Rejtô Jenô: Piszkos Fred, a Kapitány - Werner Zsolt

   Rejtô Jenô: Piszkos Fred, a Kapitány - az elektronikus verzió Werner Zsolt
                                    alkotása

                                  ELSÔ FEJEZET

                                       1.

- Uraim! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Miyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk. . . Csak Iassan, kérem. . . Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részbôl ?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.
- Kôszönöm. . .
- Kérem... A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab
húszcentis kagyló ritkaság.
- Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem...
- Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a
kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost
is. Régi étterem.
- De én sietek, kérem! És mit tudja az ember, hogy mikorjön az orvos? Kés
nélkül mégsem mehetek éjjel haza.
- Az orvos itt Iakik a közelben, és a kocsmáros triciklin ment érte. Ha
szurkált uram, hát viselje a következményeket.
- Hohó! Azért, mert magába szúrnak egy kést, még nincsjoga hbzzá, hogy
megtartsa. Ez ôribíráskodás! Hála lstennek, van még jog a világon.
- Nem is jogra hivatkoztam, hanem orvostudományra. A kocsmáros szerint az a
recept, hogy bént maradjon a kés. Orvosi rendelet!
- Az orvos rendelkezzék a saját holmijával, a kés az én műszerem!
- Hm. . . nehéz ügy. . .
- Tudja mit? Nekem is van szívem, segítek a bajon. Kiveszem magából a késemet,
és beteszek helyette egy másikat. Az ís megteszi, amíg a mentô jön.
- Jól van. Csak ne legyén kisebb a kés, hogy jól elzárja a sebet, mert az
egészség mindenné) fontosabb, és recept az recept, hiába...
- Nyugodt lehet. Egy nagy konyhakést nyomok be helyette.
- Akkor rendben van.
- Forduljon. . . meg. . . hopp!. . . így. . .
- Most nyomja bele a másikat!. . . Gyorsan!
- Ez itt a polcon épp jó lesz, habár csak fanyelű.
- Benne van?
- Fenét!. . . Hiszen alig vérzik a sebe. Itt, a csont mellett állt meg a penge,
a porcok között. . . A mindenségit, kicsorbult a hegye!
- Nyomta volna a húsba, maga kezdô!
- Várjon! Ráteszek egy vizes kendôt. . . A szvetter egész jól leszorítja. . .
- Higgye eI végre, hogy kés kell bele! A vendéglôs tudja. ltt naponta ölnek.
Tegye be a kést. Mi az magának?
- Nem értek hozzá. Bicskázásért vállalom a felelôsséget, de műtétért nem! Kérje
meg erre a szívességre valamelyik matrózt. Majd csak magukhoz térnek.
- Jó, hogy említi! Uram! Maga leütötte tizenkét hajósomat.
- Az egyikre ráesett a likôrösállvány, arról nem tehetek.
- Az volt az elsô fűtô!
- Mit tudja ezt egy likôrösállvány?
- És ott fekszik a hajópincér. Hol lehet most pincért találni? A Honolulu-Slar
reggel indul, és se fűtô, se pincér, mert maga leütötte ôket!
- Abban igazam volt. Hozzám vágtak egy korsót, és az ilyen magatartás sért.
- Egyik sem vágta magához a korsót. Ezek ártatlanok.
- Hát ki tette?
- Én.
- Szerencséje, hogy haláltusáját vívja, különben most fejbe ütném... Jó napot.
- Várjon!
- Nincs idôm. Sietek!
- Nézze meg, hoggy nem kell-e kés a sebbe. Az ilyen szúrást nem szabad
elhanyagolni. Lhet, hogy befelé vérzik.
- Onnan nem szúrhatták meg. Csak várjon az orvosra, az majd segít magán, ha
lehet. Ha nem, akkor nyugodjék békével.
- Ajánlom magamat. . .
- Sajnálom, hogy ilyen gyenge legénységet toborzott. . .
- Halló! Fiatalember! Elkísérem. Volna egy ötletem, amivel pénzt kereshet. .-
Rendben van.
- Várjon! Hej, csapos! Ha jön a kocsmáros, mondd, hogy elmentem járni egyet ide
a közelbe. Ne féljen semmit, ha baj van, kést teszek a sebbe! Vigyázok... No,
jöjjön!

                                       2.

- Sebesülésem miatt óvatosnak kell lennem. Merre akar menni?
- Nem tudom. Se pénzem, se dolgom.
- Maradjunk a közelben, az orvos miatt. `Ejnye, nem kérdeztem a vendéglôst,
hogy pipázhatok-e ilyen súlyos állapotban. Megkockáztassam?
- Nyugodtan. Mi lehet belôle?
- Semmi?
- A világon semmi. Legfeljebb meghal. Az meg úgyis elôfordulhat.
- Teljesen igaz. Hát ide hallgasson. Én vagyok a Honolulu-Star szállásmestere.
Hogy hívják magát?
- Fülig Jimmy...
- Miért van ilyen hülye neve?
- Mert szeretek nevetni, és valaki rám fogta, hogy olyankor fülig húzom a
számat.
- Csakugyan tejfölösképű alak. Jókora, csontos emberben ritkaság. Hány éves?
- Huszonnégy. . .
- Vakarcs.
- A családja.
- Ért a hajóhoz?
- Hülyéket kérdez. . . Byrd kapitánnyal kétszer voltam expedíción, suhanc
koromban.
- Milyen írása van?
- Folyó. Csak a nagybetűt nem mindet ismerem. Egy szállásmestertôl tanultam
írni!
- Hülye!
- Az igaz! De a szállásmesterben ritka az okos.
- Miféle okmányai vannak?!
- Ezt kikérem magamnak!
- Szóval semmilyen írása sincs?
- Rendôrségtôl van!
- Az jó.
- Nahát akkor nincs semmi baj! Valparaisóban kaptam egy írást a kapitánytól,
hogy mindennap jelentkezni kell a felügyelô úrnál, és két óra után nem mehetek
az utcára.
- Az nem jó!
- Nekem mondja? Azért jöttem el Valparaisóból.
- Benne van a hajóskönyvben?
- Ezt visszautasítom.
- Törôlték?
- És ha igen! Mi közöm hozzájuk? Ismer engem könyv nélkül minden hajósa a
világnak!
- Én is attól félek. Akar dolgozni?
- Nem.
- Miért?
- Elvesztettem a meggyôzôdésemet.
- És ez mitôl jön?
- Tavaly Nápolyban loptam egy kockás felöltôt, és azóta úgy érzem, hogy úrnak
születtem. Elhatároztam, hogy többé nem dolgozom.
- Azelôtt dolgnzott?
- Nem. De hiányzott az elhatárózás.
- Nézze... nekem hajópincér és fűtô kell, különben kirúgnak, és nincs munkám.
- Nem baj. Azt együtt csinálhatjuk! Én értek hozzá.
- Fogja be a száját. . . Itt Nort Szuezben sem fűtôt nem találok hajnalig.
Akkor indul a Honolulu-Stár tovább. Az idényben vagyunk. Hát ide hallgasson:
itt van nálam a fűtô és a pincér papírja. Álljon be helyettük. Maga ellátná
kettônek a munkáját. Ritkán láttam ilyen erôs bivalyt.
- Hízelgéssel nem megy semmire!
- De talán mással. Két ember fizetése innen Tahitiig valóságos kis vagyon. Maga
megkeresheti az egészet egyedül. . . Fél napot fűtene, felet kiszolgálna. Senki
sem tudná, hogy a fűtô és a pincér egy személy.
- És mikor aludnék?
- Hát, amikor megérkeztünk Tahitibe. Há sokat mondok; öt hét az egész. Odáig
két ember fizetését kapná. Najön?... Nézze, már készülôdnek.
- Reridben van! Elfogadom!
- Éjjel Wilson Hutchins amerikai fűtô, nappal José Pombio spanyol pincér! Ezt
jegyezze meg! Tud spanyolul?
- Néhány elôétel nevét, de azzal úgy-ahogy megértetem magamat.
- Hol tanult meg elôételnyelven beszélni?
- Barcelonában működtem egy étterem kirakatában mint transzparens, hosszú
ideig.
- Az micsoda?
- A kirakatban ültem, hurkák és lepények között, idônként bólgattam, a hasamrá
mutattam, és végül következett egy vigyor, amitôl kigyulladt néhány
villanykörte a gyomromon.
- Jó állás.
- Csak ész kell hozzá, és úri megjelenés. Mosolyogni meg remekül tudolc! Attól
van a nevem: Fülig Jimmy!
- Tehát?
- Beállunk mind a hárman. José Pompio, Wilson Hutchins és Fülig Jimmy! És máris
követte a társát, aki egy haldoklótól igazán meglepô fürgeséggel sietett a
dokkok felé. 

                                       3.

Fülig Jimmy talpig világfi volt. Külsejére, modorára igen sokat adott, szerette
a muzsikát, állandóan látogatta a filmszínházakat, és savanyúcukorkákat hordott
magánál, mint a jótársaságbeli urak.
Feltűnô ismertetôjele volt, hogy szeretett mosakodni, amit senki sem értett.
Szikár, vállas alakjához nem illett a kamaszosan sima arc, amely azonban
csontos és széles volt, középen egy jôkora szájjal és hatalmas fogakkal. Örökös
vigyora nemegyszer tévedésbe ejtette azokat, akik kissé könnyelműen a külsejük
után ítélik meg embertársaikat, és ezért a vigyorgó Jimmyt felületesen kezelték
vagy kicsúfolták.
Az ilyen emberek, felépülésük után, sokat gondolkodtak a látszat megtévesztô
benyomásairól, és elhatározták, hogy a jövôben senkirôl sem vonnak ˇle
következtetéseket alapos tájékozódás híján.
Különös ismeretsége a szállásmesterrel úgy kezdôdött, hogy Fülig Jimmy a Port
Said-i Elintézô nevű vendéglôben a vacsoráját fogyasztotta, és egy kis füzetkét
olvasott. Szokása szerint aránylag úri külsôvel tette ezt, ami nem vonatkozik
gombhíjas, sárga kabátjára, tépett gyapjúingére, valamint harisnyáira sem. Az
utóbbiakra már csak azért sem vonatkozhat, mert az egyiket négy év elôtt
Brüsszelben hagyta. Azonban a felsô zsebébôl egy selyem zsebkendô csücske
kandikált ki, és a nyakából egy kifogástalan, finom mívű kerékpáráttételen
nyeles pápaszem, úgynevezett "lornyon" függött, amit csak igen elôkelô és idôs
úrihölgyek viselnek. Egyik kezével evett, a másikkal a lornyont tartotta, és a
korsónak támasztott könyvet olvasta, ami figyelemre méltó teljesítmény, ha
tekintetbe vesszük, hogy Fülig Jimmynek kitűnô szeme volt; viszont a lornyon
üvege erôsen nagyított. De az ember néha kénytelen kisebb-nagyobb áldozatot
hozni az úri látszat kedvéért.
Közben az Elintézô-ben tartózkodó húsz-egynéhány matróz már jó tíz perce
verekedett. De Fülig Jimmy csak akkor figyelt fel, amikor egy korsó a feje
mellett tört szét a falon. Ekkor felállt, és erôsen nagyító üvegein át
körülnézve, hűvös figyelemre méltatta a társaságot.
- A fejemre igen kényes vagyok, uraim - mondta pedáns szigorral -, tehát az
ilyen ingerkedést lehetôleg mellôzzük.
Még be sem fejezte korholását, amikor a második korsó repült feléje úgy, hogy a
vállát súrolta.
- A verekedésnek ezennel vége! -jelentette ki határozottan.
A többit tudjuk. . . Fülig Jimmy elkezdte kidobálni a verekedôket. Mire
befejezte a nagytakarítást, vagy húsz ember feküdt ájultan szerteszét, és csak
a Tahitibe készülô Honolulu-Star nevű luxushajó légényei tizenkét fônyi
csoporttal képviseltették magukat aznap a Port Szuez-i közkórházban. (Közöttük
José Pombio spanyol pincér és Wilson Hutchins amerikai fűtô.)
Ezek után kifizette a vacsoráját, leemelte az ájult kormányost a könyvérôl, és
elment. Csak a kése miatt jött ismét vissza, amikor is találkozott a
szállásmesterrel.
És este már munkába állt egy hajón, két ember helyett, de dupla fizetésért.
Boldog volt. Ismét dolgozott!
Így jár, aki verekszik.

                                       4.

A Honolulu-Star New York kikötôjébôl indult Gibaraltáron és a Szuezi-csatornán
át San Franciscóba, India és a csendes-óceáni szigetek érintésével. A világ
leghosszabb járatú luxushajója volt, szeszélyes milliomosok, világhírű
filmsztárok és elkényeztetett hamiskártyások igényéinek megfelelô
berendezéssel.
A szalonban elôkelô, finom emberek unatkoztak naphosszat, kisebb csoportokbari.
A vacsorákat csodás estélyi ruhák és ékszerek felvonulása tette ünnepélyessé.
Szertartásos vidámság, udvarias barátkozás, megjegyzések idôrôl, tengerészeti
szakkérdésekrôl, a gépekrôl, a hajózásról és mindenfélérôl, amihez nem is
konyítottak; ez jelentette a társas életet.
A bárban halk, finom dzsessz, pezsgô, hollandi ginevre és angol whisky. Egy-egy
durvább egyéniségű milliomos, az indiai ültetvényesek közül, olykor mulat, ami
abból áll, hogy dalszövegeket ordít, és egy pezsgôsvödörrel a fején vezényli a
zenekart.
Ezt a többiek megszólják. És kissé irigylik.
Aztán elérik a Vörös-tengert, ahol a kisebb flörtök s nagyobb szabású
tengeribetegségek poétikus idôszaka következik.
José, a pincér mindenkihez szolgálatkész, tréfás, és különös kézügyességével
szeret tüntetni. Sajnos olykor mérsékeltjó szerencsével. A zsonglôrök rossz
szelleme üldözi. Elôfordul, hogy valamelyik hölgyre mosolyog, és mintegy oda
sem nézve, könnyedén tölti a teát, de közben, hogy, hogy nem, a forró. vízsugár
egy idôs úr kopasz fejére ömlik. Ebbôl nagy botrány lesz, és néháriyan a
spanyol pincér azonnali távozását követelik a kapitánytól. De a családapák
minden tekintélyüket latba etve pártfogásukba veszik, mert a gyerekek sokat
mulatnak azon, hogy Fülig Jimmy leönti az utasokat. És mi az, amit nem tesz meg
egy szülô a gyermekéért?
Ezzel szemben lenn a kazánházban Wilson Hutchins (az amerikai fűtô) olykor
állva aludt mint a lovak, és amikor felriadt, meleg húsokat húzott elô a belsô
zsebébôl. Mire elérték a Bab el Mandeb-szorost már képes volt enni is álmában.
A fôgépész félt tôle, mert azt hitte, hogy megszállott. Egy arab fűtô végét
akarta vetni ennek az.állapotnak, és beledöfött Hutchinsba a lapáttal, de ezt
nem fogja tenni többé, mert azóta olyan az orra, mint egy különleges formájú
burgonya.
Így álltak a dolgok Adennál. Aden után fenn az étteremben José, a pincér
aluszékonysága tűnt fel. A fôgépész a kazánház lépcsôfeljárójánál állva
hallotta, amikor az elsô tiszt jelentette a kapitánynak, hogy José pincér
folyton álmos.
A gépész erre szerényen megjegyezte, hogy Wilson Hutchins, az egyik fűtô is
állandóan alszik, és úgy véli, hogy valahol egy cecelégy lehet a hajón, amely
ezeket a szórványos álomkóreseteket okozza.
A kapitány szerint a gépész hülye volt a pálinkaivástól, ami elég kézenfekvô
feltevésnek látszott ahhoz, hogy a tiszt is elfogadja.
Mr. Irving, a hajó legkülönösebb utasa ôszintén szívébe zárta Josét, a
sorsüldözött zsonglôrt és álomkórgyanús pincért. Mr. Irving nem Iehetett
idôsebb húszévesnél, de annyinak sem 1átszott. Szmokingban úgy hatott, mint
valami leány. Szép, gömbölyű szemöldöke, csodálkozó, nagy fekete szeme,
szabályos, finom arca meghatóan kisfiús volt. Alig beszélt, olyankor is halkan,
udvariasan szólt, és nem érintkezett senkivel, leszámítva az elsô közös étkezés
szokványos bemutatkozását.
Csakis Mr. Gould társaságában mutatkozott a hajón. Ezt a Gouldot szívbôl
gyűlölték az útasok. Kövér, óriási, ôsz ember volt, és mindenki úgy érezte,
hogy zsarnokoskodik a bájos fiatalember felett. Pedig oly csendes, oly
szomorúan elôkelô volt ez az ifjú, mint aki papnak készül, vagy mély gyászban
van.
Penang elôtt furesa esete volt vele Josénak. A kikötôbôl egy maláj óriás jött a
fedélzetre. Bilincset tört, szöget evett és izmait játszatta néhány fillérért.
Hatalmas izmai voltak. Késôbb a japán dzsiu-dzsicu birkózás fogásait mutatta be
a matrózoknak. José ott szaladgált fel-le a lépcsôkôn, frissítôvel, tortával,
de valamelyik rosszul kiszámított, nagy ívű, kecses mozdulata révén a
sétafedélzetrôl pontosan az erôművész fejére pottyant egy habos torta.
A maláj hörögve kaparta magáról a csokoládés habot, csattogtatta hatalmas
fogait, és végűl lovagias mosollyal fojtva el dühét, kôzölte, hogy Josét
szétmorzsolná, ha nem Ienne tekintettel az elôkelô környezetre.
A spanyol pincér igen erélyes hangon többféle elôétel nevét kiáltotta oda a
bennszülöttnek, amitôl az érthetôen felbôszült.
- M Bisung! Glonga! Bon-Bon! - hörögte a maláj.
- Omlette. . . la Sevilla! - üvöltötte José.
- Sihungi! Mizonga dzur bsefár!
- Olla potrida! - idézte a pincér transzparens korából, és Ierohant. Ott állt
lihegve a maláj eÍôtt, és az utasok, boldogan a sok egyhangúság után,
mindénfelôl összecsôdültek.
Fenn a korlátnál állt Mr. Irving, szokott szomorúságával, és lenézett unott,
közömbös arccal. A maláj megvillogtatta fehér fogait. Ismét mosolygott.
- Mit ez akar gyenge fehér. . . Én megenni ôt. . .
- Hát csak fogj hozzá - mondta José.
- n nem ütni! Hindu önvédelem. . . Te üss oda teljes erôdbôl. Én csak
kivédeni.
- Az nem lesz jó. . . - szabadkozott José.
- Te ütni! Fogás biztos, gyors, úgysem találni.
- Hát jó. Mehet?
- Mehet.
Fülig Jimmy kíváncsi volt a fogásra. Biztos dzsiu-dzsicu.
- Na ütni! - sürgette a maláj. - Lesz meglepetés!
Csakugyan nagy meglepetést okozott. Mert hogy valaki egyetlen pofontól
valóságos szaltót csináljon, négy utast és több kisasztal málnaszörpöt
felborítson, az igazán meglepô.
A maláj orrán, száján, fülén dôlt a vér, és a jobb szemétôl a szája széléig
felrepedt a bôre. Így pihegett kissé elterülve miközben a négy utas állandóan
sürgette, hogy keljen fel róluk.
Ezalatt José aldut egy keveset. Állva. Mint egy idôs paripa. A maláj ordítva
ugrott fél.
- Nem számít! Te lenni balkezes! Én várni ütés jobbról.
José vállat vont.
- Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendôrt állítani.
- Ütni agyon. . . téged!
Nekirohant. José kissé hátrált, mert a maláj ragadt a málnaszörptôl, és a
pincér féltette a szép, aranygombos ruháját. Gyorsan elhelyezett egy
horogütést, hogy az elsô támadó hevet lefékezze. Aztán kibújt egy balkezes
egyenes alatt, és könnyedén felütötte a bennszülött állát.
Ekkor egy rúgás érte.
Szabálytalan, pimasz, sportszerűtlen rúgás. Fülig Jimmyt elöntötte az indulat,
és szörnyűt kiáltott:
- Insalada fritte. . . la Escorreal!
Ettôl mindenkiben meghűlt a vér. Tisztában voltak vele, hogy az ókori mór
hódítóktól származó esküvést hallották, amelyet spanyol ifjak csak olyankor
hangoztatnak, ha élethalál-küzdelemre szánják magukat.
És ugrott!
Könyökhajlásba kapta a maláj nyakát, és a dereka mellé szorította. A
bennszülött bivalyszerű, fekete nyakizmai kidagadtak az erôfeszítéstôl, és...
És ekkor Fülig Jimmy véletlenül felpillantott a sétafedélzetre. Amit látatt,
attól kis híján elengedte a malájt meglepetésében.
Mr. Irving, a korlátra könyökölve, odavágott feléje a szeme sarkábbl biztatóan,
pajtásosan, mintha azt mondaná, hogy: "Rajta! Tanítsd meg!"
José egyet csavart a nyakon, egyet emelt térdével a gyomron, amitôl a
bennszülött messze repült és akkocát zuhant, roppant testének teljes hosszában,
hogy a hajó beleremegett.
Valamennyi szemlélô önkéntelen tapsba tört ki. A malájt, mint ledöfött bikát az
arénából, a lábainál fogva kihurcolták a porondról.
José, mint egy fáradt hegedűművész, könnyed mosollyal hajlongott, szorongatta a
saját kezét, csókokat hintett, de véletlenül nekihátrált a büfének, amely
állványostól felborult, és a társaság felét lefröcskölte jeges italokkal.
...Csengô, vidám, kellemes kacagás hangzott a magasból. Mindenki felnézett. Mr.
Irving nevetett a korlátnál. De ekkor megjelent a nevelô roppant alakjá, és a
tiszta gyerekhang nyomban elhalt. A fiatalember komoran, elôkelôen távozott.
- Ôrült alak ez a pincér, de férfi -jegyezte meg a kapitány. És a körszakállas,
vörös képű szállásmester felé fordult. - Tudja maga, hogy milyen kemény kezű
fiú ez?
- Én tudom - felelte szomorúan a szállásmester, de ertôl nem mondott bôvebbet.

                                       5.

- Uram. . . három hete nem aludtam. . .
- Csak két hétig bírja még -suttogta a szállásmester. -Az ilyésmit meg lehet
szokni idôvel. . . .Szép, langyos este volt, de kissé fülledt. A
Maláj-félsziget és Szingapúr között csillogó, fekete hullámokon rohant a gôzös,
és Fülig Jimmy a kazánházból vezetô vaslépcsô tetején ült, a szállásmester
mellett.
- Csak vigyázzon - súgta a szakállas. - Feltűnô, hogy rnindig alszik. Senki más
nem ácsorog alvajáró módján.
- Mit csináljak, ha olyan élénk utasok vannak itt?
- Ha felfedezik, hogy José pincér és Hutchins fűtô egyazon ember, akkor engem
is kidobnak a csalásért.
- Ne féljen, már csak két hét, addig elvirrasztok valahogy.
- Aludjon most egy félórát itt a lépcsôlejárón... Majd felkeltem idejében.
Felelet helyett a pincér már aludt is.
...Késôbb felrezzent, mert valaki megérintette a vállát.
- Hagyjon még. . . - rnotyogta - maga hóhér. . . Csak öt perc. . .
- Ébredjen idegen!
Felrezzent. Nagyon elcsodálkozott, amikor meglátta, hogy ki ül mellette a
vaslépcsôn. . . Mr. Irving!
- Pszt... -súgta. -Mr. Gould azt hiszi, hogy alszom. Fogadja legmagasabb
elismerésemet, pincér. Maga pompás fiú! Ezt akartam mondani.
A gumiba ágyazott gépek tompán zakatoltak alattuk. Különben csend volt. Mr.
Irving ott 01t mellette, a vaslépcsôn, de olyan ünnepélyesen, mint aki komoly
szertartást végez.
- Jól elbánt azzal a bennszülöttel - mondta elismerôen. - Ugye, maga nagyon
erôs? Megengedi. . . hogy megtapintsam a karizmát? - kérdezte szinte
kenetteljesen. ,
- Na ne hülyéskedjen!
Az ifjú szeme felragyogott.
- Ugyebár ez sértés?! - kérdezte örömmel.
- Hm. . . Llgy tesz, Mr. Irving, mintha részeg lenne.
- Engem még sohasem sértettek meg.
- Ne mondja. Olyan erôs?
- lHem tudom. Senkit sem ütlegeltem még. Mondja, idegen, hogy történik ez a
művelet?
- Na ne ugrasson! Nem tudja, milyen az, amikor odasóznak? Láthatta eleget, ha
az utcán járt.
- Én soha életemben nem sétáltam még nyílt utcán.
- Nem sétált?. . . Hát. . . kicsoda ön. . . Mc. Irving? Nem Mr. . . Irving?
- Én inkognitóban vagyok.
- Az miféle viselet?
- Inkognitó az, ha valaki álnéven él. . .
Nagyszerű! Akkor én is inkognitóban agyok! Szintén szélhámos?
- Haha! Igazán kedves alattvaló maga, Jósé pincér, de megyek, mert Mr. Gould
még észreveszi a távolmaradásomat.
- Mit fél attól a pasastól? Ha akarja, holnap leöntöm ebédnél egy adag
marinírozott hallal, . . . Ia tournedot.
- Ne, ne!... Nagyon kérem, kedves gobomba úr! Szegény jó atyám teljhatalmú
nevelômmé tette Fernandez bácsit, ô a régensherceg, és ebben meg kell
nyugodnunk.
- Kissé homályos elôttem, amit mond. Annyi bizonyos, hogy a pofa nem tetszik
nekem, és szívesen odaütögetném a fejét bármihez, ami szilárd és dudoros.
- Ó!... Ember! Ne merészelje! Ön derék dolgozó, és kegyeinket élvezi, de ez
súlyos bűntetést vonna maga után. . . És most, kedves idegen, mennem kell. . .
Egyszer majd ismét beszélgetünk. Nagyon jól szórakoztám önnel. Ezéct
megjutalmazom! Akar pénzt?
- Mi?. :
- Nem ismerem jól a pénz értékét. Ha ötszáz dollárt adok, az sok? Nem, nem! Az
túl kevés, és megbántom vele. . .
- Hogy. . . hogy mit?. . . Mi at, kérem?
- Megvan! Egyszer Isten kegyelmébôl parancsoló nagybátyám megjutalmazta
valamelyik hűséges hívét, és kétezer dollárt adott neki. Ez tehát nem olyan
csekélység, hogy szégyenkeznem kelljen miatta!. . . Tessék, jóember. . .
.:.Elôhúzta a tárcáját, és átadott kétezer dollárt, azután vállon veregette a
pincért, és otthagyta.
Nem hitte, hogy ébren van, vagy ha igen, akkor a fiú ôrült, és a hatalmas,
ronda ember az ápolója.
Két... ezer... dollár! Ezen az eseten érdemes gondolkozni! 6e hiába tartotta
ilyesmire érdemesnek az esetet, mert rajtaütésszerűen elaludt.

                                MÁSODIK FEJEZET

                                       1.

José pincér aludt. Aludt, miközben egy pillanatra megállt a levessel, aludt,
amíg a szakács tálcára tette a húst, és aludt, amikor egy svéd magántanár ölébe
kitálalta.
Az ordításra feliradt.
Hutchins, a fűtô is aludt. Aludt, amíg a szén begurult a kazánba, aludt,
miközben felemelte a lapátot, és aludt, midôn leejtette a fôgépész lábára.
Az ordításra felriadt.
Az elsô tiszt közölte a kapitánnyal, hogy José, a pincér állandó aluszékonysága
súlyosbodott.
A gépész közôlte a kapitánnyal, hogy Hutchins, az amerikai fűtô már csak
percekre ébred fel, ha éppen ver valakit.
Néhány matróz összesúgott. Furcsa tünet harapódzik el a hajón. Már ketten
megkapták. A szállásmester közölte Fülig Jimmyvel, hogy baj lesz, mert ha a
gyengélkedôket megfigyelik, kiderül, hogy egyik sincs itt, csak Fülig Jimmy
szolgál á hajón mint átváltozó művész.
Fülig Jimmy megint csak azt mondta, hogy nem ô a hibás, hanem az utasok.
Túlságosan eleven mindenki a hajón. Azonnal megnyugodnának a kedélyek, ha más
is álmos lenne. Azt ígérte a szállásmesternek, hogy majd megkísérli egyensúlyba
hozni a dolgot. Másnapra azután gondoskodott róla hogy az utasok élénk
hangulata csökkenjen.
És ezt nem kellett volna tennie!
Pontban fél négykor délután (ázsiai idôszámítás szerint) a hosszúsági és
szélességi fokok bizonyos számadatainak megfelelô helyen teljés szélcsendben
folytatta útját a Honolulu-Star, tizennyolc tengeri csomó sebességgel, a
Malakka-szoros felé. A sétafedélzeten egy szalonzenekar muzsikált, és az egyik
utas azt mesélte két hölgyismerôsének, hogy a hajón valami nincs rendben.
Allítólag egy álomkórgyanús eset fordult elô, de titkolják az utasok elôtt.
Négy óra IO perckor (ázsiai idôszámítás szerint!) a hajóorvos a kapitány
intézkedésére magához rendelte a szállásmester útján José Pombiót, a pincért,
és Wilson Hutchinst, a fűtôt. Egyszecre!
Négy óra 12 perckor (idôszámítás fenti világrész szerint) a szál)ásmester a
kabinjába ment, és gyermekkorából visszaidézett imádságokat mormolt. Bizonyos
volt benne, hogy törlik a nyilvántartott tengerésiek névsorából.
Négy óra húsz perckor José, a pincér megjelent az orvos elôtt, aki éppen egy
könyvben lapozgatott izgatottan.
Az álomkór különleges rnegjelenési formái, amikor szórványos megbetegedések
alapján lép fel, és kfsérô tilnetei elmosódnak.
A leírás egy hajó esetét vette példának, ahol egyetlen cecelégy került a
rakománnyal együtt a fenékbe, és még mérsékelt égöv alatt is képes volt a
ragályt terjeszteni.
Az orvos felnézett a könyvbôl. Ott állt elôte José, a pincér, könnyed
testtartással, és szerényen hortyogott.
Halló!
- Ki beszél?! - riadt fel José.
Az orvos nézte. Hm. . . Gyanús! Szenvedô arc, ernyedt vonások, mélyen ülô szem,
bárgyún nyitott száj, szabálytalan légzés.
- A feje fáj?
- Igen.
- Dohányzik?
- Inkább innék valamit.
- Nem kínáltam!
- Elég baj, mert dohányzom.
- Járt Afrikában?
- Két éve.
- Szülei élnek?
- Az anyám.
- Az apja mibe halt meg?
- Búcsúba. Heveny Iövöldözés meg minden ilyesmi...
- lszik?
- Most, hogy meghalt, nem hiszem.
- Ember! Ne tréfáljon! ltt komoly dologról van szó! Fáj valamije?
- ltt a bordánál nyilall. . .
- Az orvos betett valamit a fülébe, amirôl lelógott egy gömbölyű hangerôsítô.
Ezt Fülig Jimmy bordáira helyezte.
- Sóhajtson.
Fülig Jimmy megragadta a bordáin nyugvó fémet, és belekiáltott:
- Csiklandós vagyok!
Az orvos üvöltve ugrott hátra, mert úgy érezte, hogy egy nehézüteget sütöttek
eI a füle mellett.
- Ostoba alak!. . . Megsiketít. . . Mióta érzi ezt a fájdalmat a bordáin?
- Amióta a kormányos a sötétben véletlenül rálépett.
- De most már menjen!
- Kérem szépen. . . nem kaphatnék valamit fejfájás ellen?. . . Nagyon fáj a
fejem. Ez Iazugság volt. De az orvos elhitte, és azonnal odament a
szekrényhez: Fülig Jimmy kôvette. Messzirôl látta azt a kis tartályt, amiri ez
állt felírva egy címkén:

                                    ÚÄÄÄÄÄÄÄż
                                    ł       ł
                                    ł ÓPIUM ł
                                    ŔÄÄÄÄÄÄÄŮ
Ez sűrűn alkalmazott gyógyszer errefelé, a megváltozott éghajlat és a szokatlan
táplálék miatt gyakorta fellépô emésztési zavarok ellen. Az orvos már kivett
egy fejfájás elleni port, amikor csörömpölést hállott. Az ostoba pincér
lelökött az asztalról egy poharat.
- Hordja el magát!
José elsitett. De amíg az orvos hátranézett a csörömpölésre, addig gyorsan a
zsebébe csúsztatott az ópiumostartály belsejébôl vagy hat kisebb doboz
gyógyszert, több mint felét az ópiumkészletnek.
Ez 4 óra 44 perckor történt. (Greenwichi idôszámítás szerint: 4 óra 12 perc, 8
másodpere!) Kôzvetlenül az uzsonnaidô elôtt.
Öt óra I 5-kor a kapitány felszólította az utasokat, hogy mindenki ôrizze még a
nyúgaÍmát, a hajó rendelkezik a járvány lokalizálásához szükséges eszközökkel.
A pánik akkor töct ki, midôn a három úr, akik uzsonna után elaludtak, csak
hosszas élesztgetésre tértek magukhoz. Az egyik Mr. Gould volt, a hatalmas
nevelô. Ez aludt a legmélyebben. Pedig uzsonnatájt még igen élénk volt.
Most mélyen aludt.
Másnap, reggeli után (9 óra 27 másodperc az északi és déli szélesség megfelelô
fokai között) két újabb utas merült mély álomba, és délben a kapitány
utasította a rádióst, hogy tudakolja a közelben tartózkodó hajók neveit.
Esetleg segítségre szorulnak.
Dráma az óceánjárón!
Az utasok nagy része ekkor már sejtette, hogy azon hátborznngató
tengerésztörténetek egyikét élik át, amelyeket oly sokszor kigúnyoltak, mint
például a Kísértcthajó, vagy nem is szólva a Bounty lázadóiról, akik emberhúst
is ettek.
Azzal valamennyien tisztában voltak, hogy még ötven év múlva is megoldatlan
lesz a rejtély a hajóról, amely csendesen siklott Szingapúr kikötôje felé, a
gát mellett megállt, de nem szállt ki utas, egy hang sem hallatszott a
fedélzetrôl: mindenki meghalt! A Honolulu Star tragédiájáról filmet gyártanak,
és az emberek beülnek csinos nôismerôseikkel a moziba, hogy megnézzék. Azután
azt mondják majd: "Marhaság!"
Egy koppenhágai zeneszerzô erélyesen követelte, hogy a kapitány bocsássa le a
mentôcsónakokat, és ki-ki meneküljön, amerre tud. Miután a kapitány ezt
megtagadta, jegyzôkönyvet akart felvenni a2 esetrôl, de közben elaludt.
Az emberek bezárkóztak kabinjaikba. A rettegés, a rossz elôérzet lett úrrá
mindenkin.
És egy utas végre igazán jól érezte magát. Este lenn a bárban még zongorázott
is. Az állítólagos Mr. Irving volt ez az utas.
Ugyanis nevelôje minden étkezés után nyomban elaludt. Mélyen és sokáig. Elôször
csak az ebédlôben üldögélt egy órácskával tovább a fiatalember. De másnap (a
járvány tetôfokán dühöngött úgy az ázsiai, mint a greenwichi idôszámítás
szerint) Mr. Irvirig bekukkantott a bárba, ahol a zenekar tüzes foxtrottokat
játszott félálomban.
Éjfélfelé a fiatalember dúdolni kezdett. Az arca kipirult, a szeme csillogott,
és titokban bizonyára hôn óhajtotta, hogy bárcsak tartós lenne ez az epidémia.
Már a harmadik napja dühöngött az álornkór. Az admiralitás rövid üzenetváltás
után azt ajánlotta, hogy a Honolulu-Star közölje állandóan a helyzetét és
útirányát, továbbá ajánlatos Ienne a hajón található legyeket gyűjteni az elôre
Iátható egészségügyi szemle részére, hogy akad-e cecelégy közöttük.
Egy örmény levélboríték-gyáros drámai egyszerűséggel közölte a kapitánnyal,
hogy leprája van.
Ilyen eddig csak rémdrámákban volt!
- Ember! - suttogta a szállásmester, aki élôsúlyának felére fogyott rövid idô
alatt. - Ezt maga tette!
- lgen - felelte ôszintén Fülig Jimmy. -Maga mondta, hogy feltűnô a hajón, ha
két ember állandóan alszik. Most már csak az különös, ha ébren van valaki.
- Hogy csinálta?!
- Ópiummal. Nem lehet semmi baj. Mindenki csak annyit kap, amennyi az ópiumhoz
mellékelt adagolási táblázaton úgy van feltüntetve, hogy "súlyos betegek
számára". Az pedig nem Iehet veszélyes adag.
- Ha... kiderül... Én bűntárs vagyok. Tíz évet kapunk.
- Istenem. . . Érdemrendet nem kínálhatnak ezért. EI sem fogadnám.
- Hej! Szállásmester! - kiáltotta feléjük az egyik tiszt. - Menjenek a
légénnyel a raktárba! Fogjanak legyet, és vigyék az orvoshoz!
- A legyeket is gyógykezelik? - csodálkozott Fülig Jimmy.
A legénység teljes számban légyvadászaton volt. Ôk is elindultak a
szállásmesterrel. Pokoli hôség volt az Indiai-óceánon. Különösen itt, a gépház
mellett. Fülig Jimmy mint fűtô derékig levetkôzvejárt, a hôségen kívül
elsôsorban azért, mert egyetlen ingét José, a pincér használta.
- Ember! Vessen véget a járványnak! - könyörgött a szállásmester.
- Nem jön rá senki, nyugodt Iehet.
fde-oda jártak a poggyászraktárban. Fülig Jimmy megállt egy hatalmas utazóláda
mellett.
- Mi a csoda! Ezt jól megcsinálták! Nézze csak!
A ládán hatalmas tábla függött.

- A mindenségit a sok hülyének - szitkozódott a szállásmester -, jöjjön,
fordítsuk meg ezt a poggyászt.
Már éppen hozzáfogtak volna, amikor valaki erélyesen kopogott a láda oldalán,
és érdes, borízű hang szólalt meg belülrôl:
- Most már csak hagyják így, ha Adenig a fejemen álltam benne.
- Mi az, hej?! Ki maga?
- Menjenek a fenébe.
Hát ilyen még nem volt! A világ legpimaszabb potyautasát fedezték fel.
- Hé! - kiábálta a szállásmester. - Tudja, hogy mi vár egy potyautasra, ha
karanténba kerűlűnk?
- Miért kerülne a hajó karanténba?
- Ragály van!
- Valakit megfertôztek hülyeséggel?
- A mindenségit. . .
Kinyitotta a ládát, és. . .
Ures volt! A láda, amelybôl egy másodperc elôtt beszélt valaki!
Bután állt. . . A szállásmester keresztet vetett.
Varázslat. . .
- Ilyen alakok fenyegetnek engem - jegyezte meg az iménti hang a hátuk mögött.
Megfordultak.
Egy toprongyos öregember állt elôttük. Fülig Jimmy ijedten kiáltotta:
- Piszkos Fred!. . .

                                       2.

- Különös jelenség volt az öreg. Mellig érô, kissé hegyes formájú ôsz szakállát
babrálgatta hosszú, keselyűkarmokban végzôdô kezével. Apró ravaszságait, nagy
töprengéseit szakállának néma hangszerén mintegy lezongorázta, ahogy lassan
játszadozott a hosszú, szerteálló, piszkosszürke, gyér szôrzettel. Az arcán
néhány gömbölyű, nagy szemölcs jellegzetes, karvalyszerű orr, legörbülô, széles
száj és csillogó, okos, nyugtala, apró szemek, némi vörös nedűvel keretezve.
Kócos, szürkésfehér hajszálai a homlokára csüngtek szét, és egy beidegzôdôtt
mozdulattal idônként tarkójára tolta, vagy a nyakát vakargatva lassan
elôretolta az orra hegyéig szakadt, szennyes, ellenzôs sapkáját, egy igen
elnyütt, piszkos, de mégis kapitányi sapkát.
Mert Piszkos Fred kapitány volt.
Így járt szájról szájra a neve, így ismerték a tengeröblök nagy
kikötôvárosaiban és kis halászfalukban egyaránt, így említették, ha bűnügyek
kapcsán szóba került a neve:
"Piszkos Fred, a Kapitány!"
Hogy hol és milyen hajón, mikor és milyen minôsítés alapján lett kapitány, ezt
még a fegyintézetek és bűnügyi nyilvántartók sem tisztázták, annyi más
körülménnyel együtt, amelyek Piszkos Fred személyével összefüggésben idônként
felmerültek, de afelôl senkinek sem lehetett kétsége, hogy Piszkos Fred valóban
kapitány. Ki is lenne kapitány, ha nem ô, aki név szerint ismeri a világ összes
révkalauzát, pertuban van az ausztráliai csarungi törzs varázslójával, és olyan
ciklonban csak egyszer hajózott eddig, hogy közben kialudt a pipája. (De utóbb
kiderült, hogy ez a pipa nem volt Watson gyártmányú manillagyökér.)
Fekete szvetterén a legforróbb idôben is felgombolta a magas nyakat. Vastag
nadrágját keménnyé és szabályosan gömbölyűvé formálta az idô. Valaha csíkos
zsakett lehetett, de ez már csak nyomokban látszott e ruhadarabon. Különös
módon, bokában a cipô mellé gyűrte be a szárat, amibôl nyilvánvaló, hogy nem
ôrá szabták eredetileg. Ez különben kitűnik abból is, hógy hosszát a begyűrés
művelete sem csökkentette megfelelôen, mert még mindig a mellkasáig ért.
Állítólag a hosszától még feljebb is húzhatná, de nem teszi, mert a nadrág
hónaljban kissé bô.
ldônként zsebre dugta a kezét, megrántotta a nadrágját, és imbolygó
felsôtesttel elindult. Volt a Íényében valami csodálatos közöny és kihívó
megvetés mindenkivel szemben.
De a legszembeötlôbb egyéni jellemvonásként mégiscsak az élt róla a
köztudatban, hogy ô a világ legpiszkosabb embere. Ez olyan közvetlen
bizonyításra nem is szoruló benyomás volt mint a filozófia rendszerének
bármelyik, úgynevezett ôsténye.
Napbarnított arca mint nagy misztériumot ôrizte az utolsó mosdás idôpontját.
Csak annyi látszott futólag is kétségtelennek, hogy ez az idôpont találgatás
tárgyát sem képezheti mint közelmúlt dátum. Egyáltalán kétségesnek látszott,
hogy ez az ember valaha tisztálkodott-e.
A szállásmester önkéntelenül hátralépett, mint a műértô, ha végre szembékerül
egy nagy hírű alkotással.
Fülig Jimmy percekig nem bírt szólni.
- Mit csodálkozol? Talán azt vártad, hogy egy bérmaruhás hajadon bújik elô a
ládából?
- Hogy jöttél ki onnan egyáltalán?
- Hátul. Van a ládán egy "művészbejáró". Adenig a fejemen álltam. Teljes
huszonnégy órát töltöttem e) így, mint valami kôvé vált erôművész. Az egyik
ostoba rakodó fordítva tette le a poggyászt.
- Miért nem nyitotta ki elôl?
- Beletört a kulcs a zárba. Ha az ember a fején áll, megesik az ilyesmi.
Huszonnégy óráig tartott amíg tótágast állva a hátsó deszkát meglazíthattam,
hogy kijárjon. Most mindent tudtok, hát menjetek a fenébe.
Hohó! - mondta a szállásmester. - A hajón járvány van. )lyenkor fôbenjáró bűn
eltitkolni a potyautast.
- Hm. . . talán megvesztegessem?
- Sok pénzt kellene kapni ahhoz! Egy járványra vonatkozó adat eltitkolásáért
tíz év jár a gyarmaton!
- Igaz - bólintott mélabúsan Piszkos Fred.
- Nézze -szólt közbe Fülig Jimmy -, ha mi azt mondjuk, hogy maga önkéntjött
e)ô, akkor a kapitány enyhébben fogja fel az ügyet.
- Csak te ne védj - fele)te mélységes megvetéssel Piszkos Fred, azután
hátratolta a sapkáját, zsebre csapta a kezét, és ormótlan inga módján elindult
a fe)járó irányában.Gyerünk. Igazatok van! A járványra vonatkozó
felvilágosításaimat nem titkolhatom tovább, mert bajom lehet belôle. Azonnal
szólok a kapitánynak, hogy tartóztassa le azt a disznót, aki ópiummal mérgezi
az utasokat.
-A szállásmester meghökkent.
- Mi. . . mi van. . . Freddy bátyám - hebegte Fülig Jimmy.
- Na csak gyerünk! Legfôbb ideje! Tíz évet ülni az én koromban nem kellemes.
Ráérek öreg napjaimra lustálkodni.
Legalább ötvennyolc éves volt.
- No de. . . honnan veszi ezt az. . . ópium izét?
- Ne akarj becsapni, Fülig José. A sötét raktárfolyosón hvert az arab fűtô.
Gyanúsan hortyogott. Felhúztam a szemhéját, és láttam mindent. Ópiummal akarsz
megtéveszteni? Engem?
Most elôretolta a sapkáját, és úgy indult a lépcsô felé.
- Várjon! - ugrottak feléje egyszerre ketten.
- Nem lehet! Igaza volt a szállásmesternek. Járvány az járvány, és adatok
titkolás meg ilyesmi, az kész életveszély.
- De hát beszéljünk. . .
- Nincs értelme Fülig Hutchins. Mivel vesztegethet engem meg, ilyen fôbenjáró
ügyben, két szegény ördög. Eressz, sietek. . .
- lde hallgasson, Kapitány -szólt rövid gondolkozás után Fülig Jimmy -, minek
cifráznánk a dolgot? A markában vagyunk. Mondja meg, hogy mit akar, és kész!
Tudom, hogy irgalmatlanul kiszipolyoz most bennünket, mert kapzsi és kegyetlen.
Tessék.
Piszkos Fred gondolkozott, egyik keselyűkarmáva) a fogát piszkálta, másik
kezével egész keskenyre sodorta a szakálla végét.
- No jó! Ne húzzuk az idôt. Te adsz kétezer dollárt, és kész.
Fülig Jimmy halottfehér lett.
- Honnan vegyek... ezer dollárt?
- A hátsó zsebedben találsz egy bôrtokot tükörrel, fésűvel és egy Limából való
autóversenyzô aranyplakettjével. Ott van a kétezer dollár.
Fűlig Jimmy elszántan a zsebébe nyúlt hogy leszúrja ezt az enbert.
- A gyöngyházkés nem kell - mondta fáradtan a kapitány, és elôhúzott valahonnan
egy muzeális jellegű, félméteres forgópisztolyt -, ha mindenáron ráadást akarsz
adni, elfogadom az aranyplakettet de csak amíg háromig számolok. Egy...
Fülig Jimmy fogcsikorgatva átadta a bôrtokot, amely nyomban eltűnt a rengeteg
nadrág hátsó zsebében. Ezután Piszkos Fred utálkozó, fáradt, megvetô
arckifejezése tűnôdve irányult a szállásmester felé. Az rettegett.
- Maga fizesse ki nekem elôre Hutchins fűtô teljes fizetését Port Saidtól
Tahitiig, összesen százhetvenöt dollár nyolcvankét centet - mondta végül.
- Csak. . . százharminc dollárt kap a fűtô.
- Egy közönséges lapátoló. De Hutchins elsô osztályúnak minôsített,
különilletményes, mert a haditengerészet négy év elôtt szakképzett
kazánkovácsnak igazolta, tehát a biztosítás levonásával százhetvenöt dollár és
nyolcvankét cent jár. Nem hagyom kizsákmányolni magamat.
A szállásmester fogai hangosan megcsikordultak. De fizetett.
Piszkos Fred gondosan átszámolta a pénzt. Százhetvenhat dolárból visszafizetett
tizennyolc centet.
- Nekem nem kell több, mint amennyi a tisztességes munkáért jár. De azt
megkövetelem. A száflásmestert ez a túlzott módja az üzleti tisztességnek nem
hatotta meg.
- Szegény Fülig Jimmy munkabérét vágta zsebre!
- Ne féltsd te Fülig Jimmyt - nyugtatta meg a stewardot. - Ez addig ver
Tahitiben, amíg kifizeted neki Hutchins munkabérét is, áz utolsó centig. Alapos
ember.
A szállásmester döbbenten nézett Jimmyre.
- Ez igaz?. . .
- Sajnos - ismerte be szemérmesen a fiatalember. - Ez a Piszkos Fred a vesékbe
lát.
- Most menjetek a fenébe, és minden étkezéskor hozzatok le egy elsô osztályú
menüt. Hálat csak rántva eszem.
Ezután bement a ládájába, és hozzálátott, hogy megtömje a pipáját.
- Ketten voltunk, és nem tudtunk elbánni vele! - dühöngótt a szállásmester,
amikor a traslépcsôn felmentek.
- Ezzel nem lehet. Két év elôtt Delhiben kilopta a háromezer éves Buddha
rubinszemét, és egy sorompó piros üvegjelzôjével helyettesítette. Nagy botrány
lett, mert amikor a Buddha belsejéberi fellobogott az örömtűz, az Isten szeme
azt hunyorogta a hívôk felé, hogy:
"Stop!. . . Stop!. . . Stop! "
Amikor a fedélzetre értek, a kapitány revolverrel a kezében vitatkozott egy
csoport utassal, és néhány matróz éppen kipróbálta a méntôcsónakokat.

                                       3.

Másnap Fülig Jimmy beszünLette a ragályt, abban a reményben, hogy ezzel
megszűnik az álmosság, tehát helyreáll a rend. Az ópium hatásának
megszüntetésétôl gyors eredményt várt. Ebben nem is csalódott. A méregkeverés
beszűntetése néhány órán belül csakugyan meglepô eredménnyel járt.
Déli tizenkét óra húszkor a Honolulu-Star vészjeleket adott le, orvosokat,
gyógyszett és egészségügyi katonaságot kért a hajón pusztító járvány ellen
Szingapúrból.
Egy óra tízkor a matrózokat felfegyverezték és életbe léptették a vesztegzár
esetére szóló rendkívüli intézkedéseket.
Ugyanis az utasokon jelentkezett az átmenet nélküli kábítózer-elvonás
valamennyi ártalmatlan, de heveny tünete. A madzagnagyiparos hűlni és zsibbadni
kezdett, ellepte a hideg verejték, és csak azt kérte, hogy leányának üzenjék
meg: utolsó pillanatában is ellenezte házasságát. Valamennyi utas tűrhetetlen
fôfájásról panaszkodott. Ez az álomkór legpregnánsabb kísérô tünete. . . Áz
orvos úgy érezte, hogy hôs, akirôl kpnyvet fognak írni mert a szörnyírkór ott
lüktetett a koponyájában, de azért vitézül járt kabinról kabinra betegeihez, és
csak akkor ült Ie kimerülten egy kötélcsomóra, amikor az utolsó injekciós tűt
is beletörte a különc svéd hölgy alsókarjába.
Az ilyen orvosokról nemegyszer megemlékezik a szépirodalom. Az utasok már jóval
kevesebb heroizmússal viselték el sorsukat.
Sikoltozás, sírás, kiabálás töltötte be a hajót. A bostoni ügyvédnél látási
zavarok léptek fel az argentínai művirággyáros követelte, hogy forduljanak
visszá. De a legtöbben valami érthetetlen oknál fogva csökönyösen ragaszkodtak
ahhoz, hogy azonnal bocsássák le a mentôcsónakokat.
Közben Mr. Irving egy tizennégy éves fiúcskával kétcentes alapon karambolozott.
Ebéd után halkan fütyörészett a társalgó rádiókészüléke mellett, és általában
pokolian jól érezte magát.
Fülig Jimmy most már látta, hogy nagy baj lesz, ha leleplezik véletlenül.
Elsôsorban a nyomokat eltüntetni!
Délután beosont az orvos kabinjába. Az üres ópiumdobozaiba beletöltött
szódabikarbónát, és visszatette ôket a helyükre. Azután megkönnyebbülten
távozott. Most már nem derülhet ki a bűne, akkor sem, ha esetleg keresik az
ópiurríot.
A szállásmester egész nap útban volt a poggyászraktár felé, Piszkos Fred
igényei ügyében. Vacsorához Iangusztát követelt, és Chateau lrá-t.
Az Isten tudja, hogy hol szoktatták rá.
Délben Szingapúr utasította a Honotulu-Star-t, hogy nyomban álljon meg, közölje
a helyzetét, és igyekezzék fenntartani a rendet az utasok között. Segélyhajó
útban van, megfelelô orvosi segítséggel, addig is hirdessék ki a vesztegzárat,
és az elôírásokat minden tekintet nélkül, a legradikálisabban alkalmazzák...
Estére néhányan jól érezték magukat. Az étteremben egy-két utas kissé
nyugodtabb hangulatban vacsorázott, de a pánik ott terpeszkedett felettük, az
fndiai-óceán vihar elôtti mozdulatlanságában. Az arcok továbbra is sápadtak
voltak, most már a félelemtôl.
Kivétel: Mr. Irving, aki a rémnapok alatt több mint egy fontot hízott. Mert Mr.
Gould továbbra is kitartóan aludt. Délelôtt ugyan felébredt, de ebéd után
nyomban elszenderedett.
Délutáni szenzáció: José, a pincér, eltűnt. Valószínű, hogy öngyilkosságot
követett el. A bostoni ügyvéd szerint nem lehetetlen, hogy ámokfutó lett, ami
velük is elôfordulhat, mert sűcű kísérô tünete az álomkórnak. A kapitányt
megkérte, hogy ebben az esetben ôt nyomban lôje le, és amikor megnyugtató
ígéretet kapott, sírva tördelte a kezét: Voltak, akik fertôtlenítôszerrel
füstölték a kabinjukat, ezek álÍandóan köhögtek.
Mr. Irving délután krikettezni tanult.
Az étkezés szenzációja José volt. A pincér, aki váratlanul megkerült. Tehát
mégsem lett ámokEutó vagy ha igen, úgy elfáradt, hogy abbahagyta. Úgy látszik,
pihent is kissé, mert asztalkendôvel a karján, frissen jött az étterembe. Az
utasok köréje sereglettek, nézték, tapogatták, kérdésekkel halmozták el.
- Hol volt?!
- Mikor gyógyult meg?
- Beszéljen. . .
Fülig Jimmy fölényesen mosolygott.
- Hölgyeim és uraim, ha szabad szólanom, valamennyien a hisztéria áldozatai
voltunk. A hisztéria éppolyan ragályos, mint a riátha, de nincs semmi értelme,
és az ember mindenféle rosszat érez. Ilyenkor a hölgyek hisztérikák lesznek.
Hol hallottak már olyan betegséget, amelynek nincs halálos áldozata? Miféle
járvány az, amelyikbe nem hal bele senki?
Az utasok összenéztek. Csakugyan lehet ebben valami. . . Fülig Jimmy még
fölényesebb vigyorral folytatta:
- Ha csak egy ember meghalna, akkor én is elismerném, hogy jaj nekünk! Az
Egyenlítôn túl lehetséges, hogy néhány óra vagy nap múlva nincs egy élôlény a
hajón. De ki halt meg eddig? Kérdem önöket, tisztelt turisták: ki halt meg?
Mr. Irving jött be kissé zavartan:
- Kérem, segítsenek az orvos keresni. . . Szegény nevelôm, Mr. Gould meghalt. .
.

                                       4.

Tíz perccel késôbb egyetlen utas sem tartózkodott a kabinján kívül.
Itt a halál!
A hajó fedélzete, társalgója, lépcsôi elhagyatottak és félelmetesen csendesek
voltak. A kapitány az orvos társaságában nyomban Mr. Gould fülkéjéhez sietett,
kinyitotta az ajtót és megállt a küszöbön. A kabinban világos volt. Kívülrôl is
láthatta a hatalmas teternet, nyitott szájjal, hátrasüppedt fejjel, szalmaszínű
bajusszal.
Az orvos tétován csavargatta a fejétjobbra-balra. Határozottan ôszült valamit
az utóbbi napokban.
- Halott. Ez nyilvánvaló.
- Meg sem nézi?
- Kérem. :. a halott közelében. . . egy szúnyogcsípés elegendô. . . és a hajó
ezekben a súlyos napokban. :. orvos nélkül marad. . .
A kapitány szája megvetôen lebiggyedt.
- Rendben van.
Odalépett a halotthoz. Elöl, ahol nyitva volt a pizsama, a mellére helyezte a
tenyerét, az arca fölé hajolt, és felhúzogatta a szemhéjakat, de ez formaság
volt, nem bírt fontossággal. A jéghideg, merev kéz csak halott emberé lehetett.
-ˇMeghalt - mondta, és kijött.
A gyônyörű Honolulu-Star csendes és kihalt volt, mint egy igazi kísértethajó.
Csak a személyzet ôdöngött ide-oda nyomott hangulatban, hogy a dolgát végezze.
A nappali égbolt szürkésfehér lett, a tenger nyugtalan, sárgászöld színűre
vált, és a levegô forrón, párásan nehezedett az óceánra.
Az eset után Fülig Jimmy úgy állt ott, magára maradva az étteremben, mint akit
fôbe  lôttek... hogyan halt meg a nevelô? Hiszen... nincs járvány... Az
ópiumadag még súlyos betegnek sém lehetett halálos.
Vagy. :. mégis járvány?
- Most már nem tíz év, hanem kötél - súgta valaki a fülébe.
A szállásmester volt. Roppánt orrcimpái fehéren rezegtek rémületében.
- Mit fél úgy? Nem halt meg még senki hajóút közben?
- De. . . ez az. . . attól halt meg, amit maga beadott. . .
- Mitôl? Évekig lehet valaki ópiumozó, még többet is szedhet, mint amennyit az
ételébe tet.tem, attól sem hal meg!
A szálásmester hosszan a szemébe nézett, azután zavartan kérdezte:
- Maga. . . nem adott mást?. . . Csak ópiumot?
- Bolond.
Közel állt ahhoz, hogy beverje a steward fejét.
- Csak nem hiszi, hogy megmérgeztem?
- Azt nem. . . de talán mégiscsak járvány ez. . . Én is fuccsán érzem magamat.
. .
- Mert az északkeleti monszun elôtt állunk, maga ostoba!
- Ne kiabáljon! Én is tudom, hogy "rossz szélcsend" van, de attól még níncsenek
látomásai az embemek! Csak magas láztól jön az ilyen.
- Mit látott?
- Kísértetet, ha éppen tudni akarja!
- Már maga is megbolondult?
- Lehet! De aszondom, hogy ha egy ember meghal és egy másik megbolondul a
hajón, az nm lehet ópiumtól.
- Miféle hülyeség ez a kísértettel?
- Majd megmondom. Kicsit fájt a fejem, és a rum sem izlett már reggel óta:
Piszkos Fred, ez a pióca, azt követelte éppen, hogy vigyek neki teasüteményt a
grog mellé. Úgy él ott lenn, mint egy unatkozó elsô osztályú utas.
- Tán ô volt a kísértet? -
- Nem lehetett, mert beszéltem vele, mielôtt feljöttem a raktárból. És amikor
felértem, éppen elôttem állt a kísértet.
-- Nem ette meg a fene?
- Csak hallgassa meg. Háttal állt felém, az elsô osztályú kabinsor utcája
elôtt, a kapitány. Szakasztott olyan ember. Akkor még azt hittem, hogy ô.
Azután elindulok a kabinok felé, egy-két lépéssel odább kiérek a
sétafedélzetre, és jobbra fenn a hídon megint csak ott áll a kapitány!... Az a
kapitány, akit az imént láttam, még futva sem lehetett a parancsnoki hídon. Azt
mondom a kormányosnak: "Mióta áll ott a kapitány?" Azt feleli: "Már egy jó
órája. És meg sem mozdul." Mit szól ehhez?
- Hogy részeges hülye, aki ilyent mesél.
Hallgattak. Nagy, nyújtott szárnyú, fehér madarak siklottak keringve,
alacsonyan, és ferde ívben zuhantak a tengerre, ha zsákmány tűnt fel a szinthez
közel.
A szállásmester komor arccal bámult ki a zavaros, háborgó vízre.
Alacsony hullámok gurultak, és nyugtalan habtaréj rezgett a tetejükön.
- Hej, pincér! Jöjjön a húszas kabinhoz! - kiáltotta egy hang.
- A húszas fülke Mr. Gouldé. . . - mondta a steward falfehéren.
- Na és?. . .
Az ördög vigye... Még ilyen rossz elôérzete sohasem volt. Minek is szállt erre
az átkozott gôzösre? Végigment a barátságtalan, néma, elnéptelenedett
fedélzeten. Kissé alkonyodott. A kabinok és a szellôztetôkürtôk összefolyó
árnya hosszan dôlt végig a pallón.
Mr. Gould kabinja elôtt a kapitány várta. Az orvos már eloldalgott közben.
- Pincéc! - parancsolta a hatalmas, hűvös hangú kapitány, aki, úgy látszik, még
egy valóságos kísértethajón is idegek nélkül és por>tosan teljesítette volna a
kötelességét.
- Igenis!
- Hajlandó a halottat lepedôbe varrni és tengerész módra eltemetni?
- Én pincér vagyok. . .
A legénység: csupa gyáva, kereskedelmi tengerész, megtagadták ezt a
szolgálatot.
- Ötven dollárt kap - folytatta a kapitány.
- Vállalom.
- Egy perc!
Mr. Irving kiáltótta ezt. Épp ekkor ért oda.
- Mr. Irving - mondta a kapitány -, már közöltem önnel, hogy a
vesztegzár-rendelkezések szigorú büntetés terhe mellett elôírják a halottak
azonnali eltemetését, tekintet nélkül az áldozat rarigjára, társadalmi
helyzetére és hozzátartozóira.
- Ezt már említette, kapitány úr.
- Igazán sajnálom. Az érkezô orvosi bizottság számára fontos lenne a halott
boncolása, és még erre sem lehetünk tekintéttel.
- EIismerem. De most sürgönyöztem Szingapúrba, az amerikai követségre. Ezt
felelték: Átadott egy sürgönyt.

A Honolulu-Star kapitányának. Robin segélyhajó órákon belül érkezik. Temetéssel
várni. Ha az egészségügyi biztos nem ellenzi állítólagos Mr. Gouldot, aki
Femandez di St. Antonio régensherceggel azonos ólmozott koporsóban a hajón
tarthaják.

Millon kapitány
USA tengerészeti attasé

- Akkor rendben van - mondta a kapitány, és zsebre gyűrte a táviratot. - José
pincér! Öltöztesse fel a halottat. Puskát küldök magának, és további utasításig
ôrt áll a kabin elôtt.
Futólag köszönt Mr. Irvingnek, és elment. Csendben álltak egy ideig.
- Maga. . . hiszi, erós kezű idegen, hogy Fernandez régensherceg, a
nevelôatyám, járvány áldozata lett?
- Hát. . . nem vagyok orvos. . .
- Maga most már sok mindent tud. Bizalmunkba fogadjuk. Megengedem, hogy
ôszintén közölje gondolatait, jóember. . .
- Akkor megmondom: szerintem nincs járvány. Hisztérikus mindenki a hajón.
- Szerintem is hisztéria az egész! Gyáva polgárok vaklármája. De íme, a régens,
ki Isten kegyelmébôl nevelôatyám, most meghalt.
Hallgattak. Nagy loccsanással egy madár épp a hajó mellett csapott le a vízre,
és egy ezűstôs, vergôdô halat ragadott fel a magasba. Néhány sirály rikoltozva
követte.
- Ön... uralkodó, Mr. Irving?
. - Nem helyes, ha kérdést intéz hozzám. Ezt már a múltkor akartam mondani.
- Ha szabad kérdeznem, miért?
- Menjen békével, jóember, és teljesítse a kötelességét. Nem szerettem a
nevelômet, aki Isten kegyelmébôl régens volt, de megtettem mindent, ami
megóvhatja attól, hogy méltóságához nem illô módon temessék.
Kôzben, trópusi módon, hirtelen este lett.
- Halló! Itt a fegyver - kiáltotta messzirôl egy matróz, azután letette a
puskát és elsietett.
- Maga most öltöztesse fel a halottat. Késôbb még beszélgetünk. Abban a
kabinban lakom, a sor vége elôtt. Néhai nevelôatyám, Fernandez régensherceg
körül teljesített jó solgálataiért jutalmazni kívánom. . .
- Kicsoda ön?. . . - hebegte Jimmy.
- Személyemhez kérdést intézni csúf vétség a szokások és a jó modor ellen. Ezt
hát mellôzzűk. . .
És ment. Angyali gyerekarcán semmi gôg, és mégis felette állt mindig azoknak,
akikhez szólt. Benyitott távolabb a kabinjába.
Jimmy a kabin mellé támasztotta a fegyverét. A néptelen fedélzeten zizegve
futott át az éledô monszun, megrázta a köteleket, és egy nagy újságlapot
vonszolt magával lomhán, meg-megpihenve. A tintaszínű éjszakai mennybolt
látszólag szokatlanul alacsonyan borult ma a tenger fölé.
Mint gôzfal álh a súlyos párás levegô. Koromsötét, forró éjszaka volt, és
olykor átbúgott a hajón izzó áramlasával a fokonként érkezô monszun esô
ciklusa. . .
A halott pizsamában feküdt. Csakugyan ott volt mellette a szép, antik művű,
dupla fedelű zsebóra. Különös ötvösmunka díszítette, és a hátlapján idôálló,
égett zománcból valamilyen címer. Ugyanez a címer látszott a pecsétgyűrűn és a
cigarettaszelencén.
A tetem természetes helyzetben feküdt. Az arca nyugodt volt, csak kissé sárga,
úgyhogy szinte egybeolvadt a szalmaszínű angol bajusszal. Az ópiumtól halt meg?
Kivett a szekrénybôl egy kabátot, a kázettából a kitüntetéseket.
...Kint erôsödött a szél. A szomszédos fürdôszobából tompa zaj hallatszott.
Fülig Jimmy felriéz. Mi?. . . Az ördögbe! Tán gyengék az idegei?. . . A
kabinlámpa csikorogva lengett. Kissé nehéz öltöztetni Mr. Gouldot, mert lassan
beállt a hullamerevség állapota. A pillanatnyi szélcsendben jól hallatszik az
óra ketyegése. . .
Zuhanás, robaj !
Fülig Jimmy kiugrik az ajtón. Senki. A kabinfolyosó üres. A világítást fojtottá
teszi a kezdôdô kôd... A sötét fedélzeten nesztelen árnyak mozognak. Jól tudja,
hogy a szél lenget niindenfélét. . . A nyugtalan tenger harsog, és a megújuló
monszun néhány hatalmas cseppet vág az arcába. . . Ott, a forduló mély
homályában. . . mintha valaki járna. . . De nem. . . Bizonyára áz egyik
mentôcsónak elszabadult ponyvája. Az iménti robaj okát is meglátta. A puska a
fôldôn fekűdt. Eldöntôtte a szélroham...
Visszament, és tovább öltöztette a halottat. A nadrág dolgában sokáig habozott,
végül úgy emékezett, hogy nagyurak fekete kabáthoz kockás lovaglónadrágot
szoktak hordani. Szerencse; ha az ember látott már egyet s mást életében.
Súlyos, gépfegyverszerű koppanással lezuhant a zápor.
ˇ Csörömpölés!
A szél bevágja a kerek szellôztetôablakot, és amíg Jimmy riadtan felnéz, az
ágyon fekvô tetem feje lebillen, majd maga után rántja a testet, és egy
puffanással a padlóra hullik, különös pózban, mint egy arcon fekvô, élô ember,
aki kúszás közben meglapul kissé.
Hogy az a...!
Fűlig Jimmy nem ismeri a félelmet, de ez mégis kissé idegesítô. Fel akarja
emelni néhai !lr. Gouldot. Közben a halottnak tarkójáig csúszik a pizsama,
és...
És hátrahôköl. . .
A mindenségit! Hát ez. . .
A halott feltakart hátán, bal o)dalon, a lapocka a)att nagy, fekete gomb.
Igen... Egy gomb!
Nézi... megmozdítja. Azután mindent tud.
Mr. Gouldot megölték! Ô ölte meg, tudtán és akaratán kívül. Az ópiummal! Mert
csak igen mélyen alvó emberrel lehet megtenni, hogy hátulró) a szívébe szúrnak
egy tűt. Olyasfélét, amilyennel idôsebb hölgyek a kalapjukat tűzik a
kontyukhoz. A kalaptű gombját rászorították a sebre, és hátára fektették az
áldozatot, nehogy kifolyjon a pici sebbôl a vér. A tű nem döfte át elöl a
mellkast, de a szívbe hatolva azonnal megölte az a)vó Mr. Gouldot.
Egy szélroham dobpergésével végigfut a zápor a kajütsoron.
Gyilkosság!
Jelenteni kellene a kapitánynak. . . De akkor. . . Vizsgálat. Ki a gyanús
elsôsorban? Ô, aki hamis írásokkal tartózkodik itt. És ha a szállásmester
vall!.:. Ha csak annyi derül ki, hogy ópiumot adott az utasoknak. . . Az is tíz
év!
Nem. Ússza meg a gyi)kos gazember büntetlenül. Neki vaj van a fején, nem
sétálhat a napon. . . Gyerünk, gyerünk.
Csak ez az átkozott szél ne vonítana be azzal a furcsa, mély búgással. És
elhordja a papírokat az asztalról.
Kihúzza a halottból a tűt. Most már nem vérzik. Apró, vörös folt maradt utána.
Gyorsan felöltöztette. Egy váratlan hullámtól megdôlt a hajó, a tetem lezuhant,
elsodorta Jimmy lábát, együtt gurultak a kabin sarkáig. A sú)yos, merev testet
alig bírta lerázni magáról.
Most csakugyan jár valaki a kabin elôtt. Csörömpölés. Az illetô belerúgott a
földön fekvô puskába!
Jimmy lihegve fe)állt, megnézte magát a tükörben. Kissé sápadt volt. Az ördögbe
is, sohasem tudta, hogy hisztéria is létezik a világon.
Az esô nem enyhítette a forróságot, sôt alacsonyabbra verte a párákat, és a
kabinban megszoru)t levegô még fülledtebb volt.
A folyosóról ismét halk reccsenések hallatszottak. Az ajtóhoz ugrott, és
kinézett a folyosóra.
Valóságos zuhannyal fröcskölte szembe a zápor. A szél szinte visszanyomta, és a
kilincset vadul kitépte a kezébôl, úgy, hogy áz ajtó csattanva kitáru)t. A
rögtönzött orkán tölcsérben sodorta a papírholmikat a kajütablak felé,
lerántotta az asztalterítôt, és néhány tárgy csörömpölve a földre zuhant. .
Behúzta maga mögött az ajtót, és kilépett. Sötét; és a szél zúg. A fordulónál,
Mr. Irving kabinajtaján kiszűrôdô fényben árnyat látott elsuhanni... Ez ott
állt a kajüt elôtt! Egy másodperc alatt bôrig ázott, amíg a súlyos ködben
végigsietett a folyosón. A szél futtában a falhoz vagdosta. Kopogott Irving
ajtaján.
- Ki az?
- José.
- Tessék!
Benyitott. A fiú az asztalnál ült, teát fôzött, és olvasott.
- Felség, okom van rá, hogy megkérjem: zárja be az ajtót ma éjszaka.
- Ugyan! Ez o)yafajta tréfa, mint a ragály.
- Nagyon helyes. De miután ennek a tréfának márhalálos áldozata is van, illik
komolyan venni.
- Nem beszélne világosabban?
- Sajnos nem tehetem, de amennyiben csakugyan megkedve)t, és elhiszi, hogy én
is szeretem önt, akkor zárja be az ajtaját, és ha bárki kopogtat, tartsa kézben
a pisztolyát, mielôtt bebocsátja.
- Nincs piszto)yom.
- Tessék.
Egy jókora önműködô revolvert tett ki az asztalra:
- Ezt a sróffejet tolja el a hüvelykujjával, egész könnyedén, és akkor nyomban
lôhet. Az ajtót tartsa zárva.
Mr. Irving csillogó szemmel fogta meg a pisztolyt, mint gyermek, ha régen
áhított holmihoz jut, amit csak felnôttek használnak.
Kilépett a fülkébôl: Hallotta, amint Mr. Irving ráfordítja a kulcsot.
Visszafelé sietett. Mr. Gould kabinajtaja, ezt messzirôl látta, nyitva volt, és
a világosság széles sávban hullott ki a fedélzetre.
...Most kilép a halott ember fü)kéjébôl a kapitány, és becsukja az ajtót. A
másodpercnyi világosságban tisztán látni, ahogy gumiköpenyének magas gallérját
e)öl összefogja, hogy a szél ne csapkodja az arcába a vizet. Sapkájának
ellenzôje utolsót csillan a kajüt fényében, és kemény lépteivel elindul.
Bizonyára azért járt a kabinban, hogy ôt ellenôrizze.
Utánasiet. A fordulónál eltűnik a kapitány a sötétben. Jimmy nem követi,
egyenesen továbbmegy a fedélzet irányába. De egy másodperc múlva dermedten
megáll.
A kapitány ott pipázik a hídon, mozdulatlanul, köpenye ga)lérját összefogva.
Most látta az ellenkezô irányban eltávolodni! A kísértet volt! Akit a
szállásmester említett. . .
A gyilkos!
Fulva igyekszik vissza. A sötét fedélzet síkos palóján kétszer is felbukik. Egy
kötélcsomón átzuhanva megüti a térdét, de nem törôdik vele. A fe)-feltámadó
szél üvöltve rohan szembe. . . Recsegés, nyikorgás. . . Most újra megpillantja
a kísértetet. . . Egy lámpa gôzudvaros világa megcsillari a kapitányi sapka
ellenzôjén. Az arcát nem látja az összefogott, magas gallér miatt. Csak itt
lenne a revolvere. . . Minden erejét összeszedve rohan Fülig Jimmy, szél ellen,
a kísértet után. Ô is a fordulóhoz ér. . . Ugrik!
Hatalmas csapással egy léc zuhan az arcára. Kábu)tan hátrabukik a fedélzeten
meggyülemlett tócsák közé.
Percekig tart, amíg tántorogva feláll. A szél szinte feldönti, annyira
elgyengült az ütéstôl. Lngyosan folyik az orra vére. Kénytelen visszatérni Mr.
Gould kabinjba, hogy befejezze az ôltôztetést: A kísértetet elszalasztotta.
Mindegy. Siessünk...
Hohó! Most megvagy!
Ismét meglátta a kísértetet az elsô asztályú folyosón! Éppen kilép a halott Mr.
Gould ajtaján, és élindul, arca elôtt összefogva a köpeny gallérját,
sapkae)lenzôjén megcsillan a fény. . . Egyenesen; nyugodtan halad. Fülig Jimmy
utánaveti magát. Beéri. . . kezében meglendül a rövid vasbot. . .
A kísértet most visszafordul.
Csak annyi ideje marad, hogy lefékezze a csapást.
A kapitány áll elôtte. De az igazi!
Már nem fogja a köpenygallért: Nedves, markáns arca fedetlenül látszik. Nézi a
lihegve megtorpanó, vértôl mocskos embert.
- Ön elhagyta a szolgálati helyét! Jimmy nem bírt szólni. Kiful)adt.
- Hol volt?! Mi?! Ki verte össze magát? Feleljen!
- Kapi. . . kapitány úr. . . egy kísért. . . egy ember az ön ruhájában. . .
járkál. . .
- Mit mesél?
- Mialatt. . . ön a hídon állt. . . valaki. . . ugyanolyan embec, mint ön. . .
kapitányi sapkában. . . itt járkált. . . futottam. . . utána, felbuktam. . .
leütött. . .
A szállásniesternek nem hittem. . . ô már látta. . . a kísértetet!. . .
A kapitány elgondolkozva nézett valahová a sötétbe, a hajó korlátja felett,
mintha látna valamit ott a záportól harsogó, koromszínű, büdös, nehéz indiai
éjszakában.
Azután kihúzta a kezét a köpenye zsebébôl. Pisztoly volt benne. Újabban így
hordta, a kü)sô zsebben.
- Nézze, barátom - mondta szelíden. - Elôírás szerint, aki magatartásával
pánikot kelt a hajón, azt kötelességem nyomban lelôni. Figyelmeztetem, hogy én
igen alapos ember vagyok, ha arról van szó, hogy eljárásom szabályszerű legyen.
Ezt mondja meg a szállásmesternek is.
- Indulni akart, de visszafordult. - A tetemet mégiscsak varrja lepedôbe.
Tegyen a lábához egy kockaszenet, kösse valami deszkáFa, azután hívjon. Fél? A
szingapúri sürgöny ellenére vízbe dobjuk, mert ebben a feszült hangulatban nem
vállalhatom a felelôsséget azért, hogy az utasok tudtával egy halott legyen a
hajón.
A kapitány elment. Léptei nagyokat loccsantak a fedélzet tócsáiban, egyre
távolodva. Fülig Jimmy visszatért a halotthoz, és nem sokat teketóri2zott.
Bevarrta a lepedôbe, ahogy ez már a hajón szokás.
A szél kinyitotta, majd újra becsapta a törött szellôztetôablak keretét.
A felsô kajütágyból leesett egy párna. Kétágyas kabint bérelt Mr. Gould.
Egyedül utazott, de a kétszeméles fülke tágasabb, kényelmesebb.
A nagy, lusta hullámoktól lassan megdôlô hajó nyikorgott, recsegett... Gyerünk
gyorsan! Kissé ideges volt, pedig ilyesmi eddig ritkán történt vele. Tán ez a
halott?
Ugyan! Gyerünk azzal a lepedôvel! Varrt...
. . .Úgy feküdt ott a halott, mint bizonyos sz5njátékokban a sírból megjelenô
szellem. A fehér lepedôn keresztül kirajzolódott felpúposodó mellkasa,
hátrabukott koponyája, és látszott a lábfej merôleges körvonala.
Csak gyorsan vízbe vele! Itt most egy gyilkossági ügy sok ártatlan ember nyakát
törheti. A szállásmester, Piszkos Fred és ô is hosszú idôre börtönbe kerülnek;
kivételesen ártatlanul.
A vízbe veled, roppant ember, és legyen a fenék titka egy gaztett. Nem az elsô
és nem a százezredik eset az óceánon. Vajon kinek álltál útjában? .
És fütyürészett magában, mert alapjában véve kemény fiú volt ez a Fülig Jimmy.
A fürdôszobába ment, és felszedte azt a rácsos, hosszú lécet, ami a kád elôtt
van. A kabinból hangos robaj és csörömpölés veri fel a csendet. Egy pillanatra
megdöbben, azután visszarohan. . .
Semmi!
A halott odább gurult a padlón egy hullámzás követkéztében, és elsodorta az
asztalt.
- Nyughass, öregem, most már, amíg elintézlek - intette néhai Mr: Gouldot, és
közben az ággyal szemben a tükörben megnézte magát.
Na! Lehetne jobb színben is.
Rákötötte a halottat a keskeny favázra. Csúf látvány, az bizonyos.
- Most maradj szép nyugodtan, a bácsi elmegy, és egy kis szenet hoz a lábadhoz:
Legalább nem gurigázol ide-oda addig sem, amíg a vízbe dobunk.
De a halott szépen odagurult lécestôl együtt a fürdôszobához, azután egy újabb
dôléstôl nekiszánkózott az ajtónak, mint valami faltörô kos.
- Hé! Nyughass már! Azonnal kapsz nehezéket!
És gyorsan elugrott, mielôtt a visszazúduló halott leüthette volna a lábáról.
Mr. Gould teteme a hul)ámzás szerint változtatta helyzetét. A hajó olyan
merôleges síkban dôlt az oldalára, hogy a nyirkos palló csúszdának is beillett.
- Na várj! Még most sem nyughatsz?
Kinyitotta az ajtót, és kezében fogvá a kilincset, körülnézett a küszöbrôl. Két
órára járt. A légáramlás enyhébben fújt, és alig eset. Talán csak a hajó vas
alkatrészein meggyülemlett vizet hordta a csökkenô erejű szél. Mr. Irving
kabinjából még világosság szüremlett ki, és... Ott állt elôtte a kapitány!
Vagy a kísértet!
Elengedte a kilincset; és rohant. De a szél a szabadjára maradt ajtót kivágta,
s a zajra a kapitány (vagy a kísértet?), anélkül hogy megfordult volna,
elsietett.
Szokása szerint orra alatt összefogta a köpeny gállérját.
Jimmy utána. . .
Egy sötét fordulónál elérte, és már nyúlt is a belsô zsebe fel, hogy fôbe
kólintsa a szellemet, amikor az megfordult.
- Na mi az?
Ismét az igazi kapitány volt.
- Szé. . . szénért megyek, hogy nehezék legyen a matróztemetéshez, és láttam,
hogy Mr. Irving kabinja elôtt. . .
- Igen. Benéztem. Okom van rá, hogy vigyázzak erre a fiúra. Nem mindennapi
utas. Na, hozza a szenet, hogy hajnal elôtt végezzünk. . .
Jimmy sietett. Elérte a szénraktárhoz vezetô lépcsôlejárót. Itt véletlenül
jobbra nézett.
...Messze, a hajótat felé, a tenger gôzölgô, nyirkos fátylán át látta elsuhanni
a kapitányt. A másikat! A kísértetet.
Az igazi kapitány közben az ellenkezô irányban haladt tovább a fordulónál, ahol
az imént beszélgettek.
Egy másodpercig egyszerre látta a két kapitányt.
A szél sivítva rohant el a hajó mentén. És a tenger morajlott, elveszô,
megújuló sustorgással.
Sietett a szénért... Csak gyorsan, gyorsan! Nem törôdni semmivel. EI a
halottal, el errôl a hajóról... A fordulónál kétfelé ágazott a lépcsô. Hirtelen
ötlettôl indíttatva bal felé ment le. A poggyászraktárba.
Piszkos Fred, a kapitány!
Ha valaki, akkor ô segíthet a rengeteg eszével. Annak nincsen idege. Vagy ha
igen, hát drótból van. Odament a nagy ládához és kopogott.
- Kapitány, ébredjen!
- Mit akarsz? - dörmögte egy bosszús hang. - Tedd le a reggelit, és eredj!
- Jöjjôn ki. . . Baj történt!. . .
- Nem hoztál rumot? Akkor visszamégy. flyen szállásmestert még nem láttam!
- Itt Fülig Jimmy beszél. Jöjjön ki"Freddy bátyám.
- Te vagy az?... Mit kódorogsz erre éjszaka? Nem szeretném, ha azalatt eltűnne
valami a raktárból, amig itt vagyok.
Azért kimászott a "művészbejáróján".
- Na mi van?
- Halott, kísértet, gyilkosság!
- Ezért keltettél fel?
- Hallgasson meg. Azt hiszem, szükségem van magára. Tudjajól, hogy nem sok
embernek mondtam még ezt. Most se félek, csak magának ott az a rengeteg esze...
- Sokat locsogsz. Mi van?
- Megôlték Mr. Gouldot.
- És ha valakit megölnek, azért mindjárt ilyen hűhót kell csinálni!
- A hajón senki sem tudja, hogy gyilkosság történt. Alig látszik a szúrás.
Tűvel történt.
- És persze vízbe dobták a vesztegzárintézkedések szerint.
- Nem. Egy kölyökkel volt, aki úgy beszél, mint valami király. És sürgönyzött
Szingapúrba, ho ne temessék azonnal a nevelôjét. Nagy úr Iehet, mert haladékot
adtak a temetésre, amit m nem értem meg vesztegzárban.
- Mi a neve?
- Mr. Irving. De ez nem az igazi. Híres uralkodö lehet, szerintem. Ô sem élne,
azt hiszem, ha nem vagyok ott.
Elmondta, amit látott. A kalaptűszúrást és a két kapitány ügyét is, apróra.
- A szállásmester is látta, de amikor elmondta, azt feleltem neki, hogy
részeges hülye, aki ilyent mesél. De mégis. . . Réjtélyes. . .
- Igazad van.
- Ugye?
- Feltétlenül! Szerintem is részeges hülye, aki ilyent mesél.
- Nem hiszi. . .
- Mit akarsz? Rendôr lettél, aki gyilkost üldöz? Ne üsd más dolgába az orrodat,
ha nincs semmi közöd hozzá. . .
Jimmy gondolkozott.
- Mondja, Kapitány, ezt most komolyan kérdezem: vannak kísértetek?
Piszkos Fred két hosszú, gyökérszerű valamit sodort a szakállából.
- Elôfordultak olykor - mondta óvatosán.
- Ide hallgasson Freddy bátyám. . . Sötét, viharos éjjel van. A monszun hozza a
keleti partok felôl aködöt. A kutya sem törôdik magával. Jöjjön fel...
- Azt nem. Utas vagyok, minek ártsam magamat a matrózok dolgába. . .
- De hát. . . ha ez a kísértet gyilkos?. . .
- Nem zavarok senkit a gyilkolásban, mert én is megkívánom, hogy ilyenkor békén
hagyjanak.
- Van még ötven dollárom. Magának adom.
- Az más. Na eredj.
És elindultak. A keresztfolyosónál Jimmynek eszébe jutott, hogy szénért kell
mennie a raktárba.
- Várjon addig itt, kapitány - súgta Frednek, és lement a másik lépcsôn.
Vaksötét volt a fenékben, csak tapogatózva jutott elôre. Zajt hallott.
- Van itt válaki?! - kiáltotta.
- Ki az? - kérdezte egy gyerekhang. Peters fűtômester kisfia lehetett csak.
- Hol az apád? - kérdezte Jimmy.
- A kazánházban.
- Nem ott dolgozik!
- Most igen.
- Miért?
- Hutchins, a fűtô megölte magát.
Tessék? Hogy ô megölte magát? Errôl neki is tudni kellene!
- Mit beszélsz?
- A fűtô eltűnt. Mindenfelé keresték. Azt mondják, ámokfutása volt. Ilyenkor
szokásos vízbe ugrani. Az apám dolgozik most helyette a kazánnál.
Így már érthetô. A fűtô nem jelentkezett, a hajón sem találták, világos, hogy a
tengerbe vetette magát.
- Te mit csinálsz itt?
- Várom apámat, és félek a kísértettôl, mert az is van nekünk a hajón... Na ezt
a kapitánynak kéne hallani.
Néhány hatalmas szénkoloncot zsákba rakott, és sietett. Fredet már nem találta
a lépcsôfolyosón. Elôrement? Vagy csak kicsalta tôle az ötven dollárt, és
visszatért a ládájához? Azt csak nem tette, ha van lelke?
De van neki ilyesmi?
Vaksötét volt. Az esô elállt, de fehér, fátyolszerű párák nyújtóztak a
levegôben, és a tenger sôs moslékszaga vastagon nehezedett a hajóra.
Amikor elhalad_t a fiú kajütje elôtt, látta, hogy még mindig világos van benn.
Az ablak vékony függönyén keresztül benézett. Mr. Irvirig elaludt a könyv
felett kezében a rev lverrel. Továbbsietett. Néhai Mr. Gould kabinjában is
égett a villany. A nyitott ajtón át szé , sárga sáv vegyült az esôtôl síkos,
fényes fedélzetpallóra.
Fülig Jimrny úgy álÍt meg a küszöbön, mint akit fôbe csaptak!
A halott eltűnt!
Üres a kajüt!
Mi ez... Elvitték Mr.ˇ Gould tetemét?... Nem jutott eszébe semmi, nem tudta,
hogy mit tegyen. . . Csak állt;
Kísértethajó. . . Ostobaság. . .
Kissé hideg nyomás feküdt a szívén, megnyalta a szája szélét, de nem futott el,
nem rémült me. . .
Esznél légy, Jimmy... ltt va)ami különös, titokzatos ügy bonyolódik az
éjszakában. Jelenteni fogja a kapitánynak.
Rövid szélroham búgott át a fedélzet vasszerelvényein, és megzörgette a
csigákat. Ijesztô, hatalmas csattanással bevágta a misztikus kabin ajtaját.
Jimmy elindult. A lassú hullámverésben állandó ingásokkal mélyült, dôlt a hajó
minden irányban. Másodpercenként csúszdává ferdült a jobbra-balra emelkedô,
síkos fedélzet.
A kapitány a hídon állt, és pipázott. Úgy látszott, hogy ez az ember sohasem
alszik.
- Kapitány úr!
- Nos?
- A halott. . .
- Elkészült vele?
- Eltűnt!
- Hogy az a...!
Lesietett a hajóhídról.
- Amíg szénért mentem, hogy nehezéket hozzak, addig nyoma veszett a tetemnek.
-.Vigyázz! - sziszegte a kapitány. - Itt nem lesz kísértethajó-legenda. . .
Érted?!
- (gazán nem tehetek róla. . .
- Gyere!
A Honolulu-Staregyre erôsebben dôlt a szapora hullámzásban. Ahogy kiértek a
fedélközbe, rémülten álltak meg. Vérfagyasztó, rekedt férfisikoly hasított bele
az éjszakába.
Egy másodpercre megdermedtek.
Azután a kapitány revolvert rántott, és elindult a sétafedélzet sötét háttere
felé. Egy tántorgó alak bontakozott ki. És lassan közeledett a homályosan
pislogó lámpák felé. . .
- Allj! Ki vagy?!
- Aha... szá... há... lá... hás... mester...
Nem bírta folytatni... Vacogott a foga. Olyan volt, mint aki megtébolyodott. A
szeme kimeédt, arca krétafehér és egész testében reszketett.
- Beszéljen! Maga kiáltott?
- Az. . . a. . . halott. . . ott. . . - motyogta, és a sötét felé mutatott.
A kapitány elszántan indult a jelzett irányba. A hajó lesüllyedt egy újabb
hullámtól. Tompa dübôrgés hallatszott egyre hanosabban. Valami sebesen gurult,
és leütötte a kapitányt a lábáról, hogy hanyatt zuhant. A pisztoly elsült. A
kihalt fedélzeten ágyúlövésnek hatott.
Senki sem mozdult. Pedig a szállásmester sikolyát, majd a revolverlövést
hallani kellett mindenütt. De az emberek magukra zárták az ajtót, és
imádkoztak. A szállásmester még évek múlva is rángatta az egyik vállát, ha ezt
az éjszakát említették.
- Barmok! - üvöltötte magánkívül a kapitány, és lerázta a lécre kötött tetemet
magáról. Mert Mr: Gould holtteste gurult ide-oda, aszerint, hogy merre
lejtôsödött a hullámverésben imbolygó óceánjáró tükörsima, csúszós fedélzete.
Éppen csúszni kezdett.
- Fogja meg!. . . Fogja meg, a mindenségit!. . .
De már késô volt. A lepedôbe varrt tetem elgurult, és hatalmas puffanással
nekicsapódott a lépcsôkorlátnak.
A szállásmester mint az ôrült meredt utána. De Jimmy már értett mindent. Űzôbe
vette riéai Mr. Gouldot, és mielôtt még a fedélköz lejáratába zuhanhatott
volna, lefülelte.
- Maga az oka! - sziszegte a kapitány.
- Elismerem - bólintott Fülig Jimmy. - Nyitva hagytam az ajtót, és ahogy a hajó
dôlt, Mr. Gould kigurult a kabinbôl a fedélzetre. Azután összevissza csúszkált.
- És maga miért ordított? - förmedt a szállásmesterre.
A szállásmester kissé feleszmélt.
- Én mentem. . . valaki után. . . ugyanis a hajón kísér. . .
- Nem értem -mondta a kapitány, és elôvette a revolverét. Fülig Jimmy gyorsan
befejezte a szállásmester megkezdett szavait:
' - A hajón kísérni kell minden utast a sötétben. . .
- Mi?. . . lgen. . . Szóval kísértem egy utast akit nem láthattam. Erre
dübörgés, valami ledônt a Iábamról. . . zuhanok. . : És azután egy halott
fekszik mellettem. . .
- Jó, jó!. . . Elég! A többit tudjuk! José! Hozott szenet?
- Igen.
- Hát gyerünk! Be vele! Gyorsan!
Az ég fehéredô alján sebesen gomolygó, áttetszô, gôzszerű felhôket világított
meg a derengés elsô, halovány árnyalata. A kapitány levette a sapkáját, és
Jimmy a korlátra emelte a deszkára kötöt Mr. Gouldot. A szállásmester nem nyúlt
volna egy világért sem a halotthoz.
Ô is imádkozott. Közben észrevette, hogy felfeslett a varrás, és majdnem
könyökig kilóg a halott keze a lepedô alól. Sárgáskékes, hajlott ujjú kéz volt.
Jimmy visszatolta a lepel mögé, kezében volt egy másodpercig a halott néhány
ujja. Az ima véget ért, a kapitány keresztet vetett.
- Az Úr legyen irgalmas hozzá!... Eressze el!
A léc lesiklott a korlátról. A kéz, mintha a halott intene, ismét kilendült
zuhanás közben a lepedô alól, könyékig... Egy csobbanás!
- Jegyezzék meg - fordult feléjük a kapitány -, aki az éjszakai eseményekrôl
beszél, azt lelövdm, mint a kutyát!
A szállásmester még mindig csak makogni tudott. Nagyon megviselte a história.
- Maga jöjjön velem - mondta a kemény, de emberséges kapitány -, kap ópiumot,
attól elalszik reggelig.
A szállásmester ijedten nézett Fülig Jimmyre. Ez lesütötte a szemét. A
szállásmester válla nyugtalanul megrándult.
- Kéhé... rem... nem kell... ópi... um...
- Csend! Ha kialussza magát, talán elmúlik ez a vénasszonyos idegessége. . .
Elôrekiáltotta a szigorú parancsnok. És az ópiumosdobozból nagy adag
szódabikarbónát diktált bele.
A szállásmester reggelig ébren feküdt, és sűrűn csuklott.

                                       5.

De Fülig Jimmyt keményebb fából faragták, mint a stewardot: Egyéb hely híján
visszatért Mr. Gould kabinjába, hogy aludjon. Piszkos Fred ott ült az
asztalnál, és vajas kenyeret evett. Elôtte mindenféle írás, amit a
szekrényfiókból kotort elô. Amikor Fűlig Jimmy belépett, hirtelen zsebce gyűrte
áz írásokat, egy címeres, sárga szarvasbôr tárcában.
- Feljöttem, és körülnéztem a hajón.
- Látott valamit?
Nem bírt felelni, mert akkora darab vajas kenyeret dugott a szájába, hogy a fél
arca kidagadt.
- Ühüm. . . - mondta végül.
- Beszéljen.
- Láttam a kapitányt.
- Hol?!
- A hídon állt, és pipázott.
- Az áz igazi kapitány volt! A kísértetet nem láta?
- Azt is láttam. Veled beszélgetett a fedélzetközben.
- Az is az igazi volt! ˇ
- Akkor az ördög ismeri itt ki magát. Ez a Mr. Gould egyáltalán nem ivott? -
kérdezte, és körülnézett.
- Figyelmeztetem, Kapitány, nagy baja lehet abból; ha itt találják, és
észreveszi valaki, hogy Mr. Gould írásai hiányoznak.
- Már megint aggódsz értem. Meghat ez az állandó gondoskodás. Nagyon érdekes
írásokat találtam itt.
- Adja ide azt a táskát! Revolvert ne vegyen elô, mert a késem gyorsabb lesz!
Nyitott kés feszült Fred ha&ának:
- Gyerünk az írásokkal. Ha "üzlet" van bennük, akkor ketten leszünk hozzá.
Piszkos Fred közömbösen nézett a késre és onnan Fülig Jimmyre.
- Nem szoktam társulni. Kü)önben sem neked való ügy. Ész kell hozzá.
- Azt hiszi, nincs? Most például visszaad mlndent. A kétezer dollárt, az ötven
dolárt, a táskát írásokkal, a tükröt és a plakettet.
- Komolyan akarod ezt?
- Igen. Különbe hasba szúrom! Az ópiumos ügyre nincs bizonyíték. Elbánhatok egy
gyanús potyautassal. Mindenki jobban van, a megölt Mr. Góuldot vízbe dobtam. .
. Nem árthat nekem a feljelentése... Ez egyszer vesztett, Freddy.
- Ez igaz, most fölényben vagy.
- Fordult á kocka.
- Belátom. Csakugyan fordult a kocka.
- Az írásokat a táskával tegye ki. . .
- Itt van.
Jimmy zsebre tette az írásokat és a címeres szarvasbôr táskát.
- Itt van a kétezer dolár. Tessék. Itt a bôrtok, a fésű és a plakett.
- És Hutchins fűtô fizetése!
- Az is. Tessék, százhetvenöt dolár.
- És nyolcvankét cent.
- Itt van. . . Elbántál velem. Fordult a kocka. Belátom.
. Mindent odaadott, azután indult.
- Halló! És a szállásmesternek hagyjon békét. Élelmezze magát, ahogy tudja. Van
elég sózott hal a hajón.
- Nem szeretem a halat.
- Majd lefogy legfeljebb.
Az ôreg hátratolta a sapkáját, és ment. Jimmy kimerülten ült az ágy szélén.
Ezen öltöztette nemrég a vízbe dobott halotat. A felsô ágyban aludjon? Mert
aludni kell. . .
A szél felsírt, és rázta a köteleket. Fréd léptei eltocsogtak az éjszakában.
Ismét csend, csak néha csikorgás; recsegés, a hajó megdôl. A szemközti tükörbôl
látta, hogy mennyire elnyűtt az arca, áhogy ott ül Mr. Gould fekhelyének
szélén, az alsó ágyon.
A kísértethajó némán, elhagyottan állt az óceánon, mintha csakugyan nem lénne
utasa. Mr. Gould legalább ötszáz méter mélységben pihen az iszapban. A tenger
itt nagyon mély. . .
A szemközti tükörben ismét meglátta magát. Hm. . . kissé sápadt és megviselt az
arca. Aludni! Aludni!
Fülig Jimmy bágyadtan hajtotta le a fejét. Álmos volt. Az írásokat majd nappal
olvassa. Most pihenni, pihenni. . . Hogy itt feküdt a halott?. . . Marhaság.
Azért nem mászik fel a másik ágyba. Fáradt, és ettôl van ez a bizonytalan
érzése. . .
Már lé is feküdt volna, de a hajó annyica megdôlt, hogy a fiatalember
elôrehajolt ültében. . . Most zajt haÍlótt a feje felett, és mielôtt bármit is
tehetett volna, a felsô ágyból valaki a nyakába zuhant... Lovaglóülésben esett
Jimmy tarkójára.
A támadás olyan váratlan vnlt, hogy nem mozdult. Ha a másik végezni akar vele,
akkor úgyis hiába. . .
Néhány másodpercig ült elôrehajolva. A Iovagló ellenség iszonyú súllyal
nehezedett a tarkójára.
De furcsa. . . Miért nem tesz semmit a támadó? Mit akar ez itt rajta. . . Csak
ül a nyakán. Kissé felnézett, anélkül hogy mozdulna. És elzsibbadt a
rémülettôl.
A szemközti tükörben meglátta magát, amint elôrehajolva üI az ágy szélén, és a
nyakán lovaglóhelyzetben a halott Mr. Gould!
A rendjelek... a nyitot, fénytelen szem, sárga arc, szalmaszín bajusz!
Egy másodpercig úgy nézte, hogy megôrül! Aztán nem törôdött semmivel, nagyot
kiáltva lerázta a tetemet, kiugrott a kajütbôl, és rohant.
Már szürke volt az ég, és a ˇnéma hajó körül hatalmas fregattmadarak keringtek.
A halott! A kezét fogta, sôt látta is, miközben a tengerbe repült. . . A hulla
sárgás, kékült kezét. . : És most a nyakába ugrott!
Úgy érezte, hogy jó lenne a tengerbe vetni magát. De hiszen ott is a halott Mr.
Gould várja. . . Pánik volt a belsejéberí. Összefüggéstelen szavakat szeretett
volna üvölteni, ugrálni, nevetni és hörögni. . . Minden erejére szükség volt,
hogy a megtébolyodás határán visszatartsa magát az innensô parton, mert
kiszaladt a lába aló) a dolgok közötti okszerű összefüggés bizonyossága, és egy
feneketlen mélységű szakadék szélén állt meg tántorogva.
Nincs tér és idô!
Rémülettôl rázkódva rohant. . . felbukott. . . összeverte magát, de nem pihent.
Nincs ahhoz fogható rettegés, mint amikor egy emberben megrendül az érzékeibe
vetett hite.
Néhány percig állt. Lihegve, szívére szorított kézzel. Egyforma, tejszínű
megvilágítással kiféhéredett az ég. Vigyázat, Fülig Jimmy. Mutasd meg, hogy a
megôrülésig nem adod fel a harcot. Talán elaludt csak, és álmodta. . . De nem:.
. Reszketô kézzel egy cigarettára gyújtott.
Lement egyenesen a poggyászraktárba. Kopogtatott a láda "művészbejáróján".
- Kapitány.
Csend.
- Hej! Kapitány! Bújjon ki!
Csend.
Belerúgott a ládába, hogy csak úgy zengett.
- Ki az? - kérdezte egy hűvös hang.
- Fülig Jimmy. Jöjjön ki.
Nyílt a "művészbejáró" ajtaja, és megjelent a Kapitány.
- Mit akarsz itt?
- Segítsen rajtam... Ha maga nem segít, akkor végem.
- Megint fordult a kocka?
- Ide hállgasson... Há nem segít, akkor magának is baja lehet!.
- Megható ez, hogy lépten-nyomon aggódsz értem. Hát mirôl van szó?
- Mr. Gould, akit ho)tan a tengerbe dobtam, ismét itt van a hajón.
- Hm... Szívós ember.
- Nem. . . érti?!. . . Megôrülök!
- Ezzel inkább orvoshoz menj. . . Milyen éhesˇ vagyok. . . Persze ma már nincs
reggeli. A kocka. . . hm. . .
- Freddy bátyám. . . lehet az, hogy. . . halottak visszajárnak?
- Ha kirabolják ôket. Fülig Jimmy elsápadt.
- Csak egy. . . címéres. . . óra. . . és gyűrű. . . volt. . . az asztálon. . .
- Azért jött vissza. Add ide az órát és a gyűrűt.
- Magához nem jön?
- Jön, de én nem félek tôle. Hát tedd csak ki szépen az órát, a gyűrűt meg a
cigarettatárcát. Mert azt is elloptad.
Jimmy szomorúan átadta a halott holmiját. Nem bánta. Szüksége van a Kapitányra.
- És most mit csinálunk, mert. . . a halott ott van a kajütben. . .
- Az a jó benne, hogy ott van. Most szépen tedd ide a kétezer dollárt, a
százhetvenöt dollár nyolcvankét centet, a tükröt, á fésűt, a plakettet, mert ha
itt a halott, akkor van bizonyíték ellened a bonco)ásnál. Ópium az látszik
olyankor, és feljelenthetlek a kapitánynál. Fordult a kocka.
Jimmy engede)mesen lerakott mindent.
- És most?. . . Most. . . mégiscsak tenni kell valamit.
- Úgy van. Most enni fogok. Elsô osztályú lunchöt o)asz vörösborral.
-. . .konyha még nincs. . . nyitva. . .
- Szép rend. Egy luxusgôzösön.
Az óriási nadrág különbözô zsebeiben eltűnt minden: pénz, plakett, valamint a
gyűrű és az óra.
- Szóval mit akarsz?
- Menjen fel. . . és. . . dobja Mr. Gouldot a vízbe.
- Megteszem, fiam, de úgy látszik, hogy az ilyesmi nem árt neki... Edzett
halott.
- Mondja, hogy Lörténhetétt?. . . Meg kell ôrülni. . . A. . . tenger fenekérôl
visszajött. . .
- Szép teljesítmény.
- Könyörgöm, magyarázza meg. . . Maga nagyon okos. . . Mit gondol?. . .
Lehetséges az, hogy egy megölt ember visszatérjen?!
- Ha nem én öltem meg, akkor lehetséges. . . Mert azok közül még egy sem tért
vissza. . . A sapka a vakarástól elôresiklott, hogy ellenzôje az orrhegyéig
ért.
- Na most gyerünk. Megnézem azt a mászkáló halottat.
...A fedélzeten még minden csendes volt. Négy óra lehetett. Az idôjárás
enyhült. A vörösödô, világoszöld ég alatt mint egy keskeny tuscsík húzódott a
távoli part sötét vonala.

                                       6.

Jimmy a kabin közelébe sem mert menni. Félt! Igen! Ô most fél! Gyáva! Elismeri.
De nem embertôl.
Messzirôl figyelte; ámint Fred kizárja azt az ajtót. Egy perc múltán megjelent.
Mintha valami óriási csecsemôt hozna a két karján, Ipedôbé csavarva. A fehér
vászon végig befedte Piszkos Fred terhét. Lábtól és fejtôl kissé lecsüngött a
halotti lepel. Nem varrta rá, csak letakarta vele.
Azután átmemeli akorlátón. . . elereszti. . . csend. . .
Tompa, távoli loccsanás. . .
Ugyanezt a loccsanást ma már hallotta egyszer. . . Vajon megérti-e valaha a
szörnyű rejtélyt?
Fred lépett hozzá. Szôrös állkapcsai ütemesen mozogtak, amint a bagót rágta, és
ujjaival fésű môdján végigszántott szennyes, ôsz szakállán.
- Bedobta?
- Be. Ilyenkor illendô utánahinteni a halottnak valami kegyeleti tárgyat. 
- És dobott valamit?
- Egy bôrtökös fésűt és tükröt. De hát ez nem sokat ér.
Jimmy szeme vadul megvillant.
- A tükrörri! Nézze, Fred! Most elég volt! Megint csak nincs bizonyíték,
fordult a kocka. A halott a terigerben van. . .
Fréd legyintett.
- Ez visszajön... Kisportolt ember!
Roppant nadrágján rántott egyet, és elkacsázott csámpás, témpós Iépteivel.
Fülig Jimmy riem szólt semmit. Igaz. Hátha visszajôn ez a Mr. Gould.
Reggel megérkezett a segélyhajó. Ezek mindenre elkészültek. Egy osztag
fegyveres égészségügyi katona, edzett idégzetű emberek, készen arra, hogy
félôrültek és betegek között jajveszékelô embereket találnak a hajón. Az
orvosok, még mielôtt csónakba szálltak volna, búvárszerű izolálóruhát vettek
fel, hasonlóan öltöztek az ápolók. Egy százados is velük jött, de ez nem vett
magára semmit. Régi katonaorvos volt.
Az egészségügyi katgonák villámgyorsan felsorakoztak a korlát mellett. A néma
fedélzet )áttán tisztában voltak a helyzet szörnyűségével : itt már alig akad
élô ember a hajón. A búvárok vezetóje hátratolta fehér gyolcsból készült
csuklyáját, és a százados társaságában a kapitányhoz ment.
- Palmerston tanár!
- Mellwill százados, egészségügyi kormánybiztos.
- Wirth kapitány! - mutatkozott be a Honolulu-Star parancsnoka.
- Az orvos meghalt? - kérdezte Palmerston tanár.
- Alszik...
- Menjünk a kajütjébe.
Az orvos egy nyitott könyvre dôlve hortyogott. Pótlólag írta meg a
"kórtôrténeteket" és a jelentést. Közben elnyomta az álom.
Réveteg pillantással ugrott fel.
A százados szaglászva nézett körül.
Palmerston felemelt néhány gondosan osztályozott legyet a papírból, majd egy
üvegcsét tartott a világosság felé, azután az orvosra pillantottak mind a
ketten, végül összenéztek.
- Konstatálta már, kol)éga, a megbetegedések okát?
- Azt hiszem. :. egy különös. . . fajtája. . . az álomkórnak. . . Sajnos magam
is beteg vagyok. . : A fejem. . .
- A feje fáj?
- Most nem. . . De még tegnap. . .
- Legokosabb lesz, ha leül kissé, amíg teljesen felébred. Igyon feketét vagy
konyakot. Ezalatt a százados megnézte a "kórtörténeteket". A tanár is olvasott
a válla felett. Minden beteg mellett ott állt a panasz, a tünet, kezelés és
végül az orvos véleménye.
Az orvos szerint a járvány terjedését nem akadályozhatja meg, a betegek
állapota (az orvosét is beleértve) reménytelen, a, baj - tekintve az
idegrendszer gyors összeomlásának szimptómáját - feltétlenül halálos.
Gondosan áttanulmányozták a jegyzetet, azután ismét összenéztek, és
bólintottak. Az orvos hűlô szívvel érezte: ez a vég.
A százados kiment. és lekiáltott a katonáknak:
- Mindenki menjen vissza a cirkálóra. Az ápolók vessék le az izolálóruhát, és
valaki hozzon fel nekem öt világos szivart a köpenyembôl.
Közben a tanár már le is vette a búvárruháját, és a kerek ablakon át, apró
darabokban, egy teljes zsömlét dobált ki a hajó tatján tipegô
fregattmadaraknak.
- A jelentésem. . . - hebegte az orvos.
- Nagyon világos - mondta a százádos. - Igazán hálásak vagyunk a nagyszerű
munkáért.
- És. . . - próbálta kizökkenteni az orvostanárt a flegmájából - egy. . .
haláleset is volt.
- Igen? - mondta inkább udvariasságból, mint érdeklôdve a százados. - No nézd.
. . csakugyan. . . Hol az az izé, az a tetem?
- Mivel pániktól tartottam, követségem utasítása ellenére úgy intézkedtem, hogy
Mr. Gouldot nyomban eltemessék a tengerészhagyományoknak megfelelôen
-jelentette a kapitány.
A tanár hátrafordult az ablakból, és elismerôen mondta:
- Nagy kár, hogy ön nem lett hajóorvos.
Kínos szünet.
- Miféle ragályt gyanított a hajón, kedves kol)éga? - kérdezte Palmerston
sze)íden.
- Gondolom. . . az álomkór egy speciális fajtája. . . vagy más ragály.
- lgen, igen. . . Érdekes. . . Na jó. Hát, kérem, reggeli után majd
megvizsgáljuk az utasokat.
- És a hajó? - kérdezte a kapitány.
- Az ördögbe is! Azonnal folytassa az útját Szingapúr felé!

                                       7.

Derült napfényben üldögéltek az utasok reggelinél. A szá)lásmester
helyettesítette a pincért.
Amikor ugyanis José széles vigyorával belépett az étterembe, hogy felvegye a
rendeléseket, az utasok egy küldöttsége megjelent a kapitánynál, és erélyesen
követelte, hogy a pincért azonnal távolítsák el a környezetükbôl.
- De miért?
- A pincér dobálta vízbe az összes halottakat.
- De kérem! Hiszen csak egy halott volt.
- Mindegy! A pincér nem szolgálhat fel, ha éjszaka halottakat öltöztet.
Mit tehetett a kapitány?
José fejét követeÍték az urak, teljesíténi kellett a kívánságot. Késôbb egy
újabb küldöttség jelent meg, a személyzet delegátusai:
- Joséval nem hálunk együtt - közölték elszántan.
- Bitangok! Ez lázádás!
- Akkor sem hálunk együtt a spanyollal!
Mit tehetett a kapitány?
José fejét követelte a nép, teljesítette az óhajt.
Végül felkereste Wirth parancsnokot a kétszeresen )efejezett pincér
személyében.
- Kapitány úr! - mondta Fülig Jimmy megrendülten. - Az ön parancsát
teljesítettem, és úgy járok most a hajón, mint egy Káin, megbélyegzett
homlokkal.
- Ne dolgozzon. Megkapja a teljes fizetését. A kérdés nyugvópontra jutott, ez a
fô!
- De nekem is kell egy nyugvópont, ahová a fejemet lehajthatom. Ennyit Káin is
elvárt volna a helyemben!
- Van egy üres elsô osztályú.kabin...
- Melyik?! - kérdezte felcsillanó szemmel. Eddig leghôbb vágy volt, hogy
valaha elsô osztályú utas lehessen.
- Természetesen a szerencsétlen véget ért Mr. Gould kabinja... Mi baja?
- Semmi, csak meglepett kissé.
- Fél ?
- Szó sincs róla - felelte hirtelen, mert elszégyellte magát. - Nagyon
köszönöm.
Ezzel, úgy-ahogy, a kérdés és Fülig Jimmy pilÍanatnyilag nyugvóponthoz
jutottak. Eleinte úgy látszott, hogy a szállásmester nem pótolja megfelelôen
Josét, de késôbb a többgyermekes családfôk mégnyugodva látták, hogy ô is leönti
az utasok egy részét különféle mártásokkal.
És a gyerekek újra édesen nevettek.
Talán a vékony, boldog hangok vidám csengésétôl, vagy lehet, hogy minden
ösztönzés nélkiil, magánszorgalomból, a jó öreg napfény felszárította a
fedélzetet.
Az ópiumelvonás utolsó visszatérô tüneteit is kiheverték az emberek. A derűs,
szép délelôttôn a leggyávább utasok sem tudtak pánikszerűen félni. A hajó
teljes gôzzel haladt a part felé. Mindenki jó étvággyal evett ezen a napon,
hosszú idôk óta elôször.
A mosolyogva köszöngetô százados és a nyájas Palmerston beszélgettek a
vendégekkel, de csak úgy, mintha ôk is utasok lennének.
- Mi a baja, uram? - kérdezték egy borogatásturbánt viselô úrtól.
- Tegnap fejfájásom volt, és gyomorégés kínozott.
- És ma?
- Enyhül. . . alig. . . Nem is fáj! Dr. Hillár vagyok Bostonból. De a
gyomorégésem most is erôs.
- lgazán ôrvendek, Palmerston tanár. Bostonban lakik egy unokahúgom. Bizonyos
Ewering szenátorné.
- Mrs. Ewering? Jól ismerem. A gyomorégés még ma is elôvett reggeli után. . .
- Hát ez nagyszerű. A boldogult Eweringgel milyen viszonyban volt?
- Százados úr - siránkozott a stockholmi nô -, nekem tegnap hasogatott a karom
és a lábam_.
- Nekem is. Egy bizonyos koroil túl nincs másképp.
Azután nem tettek mást, csak mindegyik utasnak mefogták a füle tövét, és
végigsimították tarkóig a nyakukat.
A gyerekek jókedvűen visítoztak.
A százados és a tanár végigjárták a hajót, és ha valaki fájdalomról
panaszkodott, szomorúan felelték, hogy ôk is hasonló tünetekkel szenvednek.
Másnap délben már vidámság volt ismét a Honolulu-Star-on. Az utasok maguk is
nevettek az űgyôn.
- Az ön naplójából - mondta a százados az orvosnak - világosan kitűnt, hogy
gyomor- rotás vagy vihar elôtti indiszpozíció volt a hajón.
ˇ - És. . . a halott?
- Ném az elsô gyengélkedô, aki meghal tengeri úton.
- Mi a. . . teendô?
- Estére jó adag ópium, az megnyugtatja a hurutra hajlamos emésztôszerveket, és
elalusznak majd tôle az ijedôsek.
...Az utasok engedelmesen bevették az ópiumdobozból adagolt gyógyszert, és
másnap valamennyien sűrű csuklásról panaszkodtak.
Viszont az ügyvédnek elmúlt a gyomorégése.

                                       8.

- Ön mikor lépett a csavargói pályára?
- Családi betegség. Az apám is az volt.
- Megengedem a kivételes hu)lámverésben, hogy helyet foglaljon a jelenlétemben.
Nagy kegy, de nem állandó kiváltságképpen adományozom, hanem mert az
egyensúlyhelyzete pillanatnyilag ezt megkívánja.
- Köszönöm, Mr. Irving.
- Ön rendkívüli kegyben áll nálam, nagy ôklű idegen, és most meséljen a
kikötôkrôl, az ônhöz hasonló erôs és szeszélyes egyénekrôl.
- Nem magyarázná elôbb meg, Mr. Irving, hogy kicsoda ön?
- Ezt talán mellôzzük.
- Milyen szép szó, hogy mellôzni. Ezt én még sohasem mondtam. Pedig ismerem az
értelmét.
- Az ön környezetében mit mondanak például, ha valaki olyasmit tesz, ami nem
tetszik.
- Szó nélkül fejbe ütik az illetôt. Ez határozott rosszallástjelent. A
kikötôben minden más. . . Ott bizonyos különszabályok vannak, mint a
kártyázásnál. De ezeket a szabályokat nem ismerik hátulról a csavargók.
- Szóval ezek olyan izé. . . vándor egyének? Akik a mezôkön és orzságúton
hálnak?
- Nagy különbség! A kikötôi csavargó lenézi az országútit.
- Mi a különbség a kettô között?
- Óriási! A kikötôi csavargó hajón jár Batávia, Hamburg és az egész világ
között. Az Istennek sem gyalogol.
- És az országúti?
- Nem géperejű csavargó. Az a különbség köztük, mint az úrvezetô meg a
gyalogjáró között.
- És. . . Szingapúrban hová megy, ha megérkezik?
- Barátaimhoz. Például a Négy Vidám Halottmosóétterembe. Holland konyha, svéd
puncs! Angol hidegvér!
Mr. Irving az asztalon ült, a szamovár mellett. A vendége szemben vele egy
széken. Fülig Jimmy érezte, hogy ez a fiú megkívánja tôle az ünnepélyes és úri
magatartást, tehát nyakába akasztotta a kerékpáráttételt, és emelt fejjel
nézett a lornyonján keresztül.
- Milyen aˇkikötô? Errôl meséljen.
- A kikötô olyan, mint a dzsungel, csak nem terem annyi fa benne. De sokkal
veszélyesebb. Tele van hajóval meg verekedéssel.
- Miért ütik ott egymást az emberek?
- Hogy fájjon. Ha valakinek annyira fáj, hogy nem bírja ki, arra azt mondják,
hogy agyonverték.
- Szabatos!
- Tessék?
- Azt rriondtam, hogy szabatos.
- Hm... az ilyen szavakat talán mellôzzük!
- Haha!
- Úgy látom, ön kinevet, Mr. Irving.
- Nem, nem. Csak mulatságos, amit mond.
- A kikötô alvilágában is megoszlik a társadalmi élet különféle alacsony rangú
és magas rangú egyénekre, mint az úgynevezett "civilizált társadalomban". Ezt a
kifejezést egy ügyvéd kollégám mesélte.
- Maga ügyvéd volt?!
- Nem. Az ügyvéd volt vizsgálati fogoly. Ô mondta, hogy a társadalom olyan izé.
. . különféle iskolaszerű dologból áll.
- Osztályokat mondott, nem?
- Igen. Osztályok vannak a világon az ügyvéd szerint. Egész jó hasonlat, mert
néha valamelyik sétatéren az ember csakugyan úgy érzi magát, mintha osztályban
lenne: ül egy padon, és nem tanul semmit. . . kész a tea.
- Töltsön, jóember.
Fülig Jimmy kitöltötte a teát és rosszkedvűen nézegette a citromot. Rumosüveg
nincs sehol. . .
- Felfüggesztem az udvari szokásokat - mondta a fiú kedves gôggel. -
Kivételesen ihat velem a magánlakosztályomban egy csésze teát. Ez nagy
kitüntetés.
- Uram - felelte Fülig Jimmy szomorúan. - Mit ér a legnagyobb kitüntetés rum
nélkül?
- Az én társaságomban nem lehet berúgni.
- Azért én megpróbálnám. Hátha sikerül?
- Az ellentmondást nem tűröm.
Fülig Jímmy nem ismerte a szolgalelkűséget, és bárki más megjárhatta volna, ha
ezzel a hanggal próbálkozik nála, de Mr. Irvinget szerette. Nem taÍált sértôt
abban, ahogy a fiú parancsolgatott vele. Az ördög tudja miért, de úgy látszik,
ez nagyon rendben van, hogy Mr. fn,lng parancsoljon az ilyen embereknek, mint
amilyen ô.
Teáztak.
- Beszéljen még a kikötôrôl. Szóval ott külön társadalmi osztályok vannak?
- De mennyire. Van olyan semmitmondó népség, és akad'köztük elôkelô,
osztálybeli is. Ezeket tiSztelik, mert mindig van pénzük, meg nagyon erôsek.
Például a "nehéz" csempészek.
- Az mi?
- Olyan csempészés, hogy halál jár érte. Mondjuk, fegyvert szállítanak lázadó
bennszülôtteknek.
- Ez a legelôkelôbb osztály?
- Szó sincs róla. Van sok egyesület a szingapúri klubvárosban, ahol szóba sem
állnak "ehéz csempésszel ".
Mr. Irving kipirultan, csillogó szemmel hallgatta.
. - És. . . ezeknek "igazi" klubjuk van?
- Azt elhiszem. Szingapúrban az a leghíresebb, hogy "klubok" vannak. Kint a
Szingapúr folyó táján, a kínai negyeden túl következik a klubváros. Ott sok
ilyen gomba izé van, a föld alatt. . .
- Katakomba?
- Igen. Az van ott. A sok föld alatti kijárás elônyös az egyleteknek.
- Melyik a legelókelôbb,klub"?
- Hát. . . aztjogerôre emelt években mérik. Ha elosszuk az összbüntetést a
tagok számával, akkor megkapjuk az elôkelôség végeredményét. A Játékos Halak,
ahogy a hamiskártyásokat hidégvérük és gyerekes foglalkozásuk miatt hívják,
összesen negyven évet ha ültek börtönben. Tízen. Darabja négy év. Az alvilág
erkölcsi proletárjai. A Kiuégzô Asztaltársaság tagjai tlzenheten százötven
évvel már jobb embereknek számítanak arrafelé. Most ha még felsôbb kôrôket akar
megismerni, ott a Kés uagy beuétefi társaság. Ezek a középen vannak. Tizenkét
tag..: összesen hétszáz év börtönnel. Ez úgy jön ki, hogy több mint négyszáz
évvel szökésben vannák a hatóságokkal szemben.
- Szóval negyven év börtön a mob, az alacsony társadalmi réteg, hétszáz már a
középosztály. Maga kedves idegen melyik társadalmi réteg tagja?
- A felsô ezerhez tartozom - felelte büszkén Jimmy.
- -Nli. . . micsoda?. . - kérdezte ijédten a fiú.
- Az ezerhez. Mert ilyen is létezik!
- És. . . Hányan. . . vannak tagtársak az ezer évhez?
. - Ôten. Több mint kétszáz év jut egyre. Ha az enyhítô körülményeket
beszámítjuk, és levonúnk a büntetés idejébôl egyharmadot, amennyit jó
magaviseletű raboknál elengednek, nettó ezer év marad.
- Öt emberre semmiképpen sem juthat ezer év börtön! ˇ
- A felsôbb ezrek klubjában tagnak lenni olyan, mint a lordság. A legidôsebb
fiúgyermekre száll az atya kitöltött összbüntetése. Ezért szövetségünk a
Húségcs Atmák néven is közismert. . - Miért nevezik a tagokat hűséges almáknak?
- Mert nem estek messze a fájuktól. Az atya büntetése a fiú bűnlajstromát
díszíti. Van itt olyan ôsi család, hogy kínaiban is ritka.
- És ez a legelôkelôbb klub?
- Nem. lgazán megközelíthetetlen, közrettegésnek örvendô társaskör a Serény
Múmiák. Ezek elôtt azután kalapot le.
- Ez micsoda?
- Mind a két múmia igen serény. Ha nyomkban van a rendôrség, idejében
eltűnnek.
- De miért múmiák?
- Ha valamennyi bűncselekményüket letárgyalnák, és az elôre látható halálos
ítéleteket átszámítjuk egyenként l 5 évi börtönre (a kitöltött vizsgálati
fogsággal együtt), akkor a British Museum legrégibb múmiájának életkorát kapjuk
végeredménynek.
- És hány tagja van a Serény Múmiák klubjának?
- Kettô. Szép. Nem? Az egyik a Nagy Bivaly. Nem szabad hozzá beszélni, csak
akkor, ha ô megszólít valakit. Épp úgy viselkedik, mint ön, Mr. Irving.
- Nen... Hm... No mindegy...
- És ha valaki mégis szól hozzá, akkor esetleg hasba szúrja.
- Ezt nem tapasztalhatta nálam, kedves José.
- Igaz. De ön még olyan fiatal.
- És ki a másik?
Fülig Jimmy arca elborult.
- Piszkos Fred, a Kapitány.
- Az milyen ember?
- Rémes.
- Mégis.
- Neki van a világon a legtöbb esze. Fukar, kegyetlen, mogorva, és semmitól sem
riad vissza, ha pénzrôl van szó. Mindenkit becsap, mindenbôl hasznot húz,
senkivel sem barátkozik, egyedül járja a világot, és mint a neve is mutatja,
teljesen piszkos.
.- És a Nagy Bivaly a barátja?
- Gyűlölik egymást. Tíz év elôtt egy osztozkodáson összevesztek, a Nagy Bivaly
revolvert rántott, de Piszkos Fred kése gyorsabb volt. A Bivaly két teljes
hónapig élet-halál között lebegett. Akkor megfogadta, hogy addig tartózkodik a
rum élvezetétôl, amíg Piszkos Fredet nem ôli meg.
- És. . . maga szeret így élni?. . .
- Hát nem lehet másképp. . .
- Képzelje el, hogy én szerzôdtetem udvari mesélônek! Ugyanis St. Antonio de
Vicenzo Y. Galapagos fôherceg vagyok, a Boldogság Szigetek uralkodója.
- Felség; nem meglepetés számomra, hogy ön uralkodó. Már élsô találkozásunkkor
ösztönösen éreztem, hogy egy jó házból való fiatalemberrel állok szemben.
- Én a Boldogság Szigetek uralkodója vagyok. Székhelyem Almira, a szigetország
fôvárosa. És irigylem magát. Egyszerűen Ieszáll majd á hajóról, és elindul
zsebre dugott kézzél, fütyürészve az utcán, a kikötôben..: Nyugodtan sétál. Nem
vagyok nagy birodalom uralkodója... és mégis úgy érzem, hogy helytelen, ha a
sors kegyelmébôl Iefoglaljuk a trónt, mielôtt megismernénk köze)ebbról az
embert. Ez oly kézenfekvô. . .
"Kézenfekvô - gondolta Jimmy. - Húszéves elmúltam, és sohasem mondtam még ki
ezt a szót, hogy kézen%ekuô. . ."
- És?.:. - kérdezte lázasan csillogó szemmel Mr. Irving. - Mi történik, ha új
csavargó érkezik a kikötôbe? Hogy juthat eI a "klubországba"?
- Hát nem könnyű az érvényesülés. Összeköttetéseket kell keresni. . .
Ajánlásokra hivatkozni. . .
- Maga tud megfelelô összeköttetést. . . az alvilág "jobb köreihez"?
- Én? Olyan tekintélyem van Szingapúrban, mint egy magántitkárnak. A
magántitkári munkakört Fülig Jimmy mindig rendkívül nagyra értékelte. Nem
tudta, hogy miben áll egy ilyen ember ténykedése, de úgy képzelte, hogy jóI
öltözködô, érdekes arcú úrrtak kell lennie, igén nagy fizetéssel.
- És ha én. :. megkérném. . . hogy könnyítse meg. . . a helyzetemet. . .
amennyiben az lenne a tervem, hogy. . .
- CÍgy képzeli, Mr. lrving, hogy elvegyül Szingapúrban?
- Figyeljen, jóember, és ne kérdezzen, mert az nem ildomos. . .
- lldomos! Ezt sem mondtam még soha. Pedig milyen kézenfekvô szó.
- Beszéljünk bizalmasan, ön megérdemli, mert hűséges és tekintélytisztelô
alattvaló. Én egyetlen lépést sem tehettem eddig nevelôm és Isten kegyelmébôl
rokónom, néhai Mr. Gould, illetve Fernandez régensherceg nélkül. Saint-Cyrbôl,
csak a katonaisko)a komor épületét ismerem, Londonban a királyi palotát és a
Búckingham-kastélyt. Itt laktam.
- Kézenfekvô - mondta, és belefújt a lornyon üres csöveibe.
- Az utcára csak hintón vagy autón jártam, mindég kísérettel és kizárólag
fôútvonalakon. Most elôször hozta úgy Mr. Gould balsorsa, hogy egyedül vagyok.
És Szingapúrban is egyedül szállok partra. De a kikötôben már vár a szingapúri
udvartartásom. Palotánk van ott. A mindenkori uralkodó a Boldogság Szigetek két
legnedvesebb hónapja idején megpihen Szingapúrban. A cselédség nem ismer.
Kétéves korom óta nem láttak.
- Azóta Felség sokat változhatott.
- Csak hallgasson végig. Itt van most életem egyetlen, talán utolsó alkalrna,
hogy azt tehessem rövid ideig, amihez kedvem van. Látni akarom az utca népét, a
polgárokat és az alvilágot. Elkerülöm a kiszállásnál az udvartartást - vágta ki
diadalmasan.
A csavargó elképedt.
- De ha nem érkezik meg, akkor felforgatják önért gész Szingapúrt.
- Ez az. . . Egy teljes hónapig kell Szingapúrban maradnom, amíg elfoglalhatom
a trónt. Két napot magamnak óhajtok. Az embernek. Érti? És addig, hogy békén
hagyjanak, hogy ne kutassanak utánam, és úgy élhessek, ahogy kedvem tartja,
maga, idegen, helyettesít engem. . . Na mi az?
- Csak köhögtem. . . a tea. . . és a megelepetés. . .
- Ön kiszáll a hajóból, és ahol díszes sorfalat lát, zsakettes, egyenruhás
urakból, oda megy. 0omperez Hidalgó, akit szintén nem Iáttam még soha az
udvarmester várja. Elviszik a kastélyba. Ott azután csak mondja, hogy
gyengélkedik. Sétálgasson, olvasson...
- Ezt talán mellôzném. . .
- Szóval ha bármit kérdeznek vagy kívánnak, mondja azt: "most nem aktuális. . .
majd egy-két nap múlva. . ." Nem csinálhat hibát. Ha hibát esinál, az sem baj.
Majd én rendbe hozok mindent.
- De Felség. . . hogy én. . . ilyent. . .
- Nem felelôs semmiért. Mint uralkodó úgy látom jónak, hogy fennforgó
különleges okok miatt képviseltessem magamat néhány napig.
- Fennforgó. . . fennforgó. . . ez. . . mindenesetre jó szó. . . De hát ezért
becsuknak. . .
- Én paráncsoÍom, tehát semmi baja sem eshet! Ön segít abban, hogy két napig az
alvilág egyszerű egyénei között éljek, és én megkóstoltatom magával, hogy
milyen az, ha valaki urálkdó. . .
- De hát az én külsôm igazán nem fejedelrrai. . . Leszámítva a lornyettet. . .
Ez fennforgó. . . és ildomos. . . de hát egyébként esetlég. . .
- Mr. Gould ruhái közül a hajó szabóműhelyében gyorsan rendbe hoznak vagy két
ôltzéket. Tehet vagy beszélhet, amit akar. Nem baj, ha azt gondolják majd
egy-két napig, hogy az uralkodó ostoba.
- Amíg én helyettesítem, felség, addig ez a hír nem terjedhet el.
- Azt hiszem, ön jobban beválik az udvartartásban, mint én a csapszékben.
- Ott nem is könnyű érvényesülni.

                                       9.

Másnap a hajó Parangan-szigetnél kikötött. Már látsr.ott messze Szingapúr. Az
egyszerű szénrakodónál még egy bizottság jött a hajó elé, hogy felülvizsgálják
a segélyhajó jelentését, és engedélyt adjanak a kikötésre. ˇ
A hajón mindenki pompásan érezte magát. Csak éjszakai csuklásról panaszkodtak
az utasok, pedig esténklént, Palmerston tanácsára, ópiumot kapnak. Érthetetlen.
A hajónaplóban benne van a Honolulu-Starhelyzete, úgy az északi, mint a dé)i
szélességryek és hosszúságnak megfelelôen. Az egyik fűtônek nyoma veszett,
sebesség átlag tizennyolc tengeri csomó. A huszas kabinból eltűnt egy fiókos
szekrény.
- Ebben lakott az a bizonyos Mr. Gould, akit tengerész módon temettek?
- Igen.
- Mi lett a szekrénnyel? - firtatta az egészségügyi fôtanácsos.
- Nem tudom. Eltűnt. Miért fontos ez?
- Ért ön a könyvvitelhez, Wirth kapitány?
- Keveset.
- Az Angol Bank évi mérlege egyszer két pennyvel hibázott. Teljes három hetet
dolgoztak éjjel-nappal, amíg a sok millió font között végre megtalálták a két
penny hiányt.
- Na és?
- Kiderült, hogy kétmillió fonttal tévedtek. De csak a két pennyn keresztül
jöttek rá.
- Értem. De sajnos a szekrény után hiába kutattam. Mgfoghatatlan. , Egy új
utas is beszállt a szigeten. Senki sem tudta, hogy mi dolga volt Paranganban. Ô
sem. Bonifácnak hívták, és felszállt a Honolulu-Star-ra. Hallotta, hogy
hajópincér kell, és nyomban jelentkezett. Majd gondoskodik róla, hogy
Szingapúrban kitegyék. Nem akart Tahitiba menni, de ha ezt megmondja, akkor
Paranganban marad. Zsebre dugott kézzel sétált a fedélzeten.
Egyszerre. . . Mit tesz Isten! Hiszen ez Fülig Jimmy!
- Hahó!
Az illetô megfordult.
"Boriifác!" - mondta magában rémülten. Ez az aljas patkány, aki állítólag
rendôrspicli is volt. Ez leleplezi a parton! Vége a királyságnak! És leleplezve
José Pombio!
- Halló! Fülig Jimmy!
Felemelte a lornyont, és végignézett Bonifácon.
- Itt ordítozás esete forog fenn, úgy látom!
- De Jimmy! Mi ütött beléd?
- Ez a hang nem ildomos. Maga marha!
- Nem nyújtod a kezedet?
- Ezt mellôzöm. Ön összetéveszt valakivel. Nevem a sors kegyelmébô José
Pombio. Mit kívári, hülye idegen?
- Csak nem akarod Ietagadni, hogy te Fülig Jimmy vagy?
- Nem értem, jóember. Nem vagyok Fülig Jimmy, hanem José Pombio.
- Azt hiszed, hülye vagyok?
- Ez kézenfekvô.
Megfordult, hogy továbbmenjen, de Bonifác eléje Iépett.
- Mire való ez a komédia?
- Eresszen utamra. . .
Egy pillanatra Bonifácot bizonytalanság fogta el. Lehet, hogy téved? Lehét,
hogy ez nem Fülig Jimmy? Megragadta.
- Várjon. . .
- Nem várok, jóember. . . - felelte a rejtélyes utas, és pofon ütötte.
Bonifác agya meglódult, a szeme elôtt sötét lett, belerezdültek a fogái és
elszédült. Az ideger> továb6ment.
A másik sűrűn pislogott, azután megtapogatta az arcát, és diadalmasan nézett a
távolodó felé...
- Most már besélhetsz! flyen pofon csak egy van a világon! fstenemre, ez Fülig
Jimmy! Alkonyatkor már tisztán látszott Szingapúr, és sorra gyúló Iámpái mint
sárgás csillagok ragyogtak fel az ég alján.

                                HARMADIK FEJEZET

                                       1.

Lassan haladt a Honolulu-Star Szingapúr hatalmas kikötôje közelinek látszótt a
mesebeli roppant burának tűnô porfátyol alatt, amely befedte.
- Most a legsürgôsebbeket, mosolygó idegen - mondta Mr. Irving.
- Parancsoljon, Felség.
A hajó korlátjának dôlve beszélgettek.
- Ön semmivel sem törôdik. Királyok ezt így szokták.
- Akkor én már eddig is király voltam.
- Szilencium!
- Az mi? Szeretném én is mondani.
- Szilencium annyit jelent, hogy csend.
- Megjegyzem. Szaliceum. Ez is jó szó.
- Figyeljen rám, barátom. Százötven éve atyáról fiúra száll a Boldogság
Szigetek trónja. Egyik hôsűnk kiverte onnan az elsô angol hódítókat, és a
spanyol király akaratából azóta családunk a Boldogság Szigeteken uralkodik.
Néhai Mr. Gouldról már említettem, hogy lstenben boldogult nagybátyám,
Fernandez régensherceg volt. Nem szerettem ôt, de fáj, hogy így kellett
elmúlnia.
Fülig Jimmy hátán végigfutott a hideg. Eszébe jutott a rejtély, amelyet talán
sohasem fog megoldani. Ki volt a halott, akinek kezét visszatolta a lepedô alá?
Ki ölte meg Mr. Gouldot? Hová lett a szekrény? És mi volt ez az egész téboly?
- Azt akarom, hogy megjegyezze a legszükségesebbeket -folytatta az uralkodó.
-Semmit sem tud a világról abban a pillanatban, amikor engem helyettesít. Ezt
jól jegyezze meg. Semmit! Élti ézt, jóember? Nyolcéves koromig Almirában éltem.
Almira a Boldogság Szigetek fôvárosa. Azután Isten kegyelmébôl nagybátyám és
nevelôm, aki atyám halála után régensherceg lett, Franciaországba vitt. ltt
katonaiskolába jártarri. Az utolsó két évben mint az angol király vendége
fôiskolai tanulmányaimat végeztem. Most váratlanul értem jött a régensherceg.
Szingapúrban beváéom anyám fivérét, Almire grófját, Sir Egmondtot. Derék úr.
Minden évben meglátogatott, akár Saint-Cyrben voltam, akár ôfelségénél,
Balmoralban. Szerencsére nincs Szingapúrban, különben nem lehetne elvegyülni az
emberek között, mert ô jól ismer. Jelenleg azonban Almirában van.
- Ha megengedi felséged, úgy én is felvilágosítom néhány lényeges tudnivaló
dolgában.
- Nagyon kíváncsi vagyok.
- Családomról nem akarok beszélni. Felmenôkrôl vagy jót, vagy semmit. Bár az én
ôseim is kiverték annak idején ellenfeleiket, de nálunk csapszék esete forgott
fenn, és az ilyen helyeken nem ildomos uralkodni.
- Ön impertinens, de mulatságos alattvaló.
- No lám. Viszont a szingapúri alvilágban igen jó csengésű a nevünk. Keresse
fel a barátaimat.
- Például.
- Például ott van a Tüskés Vanek. Az zseni. Tavaly úgy megrúgott egy postást,
hogy még rra is tanulmányozzák a klinikán. Ennek mondja meg, hogy a Nehéz
Fridolin üdvözli. Jelenleg Martinique-on van. Kérem, írjon fel mindent, ezek
igen hasínos tudnivalók.
- Rendben van. Még be is tanulom szó szerint.
- Az lesz a legjobb. A Kopasztók klubjában az alelnökkel szívélyes viszonyban
vagyok. Łgyűtt idôztünk a szumbavai fegyenctelepen. Pléhszeműnek hívják. Nyers,
goromba ember, de engem szeret. Most jól jegyezze meg és írja fel: Batáuiában a
(ogház(olyosónjobbra uan égy lépcsô, balra a foglár irodája,.: és a fal uégig
zöld olaj, sárga szegéllyel.
- Ez miért kell?
- Csak tessék írni, Felség. Nagyon fontos. Ezt igazán tanulja be, mint valami
versikét. Mr. frving mindent feljegyzett egy piros noteszba, és elhatározta,
hogy meg is tanulja.
- A Velônek mondja, hogy menjen sürgôsen hosszú útra, mert Adenben kiszabadult
a Hobbó Fisher.
- Ezt nem értem.
- Majd ott helyben meglátja felséged, hogy ez mind ókos dolog, csak jegyezze
fel. . . Úgy.
- Köszönöm. Most menjen, és öltözzön néhai nagybátyám átalakított ruhájába. Jön
a révkalauz hajója.
- Hoplá! Felség, ezt valaki ellopta Mr. Gould Fernandez kajütjébôl. Okmányok.
És átadta a címeres szarvasbôr táskát. Ôfelsége,a belsô zsebébe tette. Ezek
Fernandez régénsherceg diplomáciai levelezését tartálmazzák. És most nem
érdekelte a diplomácia.
- Köszönöm!
- Felség! Használja jól ki az összeköttetéseimet! Szerencse fel!
- Önnek is, barátom.
Ôfelsége kezet nyújtott. Fülig Jimmy szeretettel megrázta, és adott még egy
utolsó bölcs tanácsot:
- De a legjobb összeköttetés az alvilágban mégicsak egyjól irányzott
ökölcsapás. Ez aztán igazán kézenfekvô, Felség. . .

                                       2.

Ôfelsége, mielôtt a hajó kikötött, Fülig Jimrny tanácsára vásárolt egy elég
tiszta, de kopott ruhát, egy pár kitiport cipôt, trikót és sapkát. Jimmy, igen
hosszas rábeszélésre, nekiadta az altiszti revolvert és az ólmosbotot. Az
utóbbi felôl rövid szakoktatást tartott.
- A bal belsô zsebbe tegye, Felség, úgy, hogy a szíj felül legyen.
- És ez mire való?
- Hogyhá baj van. Kissé mozgatja a vállát, és akkor a hóna aljával megérzi,
hogy helyén-e az ólmos. Ez egy nyugodt érzés. Az ember közvetlenebbül tárgyal a
felekkel.
- Azután?
- Hát amikor komolyabb érvekre kerül a sor, az ember úgy tesz, mintha hanyagul
vakarózna, a melle közepén kezdi, lassan a válla felé irányul ez a
vakaródzás...
- De ez nem szép. Vakaródzni! .
- A külvárosban még nem zárja ki az általános műveltséget. Szóval ha a
kapirgáló ujjak megérzik a szíjat, akkor suhi!...
- Mi az, hogy suhi?
ˇ - Nyolc napon túl gyógyuló, mintegy tizenkét centiméteres zúzott seb,
véraláfutásos elszínezôdéssel, helyenként a koponyacsonCon kisebb repedések.
- Köszönöm.
- Szóval ugyanazzal a mozdulattal, amivel rántja, máris leesapni a bottal!
Éspedig úgy, mintha kalapot csapna a zsebébôl a másik ember féjére.
- Szörnyű lehet ez az ütés. Esetleg halált is okozhat.
- Ilyen jó eredményre eleinte ne számítson, Felség. A fô, hogy csak egy
mozdulat legyen az egész. Így van a pisztollyal is. Rántás közben, még
combmagasságból lôni.
- Tudja, jóember, hogy a verekedés, úgy látszik; éppolyan rendszeres és
célszerű tudomány, mint a harcászat?
- Mindig arra kell vigyázni, hogy maga üsse az elsôt, Felség. Ez nagyon fontos.
- A katonaiskola szerint is az a harcoló fél van elônyben, aki magához ragadja
a kezdeményezést.
- És egy söröskancsót vagy széklábat. Aztán durr bele!
- Az mi?
- Olyasmi, mint a suhi, csak késôbb gyógyul, és a sértett munkabírását erôsen
csökkenti... Mindég gyorsnak Ienni!
- Napóleori szerint is a gyorsaság fél siker. . .
- Tüskés Vaneknek is ez a véleményé. CÍgy mondja, hogy az nevet utoljára, aki
elôször üt...
- Azt hiszem. . . ilyesmire nem kerülhet sor. . . Egy uralkodó mégsem mehet
ilyen messzire a tapasztalásban.
- Azért nem árt az ilyent tudni. A karmatlai Radzsa is igen nagy úr, és szintén
széttekintett egyszer álruhában Hongkong kikötôjében. Senki sem merte
megérinteni, amikor megmondta a rangját. Na de amíg megmondta!. . . Ott mi
volt. . . Egy ideges ismeretlen valamilyen okból odament az álruhás Radzsához,
és hirtelen negyvenháromszor pofon ütötte, úgyhogy nem is volt idô
bemutatkozáshoz. Azóta a Radzsa csak úgy megy végig a kikötônegyedben, hogy
hímökök járnak elôtte, akik szétkürtölik nevét és hatalmát.
Mr. Irving, miután partra lépett, elsôsorban zsebre vágta á kezét. Ezt mindig
is nagyon szerette volna. De hogy tehetne ilyesmit egy uralkodó? Különösen
utcán.
Amikor zsebre dugott kézzel elvegyült a Raffles Street áradatában, és
nekivágott vaktában Szingapúrnak, nyomban megértette, hogy az emberiség zöme
miért nem készül az uralkodói pályára. Micsoda öröm! Két lábon jámi az utcán,
lökdösésben, egyedül!
Zsebre dugott kézzel!
Valaki nekiment, hogy a falnak tántorodott.
- Bocsánat - mondta az illetô, és elsietett.
Elôször életében kutyába sem vették. Valaki rászólt, hogy ne bámészkodjon a
mindenséit, egy rendôr nem durván, de erôteljesen félretolta a kapitányság
kapuja elôl, mert éppen autó gôrdült ki az útra. Szerntelen utcai árusok az
arca elôtt rázogatták holmijaikat, egy bolt elôtt valaki megragadta a karját,
és százféle áru nevét karattyolta. . .
Csupa fôbenjáró bűn. . .
De milyen gyönyörűség!
Kiült egy kávéház elé. Egyszerű, kispolgári hely volt, ahol néhány savanyú arcú
ügynök, egy-két kiskereskedô és három japán díszműárus képviselte az üzlet esti
forgalmát.
Vizes kávét ivott, olcsó süteményt evett hozzá, és úgy érezte, hogy ez volt
életének legjobb ízű éLkézése. A pincér is ott álldogált mellette, de az utcára
bámult.
Késôbb megkérdezte a királytól, hogy hajlandó-e betársulni egy fogadásához a
vasárnapi lóversenyre? Kombinált fogadás, és ha öt futamból csak kettôt
nyernek, már van min osztozni.
lnkább leereszkedô és pártfogó volt a hang, amelyen a pincér megszólította az
ágrólszakadt fiút.
Ôfelsége betársult a halmozáshoz, és amikor a pincér megkérdezte, hogy hová
juttassa az esetleges nyereséget, azt mondta, hogy majd megírja Tahitibôl a
címét, de az sem baj, ha elosztja a szegények között.
Jó kôzérzete szinte mámorossá fokozódott, amikor a pincér tömören marhának
nevezte ót. Elôször életében nevezték marhának! Ez is lehet öröm.
Fütyörészve haladt tovább a fôútvonal áradában.
Eddig nem is sejtette, hogy fütyülni is tud. Mikor fütyörészhet egy uralkodó?
És hol? Az utcai automatáknál sorban megállt, és bedobálta minden aprópénzét,
húzta a fogantyút, nyomta a gombot, míg végül százötven fônyi csôdület kísérte
egyik automatától a másikhoz.
Az emberek nem értették, hogy a buzgó fiúnak mi szüksége van negyven
cipöfűzôre, húsz csomag gyufára, tizenegy doboz púderre, de ami a legkevésbé
világos: miért dobat ki egy mérlegbôl tizenhét jegyzéket hiteles testsúlyáról?
- Hé! Fusson!
- Jôn a rendôr - kiáltották többen is jóakaratúlag, mert a hibbantakát
tisztelik Indiában.
- Hej! Mit csinál itt? Mi?! - kérdezte a rendôr.
- Mérem magamat.
- Na és? Tán elromlott a mérleg? ˇ
- Nem.
- Akkor mi a fenét rángatja folyton?!
- Hogy kiessen egy cédula.
- Gyűjti a súlyát?
-. Szétküldöm az újévi üdvözleteimhez mellékelve ismerôseimnek.
- Hallja! Maga részeg? Hordja el magát!
- Jóember, ön nem olyan hangon beszél. . .
A tömeg hullámzásba jött, elsodorták a fiút, és a rendôr sehogy sem
férkôzhetett kóze)ébb... Jóindulatú ismeretlenek, akik éppen mellette álltak,
szinte sorfállal vették körül, és viÍték.
- Menjen, fiatalember - mondta jóakarói közül az egyik.
- Ne kezdjen a rendôrökkel - korholta szelíden a másik.
Ez jólesett neki. Szereti a nép.
Újdonsült barátai egy mellékutcába tuszkolták. Négyen voltak. Köztük egy vörös
hajú, térdnadrágos, sápadt, vézna külsejű fiatalember.
- Csak menjen, barátom.
- Köszönöm, barátaim. :. Igazán jólesik, hogy féltetek. Derék emberek vagytok.
- Szóra sem érdemes - mondta egy kis kövér nyájas mosollyal, és otthagyták,
miután udvariasan megemélték a kalapjukat.
A legközelebbi sarkon egy rúzs- és egy púderautomatát fedezett fel. Benyúlt a
zsebébe... És elhűlt. A pénztárcája hiányzott! Kétrészes bôrerszény volt. Egyik
felén nyílt a bankjegyek rekesze, másikon az aprópénznek való.
Ötezer dollár volt benne!
Most már eszébe jutott, hogy a négy jôtevô nem ok nélkül préselte. . . Az a
sovány sörtehajú egypillanatra rnintha hozzáért volna a zsebéhez.
És biztosan kilopta a pénztárcát. A címeres táska a belsô zsebében megvolt.
Éreztk, úgy látszik, hogy hol a pénz.
Utánuk futott!
Elôször életében futott, de most nem érzett gyönyörűséget. "Ez hát a nép
szeretete"gondolta futás közben keserűen.
- Megállni! - kiáltott utánuk, amikor rneglátta ôket a sarkon.
A négy ember viszafordult, nyugodtan, tempósan. .
- Mi van? - kérdezte a sörtehajú.
- A pénztárcám. . . eltűnt. . .
- Na és? Azt hiszi, hogy tolvajok vagyunk?!
- Maguk lökdöstek jobbra-balra!
- Vigyázzon a szájára!...
- Kérem. . . ha nem tudnák, hogy ki vagyok. . .
. . .Póntosan az történt vele, ami a Radzsával. A cingár, sápadt fiatalember
pofon ütötte. De hogy! Fejedelmi pofon volt! Az elsô pofon, amit életében
kapott. De ennek nem örült. A vékony kar boszorkányos lendületét nem is látta,
csak valami tompa puffanással egyszersmind sok csillogó pont szökellt fel a
szeme elôtt, hogy fejjel a falnak repült, és fél térdre esett.
Fel akart emelkedni.
- Én égy. . .
A kis kövér botja végigvágott rajta, hogy ôrjítô fájdalmat érzett ahátán, és
egy rúgástól lerepült a gyalogjáróról.
- Nesze! Majd adunk neked! Meggyanúsítani a rendes embereket!
- Hálátlan fráter.
A négy émber befordult a sarkon, és. . .
És röhögve futottak, ahogy csak alábuk bírta.
..Lassan feltápászkodott. Mindene sajgott. De talán a legjobban az fájt, hogy
létezik ilyen mélységes romlottság, amilyenrôl eddig fogalma sem volt.
Egy rendôr állt mellette.
- Ejha! De ellátták a baját!
Az orrából vér folyt, és a szája sarka is felrepdt.
- EI Iopták. . : a pénztárcámat. . .
- Mennyi pénz volt benne?
- Ötezer dollár.
- Elmenjen innen! Ha bolondot űz belôlem, hát megjárja. Ötezer dollár nem ilyen
ficsúrok pénztárcájában van.
- Nézze, jó ember, most már úgysem csinálom tovább, én St. Antonio uralkodó
fôhecceg vagyok.
- És kicsoda, ha józan? Mi?
- Kérem, vezessen a St. Antonio-palotába. Valahol,egy dombon van a városon
kívüÍ.
- Ott ni! Láthatja innen, ha az utca végén a kis ház teteje fölé néz... De ezt
a hülyeséget hagyja abba. Elég a viccbôl.
- Nem hiszi, hogy ezt komolyan állítom?
- Lehetséges. Már volt rá eset, hogy hülyére vertek valakit...
- Hagyja abba ezt a modortalan hangot, mert megjárja!
- Másképpén, hé! Mert aztán maga járja meg! Nézd csak! Igazolja magát!
- Ott fenn a palotában majd igazolnak.
- Hát ide hallgasson! Énnekem kötelességem minden bejelentett adatot
ellenôrizni. De ha...
- Figyelmeztetem rá, hogy minden tiszteletlen szóért felelni fog!
A rendôr az ajkába harapott: Mit lehet tudni? Az ördög nem alszi.
- Menjünk - mondta csendesen -, de ha becsapott, hát megjárja!
A herceg ment elôl. Az orra vérét szárítgatta egy kendôvel. A szívós bot
ütésétôl felrepedt hátán a kabát.
"No, ha ez herceg. . . - gondolta a rendôr - akkor én indiánfônök vagyok." A
St. Antonio-kastély dombon épült, és dús, ôserdôszerű park fogta körül a
krémsárga, csúcsíves épületet. A rendôr csengetésére egy lakáj nyitott kaput.
- A London Squayre-i poszt vagyok. Ez az ember azt állítja, hogy a St.
Antonio-kastélyban igazolják - mondta a rendôr, s a sáros szakadt ruhájú
hercegre mutatott.
- Ide hallgasson, lakáj - szólt közbe nyugodtan, friss csengésű hangon a
fiatalernber. St. Antonio uralkodó herceg vagyok. Aki ma megérkezett ide, az
én nevemben, azt m.egbíztam, hogy helyettesítsen. . .
A lakáj váÍlat vont.
- Nem érkezett ide ma senki. A erceg idegesen toppantott.
- Eh! Hát akkor bizonyára még mindig a városban idôzik az az ember a
kíséretemmel!
- Ismétlem: nem értem, amit ön mond, fiatalember.
- Mára várták ide a herceget, és. . .
- Nem vártak ide mára senkit. . .
- Tudhattam volna, hogy mesebeszéd - dünnyögte lihegve a rendôr.
- JóI gondolja meg, lakáj, hogy mit mond, mert ezért felelni fog!
- Kérem, én nem ijedek meg az ön fenyegetéseitôl, de biztosíthatom, hogy nem
vártunk ide senkit. A kastélyban csak a kiszolgáló személyzet tartózkodik, és
Mr. Greenwood tanár.
- Ember! Miért nem mondta azonnal! Greenwood! Ô jól ismert. . . Két hónap elôtt
az angol királyi udvarban fogadtam.
- Ma érkezett, és alszik éppen.
- Hozza ide! Keltse fell Rohanni fog!
A lakáj elment. A rendôr habozva nézett St. Antonio hercegre.
- Ez az ember igazolni fogja, hogy ön. . . Mr. izé. . . uralkodó?
- lHinden kétséget kizáróan.
- Hm... Hogy kerülhet egy uralkodó ilyen helyzetbe? Ilyen ruhában?
- Nem hallotta ön a napkeleti uralkodó, Harun al Rasid történetét, aki
álruhában járt az alattvalói között?
- Nem szeretem a rajzfilmeket. Káprázik a szemem -felelte a rendôr kissé
bizonytalanul.
- Ne féljen - mondta kacagva a herceg. - Önnek nem eshet bántódása.
Kötelességtudó, ha kissé ingerlékeny is. Gyanakvása nem sért, ez a tulajdonság
fontos egy rendôrnél. Megjutalmazom, és valami kisebb kitüntetést kap, mert
mégiscsak utánajárt az ügynek. . .
"Kedves fickó - gondolta a rendôr -, akár hülye, akár uralkodó."
- Mindenesetre jó lenne, ha igazolnák.
- Ne féljen, jóember. Greenwood igazol, és akkor kap az udvaromban egy pohár
igazi angol sört.
"Bárcsak uralkodó lenne" - gondolta a rendôr, mert szomjas volt.
De a Gondviselés ezen a napon úgy akarta, hogy a tikkadt rendôr ne igyék a St.
Antonio hercegek angol sörébôl. A lakáj visszatért, és egy ôsz hajú, nyájas
arcú urat elôrebocsájtott a kapuszámyak között.
- Itt van az a bizonyos fiatalember, Mr. Greénwood.
- Halló! My teacher! - kiáltotta boldogan a herceg, és tárt karokkal közeledett
a tiszte kűlsejű tanárhoz. - I am happy, Mr. Greenwood!
De a tanár nem viszonozta az örömkitörést, hátrahökkenten nyújtotta ki a
karját.
- Mit óhajt, kérem?!. . .
- De. . : Mr. Greenwood. . . Mit )elentsen ez. . .
-... azt állítja, hogy nem ismeri?...
- Honnan ismerném, kérem?. . . - hebegte a biológus ijedt jóakarattal.
A herceg egy pillanatig úgy érezte, mintha a koponyáját egy roppant,
láthatatlan kéz feszítené a közepénél kétfelé, hogy szinte érezte a homlokát
recsegni.
- Mr. Greenwood. . . - hebegte. - Mr. Greenwood. . .
- Igazán sajnálom fiam, mert kétségbeesettnek látszik, de csakugyan nem
ismeremmondta szomorúan. - Honnan kellene ismernem?
- Balmoral. . . ön Balmoralban volt két hónapja. . .
- Ez igaz! Várjunk csak!. . . És ott találkozott volna vélem? St. Antonio
fôherceg környézetében?
- De hiszen én vagyok St. Antonio fôherceg! Mr. Greenwood! Miféle tréfa ez? A
tudós eléje lépett, és hosszan, kutatóan nézte a szemét.
- Szegény fiú. . . Nem fáj a feje olykor?
- Mr. Greenwood! - kiáltotta sápadtan. - Ez a félreértés eloszlik egyszer, és
akkor én önt felköttetem. Mert ön egy gazember! Egy hitvány gazember!
A lakáj és a rendôr egyszerre ragadták meg, de Greenwood rájuk kiáltott.
- Ne merjék bántanil. . . Szegény. . . elmebeteg.
Most valami egészen váratlan dolog történt.
A herceg zsebre dugta a kézét, és nevetett. Szívbôl, jókedvűen. Erre már a
rendôr és a lakáj is részvéttel nézték, pedig olyan egészséges, derűs kacagás
volt ez, olyan pajzán, tiszta, csengô hangsorozat, mintha feleséges tréfát
hallott volna.
- Mit nevet? - szólt rá idegesen a rendôr.
Arra gondoltam, hogy nagyapám örök idôkre megszüntette a bennszülöttek testi
fenyítését. És én önt, Mr. Greenwood, Almira fôterén akasztás elôtt
rinocéroszbôr korbáccsal addig veretem, amíg nem mondja el százszor, hogy:
"Szegény elmebeteg!"

                                NEGYEDIK FEJEZET

                              Fülig Jimmy naplója

                                       1.

Akkoriban lejöttem a hajóról, akkor elhatároztam, hogy naplót írok. Ez akkor
volt, hogy elôzôleg leereszkedôn csevegtem egy utassal, mert akkor már
felvettem a sors akaratából nevelô lett halottnak néhai ruháit. . .
Mindegy. Szóval. A fô, ahogy mondani szokják, a szépirodalom. Mert naplót írni,
ez késôbb kiderül,. mint egy tettes: az szépirodalom.
Akkor kisült egy nagy marhaság. Mert a sors kifürkészhetetlensége következtében
kifolyó halottnak ruháit megfelelôre átalakíttattam egy szabóval, aki utazott a
hajón. De arra kise gondolna, hogy a halottnak inge is van. Azt nem
ren,oválták, úgyhogy szűk volt. Ki ia hitte volna egy ekkora nagy
megbolddgultról, hogy kis nyaka van ingben? A kis nyaka van ingben? A kis nyak
az ingét, az ingének, ingnyakának. Alighogy megfúlladtam tôle. Ebbôl. Ettôl.
És még a cipô. Olyan óriási ember, és nem ment rám. Rá. A cipô rá a lábamra nem
ment. Csak aligéppen.
Ezzel szemben álI a nadrág. Azt burnusznak csavarhattam volna magam köré, mint
az arabok, miután már benne voltam.
Akkor ezt a szabó átalakította. De már a kalap karimája a vállamig ért. Azt
kézbe vittem. Ôfelsége a sors kegyelmébôl pénzt is adott, és mondtá, hogy
kiszálláskor majd keressem Gomperez hídlakót. Hídalvót. . . Higadolt. . . Ez
spanyol cím, de nem is kell keresni, mért ôk figyelik, hogy hol száll le az
Irving, aki én vagyok, a király.
Ez nem könnyű dolog az ilyen naplóírás, de majd belejövök, mint úrifiú a
pofozkodásba. Elzôleg még társalgottunk ôfelségével, mert szeretett velem
társalgani, gozrú, logni (ez a jó!).
- Magának érdekes élménye lesz - mondja ô.
- Elôre örülök - mondom én. - Szeretem az élményeket. Legutóbb Kairóban volt
ilyen, de mind a három sofôr felépült.
Erre jót nevetett, mivel szokása neki ez. Ezneki.
- Vigyázzon - mondja ô -, hogy olyasmibe ne téveggyen, amit tudni köll.
Ígypéldául fôbbenjáró eseteit.
- Tessékcsak kitanítani a tényállásra, vallani azután tudok - mondom én. r
Elsôsorban tudni kell, liogy a szigetet egy Warins nevű kalóz fedezte fel
százhetven éve. Ô ott mint kalóz uralkodott a benntszülötteken, akik igen
szerették, mert sokat rabolt, gyilkolt ez a Warins, de jó volt velük.
- Mi lett ezzel a Warinssal? - mondom én.
ˇ- Dédapám elfoglalta a szigetet, uralkodott, és Warinst elűzte. De az utódai
azóta is harcolnak otthon. Azt mondják, nekik dukál, a trón jár nekik.
- Ez marhaság - mondom én.
- Csak lassan. Mert van még trónkövetelô - mondja ô.
- Szóval több is forog fenn - mondom én.
. - De mennyire. Nagyapám idején az egyik Warins fellázította a
bennszülötteket, mert ezek igen szeretik a Warinst. Warinsokat. Nagyatyám egy
száll jogarban menekült a szigettôl. Rôl. (Nem kívánt törlendô.) Ezt az idôt
felhasználta egy Alvarez nevű volt ügyvéd és dipol dilpot diplomata. Gyűjtött
sok söpredéket Szingapúrban. És amerikaji segítséggel megtámadta Warrinst.
Éjjel. Elfoglalta Almirát. A seprüdéket felfegyverezte, és akkor ezek voltak a
katonaság. Alverez köztársaságot csinált Almirában, és ô lett az elnök. Akkor
amerikai pénzt kapott, csinált üzleteket, hotelt meg autóbuszt, és bekerült a
hajózási vonalba, és csináltak az arxierikaiak egy új propres propes
prosperityt. (Az egy nagy cég New Yorkban.) Azután lett nagy harc közte és
Warins közt, de a papám rájuk tört, mert közben toborzott hajót és legényséaet,
és mind á kettôt megverte, elfogta. Újra papám lett a trón királya. És a
bíróság Alvarezt is Warinst ist azonnali kivégzésre kötelezte. Ámde Alváreznek
papám kegyelmet adott, mert ô mégsem volt rablógyilkos kalóz. Ôt nagyon
összeszidták, és száműzték örök idôkre, kitiltották a szigetbôl.
- Ez velem is volt - mondtam közbe neki -, de engem két szigetrôl tiltottak ki.
 - Azok melyek?
- Anglia és Délamerika. De a többi szigeteket látogathatom.
- lgen?
- lgen. Csak nem sűrűn. Korlátoltan partra szállhatok.
- No had folytatom.
- No had.
- Ezeket magának tudni kell. Alvarez volt elnököt száműzték családostál. Tól. A
szigetrelépés halálosan tilos volt számára, és az általa kitalált törvényeket
függesztették. Mivel _Watins nem talált ki törvényeket, ezek helyett ôtet magát
felfüggesztették fel személyesen. Rangjához méltójan egy igen elôkelô pálma
koronájára. Mer ôtet mináen egyéb országban is félfűszték volna kalózos bűnök,
gyilkolás, haláltokozó emberölés, rablás, gyújtogatás és sok más becsületsértés
jutalmául. (Igazán nem könnyű egy ilyen napló,írás.)
Ilyeneket mesélt a hercegi király, aki ezenfelül uralkodó volt. Én meg
hallgattam, mert ezeket nekem tudni il 1 ik. Il do mos. . .
- És akkormikor Alvarezt számosan űzték, viszont ezzel szemben Warins nevű
kalózt felfügesztétték, több tárgy nem lévén trón követelôzôben? - mondom én.
- Egy maradt. A halálrakötelezett kalóznak a fia. Ezt néhány éve elfokták a
Hollandiaok, a Hollandusok. Ô még igen picinyke volt a harcok idején.
Benntszülöttek rejtegették, és késôbb ô is nagy rabló lett. Amikor elfokták
felnôôt korában, akkormár neki is sok vaj volt a fején. Bob Warins fiatalember,
de máris szép sikert ért el a rablógyilkosi pályán. Úgyhogy tizenôt évre
büntették ôt. Akkor megesküdött a fôttárgyaláson, hogyha kiszabadul, megöli a
sziget uralkodóját az összes St. Antoniót és minden Alvarezt: És a
benntszülöttek szeretik és ô lesz az uralkodó, de erre vajmi alig van ha,
aligha van kilátás, mert jólül a kényszermunkában.
Ennyit mesélt és azt is, hogy Sir Egmont, a sziget miniszterelnöke, aki ôt jól
ismeri, mert az anyjának a fivére és jó ember. Ez nem jön Szingapúrba persze,
mert akkor nem lehetne a heccet csinálni. De ha szó van róla, tudjam, hogy ô a
sziget örökös miniszterelnöke, apjának tanácsadója, ósz, magas úr, a homlokán
egy régi kardvágásból kifolyó forradás képez. Ered. Forradt homlokán egy
régivágású kardhely van. Ô nem megy el sohasem Almirából, ha beszélnek, akkor
ezt tudjam.
Akkor én ez megértem, és kikötött a hajó, viszont megfulladok a szűk ingben, ez
rémes. (Folytatása következik.)

                                 ÖTÖDIK FEJEZET

A rendôr szeliden megfogta a fiú karját.
- No jöjjön.
A herceg követte mint valami alvajáró. Ismét a városban jártak, és egy kocsma
elôtt vitt el az útjuk. A rendôr megnézte az óráját.
- Húsz perce Iejárt a szolgálatom. Mi a véleménye egy pohár sörrôl?
- Nem ittam még sohasem szeszes italt, és különben sincs pénzem.
- Ne törôdjék semmivel! Én megvendégelem.
A herceg szeliden megrázta a fejét.
- Ön nem vendégelhet meg egy uralkodót. Köszönöm, jóember.
"Ki látott még ilyent? Ha igazán király lenne, akkor sem csinálhatná jobban.
Szegény. . ."
- Mióta érzi ezt a furcsa izét a fejében?
- Én király vagyok!
- Jól van, no! Hát jöjjön egy korty sörre. . . Uralkodó is megteheti.
Oroszlánszívű Richard nem egyszer ivott a közlegények borából, amikor keresztes
hadjáratba ment.
A fiú nagy bölcsen megfogta az állát, mint aki fontolóra vesz egy figyelmen
kívül hagyott érvet.
- Igaz - felelte at`után -, egy angol király példája irányadó lehet.
Bementek a csapszékbe, és a söntéspolcnál sört rendeltek.
- Móst majd eljön velem, barátom, valahová, ahol nyugodtan pihenhet kissé.
- Ön megôrült, jóravaló rendôr!.Sürgôsen igyekeznem kell Almirába jutni, ahol
rendbe hozok mindent. Azután következik a vizsgálat, és jaj lesz a bűnösöknek,
még akkor is, ha Szingapúrba szöktek, mert az angol király igenjó barátom és
könyörtelenül kiszolgáltatja ôket.
- De a Boldogság Szigetekre nem lehet csak úgy eljutni. Hiszen az nagyon messze
vanigyekezett lelkére beszélni a rendôr. - Hajót bérelni oda igen sokba kerül,
és más mód núncs, mect ügy tudom, hogy távol fekszik a rendszeres
hajóútvonalaktól.
- Igen. Valamikor rendszeres hajójáratok érintették. De amikor a nagyatyám
elűzte a lázadó Alvarezt és kormányát a sziget ismét visszaszerezte a régi
elôkelô hírét, és elkerülték a hajók.
- Hm. . . errôl hallottam valamit.
- Hallhatott róla, jó szívű közeg. Nagy ügyet csináltak belôle undok
üzletemberek, akik a forrádalmi kormány elnökétôl megvásároltak a sziget minden
hasznot hajtó jogát, és ezt a Don Barrabas Alvarez nevű Iator elnök csinálta.
"Csodálatosan ismer minden adatot a rögeszméjéhez" - gondolta a rendôr, és
szeliden szólt:
- Nem juthat eI oda, fiam. Higgye el! Most majd elkísérem egy csendes
intézetbe, ahol nyugtalan uralkodókat ápolnak.
A herceg döbbenten lépett hátra.
- Maga közeg! Csak nem akar engem beszállíttatni a bolondokházába?
- Ugyan, dehogy. . . Hopp!
A herceg mint a villám, úgy ugrott ki az utcára. Ez volt a legrémületesebb
fenyegetés, amellyel megfoghatatlan élménye során eddig szembekerült.
Úgy futott, mintha tigrisek üldöznék, cikcakkban, összevissza minden sarkon
befordult. Nagyszerű, kipsortolt szervezete úgy rázta le a köpcös ötven év
körüli, loholó rendôrt, hogy

nyomába sem ért. De hátranézni nem mert, pillanatnyi idôveszteséget sem
kockáztatott és így vagy félórát rohanl eszeveszetten. Pedig már régen sok-sok
utca választotta el a rendôrtôl.
India nagyvárosaiban az utcák késô éjszakáig forgalmasak, mert a forróságtól
szinte lángoló boulevardokon csak alkonyatkor kezdôdik az élét.
Most mi?. . . Hogy?. . . Merre?. . .
Forgott a világ körülötte a pállott, langyos éjszakában.
A külváros felé járt. Nem messze folyót látott, és azt már tudta Fülig Jimmy
utasításaiból, hogy ott kezdôdik az alvilág. Mit csináljon? Talán Fülig Jimmy
valamelyik "összeköttétése" segít rajta, hogy eljusson Almirába. Hol vannak a
klubok? Kóválygott. . .
Mindegy. . . Az bizonyos, hogy rövidesen tisztázódni fog minden. Nem valószínű,
hogy Fülig Jimmy és ivadékai üljenek ezután a St. Antoniók trónján.
Az orra csúnyán feldagadt, a száját torzan meghosszabbította az, hogy felrepedt
a szélén. Ruhája véres, sáros és szakadt volt. . .
És nincs egy fillérje sem. Elsôsorban hát megkeresi az alvilágot. Itt van
valahol, az bizonyos... Bennszülöttek igyekeztek csoportokban zajongva a
külváros felé, kulik rohantak kétkerekű riksákkal, és az izzó, nagy hold
világát elhomályosította a dúsan szállongó por. Ez a por behatolt a gallérja
mögé, és szúrta a bôrét összevegyült a verejtékével, és undok, ragadó érzést
okozott. És a szomjúság is kínozta. De hol igyon, és mit? Egy fillérje sem
volt.
Benyitott az elsô csapszékbe. Pipák bűze, alkohol és rongyok párája, lárma,
csörgés...
- Kérem. . . kaphatnék egy pohár vizet?
A vendéglôs mogorván nézett rá.
- Azt kaphat. Úgy látszik, kapott ma már mást is.
Felhajtotta a vizet és nagyot sóhajtott. Egy zongoraverkli szólt, kültelki
alakok és mindenfélé fajú nôk szórakoztak itt.
- Mondja, vendéglôs úr. . . Ez itt már az alvilág?
- Mi?..: Miféle alvilág?!
- Hát. . . Ahol Szingapúrban klubjuk van bizonyos. . .
- Élmenjéri, amíg jó dolga van! lde tisztességes emberek járnak! Kerékpárbajnok
és átlástalan idegenvezetôk.
- De kérem. . .
- Hordjá el magát!
..Most már okult. Szó nélkül kisietett. És késôbb még néhány helyrôl kellett
így elsietnie, hirtelen. Mindenki felháborodott a kécdésen. Még hogy alvilág!
Csupa zenész, kiskereskedô és iparművész járt erre a külvárosban.
Úgy látszott, hogy Szingapúrban nincs is alvilág. De mit írnak a lapok annyit
betörésrôl, rablásról, razziákról?
Már a folyóparton járt, szabálytalanul épített, düledezô vályogkunyhók mentén.
Bennszül8tt éskínai szegények maró szaga terjengett. Szinte rosszul lett.
Nyílttűzhelyek körül, a porban űlve halat sütöttek. Csontvázszerű,
lerorigyolódott ópiumszívók, mezítelen gyerekcsapat, karáttyoló, kócos
asszonyok és néhol egy piszkos üveg mögött párákba süppedô, esti fény.
Hihetetlenül züllött, rongyos európaiak is jártak erre, rossz arcúak,
borotválatlanok, részegek.
A folyón is nyüzsgött a keleti fajból özönlô szapora élet. Dzsunkákon laktak
itt a part mellett. A rafiakunyhós, hosszú ladikokban fôztek, harmonikáztak,
szandált készítettek. A folyóba ômlô csatornák dögvészes köde borult erre a
zsúfolt kínai nyomornegyedre.
A hercegnek felkavarodott a gyomra.
Egy ˇablaknál fekete és sárga lányfejek mosolyogtak rá, citera- és
harmonikajáték hallatszott, mellette pincekocsma, földbe vágott
lépcsôlejárattal. A sarkon, az út keresztezésénél, fáklyák fénye mellett, hindu
fakír tartott szabadtéri cirkuszelôadást. Elôször kígyót táncoltatott sípszó
mellett, azután teleszúrta a testét tűkkel. Ebben az állapotban tányérozott, és
közben tôvig lényelt egy darabot.
- Hátborzongató mutatvány! - mondta valaki elismerôen a herceg mellett.
Ôfelsége tnohón ragadta meg az alkalmat, hogy ismeretségre tegyen szert.
- Nem is olyan különleges. Kardot nyelni mindenki tud.
- flyen kardot?
- Nem hiszem, hogy éles.
- De milyen piszkos! Kész gyomormérgezés!
A fiú ránézett a beszélôre. Furcsa figura volt. Sovány, hosszú, horgas orrú,
erôs állkapcsú egyén. Az orra hegyén csíptetô, amelyrôl fekete zsinór lógott.
Hosszú szalonkabátja majdnem a földig ért, de meztelen lábszárából azért jó
darab kilátszott. Fatalpú szandált hordott, mint a bennszülöttek, és irdatlan
nagy, fekete karimájú művészkalapja alól ôsz, rendetlen hajtincsek lógtak
mindenfelé. Nadrágot így az idény derekán egyáltalán nem viselt, de hogy mégis
megôrizze a nívót, kézelôjét sűrűn elôhúzogatta szalonkabátja hosszú ujjából.
A herceg nem állhatta meg nevetés nélkül. Szomszédja vizsgálódva tekintett rá
drótcsíp tetôj e fel ett.
- Úgy látom - szólt szigorúan -, hogy önt megfenyítették.
- Igen! Aljas egyének ellopták a pénzem, és rám támadtak.
- Ilyesmi elôfordul errefelé -bólogatótt. -Mutatkozzunk be? Nem szokás, de hát
mondhat álnevet is.
- Nem szükséges. Nevem St. Antonio fôherceg.
- Trebitsch.
A legcsekélyebb meglepetés sem látszott Trebitsch úron. Mintha errefelé már
többször találkozott volna fôhercegekkel.
- Jön egy pohár sörre, hercegem?
- Sajnos, nincs pénzem. Ötezer dolláromat ellopták.-
- Úgy? Ez kínos - felelte udvarias bólogatással.
- No, nem baj, majd én megvendégelem.
- Ön elhiszi. . . hogy én fôherceg vagyok?
- Miért ne? Ha ön elhiszi, hogy én Trebitsch vagyok!
- De én az igazi St. Antonio fôherceg vagyok!
- Akkor hát tudja meg, hogy én is az igazi Trebitsch vagyok. De kérem, hogy ez
maradjon köztünk!
A herceg éhes volt, fáradt, a szemei égtek, és a lerakódott por kesemyés ízzel
üIt a száraz ínyén.
- Felséged átutazóban van? -kérdezte társalogva az igazi Trebitsch. -Vidéki
rokonai élnek a külvárosban?
- EIIopták az országomat.
- Mik történnek?! És jelentette a rendôrségen?
A talált tárgyak osztályára kell menni.
A herceg közel állt hozzá, hogy sírva fakadjon.
- Uram! Értse meg, én csakugyan St. Antonio fôherceg vagyok.
- Én viszont esküszöm önnek, hogy az igazi Trebitsch vagyok - körülnézett,
azután titokzatosan a fülébe súgta. - A borneój Fahéjj Tanya intézôje voltam.
Egy pillanatig várt, mint aki elkészült rá, hogy a fiatalember sápadtan hebegi:
"Ön... A Fahéjj Tanya intézôje volt?. . . Egek!"
- Nagyon kérem - folytatta izgatottan -, hogy ez maradjon kettônk titka. . .
Most jöjjön. . . És továbbvezette.
- Kérem én az igazi St. Antonio fôherceg vagyok, és ha tréfál:. .
- Nem tréfáltam. Esküszöm, hogy csakugyan az igazi Trebitsch vagyok, és Borneón
a Fahéjj Tanya intézôje volt ma. . .
A herceg végképp elkeseredett. Nagy nehezen találkozik egyjóindulatú emberrel,
s az is paralitikus! Mert semmi kétség: az igazi Trebitsch, aki Bomeón a Fahéjj
Tanya intézôje volt, agyalágyult.
- Hová készült felséged éppen? - kérdezte udvariasan.
- A. . . az alvilágot keresem.
- Úgy? - állapította meg örömmel. - Akkor együtt mehetünk. Én is arra tartok.
-. . . Az alvilágba?
- Hogyne.
- Ahol... a klubok vannak?
- Oda. . . Minden éjjel ott feketézem.
Kissé nyugtalanul követte az igazi Trebitschet.
Már a Szingapúr deltája felé jártak, iszapos föld cuppogott a lábuk alatt, és
egy külsô pályaudvar sínei futottak a magasra töltött parton.
Már csak olykor tűnt fel egy egy düledezô viskó, és néha sötét alakok osontak
el valamerre. Ez félelmetes és titokzatos volt a herceg elôtt, különösen a
töltés felôl kanyargó piros és ibolyaszínű jelzôlámpák fénye.
Hová viszi ez az ôrült?
Úgy lépeget itt, nagy orrával, csíptetôjével, állandó riyájas mosolyával, rnint
egy tisztes nyárspolgár. A több ágra szakadó folyótorkolat felé mélyült a
talaj, és cuppogott a Iépéseik alatt. Már vagy másfél órájá gyalogoltak a
kihalt vidéken.
- Hová vezet ön engem?
- Hot ahová mondta, fenség. . . A. . . a túlvilágba. . .
- Az alvilágot mondtam!
- Mindegy, mindegy! - bíztatta nyájasan, rikoltó fejhangján. - Csak jöjjön.
Távoli vonatfütty hangzott elnyújtottan az éjszakábari. A herceg megtorpant,
lihgve, félájultan az elgyötörtségtôl.
- Nem megyek tovább!
- Ugyari. . . Miért ez a hirtelen elhatározás?
- Nem. . . megyek. . . És vigyázzon jól. Én az igazi St. Antonio vagyok.
- Uram, mire esküdjem meg önnek, hogy én viszont az igazi Trebitsch vagyok.
Fogjunk össze! Mit tegyen? Zúgott a feje, és szédült.
- Visszafordulok.
- Fenség!. . . Ott; százlépésnyire, ahol az a sárga fénypont látszik, elérjük a
régi Holland-kikötôt. Ott megtalálja a. . . azt a bizonyos. . . izé. . .
világot, amit amit olyan jól ismerek. . . Csakugyan látszott valami ködbe
mosodó fénypont riéhány száz lépésnyire. ˇTovábbhaladtak. Kabócák ciripeltek
kórusban, és jobbra-balra loccsanások kísérték az útjukat, ahogy lábaik elôtt
szerteugrál Cak a békák. . .
- Kisséegyhangú vidék -magyarázta vidáman az igazi Trebitsch -. de keÍlemes,
üdítô séta. ::.A mocsaras táj záptojásbűze szinte fullasztó volt. És néha bokán
felül süppedtek a sárba. De egyre közelebb értek a fényponthoz, amelyrôl
kiderült, hogy egy lámpa. Néhány földhányás látszott jobbra-balra és a levegô
szaga jelezte, hógy a tenger közelében vannak. Több fénypónt is látszott már a
dombhullámokon és a folyó partján egy-egy bennszülött is feltűnt. Dúdolva vagy
lábukat lóbázva ültek a folyó felett. Valahonnan szájharmonika és bendzsó
haIlatszott. Az egyik holtág öbfében rozsdás hajótest emelkedett ki a vízbôl
feldúcolva, és moszkitók százezrei döngicséltek. Véresre csípték ôket a
szúnyogok. Az igazi Trebitsch atyai nevetéssel dorgálta a szúnyogokat.
A hérceget ájulás környékezte, és kimerülten suttogta:
- Kérem. .. ismét figyelmeztetem. . . hogy holnap talán. . . egész fndia
rendôrsége engem keres. . .
- Nem baj. Itt jól elbújhat, amíg az ügy elalszik.
- De az Istenért! Értse meg, hogy én St. Antonio uralkodó fôherceg vagyok.
Igazán az vagyok. A nagyorrú megállt, és méltóságteljes haraggal végigmért.
- De fenség! Még mindig kételkedik abban, hogy én is Trebitsch vagyok! fgazán
Trebitsch! Jöjjön! Most már követelem: hogy megbizonyosodjék!
A bódéhoz értek, ahonnan muzsika szűrôdött ki, és az ajtaján nagy tábla
függött:

                         ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
                         ł HOTEL HALL                 ł
                         ł A NÉGY BÖLCS SINTÉRHEZ     ł
                         ł                            ł
                         ł Ötórai pálinka             ł
                         ł Tánc! Elôételek! Bejárat!  ł
                         ł                            ł
                         ł HIDEG-MELEG IDÔBEN NYITVA! ł
                         ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
- Csak lépjen be nyugodtan! - bíztatta az igazi Trebitsch. - Úri hely. Igazi
szálló hall.
- Hol a szálló?
- Ez csak hall, szálló nélkül. Lakása van miiidenkinek, csak hall nincs hozzá.
Lépjen be, kérem.
Négy csupasz, meszelt fal. Két hosszú pad, és a háttérben két demizsonnak
nevezett hasas, óriási üveg.
A vendégek egymás mellett ültek, és combjuk között egy-egy bádogpohár volt a
padon, borral vagy pálinkával tele.
A kocsmáros két demizsonja mellett állt, és pipázott. Az ablakpárkányon egy
néger kölyök szájharmónikázott, mellette egy cingár, bajuszos, nagyon
lerongyolódott európai pengette a bendzsót.
Fel sem néztek az ajtónyílásra. Hihetetlen közöny jellemezte itt az embereket.
- Hé, Big, egy barátom, aki különben teljesen fôherceg, Tulipánt keresi.
- Hát vezesd hozzá - felete durván a demizsonok tulajdonosa.
Valaki a herceg szemüveges kísérôje felé kiáltott:
- Nézd csak! A Buzgó Mócsing!
- Hol jártál?
- Megint az elhelyezôbe viszel valakit?
A nagyorrú sajnálkozó moso)lyal fordult a herceghez.
- Ne hallgasson rájuk. Egynek sem volt gyerekszobája.
Kituszkolta az ivó túlsó felén egy gyékényajtón. Vaksötétben haladtak a
folyosón.
- Miért hívják önt. . . o)yan furcsa néven?
Az ismeretlen cvikkeres a karjánál fogva vonszolta, de közben baráti bizalommal
suttogta:
- Ezeknek azt hazudtam, hogy Buzgó Mócsingnak hívnak. De maga biztos lehet
abban, hogy én az igazi Trebitsch vagyok... Csak ne fecsegjen errôl. Hadd
maradjak inkognitóban.
Ujját tiltóan a szája elé tartotta. Ôfelsége még mondott volna valamit, de az
igazi Trebitsch ezt súgta:
- Isten önnel. . . Szegény fiú. . . Igazán sajnálom. :. - rebegte, és
belerúgott. ...A herceg csak azt:érezté, hogy megnyílik alatta a föld... És
zuhan.

                                HATODIK FEJEZET

                              Fülig Jimmy naplója

                                      II.

Mostan elmondom, hogy mitôl írom ézt a naplót. Mer nem egyszerű. Én ritkán
írtam akkor még. Elvégeztem négy elemit, mert szülejim már egész fiatalon
beírattak. Mit tehet ez ellen egy védettelen gyerek, mint én? Negyedik elemiben
kétszer is halasztást kaptam, égy évet mindig. De írni még sem szerettém:
Azonban egy érdekes tényeset mégis erre az elhatározásra juttatott.
Éspedig.
Mijelôtt partraszálltunk, beszélgetést folytattam. Ô mondta, hogy Gomparez, a
hídlakó, nem látta sohasem és májd mérges lesz, ha utólag rájön a cserére. Azt
is mondta, hogy legyek eccerű és kövezet közvetlen az udvarhoz. És áttatta
nekem az elsô ósztályú hajójegyet, a kiszálláshoz. Ô majd a személyzettel.
Nekem fájt a lábam, mert a sors kegyélmébôl szűk halottnak a cipôje szorítot
totta.
De nagyon. Úgy, hogy a fuldoklás sem zavart akkor már az ing miatt. Miután
kiszálltam a hajóból, csak mentem egyenesen és leadtam a jegyemet valakibe.
Valakinek. Ott állt mellettem egy nagyon hosszúfejű, vízszemű szigorú úr és
akkor-rnikor meglátta a leadott jegyet, mert névre volt a finom kiáltva.
Kiállativá. Akkormeg elémállt és fekete hosszú kalapját, olyant mint egy
gömbölyű koporsó, mélyen leemelte és akkormár erôsen látszott rajta, hogy
kapaszodik.
De ô nem ezért jött.
- Bócsánat - modja ô. -Mr. Irving?
- Szémélyesen - mondom én.
Ettôl meghajolt.
- Én Gombperec hidegló vagyok - mondta szigorúan, és én megnyugtattam.
- Jó, jó, az még a kisebb baj. De ha elém áll, akkor az utasok nem tudnak
lejönni a keskeny hídon.
Mer így volt.
Erre elállt elôlem, és én folytattam az utat tovább, ô meg ment mellettem. Jobb
oldalról egy nagybajuszú, igen öre tűzoltó állt mereven.
Ahhoz odalép, és mutatja nekem:
- Pollinó tábomok, felség hagytitt, hadügymiszerintje. Minisztere.
Tehát nem tűzoltó. Mondom:
- Agyisten, Pollino. Hogy van? - mondom egyszerűen és közvetetten, ahogy az
uralkodó gtatott.
ˇ De ez nagyot nézett nekem.
- Köszönöm, felség. lgen kitűnôen.
És sok féketeruhás, fényes kalapú komoly ember jött.
- Na mondom én -, ne csináljunk itt csoportosulást, mert jön a rendôr. Ebbén
úgy látszik az igazat adtak, mert a sok feketeruhás meg tűzoltókülsejű egyén
eÍlndultak. Elöl ment a Hildagó. Hosszú lábakkal, mint a gólya, és még mindig
egész kopasz volt. Lftána én, és olyan volt a sok feketeruhás komoly egyén,
mint egy gyászoló rokonság a lemétésen. 
Rôhögtem az egész viccen, mert mi lehet nekem, velem, bajom? Ôfelsége majd
mentôtanú lesz,. és megesküszik, ha kell.
FolÍinó tábornok, ôfelsége hadügyminisztere, mondja:
- Sir Egmont nem jöhetett felséged elé, gyengélkedik.
- Ugyan. Nincs semmi baja annak. Aszt gyerekkorom óta ismerem, anyám bátyja és
liardvágást képez a homlokán.
Hallgattak. Eszek úgy hallgatnak itt feketébe, hogy most még inkább egy
temetést juttatnak észbe.
Készült felséged elé, de gyenge még.
- Cfgyan. Csak nem jön el a Bolondság Szigetekrôl ide, hogy nekem, elém legyen.
- No de - mondja ô - felség nem tudja, hogy a terv megváltozott, és ô elgyött
ide velünk mégiscsak?
Derűlt csapás volt ez nekem az égbôl, mint a menykô!
- Mit mesél? - mondom én.
- Sié Egmont várja.
Most kéne futni, de körülfog a sok gyászoló rokonság, és elôl megy a kopasz
higdaló, mint az elhunyt lekközelebbi hozzámtartozója.
Ez asz egmont felismer. Esz biztos. Te jó Isten. És akkor kiüt a botrány, és
amíg ôfe)sége kimerit; addig talán máris lelônek.
A parton egy motorcsónakhoz érünk.
- Tessék beszállni, felség.
Ti)takoznék, de húsz rendôr áll ott feszesen, és mind rámnéz. Ilyent csak rossz
álomban ve9y rossz ébrenlétben láttam eddig. A nagymotorosba mind beülünk.
- - Hová megyünk? - kérdezem én, a Fülig Jimmy.
- A Yachtra. Megváltozott az eredeti program.
Azonnal indulunk felségeddel Almirába, hogy elfoglalja a trónját.
No most jól nézek ki. Eddiggis nagy baj van. De most (folytatása következik).

                                HETEDIK FEJEZET

                                       1.

Ôfelsége nem esett keményre. Zizzenés csapott fel körülötte, és ernyedten,
kábultan feküdt a szalmán, ahová lezuhant a magasból.
Hűs széláram érintette az arcát, és sustorgó hangokat hallott. A tenger itt van
valahol a közelében. . . Enyhe ringás mozgatta meg. . .
Hajó! Hogy zuhanhatott egy hajóra a kocsmából?
Valahol, ki tudja, milyen messzeségben, magasan felette az igazi Trebitsch
hangja hallatszott le.
- Hej, Tulipán! Új ember érkezett! Három dollárt kapok! " Most a herceg
közelébôl egy borízű, érdes bariton kiáltott vissza:
- Csak lassan azzal a három dollárral! Elôbb megnézem az illetôt! Sok
szemrehányást kapok mindenfelôl, mert sorra meghal az árud.
- Ez príma minôség! - kiáltott le Buzgó Mócsing, akirôl errefelé nem sejtették,
hogy voltaképpen az igazi Trebitschcsel azonos. - Egy középtermetű, jól
táplált, kissé hibbant egyén. Nagyon rokonszenvés! Ha csak egy gramm ópiumhoz
jutok ma, nem adtam volna el. Három dollárért ingyen van!
Kattanás, Éles fényű zseblámpa világa vetül a hercegre. Mintha ökölcsapás émé a
két szeme között, elvakutlan, összerándult arccal feküdt a szalmán:
- Ezt összeverték! - kiáltotta mellette a reszelôs bariton. - Két dollárt adok
érte.
- -Disznóság! - üvöltötte vissza Buzgó Mócsing.
- Te szívtelen kutya! Úgy beszél egy élôlényrôl, mintha karalábé lenne!
- Az arcán összevissza repedt a bôr!
- Na és? Nem virágváza, hogy repedten kevesebbet fizess érte! Az ilyent elôbb
kell mondani, nem szállítás után!
- Vedd vissza, ha akarod! Vagy bedobom a tengerbe! Nekem ne mondd, hogy
becsaptalak.
- Kettônyolcvánért megkapod!
- Kettô!
- Soha! Lelketlen uzsorás! Inkább dobd a tengerbe. De gazságba nem megyek bele!
- Kettôharminc, de egy fillérrel sem több.
- Ötven!
- ˇHát jó, de ezéntúl nem veszek át rossz árut.
A Veréb majd felveszi a pénzt. . .
A herceg képtelen volt arra, hogy egyetlen szót szóljon, amíg az alku folyt. A
szeme lassanként megszokta a zseblámpa fényét, amelyet az ismeretlen vásárló
alkudozás közben egy árbócszerű rúd szögére akasztott.
. . .És most tekintsük meg ôfelsége kissé káprázó szemével az illetôt, aki két
dollár ötvenért, tehát aránylag jutányos áron, megvásárolta St. Antonio de
Vincezo Y. Galapagos uralkodó fôherceget, a Boldogság Szigetek királyát. .Ilyen
emberhez kéz alatt hozzájutni két és fél dollárért még manapság is alkalmi
vétel.
A király tulajdonosa egy matróz volt.
Alacsony termetű és hihetetlenül zömök, nem kövér egyén, akinek rövid, vastag
karja széles, szôrös, ormótlan tenyerekben végzôdött. Törzse oszlopnyi combokon
nyugodott. Húsos, gömbölyű, de barázdált arca vörös, tompa orrá, sűrű, hosszú
bocostái és kurta pipája rajzfilmekre emlékeztették az embert. Fehér, tiszta
vászonnadrágja, kék blúza és kerek szalagos matrózsapkája feltűntek ebben a
környezetben szokatlan tisztaságukkal. Kurta matrózpipát szívott.
- Másszon le a szénáról - mondta csendesen, de igen vontatottan.
Ôfelsége nyilaló tagokkal engedelmeskedett. Egy uszály fedélzetén volt. Körül a
sötét tenger sustorogott halkan, jobbra, de nagyon távol, lámpák villogtak a
ködön át. Ott van Szingapúr kikötôje, ahol megérkezett a Honolulu-Star-ral.
- Ki vagy? - kérdezte a kurta ember.
Most átvillant a herceg agyán hogy eddig a csökönyössége miatt szenvedett, mert
mindenáron meg akarta gyôzni ezeket arról, hogy ô St. Antonio herceg. Most
változtat a rnódszerén.
- Nevem Pedró! - mondta.
- fde hallgass, Pedró! Én legénységet árusítok bizonyos hajóknak. Ezek a hajók
nagy útra mennek, az ellátás nem valami rossz, és tán fizetnek is, ha minden
jól megy. Ópiumot visznek a távoli szigetekre, meg fegyvert is. Te most aláírod
a szerzôdést, és holnap munkába állsz.
- Egem tôrbe csaltakl Nem szerzôdtetett sehová!
- Szóval nem írod alá!
- Nem!
- Akkor ütni foglak - mondta sajnálkozva Tulipán.
A tenger állandó sustorgása félelmes aláfestô zenével szolgált a
beszélgetéshez. Tulipán, aki megvette a királyt, lassan felkelt, és körülnézett
valami verôszerszám után.
- Figyelmeztetem, hogy én Batáviából szabadultam, és a szingapúri Klubok
számára fontos űzenetet hozok - kiáltotta hirtelen ôfelsége.
. ..Gyorsan eszébe idézte, amit Fülig Jimmy diktált, és ô tanulgatta a
noteszébôl, amig a Honolulu-Star kikötött.
- Mit mondasz? - kérdezte bambán a matróz.
- Én űzenetet hoztam. . . Nagy Bivalynak. . . Velônek, Tüskés Vaneknek és
Piszkos Fred számára. . .
Az uralkodó tulajdonosa kivette pipáját a fogai közül, és a herceg eIé lépett.
Végre sik.erült ôfelségének olyan neveket is említeni, amelyek némi tiszte)etet
parancsoltak itt.
Az angol királlyal nem sokra ment.
- Te ismered a Nagy BivaÍyt?
: - Igen! - vágta rá gyorsan. - Jól ismerem. Én az apám révén. . . tagja vagyok
a Hűséges 7lniák klubjának. . .
Most végre úgy néztek rá, mitn amikor egy St. Antonio fôherceg levéti az
inkognitóját. És ehhez elég volt néhány rablóra hivatkozni.
- A fene egye meg ezt a Buzgó Mócsingot - szitkozódott Túlipán. - Ilyen árut
hoz két és fél dollárért. Jöjjön velem. De ide figyeljen: ha esetleg most
haudott. . .
- Nem hazudtam!
- Jobb ha megmondja az igazat, akkor nem történik semmi. Megy a hajóra, és én
sem veszítek el két és fél dollárt. ,
A vételár elvesztése igen fájdalmasan érintette.
- Vezessen kérem, a Nagy Bivalyhoz - felelte határozottan.
Útközben talán elszökhet, gondolta. Különben sem szabad meghátrálni egy
uralkodónak. . - Na jöjjön!
Egy mozdulat és a lámpa kialudt. A vastag kéz megfogta St. Antonio fôherceg
karját. Csatrarszorító sem rögzíthette volna kemériyebben. A sötétben hűvös
áramlással özönlött feléje a kesemyés, halszagú levegô. Végigmentek az
uszályón. Mind élénkebb lett a tenger morája; és kis loccsanásokkal érkezett a
dagály. Az arcáig pattant néhány felcsapó hullámszlporka hűs érintése. A hajó
végében voltak.
-Itt egy palló következik, ami a partra ér. Óvatosan jöjjön utánam, mert ha a
hajó bordája és a part között vízbe esik, akkor nem mentheti ki senki.
Ráléptek a rézsút lejtô, keskeny deszkára, és gyorsan, nyugodtan haladtak a
partig. Itt Tulipán újra megmarkolta a karját. Vaksötétben voltak.
- Még meggondolhatja!
.- Vezessen.
Sebesen haladtak, mert ôfelsége tulajdonosa jól ismerte az utat sötétben is.
Egy domb mögül lámpa tűnt fel hirtelen. Citeráztak valahol, és énekeltek. Mit
tegyen?
- Ĺlljunk meg egy pillanatra. . . - mondta színlelt, elhaló hangon. - A szívem.
. .
- Na!
- A szívem. . .
Tétova mozdulattal a mellkasa bal doldalán kaparászott, amerre a bot van. . .
Hogy is tanította Fülig Jimmy?. . . A szíj. . . Most az ujján van. . . Most a
csukott öklére feszül :
Azután minden erejét összeszedve, a tanult elôírás szerint ugyanazzal a
mozdulattal, amivel kirántotta a botot, elôrecsapott vele, fejre!
Reccsenés. . .
Tulipán úgy állt egy pillanatig, mint aki fel sem veszi az ilyesmit, de bambán
nyílt a szája, és a szeme kimeredt.
Ôfelsége, bár ezt nem is tanulta, ismét lesújtott. Csak úgy magánszorgalomból.
Tulipán tompa puffanással zuhant a földre. . .
A herceg rohant.
Igaza volt Fülig Jimmynek: riincs nagyobb összeköttetés ezen a tájon, mint egy
erôteljes csapás a fejre!

                                       2.

Egyszer csak végigvágódott. Valaki elgáncsolta a sötétben. Furcsa árnyak fogták
körül.

- Ki vagy?
- Pedró - lihegte.
Négy sötét alakot különböztetett meg.
- Hová?
- A Tüskés Vaneket keresem, és a Nagy Bivalyt! - felelte hirtelen.
- Miért?
- Üzenetet hoztam. . .
- Honnan?
- Batáviában voltam bezárva Fülig Jimmyvel.
- Miért? - kérdezte egy kétméteres, kopasz csavargó.
- Csempésztünk. Tagja vagyok a Hűséges Almák klubjának, és a Velôt is jól
ismerem.
- Ez biztos?
- Igen. . . Vezessetek hozzá.
- Felesleges. Én vagyok a Velô - felélte a kétméteres.
Puff... Ez baj. De nyomban felelt. Hiszen könyv nélkül túdta.
- Azt üzeni egy cimborád Batáviából, hogy hordd eI magad gyorsan, mert a Hobbó
Fischer kiszabadult!
- Igen?. . . Azt látom, hogy tudsz a dolgáimról. De miért mondtad, hogy
ismersz?
- Azért, hogy az üzenetet átadhassam.
- Gyanús dolog. Ami a Hobbó Fischert illeti, fél a fene tôle.
- Gyössz velünk - mondta egy másik.
...Ment. Négy embert nem üthet le. Elfutni nemehet. Ez a végzet. Hiába! Egy
kis öbölnél csónakba ültek, és addig eveztek, amíg magas partrész mellé értek.
ltt egy odú elôtt megálltak. Amikor a herceg ide belépett, és körülfogta a
nedves talaj átható, fojtó szaga, nem volt biztos benne hogy látja-e még a
csillagos eget.
Sokáig vezették zegzugos katakombákon át. Furcsa moraj hallatszott távolból. A
zaj egyre közeledett, míg végül az egyik kanyar végén gyenge fényfolt tűnt fel.
Boltozatos üregbe értek, ahol néhány lámpás világított, ormótlan kôkoloncok
között.
A hatalmas üregbôl folyosók és deszkaajtóval fedett melléküregek nyíltak.
Középen jókora asztal, sok-sok deszkából összeróva. Itt néhány alvilági típus
üldögélt. Pipáztak, pálinkát ittak, kockáztak. Ez a boltozatos üreg csak a
"klubok" elôcsarnoka volt. Itt a "vendégek" üldögéltek. Csavargók, akik egyik
alvilági klubnak sem tagjai, de elég bíztatóan áll a felvételük. Velô nagyot
kiáltott:
- Hé! Portás Robb!
Ôsz csavargó jött elô valahonnan. Igen rongyos volt, de a fején szép, új sapka,
amelyen ez állt:

                              GRAND ORIENTAL HOTEL

Erre büszke volt. Ruházatával, külsô megjelenésével életével nem sokat
törôdött, de átlag hetenként új portássapkát lopott, lehetôleg valamelyik
finomabb szálló alkalmazottjától.
- Mi van? - kérdezte.
- Ez a fiú üzenettel jött. Börtönben volt Fülig Jirnmyvel.
- Hol ?
- Batáviában.
Az ôsz csavargó feléje fordult. Azért hívták Portás Robbnak, mert ellenôrizte a
belépôket. A világ börtônintézményeinek nagy ismerôje volt személyes
tapasztalatok alapján.
- Te Batáviában ültél?
- Igen. . .
- Milyen a belsô folyosó falfestése?
A herceg agyán most átvillant, amit tanult!
. - Zöld olaj, világos kerettel! - felelte nyomban.
- Jobbra van a fôfoglár szobája, balra a keresztfolyosó.
Portás Robb bólogatott:
- Onnét lejárat a munkaterembe. Rendes ember a fiú!
Hála Fülig Jimmynek, ezt megúszta. Velô és társai némi bizalommal néztek rá.
Hiába! Egy klubban mégiscsak számít, ha valakinek a múltját tisztázzák.
Széles folyosó felé indultak, ahol jobb kézre, egy odúban, a Ruhatáros
üldögélt. Csomagokra vigyázott, amiket a tagok adtak át megôrzés végett. Nagy
részükben szerszámféle volt. Az odú felett tábla függött:

                  ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
                  ł Csak a ruhatárban elhelyezett tárgyakért  ł
                  ł NEM VÁLLAL FELELÔSSÉGET                   ł
                  ł AZ IGAZGATÓSÁG                            ł
                  ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
Még feltűnôbb tábla függött a föld alatti folyosó bejárójának közepén:

ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
ł FIGYELEM!                                                                    ł
ł A klub helyiségébe lôfegyvert, ólmosbotot, kést, boxert vagy bármilyen       ł
ł gyilkolásra                                                                  ł
ł alkalmas szerszámot behozni ajánlatos!                                       ł
ł Fegyver nélkül belépni                                                       ł
ł TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES!                                                      ł
ł Az ebbôl eredô balesetekért minden felelôsséget elhárít az Igazgatóság       ł
ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
A folyosón jobbra és balra deszkaajtókkal fedték el a födlbe vájt
"klub"-üregeket. Minden ajtón egy-egy újabb tábla. Például:

                      ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
                      ł Zsebesnek áll a világ;           ł
                      ł BECSÜLETES MEGTALÁLÓK TĹRSASKÖRE ł
                      ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
És alatta:

                          ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
                          ł TALÁLT TÁRGYAK OSZTÁLYA ł
                          ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
A herceg szinte elfeledkezett minden bajáról, testi-lelki elcsigázottságáról.
- Az ott mi?
- A régi matrózok egyesületé. Ezek olyanok, akik már részt vettek a
"Tengerészlakomán".
- Micsodán?
- Hát. . . megesik, hogy egy mentôcsónakban sokáig hányódnak a vizen, és elfogy
az élelem. . . Ilyenkor kisorsolnak valakit, és. . . hát. . . esetleg
éhségükben. . .
A szóban forgó társaság ajtaján ez állt kiírva:

             ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
             ł DlÉTÁS VÉN FIÚK TAROKK EGYESÜLETE                  ł
             ł                                                    ł
             ł Helyiségeinket a klub T. tagjai nem látogathatják! ł
             ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
- Ugyanis - magyarázta Velô - kigolyózás útján döntenek a felvételrôl. Aki
ellen erkölcsi kifogás nem merül fel, az rendes tag lesz, és nemjárhat a
klubba. Akit kigolyóznak az bejárhat.
Az alvilág gúnyt űzött a társadalom szokásaiból, ahonnan kiközösítették ôket.
ldônként feltűnt egy-egy klubtag részegen, dülöngélve, egyik-másik odúból
kártyacsapás, pénzcsörgés hangzott.
- Hova vezetnek? - kérdezte kissé nyugtalanul. Szomorú tapasztalatai voltak az
ilyen sétákkal kapcsolatban.
- A Kegyelmeshez.
- Kegyelmes urak is vannak a klubban?
- Azt hiszem. Összesen négyen élnek még. Csak olyant vesznek fel tagnak, aki
kivégzés elôtt kegyelmet kapott. Elôfordul egy királyi születésnap, karácsony
vagy ilyesmi, amikor megkegyelmeznek a halálraítéltnek. 
Kegyelmes úrnak lenni errefelé is nagy szerencsét jelentett.
- Ott az ajtójuk!

                         ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
                         ł HALÁL ELLEN VAN ORVOSSÁG!  ł
                         ł Kegyelmesek köre           ł
                         ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
Velô kopogtatott:
- Tessék! - kiabálta valaki bentrôl.
Térddel, ököllel nagy nehezen kilökték a helyébôl az "ajtó"-deszkát. Meglepô
kép tárult a herceg elé.
A helyiség voltaképpen iroda volt. Nagy amerikai íróasztal állt a háttérben,
ezenfelül szekrény és két ócska karosszék töltötte ki az odút. A Kegyelmes úr
nyújtotta azonban a legmeglepôbb látványt.
Csakugyan diplomatakülsejű, ôsz ember volt, bagolyszemüveges, angol bajuszos,
magas homlokú úr, ujján gyűrű, mellényzsebében óra, szép selyem nyakkendôjében
tű, és hűvös tiszta, kék szemével akár a Népszövetség tanácsülésén is helyet
foglalhatott volna. De legcsodálatosabban hatott tiszta, kifogástalan zsakettja
és a szürke cilinder egy falba vert kampón.
Éppen írt valamit, és felnézett, amikor belépett Velô a herceggel. A többi
kísérô kinn maradt illemtudóan.
- No mi az, kérem? - mondta kellemes, mély hangon.
- Ez az ember azt állítja, hogy a Nagy Bivalyt jól ismeri.
- Neve?
- Pedró.
- Kicsoda maga?
- Fülig Jimmy öccse.
- A Nagy Bivalyt jól ismeri?
- Azonfelül üzenetem van a Tüskés Vanek számára - mondta a herceg. A Kegyelmes
úr elgondolkozva nézte.
- Ha ez mind így van - mondta azután csendesen -, akkor miért ütötte le a
Tulipánt?
. .És a szekrény mögül élôlépett bekötött fejjel Tulipán. Csendben körülfogták
a herceget.

NYO

                                 LCADIK FEJEZET

                              Fülig Jimmy naplója

                                      III.

Még mindig nem modntam el, hogy mi okozta nálam a naplóírás által. Mert nem asz
én ôtletem volt. Az úgytörtént, hogy mielôtt a Hono-Lulu-sztár kikötött, még
fogalmam sem volt a napló írásról.
  Készütlem lezálláshoz, és izgatott voltam, és a szállásmestertôl búcsúztam
a fenékbe. Érzékenyen mondtam neki; mert mégiscsak együtt voltunk a bajban:
- Sajnálom, hogy elválunk, és mostan még össze is töröm a pofáját, ha nem
fizeti ki a fűtô bérét nekem.
Barátilag kért, hogy ezt ne tegyem.
- Akkor fizesse ki nekem - mondtam én. - Szingapúrig jár nekem. Becsülettel
megdolgoztam érte.
Ami igaz is.
ˇ Eleinte vonakodott, de végül is belátta, hogy ha tovább ütöm, akkor beteg
lesz. Kifizette a bért nekem ô az egészet, és még jól kezet foktunk.
- Ôrültem - mondtam - a találkozásnak. Sohasem felejtem el.
- Én sem - mondta ô, és ezt el is hittem neki én.
Akkor még egy disznóságot csináltam, de megérdemelte. Az illetô, akivel tettem,
a Kapitány volt, a Piszkos Fred. Ez egy rémes alak.
Mielôtt kikötöttünk, a fenékbe mentem.
- Kapitány! - mondtam neki kopogva a ládáján, melyb bújt. - Búcsúzok magától.
- Menj a fenébe - mondta ô kitérôleg.
- Csak é)ôbb még egy kicsi elintézés nélküli lovagias ügyünk van.
A ládát a hátára döntöttem, és rátettem egy hatalmas koffert. Most az elsô
fedele a padlón vot; a "művészbejáratot" meg elfedte rajta a koffer, ami
lehetett nyolcvan kilogramm is súlya mÍatt.
- Te pimasz - mondja ô -, ha ezt megteszed, akkor én mégöllek téged. Még egy
nagy koffert tettem rá a tetejére neki, válaszul. Még senki sem hallotta ezt a
Piszkos
Fredet irmánkodni, csak nekem most:
- Jímmy - mondta. - Ötvenkét éves vagyok, és elôször életemben dolgom van
valahol.
- Esz szép magától.
Mi lehet vele? A hangja remeg az izgalomtól, ahogy mondja:
- Ha leveszed a lábad, gazaggá teszlek. Muszáj r,ekem partaszállni.
Még senki sem nem hallotta így könyörögni ôt. De engem nem 6-ot meg, mert
csúnya viselet volt velem szemben, hogy totál kirabolt, amit senki sern szeret
szívesen. (Azért lassan belegyövök.
De már alik hallottam a hangját, mert mialatt társalgottunk, még több koffert,
ládát, bôröndöt raktam föléje, és csak messzirôl jött egy vékony, síri hang:
- Jimmy, gondold meg, fijam.
- Jó! Ha meggondoltam, visszajövök, és lehordom magáról a rakományt, de ezs
távolról sem biztosra vehetô.
Minek hitegessem szegény öreget?. . . Most gugsolhat a kofferben, amíg reggel
nem jönnek a rakodók, mert reggel kezdik. Ésakkor sem a középen felhalmozott
ládákon, tehát délután is Iesz holnapra, amíg a kapitány kigyön, ami úgy kell
neki.
Mec szíftelen kutya ez. O talán meg is ölne az én helyembe engem ha ô volna én,
és én ô akkor, vagyis én ôtet mint magamat megölném az én helyembe ô. Azért
figyelmes olvasó meérti, csak gondolkozni kell rajta.
Én is ezen godolonk goldonkoztam, amíg a csónak vitt, és a gyászoló rokonság
ült köröttem, legelôl a hídlakó, aki már nem volt kopasz, mert feltette a
fekete hosszú kalapot.
Most mi lesz, ha ez a szôr Egmont meglátja, hogy nem a király gyön, hanem én. Ô
személyesen is ismeri a királyt, tehát nem téveszti meg modorom.
Kissé druggoltam. Mer itten gyanús lesz, hogy hol a király, és nem bírok
elszámolni Mr. Goulddal, akirôl aszt mondja a király, hogyrégen herceg a sors
akaratából. Eszt is keresni fogják, és szép botrány lesz, ha mondom, hogy
mekhalt. Kétszer is a tengerbedobtuk. Tehát abszolute meghalt. Másodszor
Piszkos Fred dobta. Sose felejtem el aszt az éjszakát. A kapitánykülsejű
kísértet és Mr. Gould-Fernandez, aki miután vízbedobták, a nyakamra esett
fentrôl, ez a régen herceg.
Brr! ˇ
Összeborzadtam.
- Felség fázik - mondta a tűzo)tó -, pedig a hajó nyílt tengeren veszteget, és
ott még hidegebb lesz.
- Éri már elôre fázom - feleltem.
És ez igaz volt.
Akkormár odaértünk. Fényes, nagy hajó volt, de kisebb, mint a Honolulu-Lusztár,
és az volt ráírva azs oldalára:

ALMlRA

Trombita recsegett, és matrózok sorba falat álltak a fedélzeten, és lentról
látszott elôl kösztük pris katonakabátban, aranyos díszekkel, a szir Egmont
karddal és homlokán a régi sebbôl eredô heghely.
Felmentünk a hágcsón, és végigvonult a gyászmenet, velem az élen, vonult a
matrózok vonalarca elôtt.
És akkor odaértünk, ahol a hajó kapitánya állt az Egmont szirrel.
Tudtam, hogy most lesz a baj.
Ez fog felordítani akkormikor meglát, és azannal megbilincekbe vernek. Azonnal
vernek megbilincselve.
És odaérünk. Én merészen kilépek, és most ôszinte leszek.
- Szôr - mondom -, ôszinte leszek. Én nem vagyok hibás.
De erre csoda történik. Azt mondja örömös arccal.
- Felség! Boldog vagyok, hogy fél év múltán ismét viszontláthatom.
És ráborult a nyakamra akkor, ölel és megcsókol és ölel.
Én úgy álltam ott, mint akit fôbesújtottak egy gumibottal derült égbôl. Hiszen
ez ismeri az uralkodót.
Ez akkor mit ölel és mondja, hogy felség? Ez mi itten?
- Nem ön a hibás felség - szól, mintha tudná, hogy mit kezdtem mondani el. -
Mialatt úton volt megváltoztattuk a tervet majd közö[jük, hogy miért és így
egyenesen Almirába megyünk, hogy felséged alattvalói között elfoglalja ôsei
helyét a családi trónon.
Ilyesmit mondott. És a hídlakó megint nagyon kopasz volt, mert kalapját kezében
fogta, és állt ákkormár mereven mellettünk.
- Jöjjön felség a fülkéjébe, bizonyára pihenni akar.
Mentem felség a fülkérnbe, mert csakugyan bizonyára pihenni akartam. Mert
akkormár szédült a fejem, pedig az még csak az elsô marhaság volt.
(Folytatása következik. )

                                      IV.

Ilyen szép fülkében még nem laktam. És ilyen jól sem. Mer nagyon jóllaktam,
akkormikor egy matróz hozta hozott jó ennivalókat. Felfújtakat és szárnyas
húsokat, lekvárosdzsemmet és bort. Akkormikor rumot kértem, azt is hoztak, és
amikor láttam, hogy mindent hoznak, hértem cigarettát meg valami készpénzt.
Aszt is hosztak.
Akkor jött egy matróz és mondta, hogy Egrnont sir és Pollinó tábornok a
szomszéd fülkében várakoznak és kérik, hogy kihallgassam ôket.
- Jó - mondom -, csak beszélgessenek jó hangosan, majd én kihallgatom innen: De
ôk nem ezt akarják, hanem idegyönnének kihallgatódzásra.
Az se baj, mondom a sorskegyelmébôl, és begyöttek.
A tűzoltószerű miniszter és Egmont sir sebhelyében a kardforradással.
- Felség - mongya Egmont sir. -, Attól vagyunk itt, hogy beszámoljunk.
- Mostan - mondom én -, hagyjuk a pénz dolgokat, én bízom magukba. A
tűzoltókülsejű kissé pislogott ettôl. De Egmont csak azt mondta:
- Eláterjesztésünk nem pénzügyes. Erré eszembejutott ôfelsége tanácsa:
- Mostan ez aktuális. Majd egy-két nap múlva - mondtám és szemhez emeltem
nyeles pápaszémemet, ami felsô zsebembe csüngött valódi nikkel láncon.
Erre a tűzoltásügyi miniszter olyan nagytisztelettel nézett rám, hogy teljesen
nyitva lett a szája.
De nem szôr Ekmont, akinek szervezete úri dolgokkal ellen állóbb volt.
- Mégis kérem felségedet, ezt hallgassa mostan ki belôlük, mert fontos.
- Ám legyen - mondtam. - Kegyes akarok lenni a sors akaratából.
- Mialatt úton volt, kaptuk az értesítést, hogy Warins Bob; a Kalóz fia
megszökött Batáviából, ahol mint kényszermunkást alkalmazta a törvényszék.
- Ez a Warins Bob, akinek trónkövetelés forog fenn?
- Igen. Rab volt a batáviai fegyházba és megszökött.-
- Pedig az igen nehéz, mert tízlélpésenként ôr áll. Szigorú tartózkodási hely.
- Felséged bizonyára tudja, hogy Warins apja Alvarez ellen harcolt, és atyja
ôfelsége legyôzé mindkettôt:
- lgeri, ez nálunk szokás - mondtam.
- A fia Warins Bob megesküdött ítélet elôtt, hogy ha kiszabadul; megöli a
sziget uralkodóját és a számüzetésben élô Alvarez köztársasági elnököt.
- Az ember annyi mindenre megesküszik egy fôtárgyaláson - szólék leereszkedôn.
- Warins Bob a szigetvilág legügyesebb és legveszélyesebb gonosztevôje.
- Csekélység -felelék gúnyosan. -Micsoda akkor a Holdvilág Charley?  Erre
köhógött.
- A bennszülöttek között igen sokan Warins pártján vannak, mert szerették az
öreg kalózt, 'Várins bizonyára visszatér a szigetre, talán már ott is van, és
feleségednek azért kell hazajönni, hógy a nép ne higyje gyávának, és e nehéz
órákban ott álljon az élénk.
ˇ - És gondolja, Sir Egmont anyám bátyja, hogy az a Warins Bob majd meg akar
ölni?
- Biztos, hogy megkísérli.
- No, majd jól fejbe ütöm - feleltem, és ezzel a kihallgatás végetért.
Most mi Iesz? Attól a csirkefogótól nem félek, de csakugyan baj, hogy a király
Szingapúrban lekéste a csatlakozást a trónjához.
És már régen ment a hajó a nyílt tengeren. Sétálok.
...Szép este volt. Az ég csillagos, a tenger sirna. Tükre.
Enyhe szellô és kellemesség. Pláne mer jóllaktam, ami nálam a természet
szépségeihez tartozik.
Már nem is látszott a part se. Csak tenger meg ég, és mert közeledett a nedves
idô, nagy köd lett lassan, amibe belehaladt a hajó.
Igen jó motoros volt ez, csudaszép és gyors is.
Azután láttam, hogy egy tiszt áll mögöttem az udvarijas távlattal.
- Maga nekem áll itt? - kérdem.
- Igenis felség - mongya ô. '
- Hát ezt talán mellôzzük - mondom királyian.
- De felség engedelmével, én itt a segédszárny vagyok.
- Még akkor sem. Seretek egyedül emlékelkedni, ez forog fenn.
Mondom.
- Parancsára de a felelôsségem...
- Semmi felelôssége itten nem kézenfekvô, és azonnal távozzon -szóltam királyi
haraggal. Mire ô el.
Rögtön jobban éreztem magamat, ahogy a szárnysegéd repült. Odament az egyik
fiatal matrószhoz.
Az biztos egy szárnyinas. És elküldte valahová. Most szôr Egmonthoz küldi
biztos. Attól félek; tehát pucoltam. Különbenis olyan köd lett, hogy az ember
az orráig sem látott. Ilyenkor igazán jó csak a fedélzeten csavarogni
Bárha akkor emlékesztetett az éjjel engemet arra az iszonyú félelmetes
éjszakára, amikor a kisportolt Mr. Gould, aki Fernandez névén régen herceg,
nyakamba hulla miután vízbelökém halva, majd pedig vízbelöke a Piszkos Fred,
kit messzirôl néztem, amint hoszta fehérrel letakarva és ismét vízbedobá egy
loccsanással, Fernandezt, mr. Gouldot... Rémes éjszaka volt az ott. . . Akkor
is ilyen ködben halattunk, és elôzôleg és láttam a kapitány külsejével aszt a
valakit a kísértetett. Aki két alakban járt és. . .
És megint láttam! Ezen a helyen. A kapitány kísértetett!
. . .A köd mint melegvizes rongy feküdt az arcomon. . . csepegett minden, pedig
nemvolt esô sem, csak nagy, nagy gôzös forró köd az egész véktelen Ocejánon és
égyszercsak ahogy befordulok az egyik kabinnál, hát éppen beleütközök.
A kísértetbe!
Arc az arhcoz, a Hono-Lulu sztárkapitánya áll elôttem!
- No mi az, José? - kérdezi hidgadt nyugalommal és dohányoz.
Én pédig kôvédermedtem, mint akit villámsújta. Mer esz a kísértet. Mer mit
keres itt a Holono-Lusztár kapitánya.
- Ön... mit csinál? - kérdezem kissé idegesen, mlvel kissé ideges voltam. Mer a
köd, a nedves monszun elôtti szélcsendesség idegességet képez.
- Én is Almirába utazom, José.
- Ne mondja José. Én itt egy király megbízásából környezetét becsapom. Azt
hiszik király vagyok.
- Úgy?... No én nem akarom ebben zavarni. Ellenben mondja. Mr. Gould
kabinjában volt egy kis fiókos szekrény. Nem sejti, hogy ez hol lehet?
Ennek most nincs más gondja!
- Kapitány úr! Berendezési tárgyakat én nem csenek - feleltem királyhoz illôen.
- Nem is erre gondoltam. De talán látta. No mindegy.
- Jó éjszakát kapitány úr.
- Jó éjszakát király úr -felelte, és rnosolyogva kezet fogott -, maga legény a
talpán. Akar cigarettát?
- Köszönöm, de itt királyi dolgom van.
Odább ment és már elnyelé a szürkeség, ami gomolygott. Én pedig éppen ahogy
mentem vis5za szôr Egmonttal találkozám, és vele volt a segédszárnyas.
- Felség. . . aggódtam, hogy egyedül sétálgat.
- Nem szeretek másképp.
- Pedig uralkodónak még saját hajóján is ügyelni kell, mert felbérelt merénylôk
mindenhol lehetnek.
- Azokat én majd jól fejbeütöm, csak azt tessék rnondani énfelségemnek, hogy
miért utaz velünk a Hollo-Nunulsztár kapitánya, tudtommal.
- Nincs errôl tudomásom - felelte.
No ez jó.
- Dehiszen beszéltem vele itten az elôbbéppen nincs egy perce se hogy beszéltem
vele. ftten az elôbb.
- Az ki van zárva. A hajón csak az Ön környezése utazik és a legényesség
valamint. És úgy nézett rám, mintha én épp nem lennék elméjű.
Nem sóltam. Ezt a históriát már túlonbôven ismertem, semhogy vitatkosszak.
Tehát kísértet, aki kapitányos külsejű átszállt a hajóra.
- Kérem, felség tartózkodjék a kajütjébe, vagy pedig a segédszárnyassal
kísértesse magát. Motzdom jó. Azután visszamentem a fülkébe.
De késôbb ez jó az éjjelbe benne lehetett, kisliszoltam óvatosan. A szárnyas
nem volt közelbén. Azért láttam, vagy tíz Iépésnyire. A korlátra támaszkodva
állt a könyökén. Mit tudja ô, hogy itt olyan uralkodó forog fenn, aki
neszetlenül tud járni, mert trónörökös korában ezt az elôélete megkívánta?. . .
Az ajtó sem nyikorgott, háE nem sokára jó messzibe voltam. Csak itt ott járt
egy matróz, alig látható a ködben, azután hosszú ideig csakcsend, és cuppantak
a cseppek, ahogy Ieesett a vasról a sok nédvesség. . .
Azon a helyen nem volt a kapitány formájú kísértet. Ez biztosan valami bűnügy
háttere ámi mögötte lappang. Kísértet?
Én mindenesetre fejbeütöm. Ha jól bírja akkor esakugyan kísértet. De ebbe nem
bízom. Csak olyan nehéz az ember melle, mintha a ködnek sujja Ienne, pedig jól
tudom, hogy a köd az légürestér. De nagyon hasogat a fejem, pedig ez a nedves
elômonszun idônek a járása.
Ez a halk duruzsolása a víznek is furcsa. . . A kezem olyan vizes, mintha nem
törölköztem volna. És hideg. Mikor pedig negyvenkétfokot mutat a pluszmérô
árnyékban. És fázik a gyomrom.:. És egyre csak nehezebb lesz ez a gôzfal, ahogy
megyünk beléje.
Nagyon rossz járása van itt az idônek. flyenkor mindénki veszekedôs szokott
lenni a kocsmában: Ez az a járása az idônek, amitôl trónörökös koromban hamar
bicskázott az ember.
Elannyira, hogy kigombolom ingem gallérom, de így is sós nyúlós, vizességgel
vagyok teli, és úgy lükteta torkom, mint egy percmutató. . .
Ott.:. Ez a csillanás a ködben egy sapkaellénzô visszfénye! Most elô a
zseblámpásom, mer azt koronázás elôttrôl megtartottam. . .
Utána sietek és amikor a közelébe érek gombon nyomom a lámpást. Fény a ködben!
És látom.
Ô az!
A kapitány! Mosolyog, int és siet. . .
De én utána. Megálljon. . .
Azonban elôbb ér a kabinok közé, és elnyeli a köd. De hallom a nyikorgást.
Ajtónyikorgás volt a közelben Yalahol! Ez bement egy kajütbe. Csak nem látni
hová. Mert köd...
Ha kell én átkutatom az összes kajiütöt! De szembenézek a kísértettel!
Az élsô kabinablaka sötét. Ez volt? Lenyomom a kilincset és benyitok. Sötét van
bent is. De nemcsak sötét, hanem mozdulatlan minden és a bal szememen át szúr a
monszunidô bele egy ködbôl való hegyes tűt az agyamba. . .
A sötét és a csend valami olyan különös, hogy a nyelvem száraz lesz és mintha a
torkom megvastagodna.
Én ott féltem, és a szívem olyan hideg lett, meg a térdem megingott. Jaj mi ez?
Felnyomom a gombot, hogy a zseblámpa újra világítson.
És azt hiszem, hogy megôrültem!
Ha lett volna bennem hang én sikoltok. De nem volt. Csak becsaptam az ajtót és
futottam. De remegve, mintha maláriás roham rázna... futottam és reszkettem.
Mert a zseblámpa fénye megmutatta a kabint és az asztalon egy nyitott
koporsóban ott feküdt sárgán, szalmaszínű bajusszal, fekete szemgödörrel Mr.
Gould!
A Fernandez. . . Aki régen herceg, akit eddig kétszer a vízbe dobtak
(folytatásˇ következik.)

                               KILENCEDIK FEJEZET

                                       1.

Fenyegetô alakok közeledtek lassan. Közöttük elsô sorban a bekötött fejű
Tulipán, ôfelsége tulajdonosa. A súlyos, feszült csendben csak a Kegyelmes
ôrizte meg elôkelô nyugalniát.
- Várjatok - mondta csendesen. - Tisztázni kell, hogy mit akart itt ez a
kölyök.
- Betolakodni zöÍdfülü! - mormogta Velô fenyegetôen.
- Az bizonyos, hogy nem kezdô - szólt elismerôen Tulipán, és a kötéshez nyúlt.
- Az ütés, amit kaptam, mellette szól. Ezt kénytelen vagyok mentségére
felhozni.
- De miért ütött le, ha nem volt oka félni? És hová akart futni? - kérdezte
Velô.
- Gyanús, azt nem mondom, és semmi esetre sem árt, ha megölitek - felelte a
Tulipán, és vállat vont -, de nem kezdô, az bizonyos.
A Kegyelmes hosszan nézte ujjai között a szivarhamut.
Vezessétek a Nagy Bivalyhoz! Azt mondta, hogy ismeri a Nagy Bivalyt. Ismét
vezették a herceget, kanyargós, föld alatti folyosókon. Most már valószínű,
hogy innen soha többé nem kerül élve a napvilágra. A nyirkos, penésszagú
katakombákban felfelé vezetett az út. Egyre meredekebb lett a kanyargó folyosó,
míg végül földbe vájt lépcsôkön haladtak. Azután beléptek egy rosszul
világított helyiségbe. Most már látta a herceg, hogy hol vannak.
A Négy bölcs Sintér nevű "hotelhallba" hozták. Tulipán ment elôl. Velô és
társai közrefogták a delikvenst.
A kocsmáros még most is ott állt a két demizson nevű üveg mellett, közönyös
vendégei a padon ültek bádogpoharaikkal, csakúgy, mint az imént, és az ablaknál
az a fiú szájharmonikázott, aki a herceg belépésekor is az ablakpárkányon ült.
Egy kövér, kócos, mulatt nôvel bôvült csak a társaság, aki a pad elôtt a földön
feküdt és hortyogott.
Ott ült továbbá egy ládán Buzgó Mócsing, akirôl a herceg tudCa csak, hogy
alapjában véve az igazi Trebitsch. A fenyegetô csoport, élén a tömzsi
Tulipánnal, nem keltett fetűnést.
- Buzgó Mócsing! - kiáltotta Tulipán. - Azonnal add vissza a két és fél
dolláromat. Az igazi Trebitsch felháborodottan lépett eléjük.
- Ezt kikérem magamnak! Én leszállítottam az árut - és a herceg felé fordult -,
maga a tanúm.
- A te árud fejbe ütött! És megszökött.
- Erôs és ügyes embereket kértél. Hát aki téged leüt, az nem gyénge, és ha
elszökik, akkor ügyes is. . . Nézzék meg ezt a fiút! Csupa erôl Ne hagyja magát
szidni, barátom. . .
A herceg újabban gyanúsan népies tüneteket észlelt magán. Például hirtelen
haragú lett, és ilyenkor ütni szeretett volna. Most is szép lassan felforrt.
- Maga piszok rabszolga-kereskedô! - kíáltotta dühösen. - Hitvány gazember!
- Most nem errôl van szó - felelte idegesen az igazi Trebitsch. -
Személyeskedéssel nem megyünk semmire.
- Legszívesebben betörném a fejét.
- Mi hátráltatja ebben? - kérdezte csodálkozva Velô.
Puff!
Ôfelsége legmagasabb ökle olyan szabályos balegyenessel csapott bele az igazi
Trebitsch arcábha, hogy elismerô zúgás honorálta. Viszont Buzgó Mócsing
bravúros gyorsasággal, de rendkívül erôteljesen szájon kapta ôfelségét, hogy
elsodorta a kocsmárost, valamint az egyik demizson nevű óriásüveget.
- Azt hiszem - lihegte Buzgó Mócsing -, üdvösebb, ha nem torzsalkodunk. . A
herceg ismét rávetette magát, de egy újabb pofon, megtoldva egy gyors rúgással,
a falhoz repftette. Az arca már szinte felismerhetetlen volt a sok veréstôl. Az
agyában ezer hang csengett-bongott, és iszonyúan fájt a bal füle, amely a cimpa
mellett beszakadt kissé.
- Szerintem ne folytassuk - ajánlotta ismét Buzgó Mócsing.
- Adjanak egy pohár vizet! - suttogta a herceg. - Délután ittam utoljára.
Rongy-és pálinkaszagú kazán volt ez a kis bódé, a mocsaras vidék talajgôzöktôl
súlyos forróságában.
A kocsmáros megvetô arckifejezéssel betöltött egy fél pohárka pálinkát, és
vízzel higította. A herceg felhajtotta, és úgy érezte egy pillanatig, hogy
nyomban megfullad. Minden erejére szűkség volt, hogy ne köhögjön.
Azután forróság öntötte el. És nekiugrott a türelmesen várakozó igazi
Trebitschnek. A rúgást elkerülte, a csattanó pofont most nem érezte. . . Csak
lihegett a mohó vágytól:. .
Megölní!
Propellerszerű sebességgel zuhogtak az ökölcsapásai, és az ördög tudja, honnan
származott ez a mozdulata, térddel gyomorba rúgta az ellenfelét, hogy
felbukott. Zuhanás közben az igazi Trebitsch magával rántotta. Hörögve,
harapva, bokszolva gurultak a földön... A herceg vérében lángra kapott a
pálinka. Forrón zúgott az agya, állati, gyilkos, pusztító örömmel verte áz
ellenfél fejét a padlóhoz.
Amikor újra felugrottak, mint valami tigris vetette magát a harcba. Rúgott és
ütött, míg egy horogütéstôl Buzgó Mócsing a lebuj sarkábá repült, és mielôtt
felállhatott volna, ôfelsége a legelsô keze ügyéhe kerülô üres ládát belevágta,
és már ugrott volna az alélt emberre, hogy megôlje, de visszarántották.
- Hohó!
- Eressz! - hörögte.
- Ha egyszer grogy lett, akkor békén kell hagyni - mondta Velô, miközben fógta
a herceget, aki kissé dülöngélt is a rumtól.
Ôfélsége arca egyetlen darab nyers hús volt, két szeme alig látszott ki dagadt
üregébôl, tűlôl formájúra vert orra, néger módra feldagadt szája, kék és ibolya
horzsolások, dudorok a csinos, finom vonású herceget ritka jellegzetes
csavargóvá torzították.
Buzgó Mócsing lassan felemelkedett. Pácoltra pofozott arcán alig volt egy ép
folt, de azért diadalmasan szólt oda Tulipánnak, miközben a fiúra mutatott:
- És ez neked rossz áru?!

                                       2.

- Mit ákartok itt ezzel a vad suhanccal? - krédezte a vendéglôs.
Már rajta is maradt az új név. Az alvilágban gyorsan keresztelnek; és mindig
találó nevet adnak.
- Gyanús alak. Orvul megtámadta TulipánL. De azt mondja, hogy a Nagy Bivalynak
hozott üzenetet.
Erre csend lett.
- A Nagy Bivallyal akar beszélni - mondta Velô a vendéglôsnek. - Szólj neki.
- Én?! Talán megôrültél - felelte rémülten.
- Menjen be ô maga, ismeri - ajánlotta egy másik.
Valaki megfogta a herceget a nyakánál, és a kis elfüggönyzött ajtón keresztül
belökte egy helyiségbe.
Ott állt a Nagy Bivaly szobájában. Herceg lakosztálynak felel meg az
alvilágban. Négy penészes vályogfal, semmi bútor. A földön egy gyékény, azon
feküdt a Nagy Bivaly, az embergyűlölô, és mellette lámpa bűzlött füstölögve.
A Nagy Bivaly rnesztic volt. Valószínűtlenül magas és széles. Valóságos
hústömeg. Gömbölyű, kopasz feje nagy bennszülött szeme és duzzadt néger ajkai
félelmetesen idegenszerűvé tették, mert a bôr'e szinte teljesen fehér volt.
Kifejezéstelenül nézett a fiúra. Fatörzs vastagságú karizmán egy horgony
látszott, kék és rózsaszín tetoválással. Kivágott trikója még néhány tetoválás
szegélyét szabadon hagyta.
- Öljön meg - mondta a herceg -, azt hazudtam, hogy ismerem magát. A Nagy
Bivaly üres, halott tekintete mozdulatlanul meredt rá.
- Ki vagy?
- Fülig Jimmy. . . öccse. . . - megpróbált elôkelô rokonságára hivatkozni.
Ilyesmi sokszor beválik.
- Hazudsz.
A petróleum és a föld szaga langyos tömbként állt az odúban. A Nagy Bivaly
felemelkedett, lomhán, nyugodtan.
- Ki lökött be hozzám?
- Nem. . . tudom. . .
A herceg vakargatni kezdte a mellét, szépen befelé, a bot irányába.
Azután lesújtott! De a Nagy Bivaly keze boszorkányos gyorsasággal kapta eI és
magához rántotta. Amikor a fiú nekizuhant fejjel a hatalmas mellkasnak, úgy
érezte egy másodpercig, hogy ez az ember könnyedén eldobhat ôt, mint valami kis
kavicsot. Elkábult.
Rövid mozdulattal kilódította az ivóba.
- Ez az ember le akart ütni ólmosbottal!
Az ivóban tartózkodók (igen sokan elmentek, amikor a herceget belökték a Nagy
Bivalyhoz) vigyorogtak.
- Azt akartam, hogy megnézzétek, mielôtt szétlapítom!
- Azt mondta, hogy ismer téged... -jegyezte meg a kocsmáros.
A Nagy Bivaly megfogta a herceg nyakát.
- Majd mondd a halaknak is. . .
- Én a Piszkos Fredhez jöttem!:.. - kiáltotta kétségbeesetten, mert érezte,
hogy a nagy marok egyetlen szorítására vége lesz.
Nagy Bivaly szomorú, kegyetlen szemei egy pillanatnyi szünetet jeleztek.
- Mi?. . . Te ismered. . . Fredet?. . .
- Csak úgy, ahogy téged -jegyezte meg a vendéglôs.
- Ez tévedés - mondta valaki, aki most lépett be a helyiségbe, de nem vették
észre. - A kölyök csakugyan jól ismer, és ne merd megölni, Bivaly!
Piszkos Fred állt az ajtóban.
A herceg agyában lótágast állt minden. Gyermekkori barátai letagadják, hogy
ismerik. Piszkos Fred, akit sohasem látott, kijelenti, hogy jó ismerôsök.
De a Nagy Bivaly keze egy hajszálnyit sem engedett a szorításból. Úgy nézett
Piszkos Fredre, hogy néhány gynegébb idegzetű rablógyilkos megborzadt. Zöldes
fényű, vérszomjas gyűlölet izzott a tekintetében.

                                TIZEDIK FEJEZET

                        Ôfelsége 1-sô Fülig Jimmy naplója

                                       V.

Mi Ôfelsége elsô Fülig Jimmy írjuk eztett kelt mint fent saját kezünküleg
uralkodásunk elsô évének sorskegyelmébôl valamelyik napján.
Mostan el kell sajátítani eszt a kifejezô módott, mert ilyen leveleket látok
naponta és alájuk írok. De még mindég nem modntam el, hogy mitôl írom a naplót.
Asz úgy volt, még a hajón épen beszéltünk errôl a kirájal, amikor még azt
hittem, hogy nagy dolog uralkodni.
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a
tolongásba.
Mer az egész világ olyan mint egy nagy tolongás: hol elôl van az ember, hol
hátul.
Uralkodásom elsô esztendejében érkesztem Almira szigetébe a fôvároshoz. A
parton ökröt, ágyúkat és rakétákat is sütögettek, fellobogóztak meg zene. És
egy csomó katona sorbafalt állt és kendôvel intettek és mind a pár száz ember
így szólt hozzám: Éljen! Éljen!
Több alkalommal bejártam a világot, de ilyen szép, fogadásban még nem
részesítettek egy kikötôben sem.
A partra úgy szálltunk, hogy elôl ment a hídlakó aki újra megkopaszódott, mert
fót hajadon volt. Kezében a kalap. Azután én és Egmond és Mögöttünk a gyászoló
rokonság. És közben zéne, de mindenki szalutált, vagy hajadon állt fôn és a
néptömeg erre ismét megjegyezte, hogy: Éljen a király ami igen helyénvaló közbe
szólás ilyenkor.
Egmond szôr, akit régen ismerek, mert tudom, hogy anyám bátyja és homlokán egy
régi seb miatt a kardheg. Azonban így szólt:
- Integessen Felség!
És én erre szótfogadva hunyorítottam szemmel és hívogatva integettem a
fejemmel, de miszerint Egmont ször, anyám bátyja ettôl egészen ideges lett.
- Ne így Felség, hanem kézzel.
Erre mutatóujjammal tréfásan megfenyegettem népemet és Egmond sóhajtva mondá,
hogy inkább eztet most hagyjuk abba egy idôre. Ennek az Egmondnak semmi se jó.
Pedig égész belejöttem.
Akkormikor én is partraléptem megint zeneszó mellett, így szólt mind: "éljen!"
és engem elvezettek egy egész bevirágozott hintóhoz.
Most mentünk a fôleg várba. Mert itt volt egy hegy, azon egy fôelgvár. Errôl
már beszélt az elkalódott uralkodó, hogy ami tetôn van az fôelgvár.
Igazi nagy vác falakkal, ágyúlôrésekkel és felette az éggel. És itt is
elsütöttek ágyút és belevágtatnánk a vácudvarra, ahol a teljes helyôrség (mind
a 20 ember) kinn ált gládé gélád g)édában. Egy egész sor tüzet adtak, és
szerencsésen megérkeztünk és kiszállánk.
Majd pedig elémjött a kapuból, egy magas, mosolygós, szép asszony, de teljesen
ôsz.
No most az anyakirály gyön, gondolom, ez fog a fijáért sírni.
De ezs érthetetlen! Hallottak ilyent?
Kitárta a karját és elém jött:
- Fijam!
Ígen. Azt mondta, hogy fija vagyok. És nem mintha tudnám. Mit szólnak? Ha
legalább hasónlítanánk ôfelségemce. De nem is. 
Ebbe meg kell bolondulni!
De olyan kedves volt esz az asszonyság és úg átölelt, megcsókolt és bizonyez
régen nemvolt velem, hogy én is ôt megcsóúkolám. Mer engem nem csókolt meg anya
több mint tíz éve. Most jóI esett esz, akkor is ha az anya másé.
Az anyai csók és ölelés mégis asz enyém volt és nem cseréltem volna el egy
igazi szépleány csókjáért.
Mert ilyen marhaságok vannak és én koronámra mondom (ami királynál nem
csekélység), akkor éppen úgy szerettem ezt az asszonykirályt, mint a magam
valódi mamáját.
Pedig azt nagyon szerettem, pedig Davonshireben nyugossza örök álmát szegény
amilyen jó volt, a sírban szegény.
Nem szégyenlem leírni esztet, mert még egy csavargónak is lehet mamája épp úgy,
mint a jobb embereknek. . .
:. .Hogy a tárgyra térjek, én már gyerekkoromban is nagyon kiváncsi voltam,
mint természetű. Én egyszer feltörtem az iskolába lort Nelszon mellszobrát,
hogy lássam, mivan benne.
Semmi sem volt benne, csak légüres tér. De azt láttam. lgy voltam most is, mer
nem tuttam, hogy mi ez á játék velem itten? És egyedül maradtam Gombperec
higaldóval áki bizonyára mindent tud elül az agyvelejében errôl az ügyrôl, és
szívesen feltörtem volna a fejit, mint ahogy a mellszobrot szokás, hogy lássam,
mivan benne.
Lehet, hogy csak légüres tér.
- Felség - mondja a hídlakó -, óhajt pihenni?
Akkor már szobában voltam, aszén királyi lakásomban.
- Én szeretnék beszélni szôr Egmonttal.
- Holnap délelôtt a kihallgatáson szokás szerint.
- Aszonnal - mondom ellentűrést nem ismerô hangon. Erre ô szomorú arccal
kiment. Szomorú volt, mert neki fontos az udvari tikett, ahogy mongyák.
Jött a szôr, Ekmont.
- Felsék - mondja -, ön öltözzék a marsel nevw katona uniformisába, mert ez a
király ruhája itten.
- Dehát én vagyok itt az új király?
- Úgy van. Fernandez, aki régen herceg elhunyta és új régen herceget nem
jelölünk, eszt egy hónap elôtt törvényeztük. Így ön tehát gyakorolhatja királyi
jogát, amihesz kiskorú volt. De most esz nem baj, mert már nem annyira kiskorú.
- Nésze! -mondám eccerűen. -Maga anyám bátyja, jól ismerem homlokán a sebet.
Maga tudja, hogy én nem vagyok én, hanem egy helyettesem, aki király. Asz igazi
St Antonio Szingapúrban van. Tehát ezt itt mire véljem miszerint?
Rövid habozás után mondta:
- Haláltal bűnhôdne, ha elhinném felség, amit mond: hogy ön nem az igazi
uralkodó. Törvényeink szerint, aki a királyi méltóságot bitorolja, azt
kötéláltali akasztásra mondják ki.
- De engem a király megbízott.
- Eszt nehéz lenne itt most bebizonyítani, valakinek, akit reggelre felákasztás
általi ítéletben bűnösnek mondanak ki.
A mindenit. Ezt keszd meleg lenni a helyzet. De szôr Egmont nevet.
- Azonban ez csak tréfa. Ugyebár tréfált felség?
Ugyebár ön a mi királyunk?
- Asz vagyok -felém csendesen és ô rámhagyott engem, magamra, hogy asz inás
feladja nekem a marsal nevű katonaruhámat, amellyel szép kis pác kezdôdik itt.
(Folytatása köuektzik.)

                              TIZENEGYEDIK FEJEZET

                                       1.

A Nagy Bivaly szorította a herceg nyakát.
- A fiút nem ölheted meg - mondta Fred.
- Úgy. És miért?
- Mert én ölöm meg! És aki ebben megakadályoz, az mehet a fiú után. A mesztic
óriás bambán nézett egy másodpercig. 
- Ez a gazember a Honolulu-Star-on utazott -kezdte vésztjósló arccal a
kapitány. -Tudta, hogy egy ládában voltam a hajófenékben, és mielôtt kikötött a
hajó, ez a kölyök felfordította a bôröndöt, és rátett egy csomó nehéz
poggyászt.
- Kérem ez tévedés. . . - mondta a herceg - fogalmam sem volt róla, hogy ön is
a hajón van, Mr. Piszkos.
ˇ- Hazudsz! Te voltál! Éjfélig feküdtem a fedelére borított bôröndben!...
Majdnem megfulladtam!. . .
- Ha-ha-ha...
A Nagy Bivaly felkacagott, és amikor Piszkos Fred nagy léptekkel megindult,
hogy jogos áldozatát követelje, eléje állt.
- Ez a fiú mától kezdve a barátom! Értetted?
- A fiút én megölöm!
Feszült várakozás.
- Verekedni akarsz?
- Végezni akarok veled! Ez a suhanc, aki bolondot csinált belôled, tetszik
nekem! Jaj annak, aki hozzányúl. . .
A Kapitány lassan át- meg áthúzta csúf kecskekörmeit a szakállán. Arca ezer
ráncba vonult egy gúnyos vigyor köré:
- Itt mindenki fél tôled, mert nem tudják, hogy buta vagy. Olyan buta, hogy az
erôd sem szá'mltˇ
De én elbánok veled Bivaly! Tudhatod!
A toprongyos, szakállas, kissé öreg Piszkos Fred úgy beszélt Szingapúr rémével,
rnintha egy jámbor kecskegidát szánna mert ostobán a sínekre tévedt. Mi volt az
ami mégis visszatartotta ezt a kolosszust, hogy szétlapítsa egyetlen csapással
a gondozatlan, ôsz Kapitányt? Talán a szennyes kezek egyike, a bal, amelyet
hanyagul a nadrágzsebébe sűllyesztett miközben jobbjával a szakállát cirógatta.
Az a bal kéz egy kést vagy pisztolyt szorongat, és Piszkos Fred nem szokott
habozni.
- A fiút nem bántod, vén fecsegô bolond.
- A fiúval végzek, te élô marhakonzerv!
"Csak tudná az ember, hogy mit szorongat ott, ahol az ököl formája kidudorodik
a zsebében" - gondolta a Nagy Bivaly, és fújt dühébenˇ.
- A fiú sehová nem megy nélkülem.
- Az nagyon okos lesz - vetette közbe Tulipán, és bekötött fejéhez nyúlt. Az
igazi Trebitsch is helyeslôen bólogatott egy nedves rongy alól amelyet
feldagadt arcára borított.
- A Vadsuhanc megérdemelné egy kis "hideget" - mondta a vendéglôs -, leütötte a
Tulipánt, összetörte Buzgó Mócsingot, rátámadt a Nagy Bivalyra, és kikezdett
veled is, Kapitány.
- Csakugyan szorgalmas fiú -jegyezte meg Piszkos Fred összehúzott fél szemmel.
-Azért mégis végzek vele.
A Nagy Bivaly szinte rávetette már magát, de Piszkos Fred zsebében még jobban
kipúposodott az a kés vagy valami, ahogy megszorította.
A Nagy Bivaly kihúzta magát.
- Nekem ez a fiú tetszik! - mondta végül is határozottan. - Nemcsak azért, mert
kicsúfolt egy vén bolondot, hanem azért is, mert nem ijedt meg itt senkitôl. .
. Vádsuhanc! A barátom vag! Menj a szobámba! Ezentúl együtt lakunk, és senki
sem fog bántani!
Altalános megdöbbenést idézett elô a kijelentés. Az embergyűlölô Nagy Bivaly
lakótársat vesz magához? Egy kölyköt?
- Csak fecsegj. Minél többet beszélsz annál nevetségesebbé teszed magad, mert a
fiúval végzek - dörmögte Piszkos Fred, és leült a földre. Miután a Nagy Bivaly
elment ôfelségével, a Kapitány még mindenfélét morgott magában halkan, azután a
vendéglôshöz fordult:
- Egy átkozott detektív elkobozta a kikötôben a revolveremet, de ami rosszabb:
á késemet is. Kinek van egy bicskája?
És elôhúzta bal kezét a zsebébôl, a kidudorodó valamivel.
Egy alma volt nála mindössze.

                                       2.

A herceg halálos fáradtsággal üIt a dohos odúpadlón.
- Éhes vagyok - mondt a Nagy Bivalynak, mert nem törôdött már semmivel
kimerültségében.
Az óriás egy pillanatra zavarba jött. Azútán kiment az odúból, és rövidesen
visszatért kenyérrel meg hússal. Komoran nézte a fiút, amint eszik. Elôször
életében fordult elô, hogy megtett valamit, amire kérték.
- Honnan jössz?
- Batáviából szöktem.
- Mit akarsz itt?
- Nem tudom... És... most aludni akarok. Kimerült vagyok.
És végigfeküdt a gyékényen. A Nagy Bivaly gyékényén. Több gyékéy nem volt a
helyiségben. Az óriás ott ült keresztbe font lábain, mozdulatlanúl,ˇreggelig.
És nézte az alvót. Vigyázott rá. . .
És másnap már mindenki tudta, hogy a Nagy Bivaly elvesztette az eszét. Egy
kölyköt becéz, mintha a dadája lenne, vigyáz rá, és magával cipeli rnindenfelé.
Jaj lenne annak, aki belekötne vagy bántaná.
A Nagy Bivaly, aki soha életében senkit sem szeretett, tisztára megvadult a
szeretettôl. Este valaki bekiáltott: - A kegyelmes összehívja a Hidegek
Tanácsát! Egy óra múlva vár téged is!
A Nagy Bivaly elôször a keze ügyébe esô üveget emelte fel, hogy hozzávágja a
hírnökhöz. De a herceg egy könnyű mozdulattal elvette tôle.
- Ezt nem szeretem - mondta szemrehányóan, és a mesztic úgy pislogott, mint egy
megszégyenített kutya.
- Mondd. . . hogy ott leszek - motyogta azután a bekukkantó egyénnek. - De várj
csak. A Vadsuhancot is viszem, mert Piszkos Fred esetleg kihasználná az
alkalmat, hogy megtámadja.
A hírnök szinte támolyogva ment el. Soha ilyen csodát! A Nagy Bivaly
meghülyült!
- Mi az a Hidegek Tanácsa? - kérdezte a fiú.
- Minden társaságnak van egy elnöke, és ezek az elnökök is egy klubban vannak.
Ez a Hidegek klubja. Olyanról tanácskoznak, ami itt mindenkinek fontos.
- És miért Hidegek?
- Mert nem melegíti ôket belülrôl semmi. Mindig úgy tesznek, ahogy az érdekük
kívánja, és aki másra is hivatkozik, azt kinevetik.
- És ki a Kegyelmes? Ô is bűnözô?
- Nem olyan mint mi. De nagy bűnt követett el, amiért halálra ítélték.
- Hol?
- A Boldogság Szigetek fôvárosában. St. Antonio uralkodó fôherceg ítélte
halálra.
- Mi?... Hogy hívják a Kegyelmes-t?
- Alvarez néven köztársasági elnök volt. . . Mi bajod?!
Ôfelsége elszédült kissé.

                                       3.

- Errôl mondj el mindent - kérte a Nagy Bivalyt.
- Nem lehet itt sokat tudni. Alvarez éppen Warinsszal, a kalózzal harcolt,
amikor mindkettôjükre lecsapott St. Antonio. Alvarez pénz nélkül érkezett ide.
Ez már régen volt. Többen menekültek onnan az ô emberei. Sok nagyvállalat
hirtelen megszűnt Almirában, és ezek újra gazdagok lennének, ha St. Antonio
elveszítené a trónt, és megint Alvarez köztársasága jönne. Ezek a vállalatok
segítik pénzzel, és Alvarez megszervezte itt az állástalan matrózokat meg egyéb
népeket a klubokban. Minden klub vezetôje, ha kell, egy csornó embert állít a
tagjai közül, és Alvarez valami alkalmat vár, hogy ezeket felfegyverezze, és
rajtaüssön St. Antonión. Az is így rohanta meg ôt. Ha elfoglalná a szigetet,
akkor az nagy jutalmat, nyugodt életet hozna a klubok lakóinak. De addig is
pénzt és rriindenfélét ad nekünk.
- De hát. . . az angolok védik a St. Antoniókat. . . - mondta a herceg, aki
egészen elképedt mindattól, amit hallott.
- Politikához nem értek... Az biztos, hogy Alvarez nemcsak az alvilággal
érintkezik... Vannak magas állású urak, akik tudnak a klubról... Különösen
amerikaiak... ezeknek sok périzük fekszik a megbukott köztársaságban. De ez
mind homályos. . .
Ófelsége csüggedten hallgatott: Mennyi intrika, mennyi alattomos terv lappang a
trónja körül. . .
Mi Ienne, ha ezek tudnák, hogy ô, St. Antonio, itt van a fogságukban? Nyomban
megölnék. A herceg elindult, és Nagy Bivaly, mínt valami óriási rnanieluk,
követte. Azon az úton ment le, amelyen velô és társai felhozták. Ez az este még
most is élénk színekben virult az arcán. A daganatok kék, zöld és vörös
véraláfutásai között egy felismerhetô vonása sem maradt meg a csinos,
angyalarcú fiatalembernek. fnkább torzképre hasonlított, mint emberre. Két
szeme szinte eltűnt egy-egy fekete daganatban.
Vagy tízen üldögéltek a Kegyelmes körül, icülönleges torzonborz, fantasztikus
külsejű egyének. Közöttük Tulipán és mellette egy hozzá hasonló alak. Ez az
ember éppolyan tömzsi volt, mint ôfelsége régebbi tulajdonosa, de teljesen
sertésszerű, gömbölyű, borostás fejjel. A tômzsi egyén a Diétás Víg Fiúk
sportklubjának elnöke volt, és Kannibál Béby néven közrettegésnek örVendett.
Ott volt még Piszkos Fred, a kapitány. Egy felfordított ládán ült, és késével a
körmét iszkálta.
A középen egy zöld ruhás, sovány, hihetelenül hosszú férfi üIt karvalyorrú
fejjel. Ez kétezer fontot ért élve vagy halva, és Holdvilág Charley volt itt a
neve. Egy részeg rongyos, ôsz nô is részt vett a Hidegek Tanácsában, akit
Mimózának hívtak, és kábítószerekben specialista volt. És az amérikai
íróasztalnál, káprázatos eleganciával, ott ült a Kegyelmes. Már csak a Nagy
Bivalyt várták, de végre megérkezett.
A Vadsuhanc nem vehet részt a Hidegek Tanácsában - rikácsolta Mimóza. ˇ - Semmi
közöd hozzá, boszorkány! Majd éppen te mondod meg. . . - vicsorított rá a
mesztic ór:iás:
- Kint várok - súgta a fiú -, nem kell veszekedést kezdeni.
Nagy Bivaly nem ellenkezett, és a herceg kiment. A klubhelyiség elôcsarnokában
pilla-natnyilág csak Portás Robb üldögélt elmerülten, aki Buzgó Mósinggal
kockázott. Egy Brussából érkezett méregkeverô meglepte Robbot a kockákkal,
amelyek egyik felükön némi dlommal voltak preparálva, azért ügyes dobással úgy
játszhatott velük az ember, hogy a nehezebbik lapjukra essenek, és a jó
eredmény ne pusztán a szerencsétôÍ függjön. Miután mindketten ismerték a
kockának ezt a tulajdonságát, a játék korrekt volt.
Különben csák átsiettek egyes alakok ide vagy oda gyűlésre. Szokatlan izgalom,
sürgésforgás látszott az alvilágban.
Portás Robb mögött az egyik akna ajtó jellegű deszkáján színes tábla függött:

                              ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
                              ł AKl MER, AZ NYER! ł
                              ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
Itt a hámiskártyások tömörültek egy önsegélyezô és dalár egyesületbe. Egy
hatalmas tábla figyelmeztette a iagokat a következôkre:

        ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
        ł NE RONGÁLJÚK A KÁRTYÁT KÖRMEINKKEL!                         ł
        ł A lapok hátát nemzetközi jelzéssel ellátta az igazgatóság.  ł
        ł Minden további karcolás felesleges.                         ł
        ł Jelszavunk:  NlNCS ÚJ A LAP ALATT!                          ł
        ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
- Halló! - kiáltotta a Buzgó Mócsing barátságosan, mintha a legjobb cimborák
lennének.
-Mi újság? Apropó, nem akarom megbántani, de ön tartozik nekem.
- Én. . . önnek?
- Na nem kell nagyon a szívére venni. Ez a Tulipán visszavette a két és fél
dollárt. Én nem tehetek arról, hogy maga nem volt alkalmas eladásra. De nem
lényeges. . . Ne csináljon gondot belôle. Ha lesz mibôl, megfizeti. Ilyen
összeggel nem érdemes tartozni. Igaz?
Ekkora szemtelenségtôl ôfelsége elképedt.
- Ez igazán furesa - kezdte dühösen, de az igazi Trebitseh mosolyogva
legyintett.
- Sokféle furesaságot fog még tapasztalni itt, ha Piszkos Fred nem vágja el a
nyakát, amire, sajnos, kevés az esélye. . . Itt csak a Nagy Bivaly és Tüskés
Vanek merteddig ujjat húzni vele.
- Tüskés Vanek! - kiáltotta a herceg. - Halló! Hol találom?! Üzenetem van
számára.
- Ott van a Puddingok között, ha érdkeli magát. Egy vörös hajú disznó! És
dühösen elment. A Puddingok ajtaját egy folyosóval arrébb az igazi Trebitseh
megmutatta.
- Kik ezek a Puddingok? - krédezte ôfelsége, akit nem kínozhatott annyira
semmi, hogy mohó érdeklôdése csökkenjen.
- Izé. . . Ezek biztosítással foglalkoznak.
- Mi? Hülyéskedik velem? Mi ellen biztosíthatnak ezek valakit?
- Álmatlanság ellen...
- Ember! Ne csúfolódjon.
- Becsületszavamra. Ha egy kereskedô bizonyos összeget fizet, akkor biztosítják
arról, hogy tôlük nyugodtan alhat:. . És az ilyen helyre nem is törnek be. . .
Tehát kettôs biztosítás: álmatlanság és betörés ellen!
- Szóval. . . Zsarolók?
- Hát. . . Ez kissé erôs kifejezés, de igaz!. . . Azért hívják ôket
Puddingoknak, mert akit kiszemelnek, az addig remeg tôlük, amíg fizet.
- Ahá! És a pudding is remeg.
- De nem fizet. Ez az egyetlen hibája ennek a tésztának.
Közben odaértek a Puddingokhoz.
A herceg bekopogott az ajtón, amelyen egy tábla függött:

              ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
              ł Puddingok nyaralója!                             ł
              ł                                                  ł
              ł ZSAROLTA-LAK!                                    ł
              ł                                                  ł
              ł Kérjük a T. tagtársakat, hogy a klub helyiségét  ł
              ł                                                  ł
              ł NE LÁTOGASSÁK                                    ł
              ł                                                  ł
              ł közvetlenül a büntetés                           ł
              ł kitöltése után,                                  ł
              ł mert                                             ł
              ł az elbocsájtott rabokat figyelteti:              ł
              ł a rendôrség                                      ł
              ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
A kopogásra semmi válasz.
- Rúgjon az ajtóba egy nagyot - tanácsolta az igazi Trebitseh.
A herceg nekifeküdt az ajtónak, és benyitott. Olyasféle helyiségbe ért, amit a
harcászatban "rókalyuk" nevű fedezéknek ismernek. Félkör alakű kazamata volt,
füst, pálinka és ópium szagától fullasztó légkörrel.
Egy rácsos hajólámpa függött a mennyezetrôl, az szolgáltatta a világítást, de
igen gyengén.
- Ki az? - dörmögte a homályban egy borízű basszus.
- A Tüskés Vaneket keresem.
- Úgy?. . . Itt vagyok.
Oldalról eléje lépett valaki.

A hercegnek tátva maradt a szája.

Az a tüskés hajú, sovány, vörös egyén volt aki harmadínagával ellopta a
pánetárcáját. Ez nem ismerte meg a homályban a torzképpé kékült és dagadt,
piszkos, rongyos suhaneban azt a finom külsejű idegent, akit kifosztottak.
-. Mit akarsz?
A herceg ismét azt az óriás verekedôvágyat érezte, amely az elsô összecsapás
után állandóan küzdésre ingerelte, tta bántották. Máris elfelejtette az
üzenetet, mindent...
- A pénzemet akarom! .
Tüskés Vanek, aki maga is sápadt, suhaneszerű ember volt, és senki sern hitte,
hogy mire kées; amíg nem került sor verekedésre, közel hajolt a fiú arcához.
- Hát ez ki?!
- Semmi közöd hozzá! Gyáván és orul megütöttél, miután elloptad a pénzemet... ;
A homályos sarkok megelevenedtek. Néhány imbolygó, fenyegetô árny közeledett.
- Várjatok!..: Hogy kerülsz ide, te kölyök?
-Talán húszanjöttök rám megint? Délelôtt is négyen bántatok el velem. . . Gyáva
sakálok!
- Mindenki menjen innen! - üvöltötte Vanek.
- Ez a kölyök emlegesse meg, hogy sakálnak nevezett.

- Helyes - felelte a fiú, és megnyalta az ajkait izgatottan. - De késôbb se
lépjenek közbe. Basszus hang szólalt meg a sötét sarokból.
- Senki sem lép közbe. Tüskés Vanek ügye, meg a tied.
A herceg, ravasz csellel, miközben a borízű hang tulajdonosa beszéllt, a
gyanútlanul várakozó Vaneket teljes erejébôl megrúgta, és mint a vadmacska
ugrott rá.
A Tüskés Vanek felkiáltott, és hátratántorodott.
A herceg, aki valami csodálatos, kifürkészhetetlen harci kedv mániákúsa lett,
máris két sebesen csapkodó ököllel vetette magát a cingár Vanekre.
De hirtelen egy ismerôs, acélkemény csapás zuhant az arcába. Tüskés Vanek
vékony karjai hihetetlen erôvel tudtak ütni.
A dagadt, eltorzult arc félig gyógyult sebeit iszonyú kínnal szakítottá fel az
ütés. A másik balkezestôl hanyatt esett, és nagyot koppant a feje.
- Akarsz még? - lihegte a Tüskés Vanek.
A herceg tántorogva lábra állt. Tüskés nyugodtan, hidegen, újra belevágott az
arcába.
Harmadszór már csak nehezen emelkedett fel.
De Tüskés Vanek gépies pontossággal lecsapott.
Az éddigi kínok semiségnek számítottak a harmadik kegyetlen ökölesapás
fájdalmához viszonyítva.
Ôfelsége félig agyonverten zuhant a földre, és egyetlen véres, égô húsdarab
volt az arca. Elájult. 

                              TIZENKETTEDIK FEJEZET

                      Ôfefségem, 1-sô Fülig Jimmy naplója

                                      VI.

Kelt mint ma uralkodásom esztendejében, fent. Almira fôváros saját kezünküleg
idején Mi élsô Jimmy, uralkodásakor.
Ebbe is belejön az ember mint idôvel. Mindég oda kell írni, hogy "kelt". Mer
mostan már megmagyarászta az Ekmont, hogy fontos a kelet. Én mint néhai
tengerész nemesak a keletet, hanem a szélrózsa más irányait is fontosnak
tartom. De itten más a szokás amik vannak, hát mindegy.
lgaz. Még nem mondtam el mitôl írom a naplót. Asz mék a hajón történt ottan. A
király iszgatott volt a kiszállás mijat és mondá, csak rendben menjen minden.
Reméli, hogy itten ôt senki sem nem ismeri majt. Ô nem tuthatta, hogy köszben
Warins szökése miatt jön asz Ekmont is érte, aki ismeri. Mert aztat már tudom,
hogy senki sem nem tudja a valóságot, csak Ekmont (akit régen ismerek, mer
anyám bátyja.)
Eszek ketten Ekmont és Helena királnô tudják hogy én nem vagyok én, hanem magam
helyet engem kicserélt az igazi másvalakivel. Ôk kiskoromtól fogva isrnernek,
ezért háttudják, hogy sose láttak.
De minek esz?
És a többiek a tűzoltó, a hídlakó és az egész gyászoló rokonsák miért nem
tudja? Mert nem tudják. Azt láttam, akkormikor a trónusra ültem a marsal nevű
uniformis ruhában. Mellemen baloldalt egy csésze allja zöld csillaggal és sok
hamis gyémántkô mek arany spárga meg egész vastag aranykötél is és a vállvirág
arany. És én akkor pödörtem egy cigarettát.
Erre úgy nésztek rám mint derült égbôl a lecsapó bomba. Csak a királyné és
Egmont, akit régen ismerek, mosolyogtak.
- Azt mondta a flsék - fordult a gyászoló rokonsákhoz - hogy elôl fog járulni
a takarékossággal, ahoty asz angol király tanácsolá, mer asz fontos. És ezért
királyunk ô maga a trónon sodor cigarettát és ünnepélyesen elszívja.
- Úgy van - mondom és asz öngyújtót is elôvettem fennrôl, a csészealj mögötti
zsebbôl, de csakszikrázott, ahogy nyomogattam és mondám:
- A fene eszt a tűzkövet!
És a hídlakó erre úgy rángatta a válát kétszer-háromszor mintha virtústánca
lenne. De szôr Egmont mégiscsk adott tüzt gyufából és mondá:
- Most ünnepélyesen kivárjuk a takarékossák jelképére képezô szivarkázást. És
mind feszesen álltak.
A fene tud így dohányozni, ha ényi ember szefelemelt állal nészi! Úgy hogy
néhány slukk útán eldoptam a cigarettát és ahogy jól nevelt hejen illik
rátapostam, mert a trónus szônyege nem jól bírná a parást.
Erre ketten csuklani kesztek és Egmont szóla:
- Ôfelsége eltaposta e szertartással a pazarlást.
A szerklinek vége.
Esz ugyanis másnap volt, amikor szerkli van. Mert másrap mindég szerkli van egy
uralkodó hászba. Elôször nem tudtam, hogy milyen hangszer a szerkli de
miszerint már belegyöttem.
Szerkli az sem nem evés sem nem ivás hanem az uralkodó körülmegy és mekkérdezi
sorban mindtôl, hogy hogy van és mi újság, de ez nem érdekli, és azután
trónjába ül és sorban jelentenek.
Ez a szerklizés. Szép tánc de semrrii értelme és lehet, hogy el fogom törölni.
Szerkli után szôr Ekmont még maratt és mondá, hogy nekem vigyázni kell
uralkodói méltóságomra. És hogy trónon ne dohártyozzak. Mondtam, hogy eszt nem
fogom tenni, és akkor magamra hagyott engemet ott.
Már csak asz özvegy királynô volt ott, és nézett rám a szemével. De olyan
nagyon szomorúan. Én tuttam, hogy itt valmijért úgy kell neki tenni, hogy
elhitesse; én vágyok fija a király és ô mert anya mostan azért szeretné tôlem
tudni, hogy mivan az igazi fiával neki.
Mert anya asz anya, akár királynô, akár népnô. Esz így igaz. Megéresztem.
Mondá:
- Nem találkozott ön egy itteni polgárral a hajón?
Értettem, mert nem vagyok hüje.
- De. Együtt utasztunk azzal az illetôvel, akire gondol. Vidám volt egészséges,
és szereti nagyon a mamáját, akinek bátyját régen ismeri.
- Látta partraszállni?
- Nem mert akkormlkor kikötés elôtt voltunk én a fenékbe mentem egy potyautast
jól megmérgesíteni.
- Igazán?
- Ígen. Volt egy utas Iádában és én rátettem mék sok ládát, hogy kikötéskor
ideges legyen, mert másnapig nem szabadulhat, amíg lerakodnak, majd róla a
munkások. ' - Esz kellemetlen - mondja ô.
- De rnegérdemli az illetô - modom én -, aki Piszok Alfréd nevű kapitány.
Ettôl elájult.
(Folytatás következik.)

                                      VII

Kelt fent, mint ma uralkodásorri esztendejében, felségkezűleg fôvárosom által,
Almirában. ˇ
Még mindig nem mondtam el, hogy mitôl harapódzott el bennem a naplóírás által.
Ezt az igazi St. Antonio idézte okozatul mer mondta mielôtt ô én lett és én
neki helyettesítettem átváltozással, hogy nagyon jó dolgom lesz csak vigyázni
kell kicsit a házasállamtartásra. De necn volt igaza. Nem szívesen uralkodok.
Esz nem nehéz, de igen unalmas és egyhangú. Bár a 5ok szoba nagyon szép.
Bejártam néhány országot, de ilyen jó lakásom mék nem volt.
Ma tartották az úgynevezett koronatanácst, amiben résztvettem. A kupola nevű
teremben jôttek össze, a tűzoltó, Egmont, a gyászoló rokonság és Gombperec a
hídlakó, aki még kopaszabb lett, mert már a kezében sem volt kalap. Mondták,
hogy én fogok elnökleni. Ez tossz volt mer kisebesedett a lábam, mert nem
gondoltam arra, hogy az udvari cipész a méglevô cipôm után tehát Mr. Gouldérôl
csinál sámfát, majd új cipôt.
Mer aki kicály annak két pár cipôje van. Nagyobb ország uralkodójának három is,
mer fényűzés van az udvarnál. És esz a cipô szűk és két nap alatt kisebesedett
a lábam és most máT irtózatosan fájt, ott ahol feltört és égette is mert
úgynevezett lakkból vo)t a cipô, ahogy a csiszolt bôrt hívják.
És akkor Egmont felállt és mondá, hogy a trónöröklési rend fennmaradásáról
intézkedô tôrvénykezést akar beitatni, hogy ha engem baj ér, akkor örökölhesse
a koronát az anyai ág. Ezt á törvényt kell bepikkelyezni.
Mondtam, hogy engem nem szokott baj érni.
De ha mégis, feleli Egmont, a trónöröklés kérdése még nincs törvényesen
beitatva. A lábam úgy fájt, hogy nem bírtam már. Külömben sem akartam én itt
olyant tenni, amit nem értek. Eszt mondta a király.
Aszt mondtam, "ez most aktuális majd néhány nap múlva. Addig én nem
pikkelyezek" Esz fontos, mondja egy másik, mer éppen most forog veszély az
életemben.
- Ez hol forog fenn? - kérdezem.
- Warins Bob nevű kalóz utód, kit a bentszülöttek szeretnek, követeli a trónt.
Mondtam, hogy aszt jól fejbeütöm és kész. Azonban a cipô olyan fájást képezett,
hogy káprászott a szemem.
De Egmont igen mérgesen mondá, hogy ezt muszáj bepikkelyezni törvénynek. Mer
Warins Bob már lehet, hogy a szigeten van.
- Milyen vendéglôbert étkezik? - kérdeztem elszántan.
- Biztos a bentszülöttek kunyhóibn rejtôz valamelyik környékezô szigeten és
nagyon gyes meg kitűnô gonosztevô.
- Én sem vagyok kutya - felelém és kijavítám, - ha küzdeni kell.
De már akkor csillagokat láttam a szememmel, és szinte ájultam a cipônek,
cipôbôl (cipôtôl, Helyesbítek).
- Felség - mondá ezenkívül Egmont. - Ö ma hagyományok értelmében, amidôn
trónjába űl, hogy helyet foglaljon az ôsei koronáján, csák akkor uralkodó, ha
hoz egy törvényt, melyet bepikkelyezünk. Addig nem is lehet a sziget valóságos
belsô uralkodója.
- Ellenben - mondám -, hogy mégis király legyek, ám hozok törvényt az
államtanácskozásók új módjáról !
Egmont úgy csodálkozott, hogy nagyon. A többi sem érté.
- Tudják, hogy nekem asz angol király, mikor vendége voltam sok tanácsot adott,
mer asz öreg igen jó kollega. Akkor mondta nekem aszt is, hogy ha elfoklalom a
trónt, legyek takarékos a cigarettával. Gondoskodjak arról a két dologról:
takarékosság a pödrésben és fesztelenség az államtanácsban.
Egmont figyelt élesen. A többi nézett a szemivel. Én meg folytattam a
mondanivalót:
- Asz angol király aszt mondta: - folytattam én - nálunk szokás; hogy a
polgármesteri lort major gyapjúzsákon ül ha állásba beiktatják (asz olyasmi
mint a pikkelyezés) és esz köszvetlen. Én is elhatároztam, hogy feszesség ne
legyen itt és az udvari etikett nélkül beszéljük meg az államügyeket. És ezt
fejesszük ki avval (felálltam), hogy mától kezdve az államtanács tagjai cipô
nélkül tanácskosznak.
Nagy szünet. Ekmont felugrik. De én nem bírtam. Le a eipôvel!
Le a mindenségit!
- És én! - folytattam - a király, elöljárkálok a példával harisnyában!
Le vele! Le azzal a hóhérral! Mielôtt mék szóhoz jutottak, a cipô lent volt a
lábamról. Ezután következett uralkodásom legszebb idôszaka, két teljes percig.
Amik élvezét volt, hogy nem fáj. A láb.
Eszek nem idegeskedtek ahogy hittem. Sôt! A hídlakó felállt és szertartásosan
fűzte a cipôit, azután szóla:
- Ez szép és tanulságos törvény lesz. Fesztelenség jelképe az államtanácsban.
És mindenki levette a cipôjét, még Ekmont is, pedig rajta látszott, hogy irtó
dühös. Azután elémtették az írást, én ráütöttem a pecsétet és az
államtanács,bepikkelyezte, hogy cipô nélkül kell tartani ezeket a megbeszélés
tanácskozmányokat. Mától fogvást kezdôdôen (indítatva. Helyesbítek.).
Lehet, hogy hozok még egy törvényt, ami szerint pálinkát is kell inni közben,
de ezt még meghányom magammal, mert uralkodni bölcsen kell. Remélem eddigi
cselekedeteim a nép javát szolgázták. Ezután felálltam, kézemben a cipôvel, ôk
is így álltam meg és én szólék:
- Áz államtanács eszennel távozhat. Én elôl távozom a jópéldával. Legyen máskor
is szerencsém! Ajá-nlom magam!
És távozák. De sutnyomban fülemet az ajtóra szorítám és hallám, amit fecsegnek
emberejim. Mer rém kiváncsi vagyok.
Egyik mondta:
- Szôr Egmont! Ôfelsége különösen viselkedik magát.
- Én is úgy találom - mondta egy másik, mire Egmond:
- Ôfelsége mék gyerek. És sajna lejesett lovaspoló közben Angliában. Most már
közölhetem, hogy szomorú jelentéseket kaptam róla akkor. Fejsérülése kihat majd
uralkodására. Ezt mondták az orvosok. És úgy látom, helyes volt diagnózisunk
(esz egy agybajtjelent külföldi nyelven.)
Hát ilyen ravasz ez asz Egmondt. Perszé sesmisem igaz abból, hogy a király
lezuhant a ló tétejérôl és fejreesett; amitôl agydiagnózist kapott. Eszt azért
mondja Egmont, mert éles megfigyelôk valamibôl arra kövezhettek, hogy nem
vagyok született király.
Csak tudnám, hogy mibôl vették észre?
Még hallom, ahogy Ekmont aszt mongya:
- Ha rosszabbul a baj, akkor esetÍek az államtanács az anyakirálynô
felhatalmazásával ôfelségének gyámul nevezhet egy régen herceget.
De akkor elsliszoltam onnan kezemben a cipôvel és bementem a lakosztályomba. A
lakáj éppen tett vett és mondom neki, hogy háynas lába van?
Aszongya 45-ös. Szép szám. Asz enyémmel egyez. Mondom:
- Nem látja, hogy kezemben a cipôm?! Azonnal vegye le a cipôjét! ÁÍlamtanácskor
a cipôviselet szünetel!
Erre röktön leveté nagy hófehér cipôjét és én mondom tegye le és menjen el. És
ahogy mekfordult felkapám cipôit, hófehér cipôk jól illettek a meggypiros,
arannyal diszített gyönyörű marsel nevű inofurmisomhoz és a melléglépcsôn
lesliszoltam a vár hátsóbejáratához, ahol egy ôr járt fel és alá - alá és fel
szűnös szűntelen.
Esz csak 10-telgett és én lementem sétálni. Ez a gyönyörű inuformus csak úgy ér
valamit, ha Iátják a népek:
Lesétáltam a dombról, de útközben látam a régi idôk nyomát rner
valamikorˇidegenforgalomban ját a fôlegvárba. De akkor köz- és részvénytársaság
volt itt.
Igen heves nap volt és sok sok moszkitó, és a nedves idô itt nagyon rosszul árt
az egészségnek. Seholsem láttam embert, és mindenütt a nagy városi életnek az
anyoma, ami
Alvarez köz- és részvénytársasága idejébôl maradt, amikor ocejános hajók
kötôdtek ki itt. Volt ety fülke amint állt Wagon lites (eszt pontosan
lemásolttam).
Olyan volt ez mint a mesebeli Csipte Róza koleganôm, aki királyian aludt és
körülötte minden beszô hálóval asz idô vasfoga.
Aszután láttam ety bódét, amint állt:

                              ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
                              ł GYORSFÉNYKÉPÉSZ ł
                              ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
De esz nem volt elátkozott. Nem érdekes? A kirakatablakban képek, az ajtó
nyitva, pedig a sín melletti kisvasút megálló beomla régen. A nyitott ajtóban
egy szôke, kocos, vízszemű ember lehet vagy negyven éves körüli, barna ruhában,
a fogát piszkálja és teljesen szemüveges. Mikor engem meglát, futólag megemeli
a kalapját és aszt mondja:
- Jónapot felség.
És tovább piszkálja a fogát unott, siralmas arccal. Én odamegyek.
- Maga mit csinál itt sors kegyelméból alattvaló?
- Én itten a fogamat piszkálom felség.
- Eszt Iátom. De hogy megy a bótja?
- Néha jön valaki, felség.
- Kicsoda jön ide?
- Hát Lavaly volt egy halász, aki fogott egy nagy halat és lefotografáltatta
fénképnek. És két év elôtt a részeges révkapitányt kiementettem a vízbôl, mer
beleesik mindig, hálából csinált egy családi képet, ami ô meg a kutyája.
- Hát akor fénképezzen le engem is.
- Nagyon szívesen. Akkor legalább kiírhatom, hogy udvari fényképezô.
- Nem bánom - feleltem.
De ben asz üzletben meglepett nagyon; hogy egy öreg hölgy ül, aki olyan, mint a
halál. Ôsz és fehér arcú és szürkeszemű és nem szól, csak néz.
Esz segített, amíg a fényképész Ievett, királyi pózban, reolverrel a kézben,
ahogy ép ráfogom.
- Magát hogy hívják? - kérdem.
- Firmin. Esz a nevem. Henry Firmin. És a hölgy Madam Ponciere.
- Maga itt mindig fényképész volt?
- Nem. Vezérigazgató. Hajózási és vasúti. De amikor Alvarez elment asz én
részvéneim leestek és én velük.
Ezután siettem. Hadd lássa a rúhát a nép, mer boldoggá tett, a jó, bô cipô. Le
a városba! De volt is látványosság! Körül fogtak és éjjent montak.
Olyan öröm vót, hogy csuda. A részeg révkapitányt kimentették, mer vízbeesett a
csodálattól. Esz nem tud úszni.
. És a vendéglôkben, mer bementem egy rumra, így szólék uralkodóilag.
- Hej kocsmáros! Az egész birodalom asz én vendégem!
A révkapitány térdrehulla.
- Éljen a király!
És mindenkinek esz volta véleménye. És akkor emelém poharamat:
- Mától kezdve pertuban vagyók a lakossággal! Szervusz nép! - és ôk üvölték
"szervusz király!"
És ittunk és összeölelkeztünk.
- Éljen a király! Vesszen Warins! -jegyezték mek állandóan vagy kétszázan. Erre
ittunk és én játszottam a citerán és elénekeltem a Lulu ha visszatérek
Fídzsirôl" című dalt és mindenki megsirnogatta a ruhámat és sírtak és nevettek
és mindig így szóltak, hogy "Éljen a király!"
És akkor jöve vágtatva a katonákkal Sir Ekmont. Ô maga hintóba ült. Lihegve és
sápadtan ugrott le. No erre vége volt a mulatságnak és menék vissza. Nem is
próbáltam ellenkezni.
De micsoda rivalgás volt, amikor újra meg ismét így szólának:
"Éljen a király!"
- Felség - mondá Egmont, amikor ment a hintó -, asz hiba, amit ön teve.
- Asz hiba, ha szeretika királyt! Nésszen hátra anyámtestvére, akit régen
ismereg! És hátramutattam.
Az emberek integettek utánunk és fáklyákat gyújtának és énekeltek, boldogan.
Mer pertut ittak asz uralkodóval. Esz erre felé nagy rnektiszteltetés.
Számbamegy.
Mi pedig már az elátkozott sínek mellett haladunk, messze. És ekkor eldörrent
valahol egy lövés ott fütyülve el a golyó köztem és Egmont között.
Merénylövés!
A katonák a bokrok közé nyargaltak, és én is üldözni akartam a gaszt, de Ekmont
megfogott és a kocsi sebesen gördült tovább.
- Ezért hiba felség, amit tett - monta Egmont. És most asz egyszer igaza volt.
(Folytatás köuetkezik.)

                              TIZENHARMADIK FEJEZET

                                       1.

A sötét folyosón tért magához ôfelsége. Ide röpítették ki Vanek és barátai,
miután elájult. Bizonytalan léptekkel elindult, hogy megkeresse a helyiséget,
ahol a Hidegek tanácskoztak. Jobbra ment egy folyosón, úgy tudta, hogy ott az
ajtó. Azután balra fordult, mert világosságot látott. De csak egy cigánytanyára
ért, ahol egy öregasszony halat sütött, és néhány ronagyos, bamba arcú
bennszülött hevert.
Mintha lépéseket hallana maga mögött messze, a homályból.
Sietett.
Mindenfelé folyosók, ládákkal, szeméttel zsúfolt aknák. . . Egy hosszú, sötét
labirintus végén ismét fényt pillantott meg... Most már világosan hallotta,
hogy követi valaki. Meggyorsította lépéseit. Az illetô mögötte futni kezdett.
Maga sem tudta, miért, ô is futásnak eredt. Már egész közel csattogtak az
idegen léptei. . . Megfordult, de elkésett. . .
Megrúgták hátul a bokáját, hogy összeakadt a két lába, és végigesett. Valaki a
hátára térdelt, és arccal a földre szroította.
- Figyeljen. . . - suttogta a hang. - Nem kell tartania tôlem. Jóbarátja
vagyok. . . Maradjon nyugton.
Ki ez a jóbarát, aki elgáncsolta, hogy kis híján betörte a fejét?
- Bármi történjék, de jól jegyezze meg: bármi, maga nem árulja el, hogy
kicsoda!
- Maga tudja, hogy ki vagyok?
- Hogyne. St. Antonio herceg! .
- Kicsoda ön. . .
- Az lntelligence Service embere. Ha nem követ el ostobaságot, akkor minden
rendben lesz. A legkisebb hiba romlásba dönti magát, a hozzátartozóit és a
szigetországot.
- Mit kell tennem?
- Semmit. Csak ne leplezze le magát. Ússzon az árral, és minden jó lesz... Én
mindig a közelében vagyok. . . úgy, ahogy eddig. . . bízzon bennem, fiam. . .
- Kicsoda maga? Az árny távolodott.
- Megálljon!
- Nem szabad utánam kutatni... Sok ember romlását idézné elô, ha leleplezne. Ha
felismerne valamirôl, akkor is letagadom a személyazonosságot. Kár foglalkozni
ezzel -súgta az idegen.
- Mitóa van a közelemben?...
- Évek óta. . .
A herceg felugrott, hogy megfogja, de az ismeretlen már eltávolodott

                                       2.

- Az egyik keresztfolyósónál ismét meglátta hűséges ôrzôjét.
A Nagy Bivaly jött, és fújtahott, mitn valami lokornotív.
- Bántott valaki?
- Senki - felelte a herceg. A Tüskés Vanekkel fennálló ügyét nem akarta másra
hárítani.
- És ne gyámkodjék felettem, mert akkor nem lakom együtt magával!
A Nagy Bivaly komikus volt, ahogy megrémült.
- Ne bolondozz... - mondta erôltetett vigyorral.
- Csak nem hagyod ott öreg barátodat?. . . Hát jól van no, nem bánom, arra
jársz, amerre akarsz
A iú megsajnálta a kolosszust, aki olyan bolondul megszerette.
- em akarom, hogy maga miatt féljenek tôlem.
- De a Piszkos Fred! Az elvágja a nyakadat.
- Nem félek tôle sem.
Ez ugyan nem volt igaz, mert a furcsa, flegmatikus Kapitánytól félt. Maga sem
tudta, hogy riért.
Tán Fülig Jimmy meséi ijésztették meg.
Valaki futva jött.
- Vadsuhanc! HoI a Vadsuhanc?
- Itt vart - mondta Bivaly, és eléje állt.
- Azonnal jöjjön a Vöröskaromhoz.
- Mit akar tôle? - kérdezte kissé ijedten a Nagy Bivaly.
- Nem mondja: De te is gyere. A Hidegek Törvénye elé kerül a fiú.
- Mi?!. . . És ha azt mondom, hogy nem ülhet senki törvényt a Vadsuhanc felett?
- mondta a Nagy Bivaly falfehéren.
- lgy mondta a Vöröskarom - felelte a másik.
Ki lehet az, akinek a nevétôl a Nagy Bivaly is elsápadt? Akitôl a mesztic óriás
is fél? Ki ez a Vöröskarom? És miért hívatja ôt? Mi az a Hidegek Törvénye?
- Gyere!
A Nagy Bivaly elszántan útnak indult. Szokatlanul komor volt az arca. Most
kifelé mentek, a tengeri bejáró irányába.
- Vigyázz mostan, mert a Hidegek Bíróságához kerülsz, és ott senki sem tehet
érted semmit. Engem is elintéznek, ha nem tetszik valami nekik.
- Ki az a Vöröskarom?
Minden. Ô meg a Kegyelmes döntenek arról, hogy mi legyen. De ô a Kegyelmesnek
is parancsol: Ô mindenkinek parancosl, és egy intésére az alvilág minden embere
megmozdul.
- Te félsz tôle?
Nagy Bivaly habozott.
- Elpusztít, ha akar. És olyan szeme van, hogy nem lehet bírni. Egészen zöld
lesz, és mintha világítana. A tenger változik át úgy, ha hirtelen felhô mögé
bújik a nap...
Közben a folyosó végén már nappali világosság látszott. A herceg nem értette,
hogy hova mennek. Az alvilág vezére talán nem lakik itt? Csónakba ülnek?... De
nem lát ilyesmit á bejáróhoz kötve. . .
. Néhány méternyire a nyílástól a Nagy Bivaly megállt.
- Itt vagyunk.
- Hol?. . .
Meglepetten felkiáltott. A folyosó oldalában, a falban, kis fafülke látszott,
amelyen nem vólt ajtó.
- Gyere.
Belépett a kamrába. A mesztic megrántott egy kötelet és néhány másodperc múlva
emelkedtek.
Lift!
Egy ház elôszobájában szálltak ki a liftôl. Útközben tehát nem menekülhetett
senki, az akna tnegszakítás nélkül folytatódott a helyiségig, ahol kiléptek.
Fent, a tenger partján állt ez a ház. Tiszta, rendes úrilakás elôszobája volt,
ahová értek.
Itt a herceg legnagyobb meglepetésére tíz tengerész fúgta körül óket,
mindegyiknél gumibot, és mielôtt még szólalhatott volna, egy csomó fürge kéz
végigtapogatta, elvették a fegyverét, ólmosbotját, különben mindent nála
hagytak.
- Hohó! Lefegyvereztek?! Ez eddig nem volt itt szokás! - kiáltotta a Nagy
Bivaly, és revolvert kapott elô a zsebébôl. -EI innen -dörögte -, aki közeledik
vagy a fiúhoz nyúl, annak vége!
Az egyik matrózt könnyedén ellökte, de ez a futó mozdulata elég volt ahhoz,
hogy az illetô a helyiség túlsó végébe repüljön. Csak most látta ôfelsége, hogy
milyen félelmetes ereje lehet a félvérnek.
A matrózok gyűrűjébôl egy angol sorhajóhadnagy lépett elô. A herceg elképedt.
Hogy kerülnek a Vöröskarom nevű rabló környezetébe haditengerészek? És egy
tiszt?
- Te itt fegyvert mersz húzni? - kérdezte a tiszt.
- Tudni akarom, hogy mit terveztek a kölyökkel!
- Azt Vöröskarom fogja megmondani. Érted?
Hm. . . Egy angol sorhajóhadnagy tegezôdik Nagy Bivallyal?
- Jegyezd meg, Fôorvos, hogy a poko)ba küldelek téged és a pojácáidat, ha
valaki hozzáér a Vadsuhanchoz.
- Tegye le a revolverét - mondta a fiú. - Nincs értelme.
Nyugodtan odalépett a Nagy Bivalyhoz, és elvette a revovlerét. A kolosszús
morogva tűrte, mint egy oroszlán, ha a szelídítô a torkába nyúl mutatvány
közben.
- Hát ha té akarod, nem bánom, de annyit mondok, hogy egy haja szála se
görbüljön meg a kölyöknek, mert akkor. . .
A tengerészek közrefogták ôket, és vezették. Az ablakon látszott a tenger és a
távoli kikötô. A herceg csodálkozva nézett jobbra-balra a finoman berendezett
lakásban. Már vagy a harmadik szobán meritek át.
A tükörben megpillantotta az arcát. Az orra szép, kékesvörös uborkává nôtt. A
szája keresztben repedt át, nyúlszerűvé duzzadt, két szeme sötétibolya
daganatokba mélyült. Haja kócos volt, ruhája csupa ronagy és piszok. Kevés
jellegzetesebb fegyháztöltelék bolyongott ez idô tájt a külvárosban, mint
ôfelsége St. Antonio herceg.
Azután beléptek egy szobába, és szemben az ajtóval ott ült egy asztal körül a
Hidegel Törvénye.
A Holdvilág Charley, a Kannibál Béby, Tulipán, Mimóza és a többiek voltak
együtt. Piszkos Fred a kapitány fel és alá járt, a szakállával babrált, és
bagót rágott. A Kegyelmes kinézett az ablakon.
"Hol a Vöröskarom?" - gondolta a herceg.
- Mit akartok a Vadsuhanctól? - kérdezte fojtott dűhvel a Nagy Bivaly.
- Fogd be a pofádat - szólt rá hivatalos gôggel Holdvilág Charley. - Majd a
Vöröskarom megmondja, amit akar.
- A te műved! -fordult Piszkos Fredhez, de a Kapitány nem figyelt rá. Az
ajtófélfának dôlt, és riszálta magát, mert viszketett a háta.
Egy rádióstiszt jött sietve, szintén az angol haditengerészek uniformisában.
- A Vöröskarom jön!
Nagy Bivaly is az asztalhoz sietett, leült egy üres helyre, és nagyon
felindultnak látszott. A herceg kiváncsian nézett a bejárat felé, amelyet a
szoba másik végében függöny takart el.
A függöny szétlebbent, és belépett a Vöröskarom. Mire a herceg megkapaszkodott
egy haditengerészbe.
A Vöröskarom nô volt.
Szôke, fehér bôrű, fiatal leány. Hátrafésült, sima haján fényábrák táncoltak,
miközben besietett. A legelôkelôbb luxusszálló halljába is beillett volna az a
kissé frivol, testhez álló angol rzrha, amelyet viselt. Gyöngysora, arany
karórája és fôképpen vörösre lakkozott, hosszú kôrmei inkább társaságbeli
modern nôre vallottak, mint az alvilág rettegett vezérére.
Csak a szemei, a furcsa, tiszta, kékeszöld, nagy szemek jelezték, hogy
rendkívüli nô.
Nyugodtan Ieült a középre, azután csengô, kellemes hangon mondta:
- Hol a fiú?
A herceg körül félreálltak.
- Magát nevezték el Vadsuhancnak?
- Igen.
- A Hidegek Törvénye ítéletet fog hozni maga felett. Jól vigyázzon minden
szavára.  És a hercég tisztában volt vele, amikor ennek a I2ánynak a szemébe
nézett, hogy élet-halálra megy a játék!

                              TIZENNEGYEDIK FEJEZET

                      Ôfelségem, 1-sô Fülig Jimmy naplója

                                      VIII.

Eszt a naplót aszért kesztem írni, mert egy különös felvilágosítás következté_
ben Ófelsége emikor búcsúsztam többrendbeli figyelmeztetésre hívta fel a
következôkben. Ez akkor volt, amikor átattam ennek aszt a címeres szarvasbôr
táskát, amit Piszkos Fred ellopott Fernantesztôl. Ész az Ekmont is olyan
szigorú, mint asz volt.
De én elbántam vele éspedig így. Ámbár: _ Kihallgatózásra jött, amikor négy
napja már a fôlegvárban minden ajtaja le volt zárva
-osztálylakomnak. A legutóbbi nép közé vegyülés miatt.
Akkorjött a Higdaló ez a Gombperec. És mondá. Zöld papagály ruhában volt
aranyos dísszel:
- ltt van a fogadó idô. Kíván valamit felség?
Mondom: Igen, kívánnék valamit.
- Mit pedig felség?
- Vegyen egy parákát, mer káprázik a szemem a kopaszságtól, ha csillog a
lámpáknál.
- Parancsára - mondá. - Felséged elôírhatja, hogy milyen parókát vegyek. ~ -
Mondom: zöldet, mer az megy a ruhájához.
Azt mondá erre, hogy akkor ôtet majd kinevetik. Megnyugtatám, hogy az így is
megtörténik, tehát nem kockázat semmit.
Erée bejelenté Egmontot, aki jött. Ketten beszélgettünk kétszemközt Ekmonttal,
mert Gombperec ki vitte az övét.
- Felség - mondá Ekmont. - Holnapután államtanács Önnek meg kell hozni az új
trvényes pikkelyezést a trónöröklést illetôleg.
- Aszt én nem teszem - mondám. - Maga jól tudja, hogy én nem vagyok a király,
mert gyerekkorom óta jól ismer, és homlokán heged a régi sebés kardos nyom.
Tehát tudja, hogy nem vagyok király, tehát nem hozhatok új törvényt.
- Ha így lenne, ezt már mondtam egyszer - felelte igen dühhel -, az halálos
kivégzést vonna maga után.
- És én magam után vonnám ôt. Mert ismeri a királyt! Miért nem leplezett le
azonnal? Miért hagyta, hogy a trónvitorlás történyen? Ha én bűnös vagyok maga a
palást
Így odamondtam! Egyenesen neki!
Erre kissé falfehérre halotthalványult. Jól visszavágtam. Mer ha én nem vagyok
a király és idáig hagyott engem fajulni, akkor ô a palástbűnös és ezért mellém
ítélik a szomszéd kötélre bíróilag.
Egész elém állt. De én nem ijedék, mer esz nem családi nekünk.
Így szóla:
- De. . . azt könnyű bebizonyítani, hogy ön ép nem elméjű és gyámság jön. Én
leszek a régen herceg és önt a fôleg várba életfogytig várja a...
Itt valami nôt mondott, aki vár. Bizonyos Ella.
Az várja a bolond uralkodót. Bizonyára ápolônô.
Tudom már! Aszt mondá:
- Önt várja a Citad Ella!
- Nesze - mondtam -, én nem vagyok egy szívbajos uralkodó és velem nem lehet a
sors kegyelmébôl kitólni. Én nem hoszok törvényt, amíg nem vagyok személyesen
itt. Mer rnost csak helyettem vagyok itt. Majd ha visszatér az igaszi. Asz
hoz.
- Három nap gondolkozási idôt kap. Ha addig. . . nem szánja el magát, akkor
cselekszekl Érti. . . felség?!
- Nem vagyok hülye - mondám kegyesen.
- És mi a válasza?
- Az, hogy majt pont magától kapok szívrohamot az ijedségbôl folyólag.
-De...
Kegyesen csengeték a gombon:
- A kihallgatódzás véget nyert!
És nem felelhete mer jött a Hídlapó fehér parókában fekete maslival hátul:
Ekmont remegve dühtôl távoza.
- Esz a paróka régi francia aloncsnevezetű... Esz itt - mondta a Hídlakó.
- Olyan azzal a maslíval, mintha egy hibant ôsz nô bakfisnak hinné magát. De
jobb, mint saját fénycslszolt, hajtalan skalapja.
Mondám. Ô fordula és mente. És olyan volt hátulról nézvést copfjában a fekete
propellerrel. mint egy különös hitroplán.
Én pedig bementem a köynvtárszobába és kivettem a polcról, a könyvek tára mögül
pálinkát. És ivék.
És amikor este lett, akkor jelenté lakájom:
- Az ágy elôálla.
Miután átköltöztettek éjszakára, selyembe és már lefeküdtem volna, amikor
kopogtatnak. Egy képen. Mert a falon egy kép ábrázolá atyámat, aki elhunyt, egy
öreg St. Antoniót. És újra kopogás hallatszott, a kép mögül, amirôl kiderült,
hogy rejtekajtó mint filmben. Mert félrelépett a kép, és mögüle a keretben egy
folyosóból megjelent egy hölgy.
A királyné állt ott. Anyám! Akinek nem én vagyok a fia, csak helyettem pótolom
magamat.
- Bocsásson meg uram! Nem volt módomban idejönni másképp.
- Más kép nincs is a szobában - mondom én -, de kegyeskedjék elhagyni kereteit
felséges királyanyá.
És bejött.
- Ezt a járót csak én ismerem és boldogult férjem.
Nagyon szomorúnak Iátszott a királynô. 5ajnáltam. Szívbôl.
- Mit tehetek felséges anyakirály?
- Uram! Ne írj aalá a pikkelyezésrôl szóló törvényjavaslatot!
Habozott és a hajához nyúla.
- Mek kell bíznom magában - mondá majdpedig. - Úgy látom, egyszerű de okos és
jó ember. És most mint valami polgári asszonyság, egyszerűen mekfogta a kezem.
Ez nagyon jól esett, mintha csak asz én mamám lenne. Nekem is volt. Mer nem
csak királyoknak lehet mamájuk, hanem sokszor a legeccerűbb csavargónak is.. És
mék ászt mondá:
- Hallgasson ide fijjam!
Így mondá:
- Ekmont, a fivérem, a koronát akarja magának. Saját magának. Ha az a törvény
van és magát szerencsétlenség éri Warinstól, hogy a merénylô megöli, akkor vagy
én vagy ô lehetne a király asz új törvény s2erint, amit magával akar beleitatni
új törvénynek. A mostani szerint, nem lehet más a király, csak vérbeli St.
Antonio.
- Ilyen gaz ez asz Agmont-
- Fél. Nagyon fél.
- Mitôl?
- Asz régi történet. Húsz év elôtt én nem voltam királynô, hanem Wolbour
Tehodor fregattkapitány felesége voltam, és született egy gyerekünk. Az elhunyt
király, St. Antonio fôherceg egyszer látott Tahitiben, ahol laktunk és belém
szeretett. Neki is volt akkor egy gyereke és felesége. Én hát nem is álltam
vele szóba mint asszony. Hiszen nôs, családos volt. akkor éppen trón nélkül élt
Tahitiben, mer lázadás miatt menekült. Felesége a királynô sohasem látta
Almirát. Azután egy ragályba meghalt felesége és gyereke, és nagyon
szerencsétlen volt, és sokatjárt hozzánk. Kedve)te férjemet, és fivérem, Egmont
bizalmasa lett. Akkor asz én gyerekem volt kétéves. A férjem Wilbour Theodor
fregattkapitány akkor úton volt. Ô sohasem volt jóviszonyban Ekmont fivéremmel.
És egyszercsak Ekmont aszt jelenté nekem, hogy Theodor betegen jött haza
fregattján, és a szingapúri kórházban van. És engem yachtra t5ltetett, hogy
hoszá menjek. És akkor amikor a yacht nyílt tengeren volt kisült, hogy Ekmont
hzudott és elvitték Almirába. Erôvel. A gyermekemet elôre elvitték tôlem, és
miatta én is mentem. Csukott kocsiba vittek a kikötôbôl a Fôlegvárba, de a nép
éljenzett. Asztat hitték hogy én vagyok a királyné. Mer a király ezt hirdette
ki. Pedig a királyé az igazi trónörökössel még Tahitiberi mekhalt. De a nép ezt
nem tutta, csak látták, hogy jön egy gyerek meg egy nô. De az én voltam. Mit
csinálhattam én a fôlegvárban? Férjemet nem értesíthettem. Vele elhitették,
hogy elhagytam. Belekellett nyugodni lassan, lassan. És a gyerekem így
trónörökös létt. Egmont mindig tudott engem tenorizáli. Most is. A St. Antonio,
akit maga ismer, az lhfolbour Theodor fija, és ezt senki sem tudja, ô se tudja,
csak Egmont, én és most maga. És tutta a meghalálozott, a néhai király bátyja,
Fernandez, aki régen herceg volt. . .
Esz nagyon regényes história.
- És - kérdem - mit tett a fregattkapitány Wilbour Theodor?
- Ô keresett sokáig. Aszután évek múlva megtalált. De a fija miatt hallgatott,
hiszen már akkor trónörökös volt és csendben elment. Ekmontnak pedig írt, hogy
ha a fia király lesz, megmond neki mindent. Esz lesz a bosszúja. És Ekmont
mindég félt ettôl, és ha mostan törvény jön, hogy asz én királynôi családom is
örökölhei a trónt, akkor ô mekkoronásztatja saját magát és a fijamat kisemmizi
a trónból.
ˇ Mostan értettem.
- De kérem - miért Vagyok itten én? A király a hajón tutta aszt, hogy engem
elhosznak ide? Nem igaz, hogy ô vegyülni akart-
- A király nem tudta, mi történt, csak aszt akarta, hogy maga helette
Szingapúrban legyen, amíg ô sétál kissé. Ám a Titkos szolgaság egy embere ezt
kihallgatta, közben mi rádión megtuttuk, hogy Warins Bob megszökött a
börtönbôl, és jön merényletet elkövetni. Ekkor kapóra gyött a Titkos Szolga
értesítése, hogy fijjam magával személyt cserélt.-- Aha! És így nem a királyt
merényli, hanem engem öl meg.
- lgen. Egy Greenwood nevű tudós tanárt kellett csak értesíteni, hogy tagadja
le a helcéget. Ô köszölte azótá, hogy megtette, de érkezésnél átölelte magát,
mindenki azt hitte, hogy maga a király. De nekem ez így nem tetszik, hát
megmondtam. És ha nem akar ebben a veszéjyben maradni, menjen.
- Ezt nagyon jó tudni, ámde nekem megpuccolni nem szokásom. ˇ
- De a pikkelyezést ne engedje, mert Ekmont a fijamat, amire visszatér,
kijátssza a kinullázásból, hogy ô legyen a kicály saját kezűleg.
llyen egy körmösfont ez asz Ekmont homlokán a feltűnô ismeretjel dacára.
- De - felelém - hogy hagyhatták ôfelségét egyedül Szingapúrban, mijután az a
Greenwood megtette (de nagyon fájt.)
- Mer a mi titokzatos szolga álatunk embere ott a hajón aszt mondta, talált
valakit, aki 6felségét leszállástól kesztve követi és megvéti, és ez olyan
ember, aki bisztos meg tudja óvni, rhint a testôrsége. És majd ôfelségét
elvezeti egy hajóra, amllyel Tahitibe viszik.
- És így történt?
- Nem sajnos - és sóhajta szegény. - Asz asz ember nem bírt ott lenni a
kiszállásnál, és most nem tudom, hogy mi van a fijammal.
- Ki asz asz ember?
- Akit mága bezárt huszonnégy órára. Piszkos Fred, a kapitány, a ládába. Most
már tuttam, hogy milyen igasza volt, amikor elájult.
Kelt mint, ma uralkodásunk annójában, Almira székestrónváros fôlegvár által
kézzel Fojatás a következô:

                              TIZENÖTÖDIK FEJEZET

                                       1.

Az egész úgy hatott, mint valami torz álom. A kidülledt szemű, rémült Nagy
Bivaly, Holdvilág Charley halálfejével; a bekötött homlokú Tulipán, az a
részeges, ronagyos, ôsz hölgy, a diplomataszerűen elegáns Kegyelmes és
Vöröskarom, a nagyvilági szépség, végül Piszkos Fred, a kapitány, amint sárgás
szakállát morzsolgatja fekete szegélyű, hosszú karmai között, szinte
valószínűtlenné tették az ijesztô képet.
- Kapitány - mondta a nô Frednek -, mit tud a fiúról?
- Semmi jót. Azzal a pimasz Fülig Jimmyvel suttogtál a hajón. - A fiú felé
fordult zsebre dugott kézzel. - Egyszer épp akkor jöttem, amikor kétezer
dollárt adtál annak az alaknak.
- Ez igaz?
- Igaz - felelte a herceg. Vöröskarom arcán némi undor vibrált át, amikor a
mocskos, tépett, torz emberre nézett.
- Hány éves? - szólt közbe a Kegyelmes.
- Huszonegy.
Vöröskarom kutatóan nézett a torz, utálatos arcba.
- Hallottam, hogy egy nap alatt sok mindent tett, ami másnak évekre elegendô.
De itt nem segíthet magán a bátorság.
- A bátorság mindig elônyös lelkiállapot. Különösen hölgyek értékelik nagyra -
felelte vidáman.
A Nagy Bivaly kétségbeesett kedvencének hihetetlen szemtelensége miatt.
- Álljon ide, egészen elém! - szólt hidegen, élesne a leány.
- Boldogan! - felelte a herceg, és egészen az asztalig ment.
A Hidegek Törvénye fenyegetô zúgással vette tudomásul a szemtelenséget.
Vöröskarom felugrott. Most olyan volt a szeme, amilyennek a Nagy Bivaly leírta.
Egészen furcsa, arannyal vegyített hidegzöld mint amikor a tengeren új szín
vonul végig, mert a napot egy átsietô felleg elfedi.
Úgy látszott, hogjr egyetlen szót fog csak mondani, és a herceget már viszik
elveszejteni. De lassan kihunyt a méregzö)d szemfény.
- Ne merészeljen ilyen hangon beszélni, mert. . .
- Felesleges kísérletezés, hogy megijesszen. Nem félek.
- Mondtam nektek, hogy szemtelen a kölyök, és megérett arra, hogy elintézzék -
szólt bele Piszkos Fred.
- Mióta ítélkezik a Hidegek Törvényén ez az alak? - szólt fogcsikorgatva a Nagy
Bivaly. Többen nyomban a fiú pártjára keltek csak azért, mert a Kapitányt senki
sem szerette.
- Rakjál ki midnent a zsebedbôl - szólt közbe a Kegyelmes. - Megnézzük, mi van
nála, ott a kabátjábanl
Most eszébe jutott! -a szarvasbôr táska! Fernandez herceg irataival! Ha
megtudják itt, hogy kicsoda... Egy percig sem él!
A Fôorvos nevű tengerésztiszt elvette az írásokat, és átadta Vöröskaromnak. A
nô alighogy belenézett az iratokba, meglepetten felkiáltott. Azután még
ijesztôbb aranyzöld fényt kapott a szeme.
De nevetett.
És ez a nevetés, minden harsogó vidámsága dacára ijesztô volt.
- Ki ez az ember? - kérdezte a Kegyelmes.
- Bob Warins!
Holdvilág Charley és a Kannibál Béby egyszerre rántották ki pisztolyaikat.
Mindenki felugrált, 8sszevissza kiabáltak, és a Nagy Bivaly meszticarca sárgás
árnyalatra halványodotott.

                                       2.

- Maradjatok csendben, és senki se merjen revolveréhez nyúlni itt! - süvítette
a leány.
Csend lett.
- Maga Bob Warins! - fordult keményen a fiúhoz.
"Mulatságos" - gondolta a herceg.
- Feleljen!
Mit akarnak tôlem?
- Ne kérdezzen, hanem feleljen!
- Nem felelek! Nekem ne pacancsolgasson. ltt van ez a söpredék, ha parancsolni
akar. Ezek félnek magától. Én egy cseppet sem.
- Tisztában van azzal, hogy öt perc múlva halott ember? - rikácsolt Fioldvilág
Charley.Azt hiszi; hogy az mindegy?
- Ha megölnek, akkor csakugyan mindegy.
- Maga idejött kémkedni, mert tudta, honnan fenyeget a veszély - szólt közbe a
Vôrôskarom. - Bob Warins, ez a kirándulás halomca döntötte a számítását.
Közben a Kegyelmes elolvasta az írásokat.
- És ha eddig kétséges volt, hogy megöljük-e, most már bizonyos lehet benne.
- De hát mit tett? - nyögte a Nagy Bivaly.
- Ez az ember összejátszott Femandez régenssel, és megölte St. Antonio
herceget!

                                       3.

Mint ônmagának gyilkosa állt ott. Ez kissé meglepte.
A Vöröskarom feléje fordult.
- Maga azért készült visszatérni, hogy uralkodjék a Boldogság Szigeteken?
- Ezt beismerem.
- Ezt a levelet és az okmányt Fernandez régens, St. Antonio herceg gyámja írta
Warinshoz. "Hm. . . Mi lehert azokban az írásokban?"
- Tudni akarok mindent! - mondta Vöröskarom, és elvette a Kegyelmestôl az
írásokat. Gyorsan átfutotta.
- Micsoda aljasság! - kiáltotta, és dühös megvetés villant fel sokszínű
szemében. - Szóval ôsszejátszott azzal az alantas régensherceggel, hogy elteszi
láb alól a fiatal St. Antoniót.
- Nem igaz! Gyalázatos rágalom!
- Hallgasson! Itt van a régens keze írása, és a magáé is! - Olvasott.
Ha úalaha eljoglalom a St. Antoniók trónját, Fernandez régensherceget illeti
meg a köztársaság idejében kiadott összes koncesszió rendelkezési joga.
- A mi tüzünknél akarta megsütni a pecsenyéjét! -kiáltotta gúnyosan a
Kegyelmes. -Még szerencse, hogy Bonifác klubtag feljelentette Fülig Jimmyt.
A herceg szinte fuldoklott a fájdalomtól, amikor belenézett az írásokba, és
felismerte a régens keze vonását. Milyen szörnyűség! Tehát Fernandez bácsi
összejátszott egy trónbitorlóval; egy kalóz fiával, aki szökött fegyenc!
- Világos! - mondta a Vöröskarom. - Megölték a herceget, és Fülig Jimmy a
régens segítségével átvette az uralkodó szerepét.
- Te most menj. . . - mondta a Kegyelmes a leányának. - Jelentsd be egy
bizonyos úrnak, hogy beszélni akarunk vele.
Miután a lány kiment, egy ideig csend volt.
- Hát ez rejtélyes - szólt a Kegyelmes -, hogy akarja Fülig Jimmy a családdal
e)hitetni az azonosságot. . . Mi a véleménye, Fred?
- Piszkos Fred, mit szól az ügyhöz? - kérdezte Tulipán.
A Kapitány bóbiskolt.
- Magát nem érdekli a do)og-
- Miféle dolog?
- Nem hallotta, mit mesélt Bonifác, akit Fülig Jimrny felpofozott?
- Bonifác egy részeges gazember.
- Bonifác azt állítja, hogy Fülig Jimmy mint kirá)y érkezett meg a
Honolulu-Staron. Miután sokat suttogott ezzel a kölyökkel. Bonifác szerint
Fülig Jimmyt magas rangú urak egy Almira nevű yachton a Bo)dogság Szigetekre
vitték.
- És mi köze ennek a suhancnak az ügyhöz?
- Letagadta, hogy ismeri Bonifácot.
- Ezt meg tudom érteni. Én sem dicsekszem vele.
- Mi a véleménye?
- Nem árt ezt a kölyköt elintézni. . . - Utálattal látták, hogy Piszkos Fred
most is csak a fiú elleni bosszújával törôdik.
- És. . . az Almirába sietô angol cirkálók Fülig Jimmy királyságát védik -
szólt közbe Holdvilág Charley. - -Mert két cirkáló van állandóan a közelben.
- Nem valószínű, hogy Fülig Jímmy trónjáért az angolok közbelépjenek. Ez
csakugyan valószínűtlenrtek látszott, és ôfelsége kezdte rosszul érezni magát.
Veszélyes lehet, ha az angolok védelmére szorulnak... és Fülig Jimmy ül a
trónon.
- ltt a perc - mondta a Kegyelmes -, amelyre évek óta várunk! Elmegyünk
Almirába! Leleplezzük Fülig Jimmyt, és a zűrzavarban visszaállítjuk a
köztársaságot. Akkor ti valamennyien nagy jutalmat kaptok az embereitekkel
együtt.
- -És ez a kalózkölyök?
- Végezzetek vele!

                              TIZENHATODIK FEJEZET

                      Ôfelségem, 1-sô Fülig Jimmy naplója

                                       1.

Almira fôlegvár szobámban. Kelt mint bent.
Most mégiscsak lejirom, hogy a napló mitôl jön rá az emberre; mer nekem
magamtól sohásem jutott volna az eszembe.
Asz úgy kezdôdik, hogy ôfelsége mégis akormikor a hajón álltunk, mondá:
- Majd vigyázzon azért mindgnre, nehogy galibát csináljon.
- Felsék bízhat - mondám higgadtan -, én meg állom a helyét a trónon, illetve
megülöm, mivel álldogállni nem szokásom.
Akkormég úgy hitte, hogy ô jön helyettem királynak. Pedig én mentem helyette,
mert Greenwood ôt letagatta (pedig fájt neki) Egmont meg engem felismert és az
nem fájt senkinek, hógy a gyilkos Warins és az összes bentszülöttek egy
csavargót öltek meg a király helyett. Csak aszt sajnálom, hogy egy napra ládába
zártam Piszkos Fredet, és így nem bírta elszöktetni Tahitibe a királyt.
No mintegy. Reméljük a legjobbat. Én csupa jobbhelyre attam ajánlást
ôfelségének ezért, ha nem lesz baj, akkor örülhet, hogy megúszta. ˇ
Mostanában a könyvtárban pálinka helyett könyvet is néztern több alkalommal.
Nagg uralkodók volt a címe, és tanultam ebbôl a szakmát.
Itten van asz, hogy minden uralkodónak családi fája van, de amint látom, aszon
nevek riôiiek. Aszután áll, hogy egy uralkodó; bizonyos Bonepárti aszt monta,
hoty kenyérrel és vassal Kínáig is eljut Franciaországból. Asz nem kunszt.
Próbálja meg egy vas nélkül, ahogy én 5zoktam. Továbbá uralkodók kegyesek,
leereszkedôk és fent ségesek és nem tetszô egyéneket a vár fogán lelövetnek.
Vagy pedig lefejezték a nyakukat.
Meg eszt modják: "Uralkodása alatt népe felvirágzott és a fôtéren egy szoborba
megôregítették mását. Népe céljáttűszte ki boldogulásul..."
Van itt egy 8-adik Hendrik, asz mindég a hóhérnál tartott válópert. Igazán
elvesztették érte fejűket a nôk.
Hát esz nem érdekes. Sokkal izgatóbb, hogy a fôelgvár erkélyén át Iátok jönni
egy ismerôs alakot. És megrémültem. . . Szentatyám. . .
Miféle csoda?
Ez Bonifác!
Semmi 2-ség. Ez a szélhámos megismert a hajón és megsejtette az üzenetet! Ide
jön zsarolni! Na megállj! Sajátkezűleg csengeték, és amikor jött a lakáj, kinek
cipôjét még mindig hordám (saját Iábúlag), a hídlakót kértem.
Na jött. Coppffján a propeller, ruhája zöld és mintha holta után márványba
megöregítették volria.
- Gombperec úr! Egy ember jön a fôlegvár felé! Fogassa el.
- Miért felség?
- Ez az én dolgom. Azonnal fogassa el, vessék börtönbe és hajnalban a vár
fogán...
-- Felség! - rebegé.
- Csend! Kora hajnalban a vár fogán felpofozni és kitoloncolni a szigetrôl.
Többé nem láti>gathátja.
- De... ez nem törvényes eljárás! Én itten egy miniszter rangjában a törvény
ôre vagyok.
- Kollegám egy bizonyos 8-adik Hendrik, aki szintén szigeti király volt, még
Mórhus Tamás nevű mˇiniszterét is lefejezé.
- Felség... ez nagyon régi volt.
- Majt én visszahoszom ezeket a régi szép idôket. Menjen s tegye amit
parancsolni kégyem vala. Asszt az embert hajnalbán a vár fogán egy
balegyenessel kitoloncolni.
Rezgett a feje szegénykének, amíg ment. De parancs az parancs, jól tudám.
Amikor kinésztem asz ablakon, éppen elfogták eszt a sakál Bonifácot. És ha nem
nésztem volna királyi tekintélyemet, enenkezűleg kenek le neki, mert ilyesmit
nem jó másra bízni. Eszután jelentené a lakáj, hogy a fürdô tálalva van. Mer
királyoknál ez úgyszólván mexokott művelés. Majd utána ismét jött Gombperee a
hídlakó, de a feje még mindék reszgett. Egyik kezében hoszta a cipôit és
harisnyában volt.
Igen kevéssé elbűvolô látvány fiatal hölgyeknek. És már esteledett. Mondá:
- Felsék, asz államtanács várja.
Meghajolt és távozott, mer harisnyában volt. Én is készültem a cipôt lehuszni,
és jött a lakáj.
- Szôr Ekmont!
- Jöhét - mondóm én.
És jôtt: Egy másodpercig farkasszemet néztünk.
Azutág szól a :
- Kész van az államtanácshoz?
- Igen. Csak. . . megfürödtem éppen.
- Röviden: ha a mai államtanács nem pikkelyezi a trónöröklési törvényt, akkor
gyámság álá jön, és a Citad Ella várja magát.
Bisztos egy öreg nô, hogy így ijeszt vele. Mostan baj volt aszonban a gyámság
miatt.
- Nézze Egmont. . . eszt. . . úgy álI a dolog, hogy adjon idôt még. . .
mondjuk. . .
- Hiába 5-öI 6-ól. Esz fiksz! Esz hadüzenet. All Timátum!
Ez valami bentszülött átok lehet. De mingyár elment.
Én meg ott álltam megfürödve.
Most mi legyen? A királynô kért, hogy ne írjam alá. A király sem akarhattya,
hogy én a képébe törvényt hosszak.
Kinésztem.
Sok, sok csillag volt és nehéz edves esti levegô... Mindenfelé a pálmák és a
szapad természet jó szagai, meg arra messze a sima fekete Indiai Oceján.
Eh! Fülig Jimmy! Mire vársz? Vigyél el néhány ékszeres kitüntetést orgaszda
barátaidnak és gyerünk! Nem teneked való az uralkodói ipar!
Már most vaty két napig nem jól alszom asz ágyban és nincs étvágyam. Toúlonbn
egy vizes bálán jobban hálnék és fejedelmi lenne utaszni egy hajófenékbe.
Esz nekem elég volt! Mire elmúlik a monszun, jó lenne valami lármás kikötôbe
lenni...
Hát gyerünk. És eszennel kiváltó tisztelettel ajánlom magamat! Néháy kisebb fém
emléktárgyat, aranyt meg ilyent azért viszek. Asz ember inagyen nem uralkodik!
Ahogy a királynô mutatta, elfordítok a kép mellett egy fát és a keret odébmegy.
Én besÍiszolok és visszatolom.
Jó napot. Csak várjon a tisztelt államtanács harisnyába, amíg náthát kap.
Végigmegyek a folyosón.
Mert a zseblámpámat megôrzém uralkodásom idején. Keszdetétôl napjainkig. Néhány
szép nagy patkány riadtan szétfutkál. Helyes kis állatok eszek. És végül gyövök
egy nagy kapuhoz. Eszt kinyitom és ottan.vatyok a hetyoldalnál.
Szabad ég alatt!
Teleszívom magarriat a friss levegôvel! De nagy öröm, ha az ember
tetronidzálhatja magát. . . Ott van a vasúti sín fűvel benôve. . . fstenem!
Hogy is van a csavargók nagy mondása?
"Mindenütt jó, de a legjobb sehol!"
Hohó!
És már indulnék, amikor egyszerre egy csendes hang mondja:
- Jó estét José.
Ott állt elôttem a kísértetkapitány, és egy pisztolyt tart az arcom elé, de
nyugodt és közömbös, mint mindig, és sapkaernyôjén, meg a gummiköpenyén
folydogáló párák vízcsöppjein megcsillan a holdfény.
- Maga...? - mondom kissé rekedten, mert furcsa volt.
- Igen.
- Ki maga?
- Mindegy José. Így nem hagynak ott egy trónt, battyuval, éjszaka!
- Mi köze?
- Csend... Még szükség van magára José. Maradnia kell, érti?...
- És ha nem?
- Akkor lelövöm.
De ezt szinte szeliden mondta. És cigarettázik.
- Mondja José, igazán nem tudja, mi lett avval a szekrénnyel, ami Fernandez
szobájában volt, aki régen herceg?
Mit akar ez evvel? Valami kígyó zörren a bokorban.
- Feleljen, de ôszintén, mert nagyon fontos lehet.
- Felelek. Nem tudok a szekrényrôl:.. Dehát esz miért fontos?
- Mer:. . lehet, hogy amikor én magával vízbedobattam Fernandezt, akkor a
halott helyett ez a szekrény volt a lepedô alatt.
- Aszt nem lehet! Láttam a halott kezét kilógni. Szürke, nagy kéz. . .
Valósággal felderült az arca:
- Esz, biztos?!
- Bisztos. . . Dehát. . .
- Menjen vissza José.
Könnyű szél jött erre át a dagállyaÍ a tenger elôl és sós szag volt. . . Láttam
is messze, ahoty egy repülô hal felugrott a viszbôl és tükrözve fitszánkolt. .
.
. De jó lenne menni.
- Vissza José - mondta ismét csendben és nekem vissza kellett meni, pedig olyan
csuda ködök jöttek befelé a tengerrôl...
- Hm. . . - jegyeztem neki mentében. - Félek az államtanácstól. . .
- Nem lesz államtanács! - kiáltá utánam és becsapta a kaput.
Hallottam, ahogy egy nagy sziklát dübörgôn,rágurít.
Fogva voltam, most már. Erre nincs többé kijárás. De miért mondá, hogy nem lesz
államtanács?
Fedig nerr, volt. Jól tudta.
Engem már mindenfelé kerestek és mind cipôben. És rémülten.
- ltt van Warrins - mondta rekedten a hídlakó.
- Mi történt?
- Ször Egmontot megölték. Ô volt a bosszú elsô áldozata. (Folytatása
köuetkczik.)

                              TlZENHETEDIK FEJEZET

                                       1.

A herceget összekötötték. Nyugodtan tűrte. Jól tudta, hogy meg kell halnia.
Akár Warins, akár St. Antonio, itt nem száímthat irgalomr.a
- Engedjék meg -szólt a Hidegek-hez mosolyogva, csengô hangon -, hogy
elbúcsúzzam a barátomtól.
Odalépett a Nagy Bivalyhoz, és kezet nyújtott.
- Köszönöm, hogy segíteni akart rajtam, és sajnálom, hogy nem jutalmazhatom meg
ezért. A Nagy Bivaly arcán valami bornírt megilletôdés látszott. Úgy fogta a
fiú kezét, mintha nem tudná, mi az. Nézte a finom kis mocskos ujjakat,
forgatta, tapogatta.
- Te kôlyôk. . . te voltál az elsô ember. . . akivel. . . szívesen voltam. . .
és. . . Körülnézett sötéten, de annyirevolvermarkolatot fogtak körülötte
mindenre elszánt emberek, hogy tehetetlen kínjában megcsikordult a foga,
hangosan, bántón.
- Gyerünk - mondta Holdvilág Charley -, vigyétek ezt a férget a Vészkijárathoz.
Két haditengerészet elvezette, és ezzel befejezôdött St. Antonio uralkodó
herceg ôfelsége fűvid találkoiása a szabadsággal. . .
Most nem vitték a lifthez. A ház belsejébôl néhány lépcsô vezetett le valahová.
Azután föld alaGti folyosókon át haladtak sokáig vaksötétben.
- Menj elôre! - mondta az egyik kísérô.
Engedelmeskedett.
Egyszerre megcsúszott, és gurult. . . gúrult. Nem sokat. Néhány métert
mindössze egy sáros; meredek lejtôn.
Mi ez neki? Fel sem kiáltott. Az egyik haditengerész hangja zúgott végig a
boltozatok között:
- Ördög Will!
Fénypont közeledett imbolyogv, a majd megjelent egy ember, csakugyan olyan,
mint az ôrdôg: Szénfekete néger volt, egy lámpással és egy revolverrel
felszerelve. . - Va)aki távozni fog a Vészkijáraton - mondta az egyik
tengerész, és elmentek. A kis lámpa fényét megsokszorozta a szűk folyosó.
A herceg egy aknában ült, sima agyagfalak között. Szemben vele egy ajtó
látszott. Olyasféle, mint moilern bárok bejárata. Lent rövidebb a földnél,
középen kétfelé osztva. Kilincs nélkül. Az ajtó mögött sötétség, sustorgás és
rossz, sós tengerszag.
Ott a halál?
Az ajtón hatalmas tábla függött:

                                ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
                                ł VÉSZKIJĹRAT! ł
                                ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
Alatta másik

                     ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
                     ł ADJA RUHÁJÁT                       ł
                     ł ÖRDÖG WILLINEK!                    ł
                     ł                                    ł
                     ł Támogassuk a nincsteleneket!       ł
                     ł A túlvilágon minden jótett számít! ł
                     ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
Az Ördög Ieszólt fentrôl.
- Akarsz enni válamit? Van itt egy hering.
- Nem kell.
- Pálinka sem?
- Az sem. Mi lesz itt velem?
- Hát. . . bizonyára meghalsz. Nem a legrosszabb. Volt egy nagybátyám, az
leprát kapott. Jó fiú ez. Vigasztalni akarja. A herceg a síkos lejtô alján ült,
és nézte a meredek fálakat, ahogy a szeme megszokta a félhomályt.
- Másfelôl is le lehet ide jutni? - kérdezte az Ördögöt.
- Nem hiszem.
- Hogy megy fel az ember innen?
- Nem tudom - felelte tanácstalanul. - Onnan, ahol te most vagy, még senkí sem
jött fel. Csendben voltak. Loccsanás hallátszott. Cseppek hullottak.
- Mondd! Ördög!
- Na!
- Hogy halnak itt meg?
- A dagály feljön majdnem idáig, aho) én vagyok. Addig rég véged van.
- Miért nem ölik meg egyszerre az embert?
- Mert amikor derékig ér a víz, sokan elmondják, hogy hová dugták a rablott
pénzt, és azt kinek adjuk. Ha egyszerűen lepuffantanák az illetôt, úgy sok
értéktárgy veszendôbe menne.
- Kegyetlen, de bölcs szokás. A csobbanások közelebbrôl hallatszottak! Jön a
dagály!
- Azért a ruhádat nekem adhatod, meg ha van valamid. Ámbár nem úgy nézel ki,
mint akinek valamije lehet - tette hozzá mélységés emberismerettel.
- És. . . ez az ajtó minek?
- Azon jön be a víz. Ostobaság az egész. Valamikor ott lakóhely volt, amíg a
tenger nem mosta alá a partot. Azóta még nem rothadt ki egészen az ajtó.
A kis csapóajtó megibllent. Némi víz szüremlett már az aknáig, és mozgatta a
laza szárnyat. Jó, hogy mint Warins hal meg. Nem méltó vég egy St. Antoniohoz.
- Nem jó mesterség az enyém - mondta az Ördög. -Mert némelyik ordít, átkozódik.
Volt, amelyik követ dobott rám. Pedig hát mit tehetek én az egészrôl?. . . Ha
nem Ienne egy-egy jó ruha néha, hát semmiért sem vállalnám. - És még hozzátette
nyomatékkal. - mert a ruhát, azt nekem lehet adni. Minek elvinni a halakhoz
nem?
Ezt a herceg is belátta. A szabadon lengô ajtószárnyak sűrűn nyikordutlak a
befelé szüremlô víztô). Az akna alját már néhány centiméter víz borította el.
- Kapd el! -kiáltotta a herceg, és feldobta a mocskos, szakadt blúzát. Azután a
nadrágot.
- Köszönöm. . . - vigyorgott boldogan az Ördög.
- Csakugyan nem akarsz heringet?
- Nem kérek.
Ott állt mizíteleriül, bokáig vízben, és a dagály egyre erôsebben áramlott. De
még térdig sem ért a víz, amikor néhányan érte jöttek.
Közeledett a Fôorvos nevű haditengerész.
- Halló, Warins! - kiáltotta.
- Mit akar?
- Ledobok egy kötelet. Fogja meg. Visszajön a Hidegekhez. Siessen...
A víz már térdig ért. A herceg elkapta a kötelet. Felrántották.
Ô volt az elsô ember, aki visszatért innen.
- Ördög! Add oda a ruháját! - parancsolta a Fôorvos.
- Az már az enyém! - hördült fel a néger.
- Add oda, mert beverern a fejedet.
Siralmas arccal nyújttota át a holmikat.
- Szép eljárás. . . - siránkozott az Ördög. - Elveszik, ami jogosan az enyém!
Ismét felmentek. A herceg nem sok reménnyel tért vissza. Mit reméljen? . Abba a
szobába vitték, ahol az imént állt a Hidegek elôtt. Amikor végignézett a
bíráin, szinte sajnálta, hogy nincs még vége az egésznek.
- Warins - mondta a Vöröskarom. - A halálítéletét megváltoztattuk.
- Úgy. És mi fog velem történni?
- Feleségül vesz engem. . .

                                       2.

Csodálkozva állt.
- Nem értem, kérem. . . - szólt azután.
- Megmenekült a haláltól - magyarázta türelmetlenül Vöröskarom. - E1 fog veni
engem feleségül.
- Sajnos - felelte a herceg - akkor mégiscsak végem.
- Miért? - kérdezte ámultan Vöröskarom.
- Ön csinos, kedves hölgy, de nem az én ízlésem. Ne haragudjon. - És a
matrózokhoz fordult. - Fiú, mehetünk vissza.
A Nágy Biva)y hápogott, mert kimaradt a lélegzete, a Kannibál Béby disznóarca
hosszú lett, és a rongyos, ôsz hölgynek torkán akadt egy fél szivar a
meglepetéstôl.
Vöröskarom félelmetesen ragyogó szemmel nézett a fiúra. Felállt, és Iassan
odament. A herceg elé állt olyan közel, hogy csaknem összeért a testük.
Az aranyfényű hideg zöld szemek félelmetesen ragyogtak. A szép kis száj
félkörré görbült, az apró orrcimpák megrezdültek, és parfümös lehelet csapott
ôfelsége arcába.
Most igazán ijesztô volt a leány.
- Maga söpredék! Maga csúfolódni merészel?
- Nem csúfolódom, és tisztelem önt, sôt kissé félek is e pillanatban, de a
fenyegetés nem megfelelô mód acra, hogy tetszésemet megnyecje.
- Maga... maga mit gondol - mondta, és utálattal nézett a kék-lila hurkákkal
lepett daganatokra a herceg arca helyén -, miért akarom, hogy feleségül vegyen?
- Bizonyára megfelelô élettársnak képzel. De ebben téved. Én szeretem áz italt
és a szabad életet.
- Bolond.
- Az igaz, de nem annyira, hogy elveyem. Ön igen csinos, azonban nekem nem
tetszik. Telt idomú, fekete hölgyeket szereték. - És újra a matrózok felé
fordult. - Gyerünk, fiúk, mert elmúlik a dagály, és akkor ülhetek hat órát
abban a gödörben. . .
A herceg jól tudta, hogy álnéven kötött házasságok éppolyan érvényesek, mintha
St. Antonio fôherceg néven esküdne meg a leánnyal.
- Hát akkor. . . Majd megtanítom, hogy másképp kell beszélni velem. . . Itt
elbánnak az ilyen pökhendi kölyökkel. _
- Tulipán - mondta Holdvilág Charley -, ezt az alakot egy guánótelepre add el.
A herceg egykedvűen vállat vont:
- Tehetnek velem, amit akarnak. Nem nôsülök. Ölessen meg, tépjenek szét,
süssenek me lassú tűzön: én élek-halok a fekete hajú, telt idomú nôkért.
És ehhez egy szutykos torzkép vigyorgott Vöröskaromra.
- Ide hallgasson, Vadsuhanc - mondta a Kegyelmes. - Maga olyan szörnyű alak,
hogy a leányom abbá a szobába sem ereszti be, ahol napközben tartózkodik.
Nekünk bizonyos célok e.léréséhez szükségünk van magára. Ha felhasználhatjuk,
akkor megkímélnénk az életét.
- De honnan tudom, hogy ez így van? Hátha utólag belém szeret tisztelt leánya,
és ragaszkodni fog ahhoz, hogy vele maradjak? Olyan karhatalom áll a
réndelkezésére, hogy kényszeríthet erre.
A nô most már nevetett, és szó nélkül kiment, de nagyon bevágta az ajtót. A
Kegyelmes utánasietett.
- Mit teketóriázunk! - kiáltotta Holdvilág Charley. - Igen vagy nem? Feleljen!
- Ne feleljen - mondta Kannibál Béby. - Adjatok neki öt perc gondolkodási idôt.
Vigyétek a Szárítóba.
- Kérem. . . Újra vitték.
A Szárító egy gömbölyű üreg volt. Olyasféle, mint valami ókori sírbolt, sima
kemény fallal körülvéve. Pedig nem emberi kéz formálta ezt az üreget. Kínai
díszműkészítôk laktak a kültelken, és itt hevítették a formált agyagot, földbe
vájt kemencékben. Éjjel-nappal izzó, betapasztott gödrök fogták körül ezt a
Szárítónak nevezett kavernát. Az amúgyis pokoli forróság itt elviselhetetlen
ovlt.
Sok mindent elmondtak már a Szárítóban, amit nem szántak közlésre. Ôfelsége
elôször azt hitte, hogy nyomban megfullad, amikor betaszították és a nyílást
elzárták egy kôvel.
Azután elvesztette az eszméletét.

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Ô(elsége I. Fütig Jimmy napfója

Én egy marha vagyok saját eszűleg! Ez a gyanú kelt mint bent asz agyamban, és
ahogy a királók írják asz idôt: ambó dominó mai dátum.
Mer ott volt a gyilkos velem, beszéltem vele és nem sejtém. És egész idô alatt
nem sejtettem, hogy a kísértet kapitány kicsoda, ami pedig kézfekvôen világos
volt.
Mer nem volt kísértet. Esz a kapitány, a hajón még úgy gondolom valami cinkosát
járatta kapitányi ruhában, hogy asz ô gasztetteit másra tolhassa. De ô maga aki
nyugodtan pipászott a kapitányi hídon, ô maga volt a gyilkos. Mer most jut
eszembe, hogy éjjel a Sztáron-Nonolu hajó 1.Isô osztályú folyosóján láttam,
amikor meghalt Fernantesz, aki régen herceg.
De erre magamtól jöttem rá.
És kicsoda esz a kapitán? Varins! Ez a Warins Bob Szumbafáról nemoda szökött
ahol várták. Hanem St. Antonio hajója elé Por-Cueszbe.
Erre is magamtól jöttem rá.
Tuthatta volna elôbb is. Hiszen esz a Wirth nevű kapitán, amint halottam csak
Por-Cueszbe jött a hajóra. Gondolhatam volna elôbb is, hogy Warins Bob, de én
egy marha vagyok.
Erre is magamtól gyöttem rá.
A rentôrség Jáváról mostan ír: Aszonagya. Elnyerte a megállapítást, hogy a
fegyenc nem a Bolondság Sziget felé vette útját, amint aszt elejinte hittük,
hogy bosszút álljon, hanem zseniális módon a kiráj elé szökött Por-Cueszbe. És
ô is a Holó-Nununsztáron gyött, mert Szingaporban kishíjján elfoktuk a nyomát.
Tugyuk egy Bonifác nevűnek a bejelentésérôl (esz a spicli mék kihússza tôlem a
legmagasabb lutrit) hogy a Nono-Holasztárlulu fedelezén gyött Warins
Szingapúrba. Megnyerte továbbá az állapítást: A hajó kapitánya Porc-Tueznél
megbeteg lett és itt egy kitűnô írásokkal ellátott amerikai kapitán vette át a
veszetését a hollo-Sztárnulunak, de most már tuggyuk, esz hamis írás volt mind.
Így fôt tételezhetô, hogy Warins mekmérgeszte a kapitát és hamis iratokkal
elutazott hejette a Holono-Luszátoron Szingapúrba.
Hát enyi elég volt, hogy rágyöjjek: Warins volt a kapitán! Eszért akarta, hogy
engedéj dacára a hajóról víszbedobgyam Fernanteszt, aki régen hercek. És
Szingapurba átslisszolt az Almirana yachtra.
Asz viszont bisztos, hogy eszt a szegény Egmondtot ô ölte meg. És ebbôl az
alkalomból távoZott a titkos ajtón. Ahol késôbb nekem szembeállt revolverrel.
Eszért monta, hogy "nem .lesz államtanács". Mer tudta, hogy Ekmont pillanatnyi
elhalálozása mijat elhalasztják...
ˇ :..A szigeten igen erôs a nyugtalansák. Félnek a bentszülöttektôl, akik
szeretik Warinst. És látom asz ablakból a kikötôt, hogy minden felé kis
csoportok tárgyalnak iszgatottan.
Itt a palotában is igen begyulladt udvari elôkelôségek járkálnak. Eszt a szôr
Ekmontot ott ôlték meg kés általi halálra, a tanácsterem elôtti szobában, ahogy
éntôlem kiment. Orvul és esz igen csúf szokás. Én akkor szökni akartam a képen
át, de elôbb átmentem máshová néhány ingóságos emlékért, eszalaEt Warins
megölte Ekmontot és épen elôttem kilógott a képkereten. Aszután enkem
visszakergetett a szabadból.
És én mostan itt jól nészek ki.
A királynô gyött hozzám át a képen eképpen:
- Maga. . . maga volt? - kérdezi izgatottan, és a szeme ki van sírva és o)yan
sok szenvedés látszik szegényen.
- Mit tetszik?
- Maka ölte?
- De.királyné kérem! -kiáltom. - Én nem vagyok aljas gyilkos! Én szemtôl szembe
esetlek odaszúrok, de nem hátulról. A Fülig Jimmynek mindenki nyugodtan hátat
fordít.
- Ném. :. Bocsásson meg. . . Maga nem lehetett. . .
Warins volt.
- De. . . miért Egmontot?
- Mer engem ismer a hajóról, hogy nem vagyok király. Hiszen Együtt gyöttünk.
Ezért nem akar megölni, nem tehetek róla, igazán sajnálom.
A királyné az ujjait töredezte.
- Idefigyeljen. Az angol katonai ataséf írt. Hogy Szingapúrban álhírek vannak a
király személyérôl :
ˇ És szeretné megcáflani.
Esz bajl Egy katonai adatséf asz nagy úr.
- Mi lesz? - kérdezte tôlem.
- Én eltűnök - mondom. - És asz kisebb baj, mintha a svingli kiderül.
- De. . . akkor nincs király. . .
-- Asz igaz, hogy valakiket kell asz államügyek folyását irányba képeszni,
dehát én méksem. . .
- Istenem. . . istenem. . .
- Hát mitôl kegyeskedik így ijedezni? - kérdém.
- Ha az angolok Ieszedik rólunk a kezüket, akkor Alvarez itten terem
hajókkal... Szingapúrban vár mindenféle söpredék é)én egy alkalmat...
- Dehát a fôherceg és Piszkos Fret hol vannak?
- Semmi hír. . . Menjen legalább maga. -Sóhajtott -meneküljön innen. Maga
jószívű, derég fiú... Itt most összeomlás lesz, harc, halál.
ˇ - Én nem hagyom cserben. . . ltt maradok.
Odagyött és személyesen mekfokta a kezemet.
Egy könny jött ki szegénynek.
- Várjunk - mondám -, talán történni fog valami.
És tôrtént.
Délután megölték Gombperec hídlakót kopasz fejével.
Az olaj tisztviselôk csoamgoltak, és a sziget lakóji fegyvereket tisztogattak
és Gombperecet is hátba szúrták. A rentôrség ismét volt pontra jutott.
Én mek felvettem a szekrénbôl az én eccerűcsavargói öltözékemet és mondám a
királynônek.
- Mostan kisliszolok.
- Mégis. . . megy?
- Igen. Vadászni. Megkereseni ezt a Warinst és ütögetni fogom, amíg nem éli
túl. Akkor rend lesz.
- A bentszülöttek. . .
- Én nem vagyok egy begyulladós uralkodó. Eszt kell csinálni. Nagt vadászás
lesz asz éjjel. És ha nem térek vissza, asz nem jelenti, hogy mexöktem innen,
,ltanem hogy állandó tartózkodási helyem van Almirában uralkodásorn végétôl,
feltárnadásig.
És ismét mekfogta önhatalmúlag a keszemet.
- Nem sokat számít most már az sem ha Warinstól megszabadult.
- Miért nem sokat?
- Mer eszért. . .
Írást mutatott, amit a katonai ataséf küldött:
Hogy értesíti az udvart: a kósza hírekre való tekintés miat Parker tengernagy
holnapra kihallgatódzást kér ófelségétôl. . .
Hm. . . Esz baj.
- Kihallgassam? - kérdém.
- Parkert? Úgy ismeri a fiamat, mint én! Az idén nyáron két hétig hajóján látta
vendégül a királyt.
Puff neki.
- Hát. . . ne fogadja. . . Én most gyengéskedem. . .
- Parker Admirálist. . . nem fogadni?. . . Vége. . . Az angolok ilyesmiben nem
ismernek tréfát. Itt nagy baj van. Aszt láttam. De mindegy. A kiskapun gyorsan
kisurrantam, és vadászatra indultam az éjszakában. . . Semmit sem bánok, most
csak meglássam valahol a tengerészruhás Warinst! Csak mekfoghassam a nyakát és
akkor. . .
(Megfojtása következik. )

                            TIZENKILENCEDIK FEJEZET

                                       1.

Hogyan változott meg rövid idó alatt annyira a helyzet: halálos ítélet helyett
házasság?
Amikor ôfelségét elvezették a Vészkgárat-hoz, a Nagy Bivály fogai ismét
hangosan csikorogtak. De mit tehetettˇ ennyi ember ellen? Piszkos Fred most
néhány egyenletes térdhajlással lecsúszott, és felemelkedett az ajtófélfa
élénél, mert úgy látszott, hogy teljes hosszában viszket.
- Azt hiszem - mondta Holdvilág Charley -, hogy ez a fiú megérdemelte a halált.
- Igen - dörmögte Piszkos Fred -, Charley meg én így látjuk, és így helyes.
Ez a közbeszólás kínos volt Holdvilág Charley-nak, mert mint említettem,
Piszkos Fred nem volt errefelé túlságosan népszerű. Fitymálva, megvetôen nézett
végi rajtuk. Bozontos, ôsz szemöldöke közül a jobboldali bosszantóan éles
szögben vonult fel a homlokára.
- Miért nem sírtok? Talán már sajnáljátok, hogy szegény Warins kalózt
elteszitek a láb alól? Volt valami dühítôen pökhendi a hangjában. ,
- És ha igen?! Mi közöd hozzá? - horkant rá Tulipán. Engem fejbe ütött, és
mégsem innám a vérét dühömben, mint te.
- Most már sajnálom a fiút - szólt Holdvilág Charley -, legszívesebben
visszahozatnám. Piszkos Fred végigmérte.
- Miért? Ki vagy te?
Valamennyien méla utálattal nézték a kielégült bosszújával hetvenkedô, gonosz,
pimasz Kapitányt.
- Úgy csinálsz, Fred, mintha te lennél itt az elsô személy - röfdögte a
Kannibál Béby.
- Én köpök rátok - felelte vállat vonta, és újra csend lett. Azért kikezdeni
valahogy mégsem mertek vele, ki tudja, miért.
- Hallgassanak, ennek nincs semmf értelme -mondta a Kegyelmes, de látszott,
hogy neki sem tetszik a Kapitány modora. - Inkább arról beszéljünk, mi a
tennivaló.
Piszkos Fred az asztalon heverô szarvasbôr táska tartalmában turkált, és egy
cirádákkal barázdált bôrdarabot vett fel;
- Totem - mondta
- Na és?
- Ez a bennszülöttek szerzôdése az öreg Warinsszal, akit a St. Antoniók
felkötöttek. Ez a fiú tizenkét éves volt, amikor apját, a kalóz Warinst
felkötötték. Azóta Bob Warinst nern látták a szigeteken. A bennszülöttek nem
ismerik személyesen, csak a totem igazolja, hogy ô Warins Bob.
És nézte az ábrákkal teleírt bôrdarabot. Lassan kezdték sejteni, de csak
homályosan. Az bizonyos, hogy már keveri a kártyát. . .
- Beszéljen már, az Istenért! - dühöngött a Kegyelmes.
- Egyszerű - mondta Piszkos Fred. - Szerzünk egy suhancot, aki ezzel a
toternmel a bennszülöttek elôtt mint Warins jelenik meg, és kezünkre játssza a
törzek segítségét. Ezt az egyént késôbb megölnénk.
- És addig?
- Addig feleségül venné a Vöröskarmot.
Az említett Vöröskarom éppen akkor lépett a szobába, és csodálkozva állt meg. _
- Mit mon?
- Hogy szerzünk jó pénzért egy fiatalembert az alvilágból, és ez a Warins Bob
néven feléségül veszi Vöröskarmot.
- Részeg? - kérdezte a Kegyelmes.
- Igen, de az nem tartozik a tárgyra. Az illetô feleségül veszi, vagy
legalábbis azt mondjuk, hogy elvette az ön leányát, és akkór a miénk minden. A
bennszülöttek szeretik Warinst, a polgárság szereti Alvarezt, az angolok nem
állhatnak Fülig Jimmy uralkodó mellé, és az amerikaiak mellettünk vannak. Egy
merész expedíció kell, amely Warins Bobot és nejét, Alvarez elnök leányát
hozza.
- Megôrült!
Nagy zaj volt.
Fred úgy állt ott, mint aki nem érti, mit találnak a tervén kivetnivalót.
- Ne beszéljen errôl Kapitány! -szólt a Kegyelmes. - A leányomat nem adom össze
valami csirkefogóval semmiféle politikai elôny kedvéért.
- De hiszen - magyarázta a Kapitány - ezt az illetôt késôbb megölnénk!
Vöröskarom elgondolkozva nézte az apját. Sokat szenvedett Alvarez. És mindezt
egyetlen célért.
- Elfogadom a tervet, Kapitány! Ha Ferenc császár leánya férjhez mehetett egy
korzikai ügyvéd fiához, akkor én sem tiltakozhatom Warins Bob ellen!
- És nem is Warins Bobhoz megy nôül, mert az rövidesen meghal -szólt közbe a
Kapitány.
-Csak valakihez, aki a totemmel és az írásokkal a kalózfiú helyett szerepel.
Most felugrott a Nagy Bivaly ordítva:
- De miért ne az igazi Warins vegye el a leányt?
Miért csaljunk?!
Piszkos Fced paprikavörösen rikácsolta:
- Mert ázt mondhatom, hogy annak még kell halni! Kimondtuk, és kész! És senki
se merészelje. . .
- Tán fenyegetsz! - ugrott fel Holdvilág Charley.
- Azt hiszed, te parancsolsz nekünk? Tudd meg, hogy a véleméynem most már
ugyanaz, ami a Nagy Bivalyé! A fiúra szükség van!
Örült, hogy oka volt elhagyni a Piszkos Freddel közös tábort. És a többi is
dühödt kéjjel pártolta Warninst.
- Azért sem öljük meg!
- Átkozott sátán! - üvöltöite a Nagy Bivaly.
Úgy látszott, hogy nyomban meglincselik.
- Csendet kérek! -szólt a Kegyelmes. -Úgy határoztam, hogy ebben az ügyben a
leányórn döntsön.
- A fiút kiszabadítjuk -mondta határozottan Vöröskarom -, rnert hozzá rnegyek
feleségül. Hívjátok a Prófétát!
Piszkos Fred egy sötét oldalfolyosón rnegelégedetten sodorgatta a szakállát. Az
volt a kötelessége hogy a herceget védje, és pillanatnyilag éppen az éleCét
mentette meg. Mert Piszkús Fred még abból is hasznot tudott húzni, hoyy
rnindenki gyűlöli. Megszerezte a Nagy Bivalyt a herceg testôrének, önrnaga
ellen, de mellékesen rnindenki ellen. Azután kirántotta a haláltítéletbôl
azzal, hogy vadul követelte a ttalálát. A herceg élvezte Piszkos Fred népsze
rűtlenségének midnen elônyét.

                                       2.

Mindenki kereste az alvilág misszionáriusát, Burtont, akinek Próféta volt a
gúnyneve, de sehol sem találták. Késôbb feleslegessé is vált a keresése, rnert
a herceg a telt idomú, fekete nôkre való hivatkozással visszautasította Anna
Alvarezt kezét.
Buzgó Mócsing, aki különös átmenetet képezett itt a magántitkár, a gyorsküldönc
és a hóhér között, szokott helyén bóbiskolt a ruhatári fülke mellett. A
közelében Portás Robb, a börtönrendszerek ellenôrzô szakértôje hideg mártást
evett csirkével.
A Fôorvos felrázta az igazi Trebitsehet.
- Hé! Mócsing! Gyere a Szárítóhoz vigyázni. Ott a Vadsuhanc, üsd fejbe, ha
felrrrászik. Az igazi Trebitseh megigazította állandóan lehulló, sötét madzagú
drótesíptetôjét, és elindult.
- Valami nagy dolgot tudhat ez a kölyök, hogy ennyit unszolják - mondta Portás
Robb, azután elesoszogott. Egy másik folyosóról nyíló ajtóhoz ment, amelyen ez
állt:

                                ÚÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż
                                ł RAKTÁR       ł
                                ł              ł
                                ł MINDENKINEK  ł
                                ł              ł
                                ł TILOS        ł
                                ł A BEMENET!   ł
                                ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ
Portás Robb kinyitotta az ajtót, és megkezdôdött a raktárban ôrzött
kézigránátok, revofve rek, puskák és tengerésze-egyenruhák kihordása.
A Kegyelmes kiadta a "riadót". Mennek Almira ellen. Akár Warins nélkül is.
- Amit jobbra hordatok, azt a Radzeer-re viszitek - mondta a Fôorvos -, a többi
a Papete nevű óriás gôzösre kerül.
- Két hajóval megyünk? - krédezte Tulipán.
- Igen, Holdvilág Charley vezeti a Papetet.
Közben Buzgó Mócsing az igazi Trebitseh elaludt ültében. Hortyogott, és a
szernüvege rezgett az orrán. Végül odaesett a Szárító nyílását elzáró kô
peremére.
Az alvó nem veszi észre, hogy valaki macskaléptekkel odaoson, elhúzza a követ,
és ledob valamit a Szárítóba, azután elsiet.
. . .Ôfelsége közben már kissé meghalt. Levetett minden ruhadarabot,
nedvességtôl patakzó teste égett és viszketett, az ajka felhasadozott, a gégéje
fájt,, és hörcigve lélegzett...
Egyszer csak leesett a magasból egy összegyűrt írás. És leesett a kô peremérôl
Buzgó Mócsing drótszemüvege, hosszú, fekete zsinórral, arníg ô c3yariútlanul
hortyogott. A herc:eg kibontotta az írást. Kézel írt, hevenyészett levél volt.
Káprázó szernrnel olvasta az öngyújtója fényénél:

Felség!

Burton nevű lelkész néhány év elôtt meghalt. Aki itt Próféta gúnynéven az ô
irataival szélhámoskodik, nem pap. Egyezzen bele a házasságba. (Mivel nem pap
esketi, tehát érvénytelen.) Egyezzen bele, mindenbe, akkor Almirába viszik, és
ez a fô. Ott úgyis vége a  kalandnak, és simán tisztázódik az ügye. A Titkos
Szolgálatban vakon bízhat!
Ne kutasson utánam. Nem fedhetem fel magamat.

Leghűségesebb embere.

Az írást eltette. Sokkal jobban érdekelte a szemüveg. Ezt leejtette az illetô,
amikor az üreg fölé hajolt. Szinte lángolt a teste, de mégis megkísérelte, hogy
gondolkozzék. Hol látta ezt a zsinócós üveget?. . . Ki hord ilyen kispolgári
drótesíptetôt az alvilágban?

Buzgó Mócsing! Az igazi Trebitseh! Ô A Titkos Szolgálat embere! Kétségtelen!
Buzgó Mócsing megszólította, amikor az elsô nap ott ácsorgott a kardnyelô
körül!
Igaz; hogy elôadta a Tulipánnak (két és fél dollárért), de tafán késôbb
kiszabadította volna. . . zseniális tettetô ez az ember.
Most. . .meg kell tudni biztosan, hogy a szemüveg az övé-e. Akkor kétségtelen,
hogy az igzi Trebitseh az Intelligence Service emberei!
:..A szemhéjai forrón szúrtak, és a nyelve hasadozott... A levelet apró
darabokra tépte, és falat kapart rá. . . Azután újra elájult.

                                       3.

Közben Alvarez kétlaki életének úribb felét élte az Orientál Szálló teraszán.
Innen látszik a tenger.és a sok-sok pálma. Egy amerikai úrral beszélgetnek. A
roppant selyemernyô árnya alatt is égétt a forróság.
-,Nagyon érdekes - mondja az ôsz amerikai. - Bennünket, amerikaiakat a
legesekélyebb sziget sorsa is érinti az Indiai-óceánón.
- Nem is szófva az amerikai tôkérôl, amelynek az én köztársaságom lehetôséget
ad, hogy terjeszkedjék a civilizáció elônyére. Ehhez kérek támogatást.
- Támogatást kér?
- Csak akkor, ha bebizonyosodik, hogy a sziget jelenlegi királya bitorolja a
St. Antoniók trónját.
- Én megígérem önnek - mondta az amerikai admirális habozva és minden szótagot
fontolgatva, mirit amikor a gyógyszerész halálos mérget adagol kanalas
orvossághoz -, hogy beszélek illetékes körökkel. És ha kedve van. . .
ellátogathat mint vendégem a Boston cirkálón Almirába.
- És számíthatok amerikai segítségre?
Az admirális felállt.
- Mi a St. Antoniók angol védnökségét tiszteljük, de ha - ismét adagolt -
ninesenek ott az uralkodó hercegek. . . akkor hát. . . - Gondolkozott. - És
Warins? - kérdezte hirtelen.
- Warins a vôfegényem - szólt közbe a leány -, és ezzel, azt hiszem, hosszú
idôre megoldottuk a kormányzat kérdését.
Az admirális tágra nyílt szemmel meredt a gyönyörű leányra, azután megértéssel
bólintott.
- Ön nagyon okos... És... azt hiszem:.. (egy kávéskanálnyi adag) számíthatnak
ránk. Illetve... rám... (Végül határozottan.) Illetve Amerika pártfogására.

                                       4.

...Ôfelsége arra tért magához, hogy bár pokoli meleg van, az arcán hűs sirnítás
vonut át. Vizes ruhát borított rá valaki.
Vöröskarom térdelt rnellette, selyemruhában, az agyagverem földjéri.
- Micsoda gazság ilyent tenni! Jobban van?...
- Igen. . . feleli elhalóan - de az ízlésem sajnos nem változott.
- Ostobaság. Nem tudtam arról, ami magával történt. Fel tud már jönni ebbôl az
undok verembôl?
- Nem vihetnének mindjárt oda, ahol legközelebb kínoznak?
- Senki sem fogja kínozni többé!
Egy tengerész segítségével felvezették az odúból. Ott ül a kô mellett, a földön
Buzgó Mócsing, de már nem alszik. Igen szomorú.
- Maga miatt mennyi bajom van - mondja dühösen a hercegnek. - Oda a szemüvegem.
Hohó! Hiszen ez jeladás!
- Nem ez volt? - kérdezi nyomatékkal és mohón, miközen átnyújtja a verembe
hullott szemüveget.
- Der. . . Ó! Köszönöm!
A herceg sokatmondóan rákacsintott. Az igazi Trebitsch bámulva kérdi.
- Mi az? A szemébe esett valami?
- Jó, jó - feleli ôfelsége és újra hunyorít. Az igazi Trebitsch, már nem is
csodálja. Amit ezzel a fiúval itt csinálnak, attól nem esoda, ha hibbant lett.
. . Azonnal elsiet.
- Jól érzi magát teljesen? - kérdez ia leány diplomatikus nyájassággal, mert
kiismerte az elvetemedett, konok ifjú természetrajzát.
- Jól... De most már nagyon szeretném tudni, hogy mi lesz velem?
- Választhat Warins: a rendôrségre akar inkább menni, vagy elvesz feleségül...
- Semhogy bezárjanak, inkább elveszem önt. De miért_ kívánja ezt tôlem?
- Elfoglaljuk a St. Antoniók trónját á klubok népével.
- Azt hiszi hogy ott kô kövön maradhat, ahol ennyi csirkefogó segít a
honfoglalásban?
- Én nem félek tôlük!
- Mert nem tudja, mi az, uralkodni! - kiáltotta hevesen a herceg.
- Magát talán kiskorától kezdve egyébre sem tanították?
- Tessék? ... Hm... Hát a kalóz Warinsok jól uralkodtak állítólag... És hogy
képzeli, kérem,  ott, a szigeten. . . Postafordultával éljünk majd családi
életet?
- Azt hiszi, hogy van annyi esztendô és van olyan puszta sziget, aho la
közelembe jöhet?
- Olyan csúnya vagyok? - kérdezte lehangoltan ôfelsége, és megnézte magát egy
zsebtükörben.
A torzult képű csavargó vonásait még rútabbá tette a hôség. Kék és bíborszínű
daganatain felpattogzott a bôre.
- Most menjünk a Hidegek elé - szólt Alvarez leánya, és elindult. Ôfelsége
midnen baja dacára látásra alkalmas fél szemével nagyon is megnétze a finom
vonalú csípôket, a határozottan lépegetô, formás lábakat, mert fejedelmi
tragédiája és testi fájdalma nem marták keresztül egészséggel impregnált,
összesen húsz életévét.
- Tehát jobb elhatározásra jutott? - kérdezte Alvarez, amikor a herceg újra a
Hidegek elôtt állt.
- Rosszabbra. Hajlandó vagyok az erôszaknak engedve feleségül venni Senorita
Alvarezt, de kérem jegyzôkönyvbe foglalni, hogy mindvégig hangoztattam,
mennyire érdekelnek a telt idomú, fekete hajú hölgyek.
- Nem fontos az ön felfogása - mondta Alvarez. - De ha a pap elôtt is
kényszerre fog hivatkozni, úgy rövid úton magával Warins.
- All right! - bólintott a herceg.
Valaki megjelent a misszionáriussal, aki eddig künn várakozott. Magas, fekete
ember volt, és azzal a kenetteljes gôggel nézett körül, ami a legszigorúbb
felfogású lelkészeket jellemzi, ha világi hely küszöbét lépik át.
- Ez a fiatalember itt Bob Warins, aki szeretné nôül venni a leányomat, Anna
Alvarezt.
Ôfelsége és Vöröskarom a pap elôtt álltak.
- Bob Warins - szólt a templomhoz szokott, messze hangzó, csengô tenorban a
misszionárius. - Akarod feleségül venni Anna Alvarezt?
Lelkesültnek alig nevezhetô "igen" hangzott el. Azért a herceg elismeréssel
adózott rnagában a Prófétának. Micsoda színész lett volna ebbôl az
álhittérítôbôl!
- És te Anna, Alvarez, akarod férjedül Bob Warinst?
- Igen. . .
Ekkor a pap összetette a kezüket, és írgy fogta, miközben a házastársi
kötelességekre flgyelmeztette ôket. Majd így szólt.
- Bob Warins! Anna Alvarez! Isten és ember elôtt házastársak vagytok, irnrrlár
egy test, egy lélek!
                                       9.

Valamennyi rabló fedetlen fôvel állt, és nagyon komolyak voltak. A
misszionárius elôvette az imakönyvét... Vöröskarom valami egészen furcsát
érzett. Dacára, hogy aki mellette áll, az egy torz képű, piszkos alvilági
szörny... De Anna Alvarez mégiscsak polgárnô volt, aki életében elôször
esküdött meg arra, hogy holtáig szeretni fog egy ernbert. . .
- Az isten áldása kísérjen utatokon, gyermekeim - mondta végül a misszionárius,
és elment.
Seni sem sietett szerencsekívánatait kifejezni az ifjú párnak.
- Jól csinálta - mondta kissé idegesen ôfelsége.
- Még jó, hogy ez a próféta a mennyország helyett itt a pokolban tartózkodik.
- Ez a pap - mondta a Kegyelmes - nem a Próféta volt. Az az alak elmászkált
valamerre, és kénytelenek voltunk egy jezsuita atyáért küldeni a maláji
misszióhoz.
Ôfelsége körül egyet fordult a világ. Ezek szerint neki most törvényes felesége
a Vôröskarom!
- És most elég volt ebbôl az utálatos játékból - mondta megvetôen Anna Alvarez,
és fogalma sem volt róla, hogy e pillanatban már a Boldogság Szigetek
királynôje.

                                HUSZADIK FEJEZET

A herceg kiszédelgett a nagy terembôl. Uram, Atyám! Mit tett?!! Elvette a
lázadó elnök  polgári származású leányát... mert ha Warins Bob néven is
eskették, jól tudta, hogy az álnéven kötött házasság érvényes.
Összevissza bolyongott a katakombák folyosóín, amelyek ezen a napon szokatlanul
é)énkék voltak. Végre megpillantotta az igazi Trebitschet. Ôt kereste! '
- Ember! Ez mi volt, ami odabent töctént ma a pappal? - kérdezte lihegve.
- Hogyhogy? - érdeklôdött Riadtan az igazi Trebitsch. - Esküvô lehetett. Nem?
- Nem a Próféta esketett!
- Nem hát! Hiába kerestük! A Próféta a kikötôbe járt, és elárulta a rakodóknak,
hogy a kínaiak lopják a pálinkát.
- Na de mi lesz ebbôl?
- A rákodók megverik a kínaiakat.
- Azt mondja meg, hogy velem mi lesz?!
- Maga is lopott a pálinkából?
- Ne tettesse hülyének magát.
- Esküszöm, hogy nem tettetem magam - hátrált ijedten az igazi Trebitsch.
- Az én házasságom érvényes.?
- Természetesen.
- Miért nem értesített, hogy a Próféta nincs itt?
- Én is csak most hallottam, hogy a kínaiak elôl bujkál. él, hogy este
agyonverik.
- Micsoda szörnyűség. . . Te jó Isten! - Megragadta Buzgó Môcsingot: - Mondja,
ember. Legalább van valami terve?
. - Igen. Este kimegyünk húszan dorongokkal a Próféta elé.
- Jól van. . . Látom, hogy hiába keresek közvetlen érintkezést magával. Nem
kérdezek semmit. De egyre figyelmeztetem: ha tôrbe csalt, akkor megölöm!
És otthagyta. Buzgó Mócsing elhűlt ámulattal nézett utána és kétségbeesett
tájékozatlansgában felvonta a két vállát:
- Csak tudnám, hogy mit akar tôlem?
Huszonnégy órával késôbb kifutott a Radzeer! Az indulást néhány szenvedélyes
jelenet elôzte meg.
Mindenek elôtt Freddel volt a baj.
- A Radzeer útját természetesemn a kapitány irányítja - rnondta a Kegyelmes.
- Én ugyan nem - felelte Piszkos Fréd, azután felállt, és hórialjáig húzta a
nadrágját.
A Radzeer cirkálót annak idején pillanatnyi szorultságában Piszkos Fred lopta
az Angol Királyság hajólétszámából. Végül úgy adódott, hogy kitüntették
inagukat, és így nemesak bűnbocsánatban részesültek, hanem a Radzeer cirkálót
is odaajándékozta az állam Piszkos Frednek és cimboráinak. Egy ideig békében
járták a tengert, de Piszkos Fred zsarnok volt, azonfelül a hajó üzemköltségére
szánt fedezetbôl állandóan sikkasztott, rníg végül a cirkálón zendülés tört ki,
és a Kapitányt egy viharos éjszakán, a Jcíreménység foka rrragasságában drámai
elôzmények után felpofozták. Azóta szakított a Radzeer rel.
Hogy történt? Érthetetlen, de tény, hogy Piszkos Fred nélkül a Radzeer nern
soká járt az ócánon. Ki tudja, miben állt a vén bűnös tudománya. Sehol sem
szerették, minderiütt lármázott, követelt fenyegetôzött, de volt olaj, szén
ennivaló, jövedelem, és vihar elótt, hogy hogy nem, mindig kikötô közelében
voltak.
Miután lerakták a cirkálóról, megakadt minden, azután üzemanyag híján
Szingapúrban vesztegelt a hajó. Végül a Kegyelmes bérbe vette matrózostul.
Amikor Fred váratlanul megjelent Szingapúr alvilágában, és keverrti kezdte
rejtélyes módon a kártyákat, szóba sem állt egykori cimboráival. ,
- Csak maga vezetheti á Radzeer-t - mondta Vöröskarom is. .
- Eszembe sines. Megmondtam, mi a_ teendô, most már egy hülye is megesinálja. A
Fôorvós vezesse a társaságot.
- Nézd, Fred -szólt a Fôorvos, és nagyot nyelt -, én hajlandó vagyok elégtételt
adni neked. Te nagyon csúnyán viselkedtél, sokat lopsz, szívtelen, gonosz kutya
vagy, de elismerem, hogy nélküléd megbuktunk. Te az ördöggel cimborálsz, és
midnenkit becsápsz. Ezért megbántuk, hogy aljasságaidért teljes joggal
kirúgtunk a cirkálóról. Még szebb elégtételt akarsz?
- Nézze, Fred - mondtaˇa Kegyelmes, elfojtva egy mosolyt -, ez férfias beszéd
volt a Fôorvostól.
- Hát ide hallgass, Fôorvos! - szólt a Kapitány.
- A Kegyelmes kedvéért visszatérek a hajóra. Feltételeim: annyit iszom,
amennyit akarok, annyit lopok, amennyit nem vesznek észre.
- Jól van - felelte a Fôorvos. - De azt kikötöm, hogy az
üzemanyag-elszámolásban nem fordulhatnak elô szivarok.
- Jó, ezt ís elfogadom - hagyta rá a Kapitány keserű megvetéssel, mint egy
cs'alódott mártír.
- Hát akkor - fejezte be a Kegyelmes - fogjanak kezet.
- Az nem volt kikötve - mondta erre Piszkos Fred, és kiment.
Amikor néhány napja úton voltak, és messze elhagyták a partot, a herceget
felhozták a fülkéjébôl. Különben a fedélközben tartották elzárva.
- Sétálhatsz kissé - mondta a Fôorvos.
A herceg szédelgett, amikor a napvilágra ért. A hajót kísérô cápák uszonyai
megesillantak a napfényben.
- Nagy Bivaly hol van? - kérdezte a kísérôjétôl.
- Nem lehetett ôket Piszkos Freddel egy hajóra engedni.
- És Vöröskarom, illetve nejem ônagysága?
- Ô a paranesnok. Mindenki szereti, és tnégis félnek tóle. . . Igazi férfi!. .
.
- Úgy? Akkor minek megy férjhez?
Jó forró nap ragyogott a fedélzeten. Ôfelsége kir7iondhatatlanul élvezte a
sétát. Piszkos Fred hangja süvöltött rá:
- Hej! Fôorvos! Hogy rnerted felhozni a Vadsufiariccit? Aki focúly, az fogoly!
Ezt iierrr tűröm!
- Fütyülök arra, hogy te rnit tűrsz!
- Te kutya! - recsegte lihegve Petters, aki érthétetlen meggyôzôdése szerint az
egyik szingapúri mozgóképszínház portási egyenruhájában intézkedett a
fedélzeten. - MegQlnéd ezt n fiútl Talán háljon meg unalmában egy sötét odúban?
- I9enis pusztulni fog! Gyilkos, szélhámos, rabló!
- És te mi vagy, mi?!
- Ne tereljük az ügyet mellékvágányokra. Most nem rólam van szó!
- Hát vedd tudomásul - sípolta harsogó suttogással Petters -, hogy fülyüli5nk
rád. A fedélköz fülkéjében kell maradnia!
- Gyere, Vadsuhanc! Azért is! Bevitték a Fôorvos kabinjába.
- Ezentúl itt laksz hogy az az ördög megpukkadjon mérgében.
A Kapitány iránti ellenszenv Warins felé irányította a szimpátiát. Nemesak
ennivalót kapott, hanem még fürdôt is készítettek számára, és egy uniformist is
szereztek a fiúnak. Mintha ˇráôntôtték volna. A Radzeer egykori kadétjának az
egyenruhája volt ez.
A herceg arra már visszanyerte régi, szelíd angyalszerű kifejezését. Miután
tisztálkodott, borotválkozott és végül megjelent a kadétruhában: szinte
megtapsolták.
- Majd meglátjátok, hogy mit szól a Vöröskarom! - üvöltötte Piszkos Fred. - Mi
ôt szolgáljuk!
- Ugathatsz, vén cápa! Mi nem szolgálunk senkit! A magunk ügyét szolgáljuk!
- Hogy fáj neki egyszerre a Vöröskarom!
Tulipán bizalmatlankodva mondta a kormányosnak:
- Biztosan fôz valamit á Vöröskarommal.
- Lehet, hogy fôznek valamit - dünnyögte a Fôorvos is tűnôdve.
..Amikor Vöröskarom este kisétált a fedélzetre, néhány sötét pillantással
találkozott a 'tekintete: Csak Piszkos Fred tisztelgett széles, nyájas
mosollyal, és most kiderült, hogy nlennyivel kellemesebb az arca, ha mogorva.
- Nagyszerű utunk van, paranesnok! -jelentette gavalléros alázattal, és a
rekedt Petters, áki távolabb állt, megvetôen köpött.
Ki hitte volna! Piszkos Fred mint stréber! Víziószerű! A paranesnok sem
Iehetett elragadtatva tôle, mert rövidesen a kabinjába ment.
Reggelre feltűnt a távolban Tahiti. Vöröskarom kisétált a fedélzetre. A
korlátnál egy ismeretlen egyént látott, jóképű, vidám, kadétruhás fiatalembert,
nagy fekete szemekkel, és néhány dió meg egy pakli kártya segítségével
bűvészmutatványokkal szórakoztatta a legénységet. Nagyszerűen mulattak az
emberek, és amikor Vöröskarom kijött, elhalt a mosoly. Csak Piszkos Fred
köszönt harsányan a hídról.
- Fôorvos! Ki ez az ember? - kérdezte Anna Alvarez.
- Az ön férje, paranesnok, Bob Warins.
Miféle változáson ment át, amióta utoljára látta? Ez az értélmes, csinos arc
ugyanaz lenne, amire felnyögött, ha elé jött álmában?
Most a fiatalember feléje nézett, csúfondáros vigyorral szalutált, valamit
mondott a matrózoknak, és ezek röhögtek. Vöröskarom a kajütjébe ment, és úgy
vágba be az ajtót, hogy csak úgy csattant.
. Sokáig idegesen járkált, azután csengetett.
- Bob Warins jöjjön ide! Foglaljon helyet, Mr. Warins.
- Köszönöm, szenyorita.
- Miért szólít szenyoritának? Én asszony vagyok.
- De ennek nines gyakorlati jelentôsége. Diplomáciai állapot.
- 'Miért került olyan szörnyű külsôvel elém?
- Néhány emberrel verekednem kellett elôzôleg. Szökött fegyenecel elôfordúl. .
.
- Maga... gyilkolta meg St. Antonio herceget?
A fiú kedves mosollyal bólintott.
- Természetesen.
- És... Fernandez régenst is?
- Hogyne. . . Kérek még egy kis teát.
- Hány. . . embert ölt meg életében?
Ôfelsége tűnôdött, mint aki utánaszámol, mert nem szeretne hozzávetôlegesen sem
tévedni.
- Na. . . hát Istenem. . . pontosan nern is tudnám megmondani. . . Ha
leszámítom a bennszülötteket, mintegy negyyenre tehetô áldozataim száma.
Anna Alvarez nyitott szájjal, rémülten nézte.
- És tudott aludni?
Ôfelsége sóhajtva legyintett.
- Amíg az ember nôtlen. . .
Mennyi könnyed, kedves elôkelôség, diákos báj. . És gyilkos! Egy kalóz fia! A
totem és az írások kétségtelenné teszik, hogy Bob Warins ül itt.
- Ön úgy beszél, mintha gúnyolódna! Nem tudom, mennyi az igaz abból, arnit
mond.
- Megmondjam? - Ôfelsége felállt, és odament Anna Alvarezhez. - Egyszer
hazudtam önnek.
- Miben hazudott?
- Abban - felelte St. Antonio herceg lesütött szemmel -, hogy a telt idomú,
fekete nôket kedvelem. Ebbôl egy szó sem igaz. . . Sajnos pontosan az olyan
szôke, karcsú hölgyekért szokásom meghalni, mint amilyen önt. . .
..És mielôtt még Vöröskarom felelhetett volna, gyorsan átkarolta, és
megcsókolta. ˇ De alaposan.
Anna Alvarez vagy két másodpercig tűrte, tehetetlenségbôl vagy másért, ki
tudja? Azután teljes erejével eltaszította a herceget.
- Kalóz! Briganti!... Ez példátlan, amit merészelt! Példátlan!
- A házastársak közötti gyengédség megnyilvánulása korunkban elég ritka eset,
de mésem példátlan.
És vigyorgott. És borzasztó kedves volt a kadétruhában.
Azután tisztelgett:
- Jó éjszakát. . . Anna Alvarez.
A nô arcán különös kín vonaglott át. . . "Gyilkos. . . ' - mondta magában.
"Kalóz. . .rabló. . . ' Rémülten vette észré, hogy mindezek dacára képtelen
arra, hogy utálja!

                              HUSZONEGYEDIK FEJEZET

                                       1.

Buzgó Mócsing már napok óta nem hagyta el a kajütjét. Félt a hercegtôl. Ez a
fiú ott kinozza, ahol éri. Különben mint írni és siámolni tudó egyént az
anyagraktárnál használták, irodavezetônek. Ô könyvelte el, amit Piszkos Fred
sikkasztott.
Tizenkét óra tájban valami zajt hallott a szomszéd helyiségbôl. Elôvette a
revolverét, és lassan kinyitotta az ajtót.
- Csendesen Mócsing, mert összenyomlak.
A Nagy Bivaly állt mellette.
- Mit akarsz? - hebegte az igazi trebitsch.
- A Vadsuhanccal kell beszélnem.
- Hogy kerülsz ide?. . .
- Még Szingapúrban elbújtam...
- Ebbôl baj lesz! Minek keversz engem bele?
- Benned bízom. Egyszer megmentettelek, amikor négy kínai agyon akart verni.
Nern fogsz elárulni.
- Gondolod?
- Tudom, mert nemcsak hálás vagy, hanem gyáva is. . . Hívd a Vadsuhancot.
- Azt nem! Ölj meg, vagy akármit...
- Ne is folytasd, maradunk az ölésnél. . .
- Na! Na!... Hátraugrott a készségesen mozduló óriás kezek elôl. - Hívom már...
Szomorúan elindult. Egész biztos, hogy megint nekirohan ez a bolond. Amint
felért, megpi!lantotta a heceget. A korláton ült, és ukululát játszott.
Azonfelül énekelt, és a matrózok zöme körülfogta.
Mit tagadjuk, ôfelsége alaposan megváltozott, amióta Fülig Jimmyvel elcserélte
legmagasabb személyét. Olyan csodálatos népi tüneteket produkált, amelyek távol
állhattak az ôsi .Sˇ t: Antoniók vérétôl. Ilyen volt például a dal és a pofon.
Ôfelsége úgy pofozkodott és énekelt, hogy vén matrózok elsô látásra a szívükbe
fogadták.
Vöröskarom megjelent a parancsnoki szoba ajtajában. Piszkos Fred, aki eddig
mindenkipek hátat fordított, gáláns meghajlással szalutált, és olyan volt, mint
egykor ünnepelt, vidéki gZínészék; amikor elhatalmasodik rajtuk az aggkori
elmegyengeség.
- Jó estét Vöröskarom. . . - mondta és megvetôen a szórakozókra mutatott. - Nem
nekünk való társaság.
Vôröskarmot kellemetlenül érintette Piszkos Fred hűséges ragaszkodása. De mit
tegyen? .- Warins, kérem!
- Paranesl
Odasietett. Beszélgetve sétáltak Vöröskarommal a korlát mentén. A leány beszél,
a fiú mosolyogva bólogat, ô is mond valamit, azután...
Azután egy kecses ugrással a tengerbe veti magát!
Mindenki dermedten áll! Itt is, ott is sötét uszonyok csillannak meg a
holdfényben. Cápák! Zaj, futkosás. . . lárma. . .
- A csónakot. . . Hiába!. . . Vége!. .
- Eresszenek le egy csónakot! - sikoltja halálfehéren Vöröskarom.
Csak Piszkos Fred nyugodt. Bekiált szócsôbe.
- Lassíts!... Vissza! Allj!
Féltűnik a fiú feje, amint küzd a viharos habokkal. Gyakorlatlan úszó ehhez!
Mielôtt a cápák valamelyike élkapja, talán megfullad. Sivítva nyikordul egy
csónak kötele, amint fut a csigán. A küszködô kis ponttól nem messze roppant
uszonyok villognak. . .
Vége!..: Vöröskarom remegô kézzel megkapaszkodik. A döbbent emberek feje felett
va)ami átsuhan. . . Egy loccsanás.
A kapitányi híd üres... És egy szakálla s fej bukkan ki a vízbôl, távol a
hajótól.
- Piszkos Fred beugrott a hídról!
Összevissza kiabálnak.
Ni!. . . Ott úszik! Elérte a fiút!. . . Tempózó jobb karja hatalmas ívben
átcsap egy hullámon, és elkapja! De körül uszonyok villognak, itt is, ott is. .
. Miféle külön istene van ennek,. hogy e)érte a fiúval a csónakot?. .
Már itt is vannak. A látszólag vén, keshedt Kapitány úgy hozza feI karján a
fiút, mintha pehely lenne.
- Vigye a kajütömbe! - súgja remegve Vöröskarom, de a fiú magához tér, hiszen
csak sokat ivott a sós vízbôl. Talpra áll, és megrázkódik.
- Hé! Ôrült úr! - sivítja Petters. - Kevesen mondhatják el magukról erréfelé,
hogy kint vannak a vízbôl!
- Amit. . . értem tett. . . kezdi a herce.g Piszkos Fred felé.
- Mit fecsegsz? - mordul rá a vén medve. - Fütyülök rád. Ha annyit bajlódtam
egy üzlettel, azt nem adom a cápáknak. Érted?
Dünnyögvé a kabinjába ment, és kiivott egy üveg rumot. Hiába! Ez ilyen ember. A
cápák szájából kilopja az ennivalót, ha üzletrôl an só, de szíve nincs a
kutyának egy csepp sem: Az biztos. Valaki azt mondja, hogy két cápa úszott már
a fiú felé, de amikor meglátták a Kapitányt, csüggedten visszafordultak. . .
Ezt a történetet az óvatos cápákról még évek múlva is mesélték a kikötôkben, és
mindenki elhitte. . .

                                       2.

Mi volt az ugrás elôzménye? Ennyi:
- Beszéljünk okosan - mondta Vöröskarom. - Rövidesen megérkezünk. - Aranyzöld
szernei egészen szomorú fényben ragyogtak. És fogyott valamit az utolsó
napokban. - Mit teririe, fia rnegszabadulna?
- Eláruljam ellenségem ónagyságának a haditervemet?
- Én elárulom. Talán elkerülhetjük a harcot. Az angolok nem léphetnek közbe a
maga úldalán, Warins. Az amerikaiak viszont segítenek nekünk megszállni
Almirát, és a köztársaságút tárnúgatják. Mit tehet ez ellen?
- Nein tudom.
- Ha feladja a sanszát, akkor kap húszezer dollárt. Telepedjen le valahol
Dél-Amerikában. Még fiatal, megjavulhat.
- Igen. Ez csakugyan lehetséges - felelte elgondolkozva ôfelsége -, de azt
hiszem, fiatal vagyok még a tisztességhez. Aztán meg kell akadályoznom, hogy
ezt a sok bűnözôt odahozza a szigetre.
- Ön nem keresztezheti a terveimet! Csak szolgálhatja azokat, akkor is, ha
kifogása vanellene!
- Ebbe n téved !
- Úgy? Hát bizonyítsa majd be, Warins Bob, hogy mivel húzhatja át a
számításaimat?
- Például ezzel.
Hopp! Szép ívben átröpült a korláton, és csak egy loccsanás hangzott.
A többit tudjuk...
Ôfelsége talán szívesen meghalt volna. Végre is itt egy szörnyű komplikáció
van. Megnôsült. Elvett egy polgári nôt.
És ráadásul csúnyán beleszeretett. Mi lesz ebbôl? De amikor száraz ruhában
ismét kilépett a fedélzetre, mégis örült a megkerült életnek.
- Vadsuhanc -súgta eleve ijedten a Buzgó Mócsing mellette. -Gyöjjön a
fülkémbe... Na! Mit akar?!
A herceg megragadta:
- Miféel terve van?
- Aljas hazug volt az illetô, aki bebeszélte önnek, hogy én egy mérnök vagyok,
vagy hadvezér, csupa tervvel.
- És miért hiszi, hogy jóra fordul minden?
-. .van lsten. . . - próbált felelni kínban. - Jöjjön, kérem.
- Fog valamit tenni vagy nem?
- Letelepszem Hawaiiban, ott él egy únokanôvérem - mondta ôszintén és kissé
ijedten, mert a herceg egy fenyegetô mozdulatot tett, de azután követte.
A fülkébe érve két iszonyú kar úgy ölelte át, hogy nem kapott percekig levegôt.
- Te. . . Kölyök. . . Hát élsz?
Ôfelsége meghatva látta a Nagy Bivalyt. Megint olyan furcsán fogta a fiú
ujjait, és nézte, mint valami idegen holmit. Alacsony, széles homloka elborult.
- Rosszul bántak veled?
- Egyáltalán nem. Remek fiúk, és nagyszerűen mulattunk.
Megelégedetten nézte a védencét. Micsoda finom, szép külsô. Ha neki ilyen fia
lehetett volna valaha. . .
- Ide hallgass: azt tudod, hogy a Vöröskarom fel akar használni a terveihez. .
.
- Túdom. Maga mondja meg, mit tegyünk? - kérdezte a herceg Buzgó Mócsingot.
- Együnk valamit - ajánlotta ez jó szívvel. - Abból nem jöhet ki bonyodalom.
- Ide hallgass - rnondta a Nagy Bivaly. - Két nap múlva a Boldogság Szigetek
rnagasságban leszünk. Akkor Ge csónakba ülsz velem, és elszökünk. Ha elérjük a
Boldogság Szigeteket, hát nyert ügyed van.
- Rendben van, szökünk! - bólintott ôfelsége.
- Nem kell szökni! A Radzeer elviszi rnagukat a sziget közelbée, és rnehetnek,
ahová tetszik! - szólalt meg egy hang mögöttük.
- Vöröskarom állt ott! Az utolsó szavaknál nyitott be a fülkébe.

                                       3.

Az ügy elôzményéhez tartozik, hogy Mrs. Warins, illetve St. Antoniú hercegnô
érintetlenül küldte vissza a vacsoráját. Azután kisétált a fedélzetre. Itt
kisebb csoportokban izgatottan vitatkoztak az emberek. És... hát nem valami
barátságos módon néztek feléje.
- Fôorvos! - szólt Vöröskaroin.
- Parancsol ?
- Nem szeretem a kétszínűséget. Valarni bajuk van velem?
- Nézze. . . mi mindig szerettük magát - mondta a Fôorvos. - De hát ami a
Vadsuhanei:aI tôrténik. . .
- Talán átpártoltak? - kérdi gúnyosan, és maga sem tudja, hogy miért fáj úgy a
szíve.
- Ha egyszer hozzáment feleségül, miért akarja megölni?! Mi nem vagyunk
tiszlességes emberek, sok itt a tolvaj, a rabló és más szakmunkás, de az a
véleményünk, akiket a pap ôsszeadott; azok ne gyilkolják egymást!
Vöröskarom egészen sápadt volt, és a száját rágta.
- Minek bántja a Vadsuhancot?! - kiáltották többen is.
- Ez nem a ti dúlgotok! - ordította közbe a hídról Piszkos Fred. - Vöröskarom
meg én lrányítunk itt!
- Marhaság! - sivította Petters. - Tudni akarjuk, hogy mit fôztök.
Vöröskarom döbbenten látta, hogy a lázadás a levegôben lóg. Vad zúgással
közeledtek. Piszkos Fred mintha elvesztette volna az eszét, ordít:
- Mi azért áiltunk össze, hogy üzletet csináljunk! Nem akarok kölyköt dajkálni!
- Warinsszal is van üzlet, ha melléje állunk!
- Emberek! - kiáitútt Vöröskaro.m. - Én azt hittem, hogy ti bíztok bennem és
szerettek.
- Megmodom nyíltan! Amióta Piszkos Freddel vagy szövetségben, nem szeretünk
-sivított Petters.
Vöröskarom erre szó nélkül elsietett. Mögötte zúgott, morajlott a fedélzet.
Piszkos Fred hátratolta sapkáját a tarkójára.
- Elég völt belôled, kôszívű gazembér! - kiáltották többen.
- Hiába ordítoztok, engem ez nem érdekel - felelte hidegen, és elôvette a
pisztolyát. De hátulról valaki egy kötelet dobott rá, és lerántotta. A lövés
valahová félrement, és egy perc alatt megkötözték.
- Dögöljön meg!
- Üssük agyon.
Ha a Fôorvos és Petters nem védik tigris módra a vén rókát, akkor alaposan
megjárja. Mire a leány visszatért a herceggel és a Nagy Bivallyal, Piszkos Fred
megtépve, bevert orraÍ állt egy szellôztetôkürtóhöz kötve.
- Bob Warrins! - mondta a Fôorvos. - Elhatároztuk, hogy átpártolunk hozzád. És
magá a foglyunk, Vöröskarom !

                                       4.

A fordulat kissé meglepte ôfelségét.
- Nos? - fordult feléje Vöröskarom. - Mit fog tenni? Megölet? Bezárat?
- Egyik seni sürgós - rnúndta a herceg, és az emberekhez fordult. - Kedves
barátaim, elsôsorbán oldozzátok feÍ a Kapitányt, ha csakugyan én parancsolok.
Némi habozás után a Fóorvús elvágta Piszkús Fred kötelét. Ez leporolta magát,
és durván ráförmedt.
- Hol a sapkám?... - felszedte valahonnan, zsebre vágta a kezét, és a fülkéjébe
ment megvetô módján. És attól fogva nem látták. Ismét szakított a Radzeer-rel.
- Most pedig figyeljetek rám - szólt ôfelsége. - Én nem köthetek veletek
üzletet. Mert lázadók vagytok. A lázadókat én nem szeretem. Azonfelül becsapni
sem akarlak benneteket: Ira a Szigetre érek, és uralomra jutok,
valamennyieteket deportálnálak.
Döbbertt csend lett.
- A mindeirségit!.. -jegyezte meg velaki. Aztán egy ideig tanakodtak.
- Vöröskarom! - mondta a Fôorvos. -Mi ezt nem tudtuk. Vedd át újra a
paranesnokságit.
- Nos? - kérdezte ôfelsége mosolyogva. - Mit fog tenni? Megölet? Bezárat?. . .
- Emberek! - kezdte Vöröskarom. - Nem törôdöm azzal, ami történt. A cél
szentesít midnen eszközt. De csak akkor szövetkezünk újra, ha Bob Warinst
szabadon bocsátjátok.
Ez bomba volt! Tátott szájjal álltak! Mi van itt?!
- Mindegy. Legyen becsületes a játék. A Vadsuhanc mehet. Holnap este a
Boldogság Szigetek magasságában élelemmel és amire szüksége van, csónakbˇa
szállhat.
- Köszönöm. . . És ha nines kifogása ellene, úgy magammal vinném a Nagy
Bivalyt. Súlyos köd nehezedett a hajóra, ami csak fokozta az idegességet. A
herceg párától fényes gumikabátjában, tiszti sapkájában szitne egykedvGen állt
ott, a lázadók között, az óceánorr. Most látszott, hogy ez az angyalarcú fiú
igazi férfi.
A lázadók zavartan álltak, ugyanazt a kínos témát érintették gondolatban. Végül
Petters kimondta:
- Jó lenne megkérdezni Piszkos Fredet. . . mert az ördög látott ilyent. Ahogy
kihúzza a lábát közülük az a vén, szívtelen kutya, hát megáll minden.

                                       5.

Leeresztették a csónakot. Néhány ládát, hordót, ponyvát és egyéb holmit
helyeztek el benne.
- Nagy Bivaly-- mondta a herceg. - Hozd magaddal Buzgó Mócsingot.
- Azt a szélhámost? Minek?
-Ne törôdj semmivel, csak hozd, ha kelI, erôszakkal.
Ezután bement Vöröskaromhoz búcsúzni, és a Nagy Bivaly, mint hűséges mameluk,
hozta az igazi Trebitsehet. A nyakánál fogva.
- De kérem... - hápogta ijedten. - Ez a fiú ôrült... Összetéveszt egy jósnôvel!
- Beszállsz, vagy Iedoblak?
Buzgó Mócsing az elôbbi mellett döntött.
Ôfelsége kissé búskomoran állt gyönyörű, szôke felesége mellett, akivel mind
ezideig csak diplomáciai viszonya volt.
- Anna. . . Nem gyôzöm hangsúlyozni, hogy a telt idomú, fekete nôk iránt
mennyire közömbös vóltam mindég...
- Maga tréfára vesz sok midnent. . .
Eh! Hát mi van vele? Hogy áll itt égô arecal, könnyes szemmel egy gyilkos
elôtt?
- Ha gyôzök, akkor is van még megoldás. Mondjuk, ossza meg velem a trónt mint
igazi élettárs.
- Magával?! Soha! - kiáltotta.
- Kérem - felelte csüggedten az uralkodó. - Ha nem, hát nem.
- Kalózivadék felesége legyek?!
- Nines igaza ha lenézi a felmenô ági rokonaimat, de hát... bele kell
nyugodnom. Nehéz szívvel fogta a nô kezét. Istenem... Ô itt szép csendben
beleszeretett a feÍeségébe. De hát ki ogndol manapság ilyesmire? És megesókolta
a leányt, szokott alaposságával.
. .Vöröskarom iszonyúan szégyenkezve, de némán tűrte. Azután ott állt egyedül a
szobá ban, és a ködös fedélzet homályából még feléje villant az elmaradó alak
nedves gurnikabátja, tiszti sapkája. . .
Keservesen sírt.

                             HUSZONKETTEDIK FEJEZET

                        Ôfelsége I. Fülig Jimmy naplója

                                      XI.

Itt olyan jó nyugodt csönt van, ha az ember a szabadba ért, és lefelé ment a
hegyoldalban. Valami madár nevet a fák között három egyforma hangon állandóan.
Nem is tudom, mitôl leszek szomorú. Itten valami romlás, valami végzet lóg le a
levegôbôl; és fáj a szívem. Észek itten dolgosznak a békében, és egyszeresak
lecsap derült égbôl a ve5zély, mintha a földbôl nôtt volna ki!
ˇ ..És ottan van a kikötôben két darab angol torpedó leromboló és nem szól
semmit. Eszt a Warinst most mekkeresem, és a vasbottal kipuhatolom a fejit,
hogy légüres tér van-e ott?
Ezzel tartozom népemnek, és ôseimnek, akik bizonyára letekingetnek néha rám a
mennyei tolorleházból.
Megyek az elátkozott sínek után. . . Meglátom a gyorsfényképészt. Kinn áll és a
fogát piszkálja.
- Jóestét felsék - mongya. - Szép idônk van.
- Jóestét alattvalóm - felelem.
- Félséged fényképét kitettem tránszparensnek.
- Az minek, hiszen maga nem étterem.
Megnézem. Ott álltam élô nagyságban az üveg alatt revolverrel. Egy uralkodó,
talpig önvédelemben.
- Eszt megveszem!
- Felsék! Ön nem eladó, Ekmont szôr már' mindenfélét ígért, hogy vegyem be a
képét. De a törvények szerint nem kényszeríthet erre.
- Nem is kell. A kép nagyon jó megöregitése a királynak.
Aszt hiszem, hogy mielôtt elutazok, eszt a képet sajnálatomra ellopom innét,
kénytelen. De miféle csoda tűnt elém a kirakatban! Ott van kint Pol)ino
tűzoltó! A hídlakó és Ekmont, aki megszűnt. Az udvar utánzott! Esz tetszett.
- No jóéjszakát Firmin alattvaló.
Én megyek. Kinn a tengeren valahol nagy vihar lehetett, mer jó sok köd gurul a
sziget belseje felé lassanként. Tuttam, hogy keressem a szellemkapitánt; aki
most más senki mint 1lJarins Bob. Ahol erdô van és benne a szülöttek. Ott lesz!
Ázott fák csaptak az arcomba, pedig nem is esett. És tszuppogott a föld a lábom
alatt. És mindég több sűrű köd jött, és muszáj volt köhögni. . . mer itt az
erdôben még fullasztóbb, mivel a soli trópusi fa lélekzik. Ezt egy nagy tudós
magyarászta, aki az adeni fegyházban lelkész volt. Azonban léptek neszelnek
oldalt felé. Semmit sem láték jóformán...
De valami mozog!. . . Megvan!
Egy tengerészeti sapka fogója csillog a fehér holdas ködben. A
kapitány-kísértet lehet _csak, azaz Warins Bob! A fák köszt a ködben éppen
errejön az árny. Megint csillog valami! Nédves sapka ellenezô! Kapitányi!
Egy alaposat ütök a vasbottal, éppen az árnyalak tetejére. Azt sem mondja, hogy
"pardon" és elájula. Eszt csinálja utánam bármelyik nagy Péter vagy Lajos!
Vállamra doptam az ájult alakot és vittem...
Egyenesen a fôlegvár titkos kisbejáratához sietek, ott fel a lépesôn, végig a
folyosón, be a lakosztályomba és odavágom a dögöt a padlóra, hogy csak úgy
döng...
Szent Isten!
Esz akit én leütöttem, ôfelségem az igazi St. Antonio herceg Szingapúrból. És
úgy vágtam fejbe, hogy alig van élet benne. (Vége következik.)

                             HUSZONHARMADIK FEJEZET

                                       1.

Ôfelsége csónakja a fülledt, ködös óceánon a sziget felé igyekezett.
Nehéz húzni a jókora ladikot, és Buzgó Mócsing nagyokat riyög.
- Mit teszünk, ha elérjük a partot? - kérdi tôle ôfelsége.
- Egy hálaimát rebegünk - feleli Buzgó Mócsing.
- Ide figyeljen, Trebitsch! Ha kiderül, hogy megtévesztett, akkor jaj magának!
Buzgó Mócsing siránkozva fordult a Nagy Bivalyhoz.
- Ha én mondom neked, hogy nem normális. . .
Ôfelsége a távolba nézett, amerrôl lassan kibontakozott az egzotikus sziget
partjának bizonytalari körvonala.
- Csak azt sajnálom - dörmögte a Nagy Bivaly -, hogy azzal a gyalázatos Freddel
nem tudtam leszámolni. . .
- Azt nem szalasztottad el -mondta egy gazdátlan hang, és a csónak orrában
felhalmozott depó rnögül elôbújt Piszkos Fred, a Kapitány!
. . .Egy ideig némán bámultak rá. A Nagy Bivalynak tátva mradt a szája
me8lepetésében.
- No mit csodáltok?
- Most végzünk egymással, Fred - kiáltja végül Nagy Bivaly.
- Én köpök rád. - És megtette. - Az üzletem végett jöttem veletek.
- Miféle piszkos üzletet akarsz Warins Bobbal?
Piszkos Fred a sapkája alá nyúlt, és a fejét vakarta.
- Mondd csak, Nagy Bivaly miféle rakomány lehet a te koponyádban agyveÍô
helyett? Te azt hiszed, hogy ez a fiú itt Warins?
- Ha nem az, akkor kicsoda?
- St. Antonio uralkodó herceg!... Hé! Nézd, a hülye, hát nem kiejti az evezôt?

                                       2.

- Te. . . maga. . . - hebegte a Nagy Bivaly - St. Antonio. . .?
- Igen barátom - felelte ôfelsége. - Kétszeresjutalmat érdemel a hűsége, miután
ezt nem tudta.
- És kétszer kell lefejeztetni ezt a gazembert, aki meg akarta ölni! -
kiáltotta Fredre, aki egy kurta pipát piszkálgatott nagy gonddal.
- Mit szól ehhez, Kapitány? - kérdezte a herceg.
- Márminˇt én?... Semmit. Tudom, hogy felség kiutal tízezer dollárt, és esetleg
kinevez valami herceggé, mert a rablógyilkos Nagy Bivaly kezeibôl
kiszabadítottam. . . Nincs valakinek egy hosszú tűje?
- Mikor szabadítottad meg az én kezeimbôl a Vadsu... ôfelségét?!
- Amikor meg akartad fojtani. Éppen akkor érkeztem a Négy Bölcs Sintérhz. Azt
mondtam, hogy ôfelsége nevetségessé tett és gyűÍölöm, erre azonnal védelmedbe
vetted, és ezt akartarn. . . Azért ne fejeztesse le kétszer, felség. Elég lesz
egyszer is. Nekem van szívem.
- Azt akarja mondani. . . - kérdezte a herceg - hogy az én érdekemben tette?
- Ezt a politikát űztem végig. Amikor elvitték önt megölni, én addig örültem,
amíg visszahozatták, csak azért, hogy én megpukkadjak a méregtôl. Azután
elkezdtem a Vöröskarmot szeretni, és addig szerettem, amig elhidegült tôle
mindenki, és fellázadtak ellene. Mert az én szeretetem öl, butít és nyomorba
dönt.
- Gratulálok - kiáltotta nevetve a király. - zseniális munka volt. De miért
állt az én oldalamra?
- Mert tudtam, hogy Bob Warins meghalt.
- Mit írrond?!... Mikor halt meg?
- Amikor leszúrtam.

                                       3.

Késô éjszaka volt, mire elérték a szigvetet. A parton tüzet raktak, és
megpihetek kissé.
- Most mondjon el iriiiident, Kapitány. Hol ölte nieg Warins Bobot?
- A Honolulu-Star-on. Wirtli kapitány, az angol haditengerészet Titkos
Szolgálatának egy tagja leváltotta Port Szuezben a Honolulu-Star kapitányát.
Engein régen isnier ugyanis valamikor tengerésztiszt voltam.
- Te? - motyogta a Nagy Bivaly. . - Tengerésztiszt voltál?
- Igen. Onnan küzdöttem le magam idáig. Wirtli kapitány felfedezett a fenékben,
de azt mondta, maradhatok, csak tartsam éri is nyitva a szemeteket.. Késôbb
Fülig Jirniny üzleti ügyei úgy kívánták, hogy idônként megmérgezze a liajó
utasait, és vesztegzár alá került a Honolulu-Star. Ez kapóra jött valakinek,
aki végezni akart Fernandez régensherceggel, iiiert e,gyilkos tudta, hogy
vesztegzáreljárás esetéii nincs vizsgálatra és boncolásra mód, hiszen a tetemet
azonnal el kell temetni.
- De én sürgönyileg kivételeseri haladékot kaptam Szingapúrból - szólt közbe a
herceg.
- Igen... Ez kissé kínos lehetett a gyilkosnak. Bob Warins is fellopakodott a
hajóra. Nem flmira elé szökött a fegyházból, hanem Északnak, egyeriesen Port
Szuezbe, és bevárta 'Íelséged hajóját. A hajón olyan köpenyben és sapkában járt
éjszaka a ködös sötét fedélzeten hogy futólag Wirth kapitánynak hitték, majd
pedig kísértetnek. Amikor Fülig Jimmy segítségül hívott, én is találkoztam a
kapitánysapkás Warinsszal a fedélzeten, és szembenéztem vele. Ô prsztolyt
rántott én kést. Azután meghalt.
- És biztos, hogy ô volt
- Nálá volt a saját körözvénye a fényképével. A fedélzeten egy elszabadult
tetern gurult arra. Fernandez régensherceg. Pillanatok alatt odakötöztem a
helyére Warins Bobot. Ezt dobták a vízbe a régensherceg helyett, Fernandezt
visszavittem a kajütjébe ahol késôbb Fülig Jimmy nyakára zuhant. Fülig Jimmyt
ez az eset legalábbis gondolkodóba ejthette. Lejött hozzám, és kért, hogy
dobjam újra vízbe a halottat. Kint várt rám a kajüt elôtt. Én bementern, de
érthetetlen módon Fernandez teteme eltűnt!
- Én vittem el - rnondta a herceg -, véletlenül benyitottam, és megláttam a
halottat. Łlrejtettem az én kabinomban, és a másnap érkezô Palmerston tanárt
megkértem, hogy vigye Fernar5dez tetemét Szingapúrba, ahol majd gondoskodnak az
elszállításáról. Az egészségügyi hajó elvitte a halottat. Bizonyára az Alniira
yachtra került, ahol bebalzsamozták és hazavitték.
Hallgattak. A fülledt éjszakában egy kakadú rikoltott élesen.
- Szép életet élt Fernandez herceg - szólt a Kapitány -, de igen hányatott
halála volt. . .
- És hová lett az a Wirth kapitány?
- Átadta Szingapúrban a kapitányi szolgálatot, és követte Fülig Jimmyt, hogy ne
csináljon valami ostobaságot mint király. Wirth nem hitte el nekem, hogy Warins
meghalt. Azt gondolta, hógy égy eltűnt kajütszekrényt kötöztem Fernandez teteme
helyére. Pedig a szekrényt Fülig Jimmy megnyugtatására dobtam a tengerbe
lepedôben, a halott régens helyett. Ha ez a csavargó nem zár el a ládában,
akkor felségedet Taliitibe viszem. Így késtem egy napot, és éz csináltá a
zavart.
- De hát - kiáltott Buzgó Mócsing - azt is mondják meg végre, hogy mi voltam én
ebben azügyben?
- Egy nagy ló - felelte Piszkos Fred rövid megfontolás után.
...Éskésôbb ôfelsége kíséret nélkül elindult, hogy visszatérjen ôsei trónjára,
a fellegvárba. Ám ebbôl az alkalomból Fülig Jimmy jól fejbe vágta.

                             HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

                                       1.

A Kegyelmes az amerikai cirkálóval érkezett Almira kikötôjébe, és bevárta a
Radzecr-t. Délutárl az admirális, Vöröskarom és a Kegycfmeslátogatást tettek az
angol hajón, és szívélyes tanácskozásra ültek össze Parker admirálissal.
Az admirális figyelmesen végighaIlgatta a történetet.
- Önök szerint St. Antonio herceg meghalt?
- Igen - felelte a KegyeImes.
- Borzasztóan sajnálom. Nagyon szerettem ezt a rokonszenves fiatalembert. .
Warins mindenesetre véres fejjel megy el a szigetrôl!
- Tengernagy úr... Bob Warins a férjem... Kérem, erre mindenesetre legyen
tekintettel, ha. . . elfogja. . . - szólt közbe Anna Alvarez.
- Szenyorita - mondta tiszteletteljes hangon a tengernagy -, Bob Warins
sorsáról rlem döntenek az ön hozzászólása nélkül...
- És ami a továbbiakat illeti? - kérdezi az amerikai.
- Ha csakugyan egy csavargó bitorolja a trónt, úgy a Home Fleet egyetlen
rombolója selzl mozdul az uralmáért - felelte az angol.
- Hogyan lehetne a kérdést dülôre vinni?
- Kihallgatást kértem ôfelségétôl - mondta Parker, - akit igen jól ismerek. Azt
hiszem, elfogadják tôlem a személyazonosság igazolását?
- Feltétlenül - felelte az amerikai.
Délután egy tiszt érkezett a hajóra, és közölte, hogy ôfelsége szívesen látja
este Parker admirálist és amerikai kollégáját, továbbá Alvarez volt elnököt a
leányával.

                                       2.

A királyi vár nagytermében valamennyi csillár teljes fényben ragyogott. A
díszruhás udvari emberek ólyan zárkózottak voltak, mint egy-egy igen közeli
gyászoló rokon.
- Hiszed hogy az a csavargó megjelenik itt? - kérdezte Alvarez a leányát: De
Anna alig figyelt. Valahova a semmibe nézett, szomorú volt.
Most minden tekintet az ajtóra tapadt. Egy küldöttség érkezik, hófehér szakállú
kapitány vezeti, vadonatúj egyenruhában: Piszkos Fred!
De nemcsak ô jött el. Mögötte ott áll Holdvilág Charley, a Fôorvos, a Kannibál
Béby és a Nagy Bivaly. Ilyent még nem látott a St. Antoniók ôsi várkastélya!
Kínos éleganciájuk tudatában félszegen topognak. Pollino miniszter odalép a
kapitányhoz:
- Örülök, uram. . . Onrôl sokat hallottam. . . Hol kapta a kitüntetéseit?
- Simon Arzt áruházában. . .
..Az arcokon várakozás, izgalom, ünnepélyesség. Azután nagy csend.
- Ôfelsége a király! -jelenti Gomperez hidalgó utóda.
Két tiszt toppan be feszesen. Azután gyors, de határozott, kemény lépések
hallatszottak, és mégjelenik mosolyogva az uralkodó! A világ legfiatalabb
marsallja! A nagy csendben egy izgatott röffenés hallatszik.
- A Vadsuhanc!. . .
De ezt mintha nem is hallanák. Mindenki Parker admirálist nézi, aki a királyhoz
lép.
- Felség! - mondja ôszinte örömmel. - lgazán boldog vagyok, hogy üdvözölhetem
a birodalmában.
De most nagy zűrzavar támad, mert Anna Alvarez elájul. . .

                                       3.

Amikor magához tér, fáradt feje egy arany vállrózsán pihen. Senki sincs
körülöttük. Csendes kis szalonban vannak.
- Anna -mondha az uralkodó -, remélem, most már nem lesz kifogása a családom
ellen...
- Ha válni akar, mindenesetre kitűnô oka van rá. Esküvô elôtt többszörös
gyilkosnak mondtam magamat, és utóbb kiderült, hogy megtévesztettem...  Nos?
Elválik...
Alvarez leánya nem felelt. Úgy látszott gondolkodik. De a fejét végképp ott
felejtette a vállrózsán, és amíg a döntést mérlegelte, addig ôfelsége
megcsókolta. Természetesen szokott alaposságával tette ezt.

                                       4.

Piszkos Fred kihallgatáson volt az özvegy királyné magánlakosztályában.
- Ne sírj, Helena. Ez a fiú mindenért kárpótolhat téged is.
- Mennyit szenvedtem... Hiszen a te fiad. Azt hittem, hogy kiütközött belôle az
apja vére.
- Hát vízzé nem vált - mondta öntelt mosollyal Piszkos Fred, a kapitány. - Neki
sohasem kell megtudni, hogy nem vérbeli St. Antonio. Minek?
- Mondd!. . . Theodor. : Fernandezt te. . . ölted meg?
- Nem. Az amerikai Titkos Szolgálat egy kapitánya tette. Fernandez
megállapodott Warinsszal. Fernandez gyűlölte az idegen vérbôl befogadott St.
Antoniót. Inkább Warinsszal szövetkezett, aki megengedte volna, hogy japánpárti
kínaiak számára fegyvert szállítsanak innen. Tehát az amerikai végzett
Fernandezzel.
Hallgattak.
- Isten áldjon, Helena.
- Hová mész, Theodor?
- A tengerre. . .
Az asszony lehajtott fejjel a szônyeget nézi...
- Megbocsátottál nekem. . .Theodor?
Csend... A királyné lassan felemeli a fejét, és egyedül van a szobában. Piszkos
Fred, a kapitány, szép csendben elrnent, és nem látta többé soha.

                              HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

                       Fülig Jimmy levele az  uralkodóhoz

                                      Xll.

Kelt mint itt Szanfranciszkóban
uralkodásunk elmúltával magamkezűleg.

Igen tisztelt kiráj úr, kedves mamája és T. neje ôfelsége! Mai nappal kelten
levelét vettem és  kibontám.
Ezennel felelek tisztelettel értesíteni!
Szíves mekhívására, hogy udvarára telepeggyek nyugodt életre, amit Felség
gondtalanít, van szerencsém ôszinte sajnálattal. Mer ott nekem nagy strapa a
tétlenség. Én városi lakós vagyok, ha nem is bejelentett, ami csak egy üres
formalinság. De városi lakos nehezen szokja a vidéket. És egy sziget,
akármilyen kicsiny, mégiscsak királyi udvar, tehát nem a nagyvilág. Pedig
szívesen emlékszem vissza uralkodásom naccerű idejére, amej felvirágzásba
hoszta a országot. . . És asz sem lepne meg ha Ahmirában megöregítenék
fénykoromat és a fôt téren szobrommal találkoznék sétálva. Mer a nép bezárt
engem a szivébe, és jó, hogy rnégsem kell zacskót ragasztani, amint egyéb
bezárás esetén ez fentforog.
Voltam Szingapúrban is a klubbokban. Márnem az, ami volt. Vanek lebukott egy
lopásból kifolyó rajtaérésbôl. Azt hiszem jól esne neki, ha felséged írna egy
pársort. Hadd lássa a Vanek, hogy felséged nem felejti el barátait, ha aszok
bajba jutnak. Buszkó Mocsink mondta, irjam mek; hogy felséged, ha van mibôl,
megadhatná neki a két és fél dollárt, arnit felsékedért Tulipánt nevű közös
barátunknak visszafizetett. Mert egy uralkodó nern csinálhat adósságot. Eszt ô
monja. Mi uralkodók tudjuk, hogy ez nem igaz. De mikor ült ez a Mócsink egy
trónon ?
Itt már minden nem a réki. Unalmas és csendes lett. Szegény Velô kétoldali
pisztolylövésben mekhalt, pedig üzentem neki, hogy a Hobo Fiseher kiszabadult.
Mondom: unalmas itt rninden és csendes, úgyhogy azonnal Honkongba mentem, rnert
ott sincs semmi dolgorn. És az ilyesmit én elintézem.
Jelenleg ugyanebben az ügyben tartózkodom Szanfranciszkóba.
Ha mektenné felsék, én egy Firmin nevű úrban felejtettem a késem. Ott uan
elásva a gyorsfényképezôgép mellett. Ha egyszer arra sétál és nincs más
állarnügye fojóba, ássa föl a pasast és vegye ki belôle a késem. Nem éri meg ez
a Firmin. Egy darab kagyló a nyele. Könnyű megismerni. De csak úgy kérem eszt,
ha igazán nincs dolga és szivesen csinálja.
Úgy történt esz a haláleset, hogy amikor felségedet ledoptam a földre és
rémülten láttarn, mit tevék. De idôm se volt rája éleszteni, amikor megjelent a
kisértô kapitány. A Wirth. Aki veszette a Nono-Holasztárlulu hajót.
És revolvert foga:
- Itt az idô José - rnondá. - Elmehet. De most nagyon gyorsan.
- Ki maga? - kérdem hüjén.
- Én Wirth kapitány vagyok. A Titkos Szolgáktól. A kikölôben egy moloros várja
és elviszi Tahitibe. .. És ô adott nekem pénct is. (Aszért köszönöm, hogy
felséked is küldött. A pénc az egyetlen jó, amibôl nem árt a sok.)
Amikor elmentem, az útban asztgondofám, elhozom a fényképemet ettôl a
Firmintôl. Ahoty ódaérlem, beleslem asz ablakon és mekrémültem.
Ott feküdt a halottarcú öreg nô, de jól fejbeütve. Aszonban volt neki élete
még, mert vizzel öntöztem.
- Uram. . . - mondta - rnegölt. Firmin. . . A részvények. . .
..Hát kiderülne, hogy asz a Firmin meg az asszony részvényesek voltak Alvarec
elnök uralmában. Amikor asz elnököt elkergették a részvények folyama árbaesett.
De mek voltak nekik kettôjüknek értéktelenül. És múltkor jött Ekmont meg
Gombperec fényképezni és közben mondták, hogy az értéktelen részvényt mekveszik
tôlünk. Firmin eladta potomért. De az asszony mondá, hogy ô nem adja. Esz
emlék. Így hát csak Firminét vitték el. Mire gyött a Pollino fényképeszni, neki
nem jutta részvén. Eszért él ma is, csak tudná minek?
Az történt elôzôleg, hogy Ekmont és a többi gyászoló rokon megtudlák Bonifác
fogolytól, hogy gyön Aluarez csapatokkal és gyôz. Nekik majd menekülnl kell.
Iken ám, dc akkor a részuének régi,jó folyamára lesz éruénye.s megint! És itt
megucUék a régi részuéneket.
Amikor már Firmin is mektutta, hogy visszajön Alua Rez, akkor maj rnegôrült,
hoty potomér atta a papirokat. De Ekmont kirúgatá. Gombperec dettó. Erre ô
megölte ôket, mer tutta, hogy Warinst fogják gyanúsitani a tényállással. Vékül
Ieüté és kirablá részvényeibôl a halálfejű úrinôt.
Amikor felálltam a sebesült asszony mellôl, ez éppen jókor volt. Mer lesújtott
rárn hátulróf esz a Firmin, aki valamiért visszagyött. De már ép felálltam, nem
talált.
No asztán következett egy rövid testgyakorlás, miután elástam (S.K.) Ámde benne
felejtettem a műszert a fényképészbe.
Ezzel zárom soraimat alanti tisztelettel felségednek régi barája, ma is és a
kedves mama ôfelségének és az uralkodó ônacsságának kézcsókkal. KeIt most lent:
Néhai kollégája:

az eksz Fülig Jimmy, sajátúlag.

Almirában ma is szívesen emlékeznek vissza Fülig Jimmyre, az elsô uralkodójára
a világnak, aki népével pertut ivott. És ma is érvényben ban a LEX FÜLIG 193...
1. T.c.: A KÜLSÔ MEGJELENÉS KÖTELEZÔ AZ EGYSZERŰSÉGRÔL A KORONATANÁCSBAN" amely
szerint harisnyában kell a koronatanácsban részt venni. A Nagy Bivaly ott
maradt Almirában mint ôfelsége testôre, és igen jó dolga volt.

És Piszkos Fred?
Valaki mesélte, hogy nemrég Alaszkában látták, ahol játékbarlangot nyitott az
örök hó birodalmában, és állítólag az aranyásók komoly formában foglalkoznak a
gondolattal, hogy meglincselik. De mire kivitelre kerül a sor, a Kapitány már
bizonyára messze jár, mert olyan éles az esze, mint a borotva.
Egyszer híre járt, hogy meghalt, de utóbb kiderült, hogy ô a kapitánya annak az
ócska kis gôzösnek, amely dühöngô viharban segítségére sietett a zátonyra futó
Tokio-Maru luxusgôxôsnek, és ôtven utast megmentett. Ezek késôbb észrevették,
hogy minden értéktárgyuk eltűnt:
Azóta is feltűnik idônként Kantonban, Triesztben vagy Rio de Janeiróban;
mogorván, egyedül, mint a kikötôk vándorlásra ítélt Bolygó Hollandija és csak
kevesen tudják, hogy valahol az ócska ruha és a szakadt ing mögött mégiscsak
olyan szív dobog, amelyik tudott szeretni, fájni és aggódni is valamikor.