy csak úgy káprázik. Fülig Jimmy is jól akarja színlelni a dolgot, hát nekivágja a cingárt egy szemétláda oldalának, hogy széttörik a fiú alatt, és ez a deszkaroncsok közé zuhán. . . Fülig Jimmy elfut!.:. De léesik a sapkája... És ez volt a baj! A sapka jóslata, ame[y szerint "Mindnyájunkat érhet baleset" bevált. Mert a fregattfôhadnagy nem hagyta élôkelô holmiját... CItánanyúl, fékapja... ám közben az ismerétlen, magányos férfi beéri. Piff-puff! Négy-öt ökölcsapás. . . Nehéz itt a tusa a koromsötétben. És ez kemény fráter. . . Most egy precíz horogütéstôl mégis groggy lesz, és nyomban elterül békésen, hosszában a gránitkockákon. Phű! Ez nagy csata volt! - Mága marha! -kiáltja a cingár, kikászálódva a szemétláda ronesaiból. -Ki mondta, hogy leüsse? - Ki tud arra vigyázni verekedés közben?. . . A nô nem rest, és letérdel a földre. Lobban egy bngyújtó. ...És amikor Fülig Jimmy meglátja a leütött fekvô egyén arcát; nyilvánvaÍó lesz elôtte a tragikus, mgdöbbentô, rémületes valóság! . :.Saját ţazdája. Mr. Theobald Lincoln, az expedíció fônöke hevert ott, elsôrangúan leütve. TIZENNEGYEDIK FEJEZET Amikor Theo magához tért, egy kanapén feküdt a hote) halljában, ahol lakott. ţ - Jobban van? - kérdezte a hölgy mellette. - [gen. . . - felelte bágyadtan Theo. A fiatalembernek zúgott a feje, különben jól volt. - Kôszönöm önnek. . . - Csak azt ne!... Hol a kísérôje? - kérdezte gyorsan, mivel emlékezett a cingárrá, kit eltemetett egy szédületes pofon röppályája végén a láda. - [zé. . . Szanatóriumban. . . Különben Lilian Hiller vagyok. Megnézte a[aposan a nôt. Csinos! Hű, de csinos! = Théobald Lincóln. Lilian Hiller szeme kerekre nyílt az ôszinte csodálattól. - A nagy felfedezô? - Tessék?! -kérdezte riadtan Mr. Theo. - Ön az, aki Gustav Bahrt felkutatja?! - folytatta hévvel. - Óh, én úgy csodálom ezért! - Kisasszony, en ugrat engem, és eztnem szeretem. Jól tudja, hogy nincsen semmi merész abban, amit teszek; kényelmes utazgatásról van szó mindössze, némi blöffel egybekötve. Lilian Hiller szeme kissé csodálkozva tágra nyílt. - Érdekes - szólt csendesebben és talán kissé csalódottan is. - Azt ţhittem, hogy ön egy hiú mamlas2. = Miért?. . . - hüledezett Theo. - Gondoltam. . . Távolabb, a portánál, egy mentôsapkás, bôrkamásnis úr idegesen érdeklôdött, hogy hazatért-e Mr. Theo. - Hallo! - kiáltotta a milliomos, mert felismerte a fregattfôhadnágyot és sejtelme sem volt, hogy ez egyben a horogütés gazdája is, amitôl ô elájult. De ahogy Fülig Jimmy kissé oldalt pillantott, mintha nem látná Mr. Theót, sietve elbicegett. Megüthette a lábát valahol. Lilian sápadt lett, amint felismerte béreneét. - Ki:.. ki volt ez? - kérdezte riadtan. - lsmeri? - :De mennyire! Elsô tiszt a Stanley Clp To Dateen! Mi baja? - Semmi, csak meleg van kissé. . . - Mulatságos és remek fickó a Fülig Jimmy. . . Ugye nem is látszik, hogy milyen erôs? - De látszik - mondta a nô, és Mr. Theo kék szemealjára pillantott. Rém kínos felfedezés vólt ez. . . És kissé halomra döntötte a terveit. - Jöjjön a bárba. Szeretnék egy pohár pezsgôt. Pezsgô. Finom, halk muzsika. Épp égy tangót játszanak. . . "Oh, ha még egyszer elmehetnék Hawaüba. . .", énekli édeskés vággyal egy kövér dobos, mintha riem itt valna éppen. Theo valahogy még komolyabban érzi, mint annak idején Charlotte Dusannál, hogy ez a nô mţegdöbberitôen kedves. Liliannak is csillog a szeme. Érdekes! Mintha az lenne a tekintetében, hogy "nem ilyennek képzeltem". - Nem volna kedve velem jönni a Stanley Clp To Date-en?. . . Elkísérne az útra, mint vendég? - Nem. . . Sajnos nem. . . - szólt a nô nagyon szomorúan. = Tegnap kellett volna mondania. Egy elhízott, lágy hangú dobos sírja a tölcsérbe: "A szívemet Hawaiiba küldöm, minden szerdán délután, Ne küldje vissza még, könyörgöm, és gondoljon csendbe néha rám. . . Elringat majd a vad szenvedély. . . Ha jó az éj. . . Gyere, ne félj. . ." És a lefojtott trombita játssza egymagában, és kettyen a bordó fény kapcsolója, suhognak a ruhák, koppannak a cipôk. . . - Mi történt tegnap óta? - kérdezi Theo. - Magam sem tudom pontosan. De sajnos, nem mehetek el a Stanley Up To Date-tel. "Amelynek elsô tisztje felismer és leleplezi, hogy én béreltem a támadókat" - tette hozzá magában. ...Azután kisétáltak a tangószövegírók paradicsomába, a Háwaii-sziget éjszakája várta ôket... És hiába, nem üres szó a sok vers, amit zsongnak és bongnak a dzsessz-zenekarok errôl a Hawaii-ról. Mégiscsak különösen bamba szépségű látvány itt, ez a párák között püffedt hold, amint tömött fényudvarának izzásában szinte serceg. És a pálmák megzördülnek itt is, ott is, kíváncsian kibukkanó majomfejektôl... Az ég olyan, mintha egy rakéta a robbanás pillanatában megdermedt volna és sziporkái mozdulatlanul fénylenének... - Kár, hogy nem tegnap találkoztunk - mondja a nô és sóhajt. = Mi történt tegnap óta? - kérdezi Theo, és megfogja a kezét. - Talán szerelmes lett valakibe?! - Sajnos igén. . . - felelte szomorúan. Theo ettôl nagyon szerencsétlen lett, holott a nô éppen úgy értette; hogy ôbelé lett szerelmes. Ilyesmi még Hawaiibán is lehetséges, egy tündöklô nyári éjszakán, amikor holdfény rezeg a fán... És madár dalolgat a csacska lombnak, ha leszáll az éj. (Gyere, ne félj.) Micsoda ostoba szövegek!. . . És tudj' Isten... Beszélhetnek a nagyképűek: van bennük valami... Hiába! TIZENÖTÖDIK FEJEZET VELÔTANYA A VÍG KILOCCSANTÓHOZ A zongoránál PEPlTA OFÉLlA áll és gitározik. Szép dolog az uniformis, gyönyörű viselet; hajóstíszteknél az önkéntes mentôsapka, de mit ér mindez a Velô Tanya nélkül. Persze ilyénrôl mit sem tudnak az átlagemberek, kik megérkeznek ezeri elsôrangú kikötôbe, mindenfélé jégpályaszerű teremben járkálnak korcsolya nélkül, és tolószéken gurítják eléjük az ennivalót, ami helyes eljárás, mivel beteg dolgokat esznek. Milyen más egy ilyen Velô Tanya! (A Víg Kiloccsantóhoz!) Istenem milyen más! Az egyszerű deszka faasztalok enyhe hullámverésben hajózö járművek módjára ringatóznak, ha rájuk könyököl a vendég. A zongoránál csakugyan Pepita Ofélia álI személyesen, ez nem túlzás és nem kecsegtetés, valóság: a művésznô maga működik ott! No meg a zongora is fontos velejáró, mivél a tengerek népe muzikális. Pepita Ofélia idônként megforgat egy srófot a villanyzongora oldalán, és két másodpercen belül halk káromkodás hallatszik. A művésznô közli nézetét a makacs géprôl. Harmadik vagy negyedik srófolásra a zongora, mint ébredezô részeg, néhány halk csuklással muzsikálni kezd. Legtöbbszörţ "Tamara, terólad álmodok, ha bealkonyul csendben, a ml örţg sumbauai (egyenctelepilnkön" kezdetű slágert. Ezután a művésznô a zongorára könyôkölve bús citerázással kíséri a dalt, és kisüstön fôtt, közkedvelt alt hangján énekel. Ha lejárt a zongora szerkezete, néhány gombnyomásra ismét felhangzik a káromkodás. Hát nem szép ez? És milyen szép, meghitt falak! Ilyenek állnak rajtuk például, szénnel írva: Clgy látszik, csak elkerülték egymást, mert közvetlen mellette ez allt: ~ De akad itt gyanákvó, bôsz Othello is. Néhány karikatúra is látható; szabadstílusú rajzok, megfelelô szöveggel. A szöveg stílusát nem sokféle formaság köti. Azután bölcs részégek gyönyörű jelmondata. Például: "Igyál, mert a részegség enyhítô körülmény!", vagy "Aki részeg volt, az nem v.allhatja a tiszta igazat! Ergo: Borban a hazugság!" Majd egy istenáldotta költô műve: BÖLCS RABLÓK BALLADÁJA Sekszpir Aladár. Költsd el pajtás nyomban a pénzed italra! Amít ma megihatsz, ne halaszd holnapra. Ne csak addig nyujtózz, mfg a takaród ér Elszoksz a munkától, s akárki tettenér! Munkára kényszerill, ki pénzét elissza, Takarékosgangsztert elfogják, mert lustal Okuj ha látod, hogy gyiljtenek a méhek S nincs soha egy uasuk; csoda hog ţjánlás! Ki pénzét elissza, azt a munka tartja ţónt, Ezért uan az, hogy ajózanság öl, butit és nyomorba dönt! lde érkezett sietve Fülig Jimmy és ide érkezett általában mindenki, ha csak valamit is adott az alvilág etikettje szerint kötelezô rossz szokásokra. - Hé! Nézd csak! - kiáltott Martin, a szögletesfejű mulatt. - Ofélia, srófoljon egy tust a zonţorán! Es felcsendült egy pattogó, gyors káromkodás. - Szervusztok - intett kegyesen Fülig Jimmy. Pedig ha sejti, hogy miféle orv végzet leselkedik itt rá, esetleg nyomban elrohan. - A művésznô vacsorázzon az elsô tiszttel! - intézkedett Fülig Jimmy, harmadik személyben emlékezve meg önmagáról. És ezzel beteljesedett balsorsa! Pepita Ofélia eléggé csinos volt. Talán kissé erôsen pisze, de rnég nincs eldöntve, hogy ez a tulajdonság szépséghiba-e? A festţi Virginia államról elnevezett szivarfajtát szívta, mely csak számos szipákolásra, gyufák és szalmaszálak megisméteÍt használatával fogott tüzet. A művésznô virzsiniázó szenvedélyét abból az idôbôl ôrizte meg, amikor a "Luxus" nevű teherhajón, Bricsesz kapitány környezetében a másodalkoholista nehéz szolgálatát látta el. - Ön nagyon emlékeztet engem Bricsesz kapitányra, tisztelt Fülig úr - közölte kissé olvadozva. - Két éve, hogy tévedés áldozata lett szegériy, de azéct én hűségesen várom. Ezt megkérdezheti itt mindenkitôl. Két hete sines, hogy Lógás Hugó fejéhez vágtam a gitárt, mert megcsókolt. - Nehéz egy ilyen hangszer? - orientálódott Fülig Jimmy, és rziegemelte a gitárt elgondolkozva. De nem lett harc. Fülig Jimmy feledtette Bricsesz kapitányt! Mert amikor késôbb bal karjával gyerigéderi magához vonta a művésznôt (ésjobb kezében magasra emelte feje fölött az ólmosbotot), Pepita Ofélia szemérmes engedékenységgel súgta: - Ne higgye, hogy szívbajos vagyok. . . Csak azért tűröm, mert szeretem. :. Ekkor érkezett nagy zajjal a "Na Mi Cljság Wagner Clrţ"személyzete. És veszekedtek. Buzgó Mócsing, Tüskés Vanek és a Fôorvos úr is ott voltak a nevezetesebbek közül. Továbbá egy vörös fiatalember (már a harmadik e történet folyamán), akit újabban a Rézgróf néven ismertek igen elônyösen a kikötôkben. . Elsôsorban nagyon szép fiú volt vörössége dacára: Spanyolosan öltözött, ezért részint görögnek, részint angolnak hitték. De késôbb azt mondta valaki, hogy esakugyan spanyol, annak ellenére, hogy ezt híreszteli magáról. Ez volt a Rézgróf, a "Wagrier Clr" elsô tisztje. Most éppen az örökké suttogó, asztmás Petters vitte ellene a szót, amikor a söntéspolchoz ôzönlöttek. - Beszélhetsz, amit akarsz! Nem megyünk, és kész! -súgta; és még füttyentett is korhadt gégéje az erôfeszítéstôl. - Ez a Piszkos Fred igazat beszélt - mondta Buzgó Mócsing. - És ha Fred igazat beszél, az már magába véve is elég ok aggodalomra. - Fer Dios! Ostoba, baboriás alakok vagyLok! - szidta ôket a Rézgróf. - Aszondom - szólt hozzá a Fôorvos, miután ivott -, hogy igazuk van a fiúknak. - Ilyen elôzmények után én sem szívesen megyek - szólt a kétméteres, csontvázszerű Holţdvilág Charley. - Mért ilyen hajón. . : - Talán befognád a szádat itt! - mondta a Rézgróf, és Fülig Jimmyré nézett, aki nyorriban felállt. - Pardon - szólt Pepita Oféliának, és lassan elôrejött. - Talán velem van val'akinek baja? Jélentôsebb közelharcok elôtti feszülô, várakozó csend következett. - Ne kezdjetek verekedni - lépett közéjük Buzgó Mócsing, és drót szemüvege felett mint valami fontoskodó bagoly nézett egyikrôl a másikra. - Fülig Jimmy most kell nekünk. - Hát szerzôdjetek hozzá! -szólt gúnyosan a Rézgróf. - Örülj, Jimmy, hogy ezékre a rendes legényekre szert tehetsz!. . . Átadom ôket! Mondmár Fülöp dühösen csapott a polcra: - Mégse fogod bebeszélni, hogy mindenki hülye, csak te nem! Amit Fred mond és amit mi láttunk. . . - Csend! Megint elhallgattak gyorsan, és Fülig Jimmyre néztek. Itten valami titok van! Már a Bôkezűnél megérezte a rejtélyt! Mindig ránéznek és elhallgatnak. Majd jól megrúgja ezt a Rézgrófot. - Kár a sok szóért - mondta Buzgó Mócsing, aki úgy is, mint az Igázi Trebics nagyon félt jelenleg. A Holdvilág Charley és a Fôorvos maradjanak ha tétszik, de én beállok Fülig Jimmyhez! - Ez az - szólt Tüskés Vanek. - Én is szívesén megyek Lincoln hajójára. Hirtelen csend lett. A Kapitány jött! Még a dühös Rézgrófról is lefagyott a gúnyos, ideges nevetése. Azért máíg él, mégiscsak Piszkos Fred lesz itt a Kapitány. Ez már nincs másképp. - Málnát adj, Martin - mondta és senkire sem nézve leült. - Hallom, hogy mostanában furcsa elôérzeted van - kezdte Martin, és letette a poharat húnyt szemmel, mert ez a málna-dolog mindenkit hisztérikussá tett. - Beteg tán? - kérdezte Fülig Jimmy is odaoldalogva. . A Kapitány megtömte a pipáját, és rágyújtott. - ţllj Ie, Fülig Jimmy. . . - szólt azután csendesen. - És ti is figyeljetek. . . Lassan közelebb jöttek. Istenem! Mi lett ebbôl a címeres sátánból. - Kinevettek? Lehet. De mégiscsak így van: valami kezdôdik velem. Néhány matróz érkezett a Stanfey Up To Date-rôl zajongva. Odamentek a beszélgetôkhöz. Fülig Jimmy hiúságát legyezgette, hogy minden kikötôk legmogorvább sztárja nyíltan kivételt tesz vele és asztalához ültette. Merengve néz Piszkos Ered a pipa füstjébe. Vörös lében bóbiskoló szemekkel, cévetegen pislog. - Figyelj ide, Fülig Jimmy, és ti is, fiúk. Én már nem sok vizet zavarok a tengeren. Jól tudjáfok, hogy aki az óceánon él, megérzi a halált. Megéreztétek már ti is. Szép, derült idôben, amikor a víz sima, nincs semmi aggasztó. . . És mégis. . . A fedélzetmester összevész a kormányossal, a köteleket nehezebb kicsomózni, akármennyit iszik az ember, csak nem rúg bé; és az egyik matróz megjegyzi: "Valami készül." És éjjel pusztító vihar lesz, vagy kigyullad a füllédt szénpor, szóval. . . Még jó, ha néhányan megélik a partot egy csónakban. . . Nagy szünetet tartott. A dohányport összesöpörte az asztalról a tenyerébe. Martin is odajött, sôt Pepita Ofélia úgyszintén, és egy moszkitó döngése, néhány Iélegzô nesze, világosan hallatszott a masszív cséndben. - Hozzon ginevert! - mondta a Vörös Vaszics. - Várj!. . . Uljetek Ie, fiúk! Ma én fizetem az italt! - közölte ünnepélyesen a Kapitány. Mindenki elsápadt. Összenéztek. :. Még hónapok múlva is híre járt és akik nem látták, ma sem hiszik, de hinni kell, hogy úgy volt: Piszkos Fred vendégül látta a matrózokat. Nincs kizárva, hogy csakugyan beteg, és letietséges, hogy a halálán van, de hogy nincs észnél, az a történtek után kétségtelen. A Vöcös Vaszics részvéttel kérdezte: - Mitôl rúgtál be ennyire? Nem felelt. Szélroham rázta meg az ablakot. Indokolatlan, különös, semmibôl jött szél ezen a derült éjszakán, ami mindig baljós jeI. Kísérteties volt bizonyos fokig ez az éjszaká, nem kétséges. - Figyeljetek - mondta csendesen. - Piszkos Fred utószor száll hajóra holnap, és többé nem lát engem emberfia sémmilyen kikötôben. : - És ez mitôl jön? - kécdezte Vaszics. -Mert rlém látszol éppen köhögôsnek. . . Hej, Martin, még egy pohárral Fred egészségére vagy betegségére. . . Fizeted ezt is? - Igyál csak... Nincs már minek takarékoskodni. És ti is igyatok. Fülig Jimmynek hozz grogot; te rabló, de gin is legyen közte, mert úgy szereti. . . - És merôen bámult a füstbe, mintha ott figyelne.valamit a szürke kígyózásban. - Igyatok, én fizetem! Mint mondám: ez kísérteties éjszaka volt. . . - Port Szuezben, a "Részeges Delţn"-néI jártám az éjszaka álmomban - kezdte halkan vontatottan. - Tudjátok jóI, hogy nemrégen Port Szuezben a "Brigitta" vitorláshajóról három hlndu zarándok tért be az ivóba, és az egyikkel végzett a bubópestis. Azután kiderült, hogy a " Brigittán" tizennégy pestises halottat rejtegettek a zarándokok!.. Ismerték jól a rémregényt. Valamennyi Iap megírta. Nagy pánik volt! A kocsmát felgyújtották, a hajót nyílt tengeren elégették. - A Gangesig akartak hajózni hulláikkal az ostobák - bólogatott Borck, egy gorillaszerű. - Hát ezt ámodtam: mintha a "Részeges Defţn " ma is léteznék, egyenesen odamentem a kikötôbôl. De egyetlen ember sem járt az éjszakai, nedves Port Szuezben, és fekete volt az utcákon végig minden ablak. Csak éles furulyázás hallatszott. Tudtam jól: itt a Zöld Pofa vár valahol, mert csak ô szokott furulyázni, vihar elôtt, ha elsüllyed egy hajó. Bólogattak, Ezzel tisztában voltak valamennyien. - Így is volt. A "Részeges Delţn"-nél várt és hívott kockázni a Zbld Pofa, akit ti is láttatok valamennyien a Déli Kereszt alatt, de sohasem másutt és mindig friss hajóroncs kôzelében. Persze hogy látták. Mondmár Fülöp beszélt is vele egy alkalommal. Ki ne látta volna a Zöld Pofát? Közismert kísértet, az arca fűszínű, orra helyén sötét folt, két szeme sárga fénnyel pislog, mint egy-egy világítótorony lámpája, hosszú pléhsípot fúj, és csontujjai mereven billegnek a likakon. Továbbá koporsószerű fekete ruhában jár, barokkszegélynek tűnô penészdísszel. Ki ne látta volna a Zöld Pofát? Végre is nem gyerekek ülnek éjszaka a Velô Tanyán! - És késôbb - folytatta maga eIé meredve a Kapitány - még megjött az orosz Muravjev is, régi jó barátom, akit Pernambuccóban felkötôttek tavaly. - Az rosszat jelent. . . - dörmögte Borck. - Kockáztunk, és a Zöld Pofa nyert. - Hogy dobott? - Fej fölé emelte poharát - súgta megtörten Piszkos Fred. Részvéttel nézték. Ez esetben vége! Nem vitás! Ô is csak ember. No jó, hát nem!. . . Nlindegy. De sajnálni azért bárkit lehet. A Kapitány arcát befedte egy hirtelen tóduló füstgomoly, mintha elôadás után a függöny gödülne le. - Neki állandóan kevese volt - folytatta egész halkan, mozdulatlan, fénylô arcok középpontjában -, de ha én dobtam eltört egy kocka. Tiszta dolog: vége neki! - Hajnal lett. Muravjev egyszer csak kimutatott az ablakon. A Csatoma üres volt, mintha a Világ riéhány perccel végítélet elôtt állna. Csak egyetlen kétkéményes koporsó úszott csendesen. Jól tudtam: ez a hajó a "Brigitta"! Sápadtan hallgatták. A langyos kocsmaszag egyre nehezült, mert a nyílt óceán köde behömpölygött a dagállyal együtt, és lenyomta a párákat. A Kapitány újra pipára gyújtott, úgy folytatta, emelt fejjel fújva a füstöt, és kecskeszerű ujjaival szakállát babrálta. - Egy halott volt a hajón. Jól látszott. Óriási halott! Én feküdtem ott, és olyan hosszú voltam, mint maga a gôzös. . . És ezáltal tudtám jól: Piszkos Frednek befelÍegzett!. . . Némán ültek. Egyik-másik falfehér volt. Martin gyorsan lehajtott egy fél pehár rumot. Fülig Jimmy is sűrűn pislogott, de vegyes érzéssél. "Kavarja ez?", gondolta örök hamleti dilemmájában töprengve: "Kavarja ez most, vagy nem kavarja?" - Azután - folytatta csendesen a Kapitány - a Zöld Pofa nevetve vállon veregetett, besöpörte az asztalon heverô, néhány hátralévô évemet és elment... Ez volt az álom... Muravjevet láttam még zavarosan, amint nézett rám a hóna alól, mert újabban ótt hordja a fejit. "Gyere, Fred", mondta az orosz... Utoljára négy éve együtt voltunk vele hajón; a Farôr-foknál. Most azt mondta, hogy ott találkozik majd velem újra... És vége Iett. Felbéredtem. De tudom jól és ti is tudjátok, hogy mit jelent ez. Senki sem szólt. Valamennyien tudták, hogy ez mit jelent. Pepita Ofélia is, aki csak halkan rebegte: - Srófoljak magának egy gyászindulót? Sohasem hallották még ţnnyit beszélni. És ilyen bágyadt, halk mélabúval. Senki sem szerette. De most mégis elszomorodtak. Az ördög sem rokonszenves, és mégis jobban -kedvellk, amikor gonosz, mintha bölcsôdalokat énekelne. Az ember ragaszkodik az illúzióhoz. De a Kapitány ezzel nem törôdött., Sóhajtva felállt. - Fiúk, vigyétek hírül: Piszkos Fred hajóra szállt, pedig tudta jól, hogy itt a vég. De ha így van, hát inkább a tengeren. Megbocsátok az ellenségeimnek. Bocsássanak meg ôk is nekem. Fülig Jimmy legutóbb egy ládába zárt, és két napig a hajófenékben ültem. Ezért fizetni akartam, hogy megemlegesse. Most megbocsájtom. Az én vándorutam véget ért. A tenger hullámai sem dajkálnak örökké, legalábbis a felszínen aligha... Vállára dobta a kabátját, odavetett egy papírpénzt, és ment. Másnap látták a kikötôben, hogy útra'kel a "Na Mi Újság Wagner ţlr?" nevű gôzösön. Fülig Jimmy levele St. Antonió fôherceghez, a boldogság-szigetek királyához Ill Méltóságos Sţm Tantónio kiráfy úmak Bolontság Szigetre, Királţuár balra. Esz a Trukics nem lehetne uralkodó, mer nehéz lenne megöregtteni. Napolejon kartácsunkat könyű voft a róta leneuezett Ajacsioban egy (ôt téren megöreglteni négy testuér rokonáual, akiket alak melléknek szobroltak, touábbá az orosz Cár Péter nevű uralkodót, akit louán öregttették mek. De hoty lehetséges ezt a Trukicsesal? Áljon egy szobor talpazaton, (ôt téren létrán? lgy aszt htszik hogy egy uilághlrű ablakputcolóról uan szó. Engemet lehet most (és foknak is) öregiteni szobornak lábszáruédôvel sapkába, amintjobbomba kard, balomba reuoluer és köszben egyik kezemet áldójan terjesztem a népre. Szóuál taláfkoszám a szémparton eszel a 8-emeletes Trukics cimboráual aki (ogánál hozta a létrát és mondám, hoty felmegyünk ety hajóra. Szokása szerint aszC (elelte, hogy nem szólt semmit. És mentilnk a kikötôbe, aho! esz a másik zekszpecidţó gôzôs, a uilág le(uresább ncuű hajója áll. Aminek esz a neue: "Na Hogy Van Ez a Wagner?" Furesa néu. Ere a köuetkezô elhangzást párbeszéltük: "Ez asz?" kérdeszte Trukics és nagyon megáll. "Esz, " mondom és ámulék. De ô erre azt felelte, amit ety derült égbôl a uilfám: , Szerúusz. " Hţje esz uagy mi? Egyszerúen megfogja a Melanie létra (ogát, belekarol és táuoszik önagyságáual. , Héf Houá mész?" "Iszok". "Nem gyôsz a hajórá?" Érre mint egy derült égbôl lecsapódó marhaságot mondja "Nem metyek. És te se. Esz nem hajó. Esz a pokol! ltt nem lehet senki erţs. " Nagyón meglepett, hogy ţen sokat még soha életében nem beszélt. Két heti káYţzletét mondá el. "Trukics!" kţáltám csodálóan. "Én nem is merek rád! Te (élsz ettôl a hajótóf?!" ţrrejöt a meglepô. A Trukics (élt! Látszott! Habza! Esz a Trukics sem nem kötekedô, sem nem uerekedô, ész kerüli a késelést, esz a Trukics olyan hoty átmety az uccán; ha ütik etymás L, nem szeret pofozódást, uerekedést, esz csendes és gontolkodzó, amiben engem rám emlékesztţt. De aszért mindenki tudja, hogy ha békét hatyják, asz már anyi mint egy kis életbiztositás. Eccer a uiszjauitó munkások csöueket raktak és amik áludt igénybeuették létráját. Eszek tizen uoftak a uasesöuekkel. De ô apuszta keszeiuel nekikment a munkásoknak és ety percén belül csô-csôúön nem maradt. Eszért kérde_ztem tôle ujra: "Te (élsz 8-emeletes Trukics?"Erre eszt fefelte: "Én(élek! Én oda nem megyek!". Esz még meglepôbb uo!-t, hogy gen ujabb szóáradást mondott, de amit mékjobban fejen ért mint nyift égbôl lecsapó gumibot, asz mégis annyi, hoty ô fél. Talán tuluilágias, szellemi hazajárásba hisz esz a régimódi leuilágosult babonás? Ojan aki kiséretektôl (éf, hogy eszek éccaka kislisszolnak koporsóikból? (Egy ţet láttam Felsékednél a Citad Elláról neuezett uárba. Errejó lesz vityázni.) Aki a mai csodás technika uillongásába még hiszi az ţen marhaságot, asz nem tekinthetô kulturának és a szemembe antiinteligens egyén. Szóual esz a 8=emeletes Trukics ety 6-emefetes marha. Ezt gôzöltem uele, de ott hagya. ,Tisztelt Felsék! Ety nagyon böles kitünô ember mondta: sénki se neueszilnk marhának tényállás elôttf Esz ety nagy mondás és tôlem származ, sajátulag. A (estôi dokkon kies alakok sliszoltak és miuel dagáfy érkeze, hát neduesség lett a kikötôi éccakába. Éh csónakkal óuatosan megközeltem a hajót. Jó! látom, ahól a naty betükel áll a hajónéu: "Hoty Éţrszi a Wagner Magát?" (Mintég röhökni kefl, mert hajónéube ţen h üjét eddlg melôztek.) Persze felmáztam és akor láttam, hoty ész mţen kosz kis hajó. Csupa piszok, meg deszka és asz mind recseg. Ety lámpa se égett. Gondoltam, hoty esz móst érdekes lesz, miuel elufszem a ko(ţerbe börtönzött Guszta(Bárt. CIj dolog. Tudóst még nem loptam. Asz biztos, hoty furesa egy hajó. . . Méga leuegô is nehész uolt. Megnézem, hogy mi uan it!Éţs négylábkţen lopkodam magamat efôre és asz embernek lüktet a nyaka mek nyilal a (ejesontozása a kôdbe, a neduességtôl, mek esz a csend is ety iţjen sötét fedélzeten. . . És nyitua asz összes kabin ajtó, mintha iten éppen most elment uolna aza egész hajó it hagyua laktalanul mindent. Ésa rohanó deszkának ojan furesapatika szaga uan. . . És. . . mostan ualahol hamioni kásztak. . . ţn igazán zeneileg nem citerázok a harmonikától. Nem uagyok babonás, mer engem bekent egy nöuénnyel Timor szigeten a uarásló, hoty nemfok asz átok, pláne, ha ţen uáltságoskor helyzetbe kerillök és kétszer kiköpök kelet (clé. Több mint kétszer gyorsan kiköptem kelet (elé. Késôbb nyugat (elé is. De asz ember leköpheti a 5zélrósa minden irányát; ha elyszer kulturás akko nem hiszi hoty ţesmi használ kiséretek ellén. Ha pedig nem hiszi, hoty használ a köpés, akkor (éfni kell a kiséretektôl. Azt h iszem esz készfekuô. És akkor asţért én még se pucoltam meg. Pedig széf lett és zörge csikorga minden. És gondolám benészek cty kabinba. lten rossz szag volL és sok légy. Nem is tudom mi uan ami iten ojan intha nemesak a (lanel sorhajókabát, hanem mellemnek kasa is szük uolna. Pedig százhetuenes kebefbôség uanjelen, ha telesziuom magamat. És teleszfutam és kifujám és letörlém homlokom és mégis a kasmellem szük uolt. De aszért mentem. És kiköptem észak (clé és dél felé is. . . És sehol senki sem uolt. Mindössze én. És akkor a (enégbe indulám egy lépesôn, ami akkorát nyikordult, mintha torka lenne és arra léptem uolna, hogy sikoltani kell neki. Kegyedjó hászból ualó urafódó, de aszt hiszem megállt uolrţa a Kegyed királyi délceg uére is, mint ahogy én is ugy érésztem, hoty megálft a szíudobbanásom, mint a mozsárba tört Zsebóra, ha fazon nélküli aranyt képeznek belôle. A (enégbe ueszetô csapóájtóra nehéz ládát tétek. Rém nehezet. Eszt elguritám utamból. . Mer a fenékbe sötét volt és ualami egészen (uresa. . . És a uacak deszkától köszel hallatszott a hullámesobolás. Éţs uafami ojari rossz szag, amit (ent is úolt. Amire most rájöttem: lten karbolszag úan! Esz plána kissé enyhén randa érzésnek bizonyufa. És mentem elôre és mostan (entrôÍ és messzirôl egész csendes zümmögéssel harmonkásztak a kiséretek. Ígenis kisértetek, mer én nem uagyok babonás köpködésnek hinni! És akkor megbotlék ualamibe, és asz lejesett és legurult dübörögue ety pár lépesôn, ami a (enék méjébb ré$zét képeszte. jetten megálltam és uártam. Csend! Lenyultam ahoua rugék és ety hosszú láda teteje uolt. És a ládába meginn rongy. Fz olyan:. . mint. . . koporsó! . . Clram A tyám. . . Ekór a szellôzô ablakon bemendegélt a hold idc és már akkor nagyon préselt engemet a karbol és ekkor a hold odasüte és látta, hoty igen sok patkány uan itten és legyôkérzôdött a fábarri, mer én már mostan gondoltam ualamit, ami ojan uolt, hoty (élni kellett a Vaneknek és remeghetett a Trukics és uacoghattak a Melanie neuű létra (ogai is. . . Joggaf! És akkor én nem is kaptam leuegôt edig tejesen nyitua lehetett a szám. A hold(ény a falra érkezett szembe! s akkor láttam egy ládát, arnin esz állt!. . . BRIGITTA És erre csak aszt tudom, hogţ rohantam! Mint az ôrült! Köuetkeszett a legmagasabb pucolás! Amit alatualóak usgyének is htunak! . . .Sohasem fogom tudni, hogy kerültem én a Velô Tanyára uissza: Aszt tudom mikor bejöttem fihekue, mindenki fefállt és rámnésztek. Mer oja fehettém, mintha a fôt térrôljönnék, ahól már megöregitettek gipszbe. . Felsékjó családból uan, de tudhassa: á Fülig dinasztia sem szíubajos, de he nekem eszt még etyszer át kellene élni, inkápp legyek űjra asz ádeni Crikley neuű (ôfelilgyelô dolgoszójába, aki rém kiuánesi cmber és állltólag asz ô birtokába találhatók a uilág legnagyobb po(onjai. Adja át Felséked a Királyné Naceságának és asz Anyácsászárné ôkorosságának is. .Jóindulatu afázatom. Touábbá Fefsékedet kiuáló tiszteléttel maradtam értesttue hűséges trónhelyettese. Nagyrabecsilletem ki(cjlesztéséuel: don Füfig il Jimmy, de kissé begyulfadtam, mert mégis csak még a uilágon nem uolt iţjen, iniuel kelleti gubó pestis asz egy ueszélyes megbetegedés, touábbá tejesen (crtôszô. don (eli.lltroLl, di Fülig. TIZENHATODIK FEJEZET És most jön a fordulat! Az olvasó higgadtságát kérem, amire különben állanódan szüksége lesz a vérfagyasztó história folyamán, amelyben kisértetek és borzalmak hemzsegnek, attól kezdve, ahogy a Stanléy Up To Date elhagyta Honolulut, öt nap késéssel. Mert itt jelentkezik a dermesztô, kiszámíthatatlan végzet himöke. Jön a nô! Mindig így kezdôdik! Vigyázat! Figyelem! A férfi mindent kiszámít alaposan elôrelátóan, precízen, véglegesen. És erre jön a nô! Másodpercenként százhúsz kilométeres hazugságokkal, lihegve, hadarva, szemlesütve, ájuldozva vagy mosolyogva; egyszer csak jön, és mindent halomra dönt! Aztán leül e halomra, és kipúderezi magát. És ôszinte részvétét fejezi ki. Óvakodjunk a nôktôl! A legegyszerűbb mindennapi fogalmak is zavarosak leszn2k, ha nôvel kapcsolatban akarjuk tisztázni ôket. Vegyük például a szerelmet. ů Vagy ne vegyük? Mindegy. Tehát vegyük. Itt van például a szerelem. Hol? Bocsánat, hogy a szavamba vágok, de ezt most tisztáztuk végre. Hol az a sokat hangoztatott szerelem?! Ki látta? Az illetô tartsa fel a jobbik eszét. Na ugye? Pedig ez roppant fontos! Mert regényünkben is megjelenik ez az izé, és szintén sok bajt okoz. A szerelem mindig bajt okoi. Tehát kategórikusan kö2löm; szerelem nincs! Vagy helyesebben: kizárólag szerelem van. Beszélni kell errôl. Nagyon fontos, mert ha kikapcsoljuk a szerelem nevű fogalomzavart az eshetôségek közül, úgy határozott terv szerint élhetünk. És ki mondja, hogy ez nem fontos? Én! Felelôtlenségem teljes tudatlanságában állítom, hogy Mr. Theónak igaza volt, amikor nyomban konstatálta, hogy ezzel a nôvel nem szabad szóbaállni, és azután öt napig szóba állt, űlt, táncolt, járt prózában; dalban és sóhajok között szüntelenül ezzel a nôvél. Azt hiszém, még csókolództak is. Öt nap múltán azonban nyers kacajjal a lelkében konstatálta, hogy a nô egy ön- és közveszélyes elem, aki elôl menekűlni kell. Ekkor megkérte a kezét. De Lilian kimondta a boldogtalanító nemet. Így a Stanley Up To Date útnak indulhatott. A hôlgy szép volt. Csak ne keressük a logikát mindenben! fndokolás nincs! A nô olyan, mint egy költôi hasonlat: Ha szép, akkor az sem baj, ha nincs semmi értelme. Az eseményék itt nekivágnak, vihartempóban. Indulás:18.20 óra. Theo öngyilkossági gondolatok között hivatalosan értesül, hogy az angol uralkodó rokona, Lord Hamilton elkíséri az expeíciót. Délutánl9.40 óra. fsmétlem: 19.40. Középázsiai, amerikai, valamint az összes világtájak idôszámítása szerint Wagner úr részegsége csodálatos tüneménnyé hatalmasodott, mint az aurora-brealis, ha teljes ívében kibontakozik a sarki égen. Ilyeri elképesztô, ahogy a sarki ivóból kibontakozik hetyke gyertyásan, zsebmadaraival, nadrágját két kézzel visélve, és Mr. Theóhoz megy legkékebb körszakállával. 19.45-kor hetedszer dobják ki a hallból, holott á jelen lévô szállodaigazgató hű barátságára is hivatkozik, a szumbavai fegyenctelepen eltöltôtt régi szép idôket felemlítve. Fégül Dr. Theo arra jön éppen, és Wagner úr ügyét felkarolja. Miután felkarolta, beülteti a egy fotelbe. Mindenki ijdedten nézeget, mert a hallban állandó madárcsicsergés hallatszik, és nem értik. 19.56 perc, 7 másodperc. Wagner úr habozás nélkül elfogadja a százdolláros ajánlatot. Mr. Theót a golfkutatók érme meggyôzte Gustav Bahr azonosságáról. 20 óra 10. A hajó még alig készülôdik. Dalolás hallatszik, Vaszics lenéz. Wagner úr keménykalapja imbolyog lenn a vízben, rezgô világításban mint valami ócska bója. - Mi újság?! Te csibész?... Most megismersz? Zsakettben bezzeg hencegtél. Ide figyelj. Egy ládát hoztam a gazdádnak. Nem akarsz vásznat venni? És énekelni kezdett, de egy szélroham folytán a gyertya lángja belekapott a kalapjába, mely fellángolt. Megszokott mozdulattal a víz alá nyomta és újra feltette az ócska, fekete némezholmit. A gyertyáról most zöld moszat is csüngött. Végül fenn volt a láda. Már égnek a lámpák, amikor még egy szállítmány érkezik. Fülig Jimmy is hoz egy ládát. Senki sem tudja honnan. . Leviteti a kabinjába. Egy veszett ember szállt ki belôle. Megveri és a szekrénybe zárja. Késôbb beteszi a szekrénybe a viharkabátját és egy adag felvágoLtat. Az illetôt közben ismét megveri. Este 24 óa semmi perc! A Stanley Up To Date elindul. Zene, tömeg stb. A partról háromkéményes hajónak látszik a gôzös Maxbell úr roppant cilindere következtében. Lord Hamilton egy elegáns ôsz úr kiséretében jött a hajóra. Jól ismert, szôke, diákos féje nyájasan bólogatott mindenki felé, és kisérôjével együtt kajütjébe ment, ahol fogadta Mr. T_heót. Arra kéri, hogy jelenléte itt a hajón ne okozzon semmiféle feszélyezettséget, mint egyszerű _magánember utazik. Olordsága mindenkivel megismerkedett. Kissé zavartnak látszott, amikor Sir Maxbell után, a többi kutató nevében doktor Rüger kórboncnok üdvözölte. És a műtôorvos átnyújtott egy bronzplakettet. - Ki van még? - kérdezte idegesen ôfensége. - Van még egy elsôrangú -, és az az elegáns úr ott egycsövű messzelátóval. Schwachta Szo,kratesz, vagy Knapp, ôrült és virágkertész, ahogy tetszik. Ez minden. De tévedett. Citeraszó hallatszott váratlanul. : - Uram - súgta Fülig Jimmy -, elhoztam Oféliát, mert nem élhetek nélküle. - Emberl Mit fog csinálni itt ez a zenésznô? = Majd megfigyeli búvárkodás közben a futballbírót, a hóhért, meg a kórboncnokot és utánozza ôket. Mrs. Theo maradék erejével szabadkozott kissé, de utóbb bélátta, hogy elengedhetetlenné vált egy gitározáshoz értô másodalkoholista jelenléte az expediciónál. És meghajol a művésznô személyes érvelése elôtt: - Egy expedicióban sem muszáj unatkozni - búgta Pepita Ofélia. - Jobban végzik a Ludományos búvárlatot tangó mellett, amikor énekelek viccelek, gitározok. . . - Még szivarozik is - protezsálta meleţgen a fregattfôhadnagy, és Mr. Theót ez végkép lévette a lábáról. A Stanley Up To Date teljes gôzzel, vidáman, bizakodva sietett célja felé. frány: délkelet, idô: délután 16.21 óra. Ragyogó este! ...Reggel Fülig Jimmyt az ágyból rázták ki. Az illetô Mr. Theo volt. - Halljá! A vörös Vaszics megszúrta a Borck nevűt, és egy Pofa Jenô valakinek letörte a hüVélykujját. A futballbíró válik a feleségétôl, a hóhér provokálta a műötvöst, senki sem tudja, hogy merré megy a hajó, mert Watson nikotinmérgezést kapott az erôs Virginiák következtében, és Maxbell még alszik, mert reggelig tart nála, amíg megtanul egy tangót! Én. . . ...Nem folytathatta, mert az aránylag csendes idôjárás ellenére hirtelen recsegve megdôlt á hajó. - Mégôrült a kormányos! - Nem - felelte Mr. Theo, és siralmasan hozzátette: = Mit csinált, maga briganti! Eldobhatom az expediciót! A hajókormánynál Pepita Ofélia áll, és gitározik! Fülig Jimmy levele _ St. Antonió Fôherceghez, a Botdogság szigetek uralkodójához 1V Tisztelt Felsék ! Afmira, Királyi uár (élerrlelet Tehát elindulánk a hajóual és biszon kelemetlen uolt esz, mer a Tejó ládájába, pénzért a Kockás O(éfia műuésznôt találta. Esz a piszok LUágner, aki mék makát is (elesempézte, mer nem volt uissza(efé gţertyája miuel uiszes lett. És itt uan eg Esz úgy uolt, hogy mieÍôtt indula a hajó, Oféliáual uoltunk ésjött az ötlet! Kockás Ofélia is jöjjön úelem.t Tejó neuű tulajdonosom sajna ?epita arámat nem uiszi. Nagyon strt, mert röuid eg Tiz doltárt kért esz a piszok és mék aszt asz érmet is, ami uéltlenill nálam marátt, amikor mutatta. De aszután érteslt enkemet a Tejó, hogy nem érti: ţ köszbé mekszereszte Gusztá(Bárt és most sörgönyözött a titkár, hogc) a közeli szigeten hotelben uan. Eszt kiltte a Torn titkár és esz az a tudós, aki elôl begomboltam a szekrént. A Tejó monta, hogy én menjek eszért a tudósért a ládába uigyem kajiltöm szekrényébe, ahol csak én érintkeznék fele. Ígţ ez biztos. Elhozom a kabinomban kezelem az etueszett tudóst, mtg meglesz a kutatástól. Éţn uagyok az ügy letke és a feje az egész fejetlenségnek. És elmentem motoros csónakkal a (estôi szigetbe, ahol ottan uolt ety bajuszos I-én, aki szoknyát hordott és killönben is látszott, hogy nines rendbe az apnormalitása. Cţ uolt aţGustaf A szoknya is egyezett. Mert hogy nines nadrágţa aszt én idéztem, amikor a szekrénbe begomboltam. Most az arcát is láttam. Ez se szebb. Maga asz akit itt már kidobott?" "Öccör is " - (eleli. ,A Mr. Tejó miatt?" Iken. Egy bangból is mţatta. " És mesélte, hog Még a reg nem is derengezett, amikor a pasast a ládából a kék szekrénybe tettem. Megpróbált lármászni, de én fgyelmeztem, hogy csendet kérilnk, mert ha itten ordltani merészel akkor én majd ötet két egyforma pofon köueztében a ţólddel teszem égyelôué. Köszben a másik bezárt ládából elóţött Ofélia, aki arám. És sétáltunk. Láttam, hogy a uörös Vaszics majd (el faja a szeméuel. Demondtam neki, hogy hiába gondol rá, mert esz nem olyan mint a többi, hanem ez olyan leány, hogyha ualaki megpróbája elesábttani annak én beuerem a fejét egy szénlápáttal. Clgy is lett. A Copra szigetig a legénység minden tagját (ejbe uertem már a szénlapáltal. VOlt olyan akit háromszor is. Sajnosak az utasok! Csak a Macbell neuű ludósfej nem lesz beuerue, mert öreg és bécsilletes. De addig is sztues uiszontlátással kell, mint alul trua: don St. James di Filfig, de rnegjártam, rnerl rnásnap, amikor cszt a tcuclet bedobom már fuc dolog, hogy a Macbefl neuű tudós(ej sem képţz kiuéteft a beuerůés alóf, egy szenes fapáttaf. Tisztelette: don (cf ii li rott. TIZENHETEDIK FEJEZET A vad és ijesztô események a növekvô forróság ütemében fokozódtak. ahogy a hajó teljes gôzzel mind közelebbjutott az Indiai-óceánhoz. Kora délelôtt Mr. Theo félrevonta Wagner urat: - Ide figyeljen! Egy régi ismerôse utazik velünk, akivel maga együtt volt bezárva régebben. Most ázt szeretné, ha maga úgy tenne, mintha nem ismerné ôt a Sing Singbôl. Nézze, ott jön. . . Hamilton Lord sétált gyánútlanul valamivel távolabb, és nem is sejtette, hogy Wagner úr fel_ismeri. - Ez egy nagy csibész! De nem a Sing-Singben ültünk együtt, hanem San Franciscóban. Ott sokat lökdösik a fóglyokat. Kérdezze majd meg tôle, hogy mi Iţtt a Bicskás Herryból? Az nekijó barátja volt. Halló!... Jó, jó, nem fogom felismerni. Mit akar?... Maga mindig rángatja az embert. Hamilton lord döbbenten megállt a "halló"-zásra. Mintha csodát látna, úgy meredt a kékszakállú torzonborz egyénre, aki éppen rákacsintott néhányszor, és megfenyegette mutatóújjával, ez azután gyorsan a nadrágjához kapott. Tipikus délelôtt a Stanley Up To Date-en: Egy kis szigetnél szenet vesz fel a hajó. Cljságot is hoz a motoros. Cţuebra, a Pacific Óceánon bolyongó spanyol kalandor itt is, ott is kisebb zeridülésekkel szítja a nyugtalanságot, és már kerek félmillió dollárt tűztek ki a fejére, de hiába! Rövid intermezzo Sir Maxbellel, aki ma ismét ráfanyalodik az "orvosra". De ez nem hajlandó a tanár megnyugtatására, lelkiismerete elleni diágnózist csinálni, Mr. Theo viszont nem hajlandó vesztegetni. Maxbell tanár úr apró vörös pörsenéseket mutatott a karján Sehwachta Szokratesz, vagy Knapp úrnak (ahogy tetszik). - Azt hiszem - szólt Maxbell -, ez vérmérgezés. - Én is úgy látom. . . de még nem biztos. Szédülést nem érez?:. . - Nem. - Hm... Szokott ön reggeli elôtt sétálni? - Ném. . . - Akkor ez lépfene - moridta, és felvónta két vállát, mint aki sajnálja, de hát nem tehet róla. - Mondja! Ön tréfál velem?! - kiáltotta dühösen a tudós. - Legalább tíz halálos betegséget állapitott meg eddig nálam! - Úgy van. Érthetetlen, hogy ön még él. És kérdem én: miért?. . -Megfordult, kedélyesen a korlátra könyökölt, és csevegve magyarázta: - Az ön baja, Sir, ritka és gógyíthatatlan. Paralokális molesztitisz névert retteg tôle a tudomány. Sir Aurél Pincetta, a nagy oxfordi tudós szerint az ilyen embereket legjobb volna egy jól irányzott injekcióval megváltani kínjaiktól. És belenézett gyönyörködve egycsövű messzelátójába. Mindig gyönyörködve nézett bele ebbe a csôbe. Maxbell ordítva rohatn Fülig Jimmyhez. - A maguk orvosa egy hóhér! Érti? - Azért, mert valaki hóhér; még lehet orvos - mondta Fülig Jimmy ijedten, mert azt hitte, hogy Maxbell rájött a csalásra. - Ez az alak nem ért a mesterségéhez! - Talán mégis ért hozzá - felelte tárgyilagosan. - Állítólag csak a kaucsuk kézelôje okozta a bajt. Ez a válasz végleg kihozta a sodrából Maxbellt, mert teljésen hülyének vélte. Tajtékozva sietett műszereihez. Ezalatt Rüger úr a szalonbari pofon ütötte a műötvöst Pepita Ofélia következtében. Mondom, kedélyes, megszokott délelôttnek látszott ez is, mint a többi, Ekkor Mr. Teho megérintette Fülig Jimmy vállát. Ilyen sápadtnak még sohasem látta gazdáját. - Rádiogramm jött Honoluluból - szólt Mr. Theo rekedten. - Gustav Bahrné váratlanul meghalt. Repülôgépen akart jönni, és. . . útközben. - Uram - szólt halkan Fülig Jimmy. - Tudja, hogy nem vagyok babonás, de most legszívesebben visszafordulnál. . . .És a Brigittá-ra gondolt. Ezt a kalandját elhallgatta Mr. Theo elôtt. A milliomos már nem mosolygott a fregattfôhadnagy naivitásán. Gyönyörű napsütésben csillogott a sima, végtelen óceán, derült, búzakékszínű volt a mennybolt felettük, és mégis. . . Itt a Halál! TIZENNYOLCADIK FEJEZET Kezdôdött:..! Elôször csak apró, baljós elôjelek vi)lámlása, azután a végzet mennykôcsapásai sújtottak le gyors egymásutánban. Fülig Jimmynek Theo megbízásából vállalnia kellett, hogy tapintatosan közli az asszony halálát "Gustav Bahrral". Tehát elôször csak ennyit írt a szekrény alján becsúztatott Ievélben: " ţan-e sziues tudomása tisztelette!, hogy értesültünk: Gustau Bahrné efindula San Franciscoból és ezentúl Honofuluból repillôgépenjön. A Iulirott. " "Nem tudtam, Hô3 asszony. lmponál. Mondja, hát egy perere se ereszt ki a Ieuegpre, maga bitang?" - Cinikus fráter - mormogta Theo, amikor értesült a válaszról. A második levél az események kíméletes elôkészítése: "Van szerenesém közlésbe hozni, hogy értesülénk: Gustav Bahrné megbetegedett a levegôben, hova maga nem mehet járni mert itt állok bottál." _ Válasz: "Amennţiben touábbra is uisszatárt; úgy efátkozom, hogy ön is beteg Iegyen! Pimasz!" No itt a legfôbb ideje, közöli a valót: , Vettem nb: átkait és ezennel uan szerenesém, hogy legyen erôs. (Asz ném árt errefelé.) Mosf gyött egţ gramm rádió és mfszerint uan szereneséje tisztefettel alantiakat: Gustá(Bamé útközben Iéghüdés köuetkezménye elhaláfozott. " A válasz érthetetlen és meglepô volt: , Sajnáfom szegén,yt. Megtehetné, hogy ad nekem egy kis szalámit. Utálom az örökös marhahúst. Ezt értsék meg, könyörgöm!" Fülig Jimmyt annyira felháborította e hihetetlen Ielketlenség, hogy aznap nem adott sem enni, sem inni a szekrény rabjának. És délután beadott neki a szekrénybe egy imakönyvet. - Maga elfajzott istentelen! - szólt erélyesen - Imádkozzék legalább szegény asszony Ielki üdvéért! - Én imdákozom - felelte a portáS elkeseredetten -, de adjon szalámit. Nem birom a marhahúst. . . Fülig Jimmy erre leöntötte egy kanesó vízzel. Szegény portás keservesen sírt, és könnyeit törölte az ágyterítôbe. Ha ezt tudja, dehogyis jórt el. Mindennek a nadrág az oka, amit a bank cégjelzôjével, egy csomagolópapír alatt véletlenül perforáltak. És esté beviharzottak a végzetes események. Sok csillag ragyogott, a víz is furesa, halványzöld izzással vált szét a hajó körül, és hosszú vonalon irizált mögöttük a felkavart világító állatkák fénye, és nagyon távolról egy melódiát hozott a szél. Wagner úr énekelte a Zöld Disznó belépôjét, a Bajazzók című operából mélységes bánatában, amiért bezárták egy burgonyaraktárba, mivel nem tűrhették tovább" hogy a délutánůfolyamán negyedszer is elájult a futba)Ibíró felesége. De hát ki tudott volna ellenállni Wagrler úr he)yében, amikor megpillantotta egy régi cimboráját, hogy ne tárja mindkét karját álelésre? És ezt Wagner úr nem tehette többé! Pepita Ofélia Maxbell tanár me)Iett ült, és elfogódottan játszott egy szeksztánssal. - Milyen szép este van. . . - rebegte a nzűvésznô. - Sohasem hallotta, hogy vannak, akik kiválasztanak egy csillagot? - Hogyne - bólintott a tanár. - Arehimedessel történt. A csillagokról kijelentette, hogy válasszanak neki az űrben egy pontot, és elmozdítja helybôl a földet. Ez a pont tetszés szerint választható. A fô, hogy fix legyen. - Az igaz - bólintott Ofélia -, fontos, hogy fix legyen, de ha nines mellékes, az sem jó. Válasszunk csillagot. . . - Majd rövid szünet után még ezt súgta: - Én már választottam. A szellôztetô kürtô mögött Fülig Jimmy komor árnya figyelte ôket. És ekkór történt, hogy a Vörös Vaszics elszántan belépett a milliomos fülkéjébe: = Clram! A legénység nagyon ideges. Hallottuk, hogy meghalt az a tanárné. - Na és? - És mostan szájharmonikázik itten valaki! Így kezdôdött. A legénység összeröffent, kis csoportokban. Valami nyugtalanság feszülůt a hajón. ldeges rékedt hangok vitáznak. Theo Vaszicesal az egyik csoporthoz sietett. - _ Én hallottam a harmonikát -süvítette hangtalan beszédével Petters. - És Buzgó Mócsing? -.A lépesôlejáratnál álltam - szólt Buzgó, és kivett néhány apró szöget a fogai közül -, mert a huzalt szereltük Tüskés Vanekkel. Tüskés bement valamiért a konyhába. . . - Egy baltát hoztam ki. . - Llgy vari -folytatta Buzgó Mócsing -, én is ettem belôle, illetve én is nézegettem a baltát; és közben a szerszámraktárból meghallottam a szájharmonikázást. Markáns, nyugtalan matrózarcok fogták körül Theót. . . Kinyitották a szerszámraktárat, és ahogy ezt elôre sejtették: semmi. - Végre is nem gyerekek maguk, hogy ettôl megijedjenek! - mondta kevés meggyôzôdéssel. - A Zöld Pofa zónájában senki se csodálkozott volna, ha a tanár meghalt felesége elôjônne. . . - monda Borek. = Aki rémhírekkel nyugtalanságot kelt - szólt hűvösen Watson -, az hamar találkozhat a tanár feleségének Ielkével. TizenkéL golyóra töltött gyorsvonatom van ilyen utazás céljaira. - És különben is! - kiáltotta Fülig Jimmy, mert jól tudta, hógy ezek kizárólag halott embertôl ijednek meg, tehát Watsontól is csak akkor félnek majd, ha már megölték. - És tavaly a Jóreménység Foknál négyszer hajóztam el a Kriptafejű Morton árnyékhajója mellett, de nem gyulladt be senki úgy, mint ti; az igaz, hogy ottan szív- és idegbeteg füszerkereskedôket lehetôleg mellôztünk a matrózfelvételnél. Míre befejezte rövid és különleges szónoklatát, lassanként elsompolygott az egész társaság, és Mr. Theo, bár némely tekintetben nem osztotta az elôtte szóló okfejtését, belátta, hogy a legpelyesebb, ha mindenféle társadalmi rétegre a megfelelô pszichológiai eszközzel hatnak. - Azonban - mondta mellettük halkan Mr: Theo ţ mégiscsak viccel itt valaki a harmonikával. - Én nem vagyok babonás. . . - Ez most már olyan világos, hogy nem is kell bizonyítania többé. Elsôsorban szépen feltűnés nélkül kutassuk át a hajót. Éppen indultak volna, amikor megdöbbentôen horpadt oldálával, jó távol, ahol a tenger széle, mint pörgô tányér éppen nagy ívben emelkedett, hihetetlenül rozzant bordáival feltünt egy kávédaráló módjára döcögô hajó. A Wagnér Úr! Lerövidítették a hajó nevét, mely ekkor már világhírű lett mint képtelenség. Néhány napos elônyét elég gyorsan behozták. Az elaggott propellert pár óra múltán beláthatatlan távolságra és örökre elhagyták, annyi bizonyos. Viszont tüskés Vanek, az asztmás Petters és Buzgó Mócsing sokáig néznek a rezgô párák távlatába Iassanként elmosódó "Wagner Úr"-ra. És azután észreveszik Fülig Jimmyt, aki éppen a kapitányi hídon áll Watson eÍôtt, de nyitott szájtal mered a tenger elmosódô szegélye irányában a messzeségbe, és vértelen az arca. Csak ôk tudják, hogy az ôzönvíz elôtti papucs átfestve a komikus névvel, voltaképpen Brigitta, a pestishaj ó ! TIZENKILÉNCEDIK FEJEZET Másnap Mr: Theo Fülig Jimmyvel tanácskozott. A hangulat, még az utasok között is, érezhetôén nyomott volt a hajón. A műötvös aggodalmaskodva mondta ţülig Jimmynek, hogy kevés a mentôcsónak, s ô ezt nyombarl látta. A válasz rövid volt, és markáns, de leírhatatlanul hatásos. Dr. Rügernek eszébe jútott, hogy gyermekkora óta nem imádkozott, pedig igazán istenfélô volt. Csak SchwachCa Szokratesz, vagy Knapp (ahogy tetszik) nyugtalanította környezetét prózai nyugalmával. Egyre elegánsabb rikítóbb angól raglánokban, kockás teveszôr sapkákban és egészen sárga vakító cipôkben járkált a korlátnál, élvezettel nézve egycsövű messzelátóján a hajó mellett közvetlenül, tömören álló ködfalat. Maxbell szerint egy komo)y tudós, Du Bois Reymont ugyancsak hitt a kísértetekben, és Haeckellel Ieveleztek é tárgyban, Viszont Haeckel szerint, há léteznek is kísértetek, azokat a fizika, a logika a matemátika és a kémia törvényei szerint eltehetik egy befôttesüvegbe. Pepita Ofélia erre azt ajánlotta, hogy bontsák feI valamennyi befôttet a hajón, hogy ne lehessen kísértet, és végül készítsenek bolét, azután, ha tangózni akarnak, ô majd játszik a citeráján. Az mégicsak jobb, mint a szájharmonika. Vaszics néhány legénnyel a fedélközön tanakodott. Nyugtalanság vibrált a levegôben, ingerlô és különös. - Most külön átok - mondja Mr. Theo -, hogy a tudós két fokkal Tsiui me)lett a Déli Sarkra vezet bennünket. És halálpontosan, mert olyan műszerei vannak, amelyeknek gyártását ellenôrizte. - Azon már segítettem - ismerte be Fülig Jimmy. - Egyenesen Tsiui felé megyünk; mert van neki az a súlyos platinázott vacka, és elintéztem egy drót révén, hogy két fokkal hibádzik. Amit én gyártok, azt ô nem éllenôrizheti. Lassan elcsendesedett a fedélzet. Mr. Theo bement a fülkéjébe, de nem feküdt Ie. Egyedül akart szembenézni ezzel a kísértettel!... A mindenségit. . . Felvette a vihakabátját, külsô zsebébe csúsztatta a revolverét és a kézi vil)anylámpáját. Azután kiment. Hol tartózkodhat valaki észrevétlenül egy hajón? Ez a kérdés! Újra lement a hajófenékbe, ahol dr. A. Winter azon az utálatos napon eltűnt. Most is úgy álltak a ládák, zsákok és az iratszekrény. Pedig itt van. . . Jól tudta: a megoldás itt lappang a sötét, néma fenékben. Felkattintotta a zseblámpáját. Egy széles fénysáv lassan végigsiklott mindenen. . . A bordázat. . . a ládák. . . áz iratszekrény. . . Gyengén hangzó zörgést hallott most. . . Mi éz?. . Hiszeri egy láthatatlan kéz már kiengedte A. Wintert. Üres a szekrény! És mégis! Megis4nétlôdött. . . - Odament. . . Gyorsan elfordította a kulcsot, amely most is a zárban volt és kinyitotta az ajtót. ţ A lámpa kihullott a kezébôl! ...Az iratszekrényben, félig holt állapotban Custav Bahr, a földrajzkutató kuporgott két ségbeesetten. . . HCISZADIK FEJEZET Mr. Theo odaintett egy matrózt a fedélzeten. - Hozzák fel az iratszekrényemet á.fenékbôl, úgy látszik, kikezdteia penész! - intézkedett Tţhéo. :..És végre, annyi viszontagság után és oly hihetetlenül komplikált módon; Gústav Bahr csakugyan ott volt ama milliomos ifjú szekrényében, aki elindult egy napon, hogy akár a háláÍlal is dacolva megkeresse. Most azután kiderült a következô; Gustav Bahr szerzett a porszívóvállalattól annyi pénzt, hogy repülôgépen Honoluluba ţôhétett. Váratlanul, amint a kikötôben sétált, egy nyájas ôrült a nyakába borult, megölelte és megcsókolta, mert felismerni vélte Gustav Bahrban régi cimboráját, kivel a tokiói toloncházban feledhetetlenül meghitt napokat töltött együtt. Gustav Bahr szerencsés félreértésnek látta ezt, amikor megtuda, hogy a kedves üvöltözô egy hatalmas hajóvállalat vezérigazgatója! A tudós megemlítette, hogy lemaradt a Stanley Up To Date-rôl, és szeretne valahogy féljutni titokban, de úgy, hogy csak a tulajdonossal, Mr. Theóval beszéljen. Az otdítozva csevegô idégén nyomban közölte, hogy Mr. Theo régi jó barátja, rokona is, és szép idôt töltöttek el együtt több fegyházban, amirôl Gustav Bahr most ôszintén kimondta, hogy ha elôbb tudomására jut, úgy semmi körülmények között sem társul a milliomossal. Szóval Mr. Theónak ez a rokona vállalkozott, hogy felcsempészi ôt a Stanley Up to Date-re, így került a parton egy ládába. Azután hiába igyekezett kijönni innen. Pedig azL is tudta már, hogy másik hajóra vitték. Azonban késôn jött rá! A láda fedele nem volt csukva, de állandóan tartózkodott valaki a kôzelben, és valahányszor kibújt kissé, nyomban felpofozták, úgyhogy ezt egy idô multán abbahágyta. Késôbb észrevette, hogy senki sem tartózkodik a fenékben, viszont a csapóajtórá súlyos ládát vagy hasonlót helyezhettek; mivel képtelen volt felnyitni: Azután egy éjjel valáki belopódzhatott a hajóra. Óvatos lépésekkel közeledett. Azután a Iopakodó alak egyszer csak azt mondta: "Urámatyám.. .!", és elrohant, mit sem törôdve azzal, hogy zajt üt. Ekkor a tanár elhagyta a kis ládát, amelyben a Wagner úr által feldicsérL mutatványát végezte, mely büszkévé teszi. Viszont lehet, hogy nem tud többé teljesen felegyenesedni, ami azonban az ô korában már mellôzhetô. Szóval lemászott a hajóról, és a körül vesztegelô sampanók egyikével a Stánley Up To Date-hez evezétt. ftt felmászott egy kötéÍen, besurrant a raktárba. Várta az iratszekrényben, hogy Theo lejöjjön végre. Tegnap, az ördög lehetett, hiszeri lépést sem halloLt, ráfordították a kulcsot, és már haldoklott, amikor ma kiszabadíLotta a milliomos. - Mondja csak - suttogta Theo -, mitôl ijedhetett meg az a belopódzó a hájófenékbenţ - Fogalmam sincs. Ott ládák voltak mindenfélé. És mindössze ezt láttam. Továbbá néhány egészen nagy pofont. - Nem túdja, hogy hívták ezt a hajót, mielôtt "Na Mi Újság Wagner Úr?" - névre keresztelték? - Mi volt a neve a hajónak? - kérdezte rémülten a tanár. - Ön tréfál! - Nem. Ez volt a technokrácia korának szenzációja. A hajó neve, melyen Önt fogva tartották, "Na Mi Újság Wagner Úr?". A tanár visszaroskadt, és megtörten suttogta: = Uram, ennek nem szabad kiderülni. . . Már az is ijesztô lesz, ha életrajzíróim ilyen címen írják meg történetemet: "Tűzön, poklon, tengereken át egy iratszekrényben!" De kérdem Önt, hogy festene Columbus, vagy hogy ne mondja, Peary élete, ha ennek egyik nevezetés fejezetcíme így hangzana: "Na mi újság Wagner úr az örök hó hazájában!" - Egészen öreg professzorok és fiatal művésznôk mindent a hiúságukon keresztül ítélnek meg. És közben sejtelme sincs, kérem, hogy milyen szörnyű helyzetben vagyok, ugyanis ezen a hajón. . . - Uram! Ne folytassa! Egy szót mondok, és belátja, hogy az én helyzetem sokkal szörnyűbb volt. - Felemelkedett, és a puszta visszaemlékezéstôl remegve és kuszált haját még inkább kuszálva ujjaival ezt rebegte: - A hajón, ahol én egy ládában voltam. . . éjszaka, egy kísértet szájharmonikázott! - Meleg van. . . - mondta fúrcsa szonett után Mr. Theo, és mutatóujjával kissé tágított félkörben a gallérján, holott ez nem volt szűk! Viszont kínos volt, hogy egyetlen igen hosszú és keskeny kajütszekrény állt csupán a tanár rendelkezésére lakóhelyül. - Uram. . . - súgta dilemmában - a láda következtében nem történt komoly bajom. Az én koromban igazán nem fontos, hogy valaha is kiegyenesedjek az életben, de ha e keskeny szekrényben sokáig állok, úgy soha többé nem tudok meghajolni, és ez vesztemet okozná. iţ kenyeremrôl van szó. . . - Sajnálom. Ha ön nem fürdik azon a napon, úgy lakhatna most úri módon a zománcozott kék szekrényben, ámelyet olyan szépen berendeztettem önnek, mint egy titkos szerelmi tanyát. - Beépített rádió volt. . : = súgta könnyes hangon. - És mennyi szalámi. . . Az a fürdô nyomorékká tett, és végül belehalok. Uram! Nekem senki se mondja többé, hogy tisztaság fél egészség! A higiéne áldozata lettem! De a Vörös Vaszics jelentkezett most csendés kopogtatással, és így a tanárnák további pályafutását kockáztatva be kellett lépni a testhez álló, szinte jól szabott szekrénybe, és még szerencséje; hogy állt benne, s így fizikailag lehetetlen volt számára összeroskadni, ha meghal is, mert a Vörös Vaszics ijedten ámuló, bizonytalan és halk hangon jelentette: - Mr. Theo. . . tenni kell valamit, mert itten szájhamonikáznak. . . HtISZONEGYEDIK FEJEZET Ezalatt egy hasonlóan kísérteties jelenet játszódott Ie Fülig Jimmy kabinjában e titokzatos éji órán, és talán még jelentôsebb ôrültekházává avatta a hajót, mint amilyen az ideig már úgyis volt. Az eset elôzménye még a kora esti órákra nyúlik vissza, amikor Mr. Theo nem találta meg az igazi tanárt és elhatározta, hogy megkísérli, véget vetni az útnak. Majd egy közelebbi szigetnél kiteszik a tanárt (Fülig Jimmy szekerényébôl), és megtalálják. Mindegy! Leplezzék le. :. ftt emberek életérôl van szó. Többrôl is! Fülig Jimmyt hívatta. - Figyeljen. Kap ötezer dollárt, ha vállalja, hogy maga száll parta, és ha baj lesz, magára vállalja a botrányt, büntetés nem jár érte. - Az részÍetkérdés. ţ - A fô, hogy elôbb tesszük partra. Most figyeljen; Zárkózzék be Gustav Bahrral, és próbálja el azt a Livingstone-szerű jelenetet. - Az milyen-szerű? - Gustav Bahr tudja, hogy mit kell mondani. Maga most jegyezze meg, és próbálja ki vele. A parton, ahová éjszaka kitesszük, várja majd önt a tanár egy bennszülött sátra elôtt. Mint egykor szegény Livingstone a Kongó vidékén Stanleyt. Maga odalép, és azt mondja: "Ha nem csalódom, ön Mr. Gustav Bahr?" Erre ô azt feleli: "Yes. . . Ön valami olyat mond: "Áldom az Istent, hogy megtaláltam... - Megjegyzem, eléggé igaz a mondás. És ki a Livingstone? - Egy másik tudós, aki régen meghalt Afrikában, de elôbb eltűnt, mint ez a Gustav Bahr. Fülig Jimmy alig várta, hogy elcsendesedjék a hajó. Most lesietett a kabinba, bezárta az ajtót, és kiengedte utasát az élsô osztályú szekrénybôl. - A fene egye meg magukat- szólt elsôsorban a nagy ember, kissé sápadtan és tagjait lendítve mint egy életre kelt átmeneti kabát, ha örül, hogy végre "kilógja magát". A laza tartású egyterítôt még most is viselte. E tekintetben Wagner úréhoz hasonló anarchia jellemezte. - Itt most ne saját szöveget mondjon. Figyeljen ide. Magát partra tesszük. Ott ül majd a sţtorban, én odalépek,megkérdezem a nevét, ön azt mondja: " "Yes, én azt mondom: "Az Isten áld a me.' - Ez egy marhaság. - Az biztos. De hát alkalmazott ne kritizáljon. És lejátszódott a világhírű párjelenet eképpen: Fűlig Jimmy, mintha most érkezne, a szerkényhez sietett! - Á! Jó reggelt! - üdvözölte a portást, ki hanyagul, de világhírű emberhez méltó pózban, vállán átvetett ágyterítôvel állt ott. - Jó, hogy látom! Ctgyebár ön Gustav Bahr, a nyomaveszett földrazjtanár? Meglepô vţlasz következett: - Nem. Én Livingstone vagyok. Fűlig Jimmy a fejéhez kapott dühében: - Maga ló! Az egy másik színdarab! Az éltűnt a Kongónál, és nagyon régen történt, habár szintén beteg egyén volt. Ne kavarja itt össze nekem! Maga a saját nevét mondja. Tehát: kicsoda ön? A másik vállat vont, mint akinek nem áll módjában segíteni a goldon: - Higgye el, nekem sem kellemes, de én Baruch T. Livingstone vagyok. Ha akarja, mondhatok más nevet, de a tényállás ez - védekezett a Paciosi portása. = Maga eltűnt már egyszer a Kongónál is? Nem elôször csinálja ezt a szélhámosságot? = Én húsz év elôtt csakugyan eltűntem, de Bostonból, mert egy elárusítóleány papája ţôltött revolverrel keresett a városban. Livingstone életét egy véletlen szerencse mentette meg: Mr. Theo lépett be a kabinba,és kiszabadította. ţ Már kék volt. - Ez a gazember hülyét csinál belôlem! - üvöltötte a fregattfôhadnagy. - Clram... -nyöszörögte a portás - mire esküdjem meg, hogy Livingstone vagyok? - Ez az ember csakugyan Livingstone - tisztázta az ügyet a milliomos. - Szóval akkor nem halt meg a Kongónál? - Majd mindent megmagyarázok, most jöjjön velem, beszélni akarok magával. Fülig Jimmy aggódva követte. Elállt az esô és a szél. Gyönyôrű éjszaka volt. - Mi történt? - Alig jelentôs. Watson gazember. Sötét éjszaka volt. És a kis hajó teljes gôzzel haladt távol a civilizációtól, egyre bizonytalanabb, misztikusabb és fenyegetôbb sors elé. . . HOSZONKETTEDIK FEJEZET Theo Vasziccsal kilépett a kajütbôl. - Hol harmonikáztak? - kérdezte az oroszt. Vaszics helyett másvalaki felett. Hosszú sípfutam. Egy rácsos lámpa lengett, csapkodott veszett zörgéssel. A szél átsüvített a hajón, és feltűnt a morajló tenger rézsút emelkedô lapja, véges-végig fehér; harsogó tarajok özönlésében. A Stanley Clp To Date csikorogva megdôlt. Watson is sápadt volt. Akár van kísértet, akár nincs, pánik fenyeget. Ez bizonyos. Mot másfelôl hallatszott a fuvallat. ţgészen halk, leheletnyi, zizzenô sípfosztlányai egy harmonikának. - Ez nem lesz így jó, kapitány - dörmögte valaki. - Keressük, emberek! - mondta Theo. - Itt csirkefogásról van szó, és pofonok követkeţnek. Dejól tudta, hogy ezt nem hiszik. Theo a hajófenékben kutatott, Watsonnal együtt. A Winter rejtélyét is itt nyelte el a fenék. ' - Itt nem bújhat el senki - szólt Watson. - Úgy szoktam a rakodást intézni, hogy ilyemire ne legyen mód. Theo a földre pillantott véletlenül. Meghökkent. Egy könyv! Most már Watsonnal sem merte közölni egyes észrevételeit. Ügyesen felemelte a földrôl, hogy a kapitány ne lássa, és zsebre csúsztassa gyorsan. Egy harmonikafutam... Azután veszett lábdobogás felettük. A matrózok rohantak a hajó orrába. Üldözték a láthatatlan harmonikázót. Semmi! Pedig innen jött a hang. - Menjen mindenki lefeküdni - mondta Mr. Theo. És ô is a kabinjába ment. CÍres lett a fedélzet. Az esô alig szemerkélt. Mr. Theo egy lámpánál megnézte a könyvet. Még jó, hogy ô találta meg. Az ördög )átott ilyet. A fedelén ez állt: HARMONlKAGYAKORLATOK És alatta tollal: Gustav Bahrné. Csak állt és nézve. Mi lehet?. . . Van kísţrtet? Mégiscsak lenne valami?. . . A saját kabinja elôtt á)It, és egész világosan hallott egy halk futamot. Éppen az ô kabinjából! Egy ugrás és benn volt. . . Lehet, hogy végül hinnie kel) a kísértetekben?! Senki sem látott. De a földön egy szájharmonika. A szoba közepén, ahol öt perc elótt még nem feküdt a hangszer. A szekrényt belűlrôl bágyadtan kaparászták. Gustav Bahr még él? Ezt nem hitte volna! - Járt itt valaki?. . . - Clram. . . Borzasztó. . . - Vegyen erôt magán! A tanár siralmasan súgta: - Honnan?. . . Mr. Theo kisurrant. Hát most majd utánanéz! Érezte, hogy ott kint az éjszakai hajón rátalál a megoldásra. Kivette a revolverét, és megnézte. Pedig már ô is sejtette, hogy itt revolverrel nem lehet harcolni. Most megérintette valaki a karját, és egy hang súgta: - Jöjjön le a hajófenékbe. . . Nô volt! Megfordult, de addig már elsuhant. Most! Most érezte, hogy valami megoldás jön. Valami félelmetes, de valószérűségénél fogva megnyugató. A sötét, ázott fedélzeţen végigsiétett, és lement a fenékbe. Ijedten hátrahôkölt nyomban, és eltakarta a szemét. Valahol fent, egész magasan, váratlanul fény gyúlt ki, és egyénesen az arcába világított, hogy elvakította. - Maradjon ott, ahol van! - mondta egy halk, de értelmes nôi hang a gazdátlannak tűnô fényforrás mögött. - Ha jelt ad vagy megmozdul, nem talál meg soha! - Nem fogok mozdulni, de oltsa él a lámpát. Idegesíti a fény az arcomat, és megláthatják fentrôl. A fény kialudt. És abban a pillanatban a fiú kezében megcsillant a készen tartott Iámpa, és egyenesen oda világított, ahol az iménti hangot hallotta. ...Lilian Hiller ült ott fenn, gumikabátban. - Maga. . . maga rendezi. . . ezt az ostoba komédiát?! - A komédiát maga rendezte -szólt a nô, és helyreállt Ielki egyensúlyátjelzô pimaszsággal harangozott ott fenn, két esinos lábát lengetve. - Kérem, itt a raktárban tilos a dohányzás! - szólt erélyesen Theo. - Ön meggyújthatja az egész hajót! - Az sem volna csoda. Napona hajszolnak mint egy vadat. Kész szerencse, hogy a férfiaknak nincs eszűk. Ön természetesen kivétel. Magának sincs eszé, de nem férfi! - Es miért, ha szabadna tudnom? - Mert fenyeget egy védtelen nôt. - Mondja kérem, miét csinálja ezt a szájharmonikázást. - Ha becsületszavamat adom magának arra, hogy nem én harmonikázok, akkor elhiszi? - Nem. - Hát akkor becsületszavamat adom. És amennyiben nem hiszi el, úgy megsértett. Nem én szájharmonkiázok, de tudom, hogy ki szájharmonikázik, és nem árulom el. - Szereti? A nô Ietámasztott tenyérrel két kezefejét térdhajlásai alá feszítve üldögélt ott fenn a magasban, és csücsörítette a száját, hangtalan fügyürészéssel. Theo legszívesebben felpofozta volna ezt a szemtelent. - Azt kérdeztem, hogy szereti-e?! Feleljen az embernek! - Hogy ordít! _ = Szereti? - Ki szereti, ha ordítanak? Eltűröm, mert így hozza a helyzet, ha egy védtelen kísértet és egy nevelétlen milliomos találkoznak. - És ha szépen kérem, hogy mondja meg: azt az illétôt szereti, aki harmonikázik? - Nagyon. - Miért jött a hajóra titokban? Hiszen meghívtam! - Maga teljesen modor nélküli kijelentéseket használt rólam, a fülem hallatára! Esze ágában sem volt felvenni a hajóra: - És ezt nekem mondja?! Hát nem könyörögtem? - Akkor már nem szállhattam a Stánley Up To Date-re. Pedig akartam. Elsôrangú rablótámadást rendeztem, de ki tehet arról, ha bérencem, ez a szenvedélyes amatôr, rablónak álcázva úgy, szájon kapta; hogy kegyed elájult, mivel tejfölbôl van és selyemeukorból. És cigarettára gyújtott. És harangozott a lábaival. A nô káprázatos pimaszsága olyan hatalmas szuggesztív.erôvel hatott, hogy szinte képtelen volt szólni. - Szóval ön bérelte fel a támadóimat? - Pardon. . . Én a saját támadôimat béreltém fel. Köztük sajnos a második tisztjét, akit Myakig Jimmynek hívnak... ţ - Nem Nyakig, hanem Fülig! = Lehet. Ha befejezte anatómiai elôadását, hadd folytatom. Most hogy szálljak fel a hajóra, amikor minden pillanatban elárulhat éz a...Szemig Elek. - És nem mondariá meg, hogy kicsoda ön? = Gustav Bahrné. Ez érôs volt! Pedig hát folyton ezt mondták, és egy könyvet is talá)t és ennek ellenére fôbe kólintotta a hír. - Ma. . . ga. . . Gustav Bahrné?ţ - Igen! Aki elôl szökött. Ne vegye részemrôl szimpátia jelének, ha ez nem sikerült ônnek! . És most igaz könnycseppek csillanak meg a szemén, és kitárta karját ott a magasban, mint egy boldogtalan légtornásznô -a trapézon, támasz nélkül. - A férjém útán jöttem! Gustav! Akit sem a spritizmus, sem á tudomány nem bírt viszaszerezni. . . Mr. Theo egy pillanatra kissé szégyenkezve lehajtotta fejét, és ez a pillanat úgy látszik elég volt a kétségbeesett hölgynek arra, hogy a férfi fejére essen. Mr. Theo összeverte az arcát, fejét a ládák között, de felugrott és még megmarkolta az elsuhanó Lilian vékony vállát. Szövet reccsent. . . szakadt valami, egy pofon hullott. Theo nem eresztette!... Rántott egyet. Egész közelrôl érezte a kölniszagú lihegést: - Eresszen. . . Kérem, eresszen. . . - súgta reszketve. - Én elárultam magamat. . . önként, mert láttam, hogy elôhúzza a revolverét, és rettenetesen megijedtem. . . hogy öngyilkos lesz. . . Miért hitte ezt el nyomban? Nem volt öntelt férfi. És mégis tudta: ez a közveszélyesen hazug kis hölţy igazat mondott. - Es a szájharmonika? Felesleges volt folytatnia. Valahol a sötétben, mintha egy halk Iélekzet kapna visszhangot, egészen Iégies nesze zizzent egy harmonikafutam kezdetének és azon nyomban elhalt. . . A fiatalember másodpercnyi zsibbadt ámulása közben Lilian ügyesen kirántotta csuklóját, és eltűnt. . . ...Hajnalodott, és lassan botorkált a lépcsôn. A fedélzet már néptelen volt. Elhatározta, hogy tapasztalatát nem közli senkivel. Még önmagával sem tudja megértetni mi volt, amit tapasztalt? De hová a csudába tud éltűnni egy pillanat alatt, hogy nem találni? Errôl a nôrôl csak egyet tudott most már csalhatatlan bizonyossággal megállapítani. Azt, hogy ô szereti: De ôrületesen... A nônek sem lehet közömbös, mivel szemtelen, pimasz és goromba, mint egy pokróc. Ôlordsága kabinjához ért... Valamit dörmögött magában. . . .Watson fülkéje. Ez a csinos fiatál kapitány rossz akvízíció volt. A bolondos, örökké bajt keresô Fülig Jimmy, továbbá a félszemű, de sósem félig részeg Vaszics nélkül nem sokra ment volna. Ezt lássuk be férfiasan. . . Ritkás esôcseppek csapódnak az arcába, és figyel. Kissé ideges. . . Rosszul működik a szív errefelé... Valaki ezt mondja halkan Watson fülkéjében: - Halomra dönti minden számításunkat, ha Cţuebra nem jön elénk! = Áttól nem félek - mondta egy másik hang. - De ez az átkozott harmonika elronthat mindént. Hohó!. . . Mi ez? Kopogtatott ţs belépett. Szinte kiesett az ajtón ámulatában. Ôrdög és pokol! Watson egyedül volt a kabinban! Hol van az, akivel beszélt? Elbújni itt nem lehet. - Parancsol, uram? - kérdézte hűvôs udvariassággal, a szokott kirakatbábu-mosolya kíséretében Watson. Theo erôt vett magán. Ôsztönösen érezte: helyesebb, ha nem említi, hogy hallott valamit. Mit kezdhet a nyílt tengerén, ha színvallásra készteti Watsont. - Aggasztónak tartja a legénység hangulatát? - Eléggé. . . Hová tűnhetett, akivel beszélt? - Remélem, nem lesz több meglepetés. De tévédetL. Amikor Fülig Jimmyvel közölte, hogy a kapitány és a legénység terveznek valamit, váratlanul megjelent a rádiós. - Egy hajó vészjeleket ad. Kazánrobbanás érté! - Teljes gôzzel odasietünk! - kiáltotta Theo. - Mi a neve a hajónak? - "Na Mi Újság Wagner CIr?" HţSZONHARMADIK FEJEZET Bizóny. . . A "Na Mi Újság Wagner Úr" bejezte földi, illetve tengeri pályafutását, vagy helyesebben pályaballagását. Mivel e roskatag gôzös, mint fáradt öreg egyének, úgyszólván ballagott az óceánon vagy bandukolt; sôt tán jobb, ha azt mondom: csoszogott. És bizonyára meg is állt olykor szuszogva, lihegve, mint fásult postások kézbesítés. közben, de már nyugdíjazás elôtt. Ez életében sem jeles gôzös, strapált, rozzant testét, gyűrött kéményeit szinte ásítva és végelgyengülten álomra hajtotta az óceán mélyén elterülô finom iszapra, mely lágy, mint valami anyaszív. Szegény, jó asztmás propeller, továbbá Piszkos Fred, a Kapitány és gyanús legénysége elmerültek. Ott pihen velük a roppant betűkkel följegyzett élénk érdeklôdés is: "Na Mi Újság Wagner Úr?" "Semmi különös", felelik a habok, és ebben bizonyára igazuk is van. Hajnali 5 óra. A Stanleţ Up To Datcteljes gôzzel odaért a katasztrófa színhelyére. Az özönlô ţapfényben sziporkázó óceánon már nyoma sincs, a befejezett tragédiának. De mégis. . . Éppen mellettük, a hajó oldalának koccan néhány roncs a bordázatból. . . rneg egy hordó. , . - Megérezte. . . - motyogta Buzgó Mócsing. Lord Hamilton levette a kalapját. Valamennyien fedetlen fôvel álltak ott. Csendben nézték a vízen táncoló fadarabokat, sok apró hulladékot és mindazt, arnit ilyenkor rövid idôre az óceán yégtelenjén még jelzi, hogy nemrégen hajó sietett valarnérre itt, c:mberekkel, és ambíciókkal, néhány órája talán, hogy a fűtô egy darab sonkát tett a zsebébe két kenyér kôzött, és a kormányos esetleg elhatározta, hogy másnap n-régiscsak ír a családjának, mert húsz év nagy idô; nem lehetetlen, hogy valaki behajtott egy könyvoldalt, és most c:sak ez a kis gunyoros szeméthalom, ami az egészbôl megrnaradt, rövid idôre, ahogy himbálódzva, lústán elfekszik a napfénytôl sziporkázó vízen, mint végsô rezüméje a nagy káosznak: ez a kis, tehetetlen nyugvó, megbékélt, Ieülepedett szemét. Ez volt. És ti nem tudtátok. . . , Néhány ijedt, kérdô és vádló pillantás. Tüskés Vanek, a Bôkezű Rócsild. . . Fülig Jimmy és Mondmár Fülöp... Riadtan mozgó tekintetük a kis halomra tapadt. A Brigitta. A rémület, a pestis hajója. Es most egy rövid, tragikomikus epizód következik. Midôn jön Wagner úr, a bánattól is rogyadozva, mint a gyászoló családfô, aki elôtt szétnyílik a résztvevôk csoportja, hogy utat nyisson némán. De hol az az út, amely elég széles Wagner úr lépéseinek kilengési síkjához mérten? Arca komor volt, szeme nedves, és jött, illetve hozta magát, a nadrágjánál fogva, némán és férfias erôvel Ieplezve bánatát, sôt rendkívüli részegségét is leplezni akarta, dé csuklott egyet, és ettôl a kalapja mellé tűzött gyertya koppanva a földre hullott. Megállt a kóI'látnál, a vizet nézté, mely a róla elnevezett járművet elnyélte, mintha egyetlen pohárka páÍinka lett volna. Benyúlt a zsebébe, hogy hervadt virágok tárolt készletébôl a tengerre hajítson gyásza jeléül, és midôn hökkenten látta, hogy egy aranykeretes szeműveg repül a vízbe, tudatára ébredt, hogy mégsem a saját zsebébe nyúlhatott. Ez alkalommal nem bántották Wagner urat a szituációra való tekintettel, és hagyták ott állni, és a nagy csendben halk csipogás hallatszott a belsô zsebébôl. - Indulás! Fordulunk!. . . Teljes gôz!. . . - recsegett Watson hangja a szócsôbe. Maxbell csendesen azY. mondta Mr. Theónak, hogy ha végez velé valami fiirtelen fellépô kór, melynek következtében meghal, úgy arra kéri: balzsamoztassa be. Amennyiben nem halna meg, úgy ez természetesen felesléges. Mr. Theo megígérte, hogy így lesz, azután kajütjébe ment. Mr. Theo töprengett. Nézzük Csak: A tanár a szekrényében van, és az asszony errôl nem tud. Az asszony a hajón van, és a tanár errôl nem tud. Közölni kellene vele felesége hálálhírét, de az asszony él. Meg kellene mondarúa, hogy a felesége él, de hiszen a tanár nem túdja, hogy meghalt. De, hiszen nem is halt meg. . . Várjunk csak! Nem kell összekavarni mindent. . . Hogy is van ez? Mondjuk a pikk dáma az asszony halálhíre; ez a treff bubi itt egy szekrény. . . - A maga idegréndszere nagyon jó - mondta Fülig Jimmy -, ha most ezt á magánkártyázást folytatja. Mert ha igaz, hogy ez a Watson gazember, akkor mit csinálhatunk? - Kérdés, hogy mit akar; mielôtt félünk tôle. És kérdés, hogy állunk a matrózokkal? . - Itten a legénység nagy része mindenféle szemét, ákiket Watson szedett össze. - Akiket magá szerzôdtetett, azok tisztességesek? ů - Hm. . . Szökôkutat még egyik sem lopott. Azt sem hiszem róluk, hogy ellenem gyöjjenek, vţgy maga ellen. Senki sem mondhatja Vaszicsról vagy énrólam, hogy eladtuk azt, aki felfogadott bennünket. Sok minden aljasságot fog rólunk hallani, aminek egy része nem is igaz. De ilyet sohasem. . . Enyhe kaparászás hallatszott a szekrényen. Mr. Theo odament, és a két nagy szellôztetôlyuk egyikén beszólt: - Nyughasson - suttogta -, csak este jöhet ki! = Szerintem az is sok - jegyezte meg Fülig Jimmy. Mivel a kaparászás nem szűnt meg, mégiscsak kinyitották kissé az ajtót? - Clraim. . . - súgta a tanár - megfulladok. Szerette volna még részletezni a dolgokat, de a milliómos máris egy gyengéd mozdulattal visszasajtolta a szekrénybe, kissé a térdével is segítve, mivel a tanár hízásnak indult: Siralmas rebegés szállt ki a szellôztetôlyukból: - Könyörgöm, uram. . . A molyok kiesznek! - Már én is gondoltam erre - súgta vissza Mr. Theo -, még holnap behintjük naftalinnal magáC. Molyokról többé nem volt szó. A hajó viszont mintha maga is érezné, hogy a lezárhatatlan balsors elôl futnak, mely teljes gôzzel a nyomukban van, fekete, gyászfátyolgomolyban özönlô füst alatt rohant távoli célja felé, a balsors láthatatlan vérebe; állandóan közvetlen mögöttük csaholt... Theo nyugtalanul járkált a fedélzeten. Hol a csodában bujkál itt Lilian? Hirtelen egy sovány, kunkorodott végű, keskeny bajúszos, körtôkalapú, szigorú egyén lépett eléje. - Kérem, ne vonja ki magát a megbeszélések alól! Mindennek van határa! A kórbonenok befolyásolja a futballbírót, hogy tartsunk egyenesen Tsiui felé! Így nem lehet expedíciót vezetni! - Bocsánat -jegyezte meg szerényen Theo -, kihez van szerenesém? - Ne haragudjon - felelte indignálódva a köcsögkalapú, és ettôl össze kellett csücsöríteni a száját, miáltal kunkorodott bajuszának két hegye megfogta orrcimpáit, mint egy ráknak az ollói, ha kitapintják a zsákmányt. - Ismernie kellene munkatársait a halál torkában! Legalábbis idáig úgy éreztem, hogy összeforrtunk a küzdelemben! - Elismerem, hogy összeforrtam önnel; de ez még nem zárja ki, hogy bemutatkozzunk egymásnak, mivel úri szavamra kijelentem, hogy nem ismerem. - A magaskalapos, cérnasovány, kunkorbajuszú úr fájdalmasan mondta: - Nem szabadna expedíciórá vállalkozni, ha nem ismer rám, miután igen sokszor nyitottam kaput önnek. A házmesterének az öcese vagyokţ Mint vízvezéték-, gáz- és jégszekrényszerelôt hozott el. Nevem Brogles, svéd származású vagyok, de atyám már az Államokban született, és terménykereskedô volt Massachusetts-államban: - Feleslegés ilyen túl precízen bemutatkoznia. - Szeretném, ha az adataimat megjegyezné, hogy ismerje ôket, mikor a lexikonéktól tudakolják. Arról van kérem szó, hogy szerintem és Sir Maxbell szerint a Csütörtök-szigeteket érintenünk kell. A kórbonenok víszont azt állítja, hogy kitérô nélkül kel) mennünk Tsiuira. Mire Theo is odaért, a vita kissé elfajult. A műötvös, a kórbonenok és a szerelôk között tumultuózus jelenetre került a sor, úgyhogy a bíró ösztönszerűen sípjába fújt a kavarodás láttán. - Mi az ön véleménye, Sir? - kérdezte Theo a tanárt, mindôn lecsillapodott a forrongás. - Vizsgţlódásaim, méréseim és Gustav 8ahr álig jelentôs művei nyomán megtalálom a kutatót! Mivel augusztusban még Tsiui felé ment, ha él, úgy szeptember után a kis Tongánál volt. Mert hajója csekély űrtartalma révén készletei fogytán Iehettek. Az egyetlen út a nagyon erôs sarki áramlás segítségével elémi a Farôr-fokot, ahonnán már r>em téveszthétte el a portugál Sambi-Sumbit. - Es ha... Ha téved... A trónoló Zeus gôgös villámai cikáztak pillantásából. - Ez, uram, tiszta acél, sôt acélabb: ez papír, amin a számok, a logika és az emberi agy fenséges működésének eredménye íródott le a halhatatlan, holtbizonyos felismeréssel, hogy kétszer kettô az valószínűleg négy! Nem állítjuk holtbizonyossággal négynek! Ez érzéseinkkel szemben kötelezô exakt kételkedésünkbôl fakad. És éppen e mindénekfölött exakt törekvésünk teszi csalhatatlanul bizonyossá, hogy kétszer kettô az valóban és visszavonhatatlanul négy. Theo idegesen sietett a kabinba... Kinyitotta a szekrényajtót, és suttogni kezdtek. ' - Mondja, esak! Mi történt volna velem, ha ön tovább megy Tsiuiról a Tonga szigetek felé? Preeíz pontossággal megmondhatom: a környezô tengerészeim nyomban lefognak, megkötöznek, és vészjelekkel értesítik a világot, hogy Gustav Bahr megôrült, továbbá hogy amennyiben lehetséges, mentsék meg lelkeinket. Honnan szedte ezt a tücsköt? - Na na. . . Nem is olyan tücsök. . . - Bocsásson meg úram, de ez ciripel! Ilyet csak egy ostoba laikus mondhat, ne vegye rossznéven. Én augusztusban voltam Tsiuin, és ha decenţberig elmozdu)ok onnan, a Farôr-fok Írányába, úgy az áramlat egyenesen belevisz a sarokról menetrendszerűen induló jéghegyekbe. Mr. Theo hosszan nézte Gustav Bahrt. Most kinek higgyen az ember, a két tudós közül. = Kis térfogatú hajója volt - idézte Sir Maxbellt. - Ha elhagyta Tsiuit a kis 7onga érintésével, az áramlatra kellett bízni magát, a Farôr-fokig, hogy Sambi-Sumbin kiegészítése készletét. - Na ne!.. - felelte röhögve. - Most már maga is bedű! annak, hogy én Sambi-Sumbin vagyok? Clram, eszküszöm, ez olyan képtelenség, mintha... - Szent lsten!. . . Mi ez?!. . . Gustav Bahr követte Mr. Theó tekintetét, és megroggyantak a térdei. . . . A kis kajütablak elôtt spárgára kötve egy ráerôsített papír társaságában csontfoglalatú szájharmonika lebegett figyelmeztetôen. HtISZONNEGYEDIK FEJEZET "Csiltörtök Szigeteknél beszállok. Addig közöje a hajón mindekiuel, hogy radiogramm cá.folta halálhiremet. Nag,yon rossz helţzetben (ekue irorn ezt a leuelet kis helţen, ezért ilyen krix krax. Rém rnnda ember maga, a uállam most is kék. Bahrné. " ţz állt a papíron. - Mutassa. . . - szólt a tudós. Hogyne! "A uállam most is kék", jól nézne ki egy féltékeny férjjel a szekrényben. = Vlgyázzon, jönnek... - mondta orsan, mintha lé teket hallana és belökte a tánárt a 9Y szekrény6e. Így ezzel elkerülte a további érdeklôdést. A kedélyek kissé lecsillapodtak. A hajó tatján ült Theo, és a csontharmonikát nézte. Körül á jól megvilágított sík fedélzetrész. Ez fontos az események szempontjából. Távolabb a futballbíró felesége beszélgetett a kórbonenokkal. Elmesélte, hogy a sportpálya melletti épületben Iaktak, és a büfét bérelték. Férjét egy válogatott mérkôzésrôl ismerte. ţizenötezer ember mutatta be a délután folyamán. Azt mondták a bíróra, hogy hülye, marha, szélhámos, paralitikus, de a férj fütyült rájuk, és a tizenegyes pontra mutatott. Berúgták á gólC, és ô akkar beleszeretett. Egy szál virágot küldôtt oda a kornérvonalról. Ez a vad sportember azután este bemászott az ablakán. A sötét hálószobájába! Ilyen ôrült fiú volt. A nô ijedten kôzôlte a bíróval, hogy ha kompromittálja, és nem veszi feleségül, akkor az apja lelövi. A szerelmes bíró a 5ötétben nyomban megkérte a kezét. - lgy történt - fejezte be a nô. ţ Sportházasság volt. - lgen - bólogatott a kórbonenok -, a fuţball veszélyes testgyakorlás. - Szerete.m a sportembereket. Tudja, milyen szívük van? - Hogyne! - legyintett fölényesen. - Aritmiás, és a határok erôsen megnagyobbodották. fsmertem egy híres futballistát, akit Wiehmannak hívtak, és egy unokahúgomnák udvarolt. Erínek húszéves korában már a duplájára tágult az aortája. Nagyon érdekes szíve volt. Valahol meg is van otthon. Ilyen szép este volt. Mint mindig, ha valami szörnyűség történt. Pepita Ofélia lehajtott fejjel állt a szerelô mellett, és azt súgta: - Allítólag. . . ha gondol áz ember valamit. . . és egy szerenesés csillagra néz, az teljesedikű Maga hisz ebben? = Sok furesaság van. Egyszer éjszaka leesett a falról a nagyapám képe, és egy hónap múlva tönkrementem a tôzsdén. . . Azóta hiszem, hogy kell lenni valaminek. . . - és közelebb lépett. - Válasszunk csillagot. . . - Én már választottam - súgta lesütött szemmel Ofélia, és véletlenül hozzáért a keze Borges úr kezéhez. És most történtl Egy pillanat volt az egész: . . .Theo leejtette a szájharmonikát. Miközben utánanyúlt, egy másodpercre a hajó közepe felé nézett, azután fel akarta venni a szájharmonikát... Es a szájharmonika eltűnt! Körül a kivilágított sima tat, sehol egy ember. Mi ez?.. Öt perc múlva teljes zűrzavar és a hisztéria! Valahol a hajó másik végén, azután a közepén, halk, elveszô harmonikaszó-zizzenések. És kezdôdik ismét minden elölrôl. . . - Ez a hajó rossz csillagzattal indult - kiáltotta Vaszics. A matrózok ismét sápadtan nézik egymást. - Piszkos Fred elôre tudta. . . - dünnyögtek. Theo mint az ôrült járt keresztül-kasul a hajón, a fenékbe, a kamrákba, hogy ezt a nôt megtalálja. Egész éjszaka bolyong Lilian nyomát keresve, azután a fedélközben megbotlik valamiben. . . .És hideg lesz a gerincén végig hirtelen. ...Borck, a gorillaszerű matróz feküdt a Iábánál. Leszúrta valaki! HţSZONÖTÖDIK FEJEZET . . .A Stánley Llp To Date valahonnan a mennybolt magasságából nézve kétségbeesetten rohant, egyedül a sarki áramlat felé, teljes gôzzel, és nyomában a halál! A Zöld Pofa nevű végzet személyesen, a látóhatárból kihatalmasodva, az ég félköre mentén egészen a hajó fölé dôlve, mely tehetetlenül fut elôle Honolulu óta és nem rázhatja le, sôt egyre halálosabb harapással érzi a torkán csüngeni minden utas külön-külön! Azután értesülnek a Csütörtök-sziget közelében, hogy Gustav Bahrné halálhíre valótlan volt, és repülôgépen leszállt a Csütörtök-szigeten. De mégls idegesítô, hogy néha leheletnyi rezdülés hallatszik egy szájharmonika zizegô síprendszerének. És mintha itt csoportokra szakadtak volna. Fülig Jimmy Honoluluban felszedett alakjái és Watson San Franciscóban alkalmazott legényei nem fordítanak hátat egymásnak. Éjszaka külöri ôröket állítanak. Pofa Jenôt felváltja Mondmár Fülöp és három órakor a Buzgó Mócsing. Azután furcsa, hogy a Vôrös Vaszies és Fülig Jimmy együtt tartják az ellenôrzôkôrútat. A Vörös 2s a fregattfôhadnagy egymás hátát fedezik állandóan. Mr. Theo érzi; hogy valami zajlik, sustorog, ůforr itt mögötte, amit már mindenki tud, csak ô nem, ô "ciuil" a szemükben. És hol van_ Lilian?. . . Végigjárja ismét a hajót. Egy sötét fordulónál felbukik hosszában, mivel ott feküdt Wagner úr, aki a Corporation elsüllyedése óta kissé hallgatagabb lett, alig énekelt, sôt részegnek sem látszott, mert annyit ivott, hogy egyáltalán nem bírt szólni vagy mozogni. Ahogy ô mondta, alkoholba fojtotta a részegségét. Liliant nem találta! Reggel még különôsebb volt. Tüskés Vaneknek kék véraláfutással bedagadt a fél arca. Égy Húbert nevű matróz viszont eltűnt. Tôbben is látták, hogy a tengerbe esett. Pofa Jenô is látta. ůAz asztmás Petters is és a Vörös Vaszics szintén. Watson matrózai nem szóltak semmit. Sötéten álltak. Így futottak be az elhagyatott Csűtörtök-sziget festôi fôv.árosába, melyet a környezô, kevésbé jelentôs szigetek között fôvárossá emelt természetétôl fogva szerencsés helyzete és kiépítettsége. Hogy ki építette azt a bódét, amelyben a révkapitány lakott, ez nem is fontos. A lényeg az, hogy e bódé jelzi a fôvárost, és ez már lámpát is jelent a bódén, amely világítótorony is. Este érkezik a hajó, és az acetilénlámpa morsejelzése figyelmezteti, hogy nem futhat be a kikötôbe. Egy óra múlva azt pislogja a lámpa, hogţ szabad az út. És a Stanfey Up To Date beáll. A révkapitány, miközben a gátig jön, kétszer hasra esik, de mosolyogva vigasztalja a legénységet, hogy ez nem baj. A hajóról Iekiabálják a révkapitánynak, hogy küldjön fel vizet, amennyi éppen van. Az illetô azt feleli, hogy szívesen elénekli, és belekezd az Aida című operából a franCiakártyák kórusába. Ekkor végre megismerik, hogy valami ördögi módon Wagner úr tart sZabadtéri elôadást a parton, és senki sem tud hova lenni a csodálkozástól. Szerencsére a franciakártyának ez a kórusa aránylag rövid, és csak arról szól, hogy a Bajazzo kacag, mert ţngatag az asszony, ám az arénában mösolygó nézôk elôtt rnár várja a bika! A rejtély megfejtése egyszerű. Amíg álltak, azalatt lemászott kötélen a csónakjába: Mivel Wagner úr csónakja, amelyen a hajóhoz érkezett, ott himbálódzott a tathoz kötve Honolulu bta: Most a félóra várakozás közben kievezett, de márjön is, kalapján imbolyog a gyertya, és harsányan búcsúzik a révkapitánytól: - Szervusz, öreg barátom!... Nem akarom lekésni a hajót, ki tudja, mikorjön a következô, és ezék itt mind jó pofák! Csupa nagy csibész! Csak üljenek nyugodtan, nem a csónak himbálódzik, hanem én szédülôk, és ettôl látják űgy... Hoppla! Na nézd csak... Hálló, Sztrovacsek! Küldjél egy csónakot, mert az egyik lapát olyan részeg volt, hogy eltörött! Cftasokat hozok! Majd jól kirabolhatjuk ôket!... Most énekeljük el, tiszelt utasaim, hogy "Szűlôházam tehozzád visszatérek, ha úgy sincs más dolgom..." És elénekelte ezt a dalt a Walkürbôl, amíg értük ment egy csónak, és hozta az útasokat is: Mr. Theo és Fülig Jimmy Iegnagyobb megdöbbenésére Lilian Hillert, illetve Gustav Bahrnét és.:. Iţen! Es. A. Wintert! A. Wintert, aki eljött, hogy az expedíció szenvedései kissé lefogyasszák, ţki egy hét alatt többet szenvedett, mint Frithjof Nansen a teljes esztendôri át, míg befagyva, a sarki jég vaktában sodorta hajójával a póluson át. A. Winter, ki késôbb, ha sarkutazók ilyen tôrténeteket meséltek, csak kacagott és legyintett: Mit tudják ezek; hogy mi az igazi verés, s2óval. A. Winter is ott volt, mindezek után fegafább tiz kiÍóuaf köuérebben! Hogy kerültek ezek ide? Világos, hogy Wagner úr vitte ki ôket titokban partra, hogy most beszálljanak. Ez fájt Theónak. Wagner úr érzékeny pontja volt. Wagner úr, távol minden földi intrikától, a nyílt kedélyű világbohém, agyában az alkohol, lelkében az optimizmus mámora, kalapja mellett a góndatlanság vidám transzparensénék egyetlen gyertyafényű világításával, hátán a háza, keblén á kenyere, zsebében a madarai, és kezében a nadrágja... Ez az ember szintén megcsalta ôt! Eh! Keserű iskola egy ilyen expedíció! És ni! A kis farizeus!. . . Lilian szomorú, felhôs arccal, szinte transzban mutatkozott be sorban, minden mozdulatá6an benne volt már, hogy a nagy tudós elôrelátható özvegye. Mikor a híres tanárt meglátta, hálk, hirtelen sóhajt hallatott, odasietett, és a vállára boruÍt: : - Oh, Maxbell. . . Hozza ôt vissza :. . - Mindent meg fogunk tenni, asszonyom - felelte halkan a szerelô. - Néhány szavam volna önhöz, Mr. A. Winter, - kezdte Theo. -Szeretném megmagyarázni:.: - Clram - szólt az orvos, menjünk egy zárt helyiségbe, és üssenek, de azútán szeretnék valami meleget enni. Amlkor Gustav Bahr megtudta, hogy felesége a hajón van, összeroskadt volna, csak a fógas tartotta állva, mely beleakadt hátul a gallérja alá. És a Stanley Up To Date nyomában a végzettel, ismét úton volt. Már jóformán fel sem figyeltek, midôn a kora esti órákban velôtrázó sikoly hallatszott. Gustav Bahr elôrelátható ózVegye egy apró majmot hozott magával, amely hírtelen a futballbíróné hátára ugrott, hogy sűrgôsen kiszakítsa a haját. - Mi történt? - kérdezte Theo, a helyszínre érve. - ţBobby rosszalkodott - felelte a nô, a karján üÍô majmot becézve. A majom most Lilian retikűljébôl kikapta a szájharmonikát és az ajkaihoz illesztette, ahogy az emberek. Apró lihegései halk, zizzenô síphangokat visszhangoztak a hangszérbôl. A milliomos ráncolt hom)okkal, mereven nézte az asszonyt. . - Ôt szereti? - kérdezte, és az állat mutatott. ţ - Igen - felelte lesütött szemmel Lilian. - Általában - tette hozzá súgva - minden majmot szeretek... És mélyen lehajtotta a fejét. És Theo rettenetesen nevetett, mivél most már megértette a kísérteties harmonikázást! Hát persze... A kis majóm elszabadult, és ide-oda futkározott a harmonikával. Könnyen ki-be mászott a kajütablakokon. Ha a szájáůelé tetté a harmonikát, a lélegzése nyomán zizegô hangok keletkeztek... Milyen egyszerű! Es senki sem gondolt rá! Most Mr. A. Winterhez sietett, aki asztalkendôvel a nyakában vacsorát várt. Senki sem volt rajta kívül a szalonban. - Mondja uram, kicsoda ön? - Dr. A: Winter, az expedíció orvosa. Remélem, most már a vacsoráig nem bántanak?! Nekem igen fontos közlendôm van az ön számára. - Uram, önt senki sem fogja töbé bántani - mondta Mr. Theo. És ebben tévedett. . . Mindössze egy percig hagyta egyedül! A. Wintert és mire visszatért, ott állt a gôzölgô vacsora érintetlenül az asztalon, viszont az orvos már nem volt sehol. Mert abban a pillahatban, amikor Mr. Theo kilépett a szalonból, egy kéz ragadta nyakon hátulról A. Wintert. Mivel az orvos mondani akart valamit, úgy vágták szájon, hogy halk csuklással Ietett errôl. Azután becsavarták valamibe, és vitték, rúgták, guríLották, és ô zuhant lefelé, vaslépcsôkön végig... azután becsapódott fölötte valami. . . . A Stanley Up To Date rohant mint a szélvész, hogy átkozott útját végre befejezhesse végre, ha elérte Tsiuit. HUSZONHATODIK FEJEZET A hajó kikötött 1-siuiban. Éjszaka Fülig Jimmy a partra csempészte egy csónakban Gustav Bahrt, és diszkréten jelentette Mr. Theónak, hogy a tudós a missziósházig jutott ügyesen. MosC kiszálltak. Délfelé járt az idô. A parton Leljes számban megjelent a bennszülött emberevô törzs, élükön a fônök, egy ünnepi alkalmakra tartogatott pómpás habverôbe öltözve, bal kezében a fônöki méltósággal apáról fiúra szálló ébresztôóra, jobbjában a törvény sérhetetlenségét jelképezô redônyhúzó, a három cilinderrel! Nagy nap! A varázsló, ki egy kemény ingmell és egy fél gyertyatartó révén valóságos állam lett az államban, mélyen meghajolt. A fônököt Ödön névre kerésztélték ţegy misszión, és a varázslóra mutat, mint elôzékeny artista, ha partnerére hárítja a tapsót. A törzs zsibongva nézelôdött. Sir Maxbell jól tudta: ez az ô napja! Minden szem figyeli. Elôrelépétt, és a benszülöttek nyelvén így szólt: - Iţeresni, hivi-hivi - (fehér földrajzkutatót jelent) - néktek, nálatok eltűnést gazi-hazi hozzátok, tôled bisunga orang mami-hami! És kissé büszkén körülnézett. Ödön, a kannibál fônök vállat vonva mondta Watsonnak korrekt angolsággal: - Ez hülye nem? Öreg urakkal elôfordul az óceánon. Kiderült, hogy csak egészen agg kannibálok emlékeznek még e zavaros karattyolásra melyet a kecskeszerű idegen használ. Viszont, ha másképp nem tud beszélni, úgy ôk majd lehívják a kilencvenéves nyugalmazott szakácsot, hogy tolmácsolja a gyengélkedô idegen szavait, mivel ôk csak angolul értenek, de hát sajnos, ez távoli sziget, ahová lassabban ér el á kultúra. - Emberek! Egy kutató él itt nálatok, akit a civilizáció visszavár - szólt Lord Hamilton.Érté jöttünk. Ödön, a kannibál vállat vont. - Szívesen átnézem a húsz év élôtti étlapokat, amikor még nem kellett tagadni, hogy emberhúst eszünk, mivel az ôszinteséget kívánták. Pillanatnyilag azonban nem él közöttünk európai. De szolgálhatunk egy félkaru hinduval, aki tizenöt éve érkezett, azóta állandóan eszik, és nagyon titokzatos egyén, mert senki sem tudja, hogy miért nem rúgjuk ki innen? , - Mi van?!. . Fülig Jimmy összenézett a milliomossal. . ţ - Ember! Gondold meg! -kiáltotta Theo -nem emlékeztek egy alacsony, kövér tudósra??! ţ A fônök megnyalta a száját, és többen is nagyot nyeltek. = Régebben sűrűn jáct itt ilyen népség -felelte az Ödön, a kannibál. - Évek elôtt sülve-fôve ţnégfocdultak itt a tudós urak, de újábban nem járt nálunk egy sem. Hallgass rám, és vidd el, ţram, a hindut, mert az sokat eszik, és mégis sovány ahhoz, hogy nyoma vesszen vacsorára. Ven, nekünk európai bennszÚlötteknek való csecsebecse áru. Ha elviszitek, sţárított kókuszt kaptok, sôt gumit is, amibôl a punktroller nevű elôétel készül. Mr. Theo Fülig Jimmyvel együtt bésétált a szigetre. Az ôserdei úton állott a régi missziósház; és a ház elôtt, alig háromszáz lépésnyire az expedíciótól, ült Gustav Bahr szomorúan és borotvál at I anul. ţ - Clram! - ordította Mr. Theo. - Megtaláltam! - Hol van maga attól... - legyintett búsan a tudós. - Talán valami nyomra akadt? Vagy ţtt akarja világgá kürtölni, hogy megtalált, miután ideszállított repülôgépen? - Hogy értsem ezt? - - A benszülötteknek valami szomorú tapasztalatuk lehet. Azt mondták, ha engem itt megtalálnak, abból világbotrány lesz. - Uram - mondta a kannibál Ödön, aki idáig jött -, megmondtuk ennek az úrnak, hogy nlncs szükségünk olajkutatókra, menetjegyirodára, híradóra és fertôzô betegségekre: Mi békében akarunk itt élni, és álomfejtô varázslóink szérint a civilizációról álmodni közeli étépítést jelent. Hajóra vihetitek a fehér embert, van itt egy heringes hordó, ábba elfér, de ha ţem: mi örömmel levágunk valamit belôle, azon ne múljon, de itt nem fedezheted fel. - BeláLhatja, hogy reménytelen. . . flletve csodálatos. De még szomorúbb, ami késôbb történt. Eredmény is volt! Az agg varázsló, akit lehívattak, azt mondta Arthur Maxbellnek, hogy emlékszik még a ůmegszökôtt hideg vacsorára. Szívesen ad felvilágosítást, mert a kecskeszerű, bágyadt idegen zsebében lát egy evôeszközt. Már máskor is tapasztalta elôzékeny sülteknél, hogy nyers állapotban mellékelik a ruhájukhoz tűzve ezt a Wattermann nevű fogpiszkálót. Milyen kár, mondta még, hogy Worcseszterszószt vagy törött borsot nem tűznek zsebeik mellé. Am a kor halad, és a technika vívmányai között még ez is lehetséges idôvel. Mivel megkapta a töltôtollat, etmondta, hogy ez a kis köpcös fogás egy kis hajóval járt itt, melyen már fogytán a készlet. Mivel azonban fél évig kellett volna m_aradnia, elhatározta, hogy a Tonga-szigetek felé indul, ahol egy Áramlás nevű nagy fônök várja, amely gyorsan elvezeti valamerre készleteinek kiegészítése célj ából. 0ustav Bahr ezt a heringes hordóban hallotta, és hogy nem ütötte meg a guta, azt ma sem érti. Fűlig Jimmy mérgében elsápadt, és Theo arcából is lefutott a vér. ltt valámi szörnyű csalás van! - A tudomány csalhatatlan! - kiáltotta Sir Arthur Maxbell. - Ahogy kiszámítottuk, úgy tôrtént. - Clgy van, uram - mondta Ödön, a kannibál -, és mi ezt szeretnénk elkerülni. Kicsiny szigetűnkön elôfordul, hogy megeszik a halott embert, ám jelenleg még az élôk békében megvannak, és hadd éljen boldogan a szigetünk az ismeretlen távoli óceánon, közlekedés, verses drámák és dalárdaegyletek nélkül. Legutóbb nálunk járt egy kiváló tudós, aki rákot akart kutatni, mivel ez nagy áldása a kultúrának, és mi összeszedtük neki valamennyi folyami rákunkat, továbbá pisztrángjainkat, de olyan rákot nem talált itt, amilyet ô szeretett volna kutatni, és ezért nagyon lenézett bennünket. Ha nem Iett volna olyan sovány és csúnya, mint e tiszteletre méltó kecskeszerű beteg itt, úgy megettük volna, hogy szégyenünknek ne maradjon nyoma. Ezek után felszedték a horgonyt, és elindultak. HOSZONHETEDÍK FEJEZET A végzetsújtotta expedíció nekivágott, hogy még távolabbra, még vadabb sarki vizeken keressék a tanárt, aki odalenn volt Mr. Theo szekrényében. Nem az elsô eset, hogy a tudomány hosszú és fárasztó vargabetűvel egy távoli évszázadban találta meg azt a kis igazságot, amit a nagyképűség és a kapzsiság meghatározott iránytűje néÍkül a szomszédos évtizedbôl könnyen kivehetett volna, mintha csak a szekrényében tartaná. Gustav Bahr, ahogy Mr. Theo kibocsátotta egy percre, búsulva hajtotta homlokát két tenyerébe. - Uram, én nem tehetek róla! - Stanley ugyan nem vitte magával Livingstone-t a hajón - tűnôdött Mr. Theo -, de legalább megtalálta! No, de ez még hagyján! Semmi az egész! Mert most jött a nô! Az embernek kedve volna pofon ütni! Ez a bestia jól tudja, hogy Mr. Theo ismeri! Tisztában van könnyed és vidám egyéniségével, mely képessé teszi, hogy bérencekkel fejbe veresse az embert, tangót táncoljon és nevetgéljen. Jelenleg viszont úgy jön-megy itt méltósággal és ókori andalgással, mint a Kaméliás Hölgy című társadalmi színmű hôsnôje. - Mondja kérem, miért csinálja ezt? -kérdezi, amikor végre ketten vannak és leül melléje. - Mr. Theo... - búgja olyasféleképpen, mintha megtört szívvel siratná - legyen ön "lélektestvér", érintkezzék velem asztrál úton, akkor módunkban lesz szeanszot rendezni, és megidézzük Gustavot. "Addig idézi nekem, amíg kijön a szekrénybôl. . ." gondolta dühösen, de fennhangon csak így felelt: - Nézze, ne csinálja ezt! Úgyis idegesek itt a hajón, és érthetetlen, de nincs erôm ahhoz, hogy a tengerbe hajítsam magát, gonosz boszorkány! A nô bús mosolyával bólogatott, és azon az undok színházi hangon búgott, amitôl Theónak ökölbe szorult a keze. - Korholjon, bűnös ember. . . A férjemért ezt is eltűröm. . . ! Véletlen volt vagy nem?... Theo hiába gondolkozott felette. Annyi bizonyos, hogy Lilian az asztal alatt megérintette a kezét, futólag, ahogy egy cigarettára gyújtott. Ha azt hitte egy pillanatra, hogy véletlen, kétségeit hamar eloszlatta a transzban bóbiskáló asszonyi szemek hirtelen felfénylése, azzal a különös művészetével némely tekintetnek, amellyel egyszerre, mint sötét nézôtér a felvonásvég után, felraţyog a belülrôl áramló izzás. - Miért néz így rám, ha a férjét szereti? Es miért higgyem, hogy nem csap be? - Ezt ne is higgye. - És sóhatjva folytatta. Ugyanis én becsapom magát. Napjában többször is. Gyengék vagyunk mi ahhoz, hogy tegyünk valamit ez ellen. . . Gustavra pedig ne féltékenykedjék. Ami hozzá köt, az valami egészen más. . . Muzsikus lelkek voltunk. Szerette, ha harmonikáztam néki. . . Érdekes, mitôl ilyen sápadt? - Téssék?. . . Igen azt hiszem, sápadt léhetek. . . Hát köszönöm, és mindent értek már. . . Bocsásson meg, de felkeresem Sir Maxbelt, hogy kölcsönözzön egy kombinált pbrt. . . Nagyot nyelt, és remegô térdekkel elindult. Igaza volt a tudósnak! Ez a nô olyan, mint Afrika: a legsötétebb! És most robbant!. . . Alattomosan, mint rejtett akna. . . Megint az a tipikus békés este a Stanley Up To Date-en, amire egy helyi viszonyokkal ismerôs intézmény csak a legmagasabb díjtétel mellett vállalná a hajó nyugalmának biztosítását reggelig. Maxbell lebilincselô modorában magyarázott a futballbírónak a napot és a földet összekötô képzelt egyenesrôl, amely egyforma sebességgel halad a pályáján. A futballbíró szerint nem minden összekötônél van így, mert sokan leromlanak a második félidôben, és csak ácsorognak a pályán. Mivel a tudós ezt nem értette, jelentôsen bólogatott: - Hölgyeim és uraim - közölte vidáman, fagyott kirakatbábu mosolyával Watson. - Ma felszereltünk egy hangszórót a feldélzeten, és rövidesen hallhatják Londont. Pepita Ofélia ott állt a korlátnál, mellette Schwachta Szokratesz úr, vagy Knapp (ahogy tetszik). - Milyen szép ez a mai este - mondta elragadtatással a művésznô. = Engem a csillagos ţg mindig felvillanyoz. - Apropofelvillanyoz: Itt éppen vankét szék, nem ülnénk le? -ajánlotta a hóhér. Ésleültek. - Azt mondják - szólt csendben Pepita Ofélia -, hogy aki sokáig nézi valamelyik csillagot, ţnnak felsôbb hatalmak téljesítik egy kívánságát. - A törvény elôírja - mondta az ítéletvégrehajtó -, hogy teljesíteni kell a kívánságot, ha nem lehetetlen, de itt figyelembe veszik azt is, hogy pusztán az élet örömeit vagy a lélek épűlését is szolgálja-e a kívánság. - Válasszunk esillagot... - mondtá halkan Pepita Ofélia, majd lehajtott fejjel hozzátette, súgva: - Én már választottam. . . És véletlenül összeért a kezük. Egy kajüt mellett Fülig Jimmy komor árnya figyelte ôket. Ekkor mint valámi jeladás felharsant Londonból a dzsessz. Az idô kissé nedves volt. Olykor a ködp_árákţnögül kicsillan a hold sugara, és pillanatokra, mintha ismeretlen fényforrésból vagy a víz mélyébôl jönne, itt is, ott is felragyog a tenger egy darabon. A rádióban elhallgat a dzsessz, és a szpíker bemondja, hogy a WeStminster Apátság harangszavát közlik éjfélkor. . . Halk hangon duruzsolnak itt is, ott is. Ebbe a nyugodt hangulatba Wagner úr hangja rikolt bele veszett papagáj módján: Ej nézd csak!:.. Becsületszavam dacárá mondom! Ott az én öreg hajóm! My old Co A követkézô másodpercben megéÍénkült a fedélzet! A matrózok egymás háta mögött ágaskodva nyújtogatták a nyakukat, és bámulták a távoli kôdös óceánt... A süllyedô-emelkedô víztányér peremén, mint már régebben is, a messzésségbén élmosódva látszott egy kis gôzös, oldalain bizonytalan fehér esíkok rémlettek, ahogy homályosan ţs küszködve halad... - Kápitány! - kiáltott Mr. Theo Watsonra. - Miért nem utasítja a rádióst, hogy vegye fel az ériritkezést a hajóval?! - ůMár utasítottam! A hajó,hívásra nem válaszol. = De kedves Paramount Oceán Pictures barátom! - kiáltja természetellenes harsogással Wagner úr - hát a vezérigazgató csak megismeri a hajóját! Az ott a Corporation gôzöse!. . . Azt éri hordtarn a nevem alatt!... Megismerem; mert biceg az egyik gôzcsavarja, és kettô nincs neki !. . . - Azonnal fogja be a száját, maga részeges mamlasz - üvöltötte Theo -, mert áthajítom a kqrláton a tengerbe! - Nagy kunszt! Próbáljon áthajítani a korláton a szárazföldre!. . . Hát nézze meg! Mostan a hold is rásüt! Az én hajóm... Ez a,gôzös egy nagy csibész! Ez szépen feljött a víz alól! Ez egy jó pofa, úgy éljek! Nézd csak!. . . - Es tölcsért csinált a kezeibôl. - Halló! My old Piszkos Fred!. . . Hahó! . . . Az emberek gerincén végigfutott a hideg, ahogy ez itt rikoltozva hívta az elmerült gôzöst, mely ott a holdfényben. . . ez tagadhatatlan: a "Wagner Úr"-ra emlékeztetett. Most eltűnt egy pillanatra, és a lesüllyedô tányér kerek szegélyénél ismét felbukkant a hold láthatatlan fényforrásának krétaszínű sugárzásában, oldalán elmosódott fehér csíkokkal, egy rozogán sietô gôzös és. . . És a némaságban, csoda hogy nem haltak bele mindannyian: mélységes, csengô-bongó kondulással megszólalt a Westminster-Apátság mélyszavú harangja! Kegyetlenül, könyörtelénül; egyre-másra kongatta az éjfélt, csupa rettentô furkósbot-ütésekkel e döbbent emberek agyvelejére, hogy kiloccsant tôle idegrendszerükbôl a rémület! Már Mr. Theo sem szólt, és a kis gôzös lihegve küszködött a messzességben. . . Csak jobban látná az ember... Nyugtalanságba dermedt, tátott szájú matrózféjek ámultak egymás mellett, és zeţgett-búgott a harang. . . A Stanley Up To Date-re megérkezett a terigerek legfôbb ura: a pánik! HtISZONNYOLCADIK FEJEZET Reggel a legénység nem akart továbbmenni. Mindenki azt állította,,hogy a távoli gôzös a "Wagner Úr" volL A matrózok azt követelték, hogy a kékszakállú mondjon el mindent! Wagner úr a földön ült, hátával a korlátnak támaszkodva"mivel már félórája nem akadt, aki felemelje. A különös egyén gombjához kötött madara most bátortalan röppenéssel idônként felszállott a keménykalap peremére, megkopogtatta a gyertyát csôrével és csipogott. A verebet, mivel felnôtt közben, elnevezte Arnoldnak, és kabátgomja révén rövid röppályát biztosított számára. - Miért hozta el ezt a szegény madarat? - mondta Borges, a szerelô. - Itt nem talál megfelelô párt. Szegény... - Úgy látom én is - szólt Wagner Úr rosszkedvűenű - Ez a futballbíróné tetszik neki. - Mondja még most -jött oda Theo erélyesen -, miért állította tggnap éjjel, hogy a maga hajója jön? Mi?! - Mögötte ott állt fenyegôten a legénység. Wagner úr nyomban válaszolt, ünnepélyesen és komoran! Elôször is zsebre vágta Arnold nevű verebét, aztán fe)húzta a cérnakésztyűt. - Tehát tudjátok meg, hogy Piszkos Fred miért érezte haláláE, és tudjátok meg, miért örülök én mindig, amiért jó fiú voltam, és vagyoni helyzţtemhez mérten támogattam ég a szegénysorsú madarakat is -, szólt komor udvariassággal Wagner úr, és megemelte a kalapját, amit utóbb megbánt, mivel kiesett alóla egy marnirozott halszelet. - Természetesen madáreledelnek tároltam a fejemen ezt a halat. . . Szóval én Port Saidban voltam, ahol Piszkos Freddel bankot a)apítottunk igen szerény alaptôkével, de rulettbanknál a pénz nem fontos, mivel a játékosok úgyis hoznak magukkal, és ekkor történt a kínos inte.rmezzo, ahogy operánál a nyitányt mondják. Befutott egy bizonyos Brigitta nevű hajó, amelyik elôzôleg pestis nevű betegséget rákodott árunak. Port Saidban az ilyen importot nem tűrhetik. Amikor kiderült á nyitány, nagy rérríülettel rohantak az emberek szerteszét. És késôbb kihirdették, hogy Brigittá-t elégetík a nyílt tengeren. És én vállaltam csak az egész kikötôben, és nem volt ehhez más társ, mint rny old Piszkos Fred barátom, a Kapitány. Mikor aztán nyílt tengerré értünk, azt mondja az én barátom, hogy: Te Wagner cimbora, bizony kár ezért a rendes gôzösért, kár a pestisrakományért elégetni szegényt. Ejnye feleltem, igazat beszéls2, öreg lţarátom, elôéletemre mondom, elsôrangú ötlet. .. Nahát erre mi a hajón található deszkaholmit lefröcsköltük petróleummal, meggyújtottuk, és egyre távolodva, vízbe dobáltuk az égô deszkákat. Mivel nagy vihar támadt, jól befűtöttük a gépet, azután teljes gôzzel megalakult a Wagner Corporation, és Piszkos Freddel á hajó mélyén elrendezett sok pestises elhunytat a vízbe dobáltuk. . . Hé. . . Hová mennek?. . . Micseda gyerekség ez? Megnyugtathatók mindenkit: én,nem hiszem, hogy a.pestises halottak miatt járkál a Brigitta éjszaka a tengeren. Vagy ha igen, mert az is lehet, még igazán nem kell idegeskedni. Mr. Theo legszívesebben keresztüllôtte volna Wagner urat, mint egy kutyát, holott ez jámboran ült a korlát mellett, Arnold verébnek, ahogy ott elôtte álldogállt, egy morzsát mutatott magasról, mivel elhatározta, hogy megtanítja védencét szolgálni. Délben feltűnt a Tonga szigetcsoport. Mint már annyiszor, most is tévedelt. A'kís sziget benszüllötei alázatos tisztelettel fogadták ôket. A fônök hajlongva eléjük jött. = Mit tudnak a tudósról? - kérdezte Maxbell. Ó, ôk sok tudósról bírnak értesüléssel. A kis köpcös? Hát persze, hogy ismerik. Erre járt. Mi?! Theo és Fülig Jimmy szédültek. Hiszen erre nem járt!! Hát mi ez?! - Erre járt a tudós úr két évvel ezelôtt, nyár elôtt éppen. - Mit tudtok róla? = Itt hagyott egy írást, amin az áll, hogy merre megy. Touábbmentem, hogy az áramlattalůSambi-Sumbit elérjem. Keués a készletem, de megkfsérlem a lehetetlent is. Gustau Bahr. " - Íme! - kiáltotta Maxbell. - Gustav Bahrt feltalálta a tudomány! Ezután átkutatták a sziget belsejét. Egy barlangot mutatott a fônök. - Itt táboroztak. "Kik? Te jó Isten! Mi ez?!"- hüledezett Theo. - Nézzenek ide! Az oklevele! És ott volt a barlangban Gustav Bahr akadémiai díszoklevele! Visszatértek a hajóra, ahol Mr. Theo elsôsorban a kabinjába sietett, és sohasem értette meg, hogy mitôl maradt életben Gustav Bahr, mikor a tényeket ridegen közölte vele. - Ez tiszta szélhámosság! - súgta levegô után kapkodva. - Az oklevél otthon volt berámázva a falon! Ez a levél nem az én írásom! És sohasem jártam ezen az undok T-onga-szigeter,! - Ha ilyeneket mond, akkor ön nem ért a földrajzhoz! Azért nincs még veszve semmi. Most én megmutatom a levelet a feleségének, és ônagyságá felismeri, hogy hamisítvány. És meni. Ez az angyal! Olyasmit várt a nôtôl, hogy megmenteni! A férfiak ôsi naivitása alig hanyatlott valamit a kôkorszak óta. Ez a körülmény magyarázhatja csak Mr. Theo reményét, amellyel visszatért a fedélzetre. És itt végre találkozott Liliannal. Egy kis batiszt zsebkendôt gyűrt az ujjai között, izgalomtól remegve. A hangja most rekedtes is volt, mintha Sjrt volna, és úgy búgta reszketôn: - Mutassa kérem - búgta -, mutassa! , Oh", gondolta a férfi "hogy is lehetek én ebbe szerelmes?! Miért is olyan szép ez a nô?" És átadta az írást Liliannak. Még nem is láthatta jóformán, amikor már így kiáltott: - Az ô írása! Oh, hogy ismerem minden betűjét! Gustav,=ţGustav, miért tetted ezt velem?! És zokogott. És Mr. Theo teljesen elbágyadt ez alantas orvtámadástól. Füstölgô szivarját félárbocra ePesztette elernyedô ajkai közül, hogy szinte kiesett a s2ájából. , ţram! Te Iátod, hogy mit tesz velem, te látod, hogy állok itt, te tudod, hogy ehhez képest mártír volt mindama bájítallal és méregkeveréssel foglalkozó boszorkány, kiket hajdan gótikus fôtereken megégettek. . . Hól vannak ezek a ţrégi szép idôk?. . . Fülig Jimmy ezalatt néhányszor mély Iélegzetet vett, mivel rósszullét körriyékezte. Watson sápadtan állt, és a matrózok morogtak, miközben a nö ismét trtegkérdezte a vén óceántól, hogy miért tette ezt vele? - (Gustav! Gustav!) - Hogy ô mért teszi ezt velük, amely kérdés érdekesebb és drámaibb volt e pillanatban: azzal a priznices szultána nem foglalkozott. - Bizonyos ön abban, amit állít, asszonyom? = Clram! A férjem áldott kezevonását csak megismerem?!... Az én tudósom! -búgta. Á! Ô ezt nem csinálja! Élhozza a gardróbszekrénybôl a földrajzkutatót ennek a nônek! ldevágja neki a férjét, azután kivágja ôt a tengerbe, és jöjjön a villamosszék, a mindenit a muzsikus Ielkének! ; Ezt gondolta, és állt, búsan csüngô szivarjával, melyrôl mint gyászoló fejre Iassan hulldogálG a hamu, végig a kabátján. Csak állt, és ilyeneket gondolt, és nincs kizárva, hogy á kígyó is efféléken tűnödik, mialatt szinte mozdulatlanul nézi bűvölôjét és táncól. Ám új remény csillan! Jön! A mentôangyal! Halihó!... Nincs veszve semmi! Itt az expedíció gyönge, a törvény villámainak nyugalmazott Jupitere, Schwachta Szokratesz, vagy Knapp úr, ez most mindegy ahogy tetszik. . . A csoporthoz Iép! Barna flanellruhában van és kockás sapkában, valamint kurta pipát is visel a szája szélén, mint a mesterdetektívek. ţ - Bocsánat - szól a rikító mentôangyal -, nem akarok beleszólni az expedíció intravénás ügyeibe, mivel a sporthoz nem értek, és fiatalság bolondság. De számos orvosi könyvbôl tudjuk, hogy aggódó nôk, hisztériás állapotbari, az altudat nevű szekréciós mirigyek zavarától vágyálmodásba esríek, és ilyenkor valósággal állítják, ami voltaképpen csak beteges feltevés, vagy ahogy Pasteur írja, rhaxima ţantazmagória. Engedjék meg, hogy én, aki számos .facsimilében tanulmányoztam már a földrajzkutató Gustav Bahr kezeírását, és sok levelet ôrzök tôle gyűjteményemben, most tárgyilagosan közreműködjek. Mr. Theo szeme felcsillant. - Ostobaság! - kiáltotta a nô. - Én megismerem a férjem írását! - Kérem - szólt Mr. Theo -, itt a tárgyilagos szakértô dönthet csak. . A kaucsukkézelô hivatali vértenúja átvette az írást, hosszan megnézte, vállat vont és bólintott: HtISZONNYOLCADIK FEJEZET Reggel a legénység nem akart továbbmenni. Mindenki azt állította,,hogy a távoli gôzös a "Wagner Úr" volL. A matrózok azt követelték, hogy a kékszakállú mondjon el mindent! Wagner úr a földön ült, hátával a korlátnak támaszkodva"mivel már félórája nem akadt, aki felemelje. A különös egyén gombjához kötött madara most bátortalan röppenéssel idônként felszállott a keménykalap peremére, megkopogtatta a gyertyát csôrével és csipogott. A verebet, mivel felnôtt közben, elnevezte Arnoldnak, és kabátgomja révén rövid röppályát biztosított számára. - Miért hozta el ezt a szegény madarat? - mondta Borges, a szerelô. - Itt nem talál megfelelô párt. Szegény... - Úgy látom én is - szólt Wagner Úr rosszkedvűenű - Ez a futballbíróné tetszik neki. - Mondja még most -jött oda Theo erélyesen -, miért állította tggnap éjjel, hogy a maga hajója jön? Mi?! - Mögötte ott állt fenyegôten a legénység. Wagner úr nyomban válaszolt, ünnepélyesen és komoran! Elôször is zsebre vágta Arnold nevű verebét, aztán felhúzta a cérnakésztyűt. - Tehát túdjátok meg, hogy Piszkos Fred miért érezte halálát, és tudjátok meg, miért örülök én mindig, amiért jó fiú voltam, és vagyoni helyzţtemhez mérten támogattam ég a szegénysorsú madarakat is -, szólt kómor udvariassággal Wagner úr, és megemelte a kalapját, amit utóbb mégbánt, mivel kiesett alóla egy marnirozott halszelet. - Természetesen madáreledelnek tároltam a fejemen ezt a halat. . . Szóval én Port Saidban voltam, ahol Piszkos Freddel bankot alapítottunk igen szerény alaptôkével, de rulettbanknál a pénz nem fontos, mivel a játékosok úgyis hoznak magukkal, és ekkor történt a kínos intermezzo, ahogy operánál a nyitányt mondják. Befutott egy bizonyos Brigitta nevű hajó, amelyik elôzôleg pestis nevű betegséget rákodott árunak. Port Saidban az ilyen importot nem tűrhetik. Amikor kidecült a nyitány, , nagy rémúlettel rohantak az emberek szerteszét. És késôbb kihirdették, hogy Brigittá-t elégetík a nyílt tengeren. És én vállaltam csak az egész kikötôben, és nem volt ehhez más társ, mint rpy old Piszkos Fred barátom, a Kapitány. Mikor aztán nyílt tengerre értünk, azt mondja az én barátom, hogy: Te Wagner cimbora, bizony kár ezért a rendes gôzösért, kár a pestisrakományért elégetni szegényt. Ejnye feleltem, igazat beszélsz, öreg ţarátom, elôéletemre mondom, elsôrangú ötlet. . . Nahát erre mi a hajón található deszkaholmit lefröcsköltük petróleummal, meggyújtottuk, és egyre távolodva, vízbe dobáltuk az égö deszkákat. Mivel nagy vihar támadt, jól befűtöttük a gépet, azután teljes gôzzel megalakult a Wagner Corporation, és Piszkos Freddel a hajó mélyén elrendezett sok pestises elhunytat a vízbe dobáltuk. . . Hé. . . Hová mennek?. . . Micsoda gyerekség ez? Megnyugtathatok mindenkit: én,nem hiszem, hogy a pestises halottak miatt járkál a Brigitta éjszaka a tengeren. Vagy ha igen, mert az is lehet, még igazán nem kell idegeskedni. Mr. Theo legszívesebben keresztüllôtte volna Wagner urat, mint egy kutyát, holott ez jámboran ült a korlát mellett, Arnold verébnek, ahogy ott elôtte álldogállt, egy morzsát mutatott magasról, mivel elhatározta, hogy megtanítja védencét szolgálni. Délben feltűnt a Tonga szigetcsoport. Mint már annyiszor, most is tévedett. A'kis sziget benszüllötei alázatos tisztelettel fogadták ôket. A fônök hajlongva eléjük jött. = Mit tudnak a tudósról? - kérdezte Maxbell. Ó, ôk sok tudósról bírnak értesüléssel. A kis köpcös? Hát persze, hogy ismerik. Erre járt. Mi?! Theo és Fülig Jimmy szédültek. Hiszen erre nem járt!! Hát mi ez?! - Erre járt a tudós úr két évvel ezelôtt, nyár elôtt éppen. - Mit tudtok róla? - Itt hagyott egy írást, amin az áll, hogy merre megy. , Touábbmentem, hogy az áramlattaf Sambi-Sumbit elérjem. Keués a készletem, de megkt sérlem a lehetetlent is. Gustau Bahr. " - Íme! - kiáltotta Maxbell. - Gustav Bahrt feltalálta a tudomány! Ezután átkutatták a sziget belsejét. Egy barlangot mutatott a fônök - Itt tábóroztak. Kik? Te jó Isten! Mi ez?!"- hüledezett Theo. - Nézzenek ide! Az oklevele! És ott volt a barlangban Gustav Bahr akadémiai díszoklevele! Visszatértek a hajóra, ahol Mr. Theo elsôsorban a kabinjába sietett, és sohasem értette ţneg, hogy mitôl maradt életben Gustav Bahr, mikor a tényeket ridegen közölte vele. - Ez tiszta szélhámosság! - súgta levegô után kapkodva. - Az oklevél otthon volt berámázva a falon! Ez a levél nem az én írásom! És sohasem jártam ezen az undok T-onga-szigeteţ! - Ha ilyeneket mond, akkor ön nem ért a földrajzhoz! Azért nincs még veszve semmi. Most én mégmutatom a levelet a feleségének, és ônagyságá felismeri, hogy hamisítvány. És menL. Ez az angyal! Olyasmit várt a nôtôl, hogy megmenteni! A férfiak ôsi nţivitása alig hanyatlott valamit a kôkorszak óta. Ez a körülmény magyarázhatja csak Mr. Theo reményét, amellyel visszatért a fedélzetre. És itt végre találkozott Liliannal. Egy kis batiszt zsebkendôt gyűrt az ujjai között, izgalomtól remegve A hangja most rekedtes is volt, mintha sirt volna, és úgy búgta reszketôn: - Mutassa kérem - búgta -, mutassa! , Oh", gondolta a férfi "hogy is lehetek én ebbe szerelmes?! Miért is olyan szép ez a nô?" És átadta az írást Liliannak. Még nem is láthatta jóformán amikor már így kiáltott: = Az ô írása! Oh, hogy ismerem minden betűjét! Gustav,'Gustav miért tetted ezt velem?! És zokogott. És Mr. Theo teljesen elbágyadt ez alantas ocvtámadástól. Füstölgô szivarját félárbocra eresztette elernyedô ajkai közül, hogy szinte kiesett a szájából. , Uram! Te látod, hógy mit tesz velem, te látod, hogy állok itt, te tudod, hogy ehhez képest mártír volt mindama bájitallal és méregkeveréssel foglalkozó boszorkány, kiket hajdan gótikus fôtereken megégettek. . . Hol vannak ezek a ţrégi szép idôk?. . . . Fülig Jimmy ezalatt néhányszor mély lélegzetet vett, mivel rosszullét környékezte. Watson sápadtan állt, és a matrózok morogtak, miközbén a nô ismét megkérdezte a vén óceántól, hogy miért tette ezt vele? - (Gustav! Gustav!) - Hogy ô mért teszi ezt velük, amely kérdés érdekesebb és drámaibb volt e pillanatban: azzal a priznices szultána nem foglalkozott. - Bizonyos ön abban, amit állít, asszonyom? = Clram! A férjem áldott kezevonását csak megismerém?!. . . Az én tudósom! - búgta. ţ Á! Ô ezt nem csinálja! Elhozza a gardróbszekrénybôl a földrajzkutatót ennek a nônek! Idevágja neki a férjét, azután kivágja ôt a tengerbe, és jöjjön a villamosszék, a mindenit a : muzsikus lelkének! ; Ezt gondolta, és állt, búsan csüngô szivarjával, melyrôl mint gyászoló fejre lassan hulldogált a hamu, végig a kabátján. Csak állt, és ilyeneket gondolt, és nincs kizárva, hogy á kígyó is efféléken tűnödik, mialatt szinte mozdulatlanul nézi bűvölôjét és táncól. Ám új remény csillan! Jön! A mentôangyal! Halihó!... Nincs veszve semmi! Itt az expedíeió gyönge, a törvény villámainak nyugalmazott Jupitere, Schwachta Szokratesz, vagy Knapp úr, ez most mindegy ahogy tetszik. . . A csoporthoz lép! Barna flanellruhában van és kockás sapkában, valamint kurta pipát is visel a szája szélén, mint a mesterdetektívek. ţ - Bocsánat - szól a rikító mentôangyal -, nem akarok beleszólni az expedíció intravénás ügyeibe, mivel a sporthoz nem értek, és fiatalság bolondság. De számos orvosi könyvbôl tudjuk, hogy aggódó nôk, hisztériás állapotban, az altudat nevű szekréciós mirigyek zavarától vágyálmodásba esríek, és ilyenkor valósággal állítják, ami voltaképpen csak beteges feltevés, vagy ahogy Pasteur írja, rhaxima jantazmagória. Engedjék meg, hogy én, aki számos :facsimilében tanulmányoztam már a földrajzkutató Gustav Bahr kezeírását, és sok levelet ôrzök tôle gyűjteményemben, most tárgyilagosan közreműködjek. Mr. Theo szeme felcsillant. - Ostobaság! - kiáltotta a nô. - Én megismerem a férjem írását! - Kérem - szólt Mr. Theo -, itt a tárgyilagos szakértô dönthet csak. . A kaucsukkézelô hivatali vértanúja átvette az írást, hosszan megnézte, vállat vont és bólintott: Semmi kétség, ez Gustav Bahr írása. . . - Lassan továbbment, és egycsövű messzelátóját szeme elôtt forgatva, elmérülten a tájat nézegette. Mr. Theo az út folyamán soha ilyen halálosan nem sápadt el dühében, mint ez alkalommal. És Fülig Jimmy, amint elnézte széles ulsterkabátjában, pompás eleganciájában a hóhért, egy költôi merengésnek adta át magát. Elképzelte, hogy megy le a nap, ô álmatagon ott áIl a hajó korlátjánál, azt ismétli búsan: ,szeret nem szeret" és apró darabonként eltépdesi az ítélet-végrehajtót, miközben egy-egy lassú deţkönnyed, kecses mozdulattal odadobálja az alant nyüzsgô szelíd cápáknak. Theo lement a fülkébe. - Jöjjön ki! A tanár ki akart jönni, de magával rántotta a szekrényt is, mivel a gallérja hátul beleakadt egy fogas. - Akasszon le! - Most nem errôl van szó. Bár az ellenkezôjét készséggel megtenném. - Miért nem hozott mindjárt egy hóhért is magával? - Nyugodt Iehet, nem mulasztottam el. Ez az expedíció jól van megszervezve. De mit szól a feleségének ama kétszer hangoztatott kijélentéséhez, hogy Gustav, majd azt kérdezte harsányan, hogy mit tett ön vele? - Uram, mit tehettem én velé? - hebegte ijedten Gustav Bahr - ön tudja, hogy San Franciscóban porszívókat árusítottam. - A fene ette volna meg magát; mielôtt megismertem! Az állítja a felesége, hogy ön az utazásaira magával hordta a diplomáját is!. . . - Ez az állítás olyan átlátszó és pontosan fordított, mint a Fata Morgana a sivatag fölött negyven öt fokos szögben. - De azt legalább el-viheti egy forgószél? - Heves forgószél már élô embert is elsodort -jegyezte meg némi optimizmussal a tanár, és úgy látszott, ábrándozik. Kopogás hallatszott, mire Gustav Bahr gyorsan visszament a szekrénybe. Fülig Jimmy jött be idegesen: - Nagy baj van. A legénység most követeli, hogy azonnal forduljunk vissza, miután nem kötelesek folytatni az utat, ha Ön megôcült. - Tessék?ţ! Ez történt: Váratlanul megjelent Borges, a szerelô, és vele volt Pepita Ofélia is. - Uraim - mondta a kürtôkalapú -, sajnos; szomorú hírt kell közölnöm. Széretett urunk, Mr. Theo megzavaradott, ami különben életmódja miatt elôrelátható volt. A művésznôvel sétáltunk, és Mr. Theo ajtajánál hallottuk, hogy a szerenesétlen magában beszéll. Menjenek le hozzá, és kötözzék meg. - Ostobaság! - kiáltotta Fülig Jimmy. - Ha Mc. Theo, a felelôs vállalkozó megôrült, akkor vissza kell fordulnunk - szólt mohón Watson. A legénység zúgolódott. És most megjelent Mr. Theo is, miután Fülig Jimmy hívta. Mielôtt azonban megszólalhaLott volna, özvegy (?) Gustav Bahrné lelkesén mondta: - Ah, önök tévednek! Mr. Theo szintén spritiszta testvér, és megt>eszéltük, hógy lent a kajütben ô szól hozzám, én erôsen rágondolok, és hallani fogom. Hallottam! És köszönöm az üzenetedet, lélektestvér. - Kérem. . . = hebegte dühösen és siralmasan, de elfogadva a mentôövet Mr. Theo -, igazán örülö k..: Ezt úgy-ahogy el kellett fogadni. Még Watsonnak is. Csak Borges mondta tűnôdve és csodálkozva Pepita Oféliának: - Ezek a spritisztţk... A nô itt fenn meghallja, amint a lélektestvér azt mondja neki ott lenn transzban:, A fene ette volna meg magát, mielôtt megismertem. . . És a Stanley Up To Date most már utolsó fordulójában útjának, ismét elindult az utasok nagy részének balsejteimetôl kísérve láthatatlan vontatókötelén a lerázhatatlan végzete. HţSZONKILENCEDIK FEJEZET Ezután a legkülönbözôbb hírek kerültek forgalomba, a Stanleţ Up To Datc-rôl. Rongy Aurél a Húsvét-szigetek felé tartott, amikor útjába került az expedíció. A fedélzeten matrózokat, polgári egyéneket látott és külsôleg semmi különöset sem tapasztalt a hajón. Belátta, hogy ô maga sem hinné ezt, ha más állítaná. Neki sem hitték. Váratlanul különös vészjeleket fogtak fel, amelyek megdöbbentették az egész világot. S. O. S. . :. S. O. S. . . . Stanley Up To Date! Farôr-fok. . . Sauanţú uborkánk elţogyott!. . . Ncţn találunk szódabikarbónát !. . . S. O. S. . . . S. O. S. . . . . . . ! Ezután következett a Renown torpedóromboló jelentése: A Farôr-foknál feltűnt a Stanleţ Up To Date, és a romboló morzejelek útján felvette az érintkezést. A hajó nyomban felelt, 5zintén zászlóval, éspedig azt, hogy: "No megálj te taknyos! Ha rnegtudja az apád, az a uén cirkáló, hogţ leszólltod iLt a hajókat hát elsüllţed szégyenében. Figţclem: Vikenden, nţara[Óaan, otthon és utazás közben feluidija az Ericson uarrógép. Minden drogériában kapható. " A hajó ezután teljes gôzzel ismét eltűnt. Bricsesz kapitány, aki az utolsó közkegyelem után Luxus nevű teherhajójával salétromot vitt Jávára, és most betegen fekszik a lakásán, mivel a sarki tenger felé, amerre embernek nem lehet dolga, megpillantotta a Stanley Up To Date-et, a kormányállásban Pepita Ofélia nevű égykori másodalkoholistájával, fürdôtrikóban, fején egy igen rongyos fekete keménykalap! Es ami a Iegfélelmetesébb: egy veréb röpködött a kalap körül. A Luxus megközelítette az expedíciót, még kísértetiesebb lett a látvány: Mindössze néhány estélyi ruhás hölgy és frakkos férfi tartózkodott a fedélzeten, igen emelkedett hangulatban, integettek, és a kapitányi hídon égy kecskeszakállas, komor külsejű úr, római virilistáknál divatozó vörös tógában egy ţzenekart vezényel. Ünnepélyes testtartásban, fedetlen fôvel a közelgô hajónak énekelték a Felskóciai leuélhordók, (el-%el, a munka uár!"szövegű kardalt. Bricsesz kapitány bátor ember, tehát átkiabált. Megkérdezte, mi van velük. Ekkor a kémény peremérôl, a vaslétra legfelsôbb fokán bocsánatot kért egy gardróbszekrény, amiért közbeszól, és megkérte Bricsesz kapitányt hogy ha lát valahol egy gyorsjáratú tébolydát a tengeren, küldje értük. Ezután egy sportnadrágos, frakkos úr lépett elô cirkuszigazgatóra emlékeztetett, és a következôket kiáltotta át a töleséren:. - Valamennyi utas leprás! Nevem körülbelül Sehwachta Arisztotelész, vagy Arisztofanesz vagy Knapp, vagy Homérosz, ahogy tetszik, nem kívánt törlendô! Délután Dr. A Wintert megoperáltam, de már jól vagyok: Es most legyen szabad a mi kedves közönségünknek elôádni társulatunk slágerét:, Csak a Horszi-Horszi igazán szép:" Ezt a slágert a konyhából hozott edények éktelen csörömpölésével tették hangulatossá. A Luxus nevű teherhajó érre eszeveszetten elrohant a Stanleţ Up To Date közelébôl. ...Még egy jelentés érkezett a Tonga-szigetek köcnyékérôl. Valamelyik borús éjszakán, robbanásig túlhevített kazánnal, remegô bordázattal, veszélyes partközelben robogott a hajó. Gyorsan távolodott és a ködben segélykiáltásokat hallottak a fedélzetrôl. Tök Harry, egy kétszáz kilós kapitány megesküszik rá, hogy tizenharmadikán pénteken éjszaka három és négy óca között látta a Stanley Up To Date-et az égen, amint a Tejút felôl a Déli Kereszt irányába halad: És múlt az idô, de a Stanley Up To Date felôl nem jött hír. Tán elnyelte az óceán, vagy felszippantotta a menybolt?. . . Ki tudhatja?. . . Amikor elindultak a Sambi-csoport fôvárosa (Sambi-Sumbi) felé, még úgy látszott, elkerüli ôket a régóta fenyegetô végzet. Kissé borús az ég, de azért épp elég csillag látszik ahhoz, hogy Fepita Oféliá odalépjen egy magában búslakodó egyén mellé. - Mennyi csillag van?. . . - súgja halkan a művésznô. - Mit tudom én mennyi csillag van? Azt kérdezze, aki rovanesolni szokott odafent! - feleli a sötétbôl Wagner úr idegesen, és utána madárhaţgokat hallat. - Ön az. . . Wágner Úr? Tudja, hogy én jól ismerem a Velô Tanyáról? Négy év elôtt távozott öt perere, és adós maradt egy dollárral, de nem azértjöttem el az expedícióval -közölte Pepita Ofélia, és csodálkozva nézett körül. - Mitôl cuppog ön? - Én rlem "cuppog", hánem csicser - magyarázta Wagner úr. - Egy Arnold nevű szegénysorsú veréb tette a megjegyzést itt a belsô zsebemben. Már szépen csicsergi a Mendelssohn című operából a Lohengrin gyászindulóját. Késôbb ennek a hôsnek meg kell halnia, mert úgy vágyott élni, azonban nem tehette. - Különös dolgok történnek manapság az ön belsô zsebében - tűnôdött Pepita Ofélia, és felemelte Wagner urat" mert az mint valami hóembet, szép lassan a padlóig csökkent, a futballbíróné kabinja mentén. - Ön talán részeg? - Ezt kikérem magamnak! - kiáltotta erélyesen Wagner úr, és gôgôs, könnyed pózban, kinyújtotta karját, és tenyerével a kabinhoz dôlt. Ettôl vállig belezuhant a kajütablakon. A közelrôl suttogó kórboncnokot és a futballbírónét orron-szájon találva, átsuhant Wagner úrkeze az arcaik között. Ô maga rajtaütésszerűen elaludt, mialatt a karja lengedezve belelógott hozzájuk, és Rüger doktor mintegy figyelmeztetôleg tenyeréhez érintette a szivarját. Wagner úr nagyót ordított, és kirántotta a kezét, de máris mosolygott, amikor észrevette, hogy szivarja lett. ţ - Ez egy jó kajüt - mondta boldogan Oféliának. A hóhér korán lefeküdt, szobájába kérte a vacsorát, és általában a békés utasok pihentek a hajón, kajütökben, szekrényekben, amint ille_ tt. Gustav Bahmé és Mr. Theo beszélgetnek. - Talán, ha elôbb ismerem önt, sohasem szánom rá magam erre az útra - szólt késôbb Theo. - Miért? - Nem akartam volna megtalálni Gustav Bahrt. ů - Mindennek maga az oka! Titokban érkeztem San Franciscóba; és értesültem, hogy nem akart bevárni. Mégis eljöttem. Válaki az én szerepemet játszotta az ön titkárának,ţegy barátnôm. Ô az, aki holt híremet is költötte. - És ez a kövér ismeretlen. A. Winter? - !tt találkoztam vele éjszaka. Mint két kísértet bolyongtunk a konyhaablak körül. A. Winter sokat köszönhet nekem, azzal a majommal. Bobi elszökött tôlem, és a fenékbe bújt. Ott látta, amint A. Wintert bezárták. Mikor egyedül maradt, játszott a kulccsal, utánozta, amit látott, és így véletÍenül kizárta az ajtót, így jött ki A. Winter. = Hm. . . És bizonyára így záródott az iratszékrénybe Gustav Bahr: A majom ráfordította a kulcsot. Kár volt kinyitni. - Hallgattak. - Jó éjszakát = szólt Lilian. - Adjon kţölcsön egy könyvet. . . Rosszul alszom. . . - Én is. . . Még csak azt mondja meg: hol bújt eI a hajón? Theo valahová a rezgô semmibe nézett. Már néhány napja furcsa elkedvetlenedés keserítette. Mit akarunk? Mitôl harsogunk, tervezűnk, gyôzünk és szenvedünk, és minek hiszünk? Egyáltalán mi ez a cirkusz?"/ - Az a baj - panaszkodott a futballbíró a műötvösnek, mert kibékültek, és konyakot ittak -.hogy tizenegyes büntetörúgás meghatározása nem elég szabatos. Ha a játékos kézzel érinti a labdát, úgy hentzet vét. Én azért vagyok iCt, hogy ítéljek! Kézzél érintette a 16-oson belül! Tizenegyés! Sajnos ön művész, és nem érti a futballt... - Ezt nem tudom - szólt a másik. - Különösen mi ötvösök, szoros vonatkozást tartunk fénn á futballal, mivel atyamesterünk, Benvenuto Cellini, durva, verekedô fráter volt: = Az említett mérkôzés azonban a befejezés után durvult esak el igazán: A tizenegyesbôl kifolyólag megismerkedtem mai nômmel! Az ablakán át hozzá menekültem, mielôtt tizenötezer nézô kérdôre vonhatott voÍna. Ô még ma sem tudja. Amikor szerelmet vallottam, csak az lebegett elôttem, hogy ne legyen e hölgy matróna, ki ôsz és botra görnyedve jár. Amikor megkértem a kezét, még nem tudtam, hogy hívják! És itt történt a futballbíráskodás legnagobb ţustic mordja: A hentz miatt megházasodtam. Holott a leányt egy ujjal sem érintettem elôzôleg, és nem is a tizenhatoson belül történt; mivel Ernesztin ez idô tájt húszéves múlt. - Durva sport, ez kétségtelen. - És koccintottak. Finom szél kerekedett, mintegy elôhírnöke valami Íappangó nyugtalanságnak. . . - Mi jut eszébe a csillagokról? - kérdezte Ofélia Wagner urat, aki erre felébredt. ţ - Az jut eszembe, de csak ha muszáj, hogy miféle magas rangú katona lehetne ez az ég, ţnyi,csillaggal tényleges szolgálatbanl Es még arany csík is van rajta amikor lehullik egy-egy mennykô, izé kô. . . Na! Hogy is hívják azt a szállodát Honoluluban, ahová a turisták miatt nem ţár senki? - Meteor? - lgen... Amikor egy ilyen szállodakô lehullik az égrôl, még aranycsík is van a csillaghoz, és hajnalra felvarrják a Vénus névű kitüntetést. . . - Más nem jut eszébe a csillagokról? = Becsületszavamra igaza van! Mert eszembe jut hogy atyám azt hitte egy énekesrôl: nagy csillag lesz. Valami Titta Ruffo volt. De nem hallottam róla azóta. Lehet, hogy elzűlött. A legtöbb kacdalos valósággal elhülyül a részegségtôl. - Ön kardalos? - Tessék?! Én amatôr vagyok. Volt már ön az operában? - Nem. De a fívéremnek kivették a vakbelét. - Igazán?! Honnan?!... No nézd csak ezt a családot! De úgy látom ön összetéveszt egy r>liűtétet a Nümbergi Mesterdalnokokkal! Ezek gyönyörű operák! Tudja ön például, hogy mi s2 a Parasztbecsület? = Hogyne! Mondjuk, ha maga most megadja az egy dolláromat, amivel tartozik. Wagner úr jóindulatúan megsimogatta a haját: -ůNagy gyerek, maga lányom, ha ezzel foglalkozik. IYem fordulhat elô. És miért ne beszélnénk a zenérôl, ahol egy Ofélia is elôfordul? Egy Pepita nevezetţ király lánya ez, áekszpir karnagy úr művében, ahol Otello, egy hisztérikus dán tenorista nem lesz boldog vele, mert megátkozta az apja szelleme, hogy ahányszor megcsókolnák egymást, közbelépjen a 'ienekar és akkor nekik énekelni kell. - Ei nagyon szomorú. . . - felelte Ofélia, és lehajtott fejjel közel lépett Wagner úrhoz, mice á2 hanyatt esett. ţ - Továbbá - folytatta Wagnec úr a földön - az ég éppolyan, mintha kirakat elôtt áll az ember, zárás elôtt, amikor én éppúgy nem hozhatok el a boltból semmit, mint más ember zárás után. Ha alkalmilag meghalok, majd láthatom odafent nem üveg mögött tartják-e a csillagokat, mint egy tizenkét személyes ezüst evôkészletet? Az ember nem mászhat fel éjfél útán; hogy lyukat csináljon a Tejúton üvegvágóval, amin kivehet egy csillagot, vagy akár csak égy szép, nagy M.etropolt. . . - Az nem Metropol. . . - Tehát Continentált, ami egyre megy, mivel nincs az a lehulló nagyszálló, amit ellophatna az embér a Tejútról, és ilyen az éiet: Hiába álmodozunk, a valóság esak annyit ér, amennyit ôreg barátom, az old Pinkerton fizet egy lopott rendszámtábláért... Sóhajtott, keresztbe tette a lábát, és kinyújtott karral nekidôlt a bal tenyerénék, de mert arra nem volt kajüt, hát kis híján keresztülzuhant a korláton át a tengerbe. - Mennyi hézag? - kiáltotta rémülten és dühösen. = Ez mind a maga hülye csilla.gai miatt van. - Ön téved - szólt Ófélia. . . - A csillagválasztás nem hülyeség. . . - Lesütötte a szemét elfogódottan. = Én már választottam... - Igen? Ez kedves. Akkor nem zavarom tovább - mondta Wagner úr, megemelte a kalapját, és távozott. Azonban odább lezuhant a fedélközbe, betörte az orrát, majd énekelt és végiil elaludt. . . . . Theo kezet csókolt Liliannak, bement a kabinjába, és dühösen látta, hogy a tanár elôjött. - Kérem, kihíztam ezt a szekrényt. . . - mentegetôdzött Gustav Bahr. - Nem lehetne. . . Puff! Lilian, szeles módján, hirtelen benyitott a könyv miatt, amelyet kért, és. . . Férj és feleség! Találkoztak. . . Theo fülében már elôrevette artikulátlan árnyát a nyomban bekövetkezô sikoly! De mi ez?! " ţHé!... Ide hallgasanak! Gustav Bahr kissé megszeppent, de acánylag közömbösen bólint!! - Pardon. - Ezt mondja Lilian. És kimegy! Theónak megroggyan a térdţ. ţ - Bocsásson meg - mondja Gustav Bahr sajnálkozva -, talán nem olyan nagy baj. . . - Ember! Hiszen ez a felesége voltl - A sors füle, az ön szája és az én feleségem! Ezt a kedves hölgyet most láttam az életben elôször. Na!. . . Mi az? Igyon egy kis vizet! HARMINCADIK FEJEZET Most aztán kitört a vihar! Gustav Bahr, amikor megtudott mindent, a haját tépte, és Mr. Theo segíteni akart ebben neki. - Követelem - kiáltotta a tanár -, hogy adja át a rendôrségnek! - Jó! A legközelebbi korallzátonyon posztoló rendôrt idehívom! Hogy képzeli különben?! - üvöltötte. - Honnan tudom én,hogy a hölgy nem az ön felesége? - Ezt kikérem. . . Mr. Theo dühbe gurult, és egyszerűen benyomta Gustav Báhrt aţszekrénybe, rácsapta az ajtót, azután megfordította, és a falhoz tolta. A tudós helyzete ezáltal olyan volt, mint egy tetszhalotté, akit állva eltemettek. ů Mr. .Theo nem bírt gondolkozni. Két halántékán egy-egy láthatatlan kötôtű fúródott az agyába. Elaludt. . . . . .Egy idegbeteg orvos késôbb kikérdezte, hogy ki mit álmondott a Stanley Up To Date-en az éjszakán, és valami lehetett a levegôben, vagy déli áramlás lappangott a csontokban, annyi bizonyos, hogy az alvók mellkasából a készülô dráma elôrézete verejtékes, nyomasztó álmokat préselt ki. ţ Sir Arthur Maxbell például azt álmodta, hogy Kopernikussal ül egy fôkapitányság útlevélosztályán, és itt kiderül, hogy a föld nem gömbölyű, hanem négyszögletes, továbbá a bolygókriak nem ellipszis, hanem ródlipályájuk van, melyek gyűjtôpontjában nap mint nap Pepita Ofélia áll és gitározik. . . A futballbíró álmában egy válogatott mérkôzés döntô gólja útán kettôt akar fújni a sípba, de a fütyülô második hangja néma. Rémülten fúj, de hiába, és mindenki azt hiszi, hogy nem adta meg a gólt. Ô szeretné azt mondani, hogy érvényes, de elromlott a fütyülô. Mie)ôtt meţszólalhatna, már ízekre szaggatták, és mindenki eltesz belôle egy kis darabkát emlékbe. Es Theo?... Övé a légszörnyűbb álom. A Trafalgar Squaren találkozik Kannibál Ödönnel. Ez végre megsúgja neki, hogy Gustav Bahrt egy banketten elhasználták szendvicsekre, kenômájasnak, és sajnos Mr. Theót kell vinni helyette, hogy megtaláljanak valakit, mert nem dezavuálhatják a Királyi Földrajzi Társaságot, melynek elnöke, Sir Pepita Ofélia kijelentette, hogy a tudomány csalhatatlan, esak Fűlig Jimmy csalható, amit ô minden napfogyatkozáskor hajlandó bebizonyítani egy kiküldött bizottságnak a sarkvidéken... A bizottság útnak indult egy modern, hárommotoros, hernyótalpas, elsôvonalbeli vadász-járványkórházon, ahol pestisbetegeket ápolnak. Théót gondosan elrejtik egy plüssfotél huzatába, de nem közlik vele" hogy a bútordarab tulajdonképpen villanyosszék. . . Valahonnan az űrbôl egy gúnyos hang üvölti: "Ne féljen! Most levettem a mandzsettámat!". . . Ezer ponton fúródik testébe a sziporkázó áram, a villanyhalál irtózatos rázásában elveszíti öntudatát és felébred.. . Fülig Jimmy rázza. - Uram, jöjjön fel - mondja alig hallhatóan. - Mi történt? - Egy mérföldre tôlünk..: Felénk tart, a "Wagner Úr".:. HARMINCEGYEDIK FEJEZET A szél kitépte kezébôl a kabinajtót, és odacsattantja feltárva a falig! Egy pillanatig vakon támolyogtak a szemközt zúdúló esôsziporkáktól. Igazi kísértetnek való éjszaka! Valahol kiáltoznak. . . Fülig Jimmy túlövôlti a szél sivítását: , _ - A Kékszakállút vízbe akarják dobnil Wagner urat csak ugyan ezzel a verzióval keltették álmából, és ô mindenképpen ellene volt. Talán ne mellôzzük röviden, néhány szóban, Wagner úr álmát nem e vihartempóban 'ţáţuldó szörnyűségek közben. : [gy volt. Gordonnal az élen jött a le9értység, hogy az operák és szerencsejátékok nagy ţismerôjét a vízbe dobják. És ez nem volt álom. Azonban Tüskés Vanek, Pofa Jenô és Buzgb Mócsing megmentik életét a, matrózok kezé'bôl. (Amiér késôbb sok kellemetlenségük volt.) ţ Ráncigálják. . . Vita. . . És Wagner úr közben, nyakával Gordon tenyerében, elalszik kissé, ţţníg megállapodnak ezek. De máris megragadják és épp a tenyerét érinti valaki, ahol megégette a kórboncnok. Erre felriadt. A'másodperc alatt, míg belenyilallt a sajgás a következôt álmodta: . Meghalt valahogyan, de sebaj, és itt egy ráncos kapu, amin ez áll. VIGYÁZAT TClLVfLÁG! _ "Ember, ki ide belépsz, hagyj fel minden reménytelenséggel!" (idézet egy Dante című operából) Belépés elôtt kéretik A vágyakat letörölni! Kerékpárokat a kapu alá behozni, vagyţzokat onnan ellopni, nem tilos, de nincs sémmi.értelme! Halló! No nézd, de kedves!... Egy ôsz portás kinyitja a kaput. A jobb hangzású név kedvéért úgy mutatkozik be, hogy ô a Havasi Wagner. Az öreg erre becsapja a kaput. Wágner úr magától feláll a földrôl. "Sebaj", gondolja és benyúl a madárfészekbe: Szerenésére iit nevelôdik néhány álkulcsfióka, és ezekkel kinyitjáţa zárat! "Mit hazudott"?" Fôrmedt rá az ôsz portás: "Hiszen maga nem a Havasi Wagner, hanem a Fészkesi, akinél veréb van! Nagy különbség! Akkor ez nem álkulcs, hanem valódi! Ergo maga Iesz itt a házmester." Wagner úr kalapja melleti ezresfényű lámpák ragyognak, és ô kisiet a kulCssal. Csattogó flanelpapucsban,dalolva megy, hiszen az ôsz portás szerint harminc cent jár nyitásonként...! Közben azonban, míg ô ebéd utáni örök álmát aludta, új táblát 8kasztott ki valáki ezzel a felírással: TCILVILÁG! LÁTÓGATÓIN K FIGYELMÉBE! Wagner úr régi ismerôi részére, minden este tíz óra után díjtalan kapunyitást reridez. Volt rabtársaknak ebbôl is jelentôs kedvezényt ad! És erre. . . A legnagyobb szemtelenség! Vadidegen alakok érkeznek kedélyesen ordítozva, és azt állítják, hogy ismerik ôt! Frakkos és gróflruhás, sôt aktatáskás egyének már messzirôl kiáltják: "Mi újsţg?! Mi újság?! Halló Wagner!" Persze ô dühösen rájuk ripakodik, hogy itt nines semmi újság, és összetévesztik egy másik részegessel, de ezek az urak nevetve magyarázzák egymásnak, hogy: "Ez egy jó pofa!" És hiába akar kikérni magának mindenféle bizalmaskodást, ezek jönnek! Túlkiabálják, kacsintgatnak egymásra, hogy jól isrnerik ôt, "Ez egy nagy csibész most lopott ualahonnan egy kulesot, és nem akar senki C ismemi! Ez egy nagyszerű alak!" És hiába minden: Egész éjjel összesen harminc centet keresett! Azt is egy gyerekkori jóbarátjától, aki inkább fizet harminc centet, semhogy a Wagner úrral való ismeretségére hivatkozzék. És kinyújtott tenyerébe teszi a harminc cent ára tüzes mennyei Metropol-követ, ami megégeti. . . Ezt álmodta a pillanat alatt, amíg megfogták a tenyerét, ott ahol Rüger doktor szivarja hozzáért. ţ - Ez az átkozott gazember hozta a pestist! ů - De fiam! Ne dobjatok a vízbe! Egy élô madár van a kalapom alatt! ţ Fülig Jimmynek és Mr. Theónak is közbe kell vetni magát, hogy megmentsék kétségbeesett he)yzetébôl Wagner urat. A tengeren egyenletes nagy hullámok vónulnak. A terjengô, nyújtódzó felhôrongyok ismertlen helyérôl bizonytalan visszfény ugrál, a tarajba omló vízen... - Ott!. . . ... Messze, a látóhatárnál, ferde holdsugárnyalábok füstszerű sugárzásában, rozoga gôzös iparkodik a tengeren; inogva, rezegve, kéményébôl hosszú gyászfátylak integetnek, és látszik, amint a sok fehér betű átvonul a fény alatt. . . a hajó bordázatán: " NA MI ÚJSÁG VAN WAGNER ÚR?!" - Uram irgalmazz... -súgja a2 egyik matróz, és valamennyien leveszik a sapkájukat, A.pestishajó! Most eltűnt a holdsugár a sűrűsödô felhôk alatt, és sötét lett, mint nyíltszínű változásnál, ha kioltják a Iámpákat. . . A gôzôs szinte rémülten rohant a vízen, és pestises ho)tak árnyait rajzolta köréjük minden hullám... - Hej, kapitány! Forduljunk vissza! Theo karba font kezekk állt, és átsodorta s2ivarját egyik szájasarkából a másikba. - Aki engedély nélkül a mentôcsónakokhoz nyúl, azt fôbe lôvöm! A legénység morogva tárgyalta az esetet. Fülig Jimmy kajütjén kopogtak, és egy ijedt, szôke fej nézett be, Ôlordsága! - Ide figyeljen - szólt egész halkan az elsô tiszthez e nagyon elôke)ô és nagyon ijedt fiatalember. - Elhatároztam, hogy vállalom a felelôsséget, ha mr. Theo visszafordul az expedícióval. ţ - De ezt önnek kell szíves tudtára hozni, Sir. . . Lord Hamilton elment. De ismét kopogtak! Livingstone zörög a szekrényben! Belülrôl!. . . Ugyanis közben egy levelet csúsztatott ki a szekrény alján. Hogy az a...! Mérgesen kapta fel a levelet. Ezt írta a Pacioci portásaţ "Ki uolt az az ember, aki megállt az ajtóban? Hogy néz ki? Nem láttam az arcát!" Ilyen egy pimasz! Na megállj! "Az ember a Velci herceg úr uolt és az egyik fille tôbôl süket, de nem baj, mert öuigbe érô szakálla uart neki. De ha magţ leuelez uefem, akkor póstafordulással uan szerenesém úgy kupánuágni, hogy attól kéreget. Erre mostjô az alkalom; mert itt maradtunk keCtesben: . Don Fillig di St. James. " Theo jött most csapzottan! - Adjon inni valamit! - mondta dühösen. - Ha á lord akarja, hát visszafordulunk... ţgészségére. De alig emelte szájához a poharat, kopogtak a szekrényen, és megjelent alul egy Ievél. Ez áI)t benne: Mr. Theo! Becsilletszavamra kţelentem, hogy a Velszi herceg az én nadrágomat hordja. ţiţirtgstone. " ţ .. Öt perc múlva Theo belépett a lord kabinjába. - Nos?... Fordulunk már? - kérdezte a lord. - Igen. Nyomban visszafordulunk, amint az önök papírjait átnézhettem -felelte keményen. A két fôúr riadtan összenézett. - Hát kérem. . . - Fel a kezekkel! -Mr. Theo revoÍvere egyenesen az arcukba meredt. - Elég a mókából! ţn egy Livţingstone nevű portás fia?! . A "lord" elsápadt és. . . Puff! ţ Ebben a pillanatban a milliomos háta mögül lecsapott egy gumibot. Ájultan terült a kajüt pţdlóján. Az elválasztófal ügyesen nyitható hasadékában ott állt mögötte Watson! - Majdnem a vesztünket okozta azzal, hogy olyan mulyának látszott eleinte. - De honnan tudta, hogy ki vagyok? Arra igazán nem gondolt; hogy az apja, aki derékig láCta a kuleslyukon át az imént felismerte a műtömés ellenére a Pacific Ocean Trust perforálójával belelyukasztott cégjelzést ţţ riadrágon. . . . A fedélzeten közben felborult a rend! Ordítoztak. = Csónakkal elérjük a Tonga-szigetet! - Itt elôbb-utóbb elvisz az ördög! - Ostoba fajankók vagytok! - kíáltotta Fülig Jimmy. - Modern ember tudja, hogy akit az ôrdög eI -akar vinni, azt a Tonga-szigetekrôl is elviszi! ůLilian jött izgatottan, és félre vonta Fülig Jimmyt. - - Watson vissza akar fordulni. - Hol van Mr. Theo? - Nem tudom. Talán maga is... a Watson embere? - Embere a mennydörgôs mennykô. Lesietett a csigalépesôn. A gépházban meghiúsíthatják Watson tervét. Amikor leért éppen recségett a szócsô. Egy fűtô állt pipázva, a gép felé fordulva. ţ = Megállj! - kiáltott rá Fülig Jimmy. - Csak te ne idegeskedj - mondta a gépész - eddig is megvoltunk nélküled, ezután is éllészűnk. - Piszkos Fred. . . - kiáltott rémülten és Ieült! HARMINCKETTEDIK FEJEZET . . - Halló! Mire vár! - hallatţzott a szócsôbôl. Piszkos Fred kézbe vette á kagylót, és beleszólt: - Ne pofázzon állandóan, maga csirkefogó, mert feljövök egy szeneslápáttal, és végighú;zom a képin. - Fredy bátyám. . . - hebegte Fülig Jimmy: - Maga. . : maga. . .él? - Clgy látszik hogy elhúzom még egy ideig. . . Most feltűnt dr. A. Winter. Szenet tolt, és mangalicasima bôrén fénylett a verejték. - Mozogjon, maga lajhár! - kiáltott a Kapitány. Fülig Jimmy szomorúan állt. - Eredj csak fel, ott inkább használhatnak. Hallod? - mondta Piszkos Fred. Veszett dobogás, ordítás kezdôdôtt fent. Fülig Jimmy rémülten rohant. Uram irgalmazz! Messzirôl, de egy torpedórombolót túlszárnyaló sebességgel rohant feléjük, egyenesen.a luxusgôzös oldalának tartva... a pestishajó! Szél süvített, esô csapkodott, és a megvadult legénység semmivel sem törôdött többé! És most következik Fülig Jimmy szereplésének hôsi eposzba illô része! Szoborfehér volt, és benne is tombolt a pánik! És arra gondolt hogy miţ tesz most egy tiszt, aki jogosan hordja a bôr lábszárvédôt? Fűlig Jimmynek eszébe ötlött, életében elôször, a "kötelesség" szó. Elôhúzta a revolverét: - Aki a csónakhoz nyúl, azt lelövôm! És következett a harc. Rövid, de elkeseredett. . . Egy matróz hanyatt bukott, bezúzott arccal! És következik három-négy lövés. . . tágult a kör. Kaszál az ökle. . . De nem tarthat soká. . . Feléjţ zúg valami a magasból. fejbe talállják. . . Elterül. . . ..A szél búg, rekedt hangok ordítoznak, és a legénység nagy része már csónakban himbálózik a vizen..: Menekülnek. A halál elôl! De ni, éppen a leghangosabbak maradtak! A Tüskés, a Bôkezű. . . Mi ez?. . Fülig Jimmy szédelegve elôbbre jön, és kimerülten. egy szekrénynek dôl, de a goromba bútor idegesen ráförmed: - Nem megy innen?! Mit tehérikedik rám?! - és odább sétált: - Nézd csak! Ez sok. Fülig Jimmy térdei megroppannak. . . .Mr. Theo arra ébredt, hogy feje Lilian ölében van, és a nô egy nedves kendôt szorít a zúzódásra. - Mi. . .Mi van a hajón? - kérdezte. = Lázadás. És most már szedje össze magát. - Mi bája? - kérdi, mert Lilian liheg. = Kicipeltem a kabinból, és nehéz vólt. . . Na! Mr. Theo megcsókolta. És ott a zűrzavarban csókolóztak egy ideig. Ki hallott még ilyen ôrültséget? Én. A szerelemnek nevezett önkívületi állapot jellemzô tünete ez a határtalan, indoléns önzés. Két ember függetleníti magát idôben és térben mindentôl azért, hogy mondjuk tűzvészben, az égô ház teLején, addig is, amíg odaérnek a tűzoltók, csókolódzék egy kissé. Néhány pisztolylövés dörren. . . Mc. Theo kisiet. Sötét van. Lövések villanriak. Valaki felordít. . . Az ítélet-végrehajtó most erélyesen kiszól a kajütje ablakából: - Csendet kérek! - és a párkányra csap. - Becsületszavamra, milyen igaza van -jegyzi meg valahoţnan, a láthatatlan Wagner úr kísérteties hangja. - Ez így megy minden éjje). De majd jön ţ Sztrovacsek, az én brutális barátom, néhány elsôrangú pofonnal, és akkor csend)esz. . . Aludj szépen, Arnold. Itt vagyok. . . "Úszó örültekháza!" - Ezt gondolta Theo. Majd késôbb szabályos, harcsaszerű kúszással félkereste a rádiófülkét. Közben egy elôretolt alak valóságos sortüzet ad le rá a közelbôl. Férfiţang hallatszik bentrôl. Éppen leadnak valamit... Most csipogás... Itt van Wagner úr is! - Halló. . . - mondja a rádiós. -Ismételem: Stanley Up To Date! Stanley Up To Date. Kérem, ajdák le a következôt lapomnak: "Teljes gôzzel haladunk a cél felé. A. Winter..." Mr. Theónak fejébe száll a vér! Hát mégis férfi ez a firkász?!. . . Most megvan! Benyit. . . \ţagner úr a nadrágja szélét fogja, és a falhoz dôlve alszik. - Köszönöm - mondja Lilian a rádiósnak. Most észreveszi Theót. Elsápad, és a szája megremeg. . . A milliomos nevet, de szintén egész fehér. = Iţen! Én vagyok A. Winter! - vágja oda Lilian. - Maga kezdte aezt a harcot! - On nyert - mondja rekedten. - Eszközei minden gentleman felett biztosítják a gyôzelmét! - Szemtelen! Érti? - Elég, asszonyom. . . Nem érdekel az ügye! Rádiós! Adjon le vészjeleket. . . A nô kezében megcsillan egy revolver. - Fel a kezekkel!. . . kiáltja. . . És már felsikolt, és elájul nyomban! Lilian elvesztette a játszmát, mivel nem látta elôre azt, smi a leglogikusább volt: hogy Wagner úrnak (ki tudja, miért?) kedves az élete, tehát feltartja ţ ţét kezét. ",És ezt sajnos Wagner úr nem tehette akkoriban. ...Theo intézkedésére a rádiós vészjeleket ad, és Wagner porig alázva, mélyen alszik feltartott kézzel. . . ţ A hajó csupa önálló, egymástól teljesen független, sôt ellenséges részre osztott. A végén yţszicsék tüzeltek, a túloldalon Watson és cimborái, utánuk következett az autonóm SChwachta Szokratesz, vagy Knapp úr (ahogy tetszik), aki továbbra is mint magánzó élt a kabinjeban és idônként vaktában leadott egy lövést valamerre. Ez itt most a helyi szokásokhoz .taţozik. . . Semleges különítményt képeztek még: Sir Maxbell, aki olykor kidugta fejét egy hordóból, _ps Bruiser, francia fizikus, aki eddig nem szerepelt a regényben, és a továbbiakban sem fog már; mivel a tengeri betegség ágyhoz kötötte az út eleje óta. Ôróla most már késô volna külön ţegemlékézni és nem is fontos. A fedélközt Mr. Theo, a futballbíró, a szerelô meg a műötvös tartották megszállva, és néha Ítt is, ott5s feltűnt egy hosszú, keskeny szekrény, gyalog. Erre mindenfelôl nyomban tüzeltek. Késôbb a szekrény kék bútorrokona is jön szintén mezítláb. Gustav Bahr a szekrény tetejét akarta kinyomni, és ehelyett felemelte azt alapjáról; amitôl e lába kiszabadult. Mit tehetett volna különben elhagyátva? Egy nap különbséggel, a korpulens, kék rokon, Livingstone is megjelent, hogy e példátlan külsôvel fokozza a teljes fejetlenséget. A kórboncnok és Pepita Ofélia ezalatt úgy ahogy kormányozzák a hajót és ennek 'kôvetkeztében a Stánley Up To Date olyasformán fest az óceánon, mintha hetykén félrecsapott kéménnyel most jönne a csapszékbôl. Wagner úr e nehéz órákat a műtôben töltötte, ahol lefeküdt az asztalra, és alúdt, vagy énekelt: Késôbb Schwachta Szokratesz kis híján megoperálta. A homlokáig szénporos A. Winter volt a páciens akinek a lába fájt, és az orvoshoz fordult. - A. Winter vagyok; és itt egy ekcémám volt hajdan -közölte Wagnér úrral, akit elsôsorban talált a műtôben. - Szeretném ha megnézné, kolléga úr. . . = Kollégája a hóhér - felelte Wagner úr. - és várja meg, amíg idejön! - Ezzel elaludt. Bumm!... Egy golyó ütötte át a deszkát. Bum! Bum!... A. Winter a szék alá üIt, és nem értette, hogy Wagner úr itt hortyog. Azután valóban jött Schwachta: - Nem hiszem, hogy életben marad -konstatálta nyomban. -Vannak hozzátartozói? Üzen nékik? ţ De kérem... Ez csak egy régi heg. Talán villariyozni Iehetne? , = Rendben van - szólt Ielkesen Szokratesz úr, és a szeme felragyogott!. . . Levette kézelôjét fstenem! A régi szép idôk!. . . Bekapcsolja!. . . Zúgás. . . szikrák. . . Zene füleinek. Lehunyt pilláva élvézte. Bumm! Egy golyó átüt a falon. A Winter csuklik... - Köszönöm - szólt hálásan és reszektve A. Winter. - Az ön páciensei bizonyára hálásab voltak. - Hát. . . Egy sem panaszkodott a villanyozásra kezelés után - feleli öntelten. Bum! Bum Bum! - Becsületszavamra - szólt idegesen Wagner úr, és felült -, ilyet még nem láttam. Egţ műtôbe jönnek beszélgetni, mintha valami szekrény volna. Itt nem lehet aludni, ha állandóar ez a fecsegés van. . . Ekkor becsapott a legújabb villám: kiderült, hogy a vizeshordókat valaki kifúrta éjjel. Nincţ víz! Az ellenségek parlamanterjellegű vízhordói elosztják a szeszesital-készletet. Ez az egyedül iható folyadék. Déli 12.10-kor kiosztották az egyliteres fejadagot. Délután 1.05 órakor nincs többé ellensége a hajónl Mr. Theo, Watson és Vaszics vidáman félkaréjban ültek mind a fedélzet közepén, érzelmes dalokat énekeltek, szájharmonika- és gitárkísérette!. Ismétlem: déli egykor osztották ki az egyliteres adagot, és délután ötkor Wagner úr kijózanodott! . . .Negyed hatkor bús arccal körüljárt, és bemutatkozott'sorban mindenkinek. - Zaturek Manfréd vagyok - szólt halkan. Ha Wagner úr nem volna markáns egyéniség e hasonlathoz, azt mondanám, úgy állt ott, mint Csipkerózsika százéves álmából riadtan, gyanakvó ijedtséggel, a Déli Sark táján. Búzakék szakállal!. . . Idegesen ténfergett, és a szalonban egy napilapot keresett, mert szerette volna tudni, hogy hová fejlôdött idôközben az orosz-japán háború? AIIítólag Csemulpónál készül valami. Késôbb levelet írt a feleségének, melyben közölte, hogy jól utazik. Érdekli ez a kiállítás. Majd meglátja azt a repülôgépet. Egész éjjel dinamógépeket látott röpdösni a levegôben, szárnyakon (!) sokáig! Ez persze a veronézertôl lehetett. Attól mindig nyugtalanul alszik. Az ember ne egyen sok vacsorát. De fôként ne akarjon repülni. Az nem adatott meg. Van telefonhírmondónk, szabadonfutó (kontrafékes!) biciklink, telefon, sügöny, öngyújtó, és fényképezés. Quo vadis? Mi kell még? Nincs tovább, Edith, hidd el! Ha fejlôdne még a technika, Isten lenne az emberbôl! És az ilyesmi ritkán vezet jóra. Egy rádium nevű dobozról (?) is álmodtam. Ha csak hozzányúltak, azonban Londonból és Münchenbôl énekelt a veronézer. És zongorázott is ez a nehéz felvágott. Valami hülye cipelte ôt álmában még négerek és kínaiak között is, és gyertya volt a kalapja mellett. És hemzsegett minden ezektôl a kinematográfvetítôkrôl, és az volt a legszörnyűbb: Képzeld! A képek beszéltek (!) énekeltek (!) és csurgott az emberrôl a veríték és nem tudott felébredni. Soha többé nem viszek veronézert! Nehéz idôk, drága fiam - írta még, mert egyre ímia kellett. - A mi korunkban minden esztendô duplán számít! De jó lenne 30-40 évvel öregebbnek len ni! Akkor nem ül majd az egész világ gondterhelten a telefonhírmondónál, hogy jaj, mi van Csemulpónál vagy a boxerlázadókkal? És most megint azt mondják, hogy Moszkvában (ez egy nagy orosz város) lázadást csinált valamí Bénin, vagy Levin, vagy Lenin, vagy tudom is én...De lehet, hogy azért é rosszkedv, mert kóstolEam egy kortyot. Te tudod, ez a babona nálunk a családban (ostobaság!), hogy aki egy kortyot iszik, az alkoholista lesz, és nem hagyja soha abba, mert mindnyájan szégyelltük, hogy a papa ha ivott, hát dúdolt a )épcsôházban. És meleg volt, hát ittam egy kortyot. De hogy dúdoltam volna, azt nem hiszem. Remélem, te se. Még nem látom Pólát, úgy Iátszik, késik a hajó... . És írt és írt és a többiek daloltak és Theónak jött a remek ötÍete: öltözzenek estélyi ruhába! Meleg volt és sós párák szállongtak tehát inni kellett mindenkinek, és így az ál lord késôbb tudj Isten honnan, egy szigonyt szerzett és eltorzult arccal űzte Pépita Oféliát. Ez kacarászva, sikoltozva futótt, gitárral a kezében egy-egy fordulónál szamárfűlet mutatott, vagy énekelt néhány víg stancát az ámokfutó bosszantására. Végül egy szekrénybe menekült. Hamilton belerúgott. . . A szekrény ezen csak kacagott. Ôlordsága erre elhozta szerszámait és srófolt! - Na, na!. . . - mondta a szekrény:. . - mit akar? - Hallgass, piszok bútor, ma aprófát pofozok belôledl Ofélia, térj vissza! Megbocsátok... Az ajtó nyílik erre, Hamilton tárt karral lép Oféliáért, és ijedten látja, hogy a Pacioci portását ölelte át. - Fiam! - kiáltja ez, elhajítva ţitárját. Megrendítô pillanat! Atya és fiú szemben állnak. - Kérlek, papa. . . - hebegi a fiú -, jó, hogy jössz,. Nem találtam otthon a műtömôt. . . - És a)egközelebbi szabó a Déli Sarkon volt?! Azért átkarolja a fiát, és sír egy kicsit, és szemrehányást is tesz, de végül nem bánja: sok szépet látott ezen a tariulságos tengeri úton, mert a szekrényben illusztrált lapok voltak. Theo és Watson, a büfépolc elôtt isznak. - Azt mondd meg, öregem. . . - kérdezi Íheó, - mit akartál te. . . ezen a hajón?. . . - Én, kérlek alássan. . . Szervusz. . . ex! Ez a te hajód. . . egy megvesztegetett mérnök miatt, )cettôs bordázattal készült. . . És a fenék két bordázata között teli volt fegyverrel. . . No most te bezártad azt akövér A. Wintert, és ô kihallgatta, amikor a bordázat között elrejtett fegyverekrôl tárgyaltam. Ott bújt el ô és az újságírónô is elôlük. És Fülig Jimmy meg a barátai megtudták ţ nôtôl a fegyverek dolgát. És ezek a Vörös Vaszics martalócai, nagytitokban, éjjél a vízbe dobták a fegyvereket!. Akkor kezdôdött Vaszics legényei meg az én embereim között a hecc! Elintézték egytnást néhányan. . . .A sötét tenger feletti jégmadarak íveltek ferde siklással. Theónak kapart a torka. De nem ivott. Most van az utolsó alkalom! Pepita Ofélia énekelt, táncolt, ivott és nevetett, mint egy rekordsebességre felfokozott áramvonalas Puck a Szentivánéji Lázálombbl. Livingstone kövér arcába úgy belesüppedtek a szemek részegségében, mint egy utolsó pegyedét görnyedô holdkaréjon. Valahonnan elôkerítette a portás sapkáját, és abban ült, hízottan, ónszínűen, üveges tekintettel. Theo lassan elosont a kajütök árnya mentén. Valamit tenni kell! Hová robog ez az átkozott hajó? , Kissé ájuldozott a szomjúságtól. A fedélköz matrózfülkéjénél világosság. Az egyik legénységi szobában á Mócsing nevű néptanító külsejű és két ember, akiket sohasem Iátott a hajón. = Ez az újságírónó ügyes. - Igaz. A fô mégis az, hogy Fülig Jimmyt elintéztük - szólt az egyik. Szegény fregattfôhadnagy!. . . Bestia ez a Lilian. A tömzsi ásít, és elindul az ajtó felé, ahol Theo áll. Eh, ha benne van, gyerünk!... Felkap egy széket, és máris lecsap a tömzsire, hogy mint a kô zuhan hanyatt. Buzgó Mócsing is egy űtést kap, és vérbe borultan hanyatt esik. Egymás torkát szorítvaagurultak a hosszúvaÍ. Végül ez is mozdulatlanul fekszik. ů A hármat megkötözi és Iegurítja ôket a fenékbe. Gyerünk tovább. . . Lihegve oson a fal mentén. Egy pillanatra megáll. A futballbíró üvölt odafenn. - Az semmi. lde hallgassanak! Én híres akartam lenni! Volt egy találmányom is! Ez a lényeg! Mint futballbírónak egy volt a célom: Korrektség! Elfogulatlanság! Fegyélem és még sok más. . . Ebben a pillanatban jött Schwachta Szokratesz. ů - Senki sem hagyja el a hajót, amíg a rendôrség jön! Lezárták a tengerszorosokat. Eltűnt egy fontos távcsô! Mindenkit megmotoznak, ha Zürichben kikötünk! ...Közben a Vörös Vaszics Theo után osont, és leütötték egy karosszékkel: Mondmár Fülöpre is rászakad valami... Elájul. A fenékbe kerülnek. ţ Most a szerszámkamrához ért. . Hangokat hall... Odaszorítja fülét. Ez Lilian! - A maga papája...cirkusznál vo)t? - Igen. Nagyapi sokat mesélte - siránkozott A. Winter. - Anyukám volt az attrakció, egy bambusszal egyensúlyozott. Apus megtanulta, hogy könnyű legyen, ha emelik. Szóval anyukám egy bambusz végén kitartotta az apámat. . . Theo kopogott az apró, kerek ablakon. - Kérem. . . Menjen innen. . . - szólt ijedten Lilian, miután Theo kizárta az ajtót. - Kedves, hogy így aggódik. . . - Theo. . . - mondta a nô remegve. És kilépett. - Megkötöztem ôket - kezdte a vörös fiatalember csúfolódva -, és a fenékben. . . . ...A nô hirtelen mellbe lökte, hogy beszédült a szerszámkamrába, azután rázárta. Theo fejjel rohant az ajtónak dühében. . . A fedélzeten most kitört a pánik. Valakinek eszébe jutott, hogy nincs ennivaló. Miért hitte? Rejtély! Egy perc múlva izgatott tanácskozás kezdôdött. Schwachta Szokratesz kérte az embereket, hogy ôrizzék meg nyugalmukat, és beleesett az esôgyűjtôbe, ahonnan kihúzták. Ne veszítsék el a fejüket, mondta, tengeren éhhalál ellen jól bévált szokás van. Majd elfogyasztanak egy utast. Matrózlakoma leszl Jajveszékelés és fejetlenség tört ki! Maxbell kért mindenkit, hogy ha ráesne a választás, úgy étkezés elôtt balzsamozzák be. Amennyiben életben marad, akkor ez természetesen felesleges. A futballbíró felugrott az asztal tetejére és ordított. - Uraim - kiáltotta vadul. - Én feláldozom magamat. . . Na. . . Jaj! Várjon maga hülye! - (A türelmetlen Sigorszki ugyanis, amíg a futballbíró beszélt, megsózta a kezét, és beleharapott.) - Én tudom, mi a kötelesség, felajánlom a feleségemet!... - Pfuj bíró! Hü-lye! Hü lye! - Ha egy-szer úgy áll a dolog, hogy valamelyikünkţek rneg kell halni, igyunk egy kortyot - mondta Maxbell, és felhajtott egy fél üveg pálinkát, és ettôl rajtaütésszerűen ájult részeg Itt. Újabb pánik! Pepita Ofélia segítségért kiáltozott valahol... Odarohannak, és látják, hogy a művésznô a szerelôn térdel, és egy lábassal veri a fejét. - Segítség! - sikoltotta - egyedül így nem bírom agyonverni! Hozzatok a fűtôktôl egy lapátot. Rohantak lapátért. - Sokkal okosabb lett volna az expedíció helyett egy buta kis nôvel beülni valami olcsó cukrászdába - kiáltja Maxbell. - Adjaţak le vészjeleket! - És megkapaszkodott egy pózna felett függô kötélbe, és ott lógott vigyorogva. Amikor arrajött Livingstone portássapkában, aprópénzt nyújtott át: - Adjon egy szakaszt a Picadillyig, és itt van külön, ezért adjon vészjeleket. Ne csináljunk ebbôl presztizskérdést, - hadonászott röhögve Maxbell, és nyíltszíni tapsot kapott, mert visszakézzel inzultálta á futballbírónét. - A portás csöngesse )e a hajót!. . . És a presztizs. . .azt. . .kérem. . .teljesen hagyjuk ki a játékból. . . Én a világ legnagyobb teleszkópján keresztül láttam azt a csodálatos, végtelen űrt, amit az ember a saját fejében érez, ha sokáig iţézi a csillagos eget: Mert igen tisztelt akadémiai aggtársaim, kit érdekel alássan a távoli fényévek végtelenje?!... Mi lesz itten a közeli fénytelen évek végleges ügyével?... Itt a földön egyetlen fénypercet ellopni a haláltól. That is the question... hogy Shakespéare karnagy úr szavaival éljek: egyetlen nagy csillagászt ismerek, prof. . . Pepita Oféliát! Aki. . . minden este. . . a szívünk mellett áll és gitározik. . . My old Ofélia. Én. . .hatvanéves lettem innen-onnan. Külörtben mindegy, hogy honnan! Annyi lettem! - motyogta a tanár, és keskeny spirálisban törökülésbe süllyedt a pózna tövébe. - Az archimedesi igazság. . . ez: Adjatok. . . ebben a végtelen ürességben egy fix lánytekintetet, hogy kimozdítsam magam a világba. . . MerL ez a világ:. .egy mozgóképpalota. . . az élet nem algebra, hanem hangosfilm... = Igaz! Epurci móve. . . - szólt a szerelô. - "Es mégis mozi a föld!" - bólintott Maxbell. De már akkor, ahógy dôlt a hajó, vagy ötszáz métert merült, hogy aztán a Mont-Blanc csúcsáig emelkedjék, és itt megpillantotta a fennsíkon Adrient, kit húsz éve nem látott, és szomorúan mondta: "ön Tibetbôljön, ezt látom az iránytűmön, és ott tanult egy titkot, amitôl maga ilţen Fataf maradt, és én ennţire megöregedtem. " A lány csak legyintett, és csillogott a szája és a szeme, és a Mount Everestjeges fuvallata meglebbentette világoskék szövetblúzát, amin súlyos, remek, szôke fonatok nyugodtak vastagon, puhán, és nevetett, olyan csengôn, mint ahogy a gleccser jege pattogzik szilánkokká, ha rátűz a nap. :..És most megjelent álarcban a dalai láma, de Maxbell röhögve mutogatta a leánynak: "Ez egy jó pofa, én régen ismerem! Evvel együtt voltunk bezárva a British Museum néprajzi osztályán! Most lopott valahol egy fennsíkot, és nem akar megismerni! Ez egy nagy csibész!" Ekkor hallotta, hogy peng valahol! Hátralépett! A dalai láma vádlóan rámutatott, és ô elhűlt a rémülettôl, mert érezte, hogy Pepita Ofélia a gyomrában álI és gitározik!... A fedélzeten beteljesedett az óceánjáró utasainak tragédiája! Megették az utolsó darab kenyérhajat, és egy órája forralták a szerelô bôrövét. Hiába! Mr. Szokratesz merev mosollyal állt ott. Ostoba kísértetek. Itt tengerészlakoma lehet csák! És máris kiosztotta a külön e célra szolgáló kérdôíveket, amiket jó elôrg megkeresett a kapitány fülkéjében. Mindenki kitöltötte atyja, anyja nevét, állandó lakhelyét, foglalkozását, és az ív aljára mindenki odaírta a "Megjegyzések" rovatába, hogy amennyiben a sorshúzás révén elfogyaszLják, úgy közli, hogy saját elhatározásából ették meg, erre senki sem kényszerítette, nem is befolyásolták. . . - Jöjjenek vacsorázni! - kiáltott a futballbíróné. - Még e pillanatban is az evésen jár az esze? - dörgött rá megsemmisítôen Sigorszki. A futballbíró most kihúzott egy cédulát, és komoran szólt: - Melyţk önök között. . . a Schwachta nevű Szokratesz? - Hohó! Itt csalás történt. Én a maga nevét írtam fel. Tehát önt fogjuk megenni. Legyen erôs. _, Idô! Bíró!" kiáltozták. "Szemüveget a bírónak!" - Kţ mondta, hogy hülye?! - lihegte a bíró. - Húzok egy új kérdôívet! - harsogta a hóhér, és máris olvasta: - "Schwachta Szok". . . Ez disznóság! ...És kiderült, hogy valamennyi cédulţra a hóhér neve állt. Erre ismét kitört az általános dalolás. :. , . . .Körülbelül erre az idôpontra eshetett, hogy Lilian kiszabadította a foglyokat. Megígértette velűk, hogy nem bántják Theót, és ô maga is igyekezett elbújni valamerre. Benyitott a teljesen félreesô burgonyaraktárba, de egy kéz torkon ragadta Liliant: - Theo! - kiáltotta - Theo, segítség! - Én vagyok -súgta a támadó. És csakugyan Theo volt, akit a mindenhol elôforduló Pepita Ofélia kiengedett közben. Hiába is szépíteném: be kell ismerni, hogy ez a végsôkig gyötört, rettentôen összevissza becsapdosott ifjú, ez most hm... Ez felpofozta a hölgyet! Ott a sötétben szótlanul, elszántan zajlott a csata... Azután Iihegtek kétségbeesett daccal, elkeseredve, és csókolóztak egy kitsit. . . Aztán tovább folyt a kézitusa! . .Közben a fedélzeten kitálalták a szárazbabfôzeléket vacsorára. Az egyetlen velôscsontért ůközelharc folyt, és Pepita Oféliáé lett, aki jó) bekente sóval és borssal, azután odaütögett a tányér széléhez, és csodálkozott, hogy törött üvegdarabok hullanak ki belôle. A hóhér sírva borult az asztalra. . . Azů egycsövű messzelátó volt a velôscsont! És Milánó hullott ki belôle! Sôt Róma is, és Tokió! És a halálsápadt ítélet-végréhajtó vallot: - Ez volt a titkom! A kockázatmentes derűlátás szabadalma! Legyen bár köd, vagy esô, hó; vagy gyomorróntás; a látcsô végén látszik Tokió, Stockholm, Milánó, Bécs sôt Lucien Boyer is. A hazugság helyett diapozitívumoknak éltem! - Llram atyám. . . - motyogta a futballbíró. ţ - Micsoda borzalmakat ér meg áz ember a tengeren. . . - Ez történt a látcsôvel. . . - folytatta a hóhér. - És most már ne ütögesse a tányérhoz... mindössze Athén van benne, és azt sem lehet kenyérre kenni. Most lelepleztek, és az vesse rám az elsô követ, aki még le tud hajolni, anélkül, hogy orra essék. . .tudják meg, hogy azért lettem Schwachta, mert egy hasonnevű hentesbolt élôtt találtak Karnevál hajnalán, Knapp lettem, mivel egy fodrász ôrökbe fogadott, inasnak, és Szokratesz, mivel valaki meghülyült, és ezt a nevet rám sózta. . . Ezért az én nevem Schwachta Szokratesz, Knapp és Achmed is a gyönyörű turbánviselét kedvéért, mert tizennyolc éves koromban bejártám Közép-Amerikát, egy operett címszerepében. . . Így lettem hóhér. . . Nţgy, nagy megilletôdöttséggel aludtak ekkor már valamennyien és Schwachta Szokratesz, Knapp vagy Achmed hunyódó pillákkal rágyújtott egy szivarra Sigorszki felsôzsebébôl. De rövidesen kihuÍlott a szájából. Ejfél után egy óra volt. A hajó valamnnyi utasa aludt. lţheo és Lilian is, elgyötör'ten, összehajoltan és egymást fojtogatva... Az ég mint valami végtelen dórţ kupolája ragyogott a víz fölé domborultan, amelynek végtelen síkján csak a Stanley Up To Date rohant kissé cikcakkban és imbolyogva, mivel a kormány I egész nap Pepita Ofélia állt és aludt. . . Hajna an ismét feltűnt a közelben Brigitta, és a Fôorvos vezetésével a kalózok megszállták a hajót. "Most érilnk Tr-ieszthez drágám - írta Wagner úr. - Itt a uámuizsgálat!" HARMINCHARMADIK FEJEZET Mr. Theo iszonyú fejfájással ébredt a kabinjában, és ahogy felült, egy táblát látott az ajtón: AGYONLÖVETÉS ELKERÜLÉSEVÉGETT Szlueskedjék a ţillkéjében nyugodtan maradni, ellenesetben kicsinájuk! Sambi-Sumbinál álltak. Most a szekrény odalépett Mr. Theóhoz, és alázatosan mondta: - Zárja ki rólam az ajtót, hogy ne kelljen Iehúzni ezt á bútort, mint egy hálóinget. ţ Csak menjen vissza a helyére! Érti?! A szekrény csüggedten visszatért a falhoz.l Kintrôl behallatszik Sir Acthur Maxbell hangja: - Mehetünk! És biztosíthatom önöket, hogy ide Gustav Bahrral fogunk visszatécni. A szekrény felkacagott, és Mr. Théo dühösen figyelmeztett, hogy be fogja olajozni, ha ezt nem hagyja abba. A kikötôben ott állt a Sambi-szigtcsoport kormányzója, néhány bennszülött katona, egy tüskés hajú, bazedovkóros kormányzósági írnok és a híres festô, rövid úszónadrágban. Várták az expedíciót. Theo kabinjában váratlanul megjelent Buzgó Mócsing, a népoktató külsejű kalóz. - Hajlandó hölgylátogatót fogadni? Ha rám hallgat, azt mondja most, hogy nem. Az igazi Gustav Bahrnérôl van szó. Ezt a Rézgróf fogadta a San Franciscói pályaudvaron, és elvitte az ön nevében a "Wagner Clr"-ra. - Elcsalták ôt arra a rozoga, vén gôzösre?! - Kérem - mondta Buzgó Mócsing szigorúan -, a hölgy mit sem vethet szemére a gôzösnek. Sôt. Nekem a gôzös jobban tetszik. . . .Buzgó Mócsing elment, és jött a szekrényben idegeskedô tanáe özvegye. Az igazi Gustav Bahréné! Ez nem búgott. De idônként egy sóhajszerű apró hördüléssel összerézzent. Hegyes kontya van, csúf és ôreg. - Örülôk, hogy megismertem - mondja és felhôrdül, és Theónak mindkét szemöldöke vibrál. - Csak teţnap értesültem, hogy kedves öccsével összetévesztettem. Hi! ů - Tessék egy pohár. . : hopplá!. . . vizet inni. Ez mitôl van? - Régi tünetem. A másik miszter szintén vörös. Ô említette, hogy ön kegyes életű ifjú, és a vadonba szándékozik hittérítônek. Hi!... Mindég így pislog? - Ezentúl mindég. . . Clgy érezte, hogy tombolni fog. Mit mondjon? Hogy aţ Rézgcóf nem az öccse? Ehhez az ô fején is sok vaj van. - Csak ketten vannak testvérek? - kérdi a nô. - Tessék?... Nem. Van fent egy Vaszics nevű idült bátyánk is. Remélem, megtáláljuk a férjét. - Szegény Gustavom. . . Sajnos, széllemi frisseségébôl sokat veszített az utolsó évben. . . Ön baromfit tart a szekrényben? - Félig. . . Lehet, megjegyzem, hogy egér van bent, ilyenkor így teszek. . . j; - Nem árt az a nagy kancsó víi a szekrénynek? - Nem fontos. A nyílt tengerenţéldobom ezt az ócska bútort. Frissességét elveszítette. Jól éltek önök? - kérdezte, mert mondani illik valamit. - Boldog voltam Gustavval, pedig kevés illúzióm lehetet. . . Ugyanis Gustav Bahrt tizennyolc éves korában Zpruzic Tódornak hívták. Atyám gyarmatáruüzletéb segéd volt. . . Mégis inkább patkány lehet abban a szekrényben. Mennyi víz! Nem árt az?! Szóval egy ballépést kţvetett el, hi!... elutazott a pénztárral. Néhány év múlva váratlanul megpillantottam Zpruzicot. . . - Ha megkérhetem, ezt a nevet ne tessék mondani. Ingerel. . . = Kérem. . . A hűtlen kezelésértjáró egy év helyett hogyan Iett a hűségért kezeskedô örökös holtomiglan. . .", nem tudom. Nekem már mint gyermeknek tetszett mivel hűtlenül kezelte a mazsolát is, hogy megajándékozzon. Ez volt Zpru. . Nem, nem mondom. . . Ön igen ideges. . . Csak nehezen lehetett lerázni a hölgyet. A tanár sápadtan állt a szekrényben, amikor Theo klnyitotta. - Röviden Csuzlinak fogom nevezni önt, és megállapítom, hogy mint segéd hűtlenül kezelte a mazsolát és a pénztárt, mint férj egyszerűen elsikkasztotta önrnagát és a mazsolákat, ţmellyel viszonzásképpen atyja vagyonáért a hölgy életét akarta megédesíteni. Huzlovics úr, gzégyellje magát! Elszökött a sorsa elôl! - Uram! Sikkasztásért nem jár életfogytiglan! - További gazsága: e tiszteletre méltó hölgy sohasem volt hófehér bôrű, mint az Északi Sark, éz nem volt olyan szép, mint egy korallzátony, nem kacér, mint az Egyesült Államok, nem karcsú, mint a Tűzföld, ném kékszemű, mint az fráni Fennsík, és nem csókolt soha úgy, mint Afrika! - Beismerve. Mit mondtam volna? Hogy egy cégtábla révén kerültem összefüggésbe a ůgyarmatokkal, és elsô utamon még nem én voltam a kutátó, hanem a rendôrség? , Ez az ön legnagyobb bűne, Husovszki úr! Mert ha ön azt mondja, hogy a felesége ,vţrszegény, már-már pártában maradt lányzó, akihez odakényszerítette magát a szükség, mi4tán törvényt bontott, akkor én elkerülöm azt a nôt, aki csakugyan karcsú, mint a Tűzföld, és a légsötétebb, mint Afrika! De azonfelül kacér; mint a Jóreményfok, és nagyobbakat hazudik; mint a Himalája! - Sajnálom, ha akaratlanul is becsaptam. De erre Mr. Theo is becsapta. A szekrényajtót. ţ Mert zaj hallatszott fent, kiáltozás, lárma, azután kemény léptek, és belép a tudomány bajnoka, lihegve! _ - Uram! Eljöttem ide, és közlöm önnel, hogy Gustav Bahrt megtaláltuk! És é pillanatban mţr a hajón gondos ápolásban részesül! Adjon egy darab keménypapírt. . . Meg kell támasztani a :szekrény a Ij át. ţA bizonytalanul ingadozó bútordarab aIá elhelyezett egy darab keménypapírt. Theo ţszédűlt. :. Mi van itt?! Elhűlten nézte ezeket. - Uram! - kiáltott a futballbíró. - Én csak azt mondhatom, amit Sir Maxbell: A tudomány. védhetetlen! A tudomány egy félmagas labda, kapásból megcsavarva, külsô rüszttel a bal felsti léc alá! ţ -Clgy van!. mondta lelkesen Maxbell, mivel egy szót sem értett az egészbôl. És távoztak. Mit lehetett itt tenni?. . . A tudomány védhetetten. Mit szólhatótt a föld, amikor Maxbell korai elôfutárai kiderítették, hogy tányéralakja van? És mit tehetett volna, ha kiszámítják, hogy kés-villá is fékszik mellette az űrben? És a fókuszában egy lékváros gombóc található? Gustav Bahr bizonyára tudja a kötelességét, és hátralévô éveit ebben a szekrényben`fogja eltölteni. Mért ha csak egy pillanatra is kijön, összeomlana a valóság. Mi történnék, ha kiderülne most, ţogy mindén test annyit veszít a súlyából, amennyit akar, és az egyenlô szárú háromszög szcigeinek összege szerény havi életjáradék? Másnap feloszlatnák a daláregyesületeket, mindenki elkésne az irodából, és az emberiség leinná magát a sárga földig. = Bátortalan kopogás hallatszott a szekrényen mire Theo sziszegve mondta: - Ha életjelt merészel adni, az emberiség jól felfogott érdekében elégetem, mint egy hindu ôzvegyeL! Ez történt voltaképpen: Csónakkal partra érkeztek négyen: Sir Arthur Maxbell, a Rézgróf (mint Theo) és Lilian (Gustav Bahrné szerepét játszotta, amiért külön fáradsággál megtanult szájharmonikázni). Fülig Jimmy képviseletében ott volt a Fôorvos úr. A kormányzót meghatotta a nagy ember hitvese. - Segítsen rajtam, kormányzó úr! - sírta a "hitves". - Félek, hogy a férjem nem akar majd jönni. Nagy beteg szegény... Szellemileg sem a régi... - Amennyire tudom, a hegyek között élô vadaknál megfordul egy európai, aki Bahrnak mondja magát. - Ó! ha elvihetnénk. . . Ha nem kellene itt maradnom miatta - szólt az asszony búgó hangon, azután kissé szájharmonikázott. Nyomban utána a kormányzó kijelentette, hogy semmiképpen sem kell majd itt maradnia, mivel erkölcsi kötelességének érzi, hogy a beteg embert visszaadja családjának. A hegyek közt élô bennszülöttek társaságában egy kunyhóban valóban ott élt "Gustav ţahr", ez a kis köpcös, ôsz hajú, monoklis egyén. Sokat tanácskozott a törzsfôkkel, elsôrangú szivarokat szítt, és éjszaka vette fe! sokszínű szebbik ruháját, amit senki sem értett, mivel az ágyban feküdt benné. Most érkezik egţ ember, akinek olyan színű a haja, mint a lemenô nap, és az arca pöttyös. Nyomban elnevezik Pöttyös Alkonynák, vele van Áll Szôr, az ideges kecske és Fehérsapka (a Fôorvos), aki pofonokat hozott magával, és a poggyász körül megforduló kiváncsi bennszülötteknek bôkezűen osztogatott belôlük. Továbbá egy nô is jött. - Hogy hívnak téged? - krédezi Pöttyös Alkony a fônököt. - Hazug Hal a nevem, de ez nem igaz. = Egy tudóst keresünk itt nálatok. . . - Pöttyös Alkony elmondta a kormányzó üzenetét. De közben megérkezett a "tanár". A köpcös egyén szivarozva sétált, és meghűlt benne a vér, amikor égy hölgy, akit életében sohasem látott, olyant sikított, hogy a bennszülöttek egy része lerohant a tengerpartra, mert azt hitte, hajó jöri. Es zokogva a nyakába esik, és öl.eli á rémült embert, s a közelben megszólal egy távírópózna, kalapját levéve: - CÍdvözlöm a Földrajztársaság nevében. A tudós tisztában volt vele, hogy a felelet is korrekt lesz az irodalom szempontjából. Most ama néhány robusztusan egyszerű mondat következik, amely minden regényes életrajz nagy jelenetéhez elengedhetetlen. Az a pár "spontán" szó, amelyen évekig gondolkozik a tudós, amíg felkutatójára vár, és válahogy így fest majd a műben: A hallatlan erôţeszítés után, amikor megualósul a ualószínűtlen, azzal a dikciószerű és mégis pátoszmentes angolszász ünnepélţességgel igţ szóft: És most következik néhány mesterien egyszerű szó. De még Maurois is tehetetlen lett volna Gustav Bahr feleletével, amely így hangzott: - Micsoda hülyeség ez?! -szólt idegesen. -Nem ismerem a hölgyet. Különben isjól érzem itt magamat! - Nem mondasz igazat, uram, pedig én vagyok a Hazug Hal - szólt a bennszülött. - Neked fáj a szíved, fáj az agyad, téged gyógykezeltetni kell. - És ebben igaza Iett, mert ô maga úgy ütötte fejbe Quebrát, hogy nyomban hosszú kezelés vált idôszerűvé. ...És mert a tudomány csalhatatlan, sikerült a csalás. A lehűlt, fejbe csapott Quebrát váratlanul meglepte a sikoltozó nô, és valamivel a karjába szúrtak. Quebra nagyot kiáltva revo)veréhez kapott, de a sok ölelgetô kar, továbbá egy szeretettel fojtogató kéz még fél percig ellenálltak, és ezalatt hatott az injekció. Így sikerült a portugál felségjog megsértése nélkül ametikai hájóra vinni a gengsztert! Mert ez volt az elérhetetlennek tűnô cél! "Kiemelni" az idegen állam érinthetetlen területérôl Quebrát! Akit a jámbor portugál kormányzó mind a négy csendôrével sem fogott volna el, ha posta útján kérik a kiadatását. Hogy lehetséges mégis ez az ünneplés? Ni! Az összes lapokban hasábos cikkek... És itt egy fénykép is!. . . De hiszen ez az igazi Gustav Bahr! És a nô sem Lilian, hanem a hegyes kontyú étles hölgy. . . Hogy van ez? Kicserélték ôket? lgen! Gustav Bahrt másnap kibocsátották a szekrénybôl, és megmagyarázták, hogy választhat a leleplezett szélhámosság vagy az érdem nélkül vállalt ünneplés között, és a nagy tudós engedve a kényszernek, beÍenyugodott a világhírbe. Maxbellt szinLén ezen választás elé állították: világröhögés vagy Nobel-díj-jelöltség, és a zseniális ember keserű szájízzel belenyugodott a Noţel-díjba. Nem ô az oka, hogy Brusier, ez az elkallódott fizikus esélyesebb jelölt, mivel unokafivére a Világ Szeme Pictures operatôrje volt, és így a fizikus állandóan megjelent a híradóban, mosolyogva és cilinderét csóválva, míg lassan cégjelzésnek vélték már, mint a Metro régóta bólogató oroszlánját. . . .És a Tonga-szigeteknél az éjszaka leple alatt két csónakkal felvették a régi legénységet, majd megsúgták nekik, hogy választhatnak: vagy vállalják a felkutatást, vagy mint lázadók tţrvény elé kerülnek. Az emberek az utóbbit választották. Mire a legénység elfoglalta a helyét a Stanley C1p To Date-en, a "Wagner Úr" nevű pestishajó messze járt Cţuebrával, és mikor a )átóhatáron kívül ért, megkezdték bordázatáról eltávolítani a karosszéria módjára rászerelt ácska hajóvázat, horpadt kéményt, korhadt deszkákat. . . ...Clgyan ki mondta volna, amikor San Fránciscóba befutott a gyorsjáratú "Radzeer" cirkáló, hogy ez volt még nem régen a "Mi Újság Wagner Úr?" ...És a kikötô fényárban úszott, a tribünön elôkelôségek, világhírnevek, a kordon mögött é)etveszélyes áradat, hangszórók bömbölnek, autótülkök, szirénák lármáznak. És a szpíker lzgatott hangja száll: Halló! Ismétlem. . . Halló! Már feltűnik a Stanley Up To Date:. . ...Mr Theo nem száll le a hajóról, azt mondja, beteg. És Lilian nem hajlandó nyilatkozni, é8 szintén nem száll le, de itt van Pepita Ofélia, szerény gesztussal átvesz egy csokor virágot, és megörökítik a híradóban, amint a kikötôben áll, és minden percben mosolyog! Lépésben megy az autó a város felé, és mindenhol éltetik Brusier fizikust, éltetnek mindenkit; éltetik a halhatatlanokat, és éltetik az élhetetleneket. ...És a "Mi ÚjságůWagner Úr?", illetve a Radzeer legénysége elindult Piszkos Freddel meg Peterssel és a Vörös Vasziccsal meg a Fóorvos úrral a Nyakát Neki Ric étterem felé a ţúlYárosba, és veszekszenek, mert ez a Fred itt megint mariipulált. Hogy a fenébe került az olaj pénzbe, amikor most is a Stanley Up Tól Date lepecsételt kannáival van tele a Radzeer? Piszkós Fred hátraböki a sapkáját: - Én megint torkig vagyok veletek! - Otthagyja ôket. ..:A sarkon égy gödrös sikátor gázlámpája még rásugárzik homályos üvege mögül, amint szvetterében, zsebre csapott kézzel, vállára vetett kiskabátban, csámpásan megy, és a kţlváros keskeny, ódon házainak misztikus homályában eltűnik, mintha árnnyá hatalmasodva a görbe kémények között felszívódna, hogy azţtán Cape Townban vagy Malmôben lássák ugyanígy, mogorván és egykedvűen, rengeteg eszével, kriptaszagú életének ismeretlen régi ţragédiáival e gáncsolható, de félelemnélküli lovagját legendáknak, bűnügyi balladáknak. , - Becsületszavamra. . . Ez a Sztrovacsek ez mindig lop az osztozásnál. . . Ezt ti nem ismeritek, éz a Piszkos Fred, egy régi martalóckapitány. . . Ezzel Port-Szuezben elégettük a hajót, csak azért, hogy a frászt kapja mindenki. ţs mert szép este van, búcsúzunk, Arnold, ajánlom magamat. .:És megemelte kalapját, mire felszállt egy veréb boldog röppenéssel, üdvözlô kört írva a régi elszédült lelkiállapotának egyensúlyában túlboldog Wagner úr felett a magasban, mire ez bíztatólag utánászólt: - No csak ne hozzál szégyent a fejemre. . . Egy szegénysorsú veréb ne legyen olyan fenn mindjárt - de rémülten kiált máris. - Jaj Isténem! Becsületszavamra ez elvitt egy álkulcsot. . . . .És vidáman ment hetyke kalapgyertyájával, dalaival; hervadt virágokkal tömve a zsebe, és így kiáltott a fényárban úszó városháza elôtt: - Milyen dísz van ma! Úgy látszik, ünnep lett! Akkor elénekelem Mendelsshonból a makkhúsz indulóját! És elénekelte. . . ...Míg a kivilágított városháza dísztermében gyönyörű pohárköszöntôk hangzottak el, az erkélyen ott állt a Pépita Ofélia A. Winter mellett. - Milyen szép este. . . Tudja, mi jut eszembe? - Én azt gondolom - szólt A. Winter -, hogy jó volna csillagot választani, mint gyermekkorúrikban. "Az én szövegem", gondolta dühösen Ofélia. - Azért se választok csillagot - szólt szárazon. - Jó a gyermekeknek. Ök mindenben hihetnek - folytatta ijedten A. Winter. - A nagyszüléim Mikuláskor selyemcukrot helyeztek eÍ a cipômben, az ablakpárkányon. De kérdem én: mit tesznek a felnôttek cipôjébe? - Sámfát! - felelte dühösen Pepita Ofélia. Dr. A. Winter ettôl a szótól halálosan elsápadt: - Sá...sá hám fát?.. -Csak nem Hannibál következik, meg a száraztészta, és a filmszínészek?! - Tudja mit? - mondta jókedvűen a művésznô, mert megszánta: - Válasszunk mégis csillagot. - Hát tessék. . . - szólt kissé bizakodóbban. - Maga melyik csillagot kedveli? - Én? = felelte Pepita bfélia, és egy remek bemondás jutott eszébe. - Az én kedvenc csillagom a Charlie Chaplin! Ez a tündéri alak és. . . És mire felnézett, egyedül volt. A. Winter kalap, kabát nélkül, Eutva menekült a kivilágított utcákon. GYÁSZJELENTÉS A Gustau Baitr (Man for man) - expedlció résziueuôi ôszinte szomorúsággal tudaják, hogţ a Fillig Jimmy néuen közismert, polgári neuén ismeretlen, k.b. 25 éues jiatalenzber, aki eddig még meg nem állapttott hefyen szilletett, feldertthetetlen módon elhalálozott. Fentneuezett hűségţuel, bátorságáual és korszerű feluilágosodottságáuaf, önfeláldozóan szolgálta az expedició ilgyét. . EMLÉKÉT MEGÔRIZZClK! 193. . .III.18. San-Francisco A Stanley Up To Date expedtció (Man for man) társasága neuében: Brusier, elnök. A Gustau Bahr Felkutatásának Emlékére Alapttott, Királyi,Földrajzi Érem tulajdonosa, akadémiai tag, stb. VIGYÁSZ-JELENTÉS Ideuigyászon mnindenki, ha elszámollása uagy más dolga uolt euuel a Fülig Jimmyuel. Annak most megadták. Elkészült! A Gyarmatoknak Szingapuri Klubuilága gyászjelentt, hogy a Hűsţges Almák (nem esnek fejilkre a fájuktól), touábbá a Kés uagy Beuételi t,ársaság mint tagját, a Mindennek ţan Határa. De Megkeriljilk csempésţegyesillés, mint titlcárát, megtört sztuuel elintézettnek ueszi. Emlékét néhány pasas, aki nem tetszett neki, élete uégéig ápolni fogja. Eszt a gyászjelentést a uilág számos fôhelyén ktfilggôzik a Iebujokban, hogy a cimborái ne keiessék adósai nyugodtan alhassanak és hitelezôi gyászolhassák Hűséges menyasţonya, Fepéita Ofélia siraja, minden este nyolc órá-tól a Velô Tanyán. (A úri közönség táncolf) Halottakról uagyjót, uagy semmit! Fillig Jimmy barátai. MEGEMLÉKEZÉS ţ,Mi, ţfelsége St. Antonió Fôherceg, a Boldogság Szigeiek urafkodója, kegyesen megemlékezünk hűséges alattualónkról. , az elhunyt Fillig Jimmc)rôl, ů aki uralkodója iránti ôszinte ragaszkodásának, önfeláldozásának számos bizoţţságát adta. Ezért neki a II. osztályú Hűség-Éţrdemrendet és szigetilnk áflampolgárságát adományoztuk, touábbá az 193. . januárjában megkötött rendôri, kiadatási egyezménybôl killön záradékkal e htuünket kivételnek mondottuk és a személyéré uonatkozó niegkereséseket nem uettil-k fgyelembe, azokat két diszes albumba kötue feuéltárunkţn helyezzük el. Néhánţ ôszinte emberi tulajdonsága miatt kegyeiriket birta. Béke hamuaira! Kelt, A lmira,193. . . III.19. Ôfelségé nevében, kabinetirodája útján:; Y Sangenaro di Costado Gomperez, hidalgó s.k. ţ ţ Fülig Jimmy levele ôfelsége St. Antonió fôherceghez TiszGelt Királyi Ur, Kedues Királyné Felséges Asszony és a kedues rnama óţóságossága. Touábbá nagyon örilltem hallálom fölötti szomorúságán és ôszinte részuétét, melyet ondolţt, uagyok bátor asz elhunyt neuében megtört sziuuel hálás köszönetem nyiluánítását. $zomorú dolog asz, ha ualaki meghal, de kiderill, hogy Pz csak técc. Ha az emberjön a túlvilágról és lája, hogy a Dokok, kikötôk, rakt.árházak, örömök és pofonok meg minden ép ofan mint uolt. Mer itt mégis abbari a tudatban vannak, hogy mekkhalt a Fillig Jimmy és mégis csak épen Ctgy mehnek és lármáznak, mint tegnap. A Hazug Alisz a "Fôzd Meg" késlokál és panzió direktrossza ép úgy ueri a sofôrt, mint tegnap. Ép úgy futkálnak az autók, ép annyit haszudik a Buszkó Mócsink és ép úgţ csilingelnek a uillanyosok és ami a legktnosabb: ép úgy süt a áp! ţ Nem túdom, teccik-e érteni? Én sose gondoltam arra, hogyha mekhallok, akkor szilnetejen a forgalom és átalakitás ţtiatt zárua legyen a napfény. Éţn nem kiuántam, hogy szilnjön mek az óceán és a Buszkó Mocsink ne hazudjon (amire eddig még detektiuek is csak fenţttéssel birták szorgalma2ni). Minek kiuánjarrt, hogy ne táncojon úgy a sok por itt a fármába ? Éţs mért ne üsse Hazúg Alisz a direktrnssz az ô sofôrjét? És mégis. . . . . .Esz ety nagy tanuleság uoft. És sajnos, hogy ettôl se komojodtam meg. Csak az uigasztal, hoyy nagy urakkal is ez nines sokkat másképp. Ha elgondolom, hogy mennyi órjási t8meggel, pompáual ilnnepelt nagy temetés uolt a úilágon, ami1 nem szerettem, mert a gyászjeléill mtndég ualamejik fôfelilgyelô monta, hoty másnapig legyek benne nála a hiuatalba, amtg a ţertartás és csôdillés lesz. Esz mindig nagyon kellemetlen. Aszt hiszik, hogţ az ember lop. Pedig mit lehet lopni egy rendôri hiuatalban? De most a tárgytérés. Hogyan fett nekem a hirem holt, amit költötfek? Felsékednek már többszôr emtttém, hogy uan iten ez a mla elneuezett Fiszkos Fred. Hát ez ölt meg. CSlésbe a legÍobb szakmunkás. Asz uty uolt. hogy kitörf a hajón az általános hecc. Én alaposan megálltam ott és letettem a sarat. Amikor Felsék á királynô ônagyságáual l -bekelt akor kocsţa után hullott; hullott a sok pénc és porza az a negylouas üueghinta. Hát ugyaneszţuolt. Ott álltam a korlátnál és csak hulla bôségesen annyi po(on, hogy csak úgy porzott és csak hulla, hulla az egész társadság, mignem fejemhez uágtak egy uiharlámpát és beszüntem, miuel sok lúd disznót knokautol, ami uonatkozik rám. Igy uolt, hogyjól bántak uelem és beszártak a Brigittára. És halálos h Crem is ugy fett, mert czáftal a hajóról szinte eltüntem. És ígţ mentünk uissza! Ránk irányult minden ţgţclem!A Világ szeme a rádtót hallgatta! ţs esz a Tejo I. nacerü ţju, mer asz én neuemet bedicsérte az ilgybe. És ott leszek egy (ôt Céren ünneplésben a lápszárvédômben és az egţenruhámban talpig (ehér sapkában. Esz a (ejérsápka gyönyörú! Két sró/húzó a menté-si szótjefenti rajta, hogţ "vigyássz hajön uonal!" (Nem is asztjelenti. . .) Egyjelmondat, csak elfelejtettem. Felséked tudja, hogţ nem uagţok hgu, de esz nagyon dagadozóuá tesz kebelben, hogţjönnek majd mind az elôkelô urak, (cjükön fényes zsaket és azt megemlik két ujuk között. És mentünk uissza és kiderül, hogy ez a hajó a Radzeer! Csak kltartarzoszták rozogazának! persze; hogy gyorsaságban megeszi a Hilde Franc neuű kékszallagot is. És Tsiuin az Ödön kaniláb fônököt (enyegetue és uesztegetue megtanították a mesére, amiuel Tongára külgyön minket. Tonga-sziget fônököt is dettó, hogy mint mondjon a "Hogy Érzi Magát Ez a Wágner"-nek. Tehát ôk fgy aztán a Simi-Soma=szigetrôl elesórták a Quebrát, aki ott uolt ép, mint a tanár: Esz most lent uan itt és nagyon lármáôzott, és ezek csitttgatták, de már egészenjóf van. Hát esze uan a Kapitánynak, lángesze! Az biztos! De eccer úgyis kicsinálom, asz nem tárgyalhat uitaképézést nálam. Most már ţksz! Én megbocsájtottam neki, hogy mindenütt kauarta, ahol nekem ualami üzfeti lehetett és hoty itta a málnaszôrt, pedig ha errôl álmodok, akkor fefkeltenek, mer nyögök hozzá. De ami most uolt, eszt trónunkra móndom, rnegtorlöm. Mer közelettünk már Szanfranciskóhoz. És pucoltam lápszárvédôm; a sapka gombot, amin a srn%húzójelenti, hogy: "Tilos a dohányzás. " (Esz sem az igazi. Egyjó mondás pedig.) Szanfranciszkóban kitettek a partra, mer ôk mennek dolgukra és én a Tejóhoz, mert este lesz az ünnepség! De nem szabad tudni, hogy én különjöuök a Zekszpejicţótól. Fzért ládába tároltak a rakodópartra. Piszok Al(réd ült a ládán mibuen gugsolék és dohánza. És asztán mondá: "Emlékszel-e filjam, hogy én eccer ţen ládába, téged kértelek és te engemet nem eresztél kii ? Sôt! Rámtettél még ládákat. " (Csakugan ţesmi lehetet eccer:) És mondtam: "Fredi bátyám még ezen tréfát megjegţzé kedues féjébe?" Mire ô felefe: "Nem hinném, hogy szórakozott uagyok. " Megjegţzem ez igaz. Nekem ném uolt kellemes érzés! Mer este szól hozzám a uilágszeme, és épszáruédômben a fôt téren állok a mentô sapká-mmal két sró%huzójelzi a (ejemen, hogy: "Vigyázat mély viz!" (Ez sem asz.) Erre aszonban mondja ô, hogy nem bosszujáló és máris megţ be a városban, mert ott sines semmi dolga. Mondom Nyissa ki a ládát. Aszongya ô nem asztalos, hagyam békében. És efmegy. Hát es se ojan nagy baj, mer nekem nem csak a sápkámon uan sróţhuzó. Éţs szépen (eszltgetem, a (át asztán kibujék, de akkor már tóöbben is álltak ótt körül, kedues pénzügyôrök és más rossz álmok. De hát ebbôl nern fesz baj, mer a : Tejo kihoz, mire ünneplésjön. Mer asz mindenhonban kihoz. És én megmozdulék, mire aszonban két-három reuofuer csöue irányula rám és akkor én is láttam. . . A láda, nagy betűkkel így szólt ktuüfrôl. BRIGITTA GÔZÖS VlGYÁZAT! PESTlS! ELÉGETN1! Esz most karantén lesz! Éůs már akkor elzárák aszt a kikötôrészt pestis ellen é-s lc(röcesen- jének karbollal. És vittek és cn cste néhány haldokló lakó társaminal beszélgelue, hallom a ţdijót asz ápolószobából, ahoty beszel a (ôt térůcn a zekszpéejiciójohoz a uilág szerne, arnit cz ;ţ ţiszok Alfréd kitolt uclem. Itt uoltam a gyönyörű sapkáuaf, aniirôl r,rosC eszcţrnbejut, hogcţ mitţelent a sró/húzó: Mindnyájunkat érhet baleset ` F Zzel bezárom soromat, amelyel alulirtam kiuálójart. Kc:lt rnost lent, sajáC Iclentűleg, Mlnţitogy Londoni kartársaimra mongyák: Mekhalt a királţ éluc a kirákţ! Hallgatásorma ţnţtségül, csak most halálom után exhumálorn maţ'am. Fclséked bris koféyája Etykori, sôt néhai uralkodó: don St. James di Fülig HARMIlYCNEGYEDIK FEJEZET Mr Theo nem vett részt semmiféle ünneplésben. Mint megtört ember otthon ült. De délután ',hţi hang hívta fel a telefonban: - Halló! Szellemtestvér! Nines kedve egy pocsék áruló kémnôvel ötórai teára jönni? - Sajnos nem ismerem önt! Még jobb. Akkor várom félóra múlva az Operá elôtt! - És letette a kagylót. Nahát, azért ţem megy: Majd megmutatja. . . Néhány perecel elôbb érkezett, mint a nô. Kissé ünnepélyes és szigorú arecal várta, de 8sjnos e próbálkozás összeomlott, mert Lilian belekarolt, és szélvészgyorsasággal húzta ţ^iagával, hogy leesett a kalapja és a szivarja. . . Ilyen egy ôrült. Mit mondjak? Hiszen az olvasó éppúgy tisztában volt e fiatalember eljövendô sorsával, mint ;ţn: Rôvidesen beráricigálta ôt Lilian egy villába, és egy tengerésztisztet hozott valahonnan: = Ez itt Milton Winter korvettkapitány, a bátyám. Jó napot. - És otthagyta ôket. ftt valami tévedés lehet. . . A haditengerészet uniformisába öltözve. . . Igen. :. ez a Rézgróf! = Ôrülök, hogy megismerhettem, Mr. Lincoln. - Ôn. . .Ön. . : - hebegte Theo. - Én most jöttem szabadságról. Floridában kihevertem egy influenzát - mondta és rriosolygott. ţ Azután uzsonnáztak. Mr. Theót felvilágosították, hogy az országnak új, friss és fiatal erôkre van szüksége a hajógyártás terén; szeretnék hát, há felkeresné az ügyben az államtitkárt. - Én holnap az államtitkárnál vagyok - monda a korvettkapitány -, hogy megköszönjem ţ ţitűntétést. - Érdékes - szólt Theo. - Ön olyan hôsiesen viselte eI az influenzát, hogy kitüntették? A korvettkapitány nagyon piros lett, és nem szólt semmit. ..A hóhér és a portás expedíciófelszérelési szaküzletet nyitottak "Vidám Hôsök" néven, ţ szintén sokat meséltek az út veszélyeirôl, fáradalmairól, keserű mosollyal fűzve hozzá, hogy ţ kisémberek, kik adott esetben életük kockáztatásával néztek szembe a veszéllyel, nem kaptak semmit a dicsôségbôl, csak hitvány dollárezreket. - Dollárt adtak, és megint csak dollárt - szólt ironikusan Baruch T. Livingstone egy ismerôsüknek. - Mert azt hiszik, hogy a pénz boldogít. - Clgy van -bólintott Sehwachta Szokratész -, azt hiszik az ostobák. És sajnos igazuk van. Theo esküvôjén ezrekre menô embertömeg szorongott. Megjelent mindenki, aki csak Válamennyire is számított San franciscóban. Mindössze egy zavaró incidense volt az elôkelô násznak. Amikor a fiatal pár megjelent a templom elôtt, és Mr. Theacilinderét lengette a törneg felé, egy harsány hang hallatszott: - No nézd! Eit a vörös csibészt jól ismerem! Együtt voltunk bezárva! Ez egy jó pofa, becsületszavamra. . .