Rejtô Jenô: Tigrisvér - Werner Zsolt

      Rejtô Jenô: Tigrisvér - az elektronikus verzió Werner Zsolt alkotása

                                    A GYÁVA

                                       l.

A vendéglô ajtaján egy kalap repült ki. Nagy kacagás. Ezután következett a
fiatalember. Még harsányabb kacagás.
A kidobott illetô felkel a porból, a kalapját is felemeli, és gyűlölettôl
villogó, de igen szomorú szemekkel ütögeti két tenyerével a nadrágját.
Tom kilép a kocsmából. Széles, csúfondáros szája bántó vigyorra húzódik.
- Hordd el magad a kocsma környékérôl. Megértetted?
- Azért is ide jövök, amikor csak kedvem tartja.
- Én akár mindennap kidoblak, ha kell!
Valaki odakiáltja:
- Gyáva ember ne járjon kocsmába.
Egy másik:
Minek hagyod magad, mi?
- Férfiruhában jársz, fegyvered is van, miért nem állsz ki Tommal?
- Nem akarok! - feleli panaszosan.
Vôrös hajú leány jelenik meg az ajtóban:
- Menjen szépen, Robin, látja, hogy itt csak kicsúfolják. . .
- Én magához jövök, Amy, és csak az érdekel, hogy maga csúfol-e.
A leány egy másodpercig rosszkedvűen habozott.
- Én nem csúfolom. . . de azért. . . jobb lesz, ha nem jön. . .
- Most már takarodj! - kiáltott rá Tom Connor. - Amy is megmondta neked, hogy
mit tart  gyáva emberrôl!
A megalázott férfi csendesen elkullogott a lovakhoz. Látták, hogy eloldja a
szürkéjét, nyeregbe ül és elnyargal.
Valamennyien visszamentek a kocsmába. Az ajtó becsapódott.
- Miért bántják mindég? - mondta a leány.
- Mert gyáva és csökönyös - feleli Tom Connor. - Ötször is felszólítottam, hogy
ne forgolódjon körötted, Amy. Négyszer leütöttem, mégis újra jön mindég.
- Fogadhatsz velem, hogy holnap megint csak itt lesz - szólt közbe egy borízű
hang.
- Akkor laposra verem! -jelentette ki Tom Connor.
- Nem szép tôled - dünnyögte Green, a kovács. - Gyáva embert bántani, az
alapjában véve szintén gyávaság. Robin nem üt vissza, és a fegyvert sem kezeli
jól.
- Akkor maradjon otthon!
- Hozzám jár - nyelvelt élesen Amy.
- Talán szívesen látja?
- Nem az a kérdés, hogy szívesen látom-e, hanem hogy maga mi jogon féltékeny
rám?
- Rövidesen felelek erre, Amy - mondta Tom jelentôsen, és a leány rámosolygott.

                                        2

Robin kétségbeesett elkeresedéssel nyargalt haza. A gyűlölet és a megalázottság
forrt benne... Gyáva! Mindenki tudja róla, hogy gyáva. De hát miért gyáva?
Miért féI, ha valaki ráemeli a kezét, miért nem mer a pisztolyához nyúlni?
Miért fut át valami hideg érzés a szívén, há valaki ökôlbe szorított kézzel
szemben áIl vele?
Felnézett az égre. Mintha a hűvösen ragyogó csillagoktól vámá a feleletet
kérdésére. Ô jóI tudta, hogy mi ez a gyávaság voltaképpen, ha valaki ráemeli a
kezét vagy a fegyveréhez nyúl. . .
Tudja, hogy mi ez, és még sincs neve.
Zavaros képek sorozata, egészen elmosódóak: Lövés tűzfénye. . . füstszag. . .
vér. . . jajgatás. . . . Jelentés nincs. Csak zsibbadt félelmet érez, mint
lelki aláfestést. . .
Valami történt vele, amikor még kisgyermek lehetett, négyéves vagy annyi sem.
Jeff Olsen azt mondja, hogy ez mind képzelôdés. Robin egy nagybátyjának a fia,
és négyéves korában árvaságra jutótt. Akkor Jeff Olsen örökbe fogadta. Így
mondja az öreg Jeff. De mgis Iátta azt a furcsa képet. Ha revolvert fogott
valaki, ha megfenyegették, nyomban sikoltásokat hallott a múltjából, lôporszag
fojtogatta, és fegyverdörrenés jutott az eszébe. Ilyerikor végigfutott rajta az
a hűvös zsibbadás, amiért az mondták, hogy gyáva.
Belovagolt a szegényes Olsen-tanya kapuján, megkötötte az istállóban Rimbow-t,
felsietett szobájába, és végigvágódott ruhástól az ágyon.

                                        3

Olsen hallotta jól a lépéseket, amint végig döngnek az elôszobán és elhalnak a
nyikorgó falépcsô felsô fokain.
- Hazajött - mondta jelentôsen a seriffnek. Mert nála volt éppen az öreg
Patterson, akivel sokszor éjfélig is elbeszélgettek, ha nem volt dolog sem a
farm körül, sem a hegyekben, ahol a gazemberek bujkálnak. Ilyenkor a vén farmer
és a seriff idôt szakítottak egy kis beszélgetésre.
- Nem szokása, hogy bejöjjön köszönni?
- De bejön mindig. Úgy látszik, valami baja van... - mondta Olsen.
- Hm. . . a legények nem szívlelik. . . Mert. . . gyáva.
Hallgattak.
- Miért nem küldöd Keletre? Ott nem fontos a bátorság - szólt Patterson.
- Már küldtem.
- Nem megy?
- Nem. Szenved, de nem megy. Makacs, dacos. . :
- Nem jól nevelted, Jeff.
- Ostobaság! Különb nevelést kapott a legtöbb nagyszájú cowboynál. Kiváncsi
vagyok rá, hogy melyik tucita kilencéves korában, amikor alig ért el az ujja a
kolt fejétôl a ravaszáig, száz lépésrôl elta)álnia a fán gubbasztó madarat.
Mert Robint megtanítottam rá. A balkezese tizenhat éves korábban jobb volt,
mint a tied húsz év elôtt, tizenhét éves volt, amikor becserkésztem az Ezüst
Király-t, ha emlékszöl.
- De mennyire emlékszem. Olyan vadló nem sok szaladgált errefelé.
- Robin velém lovagolt. Negyvennyolc óráig, csak percekre állhattunk meg.
Hegyen-völgyön át nyomában voltunk a lónak. . . A fiú végig kitartott. . .
- És mégis. . .
- Gyáva. . . Fél. . .
Az öreg Jeff Olsen nagyott sóhajtott. Patterson a pipáját tömte.
- Azt mondják, belszeretett Amyba. . .
- Igen. Tudom.
- De nem kell a lánynak. Azután Tom Connor néhányszor csúffá tette a kocsmában.
Jeff Olsen nagy, ráncos ökle az asztalra csapott, hogy megrezdültek a poharak.
- Majd én csúffá teszem Connort! Egyszer felveszem a revólverövemet, Patt, és
odamegyek a sok nagyszájú közé, hogy mutassák meg, amit tudnak.
- Ostobaságot beszélsz, Jeff. Ha Robin nem lenne gyáva, akkor befogadnák maguk
közé. Te sem szeretted a gyáva embert legénykorodban.
Patterson felállt.
- Megyek. Hólnap érkezik a kormányzó. Egypár csavargót összefogdosok a
környéken. Bejárnak a városba lópni.
- Jó éjszakát, Patt.
- Jó éjszakát, Jeff.
Kikísérte a seriffet az udvarig, azután visszament a házba, és megindult
felfelé a falépcsôn.

                                A VÍZ VÉRRÉ VÁLIK

                                       l.

.. A fiú még mindig úgy feküdt az ágyon, arcra borulva, mintha aludna. ,Jól
hallotta, hogy nyílik az ajtó, de nem kelt fel.
- Röbb - mondta csendesen az öreg. - Patterson volt nálam, és rossz néven
vette, hogy nem üdvözôlted.
Robin felült. Olyan volt az arca, mintha nagy fájdalom gyötörné.
- Ne haragudjon. Nem akartam látni senkit. . . senkit!
Jeff figyelmesen nézte Robint. Értelmes, jellegzetes férfiarca volt: Kissé
kiugró sasorral, sűrű, engedetlenül kemény fekete haj, nagy, sötét szem és
széles, de nem csúnya, energikus száj. Talán ha ellenszeves, sápadt, bárgyú az
arcá, nem olyan szörnyű tény, hogy gyáva! Sovány, de vállas, kissé túl hosszú
termete még jobban aláhúzza ezt a szerencsétlen körülményt.
- Mi történt?
A fiú összeszorult gégéje tiltakozott, hogy kimondja. De kényszerítette magát.
- Megvertek.
- Miért. .. Hagytad?. . .
- Gyáva vagyok. . .
Felállt, és járt egypár lépést.
- Beteg vagyok. Mert ez már nem is gyáváság. Ha bántanak, ha ütni akarok. . .
megdermed minden izmom.
Az öreg sokáig gondolkozott.
- Gyere velem - mondta azután komoran, és elindult. Robin követte. Abban a
szobában voltak, ahol az imént Pattersonnal üldögélt. Olsen meggyújtotta a
lámpát.
- Ülj le.
- Mit akar?
- Megtudod az igazat. Talán jobb Ienne, ha elhallgatnám. Mégis megmondom. Nem
bírom Io vább. . .
Kihúzott egy fiókot, és sokáig matatott mindenféle ócska holmi között. Azután
egy régimódi, nagy ezüstórát vett eIô. Felkattintotta a fedelét.
- Az édesanyád. . .
Az órafedélbe kép volt beillesztve. Egy finom arcú, szép szomorú fiátal nô,
karján kisgyerekkel: Robin különös érzéssel nézte.
- A gyermek te vagy. Kétéves korodban.
- És ki volt... az apám?! -kérdezte izgalomtól lüktetô, száraz torokkal. Az
öreg az ablakhoz ment. Kibámult a cserldes éjszakai tájra.
- Ki volt az apám?! - ismételte a kérdést türelmetlenül.
Olsen visszafordult, és keményen mondta:
- A Tigris.
Robin elhűlten nézte a képet, a szép arcút nôt a gyerekkel.
A Tigris! Már régen csak a híre élt az Államokban. Elfogták, még amikor Robin
kisgyerek olt, de a híre még ma is friss. Legendás hírű rabló volt.
- Mondjon el mindent. . .
- Megteszem. Lehet, hogy nagyon megbánom majd, de most úgy érzem, hogy
rosszabb, ha hallgatok.
És Jeff Olsen elmondta a történetet.

                                        2

- Az édesanyád egy tekintélyes Hiller nevű ügyvédnek volt a leánya. Hiller
Bostonban élt, és két leánya közül az egyik Jack Rower neje lett. Jack Rower
akkor örökölte a híres Rower-gazdaságot, amely azóta is Nevada legszebb
farmjainak egyike. Rower elvitte nyugatra a feleségét L.ilian Hillert. A másik
leány, Anna Hiller velük utazott, hogy megismerje kissé a Nyugatot. Mint
növérének a vendége, követte Rowert és csapatát. Utközben Tigris és az emberei
rajtuk ütöttek. Elfogták valamennyiüket. Váltságdíjat követelték a
hozzátartozóktól, és azt meg is kapták. De a Tigris beleszeretett Annába és
elrabólta. Valahol kikényszerítette, hogy összeeskessék Hiller leányával. Mások
szerint Anna beleszeretett a fiatal rablóvezérbe. . . Ma már nem lehet tudni.
Annyi tény, hogy a Tigris nem követett el újabb gaztettet, eltűnt, elbújt
valamerre, és nem találta meg senki egy évig. A Tigris nem rabolt. Más néven,
messze, Kalifornia északi vidékén telepedett le a feleségével, mint
tisztességes ember. Csendesen élt az asszonnyal meg újszülött fiával. De valaki
felismerte és elmondta Rowernek. Rower átlovagolt Kaliforniába, és a jó útra
tért rablón rajtaütött egy üldözô csapattal. Fred Norwich, Jimmy Hall és egy
Weller nevű orvos vezették a csapatot. Fred Norwich és Jimmy Hall akkor szegény
csapdaállítók voltak. A vérdíjból gazdagodtak meg. Hiller a szenzációs
újsághírek és szemérmetlenül kíváncsi emberek elôl elrejtette leányát a távoli
Virginia államban. Anna csakugyan megszerethette a Tigrist. A férjéhez akart
menni, a börtönbe, erôszakkal lehetett csak otthon tartani.
- Ehhez nem volt joguk - mondta hevesen Robin, és a szeme szokatlan fénybe
hevült.
- Halálra ítélték, de kegyelmet kapott, mert a kaliforniai két csendes évvel
bizonyítva látták, hogy jó útra tért már, amikor elfogták. A felesége még a
tárgyalás elôtt meghalt.
Robin felkatintotta az óra fedelét, és merev, fakó arccal nézte a finom vonású,
szép nôt, aki a kisgyermekre mosolygott.
Az anyja !
Nem érzett ellágyulást, csak mintha egy nagy, hideg kô feküdne a szívén. . .
- Folytassa - mondta csendben.
- Nincs már sok hátra. A gyermeknek én lettem a gyámja, és ez a gyermek te
vagy. fgyekeztelek úgy nevelni, hogy a vér vízzé váljék. Mert tudd meg, nem
csak az apád volt rabló. A nagyapád, a dédapád és minden ôsöd az volt.
Valamennyi olyan legendás bandita lett, amilyen ritkaság. Erô, vakmerôség,
ész, hidegvér, ügyesség, gyors'aság dolgában csodás hírük volt, és nagy kort
értek meg, mert apád az egyetlen Tigris, aki valaha rendôrkézre került. Ezért
féltettelek. A Tigrisek vére nem válik vízzé... Rettegtem, hogy egy napon kiüt
belôled. Örültem, hogy gyáva vagy. . .
- Nem tette helyesen! Még kellett volna mondania!
- Azt hittem, jót teszek veled, amikor azt mondom, hogy az unokafivérem árvája
vagy...
- Még egyre feleljen -szakította félbe nyersen. -Az a kép, amit Íátok, sikítás,
lövés...
- Annak a napnak az emléke, amikar az apádat elfogták... Késôbb még egyszér
sikerült megszökni neki a börtönbôl. De cserbenhagyta az ôszi szerencse. Rower
farmja környékén elfogták. Ott vadászott rá az üldözô csoport, mert tudták,
hogy az elsô útja lesz: Roweren bosszút állni. Azután következett volna Fred
i`lorwich, az egykori csapdaállító Backford Lane-ben, és utána felkereste volna
bizonyára Jimmy Hallt. Dé mielôtt még elérhetté volna Rower farmját, hurokra
került, s életfogytiglanra ítélték.
- És miért. . . tört rá Jack Rower. . . akkor a Tigrisre?
- Mert. . . szégyellte, hogy a sógora rabló. . .
A fiatalember arca merev volt és gipszfehér. Gépiesen cigarettázott.
- Azt hittem - hebegte a vén cowboy -, hogy jobb, ha megóvlak a múlttól.
- Viszontlátásra, Olsen. Nem haragszom magára, mert jó volt hozzám mindég. . .
- Robin! Hová mész?
- Nem tudja?
- Ne. . . nem. . .
- Hát akkor megmondom: kiszabadítom az apámat, és elintézem a fennálló
számadásait. Megölöm Rowert. Jó éjszakát. . .
- Megállj!
De mire az udvarra ért, a fiú nyomában, Robin már elvágtatott.

                                        3

Patterson, a seriff csodálkozva nyitott ajtót.
- Az ördögbe. . . Jeff, mi történt veled? Olsen sápadt volt, és remegett a
keze.
- Beszélnem kell veled, Patt. Azt hiszem, hogy nagy ostobaságot követtem el.
- Igyál egy korty pálinkát. Hiszen rossz rád nézni. Olsen reszketô kézzel
emelte szájához a poharat.
- Beszéltem a fiúval. . . és egy bolond ötletem támadt. . . Uramisten!
- Micsoda?
- Elôbb, tudd meg az elôzményt. Én. . . Anna Hiller rokona vagyok.
- Anna Hiller. . .?
- A Tigris felesége volt.
- fgaz. . . Emlékszem.
- Miután Anna meghalt. . . Akkor már az öreg Hillér nem élt, én lettem a Tigris
fiának a gyámja. . . Magamhoz vettem a gyereket.
- Robin a Tigris. . . fia?
- Hallgass végig. A Tigrist meglátogattam a börtönben. Az volt az elsô mondata:
"Jeff Olsen, megszököm innen és akkor megölöm Rowert, Jimmy Hallt, Norwichot,
de megöl)ek téged is, ha úgy neveled a gyerekemet, hogy meghaljon."
Ujabb pohárkával ivott. Azután rekedten folytatta.
- Akkoriban én messze innen, Missouri államban, Princetownban gazdálkodtam. A
gyerek egy napon beteg lett. Tüdôgyulladást kapott. Nem Iéhetett segíteni
rajta, meghalt. Princetownban van eltemetve. Féltem nagyon az esetleg
kiszabaduló Tigris bosszújától. Akkor fogadtam ôrôkbe a négyéves Robint, Weller
orvos árvaságra jutott fiát. A gyerek árvaházban neve)ôdött. A körorvost a
Tigris hordája pusztította el, mert ô is Kaliforniában járt Rowerrel, amikor a
Tigrist elfogták. A szabadlábon élô rablók bosszút álltak, és megölték Weller
orvost. Az ô fia volt az örökbe fogadott gyermek. Robint elhoztam ide velem,
ahol nem tudták, hogy meghalt a fogadott fiam, és Robin elfoglalta a Tigris
fiának a helyét: Hiszem, hogy nem követtem el bűnt evvel. . .
- Nem. . . De azért nem is tiszta a víz a pohárban. . .
- Ma este jött egy ôrült gondolatom. Hallgass ide - felnyögött. - Bántott a fiú
gyávasága. Mivel öntsek önbizalmat beléje? Tudod jól, hogy mennyit fecsegnek
átöröklésrôl. . . gondoltam, az erôt ad majd neki. . . Azt mondtam, hogy ô a
Tigris fia. . .
- Megôrültél?!
- Ne kiabálj, Patt! Most már én is bánom. De azt hittem, nem Iesz más
következménye, mint hogy a fiú erôt érez magában, a vérében. . . tudod, az
átöröklés. . .
- Pokolba az átörökléssel! Ilyent nem szabad csinálni!
- Mit tudhattam én?!. . . A fiú szeme fényleni kezdett. Gondoltam, mégiscsak
visszaüti Tom Connort, ha azt hiszi, hogy rettegett ôsök természetét örökölte.
. . Nem akartám mást, mint erôt és önbizalmat önteni beléje...
- És mi történt? Ó, de bolond voltál Olsen!
- Elmeséltem neki a Tigris történetét úgy, ahogy valójában mégtörtént. . . hogy
Rower fogta el és Fred Norwich, Jimmy Hall. . . meg a többiek. . .
- A fiúnak nyomban meg kell tudni az igazat. . . Hol van?
Olsen lehorgasztotta a fejét.
- Felelj, te hülyel Hol a fiú?
- Késô. . . Már elnyargalt.
- Hová nyargalt?!
- Kiszabadítja a Tigrist. . .
- Mit?
- És megöli Rowert meg a többit. . .
Dermedt szünet. Ugráló, sárga petróleumláng árnya remégett a falon és a
mennyezeten. Azután a seriff megélénkült.
- Hej, Bob! Bob, te ördög, a lovamat. . .! Mit gondolsz, merre indult? -
kérdezte a seriff Olsentôl.
- Ha úgy van ahogy mondta, akkor Denver felé, ahol az apja ül.
- Vagy Folkstonba, Rowert megölni. Azt mondom, Olsen, imádkozz, hogy utolérjük,
mielôtt valamit szerencsétlenség történik.
- Robin derék, jó lelkű fiú, és nem hiszem, hogy...
Egy rémült, vörös hajú leány jött lihegve.
- Mr. Patterson. . . siessén. . . szörnyűség. . . Robin agyonlôtte Tom Connort,
Bi Íl Hughest és Pete Wyomingot. . .

                              AZ ÖRDÖG ELSZABADUL!

                                       1.

Tíz óra tájban nyílt az ivó ajtaja, és belépett Robin. Egyenesen a
söntéspolchoz ment.
Egy másodpercig csend lett. Azután nevettek néhányan. Valaki az asztalra
csapott, és káromkodni kezdett.
- Adjon sherryt, Amy - mondta Robin csendesen.
- Istenem, Robin, miért jött ismét, hiszen. . .
- Egy korty sherryt akartam inni. Most Tom Connor odalépett hozzá.
- Nem mondtam, Robin, hogy ne gyere többé ide?
- Mondtad, Tom. De nem rendelkezhetsz velem. Te sem fogadnál szót, ha én
tenném, miért teljesíteném a parancsaidat? - felelte csendesen és nyugodtan.
- Azért kell teljesítened, mert erôsebb vágyok, és elbánok veled, ha rákérül a
sor. Érted?. . . Hordd el magad!
- Nem vagy erôsebb, mint én, Tom. Eddig még nem verekedtünk. Csak té ütöttél.
Ha most ismét erôszakoskodni akarsz, akkor megöllek.. . - És elfordult tôle. -
A sherryt, Amy. . .
Tom visszapenderítette a vállánál fogva.
- Te...
Tovább nem jutott. Talán ha számít rá, hogy az e)lenfele megüti, akkor másképp
történik. De nem volt elkészülve ilyesmire.
Az ivóban tartózkodók csak azt látták, hogy.Robin ökle kilendül, orron, szájon
találja Tomot, hogy az egy távolabbi asztal alá búkik.
Ez nagyon meglepett mindenkit.
Tom elômászott az asztal alól, és rávetette magát Robinra. De ekkor csodát
láttak. A "gyáva" eléje ugrott, a két test összecsapott, Tom megingott, és ütés
ütés után zuhogott rá, hogy recsegett a feje, míg végül egy rúgás az ajtónak
röpítette. Csörömpölve zúdult rá a széttörô üveg. . . Ronggyá verve szédelgett,
egy lépést tett visszafelé, és elôrántotta a pisztolyát.
A csô vége még a tartóban volt, amikor Robin lövése dörrent, és Tom elcsukló
hörgéssel arcra zuhant. . .
A revolver odébbgurult, és koppanva a kocsmapolc lábának ütôdött:
Néhányan kiáltozva felugráltak.
- Állj! - süvített Robin hangja. - Gyalázatos módon belém kötött. . . Ezt nem
tűröm többé! Értitek?! Aki a fegyveréhez nyúl, azt lelövöm...
- Ostoba tacskó. . . - kiáltotta Wyoming, és meglökte a karját, de egy rúgást
kapott, hogy elröpült, 8i11 Hughes kirántotta a pisztolyát. Robin félig
elfordult helyzetébôl, meglátta, és egy lövéssel leterítette, majd nyomban a
másik oldalra lôtt, mert Wyoming is pisztolyt rántott. . . Azután kiejtette, és
sikoltva elzuhant.
.Senki sem mozdult.
A másodpercek alatt lejátszódó dráma mindenkit megbénított.
Fullasztó lôporfüst köde feküdt a nagyrészt romokban heverô hélyiségen. . . Amy
kisurrant közben, és rohant a seriffért.
- Láttátok, hogy mind a három ember rám támadt, fegyvert fogott. . . Bántani
akartak, mert azt hitték, gyengébb vagyok. Ez gyávaság és aljasság. . .
Jegyezzétek meg: mától fogva mindenki meghal., aki belém köt. . . Én a Tigris
fia vagyok.
Elindult, és az ajtóig ment. Seriki sem mozdult.
Mintha hipnotizálta volna ôket ez a jelenet:. . és különösen az utolsó szó,
amit hallottak: "Én a Tlgris fia vagyok. . .
A küszöbrôl Robin visszafordult:
- Nem is jól mondtam, mert Tigris-vér nem válik vizzé! Tehát én a Tigris
vagyok. És el ment.

                                        2

Sebesen ügettek. A leány mellettük lovagolt.
Távol, a kocsma elôtt kis csôdület látszott az ablakon kiszűrôdô fényben.
Látszott, ahogy jón Murphy, az orvos, leugrik a lováról, utat nyitnak, és
besiet a kistáskájával.
- Meghaltak? - kérdezte a seriff rekedten.
- Nem tudom. . . Tom a bal mellkasához. . . kapott. . . és úgy dôlt el. . .
mint egy liszteszsák. . . Patterson bólintott. ;
- Telitalálat a szívbe. Az kész. . .
Olsen megszédült a nyeregben. A seriff elkapta és fogta, amíg lecsúszik...
- Bátorság, Olsen. . . - dörmögte közben, mert sajnálta a barátját: - Még jóra
fordulhat minden.
- Menj. . . siess. . . én nem tudok. . .
Leült az árok szélére, fejét a tenyerébe hajtotta.
A lova harapdált az útszéli poros fűbôl.
- Visszajövök érted... Nyugalom, Olsen...
Elvágtatott a leánnyal: A kocsma elôtt szétrebbentek az emberek. A seriff
belépett. Jód- és karbolszag. Véres vatta, gézrongyok. . . Törött szék,
üvegcserép, elgurult edény, feldôlt asztal. . . Mintha tömegverekedés lett
volna. :.
Wyoming már magához tért. Bepólyált karját a nyakába kötve tartotta. Hughes
lehunyt szemmel lihegett, a válla körül érte a Iövés, a tüdején. A középen
mozdulatlanul, halottfehéren, vértócsában Tom. Szétvágott inge helyén kötés
púposodik, itt-ott már átvérzett.
Murphy doktor az ötödik szíverôsítô injekciót adja. Az emberék némán állnak. A
seriff elôször Murphyhoz lép.
-  Meghal? - Tomra mutat.
Az orvos vállat von.
- Ha megéri a reggelt van remény. A szívet súrolta a golyó... Keleten egy
nagyvárosban tôbb esélye lenne. Ehhez kórház kell, asszisztencia, sokfélé
orvosság, műszer.
- Valaki sürgönyözzön, hogy a fiút szállítsák be Denverbe...
- Nem lehet szállítani.
- Hát jöjjön a legjobb denveri sebész, mondd meg, mit hozzon, műszert,
orvosságot, asszisztenst.
- Az. . . az annyi pénzbe kerül, hogy. . .
- Olsen mindent fizet. Hughest lehet Denverbe küldeni?
- Ha betegszállító autót küldenek és orvos is kíséri...
- Azonnal intézkedj, hogy így Iegyen.
Azután Amyhoz fordult.
- Ki kezdte a verekedést?
- Hát. . . Robin bejött. . .
Többen is kiáltozni kezdtek:
- Gyilkos! Gazember!
- Csend! - mondta Patterson. - Szóval bejött Robin?
- lgen.
- Kihez beszélt?
- És italt kért - folytatta Amy.
- Azután Tomhoz lépett?
- Nem. . . Tom idejött, és azt mondta. . . hogy menjen haza. . .
- Úgy. És ti itt eltűrnétek, hogy Tom hazaküldjön benneteket?
Dörmögés. . . Kissé meglepôdtek. Az ördög vigye. . . Ez a seriff egy kígyó
nyelvével kérdez. . . Pedig valamennyien Robinra voltak dühösek.
- No és - folytatta Patterson -, Robin erre lelôtte?
- Nem. Azt mondta, hogy ne parancsoljon neki... és ne bántsa, mert megöli... Ez
eléggé bizonyítja. . .
- A bizonyítás a zsűri dolga, hé! Szóval, azt mondta Tomnak, hogy megöli. És
utána revolvert rántott?
- Nem. . . ugyanis Robin megvétôen elfordult.
- És?
- És. . . Tom. . . megragadta a vállánál, visszarántotta. . .
- Úgy. . . Erre Robin lelôtte?
- Nem. . . megütötte. . . Verekedtek. . . És közben történt. . .
- Micsoda? Robinkivette a revolverét, és le)ôtte Tomot, mielôtt az a
fegyveréhez nyúlhatott volna?!
Csend.
- Ez fontos. Ki nyúlt elôször a fegyverhez. Ez a kérdés. . . Tessék felelni.
Ezt láttátok, és nem hiszem, hogy ityen ügyben hamisan merészel vallani valaki.
Öt évet ülni nem csekélység. Ki nyúlt elôször a fegyverhez?
Hughes nagyon halkan mondta:

- Tom.
A seriff Hughéshoz fordult:
- Amikor rád lôtt, volt fegyver a kezedben?
Szünet.
- Felelj, Hughes, hallják, amit mondani fogsz.
-. . Volt.
- És Wyomingra ô húzott elôször fegyvert?
- Nem. . .
- Akkor hát nem értem, mit követett eI ez a fiú?
Most elôállt Brúns.
- Nézd, Patterson. . . Te jóban vagy az öreg Olsennel, ezért mosod fehérre
Robint. . .
- Jó. Hát nézzük. Álljon elô az, aki eltűri, hogy rángassák a vállát; és
kiparancsolják a kocsmából. Van itt olyan köztetek?
Hallgattak.
- Álljon elô az, aki nem használ fegyvert, ha revolvert rántanak rá.
Senki sem mozdult.
- De - kiáltotta most az egyik -, azt mondta, hogy ô a Tigcis fia.
- Nem hiszem, de ha így is van, itt eddig nem kutatták az apák bűnét annál, aki
becsületes volt. Kezdjük eI most a múlt felhánytorgatását?. . . Akinek az apja
rabló volt, azt ne tűrjük itt ezután?. . . Mi? Bruns! Felelj!
Bruns mélyen Ilallgatott. Tudták jól, hogy az apja hírhedt rabló volt
valamikor. De végre is régebben nem azért jöttek Nyugatra. . . Szóval, a többi
derék farmer is végeredményben homályos múltú aranyásó, kalandor és egyéb
kétes; Nyugatra vetôdött ôs ivadéka volt.
- Látom - folytatta a seriff -, hogy ti az én működésemmel nem vagytok
megelégedve. És igazatok van. Elfogtam ugyan háromhetes hajsza után a
behavazott Sziklás-hegységen Teddy Barbert, de ártatlan embert nem tudok
romlásba vinni. Én nem vagyok Olsen barátja, hanem az igazságé. Tessék. . .
Válasszatok új seriffet.
Levetté a gomblyukából a csillagot, és ment.
Nagy hangzavar támadt. Egy tekintélyes farmer eléje állt.
- Megállj, Patt. Senki sem mondta, hogy más seriffet akarunk.
- Az ördög vigyen el, ha nincs igaza Pattnak - kiáltotta egy másik.
Jól tudták, hogy Patterson mit jelentett a városnak. A jó seriff ritka
szerencse. Nagyon nagy baj lehet abból, ha az utódja nem megfelelô.
- De még azt is a szemetekbe mondom -kiáltotta a seriffvisszafordulva -, hogy
ti voltatok az okai a szerencsétlenségnek. Mert itt újabban szokás lett ütni és
megalázni azt, akirôl tudtátok, hogy nem üt vissza. Én most megpróbálom
visszahozni Robint. Mert ez tiszta ônvédelem volt eddig, és nem hiszem, hogy
képes lenne bűncselekményre. . .
Egy riadt ember ugrott be az ajtón.
- Seriff. . . Siess. . . Robin agyonlôte Tex Brandont. . .
Amy ájultan roskadt össze. Tex Brandon az édesapja volt, aki délben a városba
lovagolt. Döbbenten álltak.
A seriff ismét visszatette a jelvényét.
- Fiúk - mondta -, öt perc múlva legyetek itt lovon. Üldözôbe vesszük Robint és
elfogjuk. Élve vagy halva.

                                        3

Patterson a halotthoz sietett. Ott feküdt nem messze a kocsmától. Ha figyelnek,
még a lövést is hallják... Tex Brandont szívén érte a találat, egészen
közelrôl, ez világosan látszott az lngre lerákódott lôporszemcséken.
Nyomban meghallhatott, mert aránylag nem hosszú idô telt el a gyilkosság óta,
és már hideg volt.
- Ki látta?
Baggins volt; a prémkereskedô, aki szemközt lakott, az üzlete mögött egy kis
szobábán.
- Mi történt?
- Veszekedtek. Éppen az üzletbenjártam, hát kinéztem. "Hordd el magad, Robin
-kiáltotta Brandon. - Egyszer kidobtalak, amikor a leányomat kérted, azóta
tudhatnád, mit tartok rólad. Csak férfiakkal tárgyalok." Robin feléje
rúgtatott, mert lovon ült. Csendes, de fenyegetôen lefojtott hangon felelt: "Az
más volt, Tex Brandon. . . azóta itt megváltozott a világ! Jól vigyázz!" Itt a
kocsma elôtt gyakori a szóváltás, nem érdekelt tovább, bementem a szobába. Egy
perc múlva hallottam a lövést. Természetesen mácis kirohantam. Robin már nem
volt itt. Távoli lódobogás jelezte, hogy alaposan nekiiramódott. Tex pedig így
feküdt itt mozdulatlanul.
Közben innen is, onnan is fegyveresek tűntek fel lovon.
A seriff megvizsgálta a halottat. Megnézte a sebet, azután egy kézilámpával
addig kutatott, amíg megtalálta a golyót. A seriff messze környéken a legélsô
fegyverszakértôk közé tartozott. . .
- Nem kolt... -jegyezte meg egy közelben álló.
- Nem. . . Sokkal vastagabb. . .
Egyre többen álltak körülötte. Most utat nyitottak, szélesen, komoran
valakinek, áki száron vezette a lovát, egy hajlott hátú, megtört ember.
Jeff Olsen.
Patterson végre megállapította a golyóról:
- Ezt egy új típusú belga hatlövetűbôl lôtték ki.
Hughes azonnal felkiáltott:
- Az egész kömyéken csak Robinnak volt ilyen pisztolya. . .
Olsen Iehorgasztotta a fejét. Ô hozta fél év elôtt Sacramentóból a pisztolyt
Robinnak. . .
Az emberek most már felszólítást sem várva lóra kaptak.
De a seriff még mindég a golyót nézte. Azután odalépett Olsenhez, belekarolt és
félrevonta.
- Nem kell szólni arról, hogy Robin nem a Tigris fia. Rajta nem segít már, te
csak bajba kerülsz...
- De ez enyhít... Én vagyok az oka.
- Ostobaság! Aki gyilkos, az elôbb-utóbb gyilkol. Aki nem az, annak mondhatsz
bármit; nem öl embert!
- Én vagyok. . . az oka. . .
- A kocsmában még csak védekezett. Itt már ölt. Ha nem rnost, elôbb-utóbb
kiszabadult volna a gyilkos sátán belôle. . . De akárhogy is; neki már nem
használ, hogy így vágy úgy végzi-e. . . Te meg börtönbe kerülsz, ha kiderül,
hogy a rneséd idézte elô a szerencsétlenséget. . . Eredj haza, Olsen, és fogadj
szót nekern: hallgass!
- Hej, Patt! Mennyi elônyt adsz még a fiúnak?! - rikoltotta egy hang az
éjszakában. Lovak topogtak, horkantak türelmetlenül, zörgött rajtuk a szerszám.
Olsen némán megszorította Patterson kezét, és Iassan imbolyogva elbandukolt. A
seriff lóra ült, és az üldözô csapat elvágtatott az éjszakában.

                                        4

Délre érkezték vissza. :. Tajtékzott, gôzölgött mind n paripa, és az üldözôk
szürkén a portól, halálos kimerültséggel, eredmény nélkül érkeztek vi za. A
seriff kivételével. Patterson nem adta fel a hajszát, Robin nyomát kutátta
továbbra is, ott, ahol eltűnt a szemük elôl, egyre halványodva, a kemény
talajban, a Mount St. Flower sziklás kanyarai között.
A seriff a vacsoráját fôzte. Egy holt mederben táborozott. A két magas part
megvédte a hegységrôl fúvó szél ellen.
Ha most utolérné a fiút, még segíthetne rajta. A kocsmai lövöldözésért minden
nyugati ember felmenti. Még New Yorkban sem ítélhetik el, ott sem bűn, ha
valaki Iô, amikor fegyvert fognak rá. Hogy agyonlôtte azt a gaz uzsorást. . .
Ez. . . ez súlyos. Ezért felkötik.
De ô, Patterson, tudja az igazságot: a fiúnak ôrült módon felkavarták a vérét.
Gonosz ember, ha gyilkolni tud. De nem lehet elítélni, csak ha Olsent is
törvény elé állítja.
JóI látta a fiú nyomát a kövek között is. Olyan szeme volt, mint valami vén
indiánnak. . . De az üldözô csapat elôtt úgy tett, mintha ô sem tudná a sziklák
között felfedezi a patanyomokat. Pedig az apró törmelékek jelzik a helyet, ahol
a ló patája megütötte a követ.
Nem akarta, hogy a fiút meglincseljék. Ezért az egy gyilkosságért, amire Olsen
ôrültsége mentô körülmény, futni hagyja. Megmondja neki az igazat a Tigris
fiáról, ad kétszáz dollárt, ami nála van, és fusson a szerencsétlen, keletre.
Nem feküdt le. Vacsora után lóra kapott, és sebesen igyekezett Robin után, a
sziklában kanyargó ösvényen.
Hajnalra, félholtan a fáradtságtól Backford Lanebe ért. Kis helység volt ez a
Toronto River , partján. Egyetlen fôutcáján még nem járt ember. A seriff egy
lélekkel sem találkozott útközben. . .
Különös, mert errefelé az emberek elôbb kelnek feI, mint a nap, hiszen minden
ház egy kis gazdaság, és fôidénye ez a hónap a munkának. . . A seriffre rossz
elôérzet nehezedett.
Végre a vegyeskereskedés elôtt megpillantott egy asszonyt; aki sietett.
- Jó reggelt -köszönt Patterson. - Hol vannak Backford Lane lakói? -kérdezte
féltréfásan.
- Úton - felelte az asszony. - Egy gyilkost üldöznek. Az éjszaka érkezett,
behatolt Fred Norwich házába, és álmában agyonlôtte az öreget...
A seriff torka összeszorult.
- Mi?. . . Hát csak úgy. . . belovagolhat ide valaki. . . és meglepi álmában az
öreg trappert, mint valami gyereket?
- Ettôl kitellett. . . A Tigris fia. . . Még arra is ideje volt. . . az áldozat
vérével a falra mázolja: "A Tigris /ia bosszút állt!" Ugyanis az öreg trapper
vezette nyomra valamikor a Tigris üldözôit.
- Hogy. . . jutott be Fred Norwich házába?
- Senki sem tudja... Lövés dörrent, a kertész rohant be elsôként a házba, de
valaki fejbe csapta, hogy lerogyott. . . Azután néhányan egy vágtató alakot
láttak, de csak másodpercekre.
- Mikor történt?
- Három óra felé. Még nem volt háromnegyed, de fél már elmúlt.
Patterson nagy lélegzetet vett. . . Azután hirtelen eszébe jutott valami. . .
- Hol a postahivtal?
- Ott a kútnál. . .
Megsarkantyúzta a lovát, és a postához vágtatott. Berohant.
- Hé. . . Ki van itt?!
Egy álmos szemű fiatalember mászott elô valahonnan.
- Na. . . - Ez volt a köszönés és a felelet.
- Sürgönyözz azonnal Torontonba!
- Hm. . . minek, .és ki maga. . . és
- Seriff vagyok, és ha egy másodpercet késel, akkor börtönbe kerülsz! Ostoba! A
fiú dörmögve a távíróhoz ült, és jelzett Torontonnak.
Patterson diktált:
- Kezdd: Jimmy Hallt figyelmeztessék nyomban, stop. A Tigris fia útban van,
hogy megölje, stop. Patterson seriff, stop. . .
- Megvan. . .
A seriff megigazította jókora ezüstóráját, és indult. A küszöbön megállt.
- Hány óra?
- Öt óra húsz - felelte a fiú, és még hozzátett: - De kérem. . . ki fogja ezt.
. . megfizetni?
- Az állam. És. . .
Kattogás.
- Mi ez?. . .
- Úgy látszik, válasz - felelte a fiú, és a szalagról olvasta a jelzéseket,
ahogy végigfuttatta a kezén: - "Toronton, 5 óra 18 perc, Jimmy Hallt féI óra
elôtt ismertlen tettes lelôtte...

                                       5.

A seriff úgy járt fel és alá, hogy szinte rezgett bele a kis postaépület.
A távírdászfiú ásított.
- Visszafekhetek, uram? Az éjszaka vendégségben voltam.
- Táviratozz!
Olyant kiáltott, hogy a fiú rémülten leült a gép mellé.
- Folkston. . . Jack Rower. :. ! Siess!
- Folkston. . . - nézegetett egy füzetet. - Nem találom, uram. . . Van Foldmon,
Force-Mont és Jelweston... Nem lesz jó valamelyik ezek közül?
A seriff olyant kiáltott, hogy a fiú megdermedt ijedtében.
- Nem!
- Akkor. . . mit tegyek?
- Sűrgönyözz Baksonwille-be.
A fiú máris kopogott.
- Azonnal. . . lovas. . . küldöncöt indítani - diktálta Patterson. - Folkston.
. . Rower-farmra. Stop. Uzenet. . . Tigris fia. . . útban van. . . stop. Rowert
akarja megölni. . . stop. . . Eddig. . . három gyilkosságot követett el. . .
stop. . . réndkívüli. . . elôvigyázat. . . ajánlatos. . . Patterson seriff.
- Kész?
- lgen.
Máris kirohant és lóra kapott.
Amikor a helység határába ért, egy pillanatra megállt.
A kormányzó!. . . Hű!. . . Ma érkezik körútja során Birkhamba, az ô körzetébe.
. . Annyira mozgásba hozta a váratlan tragédia, hogy elfeledkezett a
kormányzóról!
Bármennyire szerette volna is tovább követni Robin nyomát, visszafordult, és
sebes iramban igyekezett Brikham felé. A kormányzó már bizonyára megérkezett. .
. Szép dolog. . . A seriff ilyenkor nincs ott a pályaudvaron.
Holtra fáradt lovon érkezett meg délután, egyenesen a birkhami ôrházhoz, ahol
olyan ritkán áll meg vonat, útban az Atlanti- és Csendes-óceán között.

Elkésett!
Ott állt már a kormányzó különvonata. És sok-sok ember fogta körül.
A seriffet bántotta a kötelességmulasztás, bár mentsége volt. Leugrott a lóról,
és sietett a szalonkocsihoz.
Az emberek utat nyitottak. De a kormányzó vidám, körszakállas arca csak nem
tűnt fel. Ott állt a fűtô, a mozdonyvezetô, egy titkár, egy kedves fiatal nô. .
. Hunton kormányzó felesége. . .
Patterson odasietett, és mélyen meghajolt.
- Bocsánatot kérek, de egy rablógyilkost üldöztem.
- Most nem errôl van szó, Patt! -'mondta Bruns mellette. - A kormányzó nem
érkezett meg.
- Miéct?
- Robin, a Tigris elrabolta!

                                       6.

Robin az alagút elôtti kanyarban várt. A lovát messzebb egy fához kötötte.
Cigarettázott. A nyugodt éjszakában, messze lent a völgyben üldözôk nyüzsögtek.
. Minden idegesség nélkül nézte. Amióta vérében érezte négy rablógeneráció
szerencséjét és erejét, azóta semmiféle ingerrel nem hatott rá a kockázat.
Ez a sorsa, az öröksége, mint ahogy a farkast ragadozónak, vadnak és
kegyetlennek teremtette a természet. Hiába védekezne ellene.
Vér nem válik vízzé.
A hatalmas, békés, boltozatosnak tűnô, csillagos égre bámult, és hanyatt dôlt a
fűvön... Millió tücsök ciripelt, és a szelíd suhanás, amellyel olykor a finom
alkonyi áramlás átrezgett a fákon, megborzolta a leveleket, hogy emberinek
tűnô, halk susogás vibrált Robin felett.
A szíve azért nehéz volt, ahogy így felmeredt a boldog, szép nyári égre. Nem is
szívén érezte ezt a nyomasztó súlyt, hanem a szíve helyén, ahol mintha egy
halott, mozdulatlan kô feküdne most.
Tompa dübörgé$ közeledett.
Robin eldobta a cigarettát, és felemelkedett. Lova figyelmeztetôen horkant, és
kapált néhányat az egyik mellsô lábával:
- Csendesen, Rimbow. . . - mondta Robin, és a Ió megnyugodott.
Nyújtott fütty jelezte, hogy a vonat alagúthoz ér, és sikoltva tapadtak a
kerekek a sínhez. A kanyar elôtt fékezett a mozdonyvezetô.
Azután kiragyogott a bókrok mögül a fényszóró. . .
Robin még sohasem ugrott fel vonatra és mégis (úgy érezte), a vérében élô
rablóôsök gyakorlatával, biztosan kapta el az utolsó kocsi vaslétráját.
Fenn volt!
Gyorsan kellett cselekedni.
Két detektív beszélgetett a folyosón. Az egyik szivarozott.
Robin behúzódott a lejárat mellett kiszögellô vasfal mögé. Két revolvert vett a
kezébe. Az egyiket csövénél fogva.
A detektívek saját fülkéjük elôtt álltak. Feljebb nyílt egy ajtó a
szalonkocsiba. Itt lesz együtt a kormányzó és a családja.
A csövénél fogott revolverrel villámgyorsan fôbe sújtotta az egyik detektívet,
hogy lerogyott. A másiknak nekiszegezte a jobbjában lövésre kész revolvert.
- Fel a kezekkel, mert. . .
A rajtaütés sikerült. A detektív nem tehetett mást: engedelmeskedett.
- Adja ide a karperecét. . .
- De én...
- Ne próbálkozzék semmivel. A Tigris fia vagyok. Jól tudja, mit várhat. Szó
nélkül odaadta a karperecet.
A bilincs kettyent. Robin zsebre tette a pisztolyt, elvette mindkét ember
fegyverét. Az aléltat is megbilincselte. Összekötözött lábbal, betömött szájjal
az egyik fülkébe zárta ôket.
Azután továbbosont a folyosón.
A másik kocsi termes volt. Belátott az átjáró üvegajtaján. A hatalmas, vidám
arcú Hunton és a felesége egy civil úr társaságában vacsoráztak.
Azután felfedezett még egy személyt. Mégpedig közel. Az átjárófolyosón, az ajtó
mellett, ahol Robin állt, egy leány kinézett az ablakon.
Jól tudta, hogy Huntonnak egy leánya van. Ciyorsan papírra vetett néhány
sort... a földre dobta és átugrott a lány mellé a folyosóra, lezárta kívülrôl a
termes kocsiba vezetô ajtóG. . .
- Mi az?. . . Mi történt?. . .
Csikorgás, hatalmas lökés. . . Mindenki elveszíti az egyensúlyát. . .
Robin megrántotta a vészféket!
A leány egy revolvert lát az arca elôtt.
A vonat alig mozog... A vagonajtó kicsapódlk, és a támadó leugrik a kocsiról,
fél karjával a leányt fogja.
Csak most kezd sikoltozni, de a férfi könnyedén felkapja, és fut...
Néhány lövés dörren mögöttük. . .
A kormányzó és titkára elôször egymásra zuhantak, amikor a vészféic működésbe
jött... Azután sikolyt hallanak. . . Az ajtó le van zárva. . .
A titkár a fülkeablakon át két Iövést ad le, de Hunton félrecsapja a kezét.
- Ôrült. . . A Ieányt is eltalálhatja. . .  Egy válltaszítással feltörik az
ajtót.
- Hát ez mi?
- Levél !
Nagy, fehér lap fekszik a földön. Hunton gyorsan átfutja.

A kormányzó száljon le. A dombtetôn várom. Ha öt percen belül nincs ott,
megölöm a lányt. A vonat fusson tovább Birkhamig. Ha útközben megáll, akkor
megölöm a leányt és a kormányzót is. A dombtetôrôl Birkhamig látok.

A Tigris

- Azonnal. . . - kezdte a titkár.
- Várjon, Smith - mondta a kormányzó: - Elôször is a feleségemet tegyük fel ide
az ülésre. Az asszony közben elájult.
- És most?. . - kérdezte Smith.
- Most pédig megtesszük az egyetlen Iehetséges tennivalót.

                                EGY MÁSIK TIGRIS

                                       l.

A leány nem sikított, nem is kapálózott. Tűrte, hogy az ismeretlen, aki
cserjéken, bokrokon átgázolt; vigye.
Az elsô ijedtség után tisztában volt vele, hogy ellenkezéssel nem mehet
semmire. A dombtetôn lábra állt. Az ismeretlen megfogta a csuklóját.
- Viselkedjék nyugodtan - figyelmeztette a foglyát.
- Mit akar tôlem? .
- Az apjának levelet hagytam, bizonyára megtalálta.
- Mit. . . mond?. . . - Csodálkozott a leány.
Vaksötétben álltak, mozdulatlan fák között.
- Levelet írtam Huntonnak - felelte a támádó.
- Mit írt?. . .
- Hogy jöjjön ide tárgyalni velem.
- És ha nem?
- Akkor megölöm magát. Nincs vesztenivalóm.
A leány megborzadt a nyugodt, szinte szelíd hangtól, amivel a férfi ezt a
lehetôséget közölte. Zaj hallatszott, egy messze sistergô kéményfúvás..
- Indul a vonat. . . - mondta döbbenten a leány.
- lgen. Én rendelkeztem úgy, hogy a vonat elôremenjen, és ne álljanak meg
Birkhamig. Az apjának pedig ide kell most jönni. . .
A leány nevetett.
- Mit nevet? - csodálkozott Robin.
- A kormányzó nem fog jönni.
- Ha a leányáról van szó?
- Én nem vagyok a leánya!
Robir> meghökkent. A vonat tisztán látszott a holdfényes kanyarban.
- Most mi lesz?. . . - kérdezte a leány. - Megöl?
Zörgés hallatszott. Robin elôrántotta a pisztolyát és várakozóan a hang
irányába fordult. Egy tömzsi árny lépett elô a bokrok közül:
- Tegye el a revolverét. Nincs fegyver nálam.
A kormányzó volt. . .

                                        2

- A vonat, óhaja szerint, tovább megy Birkhamig - mondta Hunton.
Robin a leányhoz fordult.
- Ön nem mondott igazat, amikor azt állította...
- Hogy nem vagyok Mr. Hunton leányá.
- Ez igaz. A leányom lefeküdt.
- És én csak vendége vagyok a kormányzó úrnak.
- De ez nem ok arra; hogy ne tegyek meg mindent önért éppen úgy, mintha a
leányom lenne.
- Teljesítenie kell a kívánságomat.
- Mennyit akar? - kérdezte Húnton. - Figye)meztetem magát, hogy nem vagyok
gazdag.
- Nem pénzre van szükségem.
- Tehát?. . .
Robin egy pillantást vetett a távolba. Jól Íátta a vonatot, egy kis emelkedésre
kapaszkodott fel a mozdony. A hold most a három embert is megvilágította, ferde
szögben, ahogy lejjebb siklott a mennybolton.
A kormányzó közben a rablót figyelte. Szomorú, markáns férfifej. . . értelmes
homlok. Ha éz a hideg e)szántság nem tenné merevvé a vonásait, senki sem hinné,
hogy rabló.
A leány is ilyesmit gondolhatott. Leült egy kôre, és úgy nézte Robint.
- Maga rabÍó? - kérdezte Hunton.
- Igen.
- Miért írta, hogy maga a Tigris?
- A fia vagyok.
- És mit kíván?
- Jogában áll önnek, kormányzó úr, kegyelem útján vagy más módon, szabadon
bocsátani egy rabot?
- Hm. . . ez. . . jogomban áll, de csak nagyon indokolt esetben tehetem meg.
- Ne nyúljon a zsebébe, mert lelövöm.
- Szivarra akartam gyújtani.
Robin pisztolya csövét Hunton homlokának irányítva, kivette a kormányzó
zsebébôl a szivartárcát, és odaadta a saját gyufáját. Közben úgy helyezkedett,
hogy a leányt is szemmel tartotta állandóan.
- Üljön oda a kisasszony mellé.
Nem beszéÍt gorombán, csak határozottan és egyetlen felesleges szó nélkül. A
kormányzó )eült a leány mellé, és hosszút szívott a szivarból. Piros fény
parázslott fel az arca elôtt.
- Szóval, mit kíván?
- Huszonnégy órán belül bocsássa szabadon a Tigrist. Én most felmegyek a
leánnyal az Ôreg Szél szakadékhoz. Onnan beláthatom a két hegyi utat. Ha
üldözôk közelednek, sokkal elôbb észreveszem ôket. Most három óra van.
fgazítsuk össze az óránkat.
- Felesleges - mondta Hunton. - Az enyémen is pont három.
- Helyes. Ha holnap éjjel két órára nem érkezik az apám az Öreg Szél
szakadékhoz, akkor a túszt megölöm.
Egyforma csendes, nyugodt hangon beszélt. A leány egyre nézte a kissé szomorú,
merev arcot.
A kormányzó idegesen dobolt a térdén az ujjaival.
- Ez. . . lehetetlen. . .
- Meg fogja tenni!
- Miért csak most foglalkozik az apja ügyével, hiszen már. . .
- Csak tegnap tudtam meg, hogy a Tigris fia vagyok.
Virradt. A csillagok kisebbeknek tűntek, beleolvadtak a derengés szürke
árnyalatába.
A kormánybiztos soká gondolkozott. Azután felállt.
- Ragaszkodik ahhoz, hogy a vendégemet magával vigye?
- Igen.
- Akkor is, ha szavamat adom rá, hogy megkegyelmezek a Tigrisnek? Robin a
távolba nézett. Most már a lapályon futott a vonat, Birkhamhez közel.
- Én senkiben sem bízom. A Tigris fiát becsapni nem bűn.
A leány közbeszólt.
- Ha csakugyan teljesíti, Mr. Hunton, amit ez az embec kíván, akkor hagyjon
vele nyugodtan magamra... Nem félek.
Robin egykedvűen állt.
- És mit fog tenni, ha kiszabadult az apja? - kérdezte Hunton. - Rabló lesz
továbbra is?
- Mit tehetnék?. . . Ami az apám és a nagyapám volt. Vér nem válik vízzé.
Hallgattak. A madarak már ébredeztek, itt is, ott is csicsergés hallatszott a
lombok közül.
- Én nem hiszem, hogy magábó) o)yanfajta rabló váljék, mint a Tigrisekbôl.
Ismerte az apját személyesen?
- Nem emlékszem rá. Négyéves koromban elszakadtunk egymástól.
- Maga nem olyán, mint ô. Nincs az arcvonásaiban kegyetlenség...
- Azt a rablóélet vési fel, idôvel.
- Ha szabadon bocsátom az apját, és tisztességes ember akar lenni; ezt a mai
napot Ieírom a számadásáról.
- Ez szép öntôl, Mr. Hunton - felelte. - De még számolnom kell valakivél.
- Bosszú. . .?
- Igen!. . . Nekem anyám is volt. . .
Most felfénylett a szeme egy másodpercre, sárgás, furesa villanással, mert Jack
Rowerre gondolt, aki rátört a szüleire, akkor. . .
- Lehet - mondta a kormányzó -, hogy tévedtem, és maga csakugyan méltó utód. A
reggelben nedvesen csillogtak a fűszálak, és rózsaszínű sugárzással az ég alján
bejelentette érkezését a nap. . .
A kormányzó lassan lement a dombról. És a leány ott maradt Robinnal.
- Önnek mi a neve? - kérdezte a rabló.
- Molly Rower vagyok, Jack Rower folkstoni farmer leánya.
Rower!
Mintha mellbe csapták volna.
- Ön. . . Rower. . . leánya?
- Igen. Ismeri az apámat?
- Hallottam. . . már róla. . .
A leány semmit sem tudott arról, hogy Rower fogta el a Tigrist. Különben nem
mondta volna mindezt ilyen nyugodtan, ez világos volt Robin elôtt.
Azt látta Molly, hogy a férfi arcá lassan szürke és merev lesz, mint a kô. De
hogy mi okozza ezt a felindulást, arról sejtelme sem volt.
- Most elmegyünk innen - szólalt meg Robin szinte suttogva. - Lehet, hogy
üldözni fognak. . .
- Senki sém fogja üldözni - felelte Molly Rower. - A kormányzó a világ
Iegjellemesebb embere.
Robin nem felelt, csak a kezével intett, és félreállt az ösvényrôl, jelezve a
leánynak, hogy induljon. Szótlanul mentek; elôl Molly, mögötte a férfi. Amikor
odaértek, ahol Rimbow várakozott csendesen a fák között, Robin megszólalt:
- Üljön fel a lóra és ügessen lassan elôttém. Ne próbáljon menekülni. Ha egyet
füttyentek, Rimbow megfordul és hozzám siet.
.. Szép téli, napsugaras reggel volt, és a két szótlan utas lassan haladt a
hegyek felé.

                            AZ ÖREG SZÉL SZAKADÉKNÁL

Az örökös hó felhôkbe vezetô régiói felôl friss, jeges ízű szellô fújdogált. Az
Öreg Szél szakadék körül fenyôfák és zöld bozótok dús sora nôtte be a csúcsot.
fnnen két ösvény vezetett a völgybe. Egyik keleti irányba, a vasút mentén
húzódó helységek felé, egészen a Chintó-folyóig; ez volt a szélesebb, a másik
elhanyagolt, keskeny csapás, a nyugati lejtôn kanyaradott, elhagyatott, vad,
terméketlen Iapályra, a Bölények földjéce, ahol valamikor egy indián departeman
volt, államilag védett terület, a Ieigázott komanesok és sziúk számára. De a
bölények kihaltak lassacskán, és az indiánokat is átköltöztették délebbre, az
elátkozott Bölények földjérôl.
E két ösvényen kívül az Öreg Szél szakadék megközelíthetetlen volt. Ormótlan,
bázalt kiugrói húszméteres sima falakkal folytatódtak a hegy lábáig.
Egy menedékházszerű viskó állt a szakadék mellett, vadászok, seriffék, de
legsűrűbben rablók tanyáztak itt, átutazóban. Molly egy hosszú padon üIt, és
nézte a fiút, aki tüzet gyújtott, és vizet tett fel egy lábasban.
A nap már rézsút hajolt az égen, közeledett az alkony. Összesen tíz szót sem
beszélt hozzá Robin, amióta elindultak Birkham környékérôl.
Délben szalonnát sütött kettôjüknek, azután egy zsákból szénát szórt a széles
fapadra és leterítette pokróccal.
- Ha fáradt és pihenni akar, kimegyek a kunyhó elé.
- Köszönöm. Nem vagyok fáradt.
Ezt körülbelül fél négykor kérdezte, és azóta nem szólt. Fél hat lehetett,
amikor feltette a vízet.
- Pirítsak kenyeret a kávéhoz?
- Köszönöm. . . Nekem mindegy, én nem vagyok éhes.
- Úgy hallom, hogy Keleten ilyenkor is villásreggeliznek.
- Uzsonnáznak. Errefelé nem esznek délután?
- Nem. - És minden tréfás hangsúly nélkül hozzátette: - Legfeljebb isznak.
Molly nevetett. A férfit ez meglepte és felnézett. Azután kávét szórt a gôzölgô
vízbe. A leány is csodálkozott magában. Adva van egy fiatalember. Ijesztôen
nyugodt, komor és elszánt. Valami rettegett Tigris nevű rabló nevét viseli.
Megkötöz két titkosrendôrt, feltartja az expresszt, elrabol egy nôt, terrorizál
egy kormányzót. . .
Azután kávét fôz a rabnak, mert úgy hallotta, hogy Keleten ilyenkor is
étkeznek.
- Tessék. . .
- Köszönöm. . .
Ott állt elôtte a gözölgô ital és néhány pirított kenyérszelet.
- Ha már ennyire udvarias a foglyához, akkor kérem, hogy uzsonnázzék maga is.
Keleten a délutáni kávét ritkán issza egyedül az ember.
És helyett mutatott. . . maga mellett a padon.
- Nem iszom kávét - felelte röviden, és az ablakhoz ment. Lenézett a lejtô
felé. Azután kitekintett az ajtón, ahonnan a másik ösvény látszott.
Molly nem vette le a szemét Robinról. Valamit nem értett. Miért barátságtalan
vele a férfi? Ô itt csak túsz.
Miért nem ül le melléje? Miért nem iszik kávét vele? Miért húzódik el a
közelébôl, komoran, ridegen, barátságtalanul?
Nem udvariatlan, sôt inkább jólneveltnek látszik olykor. Nem is bánik rosszul
vele. Gondoskodik mindenrôl, szinte tapintatos. . .
De rideg. Barátságtalan.
Mintha gyűlölné. Most az ösvényt nézi, szomocú, mozdulatlan pillantással, és az
arca...
Mint a kô!
Akkor látta ilyennek, amikor ott álltak a vonat közelében, és a kormányzóval
tárgyalt.
- Mr. . . Mr. . . Tigris. . . - mondta, és elpirult, mert érezte, hogy ez
nevetségesen hangzik.Maga dühös rám valamiért?
- Nem.
És az ösvényt nézte ismét, azután lesöpörte a tűzhely kövérôl a hamut, és
megtörölte a lábast. A lány újra megszólalt.
- Szeretne sok pénzt összerabolni?
A kérdés olyan naiv és gyecekes volt, hogy Robin bizonyára elneveti magát, ha
nem fekszik az a jégdarab a mellkasában, amely Jeff Olsen elbeszélése óta
dermeszti belülrôl.
- Nem akarok sok pénzt.
- Hát akkor miért rabló?
- Annak születtem.
A nap leszállt, és parázszsínű sugarakkal vonult ki a kunyhóból. Hosszú árnyak
lopakodtak elô minden sarokból, és egyre nyúltak, ahogy mind lejjebb süllyedt a
nap.
- Ha... kiszabadul az apja, akkór... rabolni mennek?
- Nem. Bosszút állni! Az apámat elárulta valaki. Annak az embernek meg kell
halni.
Molly elgondolkozva játszott egy kenyérmorzsával.
- Hát. . : ha valaki rendôrkézre juttat egy rablót, az nem érdemel halált.
- Nem rablót juttatott rendôrkézre, hanem valakit, aki rabló volt, de
megjavult. A Tigris akkor már régen nem követett el bűnt. Dolgozott. A
féleségének és a gyermekének éIt.
- Akkor. . . csakugyan nem tette helyesen az az illetô, hogy rendôrkézre
juttatta. . . Robin nem felelt. Kifejezéstelen arccal nézte a Ieányt. Azután
újra a keleti ösvény felé fordult. A mélyvörös sugarak a nyitott ajtón
keresztül megvilágították az arcát, a homlokát, és ez a fény elvette a vonások
keménységét. Csak szomorúnak látszott. Nagyon szomorúnak.
"Milyen szép férfi", gondolta Molly. De nem erôszakolta a beszélgetést.
Véletlenül azonban Robin szólalt meg.
- Hová készül most, Miss Rower?
- Az apámhoz. Folkstonban gazdálkodik. Mindössze kétszer voltam ott az elmúlt
tizenöt évben. . . - Miután hiába várta, hogy a férfi valamit megjegyezzen
erre, folytatta: - Intézetben neveltetett az apám. Karácsonykor mindig New
Yorkban jött, és együtt voltunk. Öt év elôtt elôször voltam otthon látogatóban,
és akkor valami verekedés, lövöldözés kezdôdött... Nagyon vad vídék Folkston.
Messze van minden nagyobb várostól, és az emberek is sokkal elszántabbak
arrafelé.
Derűsen, gondtalanul csevegett, és vidám, diákos arca olyan ártatlan,
barátságos kifejezéssel fordult a férfi felé, hogy Robin nem állta a
tekintetét, és a nap helyén szétfolyó ibolyaszínű fénymaradványokat nézte
mereven a szemközti felhôgalléros csúcsok felett.
- Most sem akarta apa, hogy jöjjek. De már vágyódtam utána, és karácsonykor
olyan messze van. . . Mi nagyon szeretjük egymást.
Robin ismét feléje fordult.
- Miss Rower, azt hiszem, okosabban tenné, ha visszamenne New Yorkba. Annyira
meglepôdött, hogy nem bírt felelni.
- Folkston környékén. . . úgy hallottam, félelmetes események fognak
lejátszódni rövidesen.
Molly megijedt?
- Ezt komolyan mondja?
- Biztosan tudom, hogy így lesz.
- A duzzasztó miatt?. . .
- Mi?.
Nem értette, amit a leány mondott.
- Hát nem tudja, miért lesz ez a félelmetes valami? - kérdezte felelet helyett
Robint.
- Nem tudok... közelebbit, dejó lenne, ha visszafordulna.
- Ha apát veszély fenyegeti, visszaforduljak? Ezt nem gondolja komolyan.
Hallgattak. Az égen már feltűnt néhány korai csillag. A fiatalember a
táskájában kutatott valami után.
- Nincs semmi nálam, amivel világíthatnánk..: mondta azután.
- Nem félek a sötétben. . .
Már csak árnyvonalakban Iátták egymást.
- Bizonyára a zsilip miatt lész felfordulás.
- Miféle zsilip?
- Apa szeretné Folkston vidékét közelebb hozni a világhoz. Villanyvilágítást
akar, és ehhez energiaforrás kell. Ezért egy duzzasztógátat épít a folyóra. . .
De senki sem akarja. . . Furcsa emberek élnek ott... Féltik a legelôket: .
Robin nem is figyelt oda. Az ösvény felé nézett. Szerette volna, ha már itt
lenne az apja. . . fdegenszerű, furcsa, fájdalmas érzés fogta el. A Tigrist
várja.
Az apját!
A leány megérezte; hogy Robin mire gondolhat, mert az a könnyedség, amellyel
helyzetét felfogta lassanként elmúlt. Koromsötét volt a kunyhó belsejében; és
az esti páráktól átnedvesedô fenyôgerendák szaga ránehezedett a levegôre.
Mégiscsak egy "vademberrel" volt itt együtt a sötétben.
- Már. . . itt lehetne? - kérdezte halkan.
- Már több mint két órája - hallatszott a láthatatlan útitárs hangja valóban
valahonnan a sötétbôl, keményen.
Soká hallgattak.
- Akar vacsorázni?
- Ne. . .em - felelte Molly csendben.
Gyufa sercent, és egy cigaretta parazsa látszott, azutári, ahogy idônként
felfénylett.
- Megetetem Rimbow-t.
Robin kiment.
A leány most még jobban félt. A hegyi kunyhó halk neszei, rágcsálói ijesztôvé
tették a sötétséget.
Az ablakon át látszott a holdtalan szürkészöld éji táj, a felhôgalléros, örök
hóval fedett csúcsok és néhány csodálatosan fényes csillag a hegyóriásók
kristályos légkörén át.
Reccsen a küszöb. Robin visszatért. Leült valahol a földre.
- És. . . és ha nem érkezik meg. . . az apja. . . két órára?
- Várunk háromig. . .
Hallgattak. Nehezen jött ki a szó a torkából, amikor ismét megszólalt.
- És ha háromig sem jön?. . . Ha nem jön egyáltalán?
Csend.
- Megöl?
Robin nem felelt. Nem tudott felelni. Ô is feltette magának a kérdést: mi lesz,
ha a kormányzó nem áll szavának? Megölné Rower leányát?
Megtehetné. Rower rászolgált a bosszúra!
- Miért. . . nem. . . felel?. . .Megöl; ha a korrnányzó nem teljesíti a
kívánságát? Finom, fehér sugárszálak hullottak be az ablakon. Jött a hold... A
távoli csúcsok átlátszó párakoronái mögül.
A furcsa szagú konyha belsejében halvány derengéssel oszlott a sötétség. A
leány már látható volt, Robint még eltakarta a homály.
- Nem fogom megölni - felelte végül határozottan. - Elviszem magammal, és a
foglyom lesz, míg nem teljesítik a feltételt.
A Ieány megkönnyebbülten sóhajtott.
- Miért mondta Huntonnak, hogy megöl?
- Azt hittem... képes leszek rá.
- Nem lehetséges, hogy más feltevésérôl is kiderülhet ilyesmi? Talán mégsem
örökölte a Tigris természetét? '
- Az apámról sem hallottam, hogy asszonyokat gyilkolt volna.
- És. . . Hová fog vinni?
Robin nem felelt. Az ösvényt nézte a nyitott ablakón keresztül. fzzó fehér fény
világította meg a szerpentint, végig messze a völgybe nyúló hágóig.
A leány elaludt. A friss hegyi levegô, a szokatlanul hosszú út, amit lóháton
kocogott végig, kimerítették.
Homlok az asztalhoz koccant, úgy maradt, és mély álomba merült. Zűrzavaros,
szaggatott képek nyomasztották. . . Lovon vágtatott. . . üldözték. . .
revolverlövések. . : Az apja kiabált izgatott cowboyokkal... Készen ál)t a
zsilip, és Robin lelôtt valakit, aki ott feküdt a kiszáradt mederben. . .
Rémülten ugrott fel. Valaki megérintette: Már virradt, a kunyhóban világos
volt. Robin állt mellette.
- Megszabadult, Miss Rower. Hozzák az apámat.
. . A közeli kanyarban egy ember tűnt fel, aki az Öreg Szél szakadékhoz
igyekezett, és egy katona elmaradt mögötte.
A vén Tigris kiszabadult!

                              A KÉT TIGRIS ÚTRA KEL

                                       l.

A kormányzó igen rövid ideig tartózkodott Birkhamben. Az üldözô csapat, amely a
seriff vezetésével az eltűnt kormányzó nyomát kutatta, az út kezdetén
találkozott Huntonrial.
Örömmel fogták körül, de a kormányzó nem hagyott idôt ünneplésre:
- Valaki nyargaljon elôre, hogy a vonat álljon készen. Visszautazunk Denverbe,
azonnal! A kormányzó a felajánlott lovon, kissé távolabb a tóbbiektôl, a seriff
társaságában ügetett Birkham felé.
- Egy veszett fickó megállította a vonatot, és elrabolta a társaságunkban utazó
hölgyet.
- Sajnos, nem fogtam el. Az ô üldözésérôl tértem vissza, amikor befutott a
vonat.
- Mit tud errôl a fiatalemberrôl? Csakugyan a Tigris fia?
Patterson nagyon nyelt. Most ke)lene elmondania; hogy Jeff Olsen ostobasága
idézte elô a katasztrófát.
- Ez. . . nem bizonyos. . . Itt élt eddig Birkhamben, szelíd, sôt gyáva
fiatalembernek hitték. . . És most egyszerre. . .
- Hogy került Birkhambe?
- Egy Jefferson Olsen nevű farmer hozta magával. Nevelt fia ennek az Olsennek.
Tegnap este kezdôdtek Robin szörnyűségei, és szégyenében, bánatában az öreg
Jeff elutazott Keletre. Orvoshoz kellett menni a szívével.
Ez Patterson ötlete volt. Amikor meghallotta, hogy mi történt a kormányzó
vonatával, néhány sort írt Olsennek és a néger szolga elvitte:

Azonnal utazz el, és legalább két hónapig maradj távol Birkhamtôl! A fiú
végzetes ostobaságot követett el. Megteszem érte, ami tôlem telik, de nincs sok
remény. Ha bajba kerülsz, azzal nem segítesz rajta. Induj nyomban!!

Az egyik cseléd átvette a Ievelet. Olsen másnap eltűnt Birkhambôl.
A kormányzó csak rövfden érdeklôdött az elôzô nap eseményei felôl, és azonnal
beszállt családjával együtt a szalonkocsiba. A kis vonat teljes sebességgel
indult vissza Keletre. Patterson közölte Birkham lakóival, hogy Robin
üldözésére indul, lehet, hogy soká elmarad, Pete Hall fogja helyettesíteni. . .
Másnap délelôttig huszonkét mérföldet tett meg egyfolytában. Az elsô kocsmában,
ahol megpihent, a Denverbôl érkezô reggeli lapokban óriási betűkkel ezt a hírt
olvasta:

                    "AZ ÉLETFOGYTIGLAM RABSÁGRA ÍTÉLT TIGRIS
                             ELSZÖKÖTT A BÖRTÖNBÔL!

Apa és fiú együtt indulnak újabb gaztettek elkövetésére. Tízezer dollár jutalom
annak, aki élve vagy halva kézre keríti ôket!"

                                       2.

A kormányzó dolgozószobájában egy ôszbe csavarodó, haresabajuszú, ember ült
szemben Hunton iróasztalával.
A vállas, zömök, ötven év körüli egyén jó állapotbán levô, de igen gyűrött
ruhát viselt. Mintha ez az öltöny hosszabb ideje raktárban hevert volna,
mielôtt ismét felvették.
- Maga két hét múlva szabadulna csak, Barker, de olyan rendes magaviseletű rab
volt, hogy már ma elbocsátották.
- Nagyon hálás vagyok.
- Netnesak az a szándék vezetett, hogy megjutalmazzam. Nekem szükségem van
önre.
- Ez esetben számíthat rám, Mr. Hunton.
- Olyan szívességet kérek, ami önt is gazdaggá teszi.
- Ez esetben minden áldozatot meghozok.
- Rendben van. Maga, Barker, most fillér nélkül szabadul és nagyzoló, úri
életet kedvelô ember.
- Mit csináljak? Így születtem - felelte sóhajtva.
- Ha új szélhámosságot követ el, nem kerül ki többé a börtönbôl. Ezzel
tisztában van, azt hiszem.
- Nagyjából. - Barker sóhajtott. - De hát élni kell valamibôl. Mint színészt,
nem méltányolnak eléggé.
- Hát most ajánlok egy szerepet, amiért olyan jutalmat kap, hogy végleg a
tisztességes életre adhatja magát.
- Ez igazán csábító ajánlat.
- Maga külsôleg bizonyos fokig hasonlít egy régóta raboskodó híres banditára.
- Hm. . . Nem valami hízelgô. . . Fiatal színész koromban fôhercegeket
alakítottam.
- Az a bizonyos rabló, akire különösen lapos pillantású szemével és
haresabajuszával emlékeztet, nem mindennapi ember.
- Ezt gondoltam - felelte Barker, és elégedetten tapogatta vastag bajusza egyik
szárát.
- A Tigrisrôl van szó.
Barker felemelkedett. Ijedtében nyitva maradt a szája, és csak némi késéssel
kérdezte:
- Micsoda?. . . Egy állatot kell alakítani?
- A Tigris egy igen híres bandita népies neve.
- Értem. Olyasmi, mint Oroszlánszívű Richárd egy drámában.
- Mondjuk. Magának meg kell jelennie valahol ma éjjel két órára - sóhajtott
Hunton -, mint a Tigris. A feladata az, hogy megtévesszen egy fiatalembert, aki
a Tigris fia, de négyéves kora óta nem látta az apját.
- Hasonlót már játszottam, a "Windsori órásban" ahol mint fôherceg térek
vissza. . .
- Annál jobb. Ön meggyôzi ezt a fiatalembert, hogy nem akar többé rabló lenni,
ôt is Iebeszéli arról, hogy gazember legyen...
- Az ilyesmi jambusokban szép csak igazán.
- Lehet, de ön lesz szíves prózában beszélni majd. Elhiteti a fiúval, hogy maga
az apja, azután elbúcsúzik tôle azzal, hogy ön megveti a rablást, a vért és a
gaztetteket?
- Ennyi az egész?
Hunton összevont szemöldökkel gondolkozott.
- Volna még valami. . . - mondta csendben, és dobolt az íróasztalon. - Mit
szólna ahhoz, ha váratlanul tízezer dollárhoz jutna. . . Ugyanis annyi lesz
kitűzve annak, aki kézre keríti a fiút és az apját. .
- Kérem, én vállalkozom arra, hogy kézre kerítsem saját magamat... De verekedni
nem tudok.
- Mindegy, hogy miképpen teszi ártalmanná! Itt egy fenevadrbl van szó, aki
nyílt utcán lelôtte Brikham vendéglôsét, aki ártatlan embert ölt, és további
gyilkosságok sorozatára készül. Az ilyen embert. . . bárhogyan is, de meg kell
ölni. Az emberiség érdekében jobb, ha elpusztul.
Nagy szünet következett.
- Én egyenes, igazságos ember vagyok, Barker. . . - mondta végre csendben a
kormányzó.
- De ha ezt az alkalmat elszalasztom, ismét egy Tigris teszi pokollá békés
farmereim életét. . . Maga most a közelébe férkôzhet! Egy túsz van nála az Öreg
Szél szakadéknál, akiért cserébe az apját követelte. Magáért megkapjuk a túszt.
. .
- De kérem... én mint művész, késôbb mint szélhámos, majd mint rab; megszoktam
a kényelmes életet. Most ott a szakadéknál, szabad ég alatt...
- Van ott egy menedékház!
- Tiszta?. . . Mert én nem bírom a szénnyet.
- Tiszta hely. . . - mondta hidegen Hunton.
- És milyenek az ágyak? Én nem tudok rossz ágyban hálni.
- Hát. . . Jó ágyak vannak. . . - felelte kissé halkan Hunton.
- Friss huzat?
- Friss. . . - hagyta rá bizonytalanul. - Gondolja meg: tízezer dollár. . .
- Szép pénz egy vidéki fellépésért. . . De ha a fiú látja, hogy. . . milyen
ügyetlen vagyok. . .
- Akkor sem szólhat. A Tigris tizenhat éves börtönbüntetés után,.öregen, nem
lehet valami ügyes cowboy. . .
- Ehhez a szerephez meglehetôsen életerôs vagyok. Hány évesnek tart kormányzó
úr, úgy ránézésre?
- Legfeljebb ötvenkettônek.
- Na ugye! És mindössze ötvenegy vagyok. Ha nem untatom vele, úgy közlöm, hogy
rövidesen megnôsülök.
- Fogadja szerenesekívánataimat. Lovagolni tud?
- Kitűnôén. Természtesen nyugodt, hajlott korú paripán. Lovagolni és vívni
megtanítottak a színiiskolában.
- Hm. . . és rövidvágtában nem megy?. . .
- Közvetlenül a rövfdvágta oktatása elôtt otthagytam a színiiskolát, és
Dakotába szérzôdtem. Sajnos, csak az elsô siheder szerepkörre, de késôbb. . .
- Majd máskor elmeséli ezt, Mr. Barker. Most sietnünk kell, hogy ön elérje
idejében az Öreg Szél szakádékot.
- Micsoda ötlet! Nem lehetett volna itt lent,egy kávéházban találkozni? Igazán
ügyetlen... . A kormányzó sóhajtott.
- Kétségbeejtô, hogy éppen ön hasonlít az én emberemre... Most mindent
elmondok, Barker. Megfelelô cowboyruhát szerez, gyűröttet; kopottat, amely
látszólag sokáig feküdt az állami raktárban. Szóval. . .
- Szóval szörnyű. Mert ahogy itt a ruhákkal bánnak. . . - és végignézett
önmagán. - Ez egy húszdolláros ruha, összesen kétszer volt rajtam, és mindössze
öt évet ültem. . . A kormányzó türelmetlenül csapott az asztalra.
- Hát most már vége legyen ennek!
- Én is azt mondom. Moly elleni megóvást a fegyencek ruháinak. Ez a zakó
ártatlanul
bűnhôdött, fazonja az égre kiált.
A kormányzó úgy érezte, hogy vállalkozása csôdött mond saját idegein. Nem bírta
már.
- Most ne szóljon közbe egy szót sem. Ön négy katona kíséretében gépkocsin
elmegy a
Vár-hegyig. . .
- Szép környék, egyszer egy vándorcirkusznál énekeltem Warwichban.
- Igen? Kedves. . . Szóval, ön gyalog megy tovább.
- Warwichba? Jól ismerem az utat. . .
Hunton egy ötkilós levélnehezítôvel játszott, és egészen sápadt volt:
- Nem Warwich az a hely. . .
- De bocsánat! Csak tudom, hogy hol énekeltem. :.
- De most nem oda megy - suttogta könyörögve Hunton. - Most felmegy gyalog az
Öreg
Szél szakadékig.
-,Nem lehetne autón?
- Az ösvény nem alkalmas gépkocsi számára. . .
- Akkor vigyünk egy motorkerékpárt, és ázon folytatnám az utat. . .
Hunton verejtékezô homlokát törölte...
- Mr. Barker. . . Öreg, vadnyugati haramiák lehetnek hülyék és ügyetlenek, de
mégsem
közlekednek motorkerékpáron. . .
- A fegyházban kitaníLják az embert zacskókészítésre, szobafestésre, miért nem
lehetett
az öreg állatszerű rabló kényszermunkája a motorzás. . .
- Gazember! Azonnal hallgasson! -kiáltotta tele torokból Húnton, és az asztalra
csapott. . .
- De kérem - hebegte Barker.  Ön kimerült a sok munkától... Szedjen vasat, mert
a
vérszegénység. . .
Rémülten elhal)gatott, mivel a kormányzó a revolveréhez nyúlt.
- Most elmondom nagyjából a Tigris élettörténetét. Alaposan a fiú sem ismeri. A
Tigris
elrabolta egy Hiller nevű szenátor leányát, és tisztességes életet élt vele
Kaliforniában. . .
- Hol mindig kék a mennybolt. :. - jegyezte meg dallamosan.
- Egy Rower nevű farmer és még néhányan elfogták, azóta egyszer kiszabadult,
hogy
bosszút álljon Roweren, de ismét elfogták. Felesége meghalt, gyermekét Hiller
egy bartja nevelte. Nagyjából ennyit.
- Egyszerű dolog. Elraboltam egy Rower nevű szenátor felesé. . .
- Ember! Írja fel az adatokat! Nem játssza majd jól ezt a szerepet. . .
- Hát kérem, súgó nélkül minden szerep nehéz.
A kormányzó felírta egy papírra az adatokat, és Barker a kabátzsebébe tette.
- Most szerezze be a holmit, és jelentkezzen egy óra múlva a katonákat vezetô
altisztnél, itt a kapuban.
Egy óra múlva megjelent Barker, a "Bánya réme" című darabból felelevenített
külsôvel, és odaszólt a várakozó altisztnek:
- Elôre! Két órára Warwichban kell lennünk.
Némi késéssel érkeztek, mert miután kiszálltak az autóból, Barker az elsô
fordulón túl leült pihenni.
- Nem bírom. . .
- Hiszen tíz perce sem megyünk még!
- De ilyen meredeken. . . Pihennem kell. . .
Késôbb rémülten kapott a zsebéhez.
- Vissza. Azonnal !
- Megôrült? A túsz élete forog a kockán.
- Ne vitatkozzon! Az adatok a zsebemben, a zsebem a másik ruhában! Belesülök a
szerepbe. . .
- Gyerünk! Nekem parancsom van.
Kétségbeesetten bandukolt az altiszt elôtt. Negyedóra múlva ismét leült.
- A tüdôm. . . Ha nem vigyázok rá vége az orgánumomnak!
Az altiszt már azon a ponton volt, hogy megveri Barkert.
Ahogy mind meredekebb lett az út, és feltűnt a távolban a kunyhó körvonala,
Barker úr aggodalmaskodva fordult az altiszthez.
- Nem fedezi fel ez az. . . állatnevű utód. . . a csa)ást?
- Nem valószínű. . .
- Mi az, hogy valószínű?... Uram! Ez úgy lelô itt egyedül, a tetôn, mint a
szöcskét.
- Ugyan. . . Ki lô szöcskét manapság. . .
- Ön tréfás ember. Én azonban visszafordulok.
- Ez esetben lelövöm.
- Maga képes!
- A tetôig kell kísérnem, amíg a foglyot átveszem. Ha szökést kísérelne meg,
akkor !élövöm. . :
Barker leverte a port egy kôrôl, odateregette zsebkendôjét és leült. Llgy
látszott, hogy sírva fakad. . .
Virradt.
- Mr. Barker! Háfmat számolok - mondta az altiszt.
- Csak tessék. . . engem nem zavar. . .
- De ha nem folytatja az utat, és veszélyezteti a túsz életét, akkor lelövöm!
- Örökké ezzel a lelövéssel jön! -kiáltotta siránkozva, és továbbment, de ismét
visszafutott a zsebkendôért a kôhöz. Végre odaért a menedékházhoz.
Az altiszt levette a fegyverét.
- Ön most félúton a kunyhó elôtt megáll. Ha továbbmegy, lelövöm.
- Ezt már hallottam!
- Induljon!
- Jó! Jó! Talán fussak nem? De ideges...
- Hármat számolok. . .
Számol vagy lelô, ez az egész művészete.
- Egy. . .
- Az ember szívességet tesz, és végül. . .
- Kettô. . .
- Jó! Jó!
Elindult. A kunyhó lakatlannak látszott. Ébredt a nap. Mr. Barker megállt.
Pontosan félúton volt a kunyhó elôtt.
Most a küszöbön a férfi jelent meg és egy nô. A nô rámosolygott a férfira, és
ment. . .
Az altiszt lövésre kész fegyverrel a)lt. Robin eÍôvette a pisztolyát, és az
ajtószárnnyal fedezve magát, oldalt lépétt.
Barker szabadon állt, igen szomorúan. Most melléje ért a nô.
- Jó reggelt - szólt nyájasan Barker, és megemelte a szombréróját, de a kalap
nem mozdult, mert az álla alatt megerôsítette egy vékony szíj.
Molly és az altiszt elindultak lefelé a szerpentin úton. Barker tétovázott.
Mehet már?. . . Ez az altiszt elfelejtette megmondani, mi lesz, ha még tilos,
és akkor a parancs szerint lelövi?...
Végül az altiszt annyira eltávolodott a leánnyal, hogy Barker rászánta magát,
és a kunyhó felé ment.
A revolveres fiatalember is elhagyta a fedezéket, és feléje jött.
Ott álltak egymással szemben.
Barker széttárta a karját:
- Fiam! - kiáltotta érzelmesen.
Robin kissé tétován még két lépést tett. Az arcán inkább csodálkozás látszott,
mint megilletôdés. Kétségtelen. Ez a Tigris!
Az arc. . . a harcsabajusz. . . Mandulavágású, lapos szem. . .
A két kar átölelte. Viszonozta az ölelést.
- Örülök, hogy látom. . . Apám. . .
De furcsa szó ez. . . Különösen annak, aki elôször életében mondja ki.
- Menjünk a. . . házba - mondta Barker -, fáradt vagyok.
Robin elôreengedte.
- Nem maradhatunk sokáig, bizonyára üldözni fognak -jegyezte meg közben.
Figyelmesen végignézte az "apját"; mialatt belépett a kunyhóba... Nagyon
megviselte a tizenhat évi börtön... Bizonytalan léptű, bizonytalan hangú, riadt
pillantású, idôs ember. Nem is emlékeztet a Tigrisre, akitôl rettegett
mindenki. Szinte félénk... Vajon a szabad levegô, a kóborlás helyrehozza-e még?
Vagy végleg megtört és megöregedett?
Nem érzett semmit belülrôl. Az apja. Sajnálta. De a hűvösség, ami három napja
borzongatta belülrôl, nem múlt el.
Az öreg ott ült a padon, ahol az imént Molly, és szomorúan körülnézett. "Hol
vannak itt az ágyak?", gondolta Barker.
- Akar kávét?!. . - kérdezte Robin.
- Igen, kérek kávét, fiam. . . Még nem reggeliztem. . .
Mialatt tüzet gyújtott, néhányszor féloldalt ránézett az "apjára". Különösen
beszél. Keletiesen. Mint Molly.
Barker sejtett valamit a fiú gondolataiból, ezért nyomban feltette a csizmáit
az asztalra.
- Tudod, fiam, tíz éve a fegyház irodájában dolgoztam. . . urak között. . . Ott
sokat változik az ember.
Ez ügyes volt. Robin elgondolkozva fôzte a kávét.
- Csak néhány nap elôtt tudtam meg, hogy a fia vagyok, Olsentôl.
- Kitôl?
- Olsentôl - felelte Robin csodálkozva.
- Ja úgy:. . Ugyanis én azt hittem. . . Hm. . . No nem tesz semmit. . .
Miféle dolog ez? Olsenrôl még az elveszett írásban sem volt szó. . . Szép
pácban van.
- Olsen mindent elmondott - folytatta Robin.
- Helytelenül tette!
- Miért mondja ezt?
Most következik a szerep.
- Fiam. . . - kezdte vibráló, de büszke hangon, mint az öreg Duval a "Kaméliás
hölgy" című darabban. - Én nem vagyok már az a régi állat, akitôl rettegett a
Nyugat valamikor. . . Megtörtem, sokat olvasgattam a börtönben. . . mindent
másképp látok. . . Nem térek vissza többé rablónak. Nem is tehetném. . .
Elpuhultam. . . Fáradt vagyók, és megvetek minden erôszakosságot.
- És az anyám?... Nézze... itt az órája!
Felkattantotta az óra fedelét, és Barker csodálkozva látta a szép nôt a
gyermekkel. Robin összehúzott szemmel figyelte. . .
- Igen... ez ô... - mondta Barker zavartan. "Ez a Hunton egy szót se beszélt az
óráról!", gondolta dühösen.
- Nem akar bosszút állni Roweren?
- Nem. És kérlek, te se tedd. Utazzunk el Keletre, én csendre vágyom, te
próbálj

elhelyezkedni valami ipari szakmában. . . Azt mondja a Biblia, hogy szeresd
felebarátodat, mint tenmagadat. . .
Robin szomorúan nézte. Kétségtelen, hogy a Tigris kissé meghibbant a tizenhat
éves büntetés közben. . .
- Amit elhatároztam, azt befejezem. És maga is velem jön. Ha elértük a
célunkat, akkor elviszem messzire, ahol nem ismerhetnek fel bennünket, és
békességben fogunk élni. . .
Barker szomorúan konstatálta, hogy kár, ha valakinek nincs fia. Milyen jó
lenne, ha ez a szép szál ember csakugyan elvinné valamerre, és gondoskodna róla
öreg napjaira. De hát ez egy futóbolond rabló, ô meg nem az apja, hanem egy
Barker nevű rovott múltú színművész.
- A két ösvény felôl fognak megközelíteni, a Bölények földje és Birkham
irányábólmagyarázta Robin. - Talán már úton vannak. . .
- Akkor nem menekülhetünk, hacsak nincs harmadik ösvény. . .
- Kész tervem volt, amikor idejöttem -folytatta csendesen Robin. - De azonnal
indulnunk kell. Sajnos, egyelôre nincsen két lovunk, és nem is lesz, amíg a
hegyek között vagyunk. . .
- A hegyek között?. . . - hebegte Barker.
- Úgy van. Csak a havasok felé próbálkozhatunk kitöréssel.
Barker köhögni kezdett, mert torkára futott a kávé. . .
- A Balta-hágóig még alig jött le a hó, és a hegygecinc túlsó felén
akadálytalanul elérjük Folkstont. Kissé nehéz utunk Iesz, mert a Balta-hágó
kétezer méter, de ilyenkor még járhatô.
- Kérlek, fiam. . . én megadom magam az üldözôknek. . . És te is okosabban. . .
- Ezt a szégyent nem! Két Tigris nem adja meg magát. Vagy harcban esünk el,
vagy ha megôredtél, megrokkantál, ha félsz... Hát végezzünk magunkkal.
Robin csendben kihúzta a revolverét. Barker elfehérdett, és a két térde
összekoccant. . .
- Nem. . . nem!. . . Menjünk. . . ahová akarod. . . A Fejsze-szorosba vagy. . .
mindegy. ... Néhány perc múlva ott lépegetett a keskeny ösvényen, lóháton, a
távoli havas csúcs felé. A csúes puszta látásától kirázta a hideg. . .
. És a komor tekintetű ijfú ott lépegetett a nyomában.

                            MAGÁNYOS TÖLGY A VIHARBAN

                                       l.

Fele úton sem volt a leány az altiszttel, amikor lovascsapat igyekezett szemben
velük felfelé, olyan gyorsan, amennyire csak a meredek ösvényen Iehetséges
volt.
Molly nyomott hangulatban indult el. Nem tudott úgy örülni a szabadságának,
ahogy várható volt. A furcsa rabló gyengédségével, gyűlöletszerű hidegségével
nagy hatással volt rá. Ahogy megpillantotta az üldözôket, érthetetlen aggodalom
szorította össze a torkát...
- Ezek. . . utána indulnak? - kérdézte az altisztet.
- lgen. A két ösvény felôl egy-egy csapat indul az Öreg Szél szakadékhoz. Kevés
esélye van arra, hogy elmeneküljön.
- Az minden bűne, hogy elrabolt engem a kormányzó vonatjáról?
- Az a legkisebb talán - felelte az altiszt.
- Mit követett el még?
- GyiIkolt.
Molly összerezzent. Ez nagyon fájt neki.
- Verekedés. . . kôzben?
Az altiszt tagadóan megrázta a fejét.
- Nem. Agyonlôtte a birkhami vendéglôst, bosszúból, mert a leánya kikosarazta.
Agyonlôtt két embert, mert régebben trapperek voltak, és segítettek a Tigris
kézre kerítésében. Az egyiket álmában ölte meg.
Molly nem szólt többet. Borzasztóan fájt ez neki. Már volt egy kis regényes
képe kialakulóban az ô rablójáról", aki furcsa, nyers, de titokbanjó lelkű
ember... És most kiderül, hogyaljas gyilkos. . . Milyen szelíd, szomorú szeme
van és okos arca. . .
A gépkocsi, amelyen Molly poggyászát is elhozták, Silver Cityig vitte. Itt a
katonák megvárták, amíg vonatra száll Country felé. Ez volt az utolsó
vasútállomás New Mexikó határán. Innen kocsin vagy lovon lehetett csak eljutni
a távoli vad vidékre, ahol Folkston fontos helység volt. A környezô gazdaságok
mezôvárosa, néhány kereskedéssel, orvossal, telepes bírósággal.
Silver Cityben az egyetlen érkezô utas Molly volt. Egy ôsz szakállú, köpcös
cowboy rnár messzirôl integetett széles kalapjával.
Sokáig szorongatta Molly kezét.
- Gyönyörű nagy kisasszony lett, Miss Rower.
- Maga meg semmit sem változott, Bob apó! Hol van apa?
A vén cowboy egy pillanatig tűnôdve nézte a kalapkarimáját, azután újra
vigyorgott.
- Mr. Rower mostanában egy másodpercre sem hagyja el a birtokot. Sok a munka és
vigyázni kell. . .
Felrakóa Molly bôröndjét az állomás elôtt várakozó homokfútóra. Felült a
koesiülésre, és nekivágtak a keskeny, gödrös útnak.
A vasúti sín; amely mind hosszabban ágazik szét a fôvonaltól, egyre több
nyugati tájat nyel magába.
Folkstori felé, ahol véget ér a sín, a táj is megváltozik. Olyan dús,
ôserdôszerű völgyek, hatalmás koronájú fákkal benôtt dombok, derékig érô,
nedves földbôl nôtt fű, mindenfelé sima, természetes táj. Kunyhó, országút,
falu, farm, a látóhatár széléig egy sem tűnik fel. A levegô hűsebb, párásabb, a
legelôk szabálytálan foltokban nyúlnak el, kidôlt törzsek, embermagasságnyira
nôtt gyom, zegzugban vágtató kis hegyi.patakok, fenségesen szabálytalan és
mégis félelmetes, roppant élô táj képe fogta körül Mollyt a sebesen guruló
homokfutón, amely néhány lelket kirázó döccenéssel ugrott át a hepehupás ösvény
egy-egy emelkedésén...
Ahogy távolodtak a vasútvonaltól, a táj egyre dúsabb, e)hanyagoltabb, ôsibb
lett, és néhány óra múlva sebes sodrú, széÍes folyóhoz értek.
- A Yakue! -szólt hátra jelentôsen Bob apó, és ostorával a sellôkre ágaskodó,
tarajokkal rohanó vízre mutatott hajtás közben.
- Készül a zsilip? - kiáltotta a leány.
Bob apó arca elkQmorodott, és összeszorított foggal visszafordult a lovak felé.
N em fel el t.
Pedig az udvarisság úgy, mint a fák és a hegyek, éppen ezen a vidéken ôrizte
meg ôsi, érintetlen, elôkelô frissességét, ahová nem vitte el a vásút az új kor
csodáit.
- Nem hallotta, Bob apó! - kiáltottá újra Molly. - Azt kérdeztem, hogy mi van a
zsilippel?
- A zsilip készül, Miss Rower. . .
- Mikorra lesz meg?
Bob ismét elôrefordult.
- A csoda van evvel a lóval? Farkast érez a szél irányából...
Molly nem kérdezett többet.
A folyókanyar felett egy zöld mohos, nedves palló vezetett át a folyón, itt
keresztülhajtottak. Az út kissé szélesebb és Iaposabb lett, ami azt jelentette,
hogy gazdaság lehet a közelben. Jobb felé a mezôn már feltűnt a folkstoni
csordá egy része. De még mindig kihatnak tűnt a vidék, és vadul
összegubancolódott bozótok, cserjék, dombra futó erdôségek regényes pánorámája
fogta körül ôket. Alkonyodott.
Azután elkezdôdött a furcsa játék. Egy domb mögött két fegyveres cowboy lépett
elô hirtelen.
- Hôôô!. . . - kiáltotta Bob apó, és visszafogta a lovakat.
- Mit ijesztitek ezt a vad bestiát! - förmedt rájuk az öreg, és csak Mollyra
való tekintettel nem szitkozódott.
Este lett. A holdtalan sötétség aljától csak egy fekete foltban vált el a
dombok és erdôségek vonala.
Elérték a következô fordulót. Itt is fegyveresek tartóztatták fel ôket.
- Lassan, Bob apól - szólt az egyik cowboy. - A ló nekiszalad a drótnak
valahol.
- Van annyi esze mint neked!
Csakugyan drótakadályok következtek. Szerteszét, kanyargó vonalban tüskésdrót
húzódott a magas fű között, és a fegyveres ôrök kinyitották az átjárót a kocsi
elôtt. Tovább futottak egy ritkás erdôségen keresztül.
- Miféle háború készül itt, Bob apó? - kérdezte Molly.
- Még nem lehet tudni. Ez most az új rend. Ôrök, drótakadály, tán még üteget is
hozat az a vén Rower egy napon.
Csak így beszélt a gazdájáról, aki a homokfutó utasának apja is volt egyben. A
ritkás erdô utolsó fái mögött, mintha világító bogarak tűnnének fel imbolygó
röppenéssel
és különös zaj- nyikorgás, zörgés hallatszik.
Egy újabb fegyveres tovább engedte ôket, és kiértek a folyópartra.
A fénybogárnak látszó pontok fáklyalángók voltak. A készülô zsiliphez értek.
Már szinte befejezettnek látszott a kôgát. Mindenfelé homokot talicskáztak,
csákányok zörögtek, kiáltások hangzottak. . .
Éjszaka is folyt a munka, fáklyafénynél. És a zsilip körül fegyveres cowboyok
látszottak; a töltésen, az úton és az egyes dombtetôkön.
- Ott van apa! - kiáltotta Molly.
Egy feltűnôen magas lovasra mutatott, aki lassan léptetett a zsilip körül
kiszáradt mederben:
Bob nagyot rikkantott egy munkás felé.
- Hej, Buck!
A munkás csak felé)ük nézett, de nem jött oda. Egyenesen a lovashoz futott,
valamit mondott, és a homokfútóra mutatott.
Jack Rower megnyomta térdével az állatot, és körbefordult. Lassan léptetett a
kocsi felé. Jack Rower nem jött indulatba. Örömének, bajának nem adott
kifejezést.
A magas, vállas ember, bozontos, ôsz szemöldökkel, széles állával,
szürke-fehéres szemével és roppant vállaival ennek a fenséges, vad vidéknek a
megtestesítôje voÍt. Úgy illett belé Folkston kömyezetébe, mint az ôsfa vagy a
magányos bazaltkolosszus. . .
Hetvenöt éve ellenére úgy ült a nyeregben, mint egy szobor, szokatlanul nagy
kezével lazán fogva a szárat.
"Sovány lett. . . És szomorú a szeme", ezt mondta magában Molly, miközben az
apja nyugodtan léptetett feléje.
- Istén hozott, Molly - mondta, és leszállt a lováról. A leány kiugrott a
kocsiból és átölelte. A munka kissé megállt, mert sorra odajöttek azok; akik a
leány legutóbbi látogatásánál már a farmon dolgoztak, és üdvözölték Mollyt.
- Vidd haza a lányt, Bob - rendelkezett Rower.
- Te. . . még nem jössz? - kérdezte Molly.
- Itt kell maradnom, amíg megvirrad, majd holnap beszélünk.
És ellovagolt. Mollyra furcsa, rossz elôérzet nehezedétt. Mintha harctéren
járna. Drótakadályok, ôrszemek, fegyver és ellenôrzés mindenfelé.
Késô este volt, amikor a homokfutó begurult vele a farm udvarára. Nem messze a
kis Folkston helység elmosódó lámpafényei Iátszottak. Mielôtt a kocsi
behajtott, Bob apó átkiáltott a kerítésen.
- Mozgás! Miss Rowerrel vagyok!
Azután vártak. Az udvarról csaholás hallatszott, és valaki szitkozódott.
- Mi az Bob? - kérdezte aggódva Molly.
- Ilyenkor már szabadon engedik a vérebeket, most újra megkötik a sok csúf
dögöt, mert még nem ismerik önt.
Vérebek!
Ezen a tájon, ahol nem ismerik a zárt kaput, és lopás, betörés emberemlékezet
óta nem fordult elô.
Vérebekl
Robin szavai jutottak eszébe:
"Ne menjen Folkstonba. Utazzék vissza inkább..."
Úgy látszik, tudta, hogy miért mondja.
Amikor végre begördültek az udvarra és a fegyeres cowboyok egy üdvözlô, fáradt
"Hurrá"-t kiáltottak kalaplengetve, a megláncolt vérebek keservesen üvöltô
kórusa jelentette a voltaképpeni fogadtatást.

                                        2

Késô délelôtt ébredt Molly. A sok fáradság után elôször pihent igazán
kényelemben és biztonságban. Amikor az ebédlôbe ért, édesapját egy vitatkozó
csoport közepén látta, a tornácon. A heves hangokra ösztönszerűen megállt.
Vad külsejű, durva arcú fokstoniak fogták körül Rowert, aki közömbösen,
szivarozva nézegette ôket, mintha nem is lenne érdekelt az ügyben, csak
pártatlan hallgató.
- Utoljára vagyunk itt Rower - kiáltotta egy gyapjas hajú, vastag orrú roppant
cowboy, akkora négyszögletés fejjel, mintha kôbôl faragta volna valami ügyetlen
szobrász. Lapos, nagy kezét ökölbe szorította, és az asztalra csapott olykor. -
Nem tárgyalunk tovább!
- Én eddig sem tárgyaltam veletek - felelte a farmer nyugodtan. - Csak
meghallgattam a fecsegéseteket.
- Szóval azt akarod, hogy vér folyjon? Mert itt az utolsó emberig harcolni
fogunk az ôrültséged éllen. Jól tudjuk, mit várhatunk tôled, de sok lúd disznót
gyôz...
- Azt hiszitek, hogy félek? Tôled, Allan? Vagy ezektôl?. . - kérdezte olyan
nyílt megvetéssel, hogy a nagyfejű görcsösen megszorította a revolvere
markolatát.
De mielôtt felelhetett volna Rowernek, félretolta egy hosszú, sovány,
harcsabajuszú ember, akinek seriffjelvény volt a gomblyukában.
- Most én beszéled veled, Jack - kezdte nyugodtan, de igen határozottan. - Nem
kell a zsiliped, érted? Ezen a vidéken mi döntünk arról, hogy mi történjék
velünk! Az emberek nem akarják, hogy zsilip legyen. Kiszárad az alsó folyásnál
minden legelô, és elköltözhetünk innen a marhákkal.
- ldetelepszenek Keletrôl az adóhivatalnokok! - kiáltotta egy Hiron nevű
izgatott, szeplôs karvalyorrú. - Lemegy a marha ára; mert utat építenek, és
Arizonából meg Nevadából áthajtják a felesleget.
- És a legelôk! - mondta újra az ôsz hajú sovány vastag, félelmetesen öblös
hangján.Vigyáznom kell a rendre, ezért választottak meg.
Rowér olyan nyugodtan szivarozott a vihar közepén, mintha nem is kolt
revolverek és marcona, megdühödött emberek fognák körül, hanem legyek
döngicsélnének.
- Azt mondod, hogy seriff vagy Hould - kezdte lassan, és Ieverte a szivarja
hamuját.Jó, hogy ezt említetted, mert az ember szinte élfelejti.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- A seriff kötelessége, hogy a válásztókra való tekintet nélkül az igazságot
képviselje. Megvédje a magántulajdont, és ne tűrjön erôszakoskodást. Most arról
van szó, hogy emberek a törvény ellenére a tulajdonomban levô zsilipet
erôszakkal megsemmisítsék, és te itt állsz az élükön. Ezért okos dolog, ha
megmondod, hogy te a seriff vagy, mert az ember nehezen hisz ilyesmit
Hould meghökkent; de a nagyfejű nem adott idôt arra, hogy zavara feltűnjön.
- Igenis, a sériff a kötelességét teljesíti! Ha nyugodtan nézi, hogy épül a
zsilip, akkor semmit sem tesz azért, hogy elkerüljék a vérontást, mert itt vér
folyik, Rower, kegyetlen harc lesz! A zsilipnek pusztulni kell.
Rower kiegyenesedett és eészen eléje állt a beszélônek.
- Elkészül a zsilip, Allan! Erted? És ha harc lesz, azt nem én fogom megbánni.
- A Iegelôkrôl van szó! - kiáltotta a szeplôs Hiron.
- Azt hiszed ölbe tett kézzel nézzük, hogy a folyó menti legelôk kiszáradjanak,
és arra kényszerüljünk, hogy a marhákat lebunkózzuk?
- Van legelô lejjebb a Pecos-folyónál is. De lehet legelô mindenhol, ha felépül
a zsilip, mert lesz mesterséges öntözés. Még egyszer annyit hoz a gazdaság mert
kapunk vasútállomást, ide járnák a marhakereskedôk, üzemeket létesítünk és
minden négyszögölnyi föld a mostani árának a kétszeresét éri. Vakok vagytok és
ostobák, ha ezt nem akarjátok.
- Nem akarjuk!
- Vesszen a zsilip. . .
- Száz évig jó volt így ahogy van! A nagyapáink is így éltek. . .
Összevissza kiáltoztak, az öklüket rázták, és szorosan Rower körül
csoportosultak. Ez oldalt vágta a szivart a szájában, két hüvelykujját a
revolverövébe akasztotta, és közömbösen nézett a távolba.
Molly rémülten szorította kezét a szívére. . .
Amikor végre elült a lárma, ismét Hould a seriff szólalt meg.
- Ismerünk, Jack. Tudjuk, hogy veszett ember vagy, ha megmakacsodsz. De eddig
itt szerettek téged, mert úgy tudták hogy van szíved. Miért akarsz harcot?
- Azért, hogy Folkstonból boldog, fejlôdô város legyen. Ezért kell a zsilip.
Most pedig elég volt belôletek.
Allan egy szitkot fojtott el.
- Magadra vess, Rower azért, ami történni fog.
- Eddig is magam feleltem a tetteimért. . .
A folkstoniak morogva távoztak, és gyűlölködô pillantásokat váltottak az
udvaron ácsorgó fegyveres cowboyokkal.

                                       3.

- Mióta állsz itt? -kérdezte meglepetten Mollyt, amint az ebédlôbe lépve
szembetalálkozott a leánnyal.
- Hallottam. . . mindent. . .
- Hm... Hát furcsa emberek... Nehezen fér hozzájuk a civilizáció. De ez sajnos,
nincs másképp.
- És mit fognak tenni most?
Rower nem felelt nyomban. Vállat vont.
- Mindent megkísérelnek majd, hogy a zsilipet ne készítsük eI. . .
- Revolverharc lesz?
- Lehetséges -felelte ôszintén Rower. - Ez ugyan nem tisztességes eljárás, és
itt becsületes "vademberekrôl" van szó, de lehetséges, hogy elfajul. A haladás
mindég harcot jelent -  mondta mintegy önmagának Rower, és elgoridolkozva
bámult ki az ablakon. - Legtöbbször azok küzdenek késhegyig minden újításért,
akik késôbb hasznát látják. . .
- Miért erôszakolod, ha nem akarják?
- Mert megszoktam, hogy ne változtassam a szándékaimat akkor sem ha ez másoknak
nem tetszik! Engem azért állított ide a sors, hogy ez a zsilip megépüljön, és
Folkston ne legyen távoli Vadnyugat, ôsi állapotban tengôdô dzsungel. Ezek az
ostoba alakok csak azt a pár legelôt látják, ami kiszárad az alsó folyásnál!
Lehet; hogy harc lesz. Nem! Biztos, hogy harc lesz de a zsilipet megépítem.
Eldobta a szivarját, és néhány lépést tett feI-alá a szobában. Olyan volt ez a
hatalmas, szálfaegyenes ôsz ember, széles vállaival, fiatalosan csillogó
szemével, mint a régi Nyugat valamelyik legendás regényhôse.
- Te visszamész természétesen New Yorkba.
- Nem. '
- Tessék?
Meglepetten sarkon fordult. Rower nem szokta meg az ellentmondást. Molly
azonban nyugodtan nézett a szemébe.
- Nem megyek New Yorkba. Ha téged veszély fenyeget, akkor itt a helyem. Nem
lenne egy nyugodt percem New Yorkban.
Rower hosszan nézte Mollyt,  azután megsimogatta a leány csillogó, szôke haját.
- Hát maradj. De ha elfajul itt a harc, akkor menned kell.
- Ha nem lennéték itt az isten háta rhögött, akkor tudnád hogy megálltam már a
sarat, veszélyes helyzetben - kezdte vidáman Molly. Szerette volná a fogságát
valahogy úgy elmondani, hogy ne hozza nagyon tűzbe az apját.
- Miféle veszélyben? - kérdezte gyorsan, és bozontos, ôsz szemöldökeit
összevonta.
- Túsz voltam. . . Hunton kormányzó vonatját feltartóztatta egy rabló.
- Mi?. . . - döbbenten felemelkedett, mert kezdte sejteni, hogy a leány
apránként, óvatosan közöl valamit. - Beszélj, Molly. Mi történt?
- Hallottál te valamit a Tigrisrôl?
Rower most igazán elcsodálkozott. Két napja sines hogy Countryból lovas küldönc
hozta Patterson seriff sürgönyét, amelyben a Tigris fiának gyilkosságait közli,
és figyelmezteti Rowert, hogy vigyázzon.
- Mit tudsz te a Tigrisrôl? - kérdezte olyan csendesen Mollyt, hogy a leány
csodálkozott.
- A Tigris fia huszonnégy óráig fogságban tartott. . .
Elmondta sorjában, hogy mi történt. A vasúttámadást, az Öreg Szél szakadék
közelében töltött napot. Rower szokatlan melegséggel nézett a leányra.
- Nagy veszélyben voltál, Molly. . . Igazán szerencse, hogy az a vérengzô
barom. . .
- Nekem azt mondta, hogy nem ölt meg senkit, csak önvédelembôl egy embert. . .
Rower nevetett.
- És kettôt orvul. Egyiket álmában.
Molly maga sem tudta, miért szorul össze a torka keserűen.
- Honnan tudod?
Rower megmutatta Patterson sürgönyét.
- Olyan valószínűtlen... Nyers és szigorú volt, de mégis jó... és csak az apját
akarta kiszabadítani.
Rower komoran nézett maga elé.
- Ez megnehezíti a zsilip dolgát. - Felállt. - Elhatároztam, hogy mégis
visszaküldelek New Yorkba.
- Mondtam, hogy nem megyek!
- Akkor magam viszlek, ha kell, erôszakkal.
- De hát miért?!
- Mert a két Tigris Folkstonba készül tán itt is vannak már. Azért, hogy
leszámoljanak velem. És ez olyan harc lesz, amilyennél te nem lehetsz  a
közelben.
Molly szeme megtelt könnyel.
- Te mit tettél, amiért gyűlölnek?
- Elfogtam a Tigrist. . . - egy szlvart ropogtatott zavartan. - Talán
helytelénül tettem, mert a Tigris akkor már jó útra tért. . .
- Miért fogtad el? Rower hallgatott.
- Az ördög ágaskodott akkoriban a véremben. . . Kaland, embervadászat harc. . .
Azután ostoba hiúság. . . Az emberek tudták, hogy a Tigris a sógorom. Úgy
éreztem, hogy ez a homlokomra van írva. Felkutattam, és...
- És még mindig erôszakkal tartotta fogva azt az asszonyt? Rower merevén bámult
a szivárból felszálló kék füstszálakba.
- Nem. . . - mondta azután tompán. - Szerették egymást.
- Akkor nem volt helyes. . . Rower az asztalra csapott.
- Rabló, gyilkos, gazember volt!
- De jó útra tért, és. . .
- Mi?! Te véded?! - Egy másodpercig úgy nézett Mollyra, hogy a leány megijedt.
Azután idegesen elnyomkodta a kétharmad szivárt, és kurtán befejezte a
beszélgetést. - A legelsô jelre, ami a veszély kezdetét jelenti, New Yorkba
utazol.
Felkapta a puskáját, és ment. Molly látta, amint lóra kap, és a töltés felé
vágtat.

                                KEZDÔDIK A HARC

                                       l.

Nagy tanácskozás folyt a folkstoni vendéglôben. Allan vitte a szót.
- Végre is itt az dönt, amit az ôstelepesek többsége akar.
- Úgy van! -mondta egy másik. -Rower nem lehet kiskirály a környéken. Elegen
vagyunk ahhoz hogy legyôzzük.
- Azt hiszem - szólt közbe a seriff -, hogy a kormányzó is mellénk állna, ha
egy bedványban elmondanánk. . .
A kitörô zsivaj elnyelte a szavát.
- Itt az a törvény, amit mi akarunk!. . . Nem kell olyan törvény, hogy Rower
kiszáríthatja a )egelôket. . . elvehet a folyó vízébôl. . . Nem hajtjuk másfelé
a marhát, mert Rowernek úgy tetszik!
Valósággal fenyegetôen fogták körül a seriffet.
- Nézd, Hould! Ha azt hiszed, hogy Rower pártjára kell állnod, akkor szólj
csak!
- Én sem helyeslem, amit tesz de a seriffnek a törvény parancsol...
- A törvényt pedig mi csináljuk - mondta a szeplôsképű és nagyot csapott az
asztalra. Ezt valamennyien helyeselték. A vendéglôs hordta az italt, és
tanakodtak.
- Most az a kérdés, hogy mivel lehet megtörni Rowert - mondta az egyik
marhatenyésztô.
- Ez nem könnyű kérdés - felelte egy másik dörmögve.
Rowernek tekintélye volt itt. Az Iátszott.
- Ha nyílt harcot kezdünk, akkor sok vér fog folyni. . .
- Hát mit akarsz? Talán orvul támadni?
A kövér vendéglôs, aki eddig hallgatott, utat csinált magának a könyökével, és
a középre állt:
- Akarjátok tudni, hogy mi kéne?! Egy alkalmas vezetô! Az! Itt összevissza
beszélni, egymást feldühíteni, azután Iehurrogni, ezzel nem értek semmit Rower
ellen!
Morogtak. Csupa vad képű, ápolatlan hajú, torzonborz marhatenyésztô ült együtt.
Csakugyan körülményesnek látszott, hogy ezek szép egyetértésben megállapodjanak
valamiben.
- Allan egész jó vezetô lenne - ajánlotta a szeplôs. De nem nagy lelkesedést
váltott ki a társaságból. Mind azt hitte, hogy egyedül ô hivatott erre a
szerepre.
- Asszondom - szólalt meg ismét a kocsmáros -, hogy azt válasszátok, aki
elfogadható tervet mond, és aki vállalkozik is valamiré.
Összenéztek.
- Szerintem - ajánlotta Allan -, Folkston és Country között bizonytalanná kell
tenni a vidéket, hogy ne hozhassanak el semmit a vasútállomásról. Akkor nem
lesz zsilip.
Ez jól hangzott. Csak a kivitel nem volt világos elôttük.
- Néhány lovassal állandóan ott leszek a vasútállomás; és Folkston között. A
többit bízzátok rám - fejezte be Allan jelentôsen.
Úgy látszott már, hogy ennél a tervnél maradnak, amikor egy csendes hang
szólalt meg:
- Én jobbat tudok. Válasszanak meg engem vezérnek.
Meglepetten fordultak hátra. A közbeszóló egy fiatalos arcú, magas férfi, eddig
csendesen  ült az ivó távoli sarkában, és senki sem vette észre, hogy mikor
közeledett a társasághoz.
- Válasszanak engem vezetôjüknek. Én tudom a módját annak, hogy halálos csapást
mérjenek Rowerre. Régi számadásom van vele.
- Kicsoda maga? - kérdezte a szeplôs, aki Allant szerette volna vezetônek, és
ezért máris dühös volt az idegenre.
- Nem fontos - felelte szelíden Robin, és az arca kissé átszínesedett a fejébe
tóduló vértôl.
- Név az semmi. Itt csak tettekkel lehet bemutatkozni annak, aki túlságosan
elbizakodott. A szeplôs egy rövid lépéssel közelebb ment, és végigmérte a
beszélôt.
- Hm. . . - mondta csendesen. - Nem elég világos, mit mond. Talán azért
cifrázza, mert fél?
Robin egy hasonlóan rövid lépéssel, test a testhez állt a szeplôs Hiron elé.
- Tud valakit, aki félelmetes a számomra?
Mozdulatlan fejek meredtek a két embere. Itt nyomban kirobban valami. Ez tiszta
dolog.
- Sokat lefetyel maga -jegyzi meg a szeplôs. -Akar kirepülni?..
Ô maga repült. Robin ökölcsapása úgy zúgott az állára, mint valami pörölyütés,
ugyanakkor beletaposott a megtántorodó Hironba, hogy ez az ajtónak zuhant, és
kiszakítva a szárnyat, az utcára bukott, ájultan.
Mindenki felugrált. . .
- Hadns up!
Robin két revolvert szegezett rájuk.
- Velem van elintéznivalójuk, vagy Rowerrel? Ha akarnám, most nyugodtan lóra
ülhetnék, és jelentkezhetnék az ellenségnél. Ostobák, hogy Rower malmára
hajtják a vizet. . . Ez az ember kint magához tér nyomban. Fegyverezzék le,
mert agyonlövöm, és ennek semmi értelme.  Nyugodtan, szelíden szólt, és mégis
egy parancsoláshoz szokott ember biztonságával.
A seriff odaugrott a szeplôshöz, és elvette a pisztolyát, miközben az
támolyogva felkelt, és kissé meggörnyedt. A rúgás gyomron találta.
- Kicsoda maga?! - lépett az idegen elé Hould, a seriff hivatalos
biztonságával. - Itt a kóborló revolverhôsökke) elbánunk!
- Ezt nem figye)tem meg - felelte kissé gúnyosan a fiatalember. - Ön micsoda
itt?
- Seriff! A mindenségit, ha nem Iátná.
- Látom de nem hittem. A seriff nem verekedés után szokott közbelépni. Lett
volna ideje megelôzni, akkor hol volt? -A pillanatnyi szünetben, ami Hould
zavara következtében támadt, folytatta: -Azt mondták, hogyvezetôt keresnek
Rower ellen, olyant, aki valamiféle tervet tud, és cselekszik is, ha kell. Erre
jelentkeztem. Meghallgattak? Nem. Ezzel sem törôdöm. Maguk nélkül is e)intézem
a dolgomat: jó napot.
Visszatette a pisztolyait, és az ajtó felé ment.
- Megálljon!
- Mit akar?
- Azt mondom - fordult a vendégfôs a többiekhez -, hogy ennek az embernek igaza
van. Meg kell hallgatni!
- Nekem nem kell áhhoz a maguk engedélye.
- Ne olyan hetykén! - kiáltotta Allan, és kilépett a csoportból. - A szeplôs
Hironnal nem verte meg egész Folkstont.
- Well - felelte Robin, és visszajött. - Megverem hát magát is.
Egyszerre nyúltak a revolvereikhez, de a seriff közbeugrott.
- Ebbôl elég legyen!
Úgy van! - csatlakozott a kocsmáros. - Ez a fiatalember nem kötött bele
senkibe, és nekem például tetszik.
Most már többen közbeszóltak, elrángatták Allant, és barátságosabbak Iettek
Robinhoz.
- Mondja meg, mi a terve? - kérdezte az egyik.
- Mivel akarja megakadályozni, hogy a zsilip elkészüljön?
A seriff szép lassan kisétált. Törvényellenes dolgokról lesz szó.
- Maguk nem látnak az orrukig sem - felelte Robin. - A zsilip munkálatait egy
mérnök vezeti. Rabolják el azt a mérnököt, és nyomban megáll a munka.
Összenéztek. Ez a terv csakugyan egyszerű és jó volt.
AIIan durván felkacagott.
- Jó tanács! És ki az, aki bemerészkedik Rower táborának kellôs közepébe, hogy
egy embert elraboljon?
- Én.
Nagy csend támadt.
- Ha megválasztanak vezérüknek, akkor elhozom ma ide a mérnököt.
A szeplôs Hiron ordított közbe.
- Fordítva, hé! Ha elhozza a mérnöküket, akkor lehet a vezetônk.
- llgy is jó - mondta a fiatalember vállat vonva, azután szó nélkül lóra ült és
e)vágtatott.

                                       2.

Barker sápadtan hevert a kunyhó földjén végigterített pokrócokon.Tíz nap óta
tartottmár a kálváriája.
Elsôsorban a katonaság elôl nekivágtak a havasnak. Mit bír e) szenvedésben egy
volt színművész még akkor is, ha késôbb okirathamisításért bezárták?-Kérlek,
fiam- fordult Robinhoz azzal a zord pátosszal, amelyet egykor Schiller
Haramiáiban alkalmazott, mint Moor Károly.- Én sokáig ültem most börtönben. . .
Leszoktam a kemény zsiványéletrôl. Ne erôltessük. . .
-Gyerünk!- mondta röviden Robin.
Így haladtak, Barker lovon Robin gyalog, egyre erôltetettebb menetben az
ezerhatszáz méter magas Farkas-csúcsig. Barker már nem volt sem élô, sem
halott. Feltörte a nyereg, megfagyott az orra hegye, nyögött, és sípoló, rekedt
hangon beszélt.
- Fiam. . .- suttogta- prémek nélkül ilyen hefyen nem lehet tartózkodni.
- Valamikor hetekig is mrghúzta magát ilyen helyen - felelte kurtán Robin.
- Hol vannak azok a régi szép idôk? A börtönélet elpuhít, lassúvá és műveltté
teszi az embert. . . Már azt is elfelejtettem, hogy mit kellett az orrhegyre
kenni, ha viszketett a fagyástól. . .
- Majd ismét megszokja! Hát nem él magában a bosszúvágy anyámért?!
- Tessék?...- kérdezte ijedten.- Azt hittem, hogy a bosszúvágyon kívül mással
nem foglalkozott a börtönben.
- Na, igen... De azért kanapét is készítettünk. Az ifjú rablóból öreg kárpitos
lett, és jó anyádat, isten nyugtassa, fiam,úgysem támasztjúk fel. Eressz vissza
engem... én megadom magam.
- Na igen, de hát. . . -Hirtelen kissé lehajolt.- Hogy mondtad, fiam? - Te egy
Tigris vagy.
- Az biztos! -bólintott Barker: -De éppen a tigris az a vad, amelyik rosszul
bírÍa a hideget. Robin figyelte az ôsz hajú embert. Ez lett hát a Tigrisbôl. Az
anyját megölték. az apját megzavarta a bánat. De talán lassanként magához tér.
Az öreg közben ezt gondolta:
"Ha álmában agyonlövöm sohasem találom meg az utat innen..."
lgy értek el a hegygerinc túlsó felén levezetô útig, és nekivágtak a völgynek.
Az öreg közben érdekes megfigyeléseket végzett önmagán. Úgyanis amikor már
mögöttük volt az elhagyatott vidék, többször elhatározta, hogy lelövi Robint.
És rájött hogy ez nem is olyan egyszerű.
Hányszor látja az ember filmen, olvassa regényben: elôrántanak egy pisztolyt. .
. és bumm! Azután rákerül az életben a sor, és furcsa, idegenszerű érzés
zsibbasztja a kart, döbbenet nehezedik a mellkasra: elsütni a pisztolyt egy élô
emberre. Ölni! Életet kioltani annak, aki sohasem tette ezt.
Egyszér már a kezében volt a markolat. Most lô! Behunyt szemmel kirántotta...
És a kolt nem jött. Az ördög bújt belé: megakadt a tokban.
Robin megfordult, és segített kihűzni a pisztolyt. Barker zavartan állt. Most
hogy lôje le?
- Megakartam tisztítani - mondta halkan.
- Minek? Rendben van ez a pisztofy - felelte Robin, és elgondolkozva nézte a
revolvert. Barker nem merte elsütni.
Különben is kutyául érezte magát. Minden tagja fájt. Legszívesebben sírt vofna,
ha Tigris létére ezt nem szégyenli.
Este Robin elment, hogy valamit vadásszon vacsorára.
- Rakjon, egész kis tábortüzet- mondta az apjának.
Hogy történt, pedig Barker igazán vigyázott, percek múlva lángban állt a kis
tisztás, a holmi egy része odaégett,és a visszasietô Robin épp hogy megmentette
a vacogó, halálra rémült "Tigris" életét.
- Nem értem- hebegte - pedig egész kis büzet raktam.
Robin nem szólt semmit, és Barker búsan állapitotta meg, hogy a zsiványélet
kellô elôképzettség nélkül fabatkát sem ér.
- Mindent elfelejtettem, fiam - siránkozott Barker -, a kanapékészítés jámborrá
teszi a haramiát.
Robin hallgatott. Barker még kevésbé érezte magát alkalmasnak magát arra, hogy
lelôje ezt az ifjút. Az életét mentette meg, és most viszonzásul lelôje?!
Nem...
A hálatlanság bűne rútabb a gyiloknál!", szavalta valamikor egy klasszikus
műben.
Na! Nem is volt olyan klasszikus. A greenholdgrevi postás drámája volt. Eredeti
bemutató...
Hopla!
A fene ezt a lovat! Ha csak megérinti a sarkantyúval, akkorát ugrik. De hát ki
tudja állandóan oldalt tartani a két lábát, hogy a térde szinte letörik?. . .
Távol feltűnt Folkston néhány épülete.
- Ott a város melletti emelkedôn vari egy menedékház, ahol meghúzzuk magunkat
átmenetileg - mondta Robin, és lemutatott egy kisebb dombra.
- Milyen a berendezése egy ilyen menedékháznak? - kérdezte Barker aggódva.
- Két pokrócunk megmaradt, azt a padlóra teríthetjük.
Nem hangzott valami biztatóan. De ki mer itt szólni?
Az utolsó kanyarodóban megtörtént a baj. Ismét megérintette a lovat a
sarkantyúval, Rimbow felágaskodott, de egy lapos kôrôl lecsúszott a patája...
Ló és lovas legurultak a lejtôn, Rimbow felugrott, és ügetett néhány lépést, de
Barker fekve maradt. . . Robin oda rohant:
- Mi történt?
- Meghaltam - nyögte Barker.
Kissé eltúlozta a dolgot, mert mindössze a bokája ficamodott ki, és néhány
alapos zúzódást szenvedett. Robin kimosta a horzsolásokat, ezután levágta a
csizmát Barkerrôl.
- Hunyja be a szemét, és szorítsa össze a fogát.
- Elôbb tisztázzuk, hogy mirôl lesz szó. . .
- Helyrerántom a bokáját.
- Nem! Ez orvosi. . . Au!
A boka, bár igen dagadtan, de a hélyén volt.
Robin füttyentett a közelben legelészô lónak, hogy kövesse, azután könnyedén
felmelte Barkert, és a kunyhóba vitte.
A két pokrócra helyezte óvatosan.
- Kíván valamit?
- Tetanuszoltást! Ennyi horzsolás után biztos a fertôzés. . .
- Mi az, kérem?
- Ezt a fegyházban tanította a fôkárpitos - magyarázta kinbari- Homokos talajon
a horzsolás tetanuszt okoz. Védôoltás kell!
- llyesmi itt nincs. Csak feküdjön nyugodtan, nem lesz semmi baja. Este
visszajövök, hozok élelmet.
És ment.
Most igazán lelövi! Elôhúzta a pisztolyát. De nem volt képes rá, hogy az
ablakon át )elôje a fiút.
Látta, amint Robin elvágtat.
Kínjában és unalmábán kinyitottá a tölténytárat. Egy golyó sem volt benne!
Pedig ô töltve tette a tartóba. Robin vehette csak ki a töltényeket.
Te jó lsten! Ez az ember tudta, hogy ô csaló.
Nyögve bukott hátra, és átkozta a percet, amikor elvállalta ezt a különös
megbízást.

                                        3

Este visszatért Robin. Kissé kimelegedve.
- Hogy van? - kérdezte csendesen.
"Megöl, az bizonyos", mondta magában Barker.
- Nehéz a légzésem... kezdôdô tetanusz... Reggelre meghalok.
- Szomorú. Ha azonban még életbén lenné és enni akar, ide teszem a húst és a
kenyeret. Igyekezzék kissé összeszedni magát, mert lehet, hogy futni kell, és
ilyen állapotban sokat fog szenvedni.
- Csak nem képzeled, fiam, hogy én így. . . nyeregbe tudok ülni. . .
- Majd odakötözöm. . . Ne féljen.
- Dehogynem!
Robin választ sem várva kisietett a menedékházból, és elvágtatott.
Barker sírva fakadt. Hiszen a Sing Sing ehhez képest Grand Hotel! Csípték a
férgek, egyedül feküdt a kemény földön. . .
Azért késôbb odamászott és evett, bár érezte, hogy a tetanusz egyre nagyobb
mértékben elhatalmasodik rajla. Az bizonyos, hogy a fiú már rájött a csalásra.
Nyilvánvaló, hogy rnost jól megkínozza, azután leöli.
E szörnyű tudat ellenére mélyen elaludt a földön, a férgek között, két
pokrócon. Robin vágtatott. A félig kiszáradt folyókanyar haldokló és halálra
ítélt legelôin keresztül, nag félkörben, megkerülte a Rower-birtokot.
Utközben láthatta az okát, amiért a régimódi marhatenyésztôk fanatikus
gyűlölettel kűzdenek Rower zsilipje ellen. Villány? Ipar? Vasút? Az öregapjukat
sem érdekelte. De a fű! A szép zöld legelôk, dús rétek kókadtan, összeszáradtan
sínylódtek a zsilip miatt elkeskenyedô alsó folyás, iszapos, pocsolyás vidéke
körül. A friss víz mocsárrá, a zöld levegô pusztává sorvadt.
Ez az igazság. A többi ostoba mese. Vesszen meg Rower a zsilipjével. Így
gondolkoztak az emberek.
Rövidesen, a hegyek lábainál, körülbelül egy vonalba került a zsilippel. Itt
leszállt a lóról, megkötötte Rimbow-t és elindult a sötétben.
Nyugodt volt és határozott. A Tigrisek vére most mint hűsítô, önbizalmat adó
tudat keringett az ereiben. Az apja, a nagyapja, a dédapja, minden ôse
nyugodtan és biztosan cselekedett hasonló helyzetben. Ha tudta volna az igazat,
hogy semmi köze a Tigrishez, talán megijed és összezavarodik.
Ha tudta volna, hogy a Tigris fia régen meghalt, akkor nem indult volna el most
ilyen eszeveszétt tervet megvalósítani. De ha az ember erôsen hisz valamit, az
majdnerr>,annyi, mlntha igaz lenne.
Úgy rohant bele vakon a kalandba, mint aki biztósan- haladt egy magasban
kifeszített socfronyon, abban a hitben, hogy született kötéltáncos. Ha
rákiáltanak, és felriad a valóságra, bizonyos, hogy nyomban lezuhan.
Jó fél óra múlva elérte a Yakue-folyónak azt a részét, amely a zsilip felett
sellôrôl sellôre bukva rohan Rower földjein át.
Itt még nem szabályozták a medret. De már lerakták a kôhalmokat,
szerszámkamrákat. A sziklás mederrel szemben sima hegylánc. Ezt jó tudni. Innen
a hegyrôl egyetlen ember lepuffanthat mindenkit, aki a meder szabályozásán
dolgozik és a szikla sima falán át senki sem férhet hozzá.
Most hétrét görnyedve futott a part alámosott medre alatt. Lábát olykór ellepte
egy kiszélesedô hullám.
Távolabb látszott a fáklyák fénye, csákányozás, taliganyikorgás és olykor egy
nyújtott kiáltás hangzott. Most néhány reccsenés arra figyelmeztette, hogy
valaki jár a parton. Óvatosan felnézett.
Egy fegyveres ember állt a drótakadály nyílása elôtt. A drót szélsô bakja
felette volt leverve. Felmarkolt egy csomó iszapot, és messzire dobta. Az ôr
arra fordult. Azt hitte, kígyó zörög a bokorban. . .
Robin óvatosan felhúzódzkodott. Az ôr még mindig a lehullott iszap nyomán zörgô
bokrot figyelte. . .
Olyan csapással zúdult rá egy revolveragy, hogy hang nélkül a fűbe esett. Egy
perc alatt megkötözte kezét, lábát, a száját betömte, és továbbosont. A
következô drótakadály nyílásánál két ôr állt. Beszélgettek.
- Rower eltúlozza a dolgot -mondta az egyik. -A folkstoniak nem mernek itt
megtámadni bennünket.
-Azért - mondta vontatottan a másik -, ha csakugyan kiszárad a legelô. . . meg
nincs mit innia a marháknak az alsó folyásnál, akkor mi lesz?
- Te érted ezt a zsilipdolgot?
- Nem, de akármilyen furcsa ez... a gazda tudja, hogy mit csinál. Mindég is
tudta.
- De ha egyszer sohasem kellett ide másképp, mint ahogy volt?
- Az öregapám is ezt mondta az elöltöltô puskájára. Mégis jobb egy Smith et
Weston ismétlô vágy egy Mauser automata, és. . .
Elhallgatott. A bokrok között, mögötte, megzördult valami. Belépett a sűrűbe.
- Te. . . gyere csak, itt. . .
A másik elindult, de egy lépést sem tett, és eléje zuhant a társa, úgyhogy
keresztülesett rajta, azután sok csillag fénylett fel a szeme elôtt: jól tudta,
hogy puskatussal fejbe csapták, de már elájult. . .
Ezután már csak egy poszt volt elôtte. Három már megkötözve és elnémítva
feküdt. Olyan izgalom, olyan mámoros öröm fogta el, hogy szinte reniegett egész
testében.
A Tigris!
Igen! Ez az, ami eddig bátortalanná tette: a vérében lappangó bűn, a gyilkolás,
a harc öröklött tehetsége. Nem Tom Connortól félt, aki szemben állt, hanem
önmagától...
Az utolsó ôr talán száz lépésre állt a zsiliptôl. Ez gyanútlanul bevárta
Robint, hiszen a társai sem tartották fel.
Egyszer csak revolver feszül a gyomrának, és az érkezô cowboy megragadja a
zubbonyát.
- Egy hang, és meghalsz. . .
Feltartotta a kezét.
- Fordulj meg!
Engedelmeskedett. Mire felocsúdott az elsô meglepetéstôl, már betömött szájjal,
összekötözött kézzel feküdt ott.
Robin, elkerülve a fáklyafényt, a fák mögötti cserjék között lopódzott, amíg
egy vonalba ért a dolgozókkal.
Messze tôle egy magas, szikár ember lovon járta a töltést. Ez Rower!...
Ráismert leírás útán. Ilyen egyenes tartású, gôgös ember. . .
Lelôhetné szépen, nyugodtan. A keze ott vibrált a revolvere agyán...
Most valaki megáll a gazda mellett, szintén Iovon és egy rajzlapot mutat
Rowemek, közben nagy ívet ír le a karjával. . . Kissé kövér ember. Szemüveget
is hord.
Ez a mérnök!
Körül zuhogtak a gôzkalapácsok, nyikorogtak a talicskák, lobogtak a fáklyák...
Az idôsebb lovas továbbüget a töltésen, a mérnök ide-oda léptet. Most várjon,
amíg erre jön?
Nyugodtan kilépett a sűrűbôl, cigarettára gyújtott, és zsebre dugott kézzel
elindult a mérnök felé. Ugyet sem vetettek rá.
Odament a szemüveges, kissé elhízott emberhez, és közben két beszélgetôt
széttolt a könyökével. amikor a ló mellé ért, jó hangosan mondta.
- Tessék velem jönni!
- Baj van valahol?
- Ott az erdei útnál nincs rendben valami.
És elindult a mérnök elôtt. A szemüveges lóháton követte. Oda vezette, ahol az
utolsó ôrszem feküdt. Ide nem világított fáklya, és senki sem járt a közelben.
- Tessék nézni.
A mérnök leszállt a Ióról.
- Mit nézzek?
- Rosszul lett egy ember - felelte Robin.
- No és? Nem vagyok or. . .
Szinte egyszerre csapott le a két ökle. Egyik az álla alatt, másik gyomorszájon
találta a mérnököt.
Úgy dobta a vállára a köpcöst, mint valami zsákot. Egy kézzel száron vezette a
mérnök lovát, azután sietett.
Az ôrök már mozgolódtak, de mukkani sem tudtak a kötelékeikben, és csak hald
nyögdicsélés volt minden hang, ami a szájukba tömött kendô mögül hallatszott.
Ahogy kilépett egy drótsövény átjárón, nekifeküdt. a baknak, eltörte vagy
kinyomta, hogy dolguk lesz az összegubancolódott tüskésdróttál, amíg erre
kijutnak.
. : Tíz perc múlva a mérnököt lóra kötözve vitte. Egy lasszóval Rimbow
riyergéhez erôsítette a mérnök lovát, majd sebes vágtatással elérte a kunyhót.
Üldözôt nem látott a nyomában. Barker mélyen aludt, amikor belépett.
- Hé! Szélhámos úr! Ébredjen! Beszédünk lesz! Az öreg ál-Tigris rémülten ült
fel. Most jön a leszámolás.
- Ide figyeljen! Az elsô napon tudtam már, hogy csaló. Magammal hoztam, mert
esetleg szűkségem lehet nekem is a szélhámosságára!
Nem tagadta.
- Uram. . . kényszerhelyzetben. . .
- Hallgasson! Ha nem használhatom fel a céljaimhoz, akkor megölöm. Kétszer is
megmentettem az életét!
- Ez igaz, és kutya legyek, ha elfelejtem.
- Nem fontos. A kormányzó megszegte az ígéretét. És ezt majd maga fogja
bizonyítani, ha akarja, ha nem. Most egy foglyot hoztam. Vigyáz rá. Megtöltöm a
revolverét, és maga felelôs ezért. . .
- De kérem én nem értek az ôrzéshez. Eddig csak fogoly voltam. . .
- Ezt az embert megkötözve hagyom itt! De nyitva legyen a szeme! Érti?! Ha
visszatérek, és a mérnök eltűnt akkor szitává lövöm! Mert maga ficamodott
Iábbal riem juthat messzire.
- Nem is akarok így mászkálni. . . Higgye el, kérem, hogy szeretem önt, nem
árulnám el. . .
- Ne fecsegjen! Ön most a Tigris, és ha árulásra lesz kedve, jegyezze meg, hogy
gondom lesz magára. Egy gyilkosság színhelyén otthagytam a kabátját. Sok pénzt
raboltak azon a helyen. Nehéz lesz tisztáznia magát.
- Szent Atyám. . .
- Ön éppolyan üldözött rabló e pillanatban, mint én. És egyedül nem menekülhet.
Lehajolt Barkerhez; és megtapogatta a bokáját. Már lohadt a daganat. Hideg
vizes borogatást tett rá. Azután sorra riézte a zúzódásokat.
- Rabló úr... Ön olyan jóságos hozzám, pedig én be akartam csapni.
- Maga egy vén hülye.
- Hm. . . vén még igazán nem vagyok. . . Au! Ott tessék vigyázni, a sebbe
ragadt a2 ingem. . . Honnan tetszik tudni, hogy én nem az igazi vad Tigris
vagyok?
- Magára néztem. Egy kétpúpú teve és egy tigris között kézenfekvô a különbség.
Kűlönösen ha nem tud egyenesen ülni a lovon, a bal keze ügyébe helyezi a
revo)vert, amikor jobbkezes. . . Kész. Most pedig ne feledje, amit mondtam,
mert megjárja.
Kiment, a mérnôköt leoldozta a lóról, de a kezelába továbbra is megkötôzve
maradt. Ellátta tölténnyel Barker pisztolyát.
- Reggel visszatérek élelemmel.
- Egy lószôr matracot is hozzon, uram, könyörgöm. Lehet rafia, is ha jó a
huzat... . . . A mérnök lovát a ház mögé kötötte, elátta szénával, azután
Rimbow-n ellovagolt, szélsebesen.

                                 SZEMTÔL SZEMBE

                                       1.

Éjfél után Folkston egyébként korán pihenni térô lakói még együtt ültek az
ivóban.
- Az az alak hencegett, szó sincs róla, hogy visszatérjen.
- Régen Countryban van már -legyintett bánatosan a szeplôs. -Csak azért bánt el
velem, mert nem számítottam az ütésre.
- Legalább a nevét megtudhattad volna Hould - fordult a seriffhez Allan, a
nagyfejű.
- Az ám! Legalább fudnánk, hogy ki volt az, aki az orrunknál fogva vezetett? -
kiáltotta az asztalra csapva a marhakereskedô.
- Jobb így - felelte a seriff. Cigarettát sodort, nagy lapos, bütykös ujjaival,
azután, mint valami szájharmonikát, végighúzogatta az ajkai elôtt. - Nekem nem
szabadott tudomást venni arról, hogy a mérnököt akarja elrabolni.
- Már megint Rowert véded?!
Zajongás támadt. A seriff nyugodtan felállt:
- Fiúk! Én nem akarom a zsilipet. Meg is mondtam ezt Rowernek. Aszondom, hogy
eddig jó volt így, ezután sem kell más. Elsô a víz meg a legelô, és vesszen a
zsilip, de olyasmiben nem veszek részt, amiért szigorú büntetés jár a
seriffnek. Ezt beláthatjátok.
Akkorát szívott a laza cigarettájából, hogy valóság pernyeesô hullott a
kabátjára.
- Houldnak igaza van! - mondta Allan. Nem kell belevonni ôt semmibe, ami nem a
seriffre tartozik.
- Azt hiszem, felesleges errôl beszélni - szólt közbe a szeplôs. - Annak a
fickónak esze ágában sem volt beosonni Rower táborába.
Hirtelen elhallgattak. Lódobogás hallatszott kintrôl. Valaki leugrott a kocsma
elôtt, nehéz léptek döngtek a tornácon, azután belépett az ajtón. . .

                                       2.

Jaek Rower.
Szálfaegyenesen állt ott a hatalmas, ôsz ember, kemény tekintetét körüljártatta
az ívóban, és dörgô, meleg hangon mondta:
- Jó estét, folkstoniak!
Egy másodpercriyi súlyos csend után valamennyien felemelkedtek, lassan, mintegy
hipnotizálva. Allan keze a pisztolya agyára nehezedett.
- Csak húzd ki, Allan és Iôjj! Orgyilkosság vagy emberrablás között alig van
különbség.
- Hogy érted ezt?
- Mit komédiázol? Egy ártatlan embert elraboltak a munkahelyérôl! Talán félnek
a folkstoniak, és letagadják, amit elkövettek?
Összenéztek. A kocsmáros mélyet bólintott, Hiron az ajkát rágta. Egy helyen még
látszott a friss seb, ahol Robin öklétôl berepedt:
- Nos? Egyedül jöttem ide. Nincs velem egyetlen emberem sem!
Kissé valószínűtlenül hangzott, de tudták mind, hogy Rower nem hazudik. Furcsa
egy ember.
- Megnémultatok?! Vagy nincs bátorságtok vállalni, amit tettetek? Ahány ember
él és mozog körülöttem, el akart jönni a mérnôköt keresni. Nem hagytam. De ha
egyszer nekiindulnak, akkor itt Folkstonban elszabadul az órdög! Nem kell
félteni sem a legelôt, sem a vizet, mert nem lesz, aki a marhákat legeltesse.
És nem lesz itt semmi! Értitek? Senki és semmi, csak a pusztulás! Semmi!1
- Jack Rower! - mondta a seriff hivatalos komolysággal. - Ezek az emberek
délután óta együtt ülnek itt, és nem voltak sehol! Ha valami történt nálad, ami
törvényellenes, jelentsd nekem, és én eljárok.
Rower durván nevetett.
- Neked, Hould? Te ma megfenyegettél a saját házamban: De ha akarod, jelentést
teszek. Tessék: valaki leütötte az ôreimet, belopódzott a táboromba, és
elrabolta a mérnököt.
Ámultan néztek ösgze.
- Miért ôrizteted asszonyokkal a birtokodat? - szólt végre Allan csúfondárosan.
- FérfiakkaI i)yesmi nem eshet meg!
Rower arca elborult és tűzvörös lett.
- Elismerem - mondta rekedten -, hogy folkstoni embertôl ezt nem vártam volna
el.
- Hogy érted ezt?
- Ahogy akarod, Allan.
Már érzelôdött a puskapország a levegôben. Hould közéjük állt.
- Becsületemre mondom, Rower, hogy közülúnk senki sem tette. Rosszul teszed
hát, ha belekötsz itt valakibe.
- Ami pedig a poklot illeti - kiáltott közbe Allan -, az így is, úgy is
elszabadul! Mert a zsilipet nem tűrjük! Harc lesz, kegyetlen és elszánt
küzdelem az utolsó emberig!
- Miért nem terelitek az állatokat az Indián kanyonhoz? Ott van bôven fű és
nincs messze!
- Itt akarunk legeltetni! Az ôsök földjén!
- Nem te parancsolsz, Rower.
Fenyegetô morajjal fogták körül az ôsz óriást. Valaki túl közel furakodott
hozzá, azt durván hátrataszította. A kocsmáros és a seriff állták el a
kiáltozók útját.
- Mondd meg, Rower, hogy mit ákarsz? - kérdezte Hould.
- Hol van a mérnök?
- Nem tudja itt senki.
- Becsületedre állítod itt mindenki elôtt, hogy nem tudsz semmit az ügyrôl? A
seriff pislogott és körülnézett. Ennyi ember elôtt hamisan adja szavát?
- Annyit tudok, hogy egy ember, aki ma délután érkezett, a nevét nem mondta
meg, tett olyan kijelentést, hogy a mérnököt elrabolja. Nem hitte senki, hogy
képes lesz rá.  Rower látta, hogy a seriff igazat mond. Körülnézett. Forrt a
vére a gúnyosan vigyorgó arcoktól.
- Hogy nézett ki az az ember
- Fiatal, csinos arcú. Nagy, fekete szeme van, kissé hajlott orra; vörös ingben
jár... . Most nyílt az ajtó, és Rower elôtt ott állt a fiatalember; nagy,
fekete szemmel, kissé hajlott orral, vörös ingben. Robin volt.
- Jó estét! - mondta, és kalapját az ajtóba vert kampósszögre akasztotta.

                                        3

A kövér kocsmáros jellegzetes nehéz légzése tisztán hallatszott a csendben.
- Ez volt az? - kérdezte Rower, és a nyakán kidagadt az ér, úgy lüktetett.
Azután az ídegenhez lépett - A birtokomról eltűnt a mérnök.
- Nem egy olyan kövér szemüveges? - kérdezte élénken és mosolyogva Robin.
- De!
- Láttam Country felé az úton: Azt mondta, bemegy a városba iszogatni egy
kicslt. Rower megragadta a fiú kabátját.
- Le a kezekkel, hé! - kiáltott Robin.
Az öreg meggondoltá magát és eleresztette: Nem sok reménye lehetett, ha
verekedést kezd. Nyelt egyet, és hátralépett.
- Hol van Uayton? - kérdezte fagyosan.
- Uaytonnak hívják? Nem is tudtam. . . Érdekes.
- Maga ma délután azt mondta, hogy el fogja rabolni a mérnököt. Igaz?
- Igaz. De meggondoltam magamat, és nem tettem.
- Seriff - mondtá Rower -, az állította, hogy teljésíti a kötelességét. Fogja
el ezt az embert!
- Miért?
- De most tagadja. Ha van valami bizonyítékod, elfogom nyomban.
- Értlek, Hould. Úgy akarod megsütni a pecsenyét, hogy ne legyen kormos a
kezed.
Robin közben leült, és italt töltött. A körülállók nézték. Tehát behatolt
egyedül a zsiliphez, és elrabolta a mérnököt!
- Reggelig van idôtök a mérnököt szabadon engedni. Ha hét óráig nem tér vissza,
akkor elindulunk valamennyien, és megtaláljuk Uaytont. Ebben biztosak lehettek.
- Elég volt a fenyegetôzéseidbôl! - mondta Allan.
- Nem félünk sem tôled, sem az embereidtôl.
- Kissé elbizakodottak vagytok! - felelte Rower. - Mert ennek a fiúnak
szerencséje volt.
Odalépett Robin elé.
- Te ki vagy? A nevedet akarom tudni!
- Névjegyem nincs, de egy családi képet mutathatok.
Elôvett egy zsebórát, és felkattintotta a fedelét.
- Mit mutatsz nekem? - kérdezte csodálkozva Rower.
- Lásd, hogy ütött az óra, Jack Rower!
Egy pillantást vetett az ócára. Valami képféle volt a fedelében.
- Mi a csoda?!
Rower felkiáltott és hátralépett. Az arca halálsápadt lett.
- Bemutatkozzam?. . . - kérdezte Robin.
A feszült csendben kissé megrökönyödötten álltak valamennyien. Egy szót sem
értettek az egészbôl.
- Mit akarsz? - kérdezte rekedten Rower.
- Tudhatod.
- Veredni?
- Igen.
- Mit törôdsz a zsilippel?
- Semmit. Ürügy volt, hogy megüzenjem: ütött az óra, Rower!
- Rendben van. Gyere velem.
- Hová?
- Ahol négyszemközt beszélhetünk.
Robin felállt, megigazította a revolvercsövét, és mindenki látta, hogy kissé
kihúzza, majd visszatészi a pisztolyát, mintha kipróbálná, hogy könnyen
rántható-e. Azután követte Rowert.

                                        4

Egy ideig szótlanul álltak az ivóban.
- Én Iáttam, hogy veszett ember - mondta a kocsmáros.
- Ez Iegyôzi ôket, ha mögötte állunk - mondta a szákállas. - Istenemre, az öreg
szürke medve emberére talált.
Csak a seriff állt szótlanul és komolyan.
- Mi az, Hould? Miért nem beszélsz? Tán megnémultál ijedtségedben?
A seriff megköszörülte a torkát, mert úgy érezte, hogy fátyolozott lenne kissé
a hangja.
- Tudjátok, ki ez a fiatalember? - kérdezte.
Várakozóan néztek rá.
- A Tigris!
Döbbenten felkapták a fejüket. Mintha kísértet távozott volna, úgy meredtek az
ajtóra.
- Három nap elôtt jött az értesítés - folytatta a seriff -, hogy több embert
megölt, akik az apja elfogatásában részesek voltak. Lltban van ide, hogy
Rowerrel is végezzen. De közben kiszabadította az apját.
- Az igazi Tigrist!
- Láthatjátok, hogy ô is igazi Tigris. Nekém már beismerte egyszer Rower, hogy
késôbb, érettebb fejjel nagyon megbánta, amit a Tigrissel tett. Most megjelent
a Tigris-kölyök leszámolni, és bizonyára az ôreg is itt van valahol a közelen.
Az embereket kissé fejbe vágta a közlés.
- Nézd, Hould - mondta végre a kocsmáros. - Bennünket a Tigris sohasem bántott.
Nekünk kell valaki, aki alkalmas arra, hogy szembeszálljon Rowerrel.
- Nagyon igaz - helyeselt Allan, miután a nagy rabló neve mentette a hiúságán
esett csorbát. - A zsilip ellen kijátsszuk adunak a Tigrist. Jobb kártyánk
nincs. Azt mondtad az imént, Hould, hogy kedvezel nekünk, ahol csak lehet.
- Úgy van! Ezt mondtad!
- Ne vedd tudomásul, hogy ez a fiú kicsoda!
A seriff tanácstalanul vakargatta az állát.
A kocsmáros lesöpört egy csomó morzsát és hulladékot az asztalról.
- Nem ismerted fel és kész!
Hould hallgatott.
- Eddig csak fecsegtetek - folytatta a vendéglôs. - De most az az érzésem, hogy
végre történik is valmai.
Ebben a pillanatban lövés dörrent élesen, messze hangzóan az éjszakában.
Valamennyien kirohantak.
Keletrôl már virradt halványan, a fák koronája között tejszínű derengés
látszott, és minden csendes. . .
Azután lódobogás hallatszott, és a távolban egy vágtató árny sziluettje suhant
el a hegyek felé vezetô úton.

                                        5

Amikor Rower és a fiatalember kiléptek a kocsmából, még teljes sötétség borult
a tájra.
- fde hallgass, kölyök! Függetlenül attól, ami közöttünk történni fog, azt
akarom, hogy tudd: én nagyon megbántam, amit akkoriban tettem. Nem lett volna
szabad a Tigrist bántani, miután jó útra tért. Ezt most megmondom.
Robin hallgatott.
- Ami volt, az megtörtént. Most helyt kell állni érte, és jobb is szeretem így.
De van itt másvalami. A zsilip...
Csendben mentek egymás mellett néhány lépést. Már mögöttük volt a vendéglô.
Robin cigarettára gyújtott.
- Mondd, te törôdsz azzal, hogy itt zsilip Iegyen vagy nem?
A fiú vállat vont.
- Nem érdekel.
- Hát akkor figyelj: három hét múlva készen áll a zsilip.Messze vidéknek áldás.
Villanyuk lesz, és bekapcsolódhatnak a keleti vasútvonalba. Ezek az alakok
áldani fogják a nevemet, vademberekbôl polgárok lesznek, Folkston rossz nevű
vadnyugati fészekbôl város. . .
Messze elhagyták a kocsmát, túl jártak Folkstonon. Robin a távolba fúrta éles
pillantását.
- Itt megállunk, Rower.
- Jó.
Az öreg óriás is rágyújtott. Nyugodt volt, a gyufa nem remegett a kezében.
- Ha én nem állok az élen, akkor összeomlik minden. Egyet kérek tôled. Még
senkitôl sem kértem semmit.
- Nem teszem meg - felelte hidegen.
- Tudod, mit akarok kérni?
- Semmit sem teszek meg, amit te kérsz.
- Nem nekem teszed. A Tigrisek mindig szerették a nyugati embereket. Ez volt a
szerencséjük. Ezért találtak mindig cinkosra. Ez a nép itt elzüllik, kipusztul,
felmorzsolják az apró harcok a peon indiánokkal, elpvsztul, mert nem kering
benne a nagy test vére: a vasúti forgalom. Ez a zsilip villanyt, ipart,
vasútat, messzi hegyvidéken jólétet jelent.
- Nem akarják.
- A rabszolgákat sem akarták felszabadítani, és az elsô vonatot nem az
indiánok, hanem a fehérek siklatták ki.
- Mit akarsz?
- Négy hét mú)va találkozzunk ott, ahol akarod, és megverekszem veled, ahogy
tetszik. Akkor kész a zsilip, lesz itt katonaság, hogy ôrizze, és nyugodtan
leszámolok veled.
Robin sokáig nem felelt. Az arca, mint általában, valami unott szomorúsággal
fordult a Iegsötétebb éjszakai homály felé, mintha ott látna valamit.
És csakugyan látott valamit. Egy asszonyt, aki szenved. De ezt az asszonyt csak
ilyenkor és csak a sötét semmi mozivásznán lehetett élve látni.
Mert az anyja volt, akit sohasem ismert, és mindig szeretett. Furcsa
szorongással érezte, hogy a vér, mely nem válhat vízzé, legalábbis hígabban
csörgedezik benne. Nem rezdül a pillája sem, ha revolvert szegeznek rá, és
hidegvérrel megtámad egy vonatot. De furcsa gyengédség fogja el, ha az öreg
Barker kificarnítja a lábát, és tehetetlen egy síró nôvel szemben. Savó
keveredett valahol a vérébe?
Az a leány a kezében volt. Itt áll rnellette ez az öregernber, akit
rnegtörhetett volna, ha Mollyt elhurcolja vagy... megöli.
Mi ez egy Tigrisnek? És képtelen volt rá. Sokszor eszébe jut az a kedves arcú,
finom leány. És ilyenkor még szomorúbb lesz.
De a legijesztôbb, hogy ez az öreg óriás itt "ernberségrôl,
villanyvilágításról" beszél. . . és nem tudja brutális röhögéssel azt felelni:
"Mi közöm hozzá! Eló a fegyverekkel!" Csak áll és néz, és szomorú lesz, és
lassanként eltűnik annak az asszonynak a képe, rnert kissé halványul az ég.
Már virrad. . .
Rower nem szólt semmit. Hagyta gondolkozni.
- Mi hasznod van neked ebbôl a zsilipbôl?
- Semmi.
- Mit kapsz, ha eÍkészülsz vele?
- Tíz év múlva talán kitüntetést, és húsz év múlva elneveznek egy utcát az
emlékére.
- Akkor miért csinálod?
- Mert tudom, kell! Úgy vagyok vele; mint a Tigrisek a portyázással és
rablással.
- Ezt nem értem - felelte egyenesen Robin.
- Megmagyarázom. Az apám Klondykébe ment aranyat ásni, és koldusszegényen halt
meg; de ó csinálta az elsó kompot, fenyôkre erôsített kötél segítségével a
Yukon-folyón. Veszélyes, rossz vállakozás volt. Ha aranyat keres, a legszebb
lelôhelyek között választhatott volna. Az egyik nagybátyám Buffaló Billel
lovascsapatokat szervezett, hogy az elsô Pacificvasút elôtt vágtatva
biztosítsák a közlekedést, az apám Mexikóban egy zászlóalj indiánt szervezett
Juareznek, és oldalba kapta III. Napóleon katonáit, akik Miksa császárral
jöttek át Franciaországból, és engem gyerekkorom óta izgat a zsilip, hogy
Folkston bekapcsolódjék a nagy keleti ütôér vérkeringésébe... flyenek vagyunk.
Robin ismét másfelé nézett, nem felelt.
- Most hazamegyek. Ha kész a zsilip, üzenj, hogy hol vársz, ott leszek. Ment.
Robin nem mozdult. Vagy ötven Iépés távolságból még látta a hatalmas alakot,
amint a lovára ült.
Rimbow és Rower kancája, ahogy eloldozták a kocsma elôl, követte csendben a két
beszélgetôt. Robin lova ott maradt állvá a gazdája közelében, mintha ô is
tűnôdne mélabúsan. Nagy; csontos alakja tömör folttá domborodott a halvány
derengésben:
Rower megsarkantyúzta lovát és nekirúgtatott.
Egy dörrenés. . .
A ló felágaskodik, és az öreg telepes kibukik a nyeregbôl.

                                A TIGRIS KÖZBELÉP

                                       l.

A vendéglôbôl kisietô emberek még látták elvágtatni Robint, legalábbis
bizónyosnak rátszott, hogy ô az, aki mint gyorsan eÍsuhanó árny, vágtat a
félhomályban a hegyek felé.
Hould letérdelt Rower mellé, megvizsgálta.
- ÉI? - kérdezte Allan.
- Igen. . .
- De hiszen. . . mindkét revolvere a tokban van! - mondta valaki csodálkozva. A
seriff felállt.
- EI kell fogni a Tigrist, ha ismét látjuk.
- Miért?
- Orgyilkos! Rowert hátulról érte a lövés, miután lóra ült.
- Biztos vagy ebben?
- Igen. Valaki menjen Trickley doktorért, és szállítsuk haza Rowert. Azt
hiszem, a golyó lecsúszott a lapockáról.
- Ha nem túl mélyen fúródott a tüdôbe, akkor megél - mondta.a kocsmáros.
- De mielôtt elmagyaráznánk, Rower emberei szép lövöldözést kezdenek majd, ha a
gazdájukat így hozzuk haza, miután nálunk járt.
Hould levette a kalapját, és megvakarta a feje búbját. Ez csakugyan "meleg"
helyzet.
- Majd én elôremegyek - mondta végül bizonytalan hangon. Közben valahogy
rögtönzött kötéssel látták el Rowert. A seb nem vérzett erôsen. A nyílás
összezárult félig-meddig.
A vendéglôs néhány emberrel kitolta a zöldségeskocsit a fészerbôl, hogy
elszállítsák rajta Rowert. Valaki már vágtatott Trickley doktorért. A többi
utálattal, rossz érzésektôl eltelve állt. Orgyilkosság itt évszámra nem fordul
elô. Talán még a rablógyilkos sem teszi, ha nyugati ember. Hátulról egy lovast
lepuffantani!
Ilyesmi a legcsúfabb gyalázatosság. A seriff már ellovagolt, és a többiek is
felcihelôdtek a lovaikra, hogy kövessék a zöldségeskordét, amelyen valahogy
elhelyezték a sebesültet.

                                       2.

- Állj !
Egy fegyveres fogadta Houldot.
- Beszélni akarok az öreg Bobbal. Hivatalosan jöttem.
Az ôr bekiáltott.
- Hej, Bob! Jöjjön csak ide! Folkstonból érkezett valaki, nem mondta, hogy
seriff az illetô. Hould tekintélye itt erôsen hanyatlóban volt. Az öreg Bob
kijött.
- Hol a gazda?! - kérdezte nyugodtan, de különösen merev testtartással.
- Beszélnivalóm van veletek! Hívd össze az embereket.
- Hol a gazda?!
- fde figyelj, Bob! Én ide mint seriff jöttem, hivatalos ügyben, és felelôssé
teszlek téged meg az embereidet mindenért, ami történni fog, ha megakadályozol
munkámban.
Bob kivette pipáját és köpött. Aztán vállat vont.
- Mit akarsz?
- Az embereket hívd össze a közelbôl; és ha lehet, beszélnék Miss Rowerrel is.
- És megmondod akkor, hogy hol a gazda?
- Igen.
Rövidesen együtt voltak a farm legényei, és kisietett Molly is. Sápadt volt és
kissé lihegve jött, de amennyire lehetett, megörizte a nyugalmát.
- Mi történt az apámmal?!
A fegyveres cowboyok hang nélkül, de olyan arckifejezéssel fogták körül, hogy
Hould megborzadt.
- Ott kezdem, hogy Rower ma lenn járt a folkstoni kócsmában, ahol ismét nagy
veszekedés volt, és sértetlenül távozott egy idegen ifjú társaságában.
- Mi történt vele? - kérdezte halkan Molly.
- Ezzel az emberrel szóváltása volt, és elhatározták, hogy megverekszenek
egymással.
- És?
- Nem így történt. Az illetô hátulról lelôtte Rowert. Molly halkan
felsikoltott, és Bobra támaszkodott.
- Ti ezt végignéztétek? - kérdezte Bob.
- Mi a kocsmában voltunk, lövést hallottunk, és mire kisiettünk, az idegen
ellovagolt. A folkstoniak idehozzák Rowert. Elôrejöttem, hogy ha lehet,
megakadályozzam a lövöldözést, mert azt hinnétek, hogy mi, folkstoniak lôttük
le az öreget.
- Így is azt hisszük, seriff -mondta valaki keményen. -Az lôtte le a gazdát,
aki a mérnökóf elszöktette!
Hould állta a tekinteteket.
Bob nekivörösödve ugrott a serif felé.
- Azt akarod mondani, hogy valami idegennek állott érdekében a zsilip ellen
fondorkodni?
- Igen.
- Ki az az idegen?! Mi?! - kiáltotta egy másik.
A seriff megvárta, amíg csend lett.
- A Tigris - felelte azután.
Erre elült minden zaj.

                                        3

- Figyelmeztették rá Rowert. Én magam hoztam ide a küldöncöt egy Patterson nevű
seriff sürgönyével. A folkstoniak még senkit sem lôttek le hátulról, és velem
együtt üldözni fogják a Tigrist, mert az orgyilkos errefelé nem talál
szövetségest.
Molly az elsô rémült zsibbadásból csak most tért magához. Az apja iránti
aggódáson kívül egy új fájdalom is kínozta. Robin tette. Orvul. Ha kétkedett is
eddig abban, hogy a fiatalember rablógyilkos, most már bizonyossá vált; hogy
az.
- Seriff - mondta hangosan és határózottan. - A folkstoniak nyugodtan jöhetnek
az apámmal, itt egy szóval sem bántják ôket.
- Ez nagyon helyénvaló megnyugtatás, Miss. Felesléges vérontás lenne.
- És a zsilip?! - kiáltotta Bob apó. - Számíthatunk. . .
- Csend! -Molly átvette az intézkedést. - Ennek az ügynek semmi köze a
zsiliphez!... Veszélyes a seb?
- Nem tudom, Miss Rower. Elküldtem Trickleyért, az majd megmondja. A lapocka
alatt talált. De Rower még él.
Feltűnt a sebesültet szállító kordé, mögötte a folkstoniak.

                                        4

A golyó nem hatolt mélyen a tüdôbe, mert elcsúszott kissé. Azért veszélyes
volt.
- Nyugodtan kell feküdni - mondta Trickley doktor. - Ez az öreg medve kiheveri.
A doktor beszédmója kissé nyers volt, de sokra tartották errefelé. Molly ott
ült az apja ágya mellett. A beteg már magához tért, de nem szólt, góndokozott.
Késôbb Bob jött be. Miss Rower. . . csak egy fejbólintás, és egész. . . hogy a
gazda felvilágosítson bennünket. . . Az emberek nyugtalanok, és hiába
vigyázunk, valami kirobbanhat.
A beteg felemelte a kezét, és intett, jelezve, hogy kérdEzzen Bob.
- A folkstoniak bűnösök ebben?
A beteg határozottan nemet intett a fejével.
- A Tigris lôtte le orvul?
A beteg lassan igent bólintott. Az öreg cowboy kiment, hogy megnyugtassa a
legényeket. Rower a Ieánya felé fordult. Nem volt szabad beszélnie, a szemével
kért valamit. Molly papírt és ceruzát hozott. Rower keze erôtlenül húzta az
irónt.
"Keressétek Uaytont. A zsilipet, akarom, törôdj..."
Molly megértette. Este kisietett az emberek közé. w
- Fiúk! Összeállítunk egy csapatot, és megpróbáljuk felkutatni a mérnököt. Én
veszem át az apám helyét. A zsilipet felépítjük. Most már becsület kérdése,
hogy megijedünk-e egy szál rablótól vagy akár száz folkstonitól.
Eltalálta a hangot a cowboyok szívéhez a hiúságukon keresztül.
- Miss Rower -mondta Bob apó. -Mi valamennyien az utolsó embecig ott állunk ön
mellett. Helyeslô moraj zúgott fel.
- És ha lehet - folytatta Molly -, akkor elfogjuk ezt a fenevadat is. . .
- És felhúzzuk az elsô fára!
- Nem! - mondta határozottan a leány. - A Rower-farm emberei nem lincselnek. A
Tigrist átadjuk a törvénynek! Ha lehet, élve!
Bement a házba, és végigsietett a folyosón, a szobája felé.
EI kell fogni azt a fenevadat, alakoskodó, szelíd arcával, megtévesztô
modorával. Felkôtni! Lelôni! - gondolta elkeseredetten, és benyitott az ajtón.
A szobájában, szemben vele ott volt Robin.
A Tigris!

                          HAJSZA EGY SZELLEM NYOMÁBAN

- Ne kiáltson, Miss Rower. Fegyvertelenül állok itt. Ha tetszik, fedezze magát
egy revolverrel.
- Gyilkos!
Ez volt az elsô szó, amelyik feltört belôle.
- Kérem - felelte nyugodtan, halkan a fiú. - Csukja be az ajtót, mert ha erre
jön valaki és meglát, akkor elfognak nyomban.
- Azt hiszi talán, hogy innen távozhat anélkül, hogy elfogják?
- Valószínű. Ha ön bír annyi igazságérzettel, hogy végighallgatja, amit
moridok, akkor remélem.
Molly becsukta az ajtót.
- Beszéljen! De röviden.
- Amúgy sem vagyok bôbeszédű. Rágyújthatolc a szobájában?

- Nem.
- Kérem. Ma éjszaka beszélgettem az apjával.
- És orvul rálôtt.
- Nem Iôttem rá.
- Tagadni próbál?
- Nincs mit tagadni. Azt mondta, halasszuk el a párviadalt, amíg elkészül a
zsilippel. Beleegyeztem. Erre elment, lóra ült, és valahofzan Iövés dördült,
nem is messze tôlem...
Molly megvetôen mosolygott.
- Ilyen átlátszó hazugságokkal áll elô?
- Hallgasson végig. Tisztán kivehettem, hogy lódobogás hangzik jobb felôl. Én
is lóra kaptam, utánaeredtem, és. . .
- És nem érte utol! - vágott közbe dühös gúnnyal Molly.
- De utolértem. . .
- És hol van az illetô?
- Nem fogtam el.
- És miért?
- Mert az apám.

                                        2

Molly habozva állt.
- Egy barlang elôtt állt a ló, amikor a nyomok után beértem. Onnan szólt hozzám
a sötétbôl, hogy ne jöjjek tovább utána.
- Ön együtt érkezett az apjával, hiszen énértem küldték cserébe!
- Hunton kormányzó becsapott. Valami komédiást küldött a Tigris helyett. Az
apám, amikor utolértem, azt mondta; hogy ne kutassak utána. Nem akar látni. Azt
sem akarja, hogy én lássam, mert a külsejét mégváltoztatta, és gyűlöl, mert
nekem kelIett volna lelôni Rowert. Otthagytam a barlangnyílást, képtelen voltam
rá, hogy kövessem vagy harcoljak vele.
Molly idegesen nevetett.
- Ezzel az otromba hazugsággal nem ússza meg. Talán a két trappert sem maga
lôtte agyon? És a birkhami vendéglôst sem?!
Robin csodálkozva húzta fel a vállait.
- Errôl most hallok elôször.
- Elég legyen! Azért jött ide, hogy nevetséges mesékkel tisztára mossa magát?
A folyosóról határozott lépések hangzottak, az ablak felôl kiáltozás. Ha Molly
akarja, akkor a Tigris elveszett ember.
- Miért jött ide? - kérdezte a leány, mert ezt nem értette.
- Meg akartam mondani, hogy tôlem ne féljen. Én megvárom, amíg elkészül a
zsilip.
- És akkor?
- Akkor - felelte Robin lassan - megverekszem Rowerrel.
- Ezek után azt várja, hogy elengedjem innen?
- Mindegy, hogy mit tesz.
- Miért tagadja le a gyi)kosságait? Az apja is így tett?
Robin kissé bután nézett maga e)é.
- Kérem, én eddig egy embert öltem meg, Tom Connort, aki revolvert akart
rántani, tehát jogos önvédelembôl tettem. A többit nem értem.
Molly szinte kétségbeesetten, hogy mennyire képtelen rá: hazugnak hinni ezt az
embert.
- És. . . a véndéglôs?! Tex Brandon, akivel szóváltása volt?
- Csakugyan lehordtam Téx Brandont, és megfenyegettem. Piszok uzsorás, aki
délután kidobott, amikor egy kölcsönre haladékot kértem. . . És. . . a
leányáról is szó. . . volt.
- Szerette. . . a leányát?
- Akkor azt hittem, hogy szeretem.
- Nem érzi, hogy mi)yen átlátszó, gyáva hazugságnak tűnik, amit mond? Tex
Brandonnal sznváltása volt, és egy perc múlva holtan találták, le)ôve. Az
apámmal szóváltása volt, és nyomban utána hátulról lelôtte egy láthatatlan
ember... Lehet itt mást hinni, mint azt, hogy tagad, üresen, ostobán, mint a
megrögzött bűnözôk általában?
Robin vállat vont.
- Belátom, hogy így van. Mégis úgy áll a dolog, hogy Tex Brandont nem ö)tem
meg, Rowerre sem én lôttem rá hátulról, és a többi állítólagos áldozatról sem
tudok.
Olyan tiszta, becsületes, ôszinte szeme volt. És olyan nyugodtan állt ott a
leány elôtt. "Ha komédiázik, akkor a világ legnagyobb komédiása" - gondolta
Molly.
- Fred Norwich és Jimmy HalI! - kiáltotta indulatosan a leány. Közben a késôn
érkezô lapokból elolvasta Robin bűnlajstromát. Reggelig olvasta. Tízszer,
hússzor, százszor, és még mindég ott feküldt az ágyán a két újság.
Robin olyan hökkenten nézett rá, mintha fejbe ütötték volna...
- Ezek. . . akik az apámat elfogták. . .
- Igen! Itt az újság! Ne higgye, hogy errefe)é nem ismerik a bűneit.
Robin felvette az újságot, és elolvasta. Azután sokáig ál)t, nagyon szomorú
arccal.
- Nos? Tagadja?!
- Nem - felelte rekedien. - Nem tagadom. Most már beismerem. Ezeket én öltem
meg! Érdekes. Most elôször érezte Molly, hogy itt van valami. . . Valami, ami
titok, amit nem ért. . . Most érezte elôször határozottan, hogy Robin hazudik.
Mosl, amikor beismerte a gyilkosságot.
- Maga. . . bevallja?
- Igen. Ezeket az embereket én öltem meg.
- És a többit?. . . Tex Brandon?
Robin elgondolkozott.
- Azt is. . . - mondta azután. . . - És az apját is. . . én lôttem le hátulról.
Olyan derűsen, szája szélén rezdülô szelíd, kissé szomorú mosollyal nézte a
leányt, mintha enyelegne vele.
Molly eléje állt, és felnézett rá.
- Robin - mondta, és megijedt attól, hogy keresztnevén szólította a Tigrist.
-Mondja meg az igazat. . .
- Igazat mondtam. Én öltem meg mindazokat, akikrôl beszélt. Jimmy Hallert és. .
. Molly hisztérikusan nevetett.
- A nevét sem tudja? Hiszen vérrel írta a falra, hogy: "Jimmy Hafl!"
Robin nem felelt, és Molly egy székre roskadt, azután az asztalra borult, és
keservesen sírt. A férfi torkát, mellkasát szorongatta valami. Kinyúlt a keze
és mesimogatta a leányt. Nem érezte Molly? Vagy tűrte?
Annyi bizonyos, hogy nem mozdult, csak sírt.
Kopogtak.
Molly felugrott. Robinra nézett, de az nyugodtan állt.
- Ki az?
- Bob. Valami baj van, Miss Rower? Mintha sírni hallottam volna.
Molly habozott. Mély lélegzetet vett. Azután Robinra nézett, majd az ajtóra.
- Semmi. . . - felelte erô)tetett nyugalommal - rnindjárt jövök, Bob apó! A
lépések távolodtak.
- Miért nem hívta be? Ne féljen. Nem lesz lövöldözés. Megadom magam ellenkezés
né)kül.
- És felkötik!
Molly az ujjait tördelte. Egyre ôrjítôbben érezte, hogy itt valami szörnyű
titok van. . . Az nem lehét, hogy Robin. . . elôször tagad. . . aztán beismeri.
. .
Az apja! Vállalni akarja, amit az apja tett!
- Az. . . apja tette a többit is?
Robin nemet intett.
- Én követtem el mindent, Miss Rower.
- Nem igaz!
- Furcsa. Amikor tagadtam, nem hitt, most, hogy beismerem, ismét nem hisz. . .
- Nem!
Hallgattak. Azután a lány izgatottan kérdezte:
- Ki tud jutni innen?
- Könnyen. Ha egyszer bejöttem, akkor azon az úton vissza is mehetek.
- És a mérnók?
- Ezt az ügyet az apjával elintéztem. A zsilipét építsék fe).
- Tehát?
- A mérnök este itt lesz.
- Menjen. . . siessen. . . én nem akarom. . . hogy elfogják!
Robin egy pillanatig nézte.
- Kár. . . - mondta azután.
- Mire mondja ezt?
- Hogy. . . én sohasem. . . szerethetek. . . senkit. Nem leheG házam, földem. .
.
- Miért. . .
- Mert nincs értelme. . . Asszonyt nem köthetek magamhóz. . .
- Azt hiszi. . . nincs olyan. . . aki minden. . . bizonyítéknál jobban hisz a
maga szavában? Egymással szemben álltak. Robin szomorúan megfogta a leány
kezét.
- És ha hisz. . .valaki? Mit használ?. . . Tudom, hogy a véremben rablóôsök
ösztöne lappang... Mikor tör ki, ezt ki tudja... Asszonyt nem köthet magához
egy Tigris. És gyerek? ... Elég volt a fajtámból.
Molly nem felelt. A keze, ámelyet Robin elerrgedett, csüggedten lehul)ott.
- Menjen - suttogta azután. ,
Molly lement az apjához.
- Estére itt lesz a mérnök - mondta. . . : Este csakugyan ott volt a mérnök.
Holtan.
Átlôtt fejjel találták meg a ház közelében.

                                        3

Barker görcsösen fogtá a pisztolyt, és szemben ült a kövér mérnökkel.
- Micsoda maga? - kérdezté kissé ijedten Uayton.
- Én?. .
Az ördög vigye el. Most nem tudja az émberi bestia nevét, amelytôl retteg a
környék. Megvan!
- Én... a Párduc nevű híres rabló vagyok.
Dayton vállat vont.
- llyen nevű rablóról nem hallottam.
"Baj van" - gondolta az öreg. Gúnyos mosollyal próbálta javítani a baklövést.
- De a Leopárdról bizonyára többet tud?
- Nem én. . .
- Hm. . . És hogy állunk a Foltos Hiénával?
Uayton azt gondolta magában, hogy az idôs úr itt vele szemben hülye.
- Azért mondok mindenféle neveket, hogy eszébe juttassam az igazit - folytata
Barker.Önnek fogalma sincs, hogy milyen nagy állatnak ismernek engem ezen a
környéken.
- Nem csodálom.
- Sejtelme sincs, hogy miféle néven vagyok itt közismert?
- Ló? - kérdezte a mérnök kíváncsian.
- Víz, víz:. . Vérengzôt mondjon, amitôl rettegnek.
- Bölény:. .
Barker érezte, hogy nem az.
- Melyik a Iegveszélyesebb vad az Államokban?
- A szürke medve.
- Nem. . . De hagyjuk. Ha nem találja el, akkor maradjon meg tudatlanságban. Én
megvetem önt.
Uayton szívesen eltalálta volna a bestía nevét, mert szelíd természeLénél fogva
szerette, ha nem bánt meg senkit. Különösen ezt a revolveres öregúrat.
- Miért fogtak el? - kérdezte.
- Ez hivatalos titok. Ön itt fogoly.
- És. . . mit szabad csinálnom?
- Kanapékat. . . De még nincs hozzávaló.
"Csakugyan elmebeteg lehet az öreg" - gondolta Uayton.
- Ha riem lenne megkötve a keze, ajánlanám, hogy készítsen papírzacskót.
- Kedves Vadmacska úr - kérlelte a mérnök.
- Víz, víz. . . Olyan vadról van szó, amelyik nesztelenül oson, és mindenki
elkerüli. . .
- Görény?:.. Az nagyon nesztelen, és igázán elkerűlik.
- Miért?! - horkant fel Barker. - Talán van bennem valalmi görényszerű?
- Hát. . . nem sok - hebegte a mérnök.
- Szóljon,ha enni akar.
- Vegye úgy, hogy szóltam.
Miután enni adott a mérnöknek, ismét elhelyezkedett szemben.
- Meddig leszek fógva? - kérdezte Uayton.
- Nem kérdezôsködhet - felelte szigorúan. - Tilos olyan holmit magánál tartani,
ami testi sértésre alkalmas, és látogatókat csak külön engedéllyel fogadhat.
- Nézze, Vaddisznó úr. . .
- Elég! Késôbb elveszem majd a nadrágszfját és a cipôfűzôit. Ezt a szabályzat
elôírja.
A mérnök ettôl nagyon elszomorodott, és nem szólt többet.
- Ha akar, alhat is. . . - biztatta késôbb Barker, mert elálmosodott.
- Addig nem alszom, amíg eszembe nem jut az ön állatneve.
- Hát ki a legnagyobb rabló az Államokban?
- A Tigris! - mondta valaki az ajtóban.
A Tigris állt a küszöbön. Az igazi!

                                       4.

Hasonlított kissé Barkerre. Ritkás, macskaszerű bajusza, szabálytalan, fél
szemöldöke, rnajdnem ugyanolyanok voltak.

És mégis!
Ez az arc a Tigrisé volt. Ott állt szemben a karikatúrájával. Lazán fogta hóna
alatt a Puskáját, újja a ravaszon pihent és a csô mintegy véletlenül Barkerre
irányult.
Az ál-Tigris nyomban kiejtette a revolvert kezébôl. Uayton nem értette az
ügyet.

- Mi baja magának, maga csaló? - kérdezte Barkert, akinek az egyik lába a
levágott csizma helyett rongyokba volt bugyolálva.

- El. . .törött a lábam. . . - felelte rémülten. A gyáva emberek eltúlozzák a
bajukat szorult helyzetben, hogy részvétet keltsenek abban, akitôl félnek. Így
lett a gyógyuló ficamból törés.
- És maga? - fordult a Tigris Uaytonhoz.
- Fogoly vagyok. Nem tudom, miért, és nem tudom, kinél.
- Hol fogták el?
- A Rower-farmon. Én végzem a zsilipépítést, mérnök vagyok.
- Úgy. . .
Valamin tűnódött. Azután hirtelen megfordult. Barker szívét jeges rémület
szorította össze: Az igazi! Ez a Tigris! A fiát becsapta, az apát kiesúfolta
ezzel a maszkkal. Halála befejezett tény. Talán csak azt várják, hogy teljesen
lábra álljon, mert az elôírás szerint beteg embert nem szabad kivégezni, és
ezek tartják magukat a börtönszabályokhoz.
A Tigris belépett a szobába.
- A fiam érkezik. Nem akarok találkozni vele. Ide húzódom a sarokba a gerenda
mögé. Ha csak egy jellel elárulják ittlétemet, lelövöm magukat - mondta csak
úgy, mintha beszélgetne, azután odament a kunyhó homályos sarkába, a gerenda
mögé.
- Most már tudom, hogy milyen fenevadat gondolt -jegyezte meg Uayton, aki nem
volt tisztában a helyzet komolyságával -, nyilván tigrist, nem?
- Ne fecsegjen! - mondta ijedten.
- Csak beszélgessenek - szólt a sarokból a Tigris -, ha Robin fülel, mielôtt
bejön, legalább nem gyanakszik. Rajta! Beszélgetni!  . Barker rémülten
engedelmeskedett.
- Hogy van? - kérdezte hebegve Uaytont.
- Na. . . nagyon. . . jól. . . - felelte a másik most már kissé ijedten. -
Szép. . . idônk van. . .
- Izé. . . De múlt héten kissé. . . fújt a szél. . .
- Ön azt mondta, hogy híres rabló, akinek állatneve van -feszegette a problémát
Uayton.
-Most úgy rémlik, hogy ez... az úr, aki elbújt, ez a tulajdonképpeni állat...
Barker mélabúsan csóválta a fejét:
- Nem. Az állat én vagyok. Ez kétségtelen.
Valaki vágtatva érkezett. Ledobbant a lóról és bejött. Robin volt.
- Mérnök úr - mondta gyorsan. - Velem jön. Szabadon bocsátom. Arra kérem csak,
hogy ne árulja el ezt a rejtekhelyet, mert ezt a bolondos sebesültet nem akarom
cipelni ilyen állapotban.
- Efelôl nyugodt lehet - egyezett bele örömmel Uayton.
- Visszamegy Rowerékhez, és folytatja a zsilip felépítését.
Odalépett, elvágta a köteléket, és felsegítette, mert a mérnök tagjai kissé
elgémberédtek a mozdulatlanságtól. Azután a nyeregtáskájából élelmiszereket
hozott be, és odadobta Barkernek.
- ltt van, maga szélhámos, holnap hozok ismét.
- Mondja kérem - kérdezte a mérnök -, ezt a kérdést nem tudtam megoldani, és
szeretném, ha a jövôben elkerülném a hasonló kényelmetlen helyeztet: miféle
állat ez az úr?
Robin végignézte Barkert.
- Egy nagy ló!
- Hát ezt mondtam - csodálkozott a mérnök, és nem értette az esetet, de Robin
nem tárgyalt tovább, hanem vitte.
Gyalog vágtak neki Uaytonnal. Rimbow Iassan követte ôket. . .
. Amikor elindultak, kilépett rejtekhelyérôl a Tigris.
- Még visszatérék - suttogta Barkerhez, és kisurrant. Barker egyedül maradt a
sötét kunyhóban. Robintól már nem félt komolyan. Titokban talán úgy érezte
elhagyott, vén szívében, mintha csakugyan a fia lenne, hiszen gondoskodott
róla.
A fia!
Van is valahol egy fia Pitsburgben vagy New Orleansban, és egyszer küldött is
neki a fegyházba húsz dollárt, de a legközelebbi címét gondosan eltitkolta.
De mi lesz, ha ez a sátánképű fôtigris visszatér? Most nem merte lelôni, mert a
távozók hallották volna, de esetleg rövidesen visszatér, és egy golyóval
elintézi. . .
Ez biztos! De nem sietett vele, mert az hitte, hogy eltörött a lába. Úgysem
menekülhet tehát. No de nincs törés!
Az ajtóig csúszott, azután megpróbált felállni. Kissé nyillalt a bokája. De ha
a testsúlyát a másik lábára helyezte, akkor bicegve elindulhatott.
Hm. . . már alig dagadt, és nem is fáj nagyon. Megkísérelhette volna elôbb is,
hogy lábra álljon. De az ember olyan szívesen hever betegen.
Tiszta holdfény világított. Beragyogta a völgyet. Valahol a távo)i ezüstködbe
mosódó láthatáron Country vasútállomás fehér kôkerítése látszott, és alatta a
Folkston felé kanyargó szerpentinen éppen leért a két férfi a nyomukban baktató
lóval.
Kissé megáztatta véraláfutásos bokáját a patak hideg vízében, és ahogy csak
bicegésétôl tellett, igyekezett tovább.
Ha ismét találkozik Tigris szeniorral, akkor ez végez vele. Biztosán. Arrafelé
Country irányába vezet egy ösvény a hegygerincen.
Amikor felért az ösvény elôtti emelkedésre, ismét lenézett. A Rower-farmot
látta és nem messze apró, piros foltok: a zsilipnél dolgozók fáklyái. A farmhoz
vezetô úton egy kövér alak poroszkál a holdfényben. Egyedül. Robin tehát magára
hagyta.
Most egy lovas bukkan fel vágtatva az útra, egy félkör végén, ame)lyel
mégelôzte a mérnököt. A ló, mint egy Iefékezett autó, szinte átmenet nélkül a
rohanásból megáll. . .
Barker felkiált!
A lovas felkapja a puskáját és Iô!
A mérnök lebukik! A gyilkos bevágtat a sűrűbe. De Barker jól látta. Az öreg
Tigris volt.
Lelôtte Uaytont!
Most már nem törôdött semmivel, futott. . . Futott; és a bokáját mintha éles
késsel döfködnék!

                                FELCSAP A LÁNG!

AmIkor a halott mérnököt hozták, Molly úgy érezte; hogy megôrül.
- Mi történt vele? - kérdezte Bobot.
- Nem Iehet tudni. Itt találták a farm felé vezetô úton. Még meleg volt, de már
nem élt. . .
- Láttak valakit a közelben?
- Mit kellett látni? - szólt közbe a cowboy vállat vonva. - Tudjuk ki volt.
- Honnan?! - kiáltotta élesen Molly, és valamennyien furcsán néztek rá.
- Hát. . . aki elrabolta: Aki a Gazdára is lôtt. . .
- A gazdára hátulról lôttek! O nem láthatta, ki volt!
Különösen pislogva álltak ott. Furcsa. Talán Miss Rower védi a gyilkost?
- Hát ki lehetett volna? - kérdezte Bob.
A leány erélyesen, de gyors, izgatott szavakbari beszélt:
- Van egy öreg Tigris is! Nem tudjátok, hogy él, és itt van a környéken?
Meglepett csend támadt. A mérnök teteme ott feküdt az udvarban egy terítôn. - A
Miss honnan tudja ezt? - szólalt meg az öreg cowboy.
- Én is Tigris foglya voltam. És tudom, hogy az apját is szabadon bocsáttották.
Láttam. Érezte, hogy valamivel valószínűsíteni kell, amit állít. És végre is
nem hazudott. Csakugyan azt hitte az öreg Barkerre, hogy az a Tigris.
- Mindegy, hogy mi volt és hogy volt. Mind a két Tigris megérett a kötélre! -
kiáltotta Bob apó.
Erre nem szólhatott semmit.
- Az apám elôtt titkolni kell, ami történt. Legalább addig, amíg lábra áll!
- No de. . . mérnök kell !
- Az apám tegnapelôtt írt a kormányzónak. . . Lehet, hogy holnap vagy két nap
múlva új mérnôk jön. Addig van mit dolgozni olyan, amihez nem kell mérnök.
Vigyék el szegény Uaytont, és. . .
- Ne vigyék!
Egy látogató lépett észrevétlenül a kertbe. Ötven éVkörüli, szikár napbarnított
ember volt. Hasig sáros lovat vezetett száron, és látszott rajta, hogy messzi
útról jön.
- Patterson vagyok, a birkhami seriff.
- Aki sürgönyözött?!
- lgen. Úgy látom azonban, hogy mégsem vigyáztak eléggé. - A haiótthoz lépett.
- ki ez az ember?
- Uayton, a mérnök.
Letérdelt a halott mellé, és megvizsgálta.
- Fogságban volt - mondta azután. - A csuklóin látszik a kötél nyoma.
- A Tigris elrabolta a tábor közepérôl, ahol a zsilipet építik.
- Maga ôt üldözi?
- Igen. Ha nem kellett volna visszatérnem közben Birkhamba és onnan a
kormányzóságra, akkor már fogoly lenne.
- Egyedül akarja elfogni?
A seriff felnézett Bobra.
- Mit gondolt, hogy egy lovashadosztály vár kinn? Vigyék el a halottat. A
gazdával szeretnék beszélni.
- Az apám beteg.
- Miss Rowér. . .?
- Igén. Az apám megsebesült.
- Pedig figyelmeztettem. Nem kapta meg idejében a sürgönyt?
- De igen. Jöjjön be a házba, uram -mondta Molly, és elindult. Patterson
követte. A leány a saját szobájába vezette.
- Mondjon el mindent, Miss Rower. Mi történt azóta, hogy a Tigris feltűnt a
vidéken? flletve amióta önt elfogta.
Molly elmesélte a fogság történetét. Úgy mondott el mindent, ahogy volt.
Pattersor idônként csodálkozva felhúzta szemöldökét, mintha nem várt volna
Robintól ennyi ember séget és tapintatot egy fogoly hölggyel szemben. Végül
rátért az idôsebb "Tigrisre".
- Az nem a Tigris volt, hanem egy öreg színész, aki notórius okirathamisító.
- Tudom.
- Honnan?
A léáriy elpirult és hallgatott. A seriff kutatóan nézte. De nem szólt.
- Azután. . . itt bukkant fel - fólytatta Molly. - A zsilip körüli háborúról
hallott talán?
- Igen, valamit meséltek a kormányzóságon, és egy fiatal mérnök útnak indult.
- O, ez nagyszerű!
- Nem is oly nagyszerű. Fiatal ember. Kár érte.
- Maga is. . . feleslegesnek tartja, amit az apám. . . térvez?
- Én fontosnak tartom. De bolond emberek élnek errefelé. Folytassa, Miss Rower.
Nincs sok hátra. Elrabolta megfoghatatlan módon a mérnököt, az embereink közül.
- Hm. . . És azután?
- Azután az apám lement Folkstonba, és. . . Valaki hátulról lelôtte, miközben
lóra ült.
- VaÍaki? ttétséges talán, hogy ki volt az illetô?
- Én. . . nem vagyok olyan bizonyos abban, hogy. . . Rob. . . Ô tette.
Most a seriff tartott szünetet. Azután megkérdezte.
- Van más is, aki gyanúsítható?
- Az. . . öreg Tigris. . .
Patterson elmosolyodott:
- Ez a vén ripacs Barker?
- Nem. Az igazi Tigris, az öreg.
A seriff felállt.
- Miss Rower! Mielôtt elmennék - egy titkot bízok önre, amit kevesen tudnak az
Államokban. Én is csak most értesültem róla a kormányzótól: Az öreg Tigris öt
éve halott.

                                       2.

Molly elfehéredett. Azután ô is felállt, lassan, mintegy hipnotizálva.
- Mi?. . . Azt mondja, hogy. . .
- NMeghalt. . .
Virradt. A szobában Iassan halványult a lámpafény.
- Öt év elôtt - kezdte Petterson - megkegyelmezték neki. Jól tudjuk hogy
odafenn az urak között sokan voltak, akik sajnálták a Tigrist, hiszen rnár jó
útra tért amikor elfogták. Felesége sorsa csak fokozta ezt a részvétet. Ot év
elôtt a legnagyobb titokban szabadlábra helyezték. Súlyos tüdôbaj támádta meg a
börtönben. Szánalmas roncs volt. Egy rendôrtisztviselôvel Havannába utazott,
ahol szintén hatósági felügyelet alatt állt. Négy év elôtt meghalt. Egy évet
töltött mindössze szabadlábon. Láttam a halottasképét, amit az ottani hatóságok
küldtek. Kétségtelen az azonosság.
Mollyban ismét felerôsödött az a csendes fájás, amely nyomban enyhült, ha Robin
bűnössége kétségessé vált.
- Ön. . . tehát. . . bizonyos. . . a bűnös személyében?
- Sajnos, kétséget kizáróan. Boldog lennék, ha nem így volna. Ezt elhiheti. Nem
mondta el a leánynak, hogy Robin nem a Tigris fia: szegény Jeff Olsent minek
bemártani, ha egyszer úgysem 5egíthet a fiún? Pedig Olsen ostoba története
okozta a bajt. Ha Robin idejében értésül, hogy egy Weller nevű orvos gyermeke,
akkor nincs semmi baj.
De így legalább a jóhiszemű bűnös, szegény Jeff, maradjon háttérben.
- Végére járok az ügynek, kisasszony.
- Kérem, Mr. Patterson, maradjon addig a mi vendégünk. Ugyis kell valaki, aki
intézkedni tud baj esetén. Az apám még nagyon erôtlen.
- Köszönöm, Mrss. Elfogadom. Kérem azonban, hogy ne Eitkoljon elôttem semmit.
Bízhat

                                       3.

Hat nap múlva Rower már felült az ágyban. A seb nem volt mély, gyorsan
gyógyult, és a vasszervezet könnyen gyűrte le a vérveszteség okozta
gyengeséget.
- Gazda -jelentette Bob. -Most már rövidesen megáll a munka, ha nincs mérnök.
Rower, aki elôzôleg mindenféle hízelgéssel egy szivart próbált kicsalni
Mollytól csak most ébredt újra tudatára, hogy mi volt körülötte, mielôtt
megsebesült. Azt már közölték vele, hogy Uayton meghalt, de valahogy nem
kötötte le eddig más, csak a betegsége. Most újra ráeszmélt mindenre.
A zsilip!
- Várni kell, Bob. A kormányzó megígérte, hogy új mérnököt küld.
- De addig. . .
- Valami baj van?
- Az emberek. . . hogy is mondjam. . .
Megvakarta a fejét.
- Beszélj!
- Szóval, hát. . . Amíg maga közöttük volt. . . Addig hát a pokolba is elmentek
volna eérdezôsködés nélkül. Mert hisznek abban, hogy erôs, és...
- És most?
- Nézze, boosz... ôszintén fogok beszélni. Az új emberek egy része, vagy tíz,
elszökött, 3mikor az az ördög elrabolta Uaytont. . . Félnek. . . a Tigristôl.
- Pusztuljanak! Aki fél, az nem kell itt.
Bob topogott.
- Nos?! Ki vele! Mi van még?!
- A többiek suttognak.
- Mi a fene? Mit suttognak?
- Hát. . . némelyik látta, hogy a zsilip miatt csakugyan:. . kiszáradt néhány
legelô. És. . . régimódi emberek. . . Ôk sem értik, hogy mi szükség a szép,
életet adó rétség kiszárítására. . . amikor. . .
- Bob!
Az öreg cowboy zavarában a földet nézte. Rower összevont szemöldökkel figyelte:
- Talán. . . neked is ez a véleményed?
- Én kitartok maga mellett az utolsó leheletemig. . . Ezt jól tudhatja, kérem.
- De nem kell az olyan ember, aki nem hisz abban, amit csinál!
- Magyarázza meg, boosz, úgy, hogy ôk is értsék. . . Minek a zsilip, minek a
sok szerencsétlenség, és minek kiszárítani a legelôt, áhol már a nagyapáink is,
. .
- Bob - mondta Rower elgondolkozva. -Vedd fel a fizétésedet.és még háromszáz
dollárt. A raktárból meg amit akarsz. Derék ember vagy, isten áldjon...
- EI. . .küld?
- Igen. Öreg vagy, eleget dolgoztál. Utazz a leányodhoz Wyomingba. A többieknek
is mondd meg, hogy aki el akar menni, az jelentkezzék nálad, fizesd ki ôket.
- Azt hiszi, hogy én elmegyek innen? - kiabálta durván. - Engem nem küldhet el,
érti? É.n addig vagyok itt, amíg maga. A többi mehet, ahová akar, de engem ne
küldözzön, a mindenségit!! - kiabálta nekivörösödve.
Rower elfojtott egy nevetést.
- Mégis úgy lesz, hogy elbocsátlak, Bob, mert nem szabad olyan munkát végezni,
amiben nem hisz az ember.
- Ez mind ostobaság! - lármázott az öreg.
- Azt mondtam, elmész!
- Nem vitatkozom magával! Vén bolond - üvöltötte, és miközben kiment úgy
bevágtá az ajtót, hogy a ház megrezdült. Még az udvaron is izgatott
magánbeszélgetést folytatott, és élénk taglejtésekkel kísérte a monológját.

                                        4

Rower kiült az ágy szélére. Kissé szédült. Azután felállt, hogy a nadrágjáért
nyúljon, de visszaesett ültében. Harmadik próbára sikerült: Miután felöltözött,
ismét ült néhány percig. Azután átment a másik szobába.
Szerencséjére Molly nem volt ott. Szivarra gyújtott, és kinézett az udvarra.
Egy ismeretlen férfit látott a kerítésnél, éppen a lovát vezette ki. Szikár,
napbarriított alak.
Ki lehet?
Odament a szekrényhez, és felhajtott egy pohárka pálinkát, azután kilépett a
szobából.
Molly gondolkozott.
- Nincs mit titkolnom - mondta azután nagyon szomorúan, de a seriff látta, hogy
könnyekkel küszködik. **
Remélte, hogy nem kap tüdôvérzést. Csak begyógyult tán a lövés?
Határozott léptekkel az idegenhez ment.
- Rower vagyok. Azt hiszem, nem találkoztunk még.
Az idégen megszorította a kezét.
- Patterson seriff.
- Aki sürgönyözött?
- Az. Örülök, Mr. Rower, hogy talpon látom. Nem korai még ez a felkelés?
- Nem.  Hamarabb kellett volna, de nem tudtam. Most már, azt hiszem, megállok a
lábamon. Amint Iátom, menni készül?
- Igen. Most kapott értesítést a leánya hogy holnapután érkezik Countryba az új
mérnök. Úgy hiszem, ebbôl az alkalomból találkozhatom a Tigrissel.
- Gondolja, hogy tervez valamit a mérnök ellen?
- Biztosra veszem. Ha ide betört, hogy elrabolja a szerencsétlen Uaytont, akkor
nem mulasztja majd el az alkalmat, hogy kedvezôbb terepen ártalmatlanná tegye
az utódját.
- Ez könnyen lehet. Ne jöjjek én is?
- Azt hiszem, hogy önre itt is nagy szükség lehet. . . hm. . . Bizonyára nem
azért kelt fel, hogy Countryba menjen.
Szóval a seriff is megfigyelte, hogy valamiféle bomlás van itt folyamatban az
emberek között.
- Igaz. De talán egy-két megbízható cowboyt adnék...
- Köszönöm. . . Egyedül járok vadászni.
- Azt hiszi, bír... vele?
A seriff legyintett.
- Csak megtaláljam: Elôttem nincs olyan veszett híre. Hajszálon múlt, hogy
ártalmatlanná Cegyem. Háromkor értem Backford Lane-be, és fél háromkor végzett
Fred Norwichcsal, négykor sürgönyöztem Torontoriba, és háromkor lôtte le Jimmy
Hallt.
- Álmában! Engem hátulról puffantott le! Az öreg Tigris nem tett ilyet. Más
ember volt. A seriff bólintott.
- Így van! Figyelmeztetem önt, hogy a peon gazemberek mozgolódnak. Néhány
folkstoni 'armer indián Iegelôkre hajtotta az állatokat, és a fônök
figyelmeztette ôket, hogy ezt nem tűri.
- Legfôbb idéje, hogy elpusztuljanak a környékrôl. Ahány rablás és gyilkosság
történt az tóbbi idôben, azt ôk követték el. Két éve készűlök rá, hogy
Ieszámoljak a peonokkal.
- Azt hiszem - mondta szomorúan a seriff - most itt lesz az alkalom.
- Hogy érti ezt?
- A peonok jóI tudják, hogy ha kiszáradnak a legelôk, a folkstoniak elűzik ôket
a folyó túlsó vidékérôl. Tehát igyekeznek majd megakadályozni a zsilip
megnyitását. :
- Meglesz a zsilip! -szakította félbe elszántan Rower. -Minden csirkefogóval
leszámolok! - Ezt szívbôl kívánom önnek.
A seriff elnyargalt. Rower erôteljes léptekkel ment az istállóhoz.
- Bill! A lovamat.
- Szent isten a gazda!
- Ne tátsd a szádat! Gyerünk!
Bill kivezette a lovat. A hanyatló nap Iangyos, rozsdaszínű sugárnyalábjai
odahullottak a nakacs ember kemény, elszánt arcába. A leánya jött arra.
Ijedten felkiáltott.
- Apa! Hogy merte... azonnal fek0djön vissza!
- Nincs semmi bajom, Molly. Egészséges vagyok - felelte nyugodtan. Azután
nyeregbe ilt és élügetett. Vaserôvel kényszerítette magát, hogy egyenes
tartással üljön a lován.

                                 AZ ÖSSZECSAPÁS

                                       l.

Az öreg Rower megjelenése új erôt adott a kishitűeknek, Mindössze ketten kérték
ki a fizetésüket. De az új munkások nélkül erôsen megfogyatkozott Rower tábora.
Lapátoltak, ástak, elhordták a homokot, de nem végezhettek olyan munkát, amihez
mémôk kellett. Rower késô estig ott járt közöttük. Sokszor gyengeségi roham
fogta el, de tartotta magát.
Amikor visszatért, Moly aggódó arcát pillantotta meg elôszür. Mosolyt
erôltetett.
- Semmi baj, Molly. Már egészséges vagyok.
A leány kutatva nézte az apját.
- Nem fáj?
- A seb. . . nem. . . - felelte komoran. Leült, és szivarra gyújtott.
- Gazda! - jelentette Bob. - Folkstoniak vannak itt.
- Nem tárgyalok velük - mondta mereven.
- Várjon, Bob apó! -kiáltotta Molly, és az apja felé fordult. -A folkstoniak
eddig nem tetek elleneü semmi rosszat. . .
- NGazemberek!
- Mindenkit meg kell hallgatni. . . Rower dühösen rágta a szivarját.
- Jöjjenek! - mondta Bobnak.
Csak Allan jött. A többi kinn várt.
- Lehet veled okosan beszélni, Rower?
- Ha van hozzá okos ember.
Allan elengedte a füÍe mellett a sértést.
- Megkíséreltük, hogy a peonok földjén Iegeltessünk. Te mondtad.
- Tudom.
- A peonok azt mondták, hogy megölnek minden betolakodót.
- És ti persze féltek tôlük.
- Nem errôl van szó.
- Hát mirôl?
- A peonok jogosan tiltakoznak. Te sem engednél a földjeiden mást legeltetni.
- Ti mindég el akartátok űzni a peonokat, mert lopnak és orgyilkosságokat
követnek eI.
- Ez igaz. De most nem loptak.
- Mi kôzöm ehhez nekem?
- A peonok is azt akarják, hogy hagyd abba ezt a zsilipörültséget.
- Lehet, hogy ti hallgattok rájuk és féltek tôlük. Én riem törôdöm a peonokkal.
Allan a földet nézte:
- Hát akkor még csak egyet, Rower. Bármi történjék: nékünk semmi közünk a
Tigrishez! Ha ellened van, azért nincs velünk! Orgyilkosokkal nem szövetkezünk.
- De peonokkal igen!
Allan hallgatott.
- Felelj. Szövetkeztetek a peonokkal?
- A peonok érdeke is az, ami a miénk. Nem kell a zsilip.
- Meglesz a zsilip!
- Jól van, Rower! Ha azt hiszed, hogy az egész világ köteles szót fogadni a te
makacs koponyádnak, hát csak rohanj fejjel a falnak!
- Azt hiszem, Allan, eleget tárgyaltunk.
- Én is azt hiszem.
Sarkon fordult és ment. Amikor a léptek alatt csikorduló kavicsok zöreje
elmúlt, egy ideig sem Molly sem Rower nem szólt.
- Azt hiszed. . . - mondta végül a Ieány - hogy. . . bírsz velük. . .
mindenkivel?
- Nem tudom - felelte sóhajtva, és nagy öklét az asztalra helyezte -, de az
bizonyos, hogy megteszem, amit hitem szerint tennem kell!
Bob apó jött, kissé ijedt arccal.
- Gazda!. . .
- Mi van?
- Egy cowboy megtalálta kinn a mezôn. . . A seriff lovát. . . Elhozta. . .
- És Patterson?. . .
- Nincs sehol. . .
A cowboy hozta a nyugtalan, poros lovat. A nyergére vastagon tapadt az alvadt
vér.

                                        2

A seriff nyugodtan lovagolt a Country felé vezetô úton. Elszörnyedve látta,
hogy Jeff Olsen ostobasága milyen tragédiát idézett eIô. Az bizonyos, hogy ez a
látszólag szelíd és okos Robin egy szörnyeteg. De ha nem hallja az ostoba
mesét, hogy az apja a Tigris, akkor nem ölne halomra vakmerôen és gyáván,
szemben és orvul mindenkit, aki az útjába akad.
Este Iett. A csendes vidéken nagy ívben kellett megkerülnie a drótsövénnyel
zárt Rowerföldeket. Most Countryba megy, és egy állomással a mérnök e!é utazik.
Ez a legbiztosabb...
Egyszerre nyugtalan lett. A környezô vidék alig látható, mozdulatlan kontúrjai
között semmi sem mukkant. És mégis
A ló felhorkant, hátravetette a fejét, és nem akart tovább haladni. Patterson
megveregette az állat nyakát, és körülnézett. Semmi. . . De mégis. . . Ott a
hegyi ösvény felé, ahol a bozontos síkságról szerpentin indul. . . mintha egy
Ió patája kôre ütött volna. . . De messze lehet, az bizonyos.
Fülelt.
Semmi. A lova lassan hátrafelé lépegetett. Fújt, és a zablát rágta. Patterson
tudta, hogy az állat fél.
- No. . . mi az? Sun. . . - suttógta, és ismét megveregette az állatot, azután
leszállt, és. . . És ennek köszönhette az életét.
Bumm! Bumm!
Két lövés villant fel, és tompa dörrenés kísérte. Patterson leszállás közben,
mielôtt földet ért volna, erôs lökést érzett a válla körül, és a nyeregre dôlt.
Úgy függött keresztben néhány másodpercig, mint valami zsák, azután a földre
zuhant. Ha nyeregben ülve éri a Iövés, akkor a golyó éppen a szívébe fúródik.
Érezte, hogy a sebe elég súlyos, folyik a vére, de nem veszítette el az
eszméletét.
Aki a lövést leadta, hosszan figyelt a bokrok között guggolva. Készen arra,
hogy ha valami mozdul a mezôn, újra tüzel. De csend volt:
A sériff tehetetlenül feküdt és Sun lehajtott fejjel állt mellette. A guggoló
orgyilkos halkan füttyentett. Csendes neszt hallott oldalról. Tudta, hogy a
lova lép melléje.
A Tigris felugrott!
Egy ember állt közvetlenül mellette a vaksötétben. Bizonyára revolver is van a
kezébén.
- Ki vagy? - suttogla.
- Robin. A fiad.
- Mit akarsz itt?! MondLam, hogy hagyj békén - suttogta a másik.
- Nem akarom, hogy orvul gyilkolj!
-Ne...!
- Nem akarom! - ismételte Robin hangosan - Kire lôttél?
A Tigris csak suttogva beszélt. Ez a furcsa, sípoló, fojtott torokhang már
akkor meglepte Robint, amikor nyomon követte a Tigrist, és egy barlang mélyén
elôször beszélt vele. Mintha gégebaja lenné,. olyanformán suttogta, krákogva,
nyújtott hangon:
- Pusztulj az utamból, kölyök! - sziszegte -, mert téged sem kíméllek.
Robint végtelen szomorúság fogta el.
- Menj innen - mondta csendesen -, mindenki azt hiszi, hogy én vagyok a tettes,
valamennyi szörnyűségben. Vállalom, és ha kell, bűnhôdöm érte.
- Ôrült vagy - sípolta a torz hang. - Nem vállalod, vagy vállalod:-mindegy! De
az utamat ne keresztezd, kölyök!
- NÉn vagyok az oka az egésznek! Bizonyára a kormányzó bocsátott szabadon, és
azért küldte helyetted azt a szélhámost; mert elszöktél.
- Ostoba vagy! - felelte a Tigris, és vihogott. - Jimmy Hall és Fred Norwich
már elôbb felfordultak. Akkor a kormányzó még nem is álmodta, hogy a világon
vagy.
- És Tex Brandon, a vendéglôs Birkhamben. . .
- A gazember! Hitvány uzsorás. . . Aznap érkeztem Birkhambe, hogy leszámoljak
vele és Olsennel. . .
Robin felkiáltott.
- Ôt is megölted?
- Nem! Elszökött a gazember! Látta, amikor Texet lepuffantottam... Már nem érte
eI a golyóm!. . . De ô is sorra kerül. . . és mind! Mind! - lihegte rekedt,
ugatóhangon.
- Mit vétett ellened. . . Olsen:. .
- A fôemberem volt! Uiffort néven rettegett rabló! Amikor elfogtak. . . Ô
megmenekült. . . és megígérte, hogy végez... Rowerrel,.. De futni hagyta. Ezért
meghal! Most tudsz mindent! Menekülj. . . Én mindenkin. . . bosszút állok. . .
vér!. . . Vér!
Elhűlten állt Robin az apja elôtt. A Tigris ôrült. . . Ez kétségtelen.
- Nézd - mondta csendesen -, Rowerrel leszámolhatsz, ha felépítette. . .
- Nem! Nem lesz meg a zsilipje!
- Megígértem neki!
- Akkor sem. Dôljön romba mindaz, amit egy életen át nagy küzdelemmel
tervezett. . .
- A zsilip meglesz - mondta Robin.
- Haha! - kacagott nyersen a színtelen, torz hang. - Talán te véded meg ellenem
Rowert?
- Könnyen lehet!
- Úgy?! Hát idehallgass, te tácskó! - súgta a torz hang. - Öt év elôtt. . .
Havannába vittek félholtan. . . roncsolt tüdôvel. . . Négy év elôtt meghaltam!
Eltemettek! És most itt áll a Tigris, aki úgy kívánta a bosszút, hogy legyôzte
a halált!! Megölöm ôket, akik elpusztítottak! Érted, -súgta,harsogva. -A halott
Tigris bosszújától megborzad a világ... Ezt a titkot nem fejti meg senki.
Erted?!
Robin elborzadt.
- Rowert kíméld, amíg a zsilip kész - felelte, és elôvette az öngyújtóját, hogy
rágyújtson. ` Én megígértem, és. . .
Csak néhány szikra látszott, de mielôtt a láng fellobbant volna, Robin egy
ökölcsapást kapott, hogy megszédült, és oldalt tántorodott.
Ez mentette meg az életét. Két Iôvés dörrent a gyomra irányában, ahol állt: És
Robin megértette, hogy az apja lôtt rá. ,
Egy pillanatra megbénította a görcsös iszonyat. . . a szörnyűséges, szinte
fizikai sajgás a szívében: az apja megöli!
Robin rövid idô alatt félelmetesen gyors harcos lett. A Tigris sem lehetett
különb fiatál korában. A hit egy hazugságban, hogy félelmes; rendkívüli erôk
lappanganak benne, csodá- latos elszántságot és valóban félelmetes erôt adott
neki.
Mire a Tigris felugrott, egy vasmarok csavarta ki a karját, és
visszaszorította.
- Meg akartál ölni! - mondta Robin.
- NEréssz - suttogta a Tigris -, az apád vagyok.
- Figyelj! Én úgysem szívesen élek. Rendes nôt nem szerethetek soha mert tudom
hogy a gyermekem egy Tigris lesz. Ne legyen gyermekem. De apám se legyen!
Lehet, hogy kiírtlak téged, magamat, hogy elpusztuljon a Tigris-faj. Meg kéne
te,nnem. És ha Rower zsilipje ellén mész, akkor meg is teszem, elhiheted!
Magához vette a Tigris puskáját, pisztólyát és ellovagolt. Így nem kellett
attól tartania, hogy az apja lelövi hátulról.

                                  A VÉG KEZDETE

                                       l.

Robin arrafelé vágtatott, ahol a nyári ég sugárzásától egy ámyalattal enyhébb
sötétben terült el a síkság. Sokáig kereste a sebesültet: A lövéstôl megriadt
ló már elfutott, a földön fekvô ember árnya nem látszott az éjszakai rétség
magas füvében.
Szerencséjére kibukkant a hold, a fehér fény beragyogta a mezôt, és
megpillantotta távol a seriff mozdulatlan testének sötét árnyát.
Patterson Iehunyt szemmel feküdt. Sok vért veszített, a seb mély volt és elég
súlyos. Robin néhány csepp rumot töltött a sebesült foga közé, kimosta a sebét,
és amenriyire tudta, bekötötte.
Patterson lassan felnyitotta a szemét.
- Te vagy. . . - lihegte. Nem érezte, hogy bekötözték. Azt hitte, hogy a fiú
megöli. -Jöttél. . . hogy befejezd. . . Tudd meg, Robin. . .
- Hallgasson és feküdjön nyugodtan, hogy ne veszítsen több vért. Folsktonból
küldök segítséget.
Nem értette. Miért kötözi be, és miért hoz segítséget Robin, ha Ielôtte? Mert ô
Iôtte le, az kétségtelen... Ott fekszik a fôldön a fiú puskája, mellette.
Robin felugrott a lovára, és elvágtatott.
A puskát ottfelejtette. Patterson nagy erôfeszítéssel odakúszott... megszagolta
a csövet. Érzôdött a lôpor szaga. . . Megnézte a tárat: hiányzott egy golyó. .
.
Semmi kétség... ez a golyó itt van benne, a válla alatt, ebbôl a fegyverbôl
lôtték... De miért kötözte be?
Elájult...
A folkstoni kocsmában néhányan még együtt voltak. Amióta a zsilip miatt napról
napra nôtt az izgalom, és egyre nagyobb folton ette ki a mocsár a zöld legelôt,
sokszor hajnalig is együtt voltak, hogy megtanácskozzák a teendôket. Mert ha
kell, fegyver fegyver ellen intézik el... Valaki megzörgette a kocsma hátsó
ablakát. A kövér kocsmáros felkiáltott meglepetésében, amikor kinyitotta.
Robint pillantotta meg, lóháton, lihegve, verejtékezve.
- Patterson seriff ott fekszik súlyos sebbel a Két hód-hegység szerpentinjével
szemben, a rétségen.
- Ki Iôtte le?
- Én!
Egy sarkantyúzással az útmenti mezôk felé szökellt, és mire kirohantak a
kocsmából, már méssze nyargalt. Csak távoli dobogás hallatszott. . .

                                        2

Barker nagy nehezen elvergôdôtt Countryba. Mit csináljon? Tudni kéné, hogy mi
vár rá a hatóságok elôtt... Ez a mérnök, akit megôltek, ezt voltaképpen ô,
Barker ôrizte és tartotta a Tigris fogságában. Hogy tisztázza magát? És ha
igaz, hogy ez az ifjú, állatnevű rabló mindenfélét elkövetett, amivel ôt is
gyanúsítják, akkor vége!
Szegény öreg nem tudta, mit tegyen. Country mezôváros, vasúti megállója kissé
élénkebb forgálmú, mint az átlag nyugati helységek.
A város egyik terén óvatosan leült kalapját az arcába húzta, és aggódó szívvel
pihent egy keveset. Elsôsorban megboroCválkozik, hogy ne hasonlítson arra a vén
rablóra.
Nem, nem!
Ez beismerése annak, hogy titkolnivalója van. Esetleg azt hiszik, hogy ô a
rabló, és meglincselik. Ezt szerette volna elkerülni, mert úgy érezte, hogy sem
mint csaló, sem mint színész, ilyen elbánásra nem szolgált rá.
Viszont lehet, hogy a kormányzó a hatóságok tudomására hozta hogy a szörnyeteg
körözött cinkosa egy szabadult rab, akiben eleinte megbízott. Neve Barker,
egynyolcvan magas, arca kerek, orra tojásdad, feltűnô ismertetôjele:
intelligens ember. Bárki nyugodtan Ielôheti, csak jelentse az esetet a
hatóságnak, ahol nyugta ellenében készpénzjutalomban részesül.
Igen. Ez valószínű. Jobb; ha nem ismerik fel, hogy ô Barker, ha egyszer
jutalmazzák azt, áki lelövi.
- Halló, Barker! Csakhogy megvagy! - kiáltotta valaki, és a vállára csapott
hátulrnl. Elôször úgy érezte, hogy meghal rémületében. Azután rohant, mintha
puskából lôtték volna ki.
- Barker! -üvölti egy vészesen diadalmas hang utána, és fut az illetô is!
Hallja jól. Egy fôúton rohan végig. Néha még belenyilall a bokájába, de már nem
akadályozza a gyógyult ficam, csak öreg tüdeje zihál, mint valami rozzant
fújtató...
A sarkon egy kis iparvágány halad át a fordulón és a pályaudvarról néhány
csille gurul a tárna felé. Mielôtt a keresztezôdéshez ér, egy cowboy, akinek ez
a hivatala odaáll széttárt karral a középre, de Barker azt hiszi ôt akarja
feltartóztatni. Elsötétedik elôtte a világ, a pisztolyához kap és ezt hörgi:
- Félre vagy lövök.
A cowboy a két megoldáson kívül egy harmadik lehetôséget is felismert, és úgy
kapta szájon visszakézzel Barkert, hogy ez belezuhant fejjel a vegyeskereskedô
gyékényajtajába, és magára döntött egy hordó mézet. De bámulatos gyorsasággal
felugrott egyszesmind a kenôoljanak döntve a tulajdonost, és néhány hemperedés
után elérte az ablakot, ki áz utca másik felére, és két revolvert szegezve maga
elé, rohant!
- Barkér - üvöltötte az üldözô.
- Aki hozzám ér, lelövöm!
Felborított egy zöldségeskordét és nyargalt!
A lakosság egy része tisztában volt vele, hogy ez az az ôrült ebtenyésztô, akit
vidékrôl hoztak Mincker doktorhoz.
De mitôl ragad úgy?. .
A végzet azonban ellene volt. Hiába futott, ugrott, mászott, bukdácsolt, az
üldözô utolérte rávetette magát hátulról, és Barker elnyúlt, mint egy
szétlapított béka. Nem mozdult. Hunyt szemmel feküdt.
- Barker!
Nem felelt. Jôn a golyó. Biztos!
- Barker!. . . Kelj már feI, a mindenedet. . . Mi a fenét rohansz? Ismét vaj
van a fejeden? Az öreg felült. Csodálkozva ismerte fel az üldözôjét.
- Nelson!. . . Te. . .
- Én hát. Örültem; hogy megtaláltalak, mert Morwille megbetegedett, és nincs
színészem helyette:
- Nézd. . . és én azt hittem. . .
- Akármit hittél, ilyen bolondul rohanni képtelenség. De azt hiszem, okosabb,
ha Iemegyünk a Takarékpénztár tetejérôl.
Mert ott ültek. És most a kémény mellett társalogtak. Lentrôl sokan nézték. . -
Hát. . . itt játszik a társulatod?
- Csodálkozol? Pony,vás szekéren ]árunk, de még mindig a "Csillagos lobogó"
című hazafias daljáték megy. És Morwille az ezredes szerepében megbetegedett.
- Ez egy szerencsétlen szerep! Engem letartóztattak benne.
- Emlékszem. A fináléban már kihagytuk a szólódat. Hát most újra játszhatod, a
régi : feltételek mellett.
- Az nem jó. Valamit fizessél is.
- Nem bánom. Fél dollár, de akkor te is kiállsz a színészekkel együtt
katonaruhában a "
színház" elé, reklámnak.
- Itt a kezPm!
- Látom, de vidd elôlem, mert utálom azt a ragadós izét, ami lecsöpög róla.

                                       3.

Este Barker eljátszotta Wilson ezredest, a "Csillagos lobogóban". A hatálmas
dalmű amerikai katonadalok gyűjteménye volt, háttér az ég, pontosan annyi
csillaggal, ahány állama van Amerikának.
Idônként egy katona szaval majd bejönnek sokan és énekelnek. Végül négyen,
közöttük Nelson elôl egy hatalmas tubával Nyugat hôskorából fennmaradt énekeket
játszanak. A zenekart a direktorné kíséri harmóniumon, amit napi egy dollárért
a tanító adott kölesön, és nem minden lenyomott billenytű ad hangot. De
csekélységekkel itt nem törôdtek. A nézôk padon ülnek egy ponyvával körülfogott
térségen, szemben a deszka színpaddal, és élvezik a művészetet. Csak egyszer
fordult eIô, hogy a félszemű Hickes három másodpercet adott a tenoristának
arra, hogy abbahagyja a szólóját, azonban már kettônél tüzelt, és kilôtt egy
csillagot az égrôl. De mondom, csekélységekkel itt nem törôdtek, és egészébe
véve nagyon jól szórakozott mindenki. Az egyenruhák szépek, az amerikai katonát
szeretik, és ritkán vetôdik erre társulat:
- Egy hétig is eljátszunk itt - mondta Nelson a kocsmában Bakernek. ,
- Annyi a lakos?
- Bejárnak mindenfelôl a vasút miatt. Tegnap is tizenkét nézô volt. Szép ház
errefelé.
Barker megelégedetten vette tudomásul az új helyzetet. Leborotváltatta a
Tigris-szakállát, és elhatározta, hogy nem törôdik semmivel.
- Te hoI jártál amióta beszüntetted vendégszereplésedet a fegyházban?
- Nagy titok de neked elmondom. lsmersz te egy híres állatot, bizonyos Leopárd?
- Leopárd. . .? fsmerem. Hogyne.
- Illetve olyan állat ez, amilyen Amérikában nincs.
- Kenguru.
- Vadabb és vérengzôbb. Megvan: Hiéna!
- Az van Amerikábari is. De mindegy, szóval etetô voltál egy állatseregletnél.
- Fenét! Ez az állat. . . egy ember.
- Mutatványos?
- Rabló! Állatnevű rabló, de Amerikában nincs.
- Akkor hol találkoztál vele? Máshol is voltál bezárva?
- A rabló itt van, de a neve más világrészben vérengzô.
- Hm. .. Sturcc? Van egy színmű, "Strucc, a haramia", abban játszottál?
- Ostoba vagy! Lóháton jártam a prérit egy rablóval. Bizonyos csörgôkígyó van
ilyen. . . Nelson részvéttel nézett vén kollégájára.
- És mióta van ez neked? - kérdezte.
- Nelson, hallgass meg. Ha nem vagyok hozzád ôszinte, téged is bajba
keverhetlek.
- Ragályos?!
A kormányzó megbízásából eljátszottam egy rabló szerepét.
Nelson megértôen bólintott:
- Értem. Buffaló Billt adtátok karácsonykor a fégyházban.
- Nem!!
- Azért ne üvölts. Ha nem, akkor nem.
- Egy rabló ki akarta szabadítani az apját.
- Aha! A fiad mégis érdeklôdött utánad... Ez szép tôle.
Barker sóhajtott. Letett arról, hogy bármit ismegértessen Nelsonnal.
- Hagyjuk - mondta legyintve -, mindegy. Csak annyit hogy halálos veszélyben
vagyok mert ha bármelyik a kettô közül meglát, Iedúrrant. A fiatalabb az ugyan
kétszer az életemet megmentette, de elszöktem. Az öreg az tudja, hogy láttam. .
.
- Próbálj hideg fürdôket venni. . .
- Értsd meg Nelson. . . Halott ember vagyok, ha meglát valamelyik.
- Jó napot, Barker. - Valaki a vállára csapott.
Barker kezébôl kihullott a pohár, és csörrenve esett a padlóra.
Robin állt mellette.

                                       4.

- Nem jönne sétálni néhány lépést?
Barker hebegve felemelkedett.
- Kérém, én. . .
- Csakjöjjön -mondta szelíden Robin, és megfogta a karját. Ettôl elzsibbadt
ijedtében. Nelson nem tudta, hogy mi történik, de nem is tudhatta meg, mert
Barker gépiesen követte Robint.
- Hová. . . visz? - hebegte, amikor kinn voltak.
- Csak jöjjön. . .
- Nem megyek a hegyek közé. . . Nem tudok. . . fogolyra vigyázni. Nem vagyok
fegyôr. . .
- Nézze csak. . . Maga becsapott engem. . . Megérdemelte a halált!
- Most megöl. . .?
- Ezt régen megtehettem volná már. Ehelyett néhányszor megmentettem az életét.
- Igaz - motyogta Barker -, kutya lennék, ha ezt letagadnám. . . De hát mit
akar?
- Semmit. Tisztuljon errôl a vidékrôl. Nincs belekeverve bűnügybe, futhat,
amerre akar. . .
- Hát nem igaz, hogy engem is. . . köröznek?
- Nem. Csak níegijesztettem... De ha nem viszi a bôrét, van itt valaki, akivel
megjárja...
- Aki a mérnököt. . .?
Robin élesen szembefordult vele.
- Honnan tudja?
- Láttam.
- Hát akkor tartsa a száját, és ne fecsegjen errôl, ha kedves az élete.
- Én senkinek. . . - hebegte Barker.
Lassanként egy csendesebb részére értek Countrynak.
- Egy szívességet kérek magától. Ha úgy érzi, hogy tettem önért valamit... . -
lgen, igen. . . csak nem lovon. . . és nem verekedni.
- Olyasmi, ami a mestgrségéhez tartozik. EI tudja változtatni kissé az arcát?
- Úram! Leart, a mesebeli vörös királyt játszottam térdig érô szakállal.
- Hát nem kell térdig érô szakáll.
- Van rövidebb is. . .
- Változtassa meg a külsejét, és üljön lóra.
- Muszáj?
- Nem kell messzire lovagolnia.
- Akkor talán lehetne gyalog. . .
- Figyeljen, Barker, és ne szakítson félbe. Ragasszon szakállt és bajuszt:
Elutazik a vasúton Cubsonba. Ott felad egy sürgönyt, ezzel a szöveggel:
Country uasútállomás. Értesttsék Rowert, hogy közbejött akadályok miatt nem
uállalom a megbtzást.
Hilton mérnök
- És. . . mi lesz a mémökkel?. . . - kérdezte aggódva.
- Semmi, ámiért félnie kell, Barker! Mégbzhat abban, hogy ha bűnt akarnék
elkövetni,
-azt magam tenném, és nem rántanék bele mást. Feleljen: vállalja?
- lgen!
- Akkor azonnal fogjon hozzá! A négyórai vonattal induljon.
Mielôtt Barker tovább érdeklôdhetett volna, Robin eltűnt egy másodp c alatt a
járókelôk kôzött:
A vén színész még sokátűnôdött. Akárhogy is álI az ügy, eddig csak ô,esapta be
ezt a fiút Robin mindig emberséges és jó volt hozzá. Azután pedig. . . akárhogy
is van: megszerette az állatnevű rablót. Hiába.
Elindult, hogy engedelmeskedjék.
Azt már nem látta, hogy a házfal mellett, ahol Robinnal beszéltek, eg fél
szemöldökű, macskabajuszú, ôsz ember áll, és megelégedett vigyorral húzódik
vissza. Azután a legközelebbi fához siet, ahová a lovát kötötte.
Az igazi Tigris volt.

                                 A NAGY HÔSTETT

                                       l.

Barker bement a cubsoni állomás postájára, és feladta a sÜrgönyt. A távírdász
ablakában jól látta az arcát és gyönyörködött a kitűnô maszkban. A "Tóbiás vagy
a két napernyô" című dalmű vikáriusát alakíto!ta ilyen szôzzettel.
Egy ideig még ôdöngött a peronon azután eszébe jutott, hogy szomjas. Beült az
étterembe, és hála Nelsón bôkezűségének, egyheti szereplés után majdnem teljes
háromnapi fizetését megkapta, amire évek óta nem volt példa ennél a
társulatnál. Késôbb kissé elalúdt a bor és a szokatlan út hatása alatt, és csak
arra az éles csengôberregésre riadt fel, amely a Denverbôl érkezô vonatot
jelezte.
Hopla! Lekési az esti elôadást!
Fizetett és induÍni akart, de megált. Az ablakon keresztül, egy oszlop mögül
állva Robint pillantotta meg.
Nézd csak! Figyelte.
Amikor befutott a vonat, a fiatalember felkapaszkodott. . . Sokan leszálltak,
néhányan felfelé fgyekeztek; úgyhogy a fiatalember rövid idôre eltűnt a szeme
elôl, de nyomban ismét meglátta, egy hosszú, csontos, sovány alakkal, akin
nyugati öltözéke dacára messzirôl szaglott a zöldfülű.
A mérnök!
Barker kisietett a kocsmából, és a közelükbe furakodott. Ezt hallotta:
- De miért nem sürgönyözték Denverbe?
- Mert csak ma tudta meg, hogy terveznek valamit a mérnöke ellen. Én azért
jöttem, hogy kerülô úton Folkstonba vezessem önt.
Barker megrémült. Miben vett részt? Robin elrabolja a mérnököt, és megöli. Már
kiléptek a pályaudvarról.
Mit tegyen?
Fütyültek. fndul a vonat! Ez huszonöt perc alatt Countryban van. Majd ott!
Felugrott az egyik IIl. osztályú kocsira.
Már mozgásban volt. . .
Az eltűnô állomásépületen túl megpillantotta Robint, amint lóra üI, és a mérnök
elkötött egy kipányvázott vezetéklovat.

                                       2.

A hegyek felé vágtattak. Robin úgy-ahogy nógatta, sôt néha megütötte Hilton
paripáját, hogy együtt maradjanak.
- A hegyekbe megyünk?
- Igen. Az egyetlen mód, hogy elkerüljük azokat, akik leskelôdnek önre. A
Rower-farm körül sima hegylánc zárja el az utat. A hegyek közé Folkstonból nem
vezet út.
- Hógy jutunk akkor a szikláról a farmra?
- Egy helyen alacsonyabb az egyik szint, ott lasszóval leereszkedünk.
- Miért Iésnek rám? Hiszen a zsilip itt csak áldást jelent:
- De ezt nem értik - dörmögte Robin.
A mérnök nem gyanakodott. Már elég kollégájával megtörtént, hogy a nép
valamilyen oknál fogva görbe szemmef nézte a szabályozást, méricskélést és kis
híján meglincselték.
Robin udvariasan bemutatkozott a vonatban mint Rower intézôje, és megkérte,
hogy szálljon ki Cubsonban a vonatból, majd kerülô úton mennek a farmra, mert a
nép égyrésze haragszik a mérnökre és a Country felôl vezetô úton lesnek rájuk.
Éjfél felé  hegyek közé értek és hűvös lett. Mesze lenn a völgyben kis
házcsoport látszott.
- Az ott Folkston - mutatta Robin.
- Csakugyan innen nem vezet út a völgybe.
- A túlsó oldalon sok kis ösvény van Folkston felé, ez a rész gránit és bazalt.
Egyetlen ösvényt sem vághattak bele. .
Bumm!
Egy lövés dörrent, és a mérnök lova keserves nyerítéssel végigzuhant.
Bumm! Bumm!
Valahonnan fentrôl tüzelt rájuk egy láthatatlan ellenfél.
A mérnök egy bokorra zuhant, még azt sem tudta, hogy eltalálták-e, amikor Robin
megragadta, és berántotta egy szikla mögé.
- Megsebesült?
- Nem tudom. . . - lihegte gyorsan Hilton.
- Akkor semmi baj. . . Már érezné, ha sebet kapott volna. . .
A halódó ló keservesen nyerített és vonaglott. Robin egy pisztolylövéssel
megszabadította a kínjaitól.
Rimbow már ott állt mellette, a szikla árnyékában, sértetlenül.
- Kilôtt?...
- Még nem tudom. Van revolvere? - kérdezte Robin.
- Van.
Több lövés nem hallatszott.
A mérnök moccani sem mert. Robin kereste fenn, a magasban fekvô sziklák között,
hogy honnan lôttek. De semmit sem látott.
- Ért maga a fegyverhez? - kérdezte Robin a mérnököt.
- Tűrhetô céllövô vagyok.
- Akkor figyeljen. Egy esélyünk van a menekülésre. Ha én elindulok.
- Kimegy a fédezékbôl?! Hiszen akkor azonnal lelövi...
- Nincs idô fecsegésre! Ha elindulok, maga lövésre kész fegyverrel figyel. Aki
üldöz bennünket, az tüzelni fog. Akkor a villanás célpontot ad, és maga nyomban
lô. Ahányszor villanást lát, tüzel. Ha talál, megmenekültünk. Ha nem, akkor
végünk. Érti?
- Értem. De miért nem én megyek? Maga jobban céloz.
- De nem tudok zsilipet építeni.
Azt nem mondta, hogy képtelen lenne az apját célba venni.
- És. . . ha magát baj éri, - kérdezte habozva a mérnök.
- Ha elesek, akkor maga a legelsô keleti sziklapárkánynál lasszón leereszkedik,
és igyekszik a keleti irányt megtartani. Rövidesen eléri a folyót. Kész?
- Kész.
Robin kiugrott a szikla mögül, és néhány gyors szökelléssel egy másik
gránittömb felé igyekezett.
Bumm! Bumbumm!
Bang! Bang!
Három gyors pisztolydurranás. Majd két dörrenés a mérnök fegyverébôl.  Robin
egy lökést érzett a karján, és valami forró futott végig az arcbôrén.
De elérte a sziklát. Az arcáról vér folyt. Súrolta a golyó. A karjára
megsebesüll. Gyorsan, ahogy tudta, a fogával tépést csinált az ingébôl és
elkötötte a karját.
Minden csendes. Eltalálta a mérnök a Tigrist? Még egy próbát kell megkísérelni.
Felugrott és futott.
Bumm! Bumm! Bumbumm!
Bang! Bang!
Móst már nem keresett fedezéket. A golyók ott vágódtak el mellette, hogy a
szikla az arcába porzott, hallotta sivításukat.
Mindegy! Legyen vége! Burra! Bumbum! Bum!
Bang! Bang!
És azután:
- Jaj! Az ördög. . .!
Valahonnan a magasból egy hang kiáltotta ezt, és egy revolver hullott le
csattogva szikláról sziklára, a mélybe...
A mérnök talált. Robin ott állt szabadon, a sziklaplató közepén, de nem jött
több lövés.
- Másszon ki, és vezesse a lovamat száron, óvatosan - kiáltotta mérnöknek. De
Rimbow, ahogy meghallotta a gazdája hangját, ment magától.
Robin vállán felszakadt a ruha, a véres ing Iátszott. Ott is súrolta a golyó:
Valóságos csoda volt, hogy megmenekült.
- Jöjjön - mondta Hiltonnak. - Siessünk.
A hold már összeért a távoli hegycsúcs fehér izzásával. Mire elérték a
Rower-birtokkal párhuzamos sziklaperemet, lebukott az ezüst karéj, és vaksötét
borult a tájra. Távol a hold utolsó fénynyalábja még megcsillant a folyó
ezüstszalagján.
Robin két lasszót egymáshoz kötött, és megerôsítette egy fa derekán.
- Másszon Ie!
Hilton engedelmeskedett. Alig ért földet a lába, máris melléje siklott Robin.
- Mostantól tartsa Iövésre készen a puskáját - suttogta -, és jöjjön szorosan
mögöttem. Elôre!
A sziklától a sűrű fák között sietô folyóig vagy háromszáz lépést sík mezôn
kellett áthaladni. Ez volt a veszélyes terep.
Robin elôregörnyedve, minden árkot, gödröt fedezékül használva, futólépésben
igyekezett a folyóhoz. A mérnök szorosan mögötte haladt. Elérték a kimosott
partrészt. Itt Robin már járt egyszer.
- Állj, mert lövök!
Egész közelrôl kiáltott rájuk valaki. Úgy látszik, amióta Robin belopódzott
ezen az úton, az alsó partra is ôrt állítotak.
-  Rowerrel akarok beszélni.
- Ki vagy?
- Nem mondom meg. Rowerrel kell beszélnem személyesen. Áttörtem a peonok és
fokstoniak gyűrűjét. A 1-nérnökrôl hozok hírt.
Az ôrszem habozott néhány másodpercig.
- Rower nincs itt - mondtá végül. - Kiment néhány emberrel, hogy a mérnököt
hozza.
- Miss Rowerrrel kell akkor beszélnem, sürgôs, életbe vágóan fontos.
- Dobd le a pisztolyodat, és gyere ide a fák közé. Egyedül vagy?
- Nem, de a kísérôm itt marad.
Ledobta a fegyvereit, és követte az ôrt. Csak Molly ismerheti fel. A Rower-farm
emberei sohasem látták. Valaki fáklyát gyújtott és az arcába világított, de kis
híján elejtette.
- Ember! Te... valahol nagy cécóba keveredtél! Ki vagy?
- Miss Rowerrel kell beszélnem.
- Odavezetlek. Miss Rower éjszaka nem járkál a zsilip körül.
Innen, egy ugrásnyira az elhagytott éjszakai vidéktôl, még könnyen
menekülhetett volna. Egy másodpercig habozott.
- Jól van - mondta -, menjünk.

                                        3

Ismét ott állt Molly elôtt, a leány szobájában. Ketten voltak. A cowboy, aki
bejelentette, nyomban visszalépett. Molly egyetlen hangot sem bírt szólni. A
poros, zúzódásokkal borított, véres arcú ember még jobban elrémítette mintha
csak egyszerűen lép eléje Robin.
- A fegyvereimet elvették - mondta Robin csendesen.
- Mit akar? - hebegte Mo!ly.
- Elhoztam a mérnököt. Kerülô úton. A peonok és a folkstoniak szövetkeztek.
Megszállták a Country feÍé vezetô utakat.
- Mi történt az apámmal?
- Bizonyára semmi baja, miután nem hozta el a mérnököt. A peonok esetleg
megtámadnák, de a folkstoniak nem hagyják ezt. Túlságosan nagy szégyen lenne
ez, és nagy felelôsség, ha nincs rá ok. Csak a mérnök ellen tiltakozhattak
volna úgy, hogy némileg igazuk legyen.
- És maga. . .
- Én Cubsonban lecsaltam a mérnököt a vonatról, és elhoztam a hegyeken át.
Útközben egyetlen. . . támadónk volt. . . és ezt elintéztük.
A leány ismét végignézte a férfit, tetôtôl talpig. . . és megszorította a
torkát valami. . .
- Maga. . . elhozta?
- Igen. És azért jöttem elôre, hogy egy tanácsot adjak. Senkinek sem kell
tudnia hogy mérnök megjött. Még a munkásoknak sem. A mérnk itt valamelyik
szobából irányíthatja a munkát. Önnek vagy az apjának megmondhatja, hogy kell
mérni, mit kel tenni, hiszen az alapterv, a fôbb számítások már együtt vannak.
Akkor pillanatnyilag engedni fog a feszült- De a mérnököt. . . várják.
- Sürgönyt küldtem Countryba, hogy Hilton nem jön. A mérnöknek teháf titokban
kell itt élni.
Molly az ujjait morzsolgatta kínjában. Mi fáj? Nem tudta. Itt állt elôtte az a
nyílt arcú; nyugodt flatalember. . . A világ valamennyi férfia között ez lenne
a legkedvesebb neki, de. . .
De ez egy szörnyeteg! A Tigris fia:
- Miért. . . tette. . . mindezt? Hiszen gyűlöl bennünket és mindenkit. . .
- Egyetlen kérdésére sem felelhetek.
- Maga sebesítette meg Pattersont?!
- lgen.
- Akkor. . . miért. . . értesítette a folkstoniakat?
- Én követtem el mindent. . .
Molly eléje lépett, egész közel. Tágult szemmel nézett egyenesen a férfi
szemébe. Sokáig álltak így.
Robin lassan elfordította a fejét. A szája szélén fájdalmas rándulás vibrált
át:
- Robin - suttogta a leány -, beszéljen ôszintén. . . nem tudom. . . nem akarom
hinni. . .
Hogy szerette volna átkarolni a leányt, magához szorítani, hiszen szerette!
Szerette már ott fenn a menedékházban, amikor mint foglyot ôrizte. . . És nem
tette. . . nem tehette. . : ' - Robin - mondta most már enyhébben, könnyes
szemmel, és két kezét a féi vállára tette.
- Mit akar?. . . - kérdezte rekédten; türelmetlenül - nem mindegy, hogy mi az
igaz? A Tigris fía vagyok! Tigrisvérem van. Kerülnöm kell, ha szeretek valakit!
Minden ôsöm rabló volt; és minden utódom rabló lenne. . . Tigris-vér folyik az
ereimben! Menjen tôlem, Molly. . . Elátkozott, ha hozzám ér. . .
Nézték egymást. És mindketten egy arcot láttak: a fél szemöldöke lepörkölve,
macskabajusz, borostás áll...
A Tigris vigyorgott rájuk. Az ôs!
Menjen, Molly, Hilton a folyóparton vár. Siessen.
A leány kiment. Mire visszatért Hltonnal, a szoba üres volt. Robin az ablakon
és a háztetôn keresztül, azon az úton, amelyen egyszer már beszökött, eltűnt
búcsú nélkül, nyomtalanul.

                                       4.

Hajnalodott.
Hilton mindent elmesélt a leánynak, hogyan jöttek a hegyek között bujkálva,
hogyan történt az orvtámadás.
- Ôrült ez a fiatalember, nem is vakmerô. Épeszű ember ilyesmire nem
vállalkozik. Molly szinte felsikoltott, amikor Hilton elmondta Robin futását a
revolvergolyók pergôtűzében.
- És. . . az üldözôt nem Iátták? Egy pillanatra sem, Mr. Hilton?
- Éh láttam, de igazán csak egy pillanatra. Miközben a kísérôm a második szikla
mögé futott. . . Akkor találtam eI. . . Kibukkant a feje egy gránittömb mögül.
. .
- Milyen volt... az arca?
Hilton megborzongott.
- Sohasem felejtem el. Furcsa, ritkás ôsz bajusza volt, a fél szemöldökét
lepörkölhette valami, és góndozatlan, borostás szakáll... De Miss Rower!
Rosszul van?!
Molly megnyílt szájjal, tágult szembogárral meredt rá, mintha kísértet volna.
Közben fényes reggel lett. Barátságos napfény ömlött el a farm udvarán, és
sokféle madárhanggal telt meg a szoba.
- Parancsol. . . vizet?. . .
De a leány csak állt. . . nem szólt, azt az arcot nézte a levegôben, valahol.
- Jöjjön! - kiáltotta azután hirtelen. - Kérem. . . jöjjön. . . azonnal. . .
Szent lsten! Egyenesen Patterson szobájába vezette a mérnököt.
A seriff már a gyógyulás útján volt. Régen felébredt, és éppen a pipáját tömte.
Ha egészséges, akkor a hajnal már a szabadban találja.
A leány elmondta sorjában az éjszakai eseményeket. Patterson majd kiesett az
ágyból, amikor meghalotta, hogy Robin a farmon járt.
- És hagyta, hogy elmenjen?
- Igen! - felelte izgalmában kiáltva Molly. - Igen! Mert eddig csak hallották a
szörnytetteit, de ha Iátták, akkor mindég segített éppen valakin. Magán is
segített! Miért lôtte le, ha azután megmentette?
- Hogy harcképtelenné tegyen? De Uayton mérnökkel nem volt ilyen kíméletes. És
Rowerrel sem.
- Lelôhette volna orvul apát is, amikor belopódzott. Öt embert ártalmatlanná
tett, elrabolta a mérnököt, és nem gyilkolt!
- Beláthatja, Miss Rower hogy mindez nem valami meggyôzô, ha mondjuk a zsűri
elé állítják. Én valamikor szerettem azt a fiút, és magam sem hittem volna. . .
De hát mivel indokolja? Ki ölt? És miért vállalná Robin, ha nem ô volna?
- Mr. Hiltont kétszáz peon és valamennyi folkstoni várta a Countryból vezetô
úton. Ma éjjel hozta egyedül, és ha érdekli, hogyan. . .
- Ahogyan nem sok férfi lenne képes rá az Államokban, ezt elhiteti, Mr.
Patterson -szólt közbe a mérnök.
- Ismételje a seriffnek kérem, amit nekem elbeszélt. - kérte Hiltont Molly.
Hilton elbes2élte az eseményeket, ahogy lejátszódtak Cubsontól a
Rower-birtokig. Patterson felkönyölt, és kifürkészhetetlen arekifejezéssel
hallgatta. A "csel", amelyben Robin, mint élô céltábla magárá vonta a
láthatatlan ellenfél revolvertüzét, ezen az árcon is elôidézett egy rándulásnyi
meglepett csodálkozást.
- Azt mondja el, amit akkor látott - szólt közbe Molly -, amikor eltalálta az
ellenfelet.
- Ijesztô arcú, fél szemöldökű, macskabajuszú, borostás fej.
Egy koppanás hallatszott.
Patterson szájából kihullott a pipa.
- Mit mond?! Ember, maga csak álmodta tán... Hilton vállat vont:
- Nem láttam azelôtt soha ezt az arcot. Nem is emlékeztet senkire.
A seriff kétkedve nézett, hol a leányra, hol a mérnökre.
- Nem hallotta még soha a Tigris nevét?
- Mint képletes elnevezést, nem hal)ottam még. Két hét elôtt érkeztem a New
York-i fôiskoláról Denverbe. . .
A seriff a szék karfájáróf odahúzta a kabátját, régi, nagy bôrtárcát vett elô,
és egy fényképet mutatott Hiltonnak.
A Havannában készült felvétel volt a Tigrisrôl, a ravatalon.
A mérnök felkiáltott:
- Ez volt! Egy pillanatra láttam, de akár megesküszöm rá! Ez volt az a bajusz,
a szemöldök!. . . Csak nem llyen beessett, sovány az arca! Esküszöm. . .
Döbbent csend volt. A seriff megnedvesítette nyelve hegyével a száját.
- Csakugyan. . . itt valami különös van. . . ebben az ügyben. . . Kár, hogy nem
bírok azonnal felkelni.
lsmét megfordult az agyában, hogy elmond Mollynak mindent Robinról. De a fiún
nem segít, és Jeff Olsen nagy bajba keverednék, szegény öreg bolond.
- És - fejezte be hangosan a gondolatait - Tex Brandon, a vén uzsorás, Jimmy
Hall és Fred Norwich az ô lelkén száradnak, akárhogy is áll az ügy. . .
Molly felállt. A szeme furcsán ragyogott.
- Én ezt nem hiszem. Semmit, de semmit sem hiszek, amibôl az derüÍ ki, hogy
Robin rossz ember.
- Pedig a tények, Miss Rower. . . Ámbár, ahogy a mérnököt idehozta. . . És a
tanácsát is megfogadnám Mr. Rower helyén. Ha azt hiszik hogy nincs mérnök,
akkor nem félnek, hogy felépül a zsilip, és megnyugosznak. Titkolni kell.
- Mr. Patterson. . . - mondtá Molly - derítse eki az igazságot. RobÉn vállalni
akarja az apja bűnét, és ártatlan. Tudom! Érzem.
A seriff közben ismét felvette a pipáját, és rágyújtott. - Jól van, Miss Rower.
Igazságot derítek erre az ügyre, ha Iehet. . .
Molly arca lassanként ismét elkomorodott. "És azután? - kérdezte magában. - Ha
nem gyi)kos?. . . Mit várok; mit remélek? Hiszen. . ."
Tigrisvér!

                                A TIGRIS NYOMÁBAN

                                       l.

Robin visszatért a sziklához, és sebesen mászott a lasszón... Rimbow türelmesen
állt a he)yén ugyanahhoz a fához kötve, amelyre a lasszót erôsítette.
Szeretettel megveregette az, állat nyakát, azután elindult az egyik magasba
kanyaégó ösvényen.
Megkeresi!
S2eretet, vérségi kapcsolat elmúlt benne. A vakmerô rablóôs legendája egy aljas
orgyilkosban meghalt, mikor megismerte az apját.
De mégis az apja!
Megsebesült, talán meg is halt. Keresésére indult. Milyen furcsa, hogy egyszer
sem látta szemtôl szembe, és lehet, hogy már nem is látja, vagy csak holtan. .
.
A mérnôk lovának a hullája még ott feküdt. A golyó kissé rézsút balról érte az
állatot. 7ovább haladt a Iövés irányában, fel a kacskaringós ösvényen.
A sziklaplatón két üres töltényhüvelyt talált. A nyomok szerint a Tigris tovább
osont innen, bizónyára azért, hogy megkerülje ôket. Így jutott el Robin egy
nagy bazaltkiugróhoz.
Ott visszahôkölt.
Vér!
Itt érte találat a Tigrist. Erôsen vérzett, ez látszott a nagy, sötét folton.
Néhány töltényhüvely hevert a földön, és eltépett rongyfoszlányok, ahogy
gyorsan bekötözte a sebeL. . . Ilyen állapotban nem juthatott messzire.
A szikla túlsó felén levezetô úton Robin ismét lóra ült. Könnyen követhette a
Tigrist.,Itt is, ott is vérnyomok. Azután egy pisztoly. Bizonyára kiejtette
lovaglás közben. Nagyon gyenge lehetett, félig eszméletelen. Különben nem
veszítette volna eI az egyik pisztolyát.
Ahogy az ösvény afjához közeledett, egy helyen feltúrt földre lett figyelmes.
Itt megállt, és a ló kikötve várakozott.
Ismét vér és foszlányok.
A Tigris, úgy látszik, szorosabbra igazította a kötést, és lóra ült! Ilyen
vérveszteséggel! Mícsoda fizikum!. . . Követte a patanyomokat. Bizonyosra
vette, hogy a halódó rablót ott találja valahol az útfélen, a nyeregbôl
lefordultan. De tévedett. Kilométereken keresztül követte a holtra sebzett
Tigris nyomát, egyre álmélkodva. Még mindig bírja!
. . Egy kis patak mellett, már közel a völgyhöz, újra feltúrt föld és vértôl
ázott rongyok. Itt megállt a Tigris, és kimosta a sebet. . . Friss tábortűz
maradványa látszott, kormos fű, hamu. . . Evett és pihent bizonyára.
A völgy felé lejtô mély talajban még könnyebben követte a ló nyomát. Balra
kanyarodott, nem a vasút felé, hanem a lakatlan, végtelenbe nyúló, bozótos
rétség irányába.Eh! ha akárki is: az apja. Ápolni fogja, élelmet hoz neki, és
amikor lábadozik, de még nincs ereje védekezni, elviszi innen a Tigrist. Ha
kell, erôszakkal is...
Az apja!... Hiába!
Még egy teljes óráig követte a csodálatosan szívós ember nyomát. Azután
megpillantott a távolban egy deszkabódét. Valami indiánus vagy csavargó
lakhatott benne, ki tudja, milyen régen. A patanyomok egyenesen a kunyhó felé
vezettek.
Ott van, ez biztos. Nem mehetett tovább. MiL tegyen?
Még halálra sebzetten is kerüli áz embereket. Nem kér segítséget. Ô a Tigris!
Sebes ügetésre ösztökélte Rimbow-t. Bármit is tett, bármennyire hideg itt belül
minden, ha rágondol, mégiscsak az apja fekszik ott benn, magára hagyatva,
súlyos sebbel. . A kunyhó elhágyatottnak látszott, az ablaka mögött semmi, az
ajtó nyitva. Vágtatva igyekezett el érni.
Bumm!
Lövés dörrent az ablak mögötti sötétbôl. A golyó ott zizzerít el a füle
mellett: Megrántotta a szárat. Elzsibbadtan az iszonnyattól ült a nyeregben; és
a ló felágaskodott, mintha ô is elszörnyedne. . .
Az apja!
Bumm! Bummbumm!
Robin szinte sikoltva kiáltott, mint aki megôrült e pillanatban, hogy ilyen
szörnyetegtôl lett! Azután megsarkantyúzta a lovát, és ököllel verte az állat
fejét, úgy nyargalt eszeveszetten a kunyhó közelébôl.
Bumm! Bumm!
Még két golyót küldött utána a Tigris, és az egyik igazán csak miliméterekkel
hibáztá el a fejét.

                                       2.

Folkstonban helyreállt a nyugalom A lakosok közben megegyeztek a peonokkal,
hogy az egyre hatalmasabb folton elmocsarasodó legelôk helyett áz indiánok
fóldjére terelhetik a marhákat.
Ez volt az elsô eset, hogy a rossz hírű rabló peonok barátkozhattak a
folkstoniakkal. Nem valami szívélyes barátság volt, ez meglátszon a fehéreken,
ha a városban bevetôdött egy indián, de mégiscsak jó viszonynak nevezhetjük a
régebbi állapotokhoz képest. Még azt is megszokták, hogy Mikhuwian; a fônök,
beüljön közéjük a kocsmába. A közös ügy sok mindent áthídal.
- Azt hiszem - mondta a szeplôs Hiron -; hogy Rower hiába vár új mérnökôt a
városból. Híre ment Uayton esetének, és nem akaródzik a denveri uraknak
idejönni, méricskélni.
- Aljas gaz volt, aki megölte Uaytont - mondta a kövér kocsmáros -, de a mi
ügyünket jól szolgálta. Ez bizonyos.
- Adj whiskyt és szódát - mondta Mikuwian. .
A kocsmáros dűhösen töltött, és a fônök elé tette.
- Rosszkedvűnek látszol, Allan - mondta a seriff, egyetlen hosszú kisujja
körmét két foga közé ékelve -, pedig aszondom, inkább odaát a zsilipnél van ok
a rosszkedvre.
- Nem tetszik ez a csend. Rower nem az az ember, aki így visszavonul.
- NA mérnököt várja - vigyorgott Hiron.
- Miért nem utazik Denverbe, hogy elhozza? És... miért dolgozik éjjel-nappal
most is? A hegyrôl jól látni a fáklyákat. . .
- Hát van ott olyan munka is, homokelhordás, partfeltöltés.
- Hm... És ha szép lassan elkészül valahogy a zsilip?
- Mérnök nélkül?
Allan hallgatott. Nyomott hangulatban ültek.
- Peonok szívesen támadni fehér gonosz embert, amikor akartok - szólt közbe a
fônök.
- Csak úgy a vak világba nem ontunk vért - mondta a kocsmáros.
És várakozás közben lassanként minden Iegelô mocsár lesz! - kiáltotta Hiron
indulatosan. Ez igaz volt. Komoran ültek.
- Azután - szólt közbe egy másik - úgy tudom, Rower katonákat is kért a
kormányzótól. Ha katonákat küldenék, akkor késô. Nem tehetünk semmit.
Nyomott hangulatban ültek. Alig nyúlt idônként a pohárhoz valamelyik. Most egy
ló állt meg nagy vágtatásból a vendéglô elôtt, és hallatszott, amint leugrik
valaki. Azután egy poros, lihegô cowboy jött be. Valamennyien felugráltak, mert
megismerték Rower egyik legényét.
- Üljetek le. . . -lihegte - egyedül jöttem, és elhatároztam, hogy hozzátok
állok. Nem bírom. Szerettem mindig Rowert, de ezt nem akarom. . . A legelôt
teszi tönkre.
Nagyot fújva leült.
- Adj innom - mondta a kocsmárosnak. A folkstoniak még mindig kevés bizalommal
nézték.
- Mit akarsz?... Valami újabb ravaszság Rower részérôl?
- Nincs benne ravaszság. És Rowernek semmi köze az ügyhöz. Már nem egy legénye
otthagyta. De én egyenesen idejöttem, mert nem akarom, hogy elkészüljön a
zsilip.
- Hogy készülne el? .
- Öt nap alatt kész! Hát nem látjátok itt lenn napról napra lepocso)yásodni a
folyót, arra fént meg elönti Rower Iegszebb legelôit, olyan duzzadt. Isten
ellen való vétek.
- Hát a mérnök nem hiányzik? - vetette közbe Hiron.
- A mérnök itt van. Elôttünk is titkolták eleinte, de már mindenki tudja.
Halotti csend.
- Becsempészték - folytatta a legény. - Becsaptak mindnyájatokat. A hegyeken
át, éjszaka hozták. Azért jöttem, mert öt nap múlva már készen Iesz a zsilip,
és nem akarom, hogy meghaljon a rétség.
- Mivel. . . bizonyítod, hogy ez igaz? - kérdezte a kocsmáros.
- Én hiszek neki! - kiáltotta Allan, és nagyot csapott az asztalra. - Fiúk!
Estére készen álltok?
- Akár egy perc múlva.
- Az lenne hamar - mondta az indián. - Este jönni emberekkel és megtámadni ôket
oldalról. . . Van nyíl száraz fűvel. . . Felgyújtani farm. . .
- Eredj! - mondta Allan -, és este légy itt a peonokkal. Ma leszámolunk.
- Küldjetek elôbb üzenetet - mondta a cowboy -, talári lehet vele okosan. . .
- Eh! Pokolba a sok tárgyalással!
Egy perc alatt teljes volt az elhatározás. Szedelôzködtek és elindultak, hogy
megszervezzék az esti kirándulást.
. . Valaki, aki a hegyoldalból látta, amint Rower legénye Folkston felé
nyargal, és idáig követte, végighallgatta a tanácskozást lóhátcól, a kocsma
ablakából. De az izgatott folkstoniak nem vették észre.
Amikor Mikhuwian lóra kapott, hogy a peonokért menjen, megveregette a paripa
nyakát és odasúgta:
- Gyerünk, Rimbow! Azt hiszem, kezdôdik a tánc.

                                        3

Mikuwian, a törzsfônök, indiánsebességgel nyargalt a kanyon felé, ahol a peonok
földje kezdôdött. Hirtelen surranó zajt hallott a feje felett, jól tudta, mi
ez, oldalt hajolt, visszarántotta a lovát, de már elkésett. . .
A lasszó ráhullott, összerándult a felsôtestén, és Mikhuwian kibukott a
nyeregbôl. Csak azt érezte, hogy vágtat vele a hurok sebesen, földön, bokron,
köveken át, azután elvesztette az eszméletét.
Robin nem vonszolta halálra a fônököt. Néhány ugrást tett még Rimbow ellenkezô
irányba, azután a cowboy leszállt a nyeregbôl. A megkötözött indiánt Ióra
pányvázta, és elnyargalt.
Délután volt. Egyenesen Rower farmjához lovagolt. A fegyveres ôr lába elé dobta
a törzsfônököt.
- Küldd a gazdát! Gyorsan!
- A zsilipnél van.
- Akkor Pattersont! Gyerünk! Egy-kettô!
Amikor Patterson meglátta, pisztolyt rántott.
- Add meg magadd. . .
- Most ne velem bibelôdjék! Örüljôn, ha megússza a fejbôrével a mai napot.
- Szállj le a lóról.
- Nem szállok le! Figyeljen, maga fajankó! Este a folkstoniak támadnak. A peon
fônök a harcosaiért ment, amikor elfogtam. Amíg Folkstonban megtudják; hogy
Mikhuwian nem értesítette a törzset, és elmennek az indiánokhoz éjfél lesz. Nem
sok idô, de elég ahhoz, hogy felkészűljenek.
- Ha csakugyan így van, akkor most derék ember voltál.
- Rowert elárulta egy legénye. Követtem és kihallgattam a tanácskozást. Tudják,
hogy itt a mérnök, és öt nap múlva meglesz a zsilip. Irgalomra nem
számíthatnak. Sok szerencsét!
- Megyek Countryba, talán sikerül egypár legényt összeszedni, ha nem, akkor
visszatérek magam.
Megsarkantyúzta Rimbow-t, és elvágtatott. , A seriff ott állt revolverrel a
kezében, de nem lôtt utána.

                               A NAGY ÖSSZECSAPÁS

                                       l.

Már nem játszották a "Csillagos lobogót". A társulat útra készen állt, csak az
útiköltség hiánya tartotta vissza ôket. És a vendéglôs, akinek tartoztak.
Nelsori egy utolsó, úgynevezett "fô-díszjutalom-elôadást" tervezett vasárnapra,
de nem sok reménye volt. Akármilyen szép is az amerikai katonaélet vidám és
borús dalaival, a nézôk megunták, és alig számíthatott bevételre.
Barker már napok ótá búskomor volt. Senki sem tudtá, mi a baja. Alig evett, és
ami még feltűnôbb volt: alig ivott. Végül úgy érezte, hogy nem bírja egyedül
elviselni a titkot. Megkereste az igazgatót.
- Nelson! Beszélnem kell veled. Sürgôs szükségém van rád.
- Öregem, tudod, hogy nekem sincs.
- Nem pénzrôl van szó.
- Ami a vacsorát illeti...
- Eh! Nem érdekel. . . Egy bűn terheli a Ielkiismeretemet.
Leültek az elhagyatott ponyvás kocsi lépcsôjére.
- Nelson. . . Tudod, hogy ki volt az a fiatalember, aki a múltkor megszólított?
- Nem. Te tudod?
- Igen. De megint elfelejtettem. . .
- Súgó nélkül nem vagy ember.
- Ez az illetô az állatnevű rabló!
- A Kenguru!
- Nem, nem. . . vérszomjas és villámgyors. . .
- Szúnyog?
- Lehet. Mindegy -legyintett mélabúsan. -Az az ember a szemem láttára
eltüntetett egy mémököt. Én sürgöriyöztem, hogy az illetô nem jön. És. . . egy
mémököt már megöltek a szemem láttára. . .
- Minek avatkozol ilyesmibe?
- Most. . . nem tudok aludni. . . Hátha. . . talán. . . megölték. . . és én
segítettem.
- De hát ki ez az állatnevű ember?
- Híres rabló? Sok pénz van kitűzve rá...
- Ha feljelentetted volna - mondta Nelson -, a kitűzött díjból már régen úton
lehetnénk.
- Ostobaság! Ez az ember olyan volt hozzám, mint a fiam.
- Egy okkal több, hogy feljelentsd. A fiadat ismerem.
- Megmentette az életemet.
Nelson vállat vont:
- Most csak ülj le és fogd be a szádat, még bajba kerülsz, és az rossz reklám
lenne a társulatnak. . Nelson mindent a színház működése szempontjából nézett.
De hívták már a színpadra, tehát otthagyta barátját. Barker egyedül maradt
kétségbeesetten töprengve. Micsoda élet öreg napjaira!
- Barker!
Robin állt mellette. Felugrott, hogy elfusson vagy mondjon valamit, de csak
állt, és a feje enyhén rezgett.
- Még mindig fél tôlem...?
- A. . . a mérnökkel. . . mi van?
- Hogy érti ezt?
- Mit?
- Semmi baja. De ma este meg akarják ölni, és akkor maga is belekeveredik.
- Tudtam! - nyögte.
- Én becsempésztem Rower farmjára. Ez istenes cselekedet volt, és büszke lehet
rá. Zsilipet épít titokban.
- És ezt tiltja a törvény?!
- Nem. De a nép ellene van. Öceg Barker, ráfér magára egy kis nyugalom végre.
Megcsinálhatja a szerencséjét. Ez a Rower gazdag ember. Akar olyant tenni, hogy
egy életre lekötelezze?
- Ha nem zárnak be miatta. Nem csinálok több kánapét.
- Olyat kell tennie, amiért kitüntetik! Ide hallgasson. . .
Leült mellé a Iépcsôre. Az öreg elôször figyelemmel hallgatta. Késôbb hevesen
tiltakozott, a mellét verte, és megesküdött valamire, sôt egy kicsit sírt is.
De végül Robin meggyôzte.
- Eddig nem érte baj, ha nekem szót fogadott. Ezt jegyezze meg. Szóval, este
itt találkozunk.
- Maga mindenre rávesz. . . Mit csináljak?
- NFogadjon szót.
Robin sietett a kocsmába. Egypár legényt esetleg talál, aki eljön vele
harcolni. . . Mindenesetre segíteni kell. Ha másképp nem; hát egyedül is
visszatér. Egy éles hang kiáltott most a közelében.
- Fogják el! A Tigris! .

                                        2

Nelson volt. Felismerte az illetôt, aki annak idején a kocsmában Barkerrel
suttogott. És ebben a pillanatban a név is eszébe jutott: A vérengzô, akit
hírbôl ô is ismer, de mennyire ismeri, körözvénybôl, újságcikkekbôl! De bolond
is volt, hogy nem tudta; a Tigris! Nyomban az útiköltségre gondolt és kiáltot:
- Fogják meg! A Tigris!
Egyszerre tíz revolver ugrott ki a tokjából. Ha Robin egy lépést vagy egy
mozdulatot tesz szitává lövik. Tehát megállt.
Nelson egész testében remegve mondta, rámutatva:
- Maga. . . maga a Tigris!
- Az hát. Na és?
Tíz perc múlva bilincsek között ült a börtönben. Csák azt kérte; hogy Barkerrel
beszélhessen. De a seriff megtagadta a kívánságát.

                                       3.

Csendes és békés völgy ez a Folkston. (nnen a hegyekbôl olyan, mint valami kis
paradiesom. Apró fehér házaival, farmjaival, dús fáival. Túloldalról arkopár
sziklál csipkeháttere; csupa derű, hangulat, harmónia.
. . És a Rower-farm körül serényen hordták a torlaszokat. Minden cowboy a
fegyverét nézegette. A kerítést homokzsákokkal erôsítették meg, és a zsilip
körül kidöntött fákkal zárták el az utat.
A peon törzsfô a huszadik korbácsütés után mindent bevallott.
- Nem akarják a zsilipet, és mi sem akarjuk.
- Szóval a folkstoniak egyesülnek a peonokkal?
- (gén.
- Felkötni! -javasolta Bob apó.
- Sôt - mondta Rower -, szabadon bocsátjuk.
- Tessék?! - hüledezett Patterson, aki szintén ott állt a puskájával harcra
készen. - Ezt a gazembert, akinél csak a folkstoniak alantasabbak, mert
indiánokkal szôvetkeznek a fehérek ellen?
- Visszamehetsz Folkstonba - mondta Rower a fônöknek. - Azt üzenem neki hogy
szívesen elkerülöm a vérontást, ezért tudják meg, hogy felkészülten várúnk.
Vágjátok el a kötelét.
A cowboyoknak nem tetszett ez a megoldás, de engedelmeskedtek.
A törzsfônök szeme dühösen villogott, és szó nélkül elnyargalt.
- Ostobaság! - mondta Patterson -, egy megkorbcsolt törzsfônökkel a visszatérô
halált bocsátotta szabadon.
- Mindegy. Tudják rneg, hogy várjuk ôket! Talán akkor észbe kapnak.
- Dehogyis! Hiszen túlerôben vannak!
- Meglátjuk - mondta elszántan Rower.
- Fiúk, aki fél, az elmehet békében. Senki.se áldozza fel az életét, aki nem
hisz abban, hogy fontos és jó, amit teszünk:
A maroknyi csapat azonban kitartott gazdája mellett hűségesen.

                                       4.

Jóval éjfél után csend volt a farm vidékén. Három cowboy elôôrsnek ment. A
környék magaslatairól figyelték a tájat. Egy óra felé egy csapat madár kezdett
keringeni déI felôl. Ezeket felriasztotta valami. . . Egy fegyver is csillan. .
.
Az elôôrs kilövi a fegyverét, hogy jelt adjon másik két társának, és nyargal
vissza.
- Jönnek!
A farm keleti oldalán az indiánok kezdték a támadást. . . Bokrok és dombok
fedezéke mögül tűzeltek, és elszórt rajvonalban kúsztak a ház felé.
- Ne pazaroljátok a golyót - mondta Rower. - Csak biztos célra lôni!
A folyó felôli részen a fehérek százfônyi csapata várakózott. Ha az indiánok
magukra vonják áz erô nagy részét, akkor ôk innen rohamoznak. ,
- Rowert keressétek - mondja Allan. - Ha ôt leterítjük, akkor nem fognak
küzdeni. Nyomasztó csend volt a füllédt éjszakában. Csak az indiánok lôttek
néha, és elôbbre kúsztak. Rowerék viszonozták a tüzet. Ha néha eldörrent a
puska, akkor valamelyik túl merészen kúszó indián felordított, és egy
ellenséggel kevesebb volt. Azért lassan mégis közeledtek.
Amikor a peonok a meredek hegyoldal közelébe értek, fentrôl, ahonnan nem
várták, sűrű sortűz ropogott rájuk hirtelen.
Fedetlenül érte ôket a tűz! Akit nem talált golyó, az meglepetten felugrott, de
erré a farm felôl is megnyitották a tüzet.
Patterson ötlete volt, hogy a szikláról, ahonnan Robin jött a mérnökkel,
oldalba kapják az indiánokat. Ordítás, jajgatás és zűrzavar.
- Rajta! - kiabálta Rower -, rohanjuk meg ôket!
Kíméletlen puskatus- és revolverharc kézdôdött, de nem tartott sokáig. A
meglepett vörösök elsô csoportja megfutamodott.
A folkstoniak a fo lyó felôli oldalon nem láthatták, mit történt. A lövés és
ordítozás azonban jól hallatszott.
- Valami baj lehet odaát - mondta nyugtalanul Allan.
Egy fehér jött futva. Ezt összekötônék küldték a peonokkal.
- Visszaszorították a vörösöket! A szikláról is lôttek!
- Talán segítséget kaptak? - kérdezte idegesen a seriff.
- N Dehogy! Felmászott egypár ember lasszón, és onnan rájuk cserdítettek! -
mondta Hiron.
- A mindenségit! Most mi lesz?
- A fônök szedje össze az embereit, és kezdjen új támadást! - parancsolta
Allan.
- És mi?
- Nem várunk tovább! Elôre!
Sortűz! A lovascsapat nekirúgtatott. Ugyanakkornéhány nyílvesszô égô
fűnyalábbal a farm irányába rôppent. . . Most már szüntelenül ropogtak a
fegyverek, és egyik égô fűcsomó a másik után repült felettük.
- Két ember. . . vízzel és pokróccal. . . a tetôre. . .
Öten már holtan vagy harcképtelenül feküdtek. Az istálló kigyulladt, és az
udvar felöli részen betörték a torlaszt!
- Nincs tovább, uram! - mondta lihegve Bob, és a vállára szorította a kezt,
mert megsebesült.
- Mi v an?. . .
- Elvesztünk. . .
- Lôni az utolsó golyóig!
. A vad Iövöldözés elôl kissé megtorpantak a támadók... De hiába. Nem lehetett
reményük a túlerô ellen.
A fehérek egy kis csoportja Hiron vezetésével átgázolt a folyón, és már benn
volt a farmudvarban, egy gazdasági épület mögé húzódtak; és onnan tüzelték.
Rower emberei közül már vagy húszan feküdtek súlyos sebbel. A tűz az istállóról
átterjedt a cselédépületre. . .
- Rower! Tegyétek le a fegyvert! - h.;sogta egy hang a puskalövések
másodpercnyi szünetében. Allan volt.
A válasz vagy húsz lövés volt a hang irányába... A tűzfényben fetrengô
sebesültek, a puskapofüst fojtó szaga pokollá tették a farmot.
Rower egy biztos lövéssél leterítette a szeplôs Hiront.
- Magad kerested ezt a golyót, gazember!
Egy gazdasági épület mögött védte magát a maroknyi csapat, de fogytán volt a
töltényük is. . . Az ellenség egyre közelebbi fedezékek mögül tüzelt. . . a kör
bezárult.
Vége!
És ebben a legválságosabb pillanatban megszólalt egy trombita! Élesen, messze
hangzóan recsegett a rohamra hívó jeladás, és a fehéredô ég hajnali
világosságában szuronyok és egyenruhák tűntek fel! Egy lovastiszt kardja
villan.
Itt vannak a katonák! A szoroson át amerikai uniformisok közeledtek
futólépésben. . . Lövésre kész fegyverrel, szuronyt szegezve...!
A trombita recsegett. Az egyik dombon lecsatolják a gépfegyvert. . . A többit
nem várta meg senki. Elôször az indiánok futottak. Lóra kaptak, és elvágtattak
rémülten.
Jól tudták, hogy mit jelent az ÁIIamokban a katonai segítség. A folkstoniak
döbbenten álltak, mintha csodát bámulnának. Nem menekültek, de nem is
moccantak.
- Dicsôség az Istennek -suttogta Patterson, és levette a kalapját Valamennyien
födeden fôvel álltak. . . Miután eltisztultak az indiánok, a folkstoniak is
igyekeztek elkerülni a katonák közelébôl. A csatának vége volt... A tiszt lóra
ül, villan a kardja, és a menet jön a Rower-farmhoz, ahol boldog emberek
éljeneznek.
A katonaság szép rendben befordult az udvarra. És a tisit méltóságteljesen
fogadta Rówer üdvözlését, azután így felelt:
- Mr. Rower! A társulat öntôl várja útiköltségét. Nincs egy huncut centünk!. .
. Nevem Barker. Egy katona kezében büszkén lengett a csiffagos fobogó.

                                       5:

Az eset elôzményei:
Robin elfogatását megelôzôen rábeszélte Barkert, hogy jöjjön el a társulattal
este, egy szabadtéri elôadáson, bemutatni a "Csillagos lobogó" című dalművet.
- Hol?
- Folkstonban, Rowernek.
- De hisz azt mondta, hogy ott harc lesz?
- Ha maguk megjel ennek a dalmű jelmezeiben, akkor nem lesz. Ki mer itt a
katonasággal harcolni?
- És ha valaki mer? Akkor mit csinálunk mi a katonaruhában?
- Nézze, ha megteszi, és a társai is beleegyeznek, akkor Rower hálájára egy
életen át számíthat. Nagyot tett akkor, Barker. . .
- Hm..:
Megbeszélték, hogy este találkoznak. De közben Robint elfogták. Barker tanácsot
kér a tenoristától és az apaszínésztôl.
Végül is úgy döntöttek, hogy megpróbálják.
- Jó reklám Iehet belôle - vélte Nelson, akit késôbb szintén beavattak. És este
útnak indultak, élükön Bakerrel az ezredes szerepében.
És megérkezett az igazí katonaság. . .
A peonokat áttelepítették a veszélyes törzsek számára kötelezô elkerített
indiánterritoirálisra. A zsilip készen állt, és semmi sem hátráltatta többé a
befejezést.
A kormányzó jelen volt a duzzasztógát felavatásánál, de az ünnepség a
folkstoniak részvétele nélkül folyt le.
És Molly. . . Ô ugyan részt vett az ünnepségen, de igen sápadt volt és a szemei
vörösek. És a Rower-farm nagy ünnepi ebédjén csak kínnal nyelt le néhány
falatot.
A kormányzó egyedül maradt a szobájában, hogy lepihenjen az utazás elôtt.
Kopogtak. Molly lépett be sírva:
- Mr. Hunton. . . Robint. . . halálra ítélték. . .
- Tudom. Holnap végre is hajtják!
Amikor a leány sírásban tört ki, kissé megenyhült.
- Legyen okos, Molly, csak nem hiszi, hogy megkegyelmezhetek...
- De. . . de igen. . . Ártatlan! - kiáltotta zokogva, és remegett egész
testében. - Ártatlan!
- Látja. Gyáva orgyílkos. Ô maga is beismerte, hogy hajnali háromkor megölte
Fred Norwichot, utána Jimmy Hallt...
- Ártatlanl
- Patterson mindent kiderített.
- Ö is tudja, hogy Robin apja a gyilkos! A Tigris! Azért vállalja ô!
- Ezt nem bizonyítja semmi. . . Molly kérem, nálunk, Amerikában a kegyelemhez
legalább annyi indok kell, mint egy felmentô ítélethez. . .
- Patterson tudja!
- Hol van Patterson?
- Nem tudom. . . - sírta kétségbeesetten Molly.
- Patterson fennjárt a sziklán, Hilton mérnökkel. Elmeséltette a támadást. . .
Azután elindult a nyomok után, mint Robin. Ennek egy hete. Azóta nem tért
vissza.
- Azután emlékezzen a hajnali támadásra. . . A vonat ellen. . . Mit tudna itt
felhozni a fiú mentségére Patterson? - mondta a kormányzó.
- Nem ölt meg senkit!
- Mégis, én magam láttam, beszéltem vele! Hajnali fél négykor feltartóztatta a
kormányzó vonatát. . . Nagy bűn ez!
Molly mozdulatlanul állt. Az agya sebesen dolgozott. Azután felkiáltott:
- Ĺrtatlan! És maga a tanú, Mr. Hunton!
- Hogy érti ezt?
- Backford Lane félnapi út Birkhamtól!... Nem?
- Ez igaz. . . de mit használ a fiúnak?
- Ártatlan! Mr. Hunton! Mert hogyan ölhette meg Fred Norwichot Back(ord
Lane-6en, háromnegyed háromkor, és egy órával késôbb Jimmy Hallt Torontonban,
amikor Brikham élôtt (eltartóztatta a uonatot három órakor?
A kormányzónak nyitva maradt a szája meglepetésében.
- Az. . . ördögbe. . .
- Ön a mentô tanú! FéI négykor beszélt vele sok mérföldnyire a tett
színhelyétôl!!!kiáltotta. - És holnap kivégzik!
- Jimmy! Hej, Jimmy!, - A kormányzó egy ugrással kinn volt az udvaron. -
Vágtass Countryba. . . Várj. . : írok. . . Igy. . . Vidd azonnal. . .
A kivégzés elhalasztását rendelte eI. Ujrafelvétel Robin ügyében! Az utolsó
percben. . . A kormányzó verejtékezô homlokkal nézett a vágtató után. . . Kínos
lenne, hogy ô, a kormányzó ismerte az alibit, és most kivégeznék...
Visszament a szobába:
- Ez igazán okos volt öntôl, Miss... Vízet! Hé!... Jöjjön valaki segíteni!
Molly ájultan zuhant a padlóra.

                                        7

Robin perének második tárgyalása bôvelkedett az izgalmakban.
Az elnök neuraszténiás lett. Ilyen még nem volt! A felmentô bizonyítékok dacára
a vádlott konokul beismer.
- Én öltem meg Fred Norwichot és Jimmy Hallt is.
- Hogy lehetett ön Backford Lane-ban gyilkos, amikor Birkhamben volt és
feltartóztatta a vonatot?
- Tévedés van az idôben.
- Maga ölte meg Fred Norwichot?
- Igen.
- Ember! Ne hazudjon!
A vádlott csökönyösen vallott.
A hallgatóság körében zúczavar és izgatottság lett úrrá. Most felállt a védô:
Az elnök helyt adott az indítványnak. Feszült várakozás. . .
Jött Patterson. Nagy utat -tehetett meg a seriff, mert csupa por volt, a ruhája
szakadt. Így állt a zsűri elé.
- Mit kíván? - kérdezte az elnök.
- Vallomást akarok tenni, amely világosságot derít az ügyre.
- Kicsoda maga?
- Patterson, a birkhami seriff; ismerem a gyilkost.
- Ez az ember azt állítja, hogy ô ölte meg Norwichot és Hallt.
- Hazudik, mert azt hiszi, hogy az apját védi.
- Maga tudja, ki a bűnös?
- Tudom! A bűnös lediktálta vallomását, tessék!
- Hol van az illetô és kicsoda?
- Tegnap este meghalt, és Jeff Olsennek hívták a kutyát, amíg élt.

                                       8.

Kellemes, hűs, nyári este volt. Együtt ültek a Rower-farmon, és Patterson
mesélt.
- Elindultarri a szikláról a nyomok után, és megérkeztem a kunyhóhoz, ameddig
te is követted a Tigris nyomát, Robin. Egy halódó sebesültet találtam ott
szörnyű állapotban. Azonnal felismertem. Jeff Olsen! Ezért tartott távol téged,
amí a Tigris szerepét játszotta itt. Bajuszt növesztett közben, és lenyírta
kissé a fél szemöldökét. . . de te megismerted volna azonnal, és én is
felismertem. Mindent bevallott. Ô a Tigris alvezére volt. Az apádat, Weller
doktort, megölte, mert az is részt vett a Tigris elleni expedícióban Rowerrel.
Ez az a támadás, amelyre olykor visszaemlékezel. Olsen és a banditák rátörtek
az apádra. A Tigris fia csakugyan nála volt, de a gyerek meghalt. Olsen félt,
hogy a Tigris egyszer még bosszút áll ezért, ha kiszabadul. Weller leégett háza
és legyilkolt háznépe között egy síró gyermeket talált, Robint! Kapóra jött
neki az orvos fia! Ezt neveli tovább a Tigris elhunyt gyereke helyett. Magához
vette a kisfiút, és elmenekült vele. Azután más néven letelepedett Birkhamben,
mint tisztességes ember. Robint a bosszúnak nevelte. Hogy egy napon, ha majd
közli vele a Tigris történetét, akkor megölje Rowert és a többit. De az a nap,
amikor az apját megölték, félénkké tette Robint. Tex Brandon, aki uzsorás is
volt, mostanában szorongatta Olsent az adósságaiért. Ez fontos indítóoka volt,
hogy Olsen elkezdje a leszámolás nagy komédiáját. Robin gyávasága reménytelenné
tette a bosszút. Érezte, hogy öregszik, és terveibôl nem lesz semmi. Akkor
kezdett bele a szörnyű játékba. Robint azzal a mesével, hogy a Tigris az apja
volt, nekihajtotta a világnak. És ô, Olsen Jeff ölt. Természtesen Robinra esett
a gyanú. Olsen végzett Tex Brandonnal a kocsma közelében, miután Robin
veszekedett vele. Azután vágtatott tovább Robin útvonalán. Idôközben
megváltoztatta az arcát, hogy a Tigrisre emlékeztessen. Így halt meg sorban
Fred Norwich, Jimmy Hal és Uayton. Olsen ölte meg valamennyit, és Robinnal
fedezte magát. Amíg Hilton mérnök golyója véletlenül halálra sebezte. Ott
haldokolt egyedül, amikor rátaláltam. Mindent beismert. Igazi báránybôrbe
bújtatott fenevad volt. És évekig mint türelmes képmutató élt, hogy
megvalósítsa bosszúját, a Tigrisért.
- Most mi a teendô? - kérdezte Rower.
- Szerintem - jegyezte meg halkan Barker, aki szintén jelen volt -, legfôbb
ideje, hogy vacsorázzunk. . .
. . Molly kint állt a tornácon.
Jól hallotta, hogy melléje lép valaki, de nem fordult meg.
- Molly. . .
Az a bizonyos valaki átkarolta. Most sem fordult meg, csak lehunyta a szemét.
- A legenda -folytatta a mellette álló -szétfoszlott. . . A Tigrisvértôl nincs
mit tartani. . . Most. . .
- Most?
- Kérdeznék valamit.
De nem kérdezett semmit. Csak álltak ott. Azután csendesen megcsókolták
egymást, és távolról odahallatszott a zsilipen átzúgó víz tompa harsogása a jó
szagú estében. . .

                                        *

Azóta húsz év telt el. Sok ház épület és még több farm. Kiderült, hogy a
legelônek és földnek csak áldás a zsilip, mert lehetségessé teszi a mesterséges
öntözést.
És kiderült, hogy a zsilip mindenkinek áldás.
A vasút olcsóbbá tette az árucikkeket, és nem kellett csaló jenki ügynökök
ócskaságait drágán megvenni.
A kisváros bekerült a Kelet vérkeringésébe, mert a zsilip után vasútállomást is
kapot. Barker, akit Rower többet nem hagyott többé a sorsára, most azon
fáradozik, hogy színházat alapítson, de ez a lépcsôfoka a haladásnak még várat
magára.
Folkston fellendült, boldog, megelégedett emberek lakják, és a városka
képviselôtestülete Allan javaslatára zúgó helyesléssel megszavazta, hogy a
pályaudvarhoz vezetô útvonal, hálájuk jeléül legyen Folkston jótevô zsilipjének
megépítôje után:

                                JACK ROWER UTCA.